Meghívó

A Szent Korona Értékrend megőrzéséért és a túlélésünkért képzést indítottunk 2010. november 27-28.-án.

A Tanítói Szer, mit tartottunk és az abból kinövő gondolatiság olyan folyamatok elindítója lett, melyre semelyikünk nem számíthatott.

E szellemiségben hívunk mindenkit 2011. január 8-9-ére (szombatra és vasárnapra)

a Második Továbbadó Szerre

amelyet

dr. Halász József

Szent Korona Értékrend értelmezése alapján tartunk.

Helye: Budapesten, a már most jelentkezett igen nagy érdeklődésre tekintettel pénteken lesz meghatározva.

Részvételi díj: a résztvevők számától és a helyszíntől függően változik.

(szintén pénteken tudjuk jelezni)

Napirend:

2011 01. 08. szombat

9-10 Regisztráció (az elérhetőségek, adatok pontosítása, megadása további online előadásokhoz, munkához)

Az új tanítók jelentkezése, hogy becsatlakozhassanak az érdemi munkába, csoportokba is.

10-12 A felmerülő kérdések megbeszélése (az eddigi tanító anyagokkal; ám főleg a gyakorlati tevékenységgel összefüggő kérdéskörök, továbbá az eddigi önállóan végzett tevékenységek megosztása, értékelése és bevonása)

12-13 Ebédszünet

13-19

· Iránymutatás a településeken végzendő munkához.

· A települési önigazgatási rendszerekhez kapcsolódó helyi települési törvények rendszerének áttekintése.

· A leendő irányítók és végrehajtást végzők kiválasztódásának gyakorlati kérdései települési és országos viszonylatban.

· „Minta település/ek” kiválasztása a résztvevők vállalása alapján. (A kiválasztott minta települések kialakításában közösen fogunk támogatóan részt venni. Az így nyert tapasztalatokat a későbbiekben közösen tudjuk alkalmazni.)

19-20 Lezárás, továbbá műhelymunkák közös meghatározása (kiscsoportok indítása)

2011 01. 09. vasárnap

9-10 Regisztráció

10-11 A felmerülő kérdések megbeszélése. A megbeszélés kötetlen a moderátorok irányításával.

11-12,30 A munkacsoportok (kiscsoportok) javaslatainak megvitatása. A két nap értékelése és feladatkijelölések.

Eskü

Szeretettel várjuk

Fetzer János; Gligor Kovács Csilla; Vavrek József

felkért szervező koordinátorok

_________________________________________

A jelentkezés menete a következő:

l Fetzer Jánosnál (fetzerjanos@gmail.com, +36303612213)
2011. 01. 06. 24 óráig (azaz csütörtök éjfélig) kell jelentkezni.

l A jelentkezés és az ebből fakadó – fentebb írt - anyagi kötelezettségek miatt kötelező érvényű, azaz aki jelentkezik annak a részvételi díjat meg kell fizetnie.

l Akik a novemberi Tanítói Szerre jelentkeztek és előleget is utaltak, ám nem tudtak eljönni, azoknak a befizetéseit beszámítjuk a mostani alkalomra.

_________________________________________

A 2010. december 27.-28.-29.-én tartott V. Szent Korona Konferencián már módunk volt e gondolatiság alapján közös álláspontra hívni jó néhány a Szent Koronánk köré gyűlt gondolkodót.

E közös gondolatiság alapján álló Álláspont, illetve nyilatkozat tervezet megfogalmazására felkértünk mindenkit, kivel módunk nyílt felvenni a kapcsolatot.

Ennek a hívásnak eleget téve jó néhányan tették meg javaslataikat mely örömünkre tartalmában jórészt azonos s így születhetett meg e három mondat, mit most hírül adhatunk nektek.

1. Magyarországnak van Alkotmánya

2. A végrehajtó hatalom nem alkotmányozhat

3. Az Alkotmánynak mindenekelőtt az embert kell szolgálnia, és nem a tőkét.

Így látható, hogy a közösen életre hívott „fórum” politikai hatásában jelentősen túlmutat a kezdeti elképzeléseken, mert már eddigi tevékenységünk is jelentős részese volt annak, hogy létrejött a Szent Korona Értékrendet Szolgálók Nemzeti Egysége.

Tevékenységünkről elmondható, hogy széleskörű politikai érdeklődést és visszhangot keltett, melyet jeleznek a különböző szervezetek és gondolkodók megkeresései.

Az általunk vallott s alkalmazott nyitottság bebizonyította, hogy a megosztottságot fel lehet oldani.

A visszajelzések is azt mutatják, hogy nem új szervezetet, szerveződést hívunk életre, hanem új formáját az együttműködésnek.

Nem új módszert vezetünk be, hanem hagyományaink szerint a természetes alapról, a településekről épülő társadalomszervezést, amely örökét a Székelyföldön ma is élő „székek” őriztek meg.

Így tehát nekünk továbbra is csak összehangolni kell az eddigi eredményekkel elindult folyamatot, és erre kérünk továbbra is felhatalmazást a Továbbadó Szer résztvevőitől.

Fetzer János; Gligor Kovács Csilla; Vavrek József

felkért szervező koordinátorok

/Forrás: Fetzer János 2011.01.03-i levele/*B.Kiss-Tóth László