/Megjelent a Magyar Élet 2010. augusztus 5-i számában/
Mi jellemzi a mögöttünk maradt hét évtizedet? Külső erők pusztítják a nemzet életerejét, teszik lehetetlenné az ország részére, hogy folytassa hagyomágyos állami életét, és ennek szolgálatában belső erők pusztítják a nemzet lelki erejét. Utóbbi a fájdalmasabb, mert érthetetlen egy országon belüli magyarellenesség léte, és még érthetetlenebb, hogy a külhatalom elvonulása után is jelen vannak és rombolnak. A demokrácia tisztes intézményeit felhasználva tartják fenn politikai befolyásukat, a gazdaságit azzal alapozták meg, amit privatizáció néven elraboltak. Bár sokan látták, és szóltak is róla a rendszerváltási idő kezdetén, sajnos húsz év kellett ahhoz, hogy elegen legyenek támogatni olyan politikai pártokat, amelyek azt mondták: ebből elég legyen. Amikor mi, innét távolból, már-már lemondtunk arról, hogy a magyar nép valaha a sarkára áll, akkor végre döntött a nép – ilyenkor pedig tenni kell. Bizonyára lehet találni a magyar politikai múltban hasonló folyamatot, amikor tespedt korok után nemzeti felbuzdulás következett, és erők mozdultak fent is, lent is. Úgy tűnik, most a kormányzati erők akarnak is, és tudnak is tenni, és megvan hozzá a kormányzottak egyetértő akarata.
Ötvenhat nappal a Fidesz–KDNP-kormány hivatalba lépése után különleges demonstráció történt ősi magyar földön – román felségterületen. Magyar miniszterelnök tudomására adta a vele egy asztalnál ülő román miniszterelnöknek, hogy Magyarország ezentúl nem államhatári korlátok között szorong, hanem nemzethatárai jelölik ki azt az országot, amelyen belül minden magyar polgára lehet a magyar államnak. És a román állampolgárságú magyar európai-uniós képviselő tudomására adta a vele egy asztalnál ülő román miniszterelnöknek, hogy a román állam területén élő magyarok nemzeti és kulturális különállásuk alapján területi és kulturális autonómiát követelnek. A román miniszterelnök nem ugrott fel az asztaltól felháborodva, nem utasította ki az állam területéről a magyar miniszterelnököt, hanem megértette, hogy új erőviszonyok vannak, engedni kell, hasznosabb a baráti megértés. Az autonómia-igénnyel okosan szembesült, azt mondta, hogy az általános községi, helyhatósági aut-nómiákkal a magyarok is megkapják azt, amit kérnek. Nagyon igaz, és az is, hogy ez egy olyan kapu, amin át nem eléggé nyomulnak a székelyek. Traian Basescu úgy fogalmazott, hogy Románia valamennyi polgára számára nagyobb autonómiát tart szükségesnek, de most is úgy látja, valamennyi polgárnak egyforma autonó-miát kell biztosítani.
A helyszín Tusványfürdő, ahol 21-ik alkalommal rendezték meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet. Ennek a sokeseményes, többnapos találozónak csupán egyik epizódja volt a nyilvánosság előtt lefolytatott asztali beszélgetés Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Traian Basescu román államelnök és Tőkés László európai parlamenti alelnök között, amit Németh Zsolt külügyi államtitkár vezetett le.
Tőkés László előadása állt a legközelebb a hallgatóság elvárásaihoz. Az árvíz pusztításaiból kiindulva jelentette ki, hogy Európa kommunizmus sújtotta országaiban élünk, és még 20 évvel a rendszerváltozás után is keresni kell a felemelkedés, a gyógyulás útját. Még mindig afféle mentális vasfüggöny tartja távol a régió népeit a fejlett Európától. Tőkés az idei tábor jelszavát idézte: az erdélyi magyarság „nyílt kártyákkal” kívánja elérni az autonómiáját. „A román nacionalisták ma is azt hiszik, el akarjuk szakítani Erdélyt. Pedig nem akarjuk. Nem vagyunk hamiskártyások.” (Nagy derültséget keltett a hallgatóságban egy székely akcentusú férfi, aki a „nem akarjuk elszakítani Erdélyt” kijelentésre félhangosan megjegyezte: „Elég baj’a”.) Majd kitért arra, hogy a kommunizmus bukása után a nacionalizmusoknak is meg kell bukniuk. Szerinte a délszláv rendezési tervek rendre bizonyították, hogy az autonómiák rendszere képezi a rendezés alapját. Tőkés hosszasan sorolta azokat a témákat, amelyek összekötik a két országot. Ezek sorában a korrupcióellenes harcot is megemlítette. A közönség tapssal jutalmazta a kijelentését, hogy ebben a tekintetben nem – a politikusok vagyongyarapodásának az ellenőrizhetőségét ellehetetlenítő – Frunda György szenátorral, hanem Traian Basescu államfővel ért egyet. Utalt arra, hogy a román államelnök által megrendelt szakértői jelentés föderalizmust, aszimmetrikus regionalizmust javasol az országban; ezt természetesen a magyar politikusok is támogatják, mert az nagyobb önállóságot adna a romániai magyaroknak. Tőkés utalt a délszláv és koszovói rendezési tervekre, amellyel mind a román, mind a magyar külpolitika foglalkozott, és amely biztató eredményeket ígér a romániai magyar autonómiatörekvésekre nézve is. Külön kiemelte az Ahtisaari-tervet, amely az önállósult Koszovóban kisebbségbe került szerbeknek is autonómiát ír elő. Végül feltette a retorikai kérdést: ha Koszovó elnyerte a függetlenségét, a Székelyföld miért nem tudná kivívni autonómiáját? Kertelés nélkül felkérte a román elnököt: támogassa az autonómiát, hiszen Székelyföldön szerzett szavazatokkal jutott újabb elnöki mandátumhoz, és illenék, hogy ezt a Székelyföld autonómiájával hálálja meg.
Orbán Viktor felszólalásában kiemelte; kapcsolatuk kölcsönösen szívélyes Traian Basescuval, örül hogy egy asztalnál ülnek, és a román–magyar kapcsolat is pozitívan alakul mostanában. Tusványos arra is alkalom, hogy a magyarok arról beszéljenek, mi lesz, mi lehet velük a XXI. században – de ehhez meg kell érteni, mi történt a század első évtizedében. „Tektonikus jellegű változások történtek” – fogalmazott a magyar miniszterelnök, elsősorban gazdasági példákat hozva föl. Száguld a kínai, indiai gazdaság, válságban a Nyugat, az eurózóna recsegropog, Amerika európai elkötelezettségei eltolódtak. Ha valaki azt gondolja, ez személyesen őt nem érinti, téved, mert ezek a hírekben megjelenő események a mi munkahelyeinket is befolyásolják. A kérdés az, versenyképesek lesz-e Európa, vagy hátrább sorolódik. A nyugati kapitalizmus válsága vezetett ide. Nem átmeneti pénzügyi zavarról van szó, a termelő kapitalizmus helyett ez egy spekulatív kapitalizmus. Megkérdőjeleződik a tétel, miszerint a szabad piac önmagától egyensúlyba kerül, és nem kell közbeavatkozzék az állam, hiszen Amerikában is a politikusok mentették meg az összeomlástól a gazdaságot.
Korábban a szabad piac mellett megvoltak a morális alapok – folytatta beszédét a miniszterelnök –, egy olyan magatartáskódex, amely a vallásos hitből eredeztethető. Ezen elveknek köszönhető, hogy a hentes nem adott romlott húst, vagy hogy a bankok nem adtak olyanoknak hitelt, akikről tudvalevő volt, hogy nem tudják kifizetni, és végül odaveszik a fedezetük is. Ám a kapitalizmus eltávolodott ezektől az értékektől, minél nagyobb önállóságot harcolt ki magának a piac, az erkölcsi megfontolás annál inkább átadta a helyét a gátlástalanságnak. Az ideológiák, amelyek egyébként az értékek ellen hatnak, háttérbe kell szoruljanak, és az elemi erkölcsi értékeket kell rehabilitálni.
Világpolitikai átrendeződés áll a küszöbön, India és Kína, azok az országok, ahol ragaszkodtak az értékeikhez, felemelkedtek. Átgondolt lépések kellenek Európa lezüllése ellen; meg kell találni az oroszokkal is a közös hangot, ám nem olyan áron, hogy a kelet-közép-európai érdekeket figyelmen kívül hagyják – hívta fel a figyelmet. A kelet-közép-európai államoknak, Magyarországnak, Romániának, a visegrádi országoknak, Horvátországnak, Szerbiának ezért közös érdekeik mentén össze kell fogniuk. Ezen érdekek közt első helyen áll az energiabiztonság kérdése, ugyanakkor a közös fejlesztésekre közös finanszírozási rendszert kellene létrehozni, egy saját fejlesztési bankot.
Traian Basescu szerint hamis kérdésfeltevés arról beszélni, hogy egyik vagy másik régió a fontos: a lényeg az egy régión belüli erőegyensúly, valamint a régiók közötti egyensúly. Egy régió fontosságát továbbá az adja, hogy tud-e hozzáadott értéket termelni. A balkáni, instabil régióhoz képest Közép-Európa egy stabil régió, melynek egyik igen fontos folyamata a román–magyar megbékélés – mondta, hozzátéve – hiba lenne azt hinni, hogy egy olyan közép-európai régiót építhetünk, mely történelmi, etnikai vagy vallási különbözőségeken alapul. Egy régió fejlődésének kulcsa a közös, mindenki által elfogadott értékek – jelentette ki.
Az elnök beszédének nagy részét a gazdasági válsággal kapcsolatos megállapítások tették ki. Autonómiáról csak annyit mondott, hogy a folyamat jelenleg zajlik: a kórházak és iskolák decentralizációja ennek egy állomása. Azonban minden román állampolgárnak, etnikumától függetlenül, egyenlő autonómia jár – ismételte meg álláspontját Basescu. Bővebben beszélt a romákról: elmondta, egy közös európai stratégiára van szükség a cigányok felzárkóztatására, ez a kérdés semmiképpen sem egyik vagy másik ország problémája.
A Visegrádi Négyek
A román elnök meghívása az erdélyi magyar összejövetelre, fontos része az orbáni közép-európa-politikának. Ugyanilyen fontos cselekedetként Orbán Viktor felújította a „Visegrádi Négyek” elhanyagolt kapcsolatát. Eredetileg Göncz Árpád Magyarország államfőjeként Visegrádra hívta 1991-ben a lengyel és csehszlovák állam-, illetve kormányfőket. A találkozóval a magyar kormány kezdeményezte a regionális együttműködést. Már akkor felmerült a történelmi előzmények okán, hogy az önállóvá vált Horváthország és Szlovénia is vegyen részt a visegrádi együttműködésben, de elsősorban a kezdődő jugoszláv belháború miatt erre nem került sor. A „Visegrádi Hármak” 1992-ben Szlovákia önállósulásával vált „Visegrádi Négyekké”.
Az EU Keleti Partnerségi Programjának legfőbb célja, hogy szorosabbak legyenek a gazdasági és a politikai kapcsolatok az EU és a programban részt vevő hat ország (Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia) között. Ebben a programban Lengyelország nagyon érdekelt, főleg közvetlen szomszédai miatt. Törekvéseihez a magyar, cseh és szlovák együttműködés ugyancsak hasznos. Orbán Viktor első külföldi útja, hivatalának elfoglalása után két nappal, Lengyelországba vezetett. A történelmi lengyel–magyar barátság mellett fontos körülmény, hogy 2011 első félévében Magyarország, míg a másodikban Lengyelország látja majd el az EU-elnökség teendőit. Az év elején, a magyar EU-elnökség alatt indulnak majd meg a tárgyalások az EU következő, hétéves költségvetéséről, és már most látszik, hogy nagy vita fog kibontakozni az uniós agrártámogatások (KAP) rendszerével kapcsolatban. Magyarország (és Lengyelország) számára fontos érdek lenne a támogatások szinten tartása, hiszen mindkét ország gazdálkodói jelentős közösségi támogatást kapnak.
A közös lobbizás egy sikeres blokkot hozhat létre az EU-n belül. Az energiabiztonsággal kapcsolatos magyar törekvések már korábban is elnyerték a szomszédok támogatását, a V4 pedig intézményi keretet adhatna ennek az együttműködésnek. Az új magyar kormány elkötelezettnek látszik a regionális kapcsolatok szorosabbá fűzése mellett, amely komoly helyzeti előnybe hozhatja a régiós fővárosokat az EU-n belül. Az együttműködés új formájáról beszélt Orbán Viktor a V-4 csúcstalálkozó után adott nyilatkozatában, amikor azt mondta: nem szabad, hogy Európát a Vasfüggöny után a pénzfüggöny ossza meg.
Lengyelországban is előnyös változások voltak. Ott is konzervatív politikai erők kezébe került a kormányzás, eltűnt a politikai palettáról a liberalimus, a baloldal hosszú időre kiszorult, csakúgy mint Magyarországon. A Rzeczpospolita című lengyel napilap idézte Szánthó Miklós magyar politológust, aki szerint ez nem csak jelképes gesztus, hátterében politikai szándék áll: Orbán egy új közép-európai szövetséget akar létrehozni, amelyben Lengyelország stratégiai partner lenne. „Az, hogy első hivatalos látogatására éppen Lengyelországba látogatott, hatalmas jelentőséggel bír nemcsak a kétoldalú kapcsolatok, hanem egész Közép-Európa számára is. Orbán úgy véli, ha Lengyelország és Magyarország együttműködik, régiónk hangja erősebb lesz Brüsszelben”– modta Waclaw Felczak volt nagykövet.
Gazdasági kérdésekről egyeztetett Orbán és Merkel július 21-én. A Nemzetközi Valutaalap és Magyarország közötti tárgyalások felfüggesztése semmilyen hatással nincs a német–magyar gazdasági kapcsolatokra – hangsúlyozta a német kancellár, miután tárgyalt a magyar kormányfővel. Orbán Viktor kormányfő Angela Merkel meghívására érkezett egynapos bemutatkozó látogatásra Berlinbe, ahol a kancellári hivatalban mintegy kétórás megbeszélést folytattak. A tárgyalásokat követő sajtóértekezleten az MTI kérdésére válaszolva mindketten fontosnak nevezték a bankadó bevezetését. A tárgyalásokat követő nyilatkozatában a német kancellár üdvözölte a Fidesz nagyarányú választási győzelmét, amely – mint kiemelte – stabil kormányzást tesz lehetővé. A kancellár hangsúlyozta, hogy Németország érdekelt a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökség sikerében, és utalt arra, hogy Németország kész támogatást nyújtani ahhoz. Merkel utalt arra, hogy a tárgyalások során érintették az energiapolitikát, és egyetértettek abban, hogy megbízható energiaszállítókra van szükség, és ennek kapcsán állást foglalt a Nabucco földgázvezeték mellett. A kancellár szerint magyar vendégével egyetértettek abban is, hogy a közös európai gazdaságpolitikával kapcsolatban állandó egyeztetésre van szükség. Értékelte, hogy Magyarország az elmúlt hónapokban energikus lépéseket tett a stabilitás és a növekedés érdekében.
Régi és jó a kapcsolat a német kancellárral. Angela Merkel három évvel ezelőtt találkozott az akkori ellenzéki vezetővel, akkor nyilatkozta újságíróknak, hogy Orbán Viktorral egyetértettek abban, hogy Németország és Magyarország között nagyon erősek a kulturális-politikai kapcsolatok, amelyeket minden szinten szeretnének tovább erősíteni, ezért megállapodtak, hogy pártjaik kölcsönösen részt vesznek egymás programalkotási folyamatában. A Fidesz és a CDU kölcsönösen delegáltak tagot egymás programalkotási bizottságaiba. Már akkor egyetértettek abban, hogy országaik és Európa útja csakis a szociális piacgazdaság lehet. Ami egyértelműen a neoliberális rendszer elvetése.
Július 22-én Budapesten tanácskozott Orbán Viktor Horvátország miniszterelnökével, ezt követően szólt így: „Magyarország és Horvátország stratégiai és legfontosabb nemzeti céljai egybeesnek. Horvátország nélkül nincs erős Közép-Európa, s nélküle nem létezik az Európai Unió. Hozzátette, történelmi igazságtalanság, hogy Horvátország még mindig az unió falain kívül van. Az országot minél előbb fel kell venni az unióba, tagságát Magyarország mindig is támogatta és támogatni fogja a jövőben. Horvátország kiemelten felkészült az uniós tagságra, felkészültsége néhány tagállamét is meghaladja. Ilyen igazságtalan helyzetre – fűzte hozzá – stabil európai politika nem épülhet, ezt minél előbb orvosolni kell. Orbán Viktor kitért arra is, hogy Horvátországnak megvan a maga helye közép-európai együttműködés rendszerében.
Mindebből látható Orbán Viktor nagy formátumú régiópolitikája és vezetői, szervezői becsvágya.
Töprengés a távolból
Európa, jelenlegi állapotában, az amerikai telephelyű nemzetközi pénzintézetek gyámsága alatt, gazdasági kiaknázásban, egy számára értelmetlen katonai szövetségi kötelékben éli politikailag behatárolt életét. Az Európai Unió bővítése során taggá váló, szovjet megszállásból szabadult országok életük új kiszolgáltatottságával egyre inkább elégedetlenek. Ez ösztönözheti a magyar miniszterelnököt amikor egységes fellépést javasol, és ez készteti őt a megoldást célzó Közép-Európa-szervezésre. Ehhez alkalmas a Visegrádi Együttműködés, és szükséges annak bővítése.
Az EU Keleti Partnerségi Programját felkaroló Lengyelország – mint láttuk – nem szívesen maradna utolsó ház a falu szélén. Talán felfigyeltünk rá, a magyar miniszterelnök még távolabbra tekint, amikor azt mondja: „meg kell találni az oroszokkal is a közös hangot, ám nem olyan áron, hogy a kelet-közép-európai érdekeket figyelmen kívül hagyják”. Milyen igaz, a rendszerváltoztató elvtársak az orosz piacot stréber módon elhanyagolták a nyugati piac érdekében, pedig akkor még bőven volt az országnak el nem számolt követelése a Szovjetuniótól. Az oroszok azóta jól állnak, tudnak fizetni. Erről beszél Orbán Viktor.
Amiről nem beszél, amiről nem is fog, az ma még egy olyan posztulátum, ami feltételezhetően – akár tudat alatt kelne életre, de mégis – lehetséges tényezője a jövő eseményeinek. Elnézést kérve előre is a teoretizálásért, ami ebben az esetben nem kerülhető meg.
Közelmúltban egy könyv kéziratát kaptuk kézbe, amely a történelem folyamán megtörtént háborús szövetségek okait vizsgálja az érdekek oldaláról. Britannia esetében például törvényszerű következetességre mutat rá: sok évszázada folytatja azt a politikát, amivel megakadályozza, hogy bármely európai ország döntő súlyú hatalommá váljon a kontinensen. Elnevezi a kézirat szerzője ezt a stratégiát Európai Diótörőnek. Két egybekapcsolt kar összezúzza a közrefogott diót. Mindig a gyengébbnek nyújtott és nyújt támogatást a „gyönyörű elszigeteltségben” lévő Anglia, miközben ő maga lehetőleg távol marad. Anglia olykor egyedül alkotja a diótörő atlanti karját, olykor másokkal együtt. A keleti kar legerősebbje egy ideig Törökország, később Oroszország volt. Németország és Ausztria–Magyarország csaknem mindig a dió sorsában osztoznak.
A diótörő nyugati szára az „atlanti” nevet viseli. Az évszázadokon át következetes atlantival szemben a keleti szár mindig alkalmi szövetséges. A XX. században Oroszország vetemedett erre a szerepre. Kétszer is a tönk szélére jutott vele. Sok vita kering arról, hogy része-e Oroszország Európának, vagy nem. De Gaulle híres mondása – Oui, c’est l’Europe, depuis l’Atlantique jusqu’à l’Oural, c’est toute l’Europe, qui décidera du destin du monde (Igen, Európa, az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa, ami meg fogja határozni a világ sorsát) – felfedi az atlantizmussal szemben létező politikai koncepció létét.
A Wikipédia (internet lexikon) fogalmazása szerint: „A de Gaulle által használt kifejezés, »az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa«, gyakran idézett fordulattá vált az európai integráció történetében. Elképzelése szemben állt az USA és Nagy-Britannia által képviselt »atlanti gondolattal«, és inkább egy önálló Európa pártján állt, amely harmadik pólust képezhet az Egyesült államok és a Szovjetunió között. Az elképzelésben az Urálnak, mint Európa részének megemlítése enyhülést jelentett a szovjetek felé, miközben a mondat másik fele úgy is magyarázható, mint Nagy-Britannia kizárása egy jövőbeli Európa fogalmából.”
A kézirat szerzője így látja: „Európa más lenne Anglia és Oroszország nélkül. Az európai hatalmakat London – mind katonai, mint gazdasági értelemben – egymással verette. A két rivális szárazföldi hatalom, Spanyolország és Franciaország (London Párizst támogatta) megtette Angliának azt a szívességet, hogy anyagilag kölcsönösen tönkre tették egymást.”
Az Atlantizmus
Egy kis humorral mondva az Atlanti óceán angolszász beltenger. Az atlantizmus olyan politikai irányzat, amely az angolszász (Egyesült Államok és Egyesült Királyság) világhatalom politikai érdekeit szolgálja, amelyhez európai országokat toboroz. Elsősorban a németellenes háborús szövetségesek, majd azok az országok, amelyek a vasfüggyönyös felosztáskor a nyugatiakhoz kerültek, és lettek tagjai a katonai védelmi szervezetnek (North Atlantic Threaty Organization) az állítólagos szovjet veszély ellenében.
Drábik János politikai elemző megfogalmazásában: „Az újkori történelemben az Orosz Birodalom testesítette meg a szárazföldi hatalmat Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával egyetemben. Mackinder világosan levezette, hogy a tengeri uralom, a »maritime-beállítódás« jelenti az atlanticizmust. Napjainkban Nagy-Britannia és az Egyesült Államok jelentik a tengeri hatalmakat. Az atlanticizmus az individualizmus elsőbbségét érvényesíti, a gazdasági liberalizmust és a protestáns típusú demokráciát testesíti meg. Ez szemben áll az »eurázsizmussal«, amelynek tipikus képviselője Oroszország és Németország, a két leghatalmasabb kontinentális hatalom.”
Most nem megyünk tovább ezen az úton, itt csak annyi a szerepe, hogy figyeljünk oda, a jelenlegi – még képlékeny – európai hatalmi viszonyokban még felléphet egy olyan megoldás, amiben történelmi szerepet kap az Uralig terjedő Európa magára találása az atlanti dominanciával szemben.
/Forrós: Csapó Endre 2010.08.07-i levele/*B.K-T.L
