Sümegi György: FOTÓK A TÖRTÉNETI LEVÉLTÁRBAN

(Megjelent: Trezor 3. 309-328)

A Történeti Levéltár meghatározott formában (dossziék mellékleteként, tematikus kép-kollekciókban, albumokban, szerzői felvételekként stb.), mintegy virtuális gyűjteményként őriz és kezel fotográfiákat.
Az állambiztonsági szervek tevékenységét, azon belül is az „operatív nyilvántartás munkáját könyvészeti anyagok és egyéb dokumentumok (tematikus albumok és kimutatások, kéziratok, névjegyzékek) segítették” (1) A fotók egyik jellemző előfordulási helye az egyéb dokumentumok kategóriájába sorolt „tematikus albumok”. Ha stílszerűen fogalmaznánk, akkor valójában fotóalbumok fedőneveként értelmezhető a tematikus album kifejezés. Vagyis az állambiztonsági iratokat őrző-kezelő levéltár irategységei (dossziék) mellett fotóalbumokat is őriz.
Ha az egyéb dokumentumokhoz sorolt fotográfiák genezisét, provenienciáját, az állambiztonsági irat- és ügyféleségekben történő keletkezését, létrejöttük szerves historiográfiáját pásztázzuk, fotótörténeti csomóponthoz jutunk. A fotónak, mint eszköznek az igénybevétele elhelyezhető a fényképészet 1840-es években induló történetének a fejlődés-fonalán, a technikai lehetőségek éppen adott szintjén. Magyarországon a 19. század végén, az 1890-es évekre vált általánosan elterjedtté a fotózás, ugrásszerűen megszaporodtak a magyarországi fotóműtermek, (2) és ekkor kezdi használni a fotót az állami bürokrácia, ezen belül a bűnüldözés. (3) A fényképezés korai szakaszának uralkodó műfaja az idealizálástól (lásd festett arckép) mentes portré, arcmás a 19. század végére igazolványokba, útlevelekbe, bűnügyi nyilvántartásokba kerül. Ebben a meghatározott körű használatban a minél gyorsabb előállítás, a pontos azonosíthatóság lett a fotó használata elterjedésének mozgatója. Noha még hosszú ideig fennmaradt a személyi, elsősorban úti okmányokban az azonosítást segítő karakterjegyek verbális felsorolása, a fotó a továbbiakban nem csupán ezek kiegészítő „segédleteként”, hanem az azonosítás elsődleges dokumentumaként funkcionált.
A fénykép az állambiztonsági szerveknél, a kriminalisztikában egyre inkább önálló szakiránnyá vált. A technika nagyfokú elterjedésével és olcsóbbá válásával párhuzamosan nemcsak arcképek rögzítésére alkalmazták, hanem használták iratok, dokumentumok, helyszínek, tárgyak, ujjlenyomatok stb. rögzítésére, tanulmányozására és sokszorosítására is. A rendőri/bűnügyi/belügyi szerveknek jól felszerelt technikai apparátus (fotólabor stb.) állt a rendelkezésére.

A Történeti Levéltár anyagai között a fotóalbum – fotóhasználati szempontból – a fotók legjellemzőbb előfordulása, releváns levéltári megjelenése. Ám ezek az albumok további redukcióval – a műfajon belül is egy igen sajátos, speciális területre utalnak. A magyar fotótörténetben a fotóalbum reprezentatív megjelenése: az országgyűlési képviselőkről, a garibaldistákról, az Akadémia tagjairól stb. készült összeállítások. (4)Készítettek fotóalbumba egyberendezett reprezentatív várostörténeti fotó-antológiát (5) , ám az albumszerű fotómegjelenés legszervesebb formája a családi és az egyéni fotóalbum. Különösnek is gondolhatnánk azt, hogy az azonosítási és fölismerhetőségi (bűnügyi, nyomozati) fotóhasználatban ugyancsak az album-formát vették át és véglegesítették az állambiztonsági szolgálatok. Ha azonban a bűnügyi fotóalbum-használat praxisa felől közelítjük e kérdést: már-már szerves fejlődésnek vélhetjük, adekvát eszköznek tarthatjuk a családi, az intim szférából az állambiztonsági munkába is átemelt, zömében egynemű fotók használatára/tárolására alkalmas gyűjtő-formát: az albumot. Definíciójához a történeti emlék általános és széleskörűen alkalmazott fogalmából indulunk ki. „Történelmi emlék mindaz az írott tárgyi, illetve hang- és képanyag, amelyet az előző korok ránk hagytak, esetünkben tehát minden fénykép, amely ránk maradt és ma föllelhető.” A fotóalbumokban föllelhető fényképek, történeti emlékek ugyanakkor csak úgy válhatnak történeti forrássá, „ha kiemeljük a történeti emlékek sokas ágából és feltárjuk (meghatározzuk), vagyis olyan információkat kapcsolunk hozzá, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy a történeti kutatás számára felhasználható legyen, forrásként szolgáljon.” (6) A Történeti Levéltár nemcsak par excellence, annak készült, akként funkcionáló fotóalbumokat őriz, hanem olyanokat is, amelyekben a fotó egyfajta illusztráció, képi megjelenítő, a szöveget segítő szerepben jelenik meg. Örley Zoltán: Kelet felé. Napló jegyzet 1940 föliratú naplójában kronologikus sorrendben írja le a századával és vele, mint parancsnokkal történteket. A kézzel írott beszámolót útvonal térképek és saját maga készítette, a szövegbe a megfelelő helyre beillesztett fotográfiák kísérik. Örley beszámolója írás és kép, szöveg és vizuális dokumentum szervesen összeforrt, képekkel is hitelesített eseménytörténete. (7) (1. kép)
A fotóalbumok között tartjuk nyilván azon együtteseket, amelyek adott témát összefogva, egybefűzött levéltári egységet képeznek. Ilyenek a csendőrnyomozók tabló- és fényképei, (8)körözött személyek (1942), (9) nyilas vezetők, (10) a Rongyos Gárda, (11) a Haditudósító század, (12) a III. tüzér A osztály (13) és a „Klerikális államellenes szervezkedés” (14) fotógyűjteménye. Az 1950-es évek második feléből és az 1960-as évekből maradtak fönn háborús bűntettekkel (15) és ügynöki tevékenységgel (16) kapcsolatos fotók és fotózott dokumentum anyagok. A BM Központi Operatív Nyilvántartó Osztály (II/11) munkáját beszédes, sokatmondó példákkal érzékletesen szemléltető, temperával festett tabló kiállítását (1961) fényképek, fotóalbum őrizte meg. (17)
A legnagyobb számban – mondhatni külön egységet képezve a fotóalbumok között – az 1956-os forradalommal kapcsolatban keletkezett fénykép-együttesek a levéltár fotógyűjteményének súlypontját, legfontosabb részét jelentik. Közvetlenül a forradalom leverése után, a megtorlások kezdeteitől összeálló bizonyos fénykép együttesek nyomozati szakaszban jöttek létre, amikor a szereplők helyszínenkénti azonosítása volt a legfontosabb cél. Más esetben az „ellenforradalom pusztítását” próbálták demonstrálni. A fogalomhasználat a korai Kádár korszak ideologikus frazeológiája: a forradalom = ellenforradalom, söpredék = a forradalomban részt vettek, huligán = pesti srác, aki fegyvert fogott a forradalom mellett, a kommunisták, ÁVH-sok elleni támadás = fehér terror, Siófok, Orgovány réme stb. Az albumok címei, szöveggel, képaláírásokkal kísért magyarázó megjegyzései célzatos didaktikussággal a leleplezésre, a megszégyenítésre, az 1957-től már körözöttek – majd nagy részben elítéltek – azonosításá ra, fölismerésre, fölismertetésre szolgáltak elsősorban. Általános mondanivalójukkal – ahogyan az 1957-től szervezett, az ellenforradalmat bemutató országos kiállítási kampánnyal – legfontosabb céljuk az ideológia fegyverével, a legerőszakosabb propagandával: megfélemlíteni a társadalmat és elfojtani a forradalom pislákoló lángját még a lelkekben is. A fotóalbum – és a benne összefogott képanyag – itt elveszíti történeti reprezentatívitását (ad analogiam: országgyűlési album). A megfigyelés, az azonosítás, a képpel történő besúgás, az „önfeljelentés”, a képpel való súlyos visszaélés eszközévé aljasul. Fényképnek, fotóalbumnak a fotográfia – és Magyarország – történetében nem volt ehhez foghatóan ellentmondásos használata. A fotókon ábrázoltak/megjelenítettek számára végletesen kiszolgáltatott helyzetet jelölt és nem járt ilyen megmásíthatatlanul súlyos következményekkel egy-egy fotográfián való szereplésük. A forradalmat tükröző fotó az árulás és a megtorlás szerény, ám látványos eszközévé vált a nyomozati szervek kezében is. (18)
Az „ellenforradalmi” fotóalbumok keletkezésük idején való használata 1989/90 után különösen anakronisztikussá vált, átlépett rajta az idő s a történeti szemléletváltozás. Ma ezen albumok már nemcsak a bűnügyi és nyomozati szervek eszközhasználatának tanulmányozására használhatóak, hanem természetesen magának a forradalomnak (események, színhelyek és személyek) is fontos kép-együttesei, történeti forrásai, vizuális kép-tárai lettek.
Az 1956-os albumokból egy csoport az összeállítás metódusa szerint is jól elkülöníthető, mivel megmaradtak a kartonra ragasztott, belső alcímekkel, képaláírásokkal és képmagyarázatokkal ellátott, az egységes mondanivaló érdekében montírozott és föliratozott (gyakran a fotóra, akár többet is fölülírtak tussal) önálló oldalak, amelyekről azután az album összeállítások nagyméretű fotó-másolatait készítették. Egy római (19) és egy arab (20) számozással jelölt sorozatból maradtak fönn kötetek. A római sorszámozású kollekció egyes darabjainak belső, fekete fotópapír címlapjára – a címfelirat mellé – az egész együttes eszmeiségét kifejezni óhajtó kompozíciót is festettek, fehér temperafestékkel. Ezek a címlap-előzéklapok az ellenforradalmi propagandának fontos vizuális lenyomatai, egyúttal az 1956-os forradalom sajátos ikonográfiájában is figyelemre méltóan egyediek. (3. kép)
Az 1956-os forradalom tematizált album-sorozatai fölidézik a forradalom eseménytörténetét, sokoldalúan árnyalt részletezettséggel. (4. kép) Ezt támasztják alá a Történeti Levéltár fényképgyűjteményében található további, olyan egyedi albumok, amelyek úgyszintén a forradalommal kapcsolatos képanyagot tartalmaznak. (21) Az 1956-os kép-album gyűjtemény (22) jelleget adó darabjaitól eltérő, valóságosan a forradalom eseményeit megörökítő szándékkal, elsődlegesen dokumentációs szándékkal keletkezhetett az „1956. októberi forradalom” föliratú, festett belső címoldallal (Kossuth címeres) kialakított album. (23) Összefoglaló jellege miatt ez leginkább a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ’56-os, gazdagon adatolt fotó-antológia albumához (24) hasonlít, annak ellenére, hogy ez utóbbi címében szándékoltan „ellenforradalmi”, vagyis létrehívója és készítője a másik oldalról szemlélte a levert forradalmat.
A fölsorolt, számításba vett fotóalbumok és kép-gyűjtemények a Történeti Levéltárban az A-jelzetű levéltári anyagok között vannak elhelyezve. Ugyanitt található két olyan egyedi gyűjtemény, amelyek elsőrendűen forrásértékűeknek. A Nagy Ferencre és a Kisgazdapártra vonatkozó fényképgyűjtemény (25) a kezdeti, Gaál Gaszton nevével fémjelzett időszaktól egészen 1948-ig mutat be pártüléseket, választási, parlamenti és pártéleti alkalmakat, kisgazdapárti vezetőket és tagokat. A kollekcióban néhány fotóművészeti szempontból is kiemelkedő, mesterhez (Rónai Dénes) vagy műteremhez (Párisi fotó műterem, Budapest) köthető portréfelvétel maradt fönn Szabó Pál íróról és Nagy Ferencről, Kovács Béláról. Két Szabó Pált ábrázoló fényképet az író eredeti aláírása és a fénykép hátoldalára írott, Nagy Ferencnek szóló rövid üzenet irodalomtörténeti érdekességűvé avatja e felvételeket. (6. kép)
Az ellenzéki művészcsoport, az Inconnu (26) 1986-ban, a forradalom 30. évfordulójára rendezett kiállítását (’56 Budapest/’86 Budapest/a harcos város/the figting city/Komjádi B.u.3./szeta központ), az ott szerepelt műveket (7. kép) és néhány levél-dokumentumot fotó együttes mutatja be. Ezen forrásértékű, művészettörténeti jelentékenységű fotó kollekció az utóbbi évtizedek, közvetlenül a rendszerváltoztatás előtti évek akkor még tiltott, megszenvedett karakteres kortársművészeti törekvéseinek enged bepillantást, egyúttal a fényképgyűjtemény időbeli végpontját is jelzi.

A dosszié, mint irattípus a Történeti Levéltár kezelésében lévő iratanyag többségét öleli föl (27) – vagyis a levéltár természetesen kialakult alap dokumentum-egysége relevánsan a dosszié. Mindegyik dosszié típusban (O-operatív, V-vizsgálati, B-beszervezési, M-munka) előfordulhatnak fényképek, esetenként hozzájuk tartozó negatívokkal együtt. A V-dossziéknak előírtan tartalmazniuk kell fotókat: „fényképek a terheltekről, (…) a tárgyi bizonyítékok vagy azok fotómásolatai”. (28) Ezen irategyüttesek olyan természetes előfordulási közegei a fotográfiának, hogy bennük kép és szöveg, fotó és írásos dokumentum szerves egységet képez. A V-dossziék fotográfiáinak egy fontos szegmense történeti értékkel bír (pl. az 1956 után elítéltek, kivégzettek fotói, a forradalom többi szereplőjéről készített arckép felvételek). (29) A forradalomban való aktív részvétel miatt házkutatás során lefoglalt és lefotózott (az érintett dossziéjában így őrzött) tárgyi bizonyítékok nemegyszer művészi alkotásról adnak, adhatnak hírt. (9. kép) Az egyéni megfigyelési fotók (pl. Örkény Istvánról) (30) és az avantgárd sajátos műfajának, a Magyarországon 1966-ban kezdődő happeningnek, több produkciójának fázis felvételei kerültek együvé más dokumentumokkal (plakátok, leírások) az egyik művészettörténeti forrásértékű, az 1960-as évek második felének avantgárd művészetébe kalauzoló dossziéba. (31)

A Történeti Levéltár fényképgyűjteményében az eredeti műtárgy, reprodukció és másolat csoportjaiból az utóbbi kettő van túlsúlyban. Mivel irathoz kötött, iratközi a fotók egy részének az őrzése, így megoldhatatlan „a nyugati szakirodalom által vintage-nak nevezett eredeti, autorizált szerzői pozitívokat, a szerző által készített eredeti negatívokat és a róluk készült későbbi kópiát, valamint ezektől elkülönítve a reprókat, reprinteket, másolatokat” (32) szétválasztani és meghatározni.
Az 1956-os forradalmat egyéni látásmóddal, jó színvonalon, már-már művészi igényességgel végig fotografáló amatőr alkotó az egyik kockán saját magát, szembenéző önmagát is megörökíttette egy tank oldalán állva: a kezében lévő kamerába néz, fején puha kalap, nyakában sál, esőkabátját öv fogja össze. A kitűnő minőségű kép együttes – vagy fontos darabjai – többféle módon, szinte folyamatosan nyilvánosságra kerül. Készült a fölhasználásukkal könyv, (33) többször szerepeltek kiállításon, (34) publikációkban történeti illusztrációként (35) és játék- (36) meg dokumentumfilmekben is szerepeltek a gyűjtemény bizonyos darabjai.
2002-ben Saáry Éva 1957 óta külföldön élő költő, író, szerkesztő, fotó- és képzőművész 1956 októberében Budán, a Déli vasútnál és a Móricz Zsigmond körtér környékén készült és megmaradt negatívjait (37) ajándékozta a Történeti Levéltár fényképgyűjteményének, gyarapodó fotótárának. (38)

A Történeti Levéltár fotótára ajándékozások révén, iratátvételek során és az összes dosszié, a teljes levéltári anyag fotószempontú föltárása során is gyarapodhat. Ez utóbbi persze állagon belül történik, nem valóságos, ám kvantitatív módon jelölhető. Mostani ismereteink szerint a fotógyűjtemény negatív anyaga több százas, a pozitív képek száma (albumok, önálló gyűjtemények) többezres nagyságrendűre tehető. A dossziékban található, darabonként számba veendő (az állagmegőrzés miatt is fontos ez) fénykép- és negatív anyag ugyancsak több ezres tételt jelenthet. Mindez csupán mennyiségi jellemzője a gyűjteménynek. A kvalitatív mutatók az egyes fotók (leírás, állapotfölmérés, összehasonlító vizsgálat, szerzők, műtermek szerinti csoportosítás, autorizálás) meghatározása (ábrázoltak/események/helyszínek) után, a levéltári anyag fölmérése során lesz rögzíthető.


Képjegyzék

1. ÁBTL 4.1. A-890. Örley Zoltán felvételei, Kolozsvár, 1940. szept. 23-án: a) Romulus és Rémus, szobormásolat Fadrusz János Mátyás szobra előtt; b) és c): a Mátyás szobor oldal- és szembenézetből
2. Tabló a BM Központi Operatív Nyilvántartó Osztály, II/11. munkáját bemutató kiállításból
3. ÁBTL 4.1. A-226/3.V. és az ÁBTL 4.1. A-220/5.VI. fotóalbumának festett előzéklapja
4. A 7. oldal az ÁBTL 4.1. A-226/3 számú albumból
5. A 17. oldal az ÁBTL 4.1. A-226/3. számú albumból
6. A 3. oldal az ÁBTL 4.1. A-220/4. számú albumból
7. ÁBTL 4.1. A-1265. számú album címlapja, egy fotója a) és b) és Háy Ágnes: Illusztráció III. című műve (c), ÁBTL 4.1. A-2020.
8. ÁBTL 4.1. A-801. számú fotógyűjteményből: Szabó Pál és Kovács Béla (a) Örkény István (ÁBTL 3.1.5. O-10986-1, b)
9. Bényi Árpád festőművész Szabad Magyarországot című plakátja készítéséhez használt és bűnjelként lefoglalt eszközök (b, c) és a rekonstruált plakát (a) 10/a) „Ismeretlen fotográfus”; b) „Ismeretlen fotográfus”: A Rapp család, 1956. nov. 8.; c) Tímár Péter: A Rapp család, 2002. nov. 8.

Jegyzetek

(1) Markó György: A Történeti Hivatal 1997–1998. évi tevékenységéről. In Trezor 1. A Történeti Hivatal Évkönyve 1999. (Szerk.: Gyarmati György). Bp. Történeti Hivatal, 1999. 15. o. [a továbbiakban Trezor 1.]

(2) Szakács Margit: Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon (1840–1945). Bp. 1997.; Miklósi-Sikes Csaba: Fényképészek és műtermek Erdélyben, 1839–1916. Székelyudvarhely, 2001.; Németh Ferenc: A bánáti fényképészet története, 1848–1919. Újvidék, Forum Könyvkiadó, 2002.

(3) Magyarországon az Alfonz Bertillon-féle (Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal, 1909-) kettős (egy lemezen vagy egy fényképlapon elölről és szemből), illetve hármas (negyedfordulatbani felvétel az arcról) felvételezés terjedt el. Az első a felismerésre, a második az azonosításra szolgál. A szakmák (csalók, betörők, hamiskártyások, zsebtolvajok stb.) szerint csoportosított képeket albumokba rendezték. Nemes Sándor: Gyakorlati nyomozás. Bp. Griff Könyvkiadó, é. n. 112–115. o.; Rendőri lexikon (Szerk.: Rédey Miklós–Laky Imre). Bp. 1909. 5–6., 27., 867–872. o.; dr. Sellye Ferenc: A kriminalisztika alaptételei. Szerző kiadása, Bp. é. n. 29. o.; A 60 éves magyar rendőrség, 1881–1941. (Szerk.: Borbély Zoltán – dr. Kopy Rezső). Bp. 1942. 156–157. o.; Pálmai Józsefné dr. – dr. Dávid Gábor: A bűnügyi nyilvántartás centenáriuma. Belügyi Szemle, 1986. 1. sz.

(4) Szakács Margit: A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum fényképalbumainak katalógusa (1861–1945).; A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Évkönyve 1984. (Szerk.: Hollós Alfréd). Bp. 1985. 5–94. o.

(5)Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemét várostörténeti albuma az 1920-as évekből. In Érték a fotóban. Országos fotótörténeti konferencia, Tata, 1993. (Főszerk.: Fűrészné Molnár Anikó). Tata, 1994. 141–145. o. [a továbbiakban Érték a fotóban].

(6) Stemlerné Balog Ilona: A fénykép mint történeti emlék és forrás. In Érték a fotóban. Országos fotótörténeti konferencia, Tata, 1993. (Főszerk.: Fűrészné Molnár Anikó). Tata, 1994. 15. o.; Stemlerné Balog Ilona: Bevezetés. In Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája 1845–2000. Bp. 2001. 5–16. o.

(7) Történeti Levéltár (ezentúl: ÁBTL) 4.1. A-890. Örley Zoltán őrnagy naplójegyzetei a fölkészülésről és az erdélyi bevonulásról. 110 kézzel írt, számozott naplóoldal, bordó műbőrbe (34x21 cm) fűzve, szövegközti útvonal ceruzarajzokkal, térképpel. Hozzákötve 101–110-ig számozott mellékletként: helységek nevei, melyeken a 48/I. zlj. keresztül haladt, menetvonal, parancsok. A 161 db (6x9 cm) beragasztott fotó megoszlása: állomáshely, decsi népviselet 7 fénykép (a továbbiakban felv.), a vonulás legfontosabb látnivalói (kastélyok, templomok), katonai szereplői, az erdélyi bevonulást, helyszíneit ábrázoló felvételek (zászlóavatás, román erődök, szentbenedeki erőmű, Szatmár, Dés, Szentbenedek, Bálványosváralja, Szováta, Parajd stb.). Kiemelkedően sok fénykép rögzíti Marosvásárhely (31 felv.) és Kolozsvár (19 felv.) látnivalóit.

(8) ÁBTL 4.1. A-1113. M. Kir. Csendőrnyomozók tabló- és arcképei; ÁBTL 4.1. A-1214/5. Csendőrnyomozók fényképei II.; ÁBTL 4.1. A-1214/5a: Csendőrnyomozók fényképei I.

(9) ÁBTL 4.1. A-365. Fényképgyűjtemény körözött személyekről, 1942.

(10) ÁBTL 4.1. A-1203, Nyilas vezetőkről fotódokumentumok I.; ÁBTL 4.1. A-1203/1. Nyilas vezetőkről fotódokumentumok II.

(11) ÁBTL 4.1. A-353, A Rongyos Gárda harcaihoz fényképalbum, 1939.

(12) ÁBTL 4.1. A-1131, Haditudósító század fotói (Berendik, Somkuti, Zsabka, Kárpáti) I.; ÁBTL 4.1. A-1131/1. Haditudósító század fotói (Berendik, Somkuti) II.

(13) ÁBTL 4.1. A-1210. III. tüzér A. oszt. Fotóalbuma, 1941.

(14) ÁBTL 4.1. A-1211. Klerikális államellenes szervezkedés (Keresztény Front) dokumentumait kiegészítő fotók, a rendőrség által lefoglalt könyvekről, 1956.

(15) ÁBTL 4.1. A-1325. Kröszl Vilmos és társai háborús bűntettét bizonyítani próbáló nyomozási kísérlet fényképdokumentációja

(16) ÁBTL 4.1. A-1327. Mező Sándor és Pathy Lajos MHBK ügynökök dokumentum albuma; ÁBTL 4.1. A-1227, Jankovich Istvánról és családjáról készített fotóalbum.

(17) BM Központi Operatív Nyilvántartó Osztály (II/11.) kiállítási (1961. I–II.) tablói fotókon, A/3-as méretű albumba rendezve.

(18) A fotók segítségével történő fölismertetés/azonosíttatás általánosan elterjedt vizsgálati módszer volt a forradalom utáni megtorlásokban. Számos ilyen esetet rögzítenek az ÁBTL Vizsgálati dossziéi. Egy mindenki által elérhető irodalmi megfogalmazása: Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre. Bp. Katalizátor Iroda, 1988. 25. o. Olyan esetet is ismerünk, hogy az ügyben eljáró ügyész más esetekben történő fölhasználásra magánál tartja a bűnjelként lefoglalt fotókat: Szirmai Ottó, Angyal István és 15 társuk perében Fettig Lászlótól 140, Beke Tibortól 42 fényképet foglaltak le. A Történeti Hivatalban őrzött, az ügyre vonatkozó V dossziékból (TH-V-144/758/1. stb.) hiányzó fotókat a Fővárosi Bíróságon őrizték meg (lásd ehhez Jobbágyi Gábor: Szigorúan titkos emlékkönyv, 1956 /Top secret memoir, 1956/. Ford.: Emma Roper-Evans. Utószó Koltay Gábor, a fotókat készítette Fettig László, Beke Tibor és Koltay György. Bp. Szabad Tér, 1998. 82 o., ám legutóbb Budapest Főváros Levéltáráb an helyezték el: BFL XXV. 4. f. 8005/1958.

(19) A 28,5x40 cm nagyságú, zöld, kemény műbőr borítású albumok lapjai A/3-as fotómásolatokat tartalmaznak. ÁBTL 4.1. A-219: I. 1956. október 23.; II. Fegyveres ellenforradalmi bandák a néphatalom ellen törnek. Árulás a hadseregben.; III. Budapest utcái az ellenforradalom napjaiban. Dokumentum-gyűjtemény (ezentúl: Dok.gyűjt.) I. Fotóalbum. Az ÁBTL 4.1. A-219/1. és ÁBTL 4.1 A-219/2 azonos ÁBTL 4.1. A-219. számú albummal. Az ÁBTL 4.1. A-219/3. számú (I. 1956. október 23.): különálló, 30x40 cm-es kartonra ragasztott 72 felv., Forte tasakban, bekötetlen (ezentúl: bktl.); ÁBTL 4.1. A-219/4.; II. Fegyveres ellenforradalmi bandák a néphatalom ellen törnek. Árulás a Néphadseregben. Dok.gyűjt., 43 felv., kartonon, bktl.; ÁBTL 4.1. A-219/5.; III. Budapest utcái az ellenforradalom napjaiban. Dok.gyűjt., kartonra ragasztott 136 felv.; ÁBTL 4.1. A-2020.; IV. Siófok Orgovány réme kísért! IV. Dok.gyűjt., 113 felv., A/3-as világos kartonon, bktl.; Az ÁBTL 4.1. A-220., 220/l., 220/2.: ennek bekötött, albumba rendezett, lefotózott változata. ÁBTL 4.1. A-220/4.; V. [Szobor rombolások], 30 felv., kartonon, bktl.; ÁBTL 4.1. A-220/5. VI. Ellenforradalom vezérkara.; VI. Dok.gyűjt., 27 felv., kartonra ragasztva, bktl.; ÁBTL 4.1. A-220/6.; VII. A nemzetközi kapitalizmus hazánk ellen.; VII. Dok.gyűjt., 29 felv., kartonon, bktl.

(20) ÁBTL 4.1. A-221/3. Dok.gyűjt. 1: Az 1956. október 23-i fegyveres ellenforradalom kitörésének előzményei. Az október 23-i tüntetés. 26 felv., kartonon, bktl. Ennek albumba rendezett fotómásolatai: ÁBTL 4.1. A-221., ÁBTL 4.1. A-221/l., ÁBTL 4.1. A-221/2.; ÁBTL 4.1. A-222/3. Dok.gyűjt. 2: Az ellenforradalmi fegyveres felkelés kezdete. Árulás a fegyveres szervekben. Az ellenforradalmi fegyveres erők megszervezése. 24 felv., kartonon, bktl. Az oldalak fénymásolatai albumba rendezve: ÁBTL 4.1. A-22., ÁBTL 4.1. A-222/1., ÁBTL 4.1. A-222/2.; ÁBTL 4.1. A-223/3. Dok.gyűjt. 3: Az 1956. október 23-i fegyveres támadás a Rádió ellen. 35 felv., kartonon, bktl. A különálló, lefotózott oldalak albumba rendezve: ÁBTL 4.1. A-223., ÁBTL 4.1. A-223/1., ÁBTL 4.1. A-223/2.; ÁBTL 4.1. A-224/3. Dok.gyűjt. 4: Véres ellenforradalmi provokáció a Parlament előtt 1956. október 25-én. 13 felv., kartonon, bktl. Albumok: ÁBTL 4.1. A-224., ÁBTL 4.1. A-224/1., ÁBTL 4.1. A-224/2.; ÁBTL 4.1. A-225/3. Dok.gyűjt. 5: Ellenforradalmi támadás a börtön ellen. A politikai és köztörvényes bűnözők kiszabadítása és ellenforradalmi tevékenységük. 16 felv., kartonon, bktl. Album-változata: ÁBTL 4.1. A-225., ÁBTL 4.1. A-225/l., ÁBTL 4.1. A-225/2.; ÁBTL 4.1. A-226/3. Dok.gyűjt. 6: Fegyveres ellenforradalmi támadás párt és állami objektumok ellen. Emlékművek, vörös csillagok és zászlók meggyalázása. 82 felv., kartonra ragasztva, bktl. Fotómásolataik albumban: ÁBTL 4.1. A-226., ÁBTL 4.1. A-226/1., ÁBTL 4.1. A-226/2.; ÁBTL 4.1. A-227/3. Dok.gyűjt. 7: Ellenforradalmi terrorcselekmények kommunisták és más, haladó emberek ellen. 118 felv., kartonon, bktl. Albumban: ÁBTL 4.1. A-227., ÁBTL 4.1. A-227/1., ÁBTL 4.1. A-227/2.; ÁBTL 4.1. A-228/3 Dok.gyűjt. 8: Burzsoá pártok, forradalmi bizottságok és más ellenforradalmi szervezetek tevékenysége az ellenforradalom napjaiban. 7 felv. és dokumentumok kartonon, bktl. Albumba rendezve: ÁBTL 4.1. A-228, ÁBTL 4.1. A-228/1., ÁBTL 4.1. A-228/2.; ÁBTL 4.1. A-229/3. Dok.gyűjt. 9: Az ellenforradalom alatt megjelent röplapok és sajtótermékek. 12 felv. és dokumentumok, dokumentum-részletek kartonon, bktl. Albumként: ÁBTL 4.1. A-229., ÁBTL 4.1. A-229/1., ÁBTL 4.1. A-229/2. Ide sorolható ÁBTL 4.1. A-2021: Szabolcs-Szatmár megyében az ellenforradalom idején terjesztett röplapok. Eredeti + 17felv.; ÁBTL 4.1. A-230/3. Dok.gyűjt. 10: Az imperialista államok hírszerző szervei és a nyugati magyar emigráció szerepe a magyarországi ellenforradalomban. 45 felv., kartonon, bktl. Albumként: ÁBTL 4.1. A-230., ÁBTL 4.1. A-230/1., ÁBTL 4.1. A-230/2.; ÁBTL 4.1. A-231/3. Dok.gyűjt. 11: Az ellenforradalmi erők törekvései Magyarországnak a szocialista táborból való leválasztására. 3 felv., dokumentumok kartonon, bktl. Albumként: ÁBTL 4.1. A-231.; ÁBTL 4.1. A-231/1.; ÁBTL 4.1. A-231/2. A Dokumentum-gyűjtemény 1-11. kötetéhez tárgymutató is szolgál: ÁBTL 4.1. A-235., ÁBTL 4.1. A-235/1., ÁBTL 4.1. A-235/2.; ÁBTL 4.1. A-232. Dok.gyűjt. 15: A népi demokratikus államhatalom teljes felszámolására irányuló ellenforradalmi törekvések bizonyítékai. 36 lap, fotómásolatok, album.; ÁBTL 4.1. A-233/1. Dokumentumok. A Memorandum bizonyítékai (Nagy Imre). Fotók és dokumentumok kartonon, bktl. Albumként: ÁBTL 4.1. A-233/1.;

(21) ÁBTL 4.1. A-236. 1. sz. fotóalbum 1956-ról. 127 fénykép.; ÁBTL 4.1. A-237. 2. sz. fotóalbum 1956-ról. 132 fénykép.; ÁBTL 4.1. A-238. 3. sz. fotóalbum 1956-ról. 63 fénykép.; ÁBTL 4.1. A-239.; 5. sz. fotóalbum 1956-ról. 107 fénykép. Ide soroljuk továbbá: ÁBTL 4.1. A-1264, Galgóczy Zoltán és társai (Bp-i pártház) ügyében fényképdokumentáció. 82 felv.+2 helyszínrajz, 3 album.

(22)Vö. a Történeti Levéltár 1956-os fotógyűjteményéből publikált írásokkal. Így pl. Zsitnyányi Ildikó: A magyar Néphadsereg ’56-os szerepéről 1-4. Ármádia, 2002. 7–8., 9., 10., 11. sz.; Sümegi György: A fotóhasználattól a börtönrajzokig. Forradalom képeken – avagy a képek forradalma? Rubicon, 2002. 11-12. sz. 48–53. o., Sümegi György: Az 1956-os fotók használatáról. Fotóművészet, 2003. 1. sz.

(23) ÁBTL 4.1. A-1265. A barna keményfedelű (24,7x35,8 cm) album 156 darab jó minőségű, fotósarokkal fölerősített, 6x9 cm-es fényképeket tartalmaz.

(24) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Bf 323/110. Az 50 számozott lapot tartalmazó nagyméretű album bordó bőrkötéses, 147 db fölragasztott fotót tartalmaz. A címoldal felirata: [Ezerkilencszázötvenhat 1956. október–november. [Fényképalbum az ellenforradalom eseményeiről. Összeáll.: a Főv. Szabó Ervin kvtár. Bp. 1957.]. 50 t, 34,5 cm. A belső címoldalon kézírással: Amikor a fasiszta fenevad újjáéledni látszott. Alatta, az alsó lapharmadban ugyanezen kézírással, ceruzával írva: Oly korban éltem én e földön/Mikor az ember úgy elaljasult,/Hogy önként ölt és nem csupán parancsra. Az album képanyaga időrendi sorrendben, képaláírásokkal pontosítva mutatja be a forradalom lezajlását, tekintetbe véve a közvetlen előzményeit és utóhatásának, az élet konszolidálásának egyes elemeit (pl. a munkásőrség megalakulása) is.

(25) ÁBTL 4.1. A-801

(26) ÁBTL 4.1. A-2020. Inconnu-csoport, fotóanyag. 44 fénykép, 13x18 cm.

(27) Petrikné Vámos Ida: Iratok a Történeti Hivatalban. Vázlat a volt állambiztonsági szervek iratanyagának irattani feltárásához. In Trezor 1. i. m. 29–60. o.

(28) Uo. 57. o.

(29) Lásd még: ÁBTL 3.1.9. V-150352/3. Az 1956. évi magyarországi ellenforradalom az állambiztonsági munka tükrében. IV. kötet, 97 oldal. Világoskék, puha műanyagfedelű albumban 97 egész oldalas (30x24 cm) fotómásolat.

(30) Markó György: A politikai rendőrség fényképfelvételei Örkény Istvánról 1958-ban. Népszabadság, 1999. szeptember 4.; Évkönyv VII. 1999. Magyarország a jelenkorban. Szerk.: Standeisky Éva – Rainer M. János. Bp. 1956-os Intézet, 1999.

(31) ÁBTL 3.1.9. V-156455. Szentjóby Tamás; Az avantgarde művészet írásos forrásairól lásd a kötetben Unger Gabriella tanulmányát.

(32) Kincses Károly: A fotó értéke – érték a fotóban. In Érték a fotóban. I. m. 14. o.

(33) Bayer Zsolt: 1956 „…Hogy legyen jel”. Bp. XX. Század Intézet – Történeti Hivatal – Kairosz kiadó, 2000.

(34) Szembesítő. Az 1956-os forradalom a Történeti Hivatalban őrzött fotók tükrében. A fényképeket válogatta Baczoni Gábor Miklós. Történeti Hivatal, 2000. szeptember-október; ’56 KÉPEI. A kiállítás anyagát válogatta, rendezte: Sümegi György. Történeti Hivatal, 2001. szept. 25.–nov. 5.

(35) Pl. a Rubicon, 2002. 11–12. számában 54 fénykép jelent meg ezen anyagból.

(36) Például a Vicsek Károly, vajdasági filmrendező által készített Bolygótűz (2002) című filmdrámában.

(37) 10 darab, Rolleicord géppel készített, nagyméretű (6x6 cm-es) negatív. Sümegi György: Fényképek 1956 októberéből Fotóművészet, 2003. 3-4. sz. 86–95. o.

(38) A Történeti Levéltárban elkezdődött a legveszélyeztetettebb állapotban lévő fotók tisztítása, a fotókról a ragasztók (cellux) eltávolítása, a fényképek konzerválása. Pl. ÁBTL 3.1.5. O-10986/1.; 25 megfigyelési fotó (10x15 cm) Örkény Istvánról: ÁBTL 4.1. A-1323; ÁBTL 4.1. A-1327. Megkezdődött a fotók leírása, állapotuk fölmérése, összehasonlító vizsgálata, gyűjteményként való, a korábbi gyakorlatnál intenzívebb használata, szerzők, műtermek szerinti meghatározása, autorizálás, az ábrázoltak, események, helyszínek meghatározása.

/Forrás: http://www.abtl.hu/html/hu/iratok/sumegi.html /

*B.Kiss-Tóth László 2011.01.26.

------------------------------------------

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára


Betekintési szabályzat:

I. Az állampolgári betekintések eljárási szabályai

II. Külső szervek iratbetekintése

III. Az Ásztltv. 5.§ alapján adatokat megismerő személy betekintése

Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. tv. (Ásztltv) alapján az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára biztosítja minden kérelmező számára - figyelemmel a törvényi előírásokra - a volt állambiztonsági szolgálatok által kezelt adatok megismerését.

A szabályzat hatálya kiterjed minden egyéni betekintőre (ügyfél), a bíróságok és más közfeladatot ellátó szervek megkereséseire.

Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott bizottságok adatkérését, az Ásztltv 5.§ (1)-(5) bek. szerinti magánkutatásokat, valamint a tudományos kutatási kérelmeket külön eljárási szabályok szerint kell teljesítni.

A betekintési eljárásra az alábbi szabályok az irányadók:

I. Az állampolgári betekintések eljárási szabályai

1. A betekintési kérelem

1.1. Az eljárás során ügyfél lehet:

1.1.1. Az érintett: minden olyan természetes személy, akinek személyes adata a Levéltár kezelésében lévő iratokban bármilyen jogcímen szerepel. Érintettnek minősül:

1.1.1.1. A megfigyelt személy: akiről az Ásztltv 1. §-ában szereplő szervezetek célzottan, nyílt vagy titkos információgyűjtés során adatokat gyűjtöttek. A megfigyelt személy célszemély, az adatgyűjtés elsődlegesen rá irányul.

1.1.1.2. A hivatásos alkalmazott: aki a törvény hatálya alá tartozó szervezetekkel hivatásos - nyílt, vagy szigorúan titkos - szolgálati viszonyban állt.

1.1.1.3. A hálózati személy: aki a törvény hatálya alá tartozó szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel a megfigyelt személyekről jelentést adott, beszervezési nyilatkozatot aláírt vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült.

1.1.1.4. Az operatív kapcsolat: az a személy, akit e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek, „társadalmi kapcsolatként” vagy „alkalmi kapcsolatként” nyilvántartottak.

1.1.1.5. A harmadik személy: az előző három csoportba nem tartozó bármely személy, akiről a szervezetek adatokat kezeltek. (Ilyen lehet például a tanú, a védő, a megfigyelt személy hozzátartozója.)

1.1.2. A hozzátartozó: a házastárs, az élettárs (amennyiben a házasság vagy az élettársi közösség az irat keletkezésekor és az érintett halálakor is fennállt), az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő, a testvér. ű A megfigyelt, illetve a harmadik személy halála után a hozzátartozót (érintett jogállású személyt) ugyanazok a jogok illetik meg, mint magát a megfigyelt vagy harmadik személyt, kivéve, ha azt az elhunyt írásban megtiltotta. Az iratok megismerésére az a személy is jogosult, akit az elhunyt, halála előtt erre írásban feljogosított.

1.2. Az eljárás személyesen beadott vagy postai, illetőleg eletronikus úton küldött kérelem alapján indul.

1.3. A kérelem beadható a Levéltár nyomtatványán, vagy az ügyfél megfogalmazásában.

1.4. A kérelemnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

1.4.1. név (leánykori-, esetleg korábbi név), születési adatok, anyja neve;

1.4.2. állandó lakcím, levelezési cím, telefonszám;

1.4.3. személyazonosító okmány száma;

1.5. Az érintett jogállású kérelmeknek a fentieken túl tartalmaznia kell:

1.5.1. a kérelmező adatait,

1.5.2. a rokonsági fokot,

1.5.3. a házasság- vagy életközösség időtartamát,

1.5.4. az érintett elhalálozásának évét.

1.6. A következő adatok ismerete segíti az eredményesebb kutatómunkát:

1.6.1. az iratanyag keletkezésének feltételezett időszaka,

1.6.2. a megjelölt időszakban az érintett foglalkozása, munkahelye, lakcíme,

1.6.3. a kérelem alapjául szolgáló esemény(ek), tevékenység, cselekmény és azzal kapcsolatba hozható személy(ek).

1.7. A kérelmező arról is nyilatkozhat, hogy kívánja-e megismerni a jelentést készítő ügynök azonosító adatait, ha vannak ilyen iratok, és a Levéltár kezelésében lévő iratok alapján az ügynök személye egyértelműen beazonosítható.

1.8. A személyazonosság igazolása: az ügyfélszolgálat munkatársai az alábbi okmányok bemutatását kérik az adatok valódiságának ellenőrizésére:

1.8.1. Az ügyféltől: személyazonosító okmányt,

1.8.2. Amennyiben eredményes volt az iratkeresés az érintett jogállású kérelmezőtől:

1.8.2.1. Házastárstól: házassági és halotti anyakönyvi kivonatot,

1.8.2.2. Gyermektől, szülőtől: születési és halotti anyakönyvi kivonatot,

1.8.2.3. Élettárstól: halotti anyakönyvi kivonatot, az 1957. évi IV.tv. 27. §-a alapján az ügyféli nyilatkozatot, továbbá két tanú egybehangzó nyilatkozatát, hogy az ügyfél és az elhunyt érintett személy élettársi közösségben éltek. Ezt követően egymástól független két tanú igazolását, hogy mettől-meddig voltak élettársak,

1.8.2.4. Testvértől: a születési, és az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatát.

1.8.3. Az ügyfél képviselője (meghatalmazottja): két tanúval igazolt vagy közjegyző által hitelesített meghatalmazásban megjelölt személy, illetve az ügyfél által megbízott ügyvéd.

2. A kérelem nyilvántartásba vétele

2.1. A kérelmek nyilvántartása az Ügyfélszolgálati Osztályon a központi számítógépes adatbázisban történik. A nyilvántartás adatai nem nyilvánosak.

2.2. A nyilvántartásba vett ügyiratot - az átadás egyidejű igazolásával - az ügyfélszolgálati osztály munkatársai eljuttatják az Állampolgári Adatszolgáltató Osztályra, ahol az iratelőkészítés törvényi szabályai alapján összeállítják az ügyfél számára az érintett személlyel kapcsolatba hozható iratokról készült másolatokat.

3. Az iratanyag előkészítése betekintésre

3.1. A Levéltár munkatársai az ügyfél számára másolatban készítik elő az érintettre vonatkozó iratanyagot. Az Ásztltv. 10.§ (2) bekezdése szerint az ügyfél által nem megismerhető személyes adatokat az előkészített anyagból törölni (anonimizálni) kell.

3.2. Az irat előkészítését végző munkatársnak minden egyes adattal kapcsolatban külön kell vizsgálni az adat felvételének célját, ennek során meg kell állapítani azt, hogy az érintett megfigyelt személynek, hivatásos alkalmazottnak, hálózati személynek, operatív kapcsolatnak vagy harmadik személynek minősül-e.

3.3. A megfigyelt, a harmadik és a hálózati személyek, a hivatásos alkalmazott, továbbá az operatív kapcsolat számára a kizárólag vele kapcsolatba hozható személyes adatok megismerését kell biztosítani. Ezen adatok nyilvánosságra hozatalát a törvény lehetővé teszi.

3.4. A megfigyelt személy megismerheti a vele kapcsolatba hozható hálózati személy, operatív kapcsolat, hivatásos alkalmazott azonosításához szükséges adatokat is.

3.5. A Levéltár az ilyen jellegű kérésekre a vonatkozó iratokból - az 1.7. pont alapján - hiteles másolatot ad ki.

3.6. A megfigyelt személy, illetve a harmadik személy megismerheti a személyes érintkezésüket rögzítő vagy leíró adatokat.

3.7. Az előkészített anyagban nem kell törölni továbbá azokat az adatokat:

3.7.1. amelyeket már jogszerűen nyilvánosságra hoztak;

3.7.2. amelyeket nyilvános, vagy a közönség részére nyitva álló rendezvényen közszerepléssel kapcsolatban rögzítettek;

3.7.3. amelyek megismeréséhez az érintett írásban hozzájárult;

3.7.4. amelyek az érintett közszereplői minőségének elismerése után a közszereplő hivatásos alkalmazott, a közszereplő operatív kapcsolat vagy a közszereplő hálózati személy azonosításához szükségesek.

3.8. Korábban az érintett tulajdonát képező iratokat az ügyfél kérésére a Levéltár köteles visszaszolgáltatni. Amennyiben a levéltári anyag megrongálódásának veszélye nélkül az irat eredeti formában nem adható át, a kérést másolatban (fénymásolatban vagy digitalizált formában) kell teljesítni.

3.9. A Levéltár kezelésében lévő, a titokvédelmi törvény szerint állam- vagy szolgálati titkot tartalmazó adat esetében kezdeményezni kell az iratok felülvizsgálatát vagy a minősítő szervtől megismerési engedélyt kell kérni.

4. Az előkészített iratmásolatok betekintési szabályai

4.1. Az ügyfélszolgálat munkatársai előzetes időpont-egyeztetés után a Levéltár ügyfélszolgálatánál bocsátják az iratmásolatokat az ügyfél rendelkezésére.

4.2. Az ügyféllel az iratokba történő betekintés előtt ismertetni kell az adatok megismerésére, valamint nyilvánosságra hozatalára vonatkozó alábbi törvényi előírásokat, amit az erre a célra készített nyomtatványon aláírásával is igazol. Ezek:

- a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII tv;

- az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. tv;

4.3. Az ügyfél kifejezett kérésére a másolatok postai úton is eljuttathatók, kivéve a hálózati nyilvántartás és a Beszervezési dossziék iratmásolatait, amelyek csak személyesen vehetők át. A postázandó küldeményekhez is csatolni kell a 4.2. pontban leírt jogszabály-kivonatot.

4.4. Az eredménytelen kutatásról (nemleges válasz) szintén levélben, vagy írásos kérésre telefonon is értesíthető a kérelmező.

4.5. Az összeállított iratmásolatok egy példányát a Levéltár térítésmentesen bocsátja a kérelmező rendelkezésére. Minden további másolatot a kutatási szabályzat mellékletében meghatározott mindenkori fénymásolási díjtétel megfizetése mellett kérheti az ügyfél.

4.6. A Levéltárat személyesen felkeresők számára az ügyfélfogadási időt az 1. számú melléklet tartalmazza.

5. Az ügyfél zárolási és helyesbítési joga

5.1. Zárolási jog: A megfigyelt és a harmadik személy írásos nyilatkozatban legfeljebb az adat keletkezésétől számított 90 évre megtilthatja személyes adatainak az Ásztltv. 4-5. §-ban megfogalmazott akár tudományos célú, akár magáncélú kutatását.

5.2. A megfigyelt és a harmadik személy a hatályos jogszabály értelmében saját adatát jogosult zárolni.

5.3. A zárolási kérelmet az Ügyfélszolgálati Osztály munkatársai veszik nyilvántartásba.

5.4. A zárolási kérelemnek tartalmaznia kell:

5.4.1. a zárolást kérő személyes adatait,

5.4.2. a zárolás időtartamát,

5.4.3. a zárolandó adatok helyét, amennyiben a kérelmező meg tudja adni.

5.5. A Levéltár a kért adatok zárolásáról az ügyfelet írásban értesíti.

5.6. Helyesbítési kérelmet szintén az ügyfélszolgálati osztályon veszik nyilvántartásba

5.7. A helyesbítési joggal minden érintett élhet.

5.8. A helyesbítési kérelemnek tartalmaznia kell:

5.8.1. a kérelmező személyes adatait,

5.8.2. a helyesbítendő adatok pontos helyét,

5.8.3. a helyesbítés szövegét

5.9. A helyesbített adatok nyilvánosak. Amennyiben a helyesbítési dokumentáció a levéltári anyag mellett elhelyezhető, azzal együtt kell kezelni. Ha a levéltári anyag jellege (pl. mikrofilm) ezt nem teszi lehetővé, a dokumentáció az ügyiratban marad, a központi adatbázisból tudható meg, hogy szükség esetén az milyen nyilvántartási számon keresendő.

5.10. Ha az ügyfél részben vagy egészben zároltatja is azokat az adatokat, amelyekre a helyesbítési kérelme vonatkozik, ezek a zárolás időtartamáig nem nyilvánosak.

II. Külső szervek iratbetekintése

1. A bíróságok előzetes jóváhagyás nélkül megismerhetik az Ásztltv 7.§ (2) bekezdése alapján, törvényben előírt feladatainak ellátásához kért iratokat, s nemcsak az érintettek törvényes jogainak érvényesítése céljából.

2. Más szervek: a honvédelmi miniszter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter, a belügyminiszter irányítása alatt álló szervek (pl. a rendőrség), valamint más közfeladatot ellátó szerv. Ide sorolandók az ügyészségek is az új szabályozás alapján.

2.1. A közfeladatot ellátó szerv hatáskörébe tartozó ügyekben a Levéltár kezelésében lévő személyes adatokba, a törvényben előírt feladatának ellátásához szükséges esetekben, csak az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága előzetes jóváhagyása után tekinthet be.

2.2. Kivételesen, különösen gyors intézkedést igénylő ügyben a 2. pontban felsorolt szerveknek lehetőségük van arra, hogy betekintsenek az iratokba, és utólagosan tájékoztassák a Nemzetbiztonsági Bizottságot. Ezt a rendkívüli eljárást a főigazgató(helyettes) előzetes írásos engedélyét követően lehet alkalmazni.

2.3. Közfeladatnak minősül [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/G. § (2) bekezdése szerint] az állami vagy önkormányzati feladat, amelynek ellátásáról - jogszabály alapján - az államnak vagy az önkormányzatnak kell gondoskodnia. Közfeladatot nemcsak állami vagy önkormányzati szerv lát el, hanem pl. közalapítvány vagy köztestület (MTA) is.

3. A hivatalos megkeresések esetén követendő eljárás

3.1. Az Ügyfélszolgálati Osztály munkatársai ellenőrzik, hogy a beérkező megkeresés megfelel-e a 2.1. pontban leírt törvényi előírásoknak, és nyilvántartásba veszik.

3.2. A Levéltárat megkereső szerv csak az ügyben releváns adatokat ismerheti meg, ezekről viszont másolatot is kaphat.

III. Az Ásztltv. 5.§ alapján adatokat megismerő személy betekintése

Bármely természetes személy megismerheti az 1.1.2. pontban megállapított hozzátartozó fogalomkörébe nem tartozó személyekre vonatkozó iratokat, valamint közszereplő hálózati személy, hivatásos alkalmazott vagy operatív kapcsolat (továbbiakban hálózati személy), továbbá jogszerűen nyilvánosságra hozott vagy az érintett írásos beleegyezésével kiadható hálózati személyek azonosításához szükséges adatokat.

1. Azok a kérelmek, amelyek olyan személyekre irányulnak, akik az ÁSZTLtv-ben definiált hozzátartozó körébe nem tartoznak (nagybácsi, keresztszülők, unokatestvér, szomszéd, kolléga stb.) a törvény 5.§. (2)-(4) a-b. és d. pontja alapján teljesíthetők. Ennek szabályai a következők:

1.1. A személyes adatokat tartalmazó iratok anonimizálás nélkül csak a törvényben meghatározott védelmi idő lejárta után ismerhetők meg: ez az érintett elhalálozását követő 30 év, ha a halálozás éve nem ismert, a védelmi idő az érintett születési évétől számított 90 év; amennyiben egyik dátum sem ismert, akkor az irat keletkezésétől számított 60 év. [Ásztltv. 5.§ (2)]

1.2. A faji eredetre, nemzeti, nemzetiségi vagy etnikai hovatartozásra, vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, egészségi állapotra, kóros szenvedélyre és a szexuális életre vonatkozó adatokat az érintett halálozási évét követő 60 évig nem ismerhetők meg. Ha a halálozási éve nem ismert, a védelmi idő a születési évtől számított 120 év, ha pedig egyik adat sem ismert, az irat keletkezésétől számított 90 év. [Ásztltv. 5.§ (3)]

1.3. Nem kell anonimizálni azokat az adatokat:

1.3.1. amelyeket nyilvános vagy a közönség részére nyitva álló rendezvényen közszereplésekkel kapcsolatban rögzítettek,

1.3.2. állami vagy önkormányzati szerv feladatkörében eljáró munkatársának a nevét és beosztását,

1.3.3. amelyeket már jogszerűen nyilvánosságra hoztak,

1.3.4. amelyek megismeréséhez az érintett hozzájárult. [Ásztltv. 5.§ (4)]

1.4. Az ilyen irányú kérelmeket az ügyfélszolgálaton kell benyújtani.

1.5. A kérelemnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

1.5.1. név (leánykori-, esetleg korábbi név), születési adatok, anyja neve;

1.5.2. állandó lakcím, levelezési cím, telefonszám;

1.5.3. személyazonosító okmány száma;

1.5.4. a rokonsági fokot,

1.5.5. az érintett elhalálozásának évét.

1.6. A következő adatok ismerete segíti az eredményesebb kutatómunkát:

1.6.1. az iratanyag keletkezésének feltételezett időszaka,

1.6.2. a megjelölt időszakban az érintett foglalkozása, munkahelye, lakcíme,

1.6.3. a kérelem alapjául szolgáló esemény(ek), tevékenység, cselekmény és azzal kapcsolatba hozható személy(ek).

1.7. Az előkészített iratok megismerése a Betekintési szabályzat I. fejezetének 4. pontja alapján történik.

2. A közszereplő hálózati személy azonosító adatainak megismerése az ÁSZTLtv. 5.§ (6) bekezdése alapján történik.

2.1. Közszereplőnek minősül az a személy, aki közhatalmat gyakorolt, gyakorol, vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.

2.2. A hálózati személy közszereplői minőségének nem kell egybeesnie a volt állambiztonsági szervekkel való együttműködés időtartamával.

2.3. Az ezirányú kérelem benyújtása a Levéltár ügyfélszolgálatánál történik.

2.4. A kérelemnek tartalmaznia kell:

2.4.1. a kérelmező személyes adatait, elérhetőségét,

2.4.2. a közszereplő hálózati személy azonosításához szükséges adatokat,

2.4.3. a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy mire alapozza a vélelmezett hálózati személy közszereplői minőségét.

2.5. A kérelem nyilvántartásba vétele az Ügyfélszolgálati Osztályon történik.

2.6. Az Ásztltv-ben megállapított védelmi időn túl (az érintett halálát követő 30 év, ha ez nem ismert, születését követő 90 év, és ha egyik időpont sem ismert az irat keletkezését követő 60 év után) a kérés teljesíthető, amennyiben a Levéltár kezelésében lévő iratok alapján a személy egyértelműen beazonosítható.

2.7. A közszereplő hálózati személy adatait védelmi időn belül az érdeklődő állampolgár csak akkor ismerheti meg, ha az érintett hálózati személy elismeri közszereplői minőségét.

2.8. A hálózati személyek hozzájárulásának beszerzése

2.8.1. A kérelem benyújtását követően a Levéltár munkatársai tértivevényes ajánlott levélben az érintettet nyilatkozattételre szólítják fel közszereplői minőségének elismerése érdekében. Ha az érintett jelenlegi lakcíme nem ismert, a levél kézbesítése a Központi Lakcímnyilvántartó által megadott címen történik.

2.8.2. Az érintett személynek a felhívás kézhez vételétől számított 15 napon belül kell a nyilatkozatot a Levéltárnak megküldenie.

2.8.3. Amennyiben elismeri közszereplői minőségét, vagy csak a tértivevény érkezett vissza, azonban a törvényben meghatározott határidőn belül nem válaszol (kézbesítési vélelem), a kért adat kiadható.

2.8.4. Ha az érintett személy nem ismeri el közszereplői minőségét, vagy időközben elhunyt, a Levéltár elutasítja a kérelmet, és erről tájékoztatja a kérelmezőt arra is kitérve, hogy a Levéltár döntése ellen a Fővárosi Bírósághoz fellebbezést nyújthat be.

2.8.5. Ha a bíróság kimondja az érintett hálózati személy közszereplői minőségét, a Levéltár megkezdi az érintettre vonatkozó iratok előkészítését

2.9. A kért adatok keresése és kiadása

2.9.1. A nyilatkozat vagy a bírósági döntés megérkezését követően a Levéltár munkatársai ellenőrzik, hogy az érintett szerepel-e a hálózati iratokban.

2.9.2. Eredményes kutatás esetén a kérelemben szereplő személy azonosításához szükséges adatokat a Levéltár hiteles másolat formájában a kérelmező rendelkezésére bocsátja.

3. A nem közszereplő hálózati személyek azonosító adatai harmadik személy számára - a Szabályzat I. fejezet 3.4. pontjában megfogalmazottakon túl - akkor adhatók ki:

3.1. Ha az adott hálózati személy azonosító adatait jogszerűen nyilvánosságra hozták.

3.2. Ha a hálózati személy írásban beleegyezett adatainak kiadásába.

3.3. A kérelem benyújtása szintén az ügyfélszolgálati osztályon történik.

3.4. Amennyiben a 3.1. és 3.2. pontban leírtak kétségbevonhatatlanul megállapíthatók, a kérelem teljesíthető.

3.5. Az iratok előkészítése során a kérelem tárgyát képező személy azonosító adatain kívül, a Szabályzat III. fejezet 1.1. és 1.2. pontokban leírt védelmi időn belül, minden más személyes adatot törölni kell.

3.6. Az előkészített iratok megismerése a Betekintési szabályzat I. fejezetének 4. pontja alapján történik.

----------------------------------------------------------

A raktári jegyzékeket pdf formátumban lehet megtekinteni.

Formanyomtatványok:

1., Támogató állásfoglalás

2., Kérelem és nyilatkozat (kutatáshoz)

3., Nyilatkozat

4., Fénymásolási engedély

------------------------------------------1., Támogató állásfoglalás formanyomtatványa:

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

TÁMOGATÓ ÁLLÁSFOGLALÁS

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló

1995. évi LXVI. tv. 24.§. (3) bekezdése alapján..........................................................kutató

(személyazonosító okmány száma:..................................., állandó lakhelye:..........................

............................................................) az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában

végzendő tudományos kutatásához támogató állásfoglalásunkat kérte.

A kutatás témája:......................................................................................................................

.................................................................................................................................................

A kutatandó téma évköre:.........................................................................................................

A benyújtott részletes kutatási terv alapján megállapítottuk, hogy a kutatás

tudományos célú, ezért támogatjuk a személyes adatokat tartalmazó levéltári anyagban

való kutatás engedélyezését.

Budapest, ..............év................................hó..........nap

...................................................

(aláírás, bélyegzőlenyomat)*

* Tudományos kutatást rendeltetésszerűen végző, s egyben közfeladatot ellátó szerv (intézmény, intézet)

vezetője, illetve egyetemi tanszékvezető jogosult támogató állásfoglalást kiadni.

------------------------------------------

2., Kérelem és nyilatkozat (kutatáshoz):

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Nyt.szám:…………..

KUTATÁSI KÉRELEM

A kutató neve:…………………………………Anyja neve:…………….……………………

Születési helye:…………………..ideje:……..év………………hónap………nap………….

Állandó (ideiglenes) lakhelye:………………………………………………………………..

Telefonszáma:…………………………………állampolgársága:……………………………

Személyi igazolvány száma (külföldieknél útlevélszám): …………………..……………….

A kutatási téma pontos leírása :………………………………………………….

……………………………………………………………………………………………..…

………………………………………………………………………………………………..

A kutatás célja:……………………………………………………………………………….

A kutatandó téma évköre:…………………………………………………………………….

A kutatást támogató szerv megnevezése, címe:………………………………………………………………………………………………..

KUTATÓI NYILATKOZAT

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek, egyben hozzájárulok ahhoz, hogy az adataimat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nyilvántartásba vegye.

Vállalom, hogy a kutatásra vonatkozó jogszabályokat, valamint a Levéltár kutatási szabályzatát betartom.

A rendelkezésemre bocsátott iratanyag felhasználásával készült munká(i)m bibliográfiai adatairól a megjelenést követő 3 hónapon belül tájékoztatom a Levéltárat.

Budapest, ……...év……………hónap……..nap

……………………………

aláírás

------------------------------------------

3., Nyilatkozat:

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Kutatási kérelem száma:.............................

KUTATÓI NYILATKOZAT*

Alulírott tudomásul veszem, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától

kutatásra megkapott iratanyagból, a megismert és kigyűjtött személyes adatokat A személyes

adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. 32. §-

ban meghatározott módon kezelem és használom fel.

Az adatkezelés helye:....................................................................................................................

......................................................................................................................................................

Budapest,.............év.............................hó..............nap

....................................................................

A kutató aláírása

* Az 1995. évi LXVI. tv. 24.§. (4) bekezdésében foglaltak szerint.

-----------------------------------------

4., Fénymásolást megrendelő lap:

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Nyilvántartási szám:

Kér
őlap sorszáma:

Fénymásolást megrendelő lap

Kérem, az alább felsorolt iratokról számomra másolatot készíteni szíveskedjenek:

Az irat jelzete oldalszám példányszám

(dosszié száma, ikt. száma, doboz száma)

1................................................................................. .......................... .........................

2................................................................................ ... .......................... ..........................

3................................................................................. .......................... ..........................

4................................................................................. .......................... ..........................

5................................................................................. .......................... ..........................

6................................................................................. .......................... ..........................

7................................................................................. .......................... ..........................

8................................................................................. .......................... ..........................

9................................................................................. .......................... ..........................

10............................................................................... .......................... ..........................

Budapest,.............év.....................hó..........nap

..................................................

(a megrendel
ő olvasható aláírása)

A fizetés módja
: csekk – átutalás*

A számla címzettje és címe:...........................

.............................................................................

.............................................................................

A másolatokat átvettem:

Budapest,............év.................hó.........nap ..................................................

*
Egyidejűleg szükséges a fénymásolást finanszírozó intézmény hivatalos kötelezettségvállalását csatolni arról, hogy milyen összeghatárig egyenlíti ki a számlát, továbbá arról, hogy 15 napon belül eleget tesz fizetési kötelezettségének. Az iratmásolatokat elkészítettem.

................................ .......................................

dátum másoló aláírása

Elkészült:

A/4-es nem anonimizált:...............oldal

A/3-as nem anonimizált:...............oldal

A/4-es anonimizált:.......................oldal

A/3-as anonimizált:.......................oldal

Javaslom az elkészült másolatok kiadását:

........................... ...................................

dátum referens

Az elkészült másolatok kiadhatók:

............................ .................................,

dátum osztályvezet
ő

Az elkészült másolatokért fizetend
ő összeg:

A/4-es nem anonimizált:............... Ft

A/3-as nem anonimizált:............... Ft

A/4-es anonimizált:....................... Ft

A/3-as anonimizált:....................... Ft

Összesen:........................Ft

Budapest, .........év............hó........nap

............................................

kutatószolgálat

------------------------------------------

Levélcím: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 1067 Budapest, Eötvös u. 7.
Telefon:06/1/478-6020

Ügyfél- és Kutatószolgálat:06/1/478-6025
Fax:

06/1/478-6036, 06/1/478-6037
Web:

www.abtl.hu

/Források:

http://www.abtl.hu/html/hu/_2_2_all_polg_szab.html#kulso

http://www.abtl.hu/html/hu/_3_3_kutatas_nyomt.html

http://www.kalauz.hu/allambiztonsagi_szolgalatok_torteneti_leveltara

*B.K-T.L. 2011.01.26./