Próbálja ki Ön is!


 
Pont ma recept:
Erdélyi lángos 
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg főtt pityóka, 1,5 dkg élesztő, 3
dkg só, víz, 15 dkg füstölt sonka. Fűszerek: bors, paprika. 20 dkg olaj vagy zsír a kisütéshez.

Elkészítés: Az élesztőt egy kevés langyos vízben elmorzsoljuk, majd liszttel kovászt készítünk. Kelesztés után a többi liszttel, tört pityókával, vízzel, sóval valamint apróra darált füstölt hússal, kevés borssal és paprikával a kovászt a többi lisztbe gyúrjuk. Annyi vizet használunk fel, amennyit a tészta elbír, hogy még kemény maradjon. Meleg helyen kelesztjük, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk, egyforma darabokra vágjuk, és forró zsírban egyenletesen kisütjük. Melegen, kevés sóval meghintve tálaljuk.
 
(*Megjegyzés: pityóka= krumpli)
/Forrás: http://erdely.ma/mozaik.php?id=174993 2014.10.23./*B.Kiss-Tóth László
 
*
 
Pont ma recept:
 
Székelykáposzta


 Hozzávalók: 1 kg sertéscomb vagy dagadó, 3 fej hagyma, 1,5 kg savanyú káposzta, 2 dl olaj, 3 dl tejföl, bors, pirospaprika.

Elkészítés: Az olaj felében üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymákat, késhegynyi pirospaprikával megszórjuk. Rávágjuk nagyobb kockákban a húst, keveset pirítjuk, majd felöntjük meleg vízzel és fedő alatt puhítjuk. A káposztát nagy lábasban bő olajban gyakori kavargatás mellett puhára pároljuk. A kész húst és káposztát összevegyítjük, még egyszer felforraljuk, majd tálaláskor tejföllel kínáljuk!


(*Megjegyzés: 2 dl olaj helyett kb. 2 dkg disznózsírt is használhatunk.)
/Forrás: http://erdely.ma/mozaik.php?id=174898 2014.10.24./*B.kiss-Tóth László

*
Pont ma recept:
Csirkepaprikás székelyesen 
A csirke csontosabb részeiből készítette nagyanyó a csirkepaprikást, lassanlehetett leszedegetni a húst a csontokról.

Hozzávalók: Egy csirke feldarabolva, vagy lehet csak csirkehátból vagy szárnyból készíteni, 1 fej fehérhagyma, só, bors, pirospaprika, tárkony, zöldpetrezselyem, 1 evőkanál liszt, tejföl.

Elkészítés: Egy jó fej hagymát apróra vágok, megdinsztelem olajban. Pirospaprikát szórok rá, pici vizet töltök, majd belerakom a csirke darabokat. Sózom, borsozom. Összekavarom, hagyom pár percet pirulni, kavargatom, majd vízzel felöntöm, hogy épp csak ellepje a húst. Addig főzöm míg a csirke megpuhul. Megszórom a zöldfűszerekkel. A lisztből és tejfölből habarást készítek, s ezzel behabarom.

Jó sok „mártást" érdemes készíteni, puliszkával nagyon finom, de lehet főtt makarónival is tálalni.
/Forrás: http://erdely.ma/mozaik.php?id=174626 2014.10.20./*B.Kiss-Tóth László
*
Pont ma recept:
  TyúkhúslevesErdélyből
Hozzávalók(10 adag leveshez): 1 tyúk, 5-6 murok (sárgarépa), 2 petrezselyemgyökér, fél zellergumó, 1 kisebb karlábé, 1 pityóka (krumpli), 1 hagyma, 10-15 szem fekete bors, 1 evőkanál só, 1 csokor petrezselyem zöldje, 4 gerezd fokhagyma,
A galuskához: 3 tojás, 12 evőkanál búzadara, csipetnyi só.

Elkészítés: A tyúkot feldaraboljuk és 6 liter hideg vízbe feltesszük főni. Amikor a hús puhulni kezd, beletesszük a hasábokra vágott zöldségeket. Nagyon lassú tűzön három órán át főzzük, csak a vége felé sózzuk. Ha megfőtt , leszűrjük a levét. A galuskát forró sós vízben főzzük ki. Ha kész, a leveshez adjuk és forrón tálaljuk.

A húsból második fogást készítünk:  A húst feldaraboljuk, kevés olajban megpirítjuk, sót, őrölt borsót és pirospaprikát szórunk rá. A végén meghintjük petrezselyem zölddel. Krumplipürével és paradicsomszósszal tálaljuk.
/Forrás: http://erdely.ma/mozaik.php?id=174519 2014.10.18./*B.Kiss-Tóth László
*
Pont ma recept:
Káposztasavanyítás télire (erdélyi módra)
Október közepén már be lehet szerezni a vékonyhéjú szárhegyi káposztát és házilag besarvalni, mert nagyon egészséges, sok benne a C vitamin. Így karácsonyra megérik, átlátszók lesznek a káposztalapik és finom ízük lesz a természetes erjedés után.

Hozzávalók: egy kisebb műanyag hordóhoz-kb.60 literes: 16-20 kisebb fej káposzta, jódozatlan durva só, száraz kapor és csombor, 3-4 szál friss torma, 1 birsalma.

Elkészítése: A hordó aljára rakjuk a kaprot és a csombort, valamint a fele tormát, birsalmát. A káposztafejek torzsáját kivágjuk és megtöltjük sóval. Berakjuk a hordóba a fejeket torzsával felfele. Ha megtelt a hordó, egy napig hagyjuk lezárva majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. A tetejére még rátesszük a maradék tormát, 2 tiszta faléccel és egy tiszta kővel lenyomatjuk a káposztákat, hogy ne érjenek ki a sós vízből. Utána sózhatjuk a levet még 2 marék sóval.

(Megjegyzés: csombor = borsfű)

/Forrás: http://erdely.ma/mozaik.php?id=174762 2014.10.22./*B.Kiss-Tóth László

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezetére V.




Robbant az igazság
Sinkovics Ferenc interjúja egy '56-os munkástanácsi elnökkel: Dénes Jánossal 
 
Dénes János különös alakja a magyar politikai életnek. Megrögzött igazságkereső, Csurka István szerint a nagy küzdők utolsó mohikánja.
S mint ilyet, sok viszontagság érte élete nyolcvan évében. 

De mindig az az egyenes beszéd okozott neki bajt, ami elejétől fogva a sajátja. Tizenöt évre ítélte a kádári megtorlás a forradalomban játszott szerepéért.

– Ön még 1956 decemberében is tovább akarta vinni a forradalmat. Nyilván azért kapta a tizenöt évet, mert már akkor sem tudott a fenekén maradni…

– A Richter Gedeon-gyár munkástanácsának elnöke voltam. S mint ilyen, természetesen bekerültem a kőbányai munkástanácsba is, Kőbánya pedig küldöttként delegált a központi munkástanácsba. Hozzá kell tenni, hogy a Kádár-kormány, de az oroszok is tárgyalni kényszerültek velünk. Meglepő módon az oroszokkal sokkal rugalmasabban és közvetlenebbül folytak a megbeszélések, mint Kádárékkal. Ők csak ígérgettek, de semmit sem teljesítettek. Így aztán 1956. december 8-án a központi munkástanács ülésén felvetődött a kérdés, hogy miként kellene válaszolni a kádári hatalom jellemtelen taktikázá­saira, perfid magatartására. Én egy két-három napos sztrájkot javasoltam. De totális sztrájkot! Olyat, hogy még víz se folyjon a csapokból, áram se legyen a villanyvezetékekben.

– Megtörtént a sztrájk, de vajon totális volt-e?
– Először még a sztrájk sem volt biztos. A munkástanácsok békülékenyebb szárnya inkább megegyezést akart. Mielőtt azonban szót kaptam volna, befutott a hír a szörnyű salgótarjáni sortűzről. Erre vissza kellet vonulnia a békeszárnynak, úgyhogy megszületett a felhívás az országos munkabeszüntetésre. Egyébként nem lett totális a sztrájk. Ám még így is a népszavazás erejével hatott, azt üzenve, hogy a magyar társadalom teljes mértékben elveti a kádári restaurációt. 

– Ekkor már sejtette, hogy a börtön felé fordul a személyes sorsa? 

– Hogyne. Kádár úgy válaszolt a sztrájkra, hogy megszüntette a központi és a kerületi munkástanácsokat, s beindított egy hatalmas letartóztatási hullámot a tagjaik, küldötteik ellen. Ezreket fogtak le pár nap alatt.

– Bízott a MUK-ban? 

– Nem. Egyfelől rögtön láttam, hogy a MUK a kádári hatalom provokációja, amely megpróbálja kiugratnia nyulat a bokorból, azaz megismerni, beazonosítani azokat az embereket és azokat a csoportokat, akik hajlandók újra mozdulni. Persze még így is megtörténhetett volna, hogy kicsúsznak az események Kádárék kezéből, önjáróvá válik a MUK, s elsodorja a kegyetlenkedő és provokálgató hatalmat. Októberben ez történt! Csakhogy ekkor egy nagy Salgótarjánná tették volna az országot Kádárék és az oroszok. Látták már ugyanis, hogy Szuez fontosabb a Nyugatnak. 

– Azt mondja, a forradalmat is a kommunisták provokálták ki?! 

– Ez egyértelmű, kérem. Már október 6-án, Rajk temetésén ki akarták robbantani! Locsolták az olajat a tűzre, Münnich Ferenc olyanokat mondott, hogy „a személyi kultusz mocskos és bűzlő mocsarából felszínre kúszott aljas bitangok öltek meg téged, Rajk elvtárs”. Őfelsége, a nép azonban nem ugrott erre. 

– Miért? 

– Mert ismerte Rajkot, tudta, hogy a saját darálójába dobták be Rákosiék. Valójában a forradalom már akkor elkezdődött, amikor az első szovjet katona magyar földre tette a lábát a második világháborúban. A győztesek demokráciát és félelem nélküli, nyugodt életet ígértek. Ehelyett a legbarbárabb ázsiai megszállás, asszonyaink és lányaink megbecstelenítése következett, arról nem is beszélve, hogy olyan demokráciát teremtettek, amelyben képviselői mentelmi joga ellenére is letartóztatták Kovács Bélát, s deportálták Szibériába. Innen már csak két lépés volt Recsk, a megsemmisítő tábor.

– Provokációt említ a forradalomról szólva, Körmömszakadtáig című könyvében azt is leírja, hogy már október 23-án vadonatúj fegyvereket osztogattak teherautókról a városban, pedig a tömeg még nem tartott ezen a ponton. De miért nem vették észre a kommunisták, hogy nem tudják majd tartani a gyeplőt? 

– A gőg elvakította őket, nem gondolták át a részleteket. Különös konstelláció alakult ki ugyanis. Vegyük például azt, hogy amikor a Vörös Hadsereg elhagyta Ausztriát 1955-ben – rossz nyelvek szerint pénzért –, mi itthon komolyan hittünk benne, hogy életbe lép a párizsi békeszerződés, s kilencven napon belül innen is kimennek az oroszok. Aztán: rendkívüli titkosszolgálati aktivitás volt Budapesten, ahogy mondták, ez volt a kémek eldorádója. Főként a románok és az izraeliek nyüzsögtek sokat, felmerült ugyanis az elvi lehetősége annak, hogy itt folytatódik majd a híres sztálini orvosper. De meg kell említeni a Közel-Keleten zajló eseményeket is, valamint a poznani felkelést. Na most Budapesten egyetlen pontban találkozott minden hatás október 23-án, s igazságrobbanás történt. 

– Igazságrobbanás?!

– Igen, a forradalom a megtisztulás nagy és közös élményévé vált ennek a népnek, magyarok milliói akartak különbek lenni tegnapi önmaguknál.

– Csakhogy azt is leírja könyvében, mekkora csalódást okoztak önnek ezek a magyarok, amikor 1963-ban kijött a börtönből… A tizenöt évből hetet töltött rács mögött.

– Kijöttem, és öngyilkos akartam lenni. Mert szétnéztem, s egy maga alá rondított társadalmat láttam. Abban a hitben és azzal a lélekkel ültem a börtönben, hogy azzal is ellenállok, demonstrálok. Azt hittem, hogy a kintiek is ugyanebben a lelkiállapotban vannak. Ehelyett viszont sokan megtagadtak, amikor kiszabadultam, csak a legrejtettebb módon kaptam szimpátiát. Ez már a véres megtorlással keltett félelem és az induló gulyáskommunizmus eredménye volt. 

– Igen, de Dénes János nem akarta letenni a „fegyvert”. Nyilván 1956 folytatásaként lépett be a hálózatba a nyolcvanas években… 

– 1986 decemberében robbantam be az akkori ellenzéki mozgalomba. Meghirdették a harmincéves ’56-os találkozót, ami persze illegálisnak indult. Azonban az MSZMP is épp ekkor ünnepelte első kongresszusának harmincadik évfordulóját, s innen számos, magasabb rangú pártember szállingózott át hozzánk. Már korábban, 1985 nyarán, Donáth Ferenc temetésén is felfigyelt az ellenzék a sírnál mondott beszédemre, és az ’56-os találkozón is mondtam néhány jól sikerült mondatot. Végül is ezen az úton lettem a hálózat vezetőségi tagja. Akkor hagytam ott őket, amikor Kis Jánosék megcsinálták az SZDSZ-t a hálózatból. Lenini módon. 

– Ez hol történt? 

– A Jurta Színházban, amelynek Berecz János volt a mentora.

– Na ne vicceljen!

– Úgy volt, hogy Sáfár Anikó, Berecz János későbbi felesége vezető színésznő lesz a Jurta Színház társulatában. Innen adódott a kapcsolat. 

– Ön 1990-ben az Országgyűlés MDF-es képviselője lett. Ma is sokan emlegetik azt a pillanatot, amikor nemes egyszerűséggel akasztófára küldte a csibészeket egy parlamenti felszólalásában. Mindenekelőtt azt a Marosán Györgyöt, aki mindenütt azzal dicsekedett, hogy ő hívta be az oroszokat 1956-ban…

– Kérem, ez így nem igaz. Azt mondtam, ha már nem akasztottuk fel Marosánt, akkor ne foglalkozzunk a Szatmári-féle kapcabetyárokkal. Tudni kell, Torgyán Józsefnek Szat­mári volt a hálózati neve. Amikor tizenöt évre ítélt Tutsek, a hírhedt vérbíró, Torgyán József volt az írnoka. A felszólalás miatt kipellengérezett a sajtó, innentől kezdve neveztek „akasztós Dénesnek”. 

– A ciklus végén a MIÉP-ben kötött ki. Miért? 

– Azért, hogy létre tudják hozni a frakciójukat. Csurka intellektusa egyébként is nagy hatással volt rám. Még a kistarcsai internálótáborban ismertem meg, a forradalom után. Megértettem őt, mint ahogy a furcsa emberek megértik egymást. Neki zseniöntudata volt, nekem meg mártírkomplexusom. Én például egyedül álltam a bíróság előtt, nem volt velem senki. Hamarabb ítéltek el engem, mint Rácz Sándort és a többieket, s én erre ma is hallatlanul büszke vagyok. 

– Kevesen tudják, hogy Dénes János volt az, aki olyan törvényjavaslatot terjesztett be az első parlamenti ciklusban, amely a forradalom tiszta emlékét lett volna hivatott védeni. Nem lett belőle semmi, így nevezhette aztán Nagy Imre politikai örökösének magát Gyurcsány Ferenc 2006 októberében, Dénes Jánost pedig nem sokkal később hasba lőtte a rendőrség... 

– A forradalom 50. évfordulóján délelőtt a Corvin közi megemlékezésen beszéltem, délután pedig kitüntetést kaptam az egyik ’56-os szervezettől. Épp ünnepi vacsorára készülődtünk a Magyarok Házában, egyetlen saroknyira az Astoriától. Hallottam odabent a csatazajt, s kiléptem a kapu elé. A feleségem vissza akart tartani, de nem tudtam a helyemen maradni…

Sinkovics Ferenc 
/Forrás: www.flagmagazin.hu 2014.10.25./*B.Kiss-Tóth László

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezetére IV.


 
Apáti Miklós:
Húszezer élet - húszezer halott
 
 
 
 
 
 
„A simára gereblyézett, az aszfalttal beborított felszín alatt sírgödrök lapulnak.” E mondat a metaforák, a képi gondolkodás magasába lendíti a száraz tényt: ma sem tudni, hogy mekkora emberáldozattal járt ’56 forradalma és szabadságharca.
Jobbágyi Gábor könyve – „Szevasztok, én meghalok!”, Kairosz Kiadó, 2010 – elé ketten is írtak előszót: Zlinszky János – az idézett mondat gazdája – és Kahler Frigyes, aki szerint a szerző „arra a következtetésre jut, hogy a halottak száma lényegesen több annál, mint akiket eddig sikerült azonosítani”. Zlinszky így fogalmaz: „A köztudomású számok mögött újabb adatok találhatóak, kérdésessé téve, ami látszatra megnyugtatóan lezárt.”
Jobbágyi elszánt kutatója 1956 forradalmának, emberi tragédiáinak. S ha azt vizslatjuk, mi ennek a nekiszánásnak a személyes indítéka, a választ a könyv egyik lábjegyzetében leljük meg. Az apró betűkre bízza saját, intim történetét: ’56. november 6-án lakásukba szovjet akna csapódott, nagymamája és ő is megsebesült. „Nagymamám (Jobbágyi Kálmánné, sz. Wagner Éva) 1956. november 18-án kórházban elhunyt, a halál okaként tüdőgyulladást jelöltek meg. Nagymamám még éveket élhetett volna, ha nincs 1956. november 6-án szerzett életveszélyes sérülése. Őt azonban semmilyen statisztika nem tartja nyilván az 1956-os forradalom halottjaként.”

Hasonló, ám névtelen áldozatról magam is beszámolhatok. A kispesti Vörös Hadsereg útján – ma és korábban: Üllői út – felsorakozott szovjet tankok egyike tisztázatlan okból körbeforgatta lövegtornyát, ami megölte a szomszédban lakó fiatalembert. Édesanyja ruhát teregetett az udvaron, fia mögötte állt, segített neki. Az anyán átfutott a golyó, a fiát megölte. Halála feldolgozatlan, feldolgozhatatlan.

Jobbágyi minden korábbi adatot cáfol, érvényesnek tűnő hipotézise szerint a halottak száma jóval nagyobb, mint a hivatalos adat. (Háromezer.) A veszteségek közt senki sem számolt a sebesültek halálozásával. Nem írták össze a polgári áldozatokat. A magyar és szovjet katonahalottak számát Jobbágyi öt-hatezerre teszi. S ha minden halottat a forradalom és a megtorlás áldozatának tekintünk, eljutunk a húszezres számig.

Húszezer élet, húszezer halott! Rettentő nagy szám. A „nagy perek” kivégzetteinek nevét ismerjük, de sokkal kevesebbet tudunk azokról, akikkel sortűz végzett. Jobbágyi eljut a végkövetkeztetéshez: 1956 sortüzei előkészített, tudatos tömeggyilkosságok voltak. A fellázadt, fegyvertelen embereket szinte odacsalogatták a Kossuth térre, a Parlament elé, a Honvédelmi Minisztérium elé, a rádió elé. Ördögi tervezők ötlötték ki: a hatalom megingását csak a nagy sietve kihirdetett statáriummal lehet helyreállítani.

A megrendezett vérfürdők mögött az ÁVH lapult. És az elgyávult Rákosi-féle vezetés. Mit nekik húszezer halott… És a Biszku Bélák soha nem kértek/kérnek bocsánatot. Az új adatok sem érdeklik őket, a régi számok miatt sem fájt a fejük.

 Ez a könyv a nemzet emlékezetébe égeti az ismert és a ma még ismeretlen áldozatokat.
Apáti Miklós, www.magyarhirlap.hu
/Forrás: www.flagmagazin.hu 2014.10.23./*B.Kiss-Tóth László

Onody Gyula: Kínpadon


(1956. okt. 23 - 2006. okt. 23.)
Ma éjjel azt álmodtam:
hatalmas színpadon...
jelmezben játszottam,
voltam koldus és voltam királyfi,
ellenálló hősből majdnem kormánypárti.
Voltam clown és
voltam knight,
sámánként ugrálva igéztem köd-bűbájt.
A közönség sem kutya,
megér egy tanulmányt,
a sorok közt megbújt, de láttam néhány csótányt….
Sikítva tapsoltak,
röhögve sirattak,
előbb égbe emeltek, aztán megtapostak.
Siófok, 2014. okt. 23.

/Forrás: Onody Gyula 2014.10.24-i levele./*B.Kiss-Tóth László

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezetére II.


Orbán Éva ('56-ot kutató közíró):

 Október 23.
              Az öntudat és büszkeség napja
Napjainkban többször vetődik fel a kérdés, hogy 1956. október 23-a netán KGB-s provokáció révén robbant ki. Ha lenne is ennek alapja, egész más lett, mint amit a megszállók tervezhettek. Nem egy könnyen leverhető zavargás, hanem forradalom és szabadságharc volt, ami 1956. október 23-án elkezdődött, ami a magyar feltámadás lehetőségét rejtette magában, ami világtörténelmet is formált.
A felkelést kiváltó okok abban az iszonyatos 1945-öt követő szovjet megszállásban és ÁVH-s rémuralomban keresendők, melyek a Rákosi-korszakot jellemezték. A kitelepítésektől a padlás lesöprésekig, a politikai terrortól a szovjet érdekek kiszolgálásáig, a politikai elitéltektől zsúfolásig megtelt börtönökig, a már egymást is irtó pártemberekig.
Tény, hogy az 1947-s Párizsi Magyar Békeszerződés II.fejezet 22.cikkeje értelmében a megszálló Szovjetuniónak csak annyi fegyveres erő tartására volt joga akkor hazánkban, mely az ausztriai szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonal fenntartásához volt szükséges. Az a tény, hogy 1955. május 15-én Ausztria független, semleges állam lett, azzal járt, hogy a szovjeteknek el kellett hagyniuk Ausztriát. Ez azzal a reménnyel kecsegtette a magyarokat, hogy egy éven belül tőlünk is ki kell vonulnia a megszálló csapatoknak.
Ha előkerülnének olyan dokumentumok, melyek azt igazolnák, hogy 56 őszén a szovjetek és kiszolgálóik fegyveres zavargásokat akartak kirobbantani hazánkban, annak indító oka, célja egyértelműen az, hogy a megszálló szovjet csapatok hazánkban maradhassanak.
Ezt látszik erősíteni Leon Uris is Mittla-szoros című dokumentum regényében, miszerint Ben Gurion izareli miniszterelnök csak akkor kezd az egyiptomi seregek elleni támadásba, amikor megkapja Budapestről a hírt: október 2o-án (!), hogy Budapesten lázadás  lesz!
Moszkvában világosan látták, hogy a lengyeleknél és a magyaroknál válságos helyzet alakulhat ki. A Szovjetunió minden eshetőségre felkészült. Egy esetleges lázadás leverésére „Iránytű” néven hadműveleti terv is készült.
De mi is történt azon a történelmet formáló október 23-án?
Emlékezzünk 1956. október 23-ára!
"...A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármely nép a világon. (...) Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk azt, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.”- írja A magyarok vére című írásában Camus.
„1956. október 23-a örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad népek krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt” - méltatta 1960. október 23-án J.F. Kennedy, Amerika elnöke, a magyar ’56-os forradalmat.
1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt. Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül.
Vajon hányan tudják kicsiny hazánkban, hogy kikért és miért szólalnak meg a keresztény világban mindenütt, minden délben a harangok? Tudatosult-e a fél évezreddel későbbi nemzedékekben, - akiknek fejébe, szívébe lelkébe megpróbáltak 60 esztendő óta folyamatosan bűntudatot táplálni idegen érdekek szolgálatába szegődött vezetői – hogy Európa szívében a magyar nép évszázadokon át védőbástya volt, hogy a maga szabadságküzdelmeivel Európa szabadságát is védte. Mégis, amikor ez a kis nemzet a maga szabadságküzdelmeit vívta, a világ bár elismerte, mindig magára hagyta.
Így volt ez 1956-ban is, amikor a magyar nemzet szabadságharcát vívta a szovjet megszállók és kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ bennünket kitartásra bíztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta, hogy szabadkezet kapnak a magyar szabadságharc leverésében. Sőt azt is megakadályozták, hogy a megsegítésünkre szervezett százezer spanyol önkéntes Magyarországra jöhessen. Szolgalelkű politikusainknak nem ártana erre is emlékezni.
Mi történt 1956. október 23-án?
A vidéki egyetemeken már napokkal korábban tanácskozások, viták zajlottak. A hallgatók megfogalmazták követeléseiket, és az egyetemek küldöttei 22-én a Műszaki Egyetemen éjszakába nyúló vita után egységes szövegbe foglalták a 14 ill. 16 pontot. Elhatározták a 23-i –lengyelek melletti- tüntetést, miközben a Műszaki Egyetem épületet körbe zárták az ávósok.

1956 október 23-án az MDP hivatalos lapja, a Szabad Nép "Új tavaszi seregszemle" című vezércikkében üdvözölte az ifjúság követeléseit. Megjelent Gomulka beszéde teljes terjedelemben, és közölték az Írószövetség felhívását is, melyből kitűnt, hogy az írók a lengyel változásokkal egyetértenek, de a tüntetést nem helyeslik.
Reggel érkezett haza Jugoszláviából a magyar párt és kormányküldöttség, és azon nyomban üléseztek is. Az ÁVH, a párthadsereg megszervezte a Fő utcai börtön és a Rádió védelmét. A hatalom bizonytalanná vált, hol engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést.


Nagy Imre és barátai Losonczy Géza lakásán tanácskoztak a válságos helyzetről. Új vezetést tartottak szükségesnek Nagy Imre miniszterelnöki vezetésével. Talán legérdekesebb momentuma ennek a tanácskozásnak az, hogy Nagy Imre ellenezte a tüntetést.
Október 23-án a fővárosban három jelentős helyszín köré csoportosultak a történések, amelyek gyakorlatilag közel hasonló időpontban zajlanak.

Hol és hogyan zajlott a tüntetés?
15 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól. A vidéki és fővárosi egyetemekhez csatlakoznak a Zrínyi, Petőfi katonai akadémiák, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola hallgatói is. Az egyetemisták és tanáraik Pesten a Petőfi-szobornál, a budaiak a Műszaki Egyetemnél gyülekeztek, és indultak a Bem-szoborhoz. A diáksághoz csatlakoztak a teherautókon érkező munkások is. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el szívbe markolóan a Nemzeti dalt, és egy diák felolvasta a 16 pontos követeléseket. Innen a Kossuth Lajos utca, Károly körút (Tanács körút), Bajcsy-Zsilinszky út, Szent István körút, Margit hídon keresztül vezet a tüntetők útja a Bem-szoborhoz. Itt egyesültek a Duna-parton vonuló tízezres budai diáksággal. Az egyetemisták szoros, rendezett sorokban, kart karba fűzve vonultak, hogy provokátorok ne furakodhassanak közéjük.
Nemzeti, piros-fehér-zöld színű zászlókat vittek, és hazafias dalokat énekeltek. A Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Végül Z. Herbert lengyel író üdvözölte a tüntetőket. Mivel igen rossz volt a hangosítás, a diáksághoz csatlakozó hatalmas tömeg követelni kezdte, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Megszülettek az első lyukas zászlók, amelyek azóta a bátorság és szabadságszeretet szimbólumaivá váltak. A nemzeti érzés felülkerekedett a félelmen. Bicskákkal vágták ki a gyűlölt Rákosi-címert a nemzeti zászlókból. Megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre, ahová teherautókon érkeztek a különböző gyárak munkásai is. 17 és 18 óra között mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze, és várta Nagy Imrét. A Parlamenthez vonuló tömegben már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb követelése: „Ruszkik haza!”

A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz.
Jelszavakat skandáltak: "Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!" Küldöttséget szerettek volna bejuttatni a Parlamentbe. Miután a téren kioltották a világítást a sötétben csak a Parlament tetején égő vörös csillag világított. A tömeg az aznapi Szabad Nép újságokat (Népszabadság előd lapja) összecsavarta, fáklyákat gyújtott, és skandálni kezdték:

"Oltsák el a csillagot, fogyasztja az áramot!"- mire el is oltották. Nagy Imre csak ezt követően, 21 óra tájban érkezett, s miután szinte kituszkolták a Parlament erkélyére, szerencsétlen beszédét "Elvtársak!" megszólítással kezdte, mely a tömegből ellenszenvet váltott ki.
"Nem vagyunk elvtársak!" Nagy Imre kénytelen volt "Magyarok! Barátaim!"-ra változtatni a megszólítást. Nem sokkal a beszéd után érkezett a hír, hogy a Rádiónál lövik a tüntetőket. A Parlamenttől, akárcsak a Városligettől az emberek megindultak a Rádióhoz. A Ruszkik haza! Nem vagyunk elvtársak, a kommunizmus vörös csillag jelképének elutasítása, ’56 alapkövetelményei voltak. Vagyis: szabadságot és függetlenséget, magyar utat, demokráciát!
Így dőlt le a Sztálin szobor

A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok Nagyboldogasszonyának temploma. A templomot az 1919-es vörös uralomtól való megszabadulás emlékére építették. A hatalmas Sztálin-szoborba sajnos nagyon sok értékes magyar köztéri szobrot beolvasztottak, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák a nemzeti és keresztény értékeket. A monumentális talapzaton rövid kabátban egyik kezét magasra tartva áll a szovjet diktátor.
Itt inkább a munkásság, és a környező lakosság gyülekezett, és a Bem téri tüntetés folytatásaként a résztvevők egy része is ide jött. Itt is egyre hatalmasabbá duzzadt a tömeg. Alkalmi szónokok szónokoltak, a szovjetek távozása mellett már a gyűlölt zsarnokság szimbólumának, a szobor ledöntésének gondolata is megfogalmazódott.
A szobor ledöntése nagyon nehezen sikerült, mivel a hatalmas csizmákat vasbeton tartotta. Sok sikertelen próbálkozás után végül lángvágókkal segítettek, majd vassodrony kötelekkel, teherautókkal húzták az akkori nevén Gorkij, ma Városligeti fasor irányába. A szobor végül 21 óra 35 perc 32 másodperckor földet ért. A szobor egyik döntője így emlékszik erre vissza:


"Hatodszor is mentem, és hatodszor is ráraktam a kötelet. Mind a két csizmája körbe volt vágva már. A szoborral csúszkáltam jobbra-balra, a tömeg kiabált, már a tömeg féltett, hogy jövök a szoborral, mivel olyan nagy volt a lengés. Az emberek már annyira bele voltak melegedve a döntésbe. Mikor leértem, az egyik ember azt mondja, hogy
"Na fogadjunk, hogy most ez a szobor lejön érte!" - Volt egy orosz órája, és letette a földre. Azt mondja: "Fogadjunk, hogy ezt föl fogja venni most a szobor!" - Persze mi röhögtünk mindnyájan, hogy hát milyen hülyeség. A szobor előtt lent van az óra. Húzzák a szobrot. Az, a könyökbe hajtott jobb kezével ide-oda mozog. Végre megrogyik a jobb lába, egyenesen dől le, és mintha nyúlna le az óráért. ...Az óra megállt, mikor a szobor összetörte. Itt nincs hazugság. Mindenki, aki ott volt, tudja, hogy ez a pontos idő." (Schwarcz Gusztáv, '56-ban 18 éves, sportoló).

21 óra, 35 perc, 32 másodpercet mutatott az óra, amikor a szobor ledőlt.Ezt követően elszavalták a Nemzeti dalt, és az egybegyűlt tízezres tömeg együtt ismételte az eskü szövegét:"Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!"- majd elénekelték a Himnuszt. A csizmába pedig kitűztek egy kivágott címerű, lyukas nemzetiszínű zászlót.

Ekkor jutott el a térre a hír, hogy a Rádiónál az ávósok lövik a népet, és már áldozatok is vannak. Az emberek teherautókra kapaszkodva vagy gyalog elindultak a Rádióhoz.
A hatalmas szobrot a Körút - Rákóczi út kereszteződésébe vonszolták, ahol kalapácsokkal apró darabokra törték. Emléknek, mementóként vitték haza, hogy a bátorság és szabadságszeretet legyőzi a zsarnokságot.
A
z 50. évfordulóra, erre a helyre állította fel az MSZP-SZDSZ- kormány a mi adónkból a vascsövekből készült éket, a Janus-arcú, kozmopolita emlékművet, amely sokkal inkább a szabadságharcot leverőknek, mintsem a forradalom diadalának állít emléket. A még élő szabadságharcosokat az akasztófákra, és a munkásőrök V formátumú, támadó, felvonuló felállására emlékezteti.

Hogyan zajlott a Rádió ostroma?
A Rádió esetleges védelméről már a tüntetés megkezdése után fél 4-kor 30 felfegyverzett, könnyfakasztó gránátokkal ellátott ávós katonával gondoskodtak. Ezt követő fél órán belül még két ÁVH-s századot is kirendeltek a Rádió védelmére, mielőtt a tüntetők odaérnének. Kezdetben 260-280 ávós védte az épületet.
18 órát követően a Belügy gondoskodott a középületek védelméről, és szinte az egész országban egyidőben harckészültségbe helyezték az ÁVH alakulatait, valamint a Néphadsereget is, de utóbbiakra nem mindenütt számíthattak. A piliscsabai és aszódi gépesített ezredet riadóztatták és a fővárosba rendelték.
20 óra tájt Gerő Ernő - miután Hruscsovval tárgyalt -, hírhedt beszédét elmondta a rádióban. Sovinisztának, reakciósoknak, antiszemitáknak, csőcseléknek bélyegezte a tüntetőket. Azóta is, ma is ismerősen felhasznált jelszavak a hatalmon lévők részéről, a nemzetben, hazában gondolkodókkal kapcsolatban. Gerő beszéde az egész országban felháborodást keltett. Ezt követően Gerő a szovjet katonai beavatkozást már sürgette.
A Kossuth téren gyülekezőkkel szinte azonos időben érkeztek az első tüntetők a Rádió épülete elé. A diákok a követeléseiket szerették volna megismertetni az egész országgal. Ez nem tetszett a Rádió vezetőinek. Benke Valéria, a Rádió alelnöke intézkedett. Ők nem is érthettek egyet a szovjet csapatok kivonásával és a nemzeti követelések ismertetésével. Végül a diákküldöttséget beengedték, de csak néhány pont felolvasását engedélyezték. Ezt a diákok a Rádió erkélyéről tudatták a tüntetőkkel, akik ragaszkodtak az összes követelés felolvasásához. A közben hatalmasra nőtt tömegből a diákok segítségére sietve – kb. 80 fő - újabb küldöttség próbált benyomulni az épületbe. A bejutottak egyikét még az előcsarnokban lelőtte az ÁVH-s őrség, mire a többiek kihátráltak. A gyilkosság futótűzként terjedt a tömegben. A tüntetők a rácsokba kapaszkodva próbáltak az épületbe bejutni. Néhányukat, akik az ablakon keresztül próbáltak bemászni, az ávósok elfogtak. Először könnygázzal próbálták szétoszlatni a tömeget, majd tüzet nyitottak rájuk. A rádióadások ekkor már a Parlamentben működő rádióadóról történtek.

A Rádiónál az ávósok a tömegbe lőttek. Az ÁVH 19 óra 45 perc körül adta le az első riasztólövéseket az épületből a felkelőkre.
A Rádiót védő 260-280 ávós erősítésére 20 és 21 óra között újabb 300 főt rendeltek ki, akiknek átmenetileg sikerült a tüntetőktől a Rádió környékét megtisztítani, és az épületbe bejutni. Majd mentőautónak álcázott gépkocsikban kíséreltek meg fegyvereket juttatni az épületbe, amit a tömeg felfedezett.
.
Zólomy Lászlót - akit egy századdal a HM-ből rendelték a Rádióhoz - este 9-kor az a tény fogadta, hogy az ávós katonák láncba fejlődve, civilekre lövöldözve tisztítják meg a Bródy Sándor utcát. A tüntetők részéről fegyverhasználatot nem tapasztalt.
21 óra előtt a Bródy Sándor utcába érkezett még Solymosi János vezetésével Piliscsabáról egy lövész és egy harckocsi-zászlóalj.
A piliscsabai ezred tisztjei, miután bejutottak az épületbe, fegyvertelenül kijöttek, és próbáltak a tömeggel szót érteni, de a Rádióból tüzet nyitottak rájuk. (Nagy Imre beszéde szinte ezzel egy időben hangzik el a Kossuth téren.)


Solymosi János az épület erkélyéhez támasztott létra tetején beszédet akart intézni a tömeghez, hogy erőszak nélkül távozásra bírja.
N. J. ávós százados ezt úgy értelmezte, hogy a piliscsabaiak átállnak a felkelőkhöz, ezért parancsot adott Solymosi ezredes lelövésére. A Rádió egyik szélső ablakából az ávósok célbavették, de helyettesét, Szabó századost találták el, aki belehalt a sérülésekbe.
A piliscsabaiak elvegyültek a tömegben, nem lőttek a tüntetőkre, sőt melléjük álltak, fegyvereik egy részét is odaadták.
A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen.

A fővárosban a felkelők telefonközpontokat, nyomdákat vettek birtokba, valamint behatoltak a fegyvergyártással foglalkozó üzemekbe, és raktárakba. Megpróbálták elfoglalni a Szabad Nép székházat, ahol a pártlap munkatársai üléseznek.
Debrecen - az első áldozatok
Ezen a napon a fővároson kívül Debrecenben történtek a legjelentősebb események. A debreceni bölcsészhallgatók és fiatal tanáraik valamint a középiskolások már délelőtt 11 órakor tüntettek, munkásokat győztek meg, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Délután 20-30 ezer ember tüntetett a BM megyei főosztálya, az ÁVH előtt.
Az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre vezényelték az első sortüzet. A magyar forradalom első halálos áldozatai a debreceni Ács Zoltán, Ádám Mihály és Gorzsás András, harmincan pedig megsebesültek. Ebből az is nyilvánvaló, hogy az első puskalövések még a Rádió ostroma előtt, eldördültek Debrecenben este hat és hét óra között.

Ilyen egységes és fenséges talán még nem is volt ez a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével. A fővárosiaknak teherautókon küldte ajándékként az élelmiszert a vidék.
Az '56-os forradalmat, akárcsak az 1848-ast, a magyar ifjúság vitte győzelemre. Fiatal munkások, diákok, egyetemisták fogtak fegyvert, hogy szembeszálljanak a szovjet megszállás és az ávósok uralma ellen, hogy megvédjék a hazájukat.

A szabadságharc kezdete
Október 23-án éjszaka Gerő Ernőék kérésére a hazánkban állomásozó szovjet egységek bevonultak a fővárosba. A „segítség kérést” Hruscsov írásban is kérte, amelyet visszadátumozott formában Hegedűs András írt alá napokkal később.

A Szovjetuniót nem érte váratlanul a magyarországi felkelés. Az esetleges lázadás leverésére “Iránytű” (Kompasz) néven hadműveleti terv is készült. Ekkor hazánk területén öt szovjet hadosztály tartózkodott. A szovjet hadtest-parancsnokság Székesfehérváron székelt, 12 magyar városban csoportosították a főerőket. Malasenko már október 22-én Budapestre érkezett. Szokolov marsall 21 órakor telefonutasítást adott a szovjet csapatok Budapestre jövetelére.
22 órakor a szovjet csapatok elindultak Kecskemétről, Ceglédről, Szolnokról, Székesfehérvárról, Sárbogárdról a magyar fővárosba, ahová éjfél körül meg is érkeztek.

Azonnal megkezdődtek az összecsapások a felkelők, valamint az ávósok segítségére jött szovjet csapatok között. Kétezerre becsülik a fegyveresen harcolókat, a VIII. és IX. kerület ellenállását tartják a legerősebbnek.
Október 23-án éjjel szovjet részről 6.000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott szállító és harci jármű, 156 ágyú bevetésére került sor, ami kevésnek bizonyult, ezért éjfélt követően további két hadosztály átlépte a magyar határt Románia és Kárpátalja felől. Budapesten ez által 24-én már 20.000 szovjet katona került bevetésre.
A megszállókat kiszolgáló párt és kormányvezetés a késő éjszakai órákban megalakította a Katonai Bizottságot, mely mindvégig a forradalom leverésén munkálkodott. Tagjai: Apró Antal, Czinege Lajos, Fehér Lajos, Földes László, Kovács István, Mező Imre, Münnich Ferenc, Piros László, Bata István.
A 24-én riadóztatott 5 szovjet hadosztály létszáma: 31.500 fő, felszereltségük 1.130 harckocsi és önjáró löveg, 615 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott jármű, 3.930 gépkocsi. Valamint riadókészültségbe helyezték a Különleges Hadtest vadászrepülő és bombázóhadosztályt és a Kárpáti Katonai Körzet vadász és bombázó hadosztályát. 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra, hogy a magyar felkelést mielőbb leverjék.
Mindez kevésnek bizonyult. Folyamatosan özönlött be hazánkba a szovjet haderő. Az ávósok levezényelték az első sortüzeket. Statárium és kijárási tilalom volt.
November 4-ig a hazánkban tartózkodó 5 Hadosztályhoz, további 17 érkezett. Az RTL bécsi tudósítója szerint, a magyar szabadságharc leverésében 200.000 szovjet katona, 4600 tank, és több száz harci és szállító jármű vett részt. Ez nem egyezik a hivatalosan bevallott szovjet adatokkal, azok lényegesen kevesebbet mutatnak ki, például a rendteremtésben részt vevő katonák számát 60.000 fő körül határozzák meg.

A forradalomból már október 24-én szabadságharc lett, mert hadüzenet nélkül, idegen hadsereg támadta meg hazánkat.
Nagy Imre csak október 28-án ismerte el a felkelés jogosságát, addig kormánya nyíltan szemben állt a felkelőkkel.

Visszatérve az elmúlt 20 esztendő történéseire, október 23-át más események is emlékezetessé teszik.
33 év múlva - az elsikkasztott rendszerváltás
A forradalom 33. évfordulóján 1989. október 23-án kiáltották ki a Magyar Köztársaságot, ez egyben 1956 szabadságharcának elismerése volt, amit 1990-ben első törvényként, törvénybe is iktattak. Nagyon szép idő volt. A Parlament erkélyéről Szűrös Mátyás szólt az összegyűlt tömeghez. Szinte szikrázott a napsütésben még a levegő is. Hit és bizalom, remény kelt a szívekben, hogy véget ért a szovjet-korszak, végre független, szabad és jogállam lesz Magyarország. Az azóta eltelt 20 esztendő bebizonyította, hogy ez hiú álom volt. Amit rendszerváltásnak neveznek, az, az ország kifosztását, tönkretételét, a nemzeti vagyonának eltékozlását hozta, valamint a széles néptömegek létbizonytalanságát eredményezte. A tagadott Rózsadombi paktum mind a 20 pontját túlteljesítették.
Amikor az Antall-kormányt a Horn-kormány váltotta fel, azt a döbbenetet is meg kellett élni, hogy akiknek örökre távozni kellett volna, visszakerültek a hatalomba. A munkásőrből lett miniszterelnök belügyminisztere, Kuncze Gábor alatt ’56 hősét, Pongrátz Gergelyt a Hősök teréről megbilincselve vitték el 1997.november 3-án, és a Kossuth téren demonstráló, az emléksír előtt imát mondó ötvenhatosokat brutálisan szétverték az intézkedő rendőrök. Volt, hogy idős asszonyt két rendőr földön vonszolt ki a sortűzre emlékeztető emlékmű mellől.
Bár a Fidesz-kormány alatt ismét bizakodás volt, és megindult a fejlődés, gazdasági és más vonalakon is, politikailag, de főleg erkölcsileg nagyon káros intézkedés volt, hogy a tiltakozások ellenére a Szabadság téren álló szovjet emlékművet, a gyalázat emlékművét visszaállították.
A reményt, a megindult fejlődés teljesen visszavetette, hogy 2002-ben megint azok kerültek hatalomra, akiknek örökre távozniuk kellett volna onnan, akik egyértelműen nem az ország, nem a magyar emberek érdekeit képviselték. Noha igen sokan számítógépes választási csalásról beszéltek, a Fidesz elzárkózott a szavazatok újraszámlálásától, és 3 napon belül megsemmisítették a szavazó cédulákat, amivel ha közvetve is, de elősegítette az ország tönkretételét. Ha nem volt választási csalás, miért kellett azonnal megsemmisíteni a bizonyítékokat? A szavazócédulák megsemmisítése önmagában egyértelmű bizonyíték. Majd 2006-ban tovább folytathatták a kormányzást. A hatalom birtokában egyre gátlástalanabbá váltak úgy gazdasági, mint politikai intézkedéseik ezt igazolják.
Vérbe fojtott évforduló
Az 50. évfordulóra készülve, a tiltakozások ellenére - közel egy milliárd forintot elszámolva - vascsövekből „alkotott” emlékművet állítottak fel, mely még csak véletlenül sem idézi ’56 eszmeiségét, és amely a még élő szabadságharcosokat az akasztófákra, és a munkásőrök felvonulási alakzatára emlékezteti. Szégyen, de volt 1-2 „ötvenhatos”-nak mondott vezető is, aki elárulva bajtársait, asszisztált ehhez.
2006. október 23. az 50. évforduló ünneplésének vérbefojtása, gyakorlatilag 1956. november 4. újrajátszása volt. Délelőtt, a rácsokkal körbezárt Kossuth téren ünnepeltek az évfordulóra meghívott nemzetközi politikai méltóságok a miniszterelnökkel, úgy kb. ötvenhatan. Eljöttek a világ minden tájáról országuk képviseletében elnökök és miniszterelnökök, az 50. évfordulóra, tiszteletet adni az ’56-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak, mely világpolitikai jelentőségű volt, és amit országaik 50 esztendeje cserbenhagytak, kivéve Spanyolországot.
Majd megdöbbentő gyorsasággal, a tiszteletadás után mindannyian elhagyták Magyarországot. Mint akiknek sietős dolguk akadt, vagy mintha tartanának valamitől. Talán nem meglepő, elvégre a külföldi titkosszolgálatok itteni tevékenysége folytán netán még tudhattak is arról, hogy mi fog történni az 50. évfordulót ünneplőkkel. Úgy is fogalmazhatnék, hogy cserbenhagytak bennünket, akárcsak 1956-ban.
1956-ban vérbefojtották a magyarok szabadságvágyát, leverték a szabadságharcot, 2006-ban pedig az arra emlékezőket. Mintha újrajátszották volna november 4-ét, ’56 leverőinek utódai. S nemcsak az azonosító hiányzott az egyenruhás támadókról, de egyes megtorlók a magyar nyelvtudással is hadilábon álltak.
***

Most 2009-et írunk, s újra október van. Elégedetlenség az országban mindenütt. A hatalmon lévők nem óhajtanak önként távozni, amíg lehetőség adódik a zsákmányszerzésre. Mindent bevetve próbálnak polgárháborús veszélyt szítani az országban, hogy időt nyerjenek.
Ma Magyarországon nyílt magyarellenesség van, sőt adminisztratív eszközökkel genocídium zajlik. A rendőrség politikai eszköz a hatalom kezében. A legnagyobb ellenzéki párt pedig kivár.

A Lisszaboni Szerződés olvasatlan megszavazása a parlamenti képviselők részéről jóvátehetetlen bűn volt, mert e szerződés egyben a Velseni Szerződést is életbe lépteti. Ez azt jelenti, hogy már nemcsak a magyar rendőrséggel verethetik le a nemzeti megmozdulásokat.Jogosan vetődik fel a kétely: működhet-e így egy szabad, független, jogállam? Vagy Magyarország már nem az?
Ha sürgősen nem következik be döntő változás a nemzeti érdekek képviseletében, a létkérdés: mi lesz a magyarok sorsa a saját hazájukban, meddig létezik még: édes hazánk, Magyarország?

Orbán Éva
/Forrás: www.alfahir.hu 2009.10.22./*B.Kiss-Tóth László 2014.10.23.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezetére

Harmat Árpád Péter: 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc története

1956Mindössze 20 nap, de a magyar történelem talán legkiemelkedőbb 20 napja zajlott 1956-ban Magyarországon. Egy aprócska, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára és szembeszállt a világ akkori legnagyobb birodalmával. De mi is történt pontosan 1956 október 23 és november 11 között?
Az 1956-os forradalmat megelőző hét esztendő leggyűlöltebb kommunista diktátora Rákosi Mátyás volt. 1956 júliusában bekövetkezett bukása - vagyis az oroszok által történő leváltása és Szovjetunióba költöztetése - átmenetileg csillapította ugyan a lakosság elkeseredését, de mivel a helyére „bűntársa” Gerő Ernő került, a lakosság hangulata alig változott Magyarországon. Az embereknek elege volt az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból illetve az alacsony életszínvonalért felelős kommunista vezetésből. Az elkeseredés és düh nyomán, 1956 őszén küszöbön állt a  forradalom Magyarországon. A megmozdulásoknak három jelentős előzménye volt! Először is Losonczy Géza, a Petőfi-kört szervező újságíró nyíltan kritizálta Gerő Ernőt a Magyar Nemzetben. A cikk egyértelműen jelezte a formálódó magyar ellenzék tettvágyát, melyet tovább serkentett a Magyar Írók Szövetsége is, mely 1956 szeptemberében nyíltan követelte Nagy Imre visszatérését.
Kommunista vezetők

Az előzmények sorában a második Rajk László újratemetése volt. Miután még Rákosi idején megtörtént Rajk rehabilitációja, - vagyis napvilágra került az 1949 október 15-én történt kivégzése előtti per valódi háttere - végre megtörténhetett 1956. október 6-án újratemetése is. Maga a temetés óriási politikai tüntetéssé változott, melyen egyes becslések szerint körülbelül 200 ezer fő vett részt előbb a Kerepesi temetőben, majd a Batthyány örökmécsesnél! A harmadik előzmény a lengyelországi események nyomán kezdődő szerveződés volt. A lengyel kommunista párt élén 1948 és 1951 közt Wladislaw Gomulka állt, de mivel kritizálta a Sztálinizmust, 1951 –ben leváltották és letartóztatták.
Petőfi szobor 56
Ám közben 1956 őszén kirobbant a Poznani munkásfelkelés, melyben a dolgozók a bérek emelését, normák igazságosabb meghatározását és szabad választásokat követeltek. A felkelést ugyan leverte a karhatalom, de a néptömegek ezt követően Gomulka kiengedését és pártfőtitkári kinevezését követelték. Emellett jelentős szovjet ellenes tüntetések kezdődtek országszerte. A lengyel kommunista párt engedett a nyomásnak, és saját hatáskörben döntve kiengedte Gomulkát és kinevezte pártfőtitkárnak. Válaszul 1956 október 21-én a szovjet csapatok megindultak Lengyelországba, hogy erőszakkal vessenek gátat a további eseményeknek. A világ, és főként a forradalom szélén álló Magyarország népe lélegzet visszafojtva figyelte mi fog történni! Ám Gomulka megtalálta a békés rendezés módját. Tárgyalásokat kezdett a szovjetekkel, melyben kompromisszumot ajánlott, vagyis mérsékelt, és a szovjet érdekeket nem sértő reformokat ígért, melyekhez végül a szovjet vezetők hozzájárulásukat adták. A fegyveres összecsapás így elmaradt, Gomulka pedig október 24-én felszólította az embereket, hogy hagyják abba a tüntetéseket és vegyék fel a munkát. A szovjet-lengyel viszonyt kétoldalú megállapodással rendezte a Szovjetunióval. Ezzel egy sajátos és kivételes kapcsolatot alakított ki, az oroszokkal, mely bizonyos kérdésekben - például a vallás ügyében - jelentős engedményeket tartalmazott. Főtitkári beosztását egészen 1970-ig megtarthatta.
Rákosi Mátyás
A magyar forradalom közvetlen előzményei:
Magyarországon azonban 1956 őszén az események nem a békés megoldás felé haladtak. 1956 október 16-án Szegeden párttól független ifjúsági szervezet alakult, a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége)! Alig egy héttel később pedig 1956 október 22-én a budapesti  műegyetemen 16 pontos követelés készült a legfontosabb követelésekről, mint a szovjet hadsereg kivonulása, Nagy Imre kormányfői kinevezése, többpárti szabad választások megtartása, szabadságjogok biztosítása, a magyar nemzeti szimbólumok szabad használata, Rákosi bíróság elé rendelése, és a bérek rendezése. A MEFESZ –hez más egyetemek is csatlakoztak: Pécsen, Miskolcon, és Sopronban! Az egyetemisták október 22-én, a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén fontos döntésre jutottak: másnap a lengyel eseményekre reagálva, szimpátiatüntetést fognak tartani a lengyel-magyar barátságot jelképező Bem József szobor környékén. (A döntés idején, október 22-én még nem lehetett tudni, hogy Lengyelországban a szovjet tankok valóban támadásba lendülnek e majd a tüntetők ellen, vagy esetleg békés megoldás fog születni.)
A forradalom és szabadságharc kirobbanása
Tüntetés 1956A forradalom és szabadságharc 1956 október 23-án kezdődött! A pártvezetés ugyan hosszú vita után végül engedélyezte a lengyel szimpátiatüntetést, ám elkéstek az engedményekkel. A nagy napon három fontos forradalmi központ alakult ki. Az első maga a Bem tér volt, ugyanis a diákok a Műegyetemtől a Duna parton vonultak oda, egyre növekvő számú tömeggé gyarapodva. Másik csoport előbb a Petőfi szobornál meghallgatta Sinkovits Imre szavalatát, a Nemzeti dalt, illetve a forradalom 16 pontos követeléslistáját, majd ezt követően vonultak a Bem térre. Itt megszületett a forradalom jelképe, a közepén lyukas nemzeti zászló, melyből kivágták a népre erőltetett és történelmünktől idegen kommunista címert. A téren a tömeg meghallgatta az írók kiáltványát is, Veres Péter tolmácsolásában, aki az Írószövetség nevében mondta el azt. Innen a közben már 200 ezer főre duzzadt tömeg a Parlament elé ment, és Nagy Imre megjelenését követelte.
Miért Nagy Imre vezetését akarta a tömeg?
Nagy Imre még 1953 júliusa és 1955 márciusa közti miniszterelnöksége idején bizonyította reformjaival, hogy a demokrácia híve, aki bár abban azNagy Imre időben még a pártállam keretei közt, de akkor is a nép érdekében dolgozva, javítani akart a lakosság helyzetén. Sztálin 1953 márciusi halála után Nyikita Hruscsov - az új szovjet pártfőtitkár  - változásokat akart. Egy új típusú, engedékenyebb, központilag kevésbé uralt gazdaságpolitika kísérleteként engedélyezte Magyarországon, hogy a gazdasági változásokat akaróNagy Imre legyen a miniszterelnök. Tehát 1953 júliusa és 1955 márciusa közt Nagy Imre vezetésével új kormányprogram próbálta helyrehozni a gazdaságot. A program szerint: Mérsékelni kell az ipari termelést és reáljövedelmet , a mezőgazdasági termelést és a beruházásokat pedig növelni.
Nagy Imre 1953 nyarán leállította az erőszakos téeszesítéseket, a hadsereg és a nehézipar erőltetett támogatása helyett a könnyűipart és a kisipart kezdte segíteni. Emellett politikailag is enyhített az elnyomó rendszeren: ÁVH -t visszaszorította, és felfüggesztette a koncepciós pereket. Azonban a világpolitikai változások leállították Nagy Imre reformjait. 1955 május 9 -én a NATO felvette soraiba az NSZK -t, ami miatt a hidegháború kiéleződött, és Hruscsov viszakozott a gazdasági nyitástól. Azonnal leállította Magyarországon a reformokat, és Rákosi leváltotta Nagy Imrét.
1956 október 23-án délután 18 órakor tartott rövid beszéde, mely „elvtársak” megszólítással kezdődött – és így füttyszó és tiltakozó kiabálás közepette indult – az 1953-as programjáról szólt, ám ezúttal a tömeg már sokkal többet várt és akart ennél. Bár Nagy Imre első nyilvános szereplése 1956 október 23-án csalódottságot keltett, az emberek érezték, van már olyan ember a parlamentben aki idővel a forradalom élére állva sikerre viheti az átalakulást.
A forradalom kiteljesedése
A Sztálin szobor elhurcolása
Nagy Imre parlamenti beszéde mellett a forradalom emblematikus megmozdulása volt a városligeti , 1951-ben épült 8 méteres Sztálin szobor ledöntése. A szovjetek melletti politikai elkötelezettséget, és Sztálin dicsőítését jelképező monumentális alkotás a magyarság szemében az elnyomás szimbóluma volt. A tömeg október 23-án ledöntötte hát, majd a szobor fejét a testről leválasztva teherautóval a Blaha Lujza térre, a Nemzeti Színház közelébe vontatta.

A Bródi Sándor utcában található rádió azért volt a forradalmárok fontos célpontja, mert a 16 pont közzé tétele szempontjából kulcskérdés lett elfoglalása. A rádiónál a katonák egy része váratlanul átállt, így először úgy tűnt áldozatok nélkül is megszerezhető lesz az épület. Ám ekkor az ÁVH emberei az ablakokból tüzet nyitottak a forradalmárokra, és így a szabadságharc később hosszúra nyúló áldozati listáján megjelentek az első hősi halottak nevei. Az épület mindezek ellenére hajnalra az ostromlók kezébe került, majd a rádiót átköltöztették a Parlamentbe. Az események fontos fordulóponthoz közeledtek, mert a Szovjetunió - a kétpólusú világrend egyik szuperhatalma - és a kelet-európai térség valódi ura megelégelte a magyarországi folyamatokat! Lényeges és sorsfordító változásokra készült, melyek már túlmutattak határainkon és - bár ezt akkor még senki nem tudhatta - világpolitikai jelentőségű történések gyújtópontjaivá vált Magyarország. A további események meghatározó kulcsfigurája Nyikita Szergejevics Hruscsov, a donyecki szénbányászból pártvezérré vált ukrán kommunista lett, aki Sztálin halála, vagyis 1953 óta vezette a Szovjetuniót (és ezzel az egész kelet-európai térséget).
Magyar Rádió 56A rádiónál folyó eseményekkel egy időben, de 1600 kilométerrel keletebbre, - Moszkvában - este 21-órakor Nyikita Hruscsov, két fontos döntést hozott! Egyrészt a Budapest környéki laktanyák harckocsijait a városba rendelte, másrészt utasítást adott átmeneti időnyerés céljából arra, hogy a magyar tömegek által követelt Nagy Imrét időlegesen miniszterelnökké nevezzék ki! A magyar pártvezetés így 1956 október 24-én reggel 8 órakor nyilvánosan is bejelentette a fontos eseményt.
A forradalom második napja a harcok megindulását hozta, ugyanis a Hruscsov által küldött tankok reggelre megjelentek Budapest utcáin. A magyar felkelők azonban szembeszálltak velük, és a laktanyákból szerezve fegyvert, illetve Molotov koktélokat készítve, megindították a szabadságharcot.
A legfőbb budapesti felkelő központok Széna tér, a Baross tér, a Corvin köz, a Mester utca és a Tűzoltó utca lettek! A forradalom és szabadságharc országos méretűvé vált, amikor a nagyobb városokban is tüntetések kezdődtek. Ám a pártközpontban október 24-én Katonai Bizottság alakult Münich Ferenc vezetésével, és szovjet vezetők is érkezésével megkezdődött az események visszaszorításának megtervezése. Az orosz vezetők leváltották Gerőt és helyére a fiatalabb és a tömegek számára nagyrészt még ismeretlen, - ekkor 44 éves - Kádár Jánost nevezték ki.
A harmadik nap újabb súlyos áldozatokat követelt, ugyanis október 25-én a budapesti tömeg megint a parlament elé vonult, ám a háztetőkrőlTank elfoglalása 56 az államvédelmi hivatal emberei tüzet nyitottak a védtelen tömegre, mintegy 50 (más források szerint 80-100) életet kioltva. A tüntetők megvadultak és a féktelen düh hatására az ÁVH embereit kezdték keresni, meglincselve olyanokat is, akikre csak a gyanú árnyéka vetült. (A forradalom 20 napja alatt 28 embert vert halálra a tömeg, nagy részük ÁVH -s volt, és ezen a napon lincselték meg.) Október 26-án a negyedik nap, a Kilián laktanya is az események középpontjába került, amikor a felkelőknek sikerült bevenniük az épületegyüttest. Mivel a laktanya visszafoglalására kiküldött Maléter Pál ezredes váratlanul a szabadságharcosok oldalára állt, úgy tűnt a forradalom győzelmének esélye és ezzel a reménykedés lángja újra magasba csaphat.
Október utolsó napjaiban a vidéki harcok több helyen felülmúlták a pesti eseményeket is, így Mosonmagyaróváron a karhatalom által elrendelt sortűz 100 halottat követelt. Ennek ellenére mindenhol munkástanácsok alakultak, és Donáth Ferenc illetve Losonczy Géza a pártvezetőket felkeresve a kormány azonnali átalakítását kezdte követelni. A követelést Kádárék ekkor már nem merték elutasítani, és 1956 október 27-én megtörtént a Rákosi időszakban elképzelhetetlen, vagyis létrejött egy koalíciós kormány! Ebben a kommunistákon kívül miniszteri tárcát kaphatott két kisgazda politikus is, Kovács Béla és Tildy Zoltán! 1956 október 27-én, a forradalom ötödik napján tehát minden jel arra mutatott, hogy Magyarország ki fogja tudni harcolni szabadságát.
A forradalom átmeneti győzelme:
Az 1956 október 28 és november 3 közti hét nap a forradalom győzelmi időszaka volt. Október 28-án Donáth és Losonczy után a Szabad Szó is követelte, hogy a hatalom az eseményeket ellenforradalom helyett a nemzeti demokratikus forradalom megnevezéssel illesse! Kialakult Nagy Imre programja is, amikor ugyancsak október 28-án délután megtartott rádióbeszédében kifejtette legfőbb célkitűzéseit. Ezek közt első az volt, hogy a Nemzeti Demokratikus Mozgalom terminust elfogadtatása a világgal, és „tető alá hozza” a tűzszüneti megállapodást. A második célnak a szovjet csapatok kivonulásának elérését tekintette, majd ezt követte az ÁVH feloszlatása, illetve amnesztia biztosítása mindenkinek. A miniszterelnök a demokrácia feltételeit akarta megteremteni a szabadságjogok és a szabad választások, többpárt rendszer kialakításával. A hosszabb távú célok közt előkelő helyet foglalt el a régi magyar jelképek visszaállítása, a március 15 nemzeti ünneppé nyilvánítása és a gazdaságban az erőszakos téeszesítések befejezése. Nagy Imre fontosnak tartotta még az általános fizetésemelés, illetve az árrendezés és más szociális problémák megoldásának kérdését is.
A forradalom ideiglenes győzelme hátterében azonban a Szovjetunió taktikázása állt. Ugyanis az oroszok csupán csak időt akartak nyerni, amikor bejelentették tárgyalókészségüket, és megkezdték erőik visszavonását. Taktikázásuk állt a mögött is, hogy hozzájárultak az ÁVH lefegyverzéséhez, és ahhoz, hogy helyükbe, a forradalmat és a magyar nép érdekeit védelmező Nemzetőrség lépjen! A pillanatnyi helyzetet kihasználva Nagy Imre és a vezetés átköltözött a Parlamentbe, és a miniszterelnök azonnal utasítást adott az 1949 február óta igazságtalanul fogságban tartott Mindszenthy József bíboros kiszabadítására.
Nagy Imre október 30-án rádióbeszédben jelentette be a többpártrendszer bevezetését. Még aznap és másnap összesen kilenc politikai párt alakult újjá. A frissen újraalakult pártok közül négy, azonnal belépett a kormánykoalícióba: a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Független Kisgazdapárt, az SZDP és a Petőfi Párt (régi nevén parasztpárt) Az új koalíciós kormány november 3-án átalakult, államminiszteri kabinet jött létre, benne mind a négy pártból  két – két emberrel.  Az átalakulás elérte a fegyveres erőket is, amikor minden fegyveres testületet, nevezetesen e hadsereget, rendőrséget, határőrséget és a nemzetőrséget is, a stabilitás eléréséig egységes parancsnokság alá, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hatáskörébe rendelték. A honvédelmi miniszter Maléter Pál lett.
A forradalom győzelmi szakaszában a tömegek biztonságuk és megnyugvásuk érdekében a korábbi hét év politikai elnyomásának és rémuralmának legfőbb szimbólumát, a kommunista pártszékházat is birtokba akarták venni. Így október 30-án megindult a Köztársaság téren lévő szimbolikus épület ostroma! A pártszékházat bevétele során összesen 24 olyan embert is meglincseltek, akiről úgy tudták, hogy a gyűlölt ÁVH –nak dolgozik. Jelentősen hevítette az indulatokat, hogy a tömeg azt hitte, a székház és a tér alatt titkos politikai börtönrendszer működik, ahol ismeretlen körülmények közt elhurcolt embereket tartanak fogva. Bár ez a hír hamisnak bizonyult, a lakosság megnyugodott a győzelem betetőzésének tartott ostrom után.
A nemzetközi helyzet
A magyar forradalom sorsa nem csupán a magyarországi győzelem vagy vereség kérdése volt, hanem sokkal inkább azon múlott, hogy a hidegháború közepette a két nagyhatalmi tömb – az USA vezette NATO és a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés - hogyan fog viszonyulni az 1945 óta érvényben lévő hatalmi helyzet esetleges megváltozásához. Egyszerűbben fogalmazva, a NATO hajlandó lesz e támogatni a magyarok nyugati szférához csatlakozását, és a Szovjetunió hagyni fogja e ennek bekövetkezését. A „képlet” azonban bonyolultabb volt, mint akkor Nagy Imréék gondolták. Ugyanis pont a magyar forradalom idején zajlott a két világhatalom diplomáciai összecsapása is, Egyiptom ügyében.
Egyiptom elnöke Gamal Nasszer ugyanis szovjet segítséggel és a keleti blokkhoz közeledve államosította a Szuezi csatornát, mely a nyugati hatalmak számára kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal volt. Anglia és Franciaország ne hagyhatta érdekeik csorbulását, így Izraelt felkérve a csatlaozásra, közös támadást indítottak Nasszer országa ellen. Október 29-én Izrael reggel megindította a hadműveleteit. Ahogyan várható volt, az összecsapás a két nagyhatalmi tömb konfliktusává változott. A Szovjetunió komoly fenyegetést intézett az USA és szövetségesei felé, kilátásba helyezve, hogy Egyiptom és Magyarország ügyében akár a világháborús helyzet kialakulása is megtörténhet. Az USA ekkor meghátrált, és először nyíltan elítélte az egyiptomi támadást, majd titkos megbeszélések keretében lemondott a magyarországi forradalom támogatásáról is.
A döntés és titkos alku után az ENSZ felhívására Izrael kivonult Egyiptomból és Hruscsov szabad kezet kapott Magyarország lerohanásához. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy amikor Nagy Imre november 1-én felvette a kapcsolatot az ENSZ főtitkárral, Dag Hammarskjöldel és bejelentette, hogy Magyarország ki fog lépni a Varsói Szerződésből, hogy semleges államként az ENSZ Bt védelmét élvezhesse, a felkérés az USA nyomására süket fülekre talált. Nagy Imre akkor természetesen nem tudhatta a valós helyzetet, és bízva a nemzetközi segítségben november elsején bejelentette a rádióban Magyarország semleges státuszát.
A szovjet támadás és a megtorlás:
A Szovjetunió az október utolsó napjaiban a nyugattal megkötött titkos alkuig a magyar forradalommal szemben a megtévesztés politikáját alkalmazta. Kifejezte ugyanis látszólagos tárgyalókészségét, hogy időt nyerjen, és egy forradalmi küldöttséget hívott tárgyalni a parlamentbe. A küldöttség november 3-án Maléter Pál vezetésével indult el a találkozóra, ám az orosz katonaság tárgyalás helyett a tököli főparancsnokságra, szállította őket.
Ugyanis közben Hruscsov megkapta a nyugati „hozzájárulást” a beavatkozásra, így november 1-én megszületett a Forgószél hadművelet terve Magyarország katonai lerohanására. Az akciót Hruscsov a Varsói Szerződés főparancsnokára Konyev marsallra bízta.  Az események felgyorsultak, és november 1-én Jurij Andropov nagykövet magához hívta Münnich Ferencet és Kádár Jánost, majd váratlanul a Szovjetunióba vitette őket! Moszkvában a két meglepett magyar vezetőt választás elé állították: vagy közreműködnek a forradalom leverésében, vagy nem térhetnek haza és a Szovjetunió miután lerohanta az országot, új személyeket keres Magyarország élére. Végül Kádárék elfogadták a „felkérést” azzal a feltétellel, hogy a forradalom eltiprása után nem állítják vissza a Rákosi rendszert, és idővel mérsékelt változások valósulhatnak meg. (A Kádárékkel 1956 november 1-én lefolytatott beszélgetés és a megkötött alku máig vita tárgyát képezi a történészek körében. A kérdés, hogy Kádár mennyire volt kényszerhelyzetben, vagyis szívesen vállalta e a ráosztott szerepet, vagy egyszerűen nem volt más választása, még ma is megosztja a téma kutatóit.)
Kádár János

Kádárékat a megbeszélés után november 3-án Ungváron át Szolnokra vitték, ahol csatlakoztak a Budapest megtámadására induló páncélos hadsereghez! Szolnokon Kádár azonnal rádióbeszédet mondott, melyben bejelentette a Forradalmi Munkás Paraszt kormány megalakulását, és beolvasta az új és „legitim” kormány névsorát. A bejelentést követően Kádár és Münich Szolnokon várta meg a budapesti forradalom leverését.
A szovjet támadás november 4-én hajnali 4-kor indult meg. Alig több mint egy órával később, hajnali 5 óra 20 perckor Nagy Imre rádióbeszédre kényszerült, mely élete utolsó szabad megnyilatkozása volt:
„Itt Nagy Imre beszél a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állna! A kormány a helyén na! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”
A reménytelen harc Pesten november 4 és 11 közt folyt. Utoljára Csepel - Újpest esett el, vidéken pedig Dorog, Tatabánya, Pécs tartott ki legtovább. Ám november 11-re mindenütt vége lett a harcnak!
November 7-én Kádárt Pestre vitték, ahol letette a hivatali esküt, a Nagy Imre kormányt pedig felmentették november 12-én. Nagy Imréék a harcok során a parlament elhagyására kényszerültek, ám Hruscsov és Tito összefogtak, a csapdába ejtésük idejére, és Tito menedéket ajánlott nekik a Jugoszláv nagykövetségen. Mikor azonban Nagy Imre és társai odaértek a Kádár-kormány elismerésére kérték fel őket (ezt megtagadták) Végül november 4 - 22 közt a követségen tartózkodtak, majd Kádár a tárgyalás ígéretével kicsalta őket. Ekkor meglepetésként kellett tudomásul venniük, hogy az értük küldött busz célállomása a tárgyalások helyszíne helyett egy romániai katonai bázis volt. A forradalmi csoport a laktanyában 5 hónapot tartózkodott, majd 1957 áprilisban visszavitték őket Budapestre a tervezett per végrehajtására.
Eközben Mindszenty József bíboros az USA nagykövetségre menekült, ahol végül 15 éven keresztül tartózkodott, egészen 1971ig. Ekkor a Vatikán és a magyar kormány megállapodásával távozhatott a Vatikánba.
Utcai harcok 56

Az ellenállás letörése
A forradalom leverése után a Kádár-rezsim két fő gondja a munkástanácsok visszaszorítása és a hatalommal továbbra is ellenséges, lázító szervezetek megszüntetése volt. A Nagybudapesti Központi Munkástanács például november 14-én jött létre, és jelentős hatalommal bírva sztrájkokat szervezett Budapesten. Kádáréknak ráadásul ekkor még nem álltak rendelkezésre megbízható rendvédelmi alakulatok, így ideiglenesen önkéntes pártemberekből vattakabátos pufajkásokból szerveztek félkatonai csoportokat, a rendőri feladatok elvégzésére. Később erre a célra jött létre 1957. januárjában a munkásőrség. A sajátos helyzetben eleinte tárgyalni kényszerültek a munkástanácsokkal, majd december 9-én már képesek voltak erővel is fellépni, és rajtaütöttek a budapesti munkástanácson. Az ellenséges szervezetek közt a Magyar Értelmiségi Forradalmi Tanács jelentette a fő veszélyt a hatalomra, illetve az Írószövetség, mely továbbra is nagy véleményformáló erővel bírt Magyarországon.
Ezen szervezetekkel Kádárék december 11-én számoltak le, amikor egyszerűen betiltották működésüket! Közben december 5-én és 6-án összesen 200 értelmiségi vezető tartóztattak le, köztük a munkástanácsok két vezetőjét, Bali Sándort és Rácz Sándort.
A megtorlás Magyarországon:
A harcokban összesen 3300 felkelő halt meg, a megtorlás során pedig 229 embert végeztek ki, és további 20 ezer forradalmárt börtönöztek be. Jelentős volt az internáltak száma is, hisz összesen 13 ezer „gyanúsított” kapta ezt a sorsot! A harcok és megtorlás elől 170 ezer ember menekült külföldre. Mindezekhez kell hozzászámolni, hogy a december elejére időzített „rendcsinálás” során történő tömegbe lövésekkel - Salgótarjánban, Miskolcon, Egerben – további 100 halálos áldozat is gyarapította a veszteségek listáját. Mindent egybevéve az 1956-os forradalom és szabadságharc erőszakos leverése 3629 magyar élet kioltását, 200 ezer ember életének gyökeres megváltozását, és egy egész nemzet önálló akaratának elfojtását hozta.
Nagy Imre halálra ítélése

A Nagy Imre per 1958 február és június közt zajlott, a vád pedig "szervezkedés a népi demokratikus rend megdöntésére" volt. A végső ítélet nem volt kérdéses, az egész per valójában csupán egy színjátékként zajlott. A peres eljárás főbíróját, Vida Ferencet később egyébként kádári vezetés az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében nyújtott tevékenységének elismeréseként magas állami kitüntetésben részesítette: a Magyar Szabadság Érdemérmet vehette át "szolgálataiért". Az elismerés dacára Vida Ferenc haláláig tagadta, hogy az MSZMP vezetői illetve maga Kádár János utasította volna a halálos ítéletek meghozatalára. (Az általa vezetett tanács egyébként összesen húsz ember ellen hozott halálbüntetést akkoriban első vagy másodfokon. Vida Ferenc 1990 november 7 -én hunyt el Budapesten!) A Nagy Imre per főügyészét (Nagy Imréék vádlóját) aki a halálos ítéleteket "kérte" Szalay Józsefnek hívták, és a per után előléptetést kapott: 1960. június 12-étől az igazságügyi miniszter első helyetteseként dolgozhatott! Később, karrierje csúcsát akkor érte el, amikor kinevezték a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. Tisztségét 1968. március 30-ig töltötte be. (Szalay József 1969 december 24 -én hunyt el Budapesten 61 éves korában!)
Az 1958 júniusára lezáruló eljárás végén - ahogyan várható volt - három halálos ítélet született, melyeket 1958 június 16-án hajnalban hajtottak végre (kötél által) a gyűjtőfogház udvarán Nagy Imre, Maléter Pál, és Gimes Miklós elítélteken. A holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjában, hamis neveken. Az említett halálos ítéleteken túlmenően, külön eljárásban Szilágyi József halálra ítélése is megtörtént a per alatti magatartása miatt. Losonczy Géza pedig a tárgyalás előtt halt meg. Kopácsi Sándort Budapest volt rendőrfőnökét életfogytiglani, Donáth Ferencet tizenkét évi, Tildy Zoltánt hatévi, Jánosi Ferencet nyolcévi, Vásárhelyi Miklóst, a Nagy Imre kormány sajtófőnökét ötévi börtönre ítélték.
Később ugyan Kádár azzal is megpróbálta „feledtetni” az eseményeket, hogy jelentős béremeléseket rendelt el (18%) illetve megszüntette a beszolgáltatásokat, és lehetővé tette az állami boltok bérbeadását, emellett lehetővé tette március 15 iskolaszüneti nappá nyilvánítását, és zászlónkon a kommunista címer mellőzését, de ugyanakkor 1957 májusában megkötötte a szovjet-magyar államközi szerződést a szovjet csapatok ideiglenes itt tartózkodásáról.
A szovjet hadsereg végül még 34 évig tartózkodott hazánkban. A Közép-Európában (Kelet-Németországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon) állomásozó szovjet csapatok egyoldalú kivonását 1988 decemberében jelentette be Mihail Gorbacsov; a magyarországi folyamatot az 1990 márciusában kötött moszkvai egyezmény szabályozta (ekkor 50 ezer orosz katona, 19 ezer polgári alkalmazott és 32 ezer családtag tartózkodott Magyarországon). A csapatkivonás 1990 márciusában kezdődött meg: az utolsó katonai alakulat 1991. június 16-án távozott, három nappal később, 1991 június 19-én, délután 15 óra 01 perckor a záhony-csapi hídnál pedig elhagyta az országot a legutolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a déli hadseregcsoport parancsnoka is. A magyar országgyűlés a 2001. évi XVII. törvényben ("az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a Magyar Szabadság Napjáról") június 19-ét nemzeti emléknappá, a hónap utolsó szombatját pedig a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította
Történész körökben elterjedt vélekedés szerint az 56 -os megtorlások igazi befejeződése 1963 -ig váratott magára, amikor Kádár János márciusban kiadta az 1963 évi 4. törvényerejű rendeletet, melyben közkegyelmet hirdetett az  56 -os forradalom letartóztatottjai számára. A rendelet alapján 3480 ember szabadulhatott a kommunista börtönökből! (Többek közt ekkor távozhatott a börtönből Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök és Bibó István a rendszerváltás gondolatiságának elindítója is.) A közkegyelem azonban nem volt teljes, és természetesen a meghalt  százak is történelmünk örök veszteségét jelentik. 1956 emléke örökké élni fog a magyarok szívében!
Harmat Árpád Péter
Márai Sándor:
Mennyből az angyal
 "Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik-
Ők, akik örökségbe kapták-:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? ..." 

Felhasznált irodalom:
  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004
  • Romsics Ignác (szerk): Magyar történeti szöveggyűjtemény II. 1914-1999. Osiris Kiadó, Budapest, 2000
  • Ember Judit: Menedék-jog 1956. A Nagy Imre-csoport elrablása (Bp., 1989)
  • Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre (vál., szerk., és a bevezető szöveget írta (Bp., 1989)
  • Kopácsi Sándor: Az 1956-os forradalom és a Nagy Imre per. Budapest, 1985

/Forrás: http://tortenelemklub.com/magyar-toeri/79-az-1956-os-forradalom-es-szabadsagharc-toertenete?catid=19%3Aszocializmus-kora-1945-1988 2011.08.22. Módosítva: 2014.05.14./*B.Kiss-Tóth László 2014.10.23.