(Mi ebben a kérdésben nem kívánunk állást foglalni,
a vélemények ütköztetésének közlése
kizárólag ismeretterjesztési célokat szolgál.*B.Kiss-Tóth László.)
Karsai László válasza Pergének,
Perge viszontválasza Karsainak
Őszintén örülök, hogy a kuruc.info egyik munkatársa ellátogatott a Közép-Európai Egyetemen december 15-én rendezett konferenciára. Annak már kevésbé, hogy valaki visszaélt Perge Ottó nevével, és olyasmiket írt le, amit az igazi Perge Ottó eddig, vagyis a holokausztról folytatott „vitánk” soha nem tett: vagyis nekem tulajdonított olyan kijelentéseket, amelyeket nem mondtam.
Mint az alábbiakban olvasható előadás-szövegemből is látszik, nem mondtam azt, hogy a holokauszt-tagadókat „nem a valóság megismerése, csak antiszemitizmusuk hajtja”. Eszem ágában sem volt olyan ostobaságot mondani, hogy „a revizionista történészek álláspontja a zsidóság kiirtásához vezethet”. Ennek az ál-Pergének azzal, hogy ilyesféle kijelentéseket tulajdonít nekem, csak az lehetett a célja, hogy könnyedén megcáfolhasson. Módszertani szempontból erőteljesen vitathatónak tartom, hogy a holokausztról folytatott „vitánkat” az egyik érdekelt fél, Perge akarja értékelni. Véleményét ismerem, de döntőbírónak nem fogadom el. Perge azt állítja, hogy Jürgen Graf moszkvai „történész” ízzé-porrá zúzta érveimet. Én idéztem Graf „történészt”, aki, szegény, olyan tudatlan és tájékozatlan, hogy képtelen volt megmagyarázni, miért írta Goebbels 1942 márciusában a naplójában, hogy a zsidókat Odilo Globocnik irányításával kiirtják. Tényleg rejtélyes, hogy miért írta ezt Goebbels: csak nem azért, mert értesült arról, hogy Odilo Globocnik vezetésével kiirtják a lengyelországi, illetve a lengyelországi haláltáborokba deportált zsidókat?
Az igazi Perge annál sokkal tájékozottabb, hogy megpróbálná a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit hiteles dokumentumnak beállítani. Ő biztosan tudja, ami egyébként az 1920-as évek eleje óta közismert, hogy ezek a jegyzőkönyvek nem az 1897-es cionista világkongresszuson készültek, hanem a cári titkosszolgálat, a hírhedt Ohrana 1903-ban hamisította ezeket. Tessék csak elolvasni, hogy milyen gúnyosan ír Adolf Hitler a Mein Kampf-ban a Jegyzőkönyvekről!
Perge ne hirdesse, hogy a holokauszt-tagadók győztek a kuruc.infon folytatott vitában: Olyasmit művel, mintha a kannibálok és a vegetariánusok vitájában az egyik kannibál lenne a döntőbíró.
Karsai László
*
Perge viszontválasza:
A holokauszttól a „holokamuig”
Holokauszt-túlélők néha megkérdezik tőlem: hogyan lehetséges, hogy egyesek megpróbálják tagadni, hogy a nácik és cinkosaik a második világháború idején közel 6 millió zsidót meggyilkoltak? Magyarázkodásomat végighallgatva néha még azt is megkérdezik: de hát miért tagadják a holokausztot?
A rendelkezésemre álló időben megpróbálok erre a két kérdésre válaszolni. TGM-et idéztem idén tavasszal a kuruc.info-n néhány magyar és egy német holokauszt-tagadóval folytatott vita során: „a zsidó világösszeesküvés teória hívei azért tagadják a holokausztot, mert ha elismernék, hogy volt holokauszt, akkor azt is el kellene ismerniük, hogy „a” zsidók állítólagos túlhatalma, az egész világra kiterjedő befolyása nem létezik”. Válaszában egyik „vitapartnerem”, Perge Ottó így érvelt: „Tegyük fel, hogy a holokauszt napjainkban érvényes változata teljes mértékben fedi a valóságot. A zsidóság túlhatalma ettől még cáfolhatatlan tény.” Majd elkezdte sorolni „bizonyítékait”: 1.) az izraeli tőke jelentős befolyással rendelkezik hazánkban, de az egész nyugati világban is; 2.) Izrael lényegében bármit megtehet a palesztinokkal szemben; 3.) az átlagemberek félnek őszintén beszélni a holokausztról, Izraelről és általában zsidóságról, mert aki ki meri mondani a valóságot, arra az egzisztenciális megsemmisülés vár; 5.) a cionisták iszonyatos médiahatalmával szemben nincs esélye a revizionistáknak elmondani az igazságot a holokausztról.
Jól látható, hogy az összes, már a 19. század második fele óta ismert antiszemita toposz felbukkan ebben az „érvelésben”: a világot behálózó, agresszív, fenyegető zsidó tőke, a zsidók markában lévő média-világ, és a félelem a zsidók „túlhatalmától”, az ősi, antiszemita védekező attitűd.
Amikor Hitler fanatikus, megszállott antiszemitizmusára kérdeztem rá, Perge azt írta:
„Hitler a történelmi tapasztalatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a zsidóság túlhatalma és világuralmi törekvései lehetetlenné teszik Németország felemelkedését és jólétét. Sőt, úgy ítélte meg, a zsidóság ténykedése az egész európai civilizációra veszélyt jelent. Úgy látta, kibékíthetetlen ellentét áll fönn a zsidók és a németek közt – de nem azért vélte így, mert „fanatikus” antiszemita lett volna. Hanem azért, mert véleménye szerint a zsidók teljes, kizárólagos uralomra törnek Németországban, Európában és a világban, és a németek csakis másodrangú polgárok lehetnek egy zsidó vezetésű Európában. De hogy „eliminációs indulatai” lettek volna, vagyis hogy a zsidó faj kiirtását vette volna tervbe, nem ismerem el.”
Van olyan holokauszt-tagadó, vagy ahogy magukat becézik: holokauszt-revizionista, aki szerint: I. nem volt ugyan holokauszt, ezt a zsidók azért találták ki, hogy részvétet keltsenek, és megszerezzék maguknak Palesztinát; II. a gazdag zsidók összefogtak a nácikkal, lemészároltatták a proletár, szegény zsidókat, néhány százezret, hogy így szerezzék meg maguknak Palesztinát. Egyébként a zsidók 1945 utáni viselkedése maga a legfőbb bizonyíték arra, Pergéék szerint, hogy volt és van zsidó világösszeesküvés. Mintegy két tucat országban, Magyarországtól Litvánián keresztül Izraelig és az USA-ig meghamisították a népszámlálásokat és a ki- és bevándorlásokról statisztikai adatokat, egyszerűen eltüntetve hatmillió zsidót Európából. Valamennyi magyar zsidó, miként lengyelországi, németországi stb. hitsorosaik is, elrejtőzött, nevet és vallást változtatott 1945 után, írta meg nekem egy magán-e-mailben egyik olvasóm. Arra a kérdésemre nem válaszolt, hogy akkor miért, hogyan próbálták lakásaikat, földjeiket visszaszerezni, és esetleg szenvedéseikért kárpótlást igényelni?
A holokauszt tagadók természetesen antiszemiták, gyűlölik a zsidókat, dicsőítik a náci Németországot. Perge Ottóék őszintén felháborodtak, amikor azt válaszoltam arra a kérdésre, hogy miért nem tudunk mi, holokauszt-szaktörténészek Hitlertől származó, a Führer aláírását viselő parancsot felmutatni, amely a zsidók lemészárlásáról szól, hogy azért, mert a náci Németország gengszter-állam volt. A maffia-főnökök sem szokták írásba adni egy-egy ellenségük meggyilkolásáról szóló utasításaikat. Heinrich Himmler, az SS Birodalmi Vezére, Heinrich Müller, Gestapo-főnök, és főleg Reinhard Heydrich, az RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) vezetője többször is hivatkozott Hitlerre, amikor alárendeltjeik előtt meg kellett indokolniuk egy-egy újabb, radikális antiszemita intézkedést. Persze ezek a történeti bizonyítékok Pergéék szemében nem sokat számítanak. Mint ahogy azt sem hitték el, hogy a nácik 1943-tól kezdve módszeresen igyekeztek megsemmisíteni a holokauszt tárgyi és írásos bizonyítékait. Feltárták a tömegsírokat a megszállt szovjet területeken, a holttesteket elmés csontőrlő gépekkel porrá zúzták, vagy hatalmas máglyákon elégették. Módszeresen megsemmisítették az SS, a Gestapo, a Birodalmi Kancellária stb. iratanyagának döntő többségét is. Ha Hitler írásban adott parancsot a holokausztra, amiben egyébként a holokauszt-történészek többsége kételkedik, akkor azt az okmányt az elsők között égették el.
Az antiszemitizmuson és a náci-imádaton kívül van még egy ok és magyarázat arra, hogy miért tagadják Perge Ottóék és németországi, amerikai, franciaországi elvbarátaik a holokausztot. Rossz, tudatlan, műveletlen „történészek”, nem ismerik a nácizmus és a II. világháború történetét, a holokauszttal kapcsolatos legfontosabb írásos bizonyítékokat pedig egyszerűen vagy hamisítványoknak nevezik, vagy közlik, hogy ezek semmit sem bizonyítanak. Perge, amikor az eutanázia-programról próbált vitatkozni, azzal érvelt, hogy: „az eutanázia megítélése mai napig éles viták tárgya. Keresztény szempontból, sőt, mondhatom, minden egyes vallás híveinek szempontjából elfogadhatatlan, hiszen az emberi élet szent, és csakis Istennek van joga eldönteni, mikor ér véget. Csakhogy létezik egy liberálisabb felfogás, amely azt vallja, a súlyos betegek szenvednek, súlyos terhet jelentenek hozzátartozóik és a társadalom számára, és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők élete nem tekinthető emberhez méltó életnek. (Én a magam részéről az előbbi álláspontot osztom, de ez most mellékes.) Jelezném Karsainak, hogy az eutanázia passzív, illetve aktív formái egyre elterjedtebbé válnak a világban. Az eutanázia egyik lelkes híve épp egy ausztráliai zsidó származású ember (egy bizonyos Singer nevű), és Karsai azt se feledje, hogy elvbarátja, Magyar Bálint „mintaországa”, a liberalizmusban verhetetlen Hollandia jár elől az aktív eutanázia engedélyezéséért folyó harcban.” A témakört gyorsan hanyagolni kezdte Perge, amikor viszontválaszomban felhívtam a figyelmét az egyéni, önkéntes „kegyes halál” és a nácik eutanázia-programja közötti különbségre. A munkaképtelennek ítélt elmebetegek tíz- és tízezreit éppen úgy nem kérdezték meg a tömeggyilkosok, mint rokonaikat, hozzátartozóikat. Kb. 5000 nyomorék csecsemőt, kisgyereket is megöltek, halálra éheztettek, róluk még Perge sem állíthatta, hogy meg akartak halni.
Pergéék nem tudták, hogy a náci Németország nem csak antiszemita, hanem rasszista, fajgyűlölő rendszer volt. Miközben hosszasan foglalkoztak az európai zsidók Madagaszkárra telepítésének tervével, azt nem voltak hajlandók elismerni, hogy 1940 őszén ezt az ötletet a nácik mindörökre ad acta tették, értetlen meglepetéssel fogadták, amikor Ungváry Krisztián kollégám, és e vitában harcostársam, elébük tárta a Generalplan Ost-ot, és a hasonló német terveket, amelyek 30-40 millió a nácik által „alacsonyabbrendűnek” minősített szláv áttelepítéséről, deportálásáról, tízmilliók tervszerű éhenhalasztásáról szóltak. Tudjuk, hogy a német fogságba esett szovjet hadifoglyok közül kb. 2,5-3 millióan, főleg azért, mert a hadifogoly-táborokban nem kaptak eleget enni, éhenhaltak. Perge értetlen csodálkozással reagált ezzel kapcsolatos fölvetésemre: „Hogy mennyien pusztultak el a német fogságba esett szovjet hadifoglyok közül, azt éppúgy nem lehet tudni, mint a zsidó áldozatok pontos számát.” Ungváry kolléga friss német szakirodalom segítségével oktatta Pergééket, és külön felhívta a figyelmet azokra az iratokra, amelyekben pl. a szovjet hadifoglyok élelmezési fejadagjának 75 %-os csökkentéséről volt szó.
Nekem különösen tetszett Pergéék moszkvai lakóhelyű, ám német származású szövetségesének, Jürgen Grafnak a reagálása Joseph Goebbels náci propaganda-vezér 1942 márciusi napló-bejegyzésére. Eredeti kérdésem így szólt: Miért írta naplójában Joseph Goebbels 1942. március 27-én: „Lublinnal kezdve a Főkormányzóság zsidóit keletre telepítik. Az eljárás valóban barbár és itt [mármint a Naplóban-KL] nem lehet pontosabban leírni. Nem sok marad a zsidókból. Egészében elmondható, hogy körülbelül 60 százalékukat likvidálni fogják és csak körülbelül 40 százalékukat lehet kényszermunkára igénybe venni.” Ezek után föltettem a kérdést: Perge szerint mit csináltak a nácik azokkal a zsidókkal, aki 16 évnél fiatalabbak vagy 50 évnél idősebbek és/vagy betegek voltak? Ez a kategória Goebbels szerint az összlakosság 60%-át tette ki. Ha saját szellemi fogyatékosaikat is halomra gyilkolták, miért ne gyilkolták volna le a bacilusnak tekintett, hasznos termelő munkavégzésre képtelen zsidókat is?
Jürgen Graf legalább őszinte volt: egyszerűen rejtélyesnek, érthetetlennek nevezte, hogy miért írta a fenti sorokat Goebbels a naplójába.
Miközben a kuruc.info hasábjain folyt ez a vita, több ismerősöm, barátom megkérdezte tőlem, hogy miért próbálok „ezekkel” vitatkozni? Vámos György barátom (az igazi, nem az Echo-tévés névrokona!) azt írta nekem, hogy amit művelek, az olyasmi, mintha csillagászok próbálnának vitatkozni olyanokkal, akik csak a saját szemüknek hisznek. Utóbbiak látják, hogy a Föld mozdulatlan, a Hold és Nap forog körülöttünk. Polgár Tamás (Tomcat) több e-mailben is győzködni próbált, hogy inkább egy, nyilvános, szóbeli vitát folytassak vele, mert hosszú írásaimat úgysem olvassa el senki. Kovács András is túlságosan hosszúnak nevezte egy magánbeszélgetésünkben kuruc.info-s írásaimat. Neki is csak azt tudtam válaszolni, hogy egy értelmét láttam, látom ennek a vitának: hosszú hónapok óta a holokauszt-tagadókat bíráló, a holokauszt megtörténtét bizonyító írások a kuruc.info-n teljes terjedelmükben olvashatók. Ha csak néhány neonáci fiatal elgondolkodik mindazon, amit Ungváry Krisztiánnal leírtunk, már nem dolgoztunk fölöslegesen.
Perge viszontválasza Karsainak
Mindenekelőtt köszönöm, hogy Karsai László megküldte hírportálunk számára a december 15-i, „Antiszemitizmus és összeesküvés-elméletek” című konferencián elhangzott felszólalásának anyagát.
A szövegből kiderül, hogy szavait tényleg nem egészen úgy adta vissza az eseményről beszámolóweboldal , ahogyan azok ott elhangzottak. Ugyanakkor Karsai egyáltalán nem számolt be kiegyensúlyozottan és hitelesen a Kuruc.info hasábjain lezajlott holokauszt-vitáról. Neki szegezett kérdéseimet a konferencián nem ismertette, mind az én érveimet, mind Jürgen Graf álláspontját hamisan mutatta be, és az igazán lényeges kérdésekről – a gázkamrákról, a feltételezett kivégzési mód technikai lehetetlenségéről, a krematóriumok kapacitásának problémájáról, az állítólagos szemtanúk képtelen állításairól, a már lelepleződött (és a hivatalosság által is beismert)holokauszt-„tévedésekről” – nem ejtett szót.
Beszélt viszont arról, hogy Németország „gengszter-állam” volt, melynek következtében „bizonyos parancsokat szóban adtak ki”. Íme, ezzel kapcsolatban a következőket írtam a vita során:
„Az iratmegsemmisítésről még lesz egy-két szavam, de ostobaság, minden levéltáros tudja, hogy egy adott témával kapcsolatos összes iratot (elő- és utóiratot, iktató- és mutatókönyveket, és minden más dokumentumot, amely utalást tartalmaz az adott elfelejtésre ítélt ügyre) lehetetlenség megsemmisíteni. És gondolja, hogy pl. Auschwitzban a háború iszonyata közepette, amikor közeledtek a szovjet csapatok, a lágerben tífuszjárvány tombolt, akkor tényleg az volt a németek legfontosabb dolga, hogy nekiálljanak feltúrni az irattárat, és kiselejtezzék a „megsemmisítésre” vonatkozó összes iratot? Nem lett volna egyszerűbb felgyújtani az egész irattárat? Márpedig nem gyújtották föl, hiszen igen sok dokumentum megmaradt Auschwitzból. (De semmilyen utalás nem található bennük sem a gázkamrákra, sem a zsidók tervszerű kiirtására.)”
„Az iratmegsemmisítésről még lesz egy-két szavam, de ostobaság, minden levéltáros tudja, hogy egy adott témával kapcsolatos összes iratot (elő- és utóiratot, iktató- és mutatókönyveket, és minden más dokumentumot, amely utalást tartalmaz az adott elfelejtésre ítélt ügyre) lehetetlenség megsemmisíteni. És gondolja, hogy pl. Auschwitzban a háború iszonyata közepette, amikor közeledtek a szovjet csapatok, a lágerben tífuszjárvány tombolt, akkor tényleg az volt a németek legfontosabb dolga, hogy nekiálljanak feltúrni az irattárat, és kiselejtezzék a „megsemmisítésre” vonatkozó összes iratot? Nem lett volna egyszerűbb felgyújtani az egész irattárat? Márpedig nem gyújtották föl, hiszen igen sok dokumentum megmaradt Auschwitzból. (De semmilyen utalás nem található bennük sem a gázkamrákra, sem a zsidók tervszerű kiirtására.)”
Egyébként pedig a vita során felhívtuk Karsai figyelmét: miért bajlódtak volna a németek az iratmegsemmisítéssel, és az állítólagos tömeggyilkosságok nyomainak az eltüntetésével a háború iszonyata közepette, amikor - a holokauszt-történészek szerint - Adolf Hitler 1939. január 30-i beszédében, továbbá állítólag számos más alkalommal is világgá kürtölte a zsidóság megsemmisítésére vonatkozó szándékát? Jürgen Graf a következőképpen írt erről: „Ha megkérdezzük a holokauszt-történészeket, miért nincsenek dokumentumok emberölésre szolgáló gázkamrákról, és miért nincsenek az elgázosított zsidók holttestét tartalmazó tömegsírok a hat állítólagos „megsemmisítő tábor” egyikében sem, azt válaszolják, hogy a németek, akik el akarták rejteni atrocitásukat a világ elől, kódolt nyelvet használtak, és a gázkamrák áldozatainak holttestét elégették. De miért? Miért törődtek volna kódolt nyelv használatával, és miért fecséreltek volna el óriási mennyiségű üzemanyagot holttestek millióinak az elégetésére, hogy elrejtsék gaztetteiket? Hiszen Himmler és Goebbels állandóan kikürtölték az egész világ előtt, hogy meg akarják semmisíteni a zsidókat! A dr. Karsaihoz hasonlók nyilvánvalóan nem veszik észre, vagy úgy tesznek, mintha nem vennék észre, ezt a kirívó ellentmondást. „
És még egy megjegyzés, pontosabban kérdés, amit feltettem Karsainak is, sőt korábban Gusztos Péternek is egy hozzá intézett nyílt levelemben (természetesen egyikőjük sem tudott válaszolni): ha
emberfeletti erőfeszítések árán a németek a közigazgatás minden szintjén keletkezett iratok közül kiselejtezték az összes, a zsidók megsemmisítésére akár a leghalványabban utaló iratot (ami, ismétlem, lehetetlen), és teljesen eltüntették a legyilkolt áldozataik holttesteit (ami egyébként szintén lehetetlen), akkor az Auschwitzban ma a látogatóknak mutogatott nagy tömegű hajat, szemüvegeket, ruhákat, a foglyok használati tárgyait, továbbá a más lágerekben a szövetségesek által "megtalált" holttesteket miért nem tűntették el? És vajon miért hagytak ott a gaz nácik Auschwitzban 7 ezer foglyot,
amikor elvonultak onnan? Hogy legyen aki "elmeséli" mindazt, amit látott? De akkor minek kellett az állítólagos iratokat meg a halottakat "nyom nélkül" eltüntetni?
emberfeletti erőfeszítések árán a németek a közigazgatás minden szintjén keletkezett iratok közül kiselejtezték az összes, a zsidók megsemmisítésére akár a leghalványabban utaló iratot (ami, ismétlem, lehetetlen), és teljesen eltüntették a legyilkolt áldozataik holttesteit (ami egyébként szintén lehetetlen), akkor az Auschwitzban ma a látogatóknak mutogatott nagy tömegű hajat, szemüvegeket, ruhákat, a foglyok használati tárgyait, továbbá a más lágerekben a szövetségesek által "megtalált" holttesteket miért nem tűntették el? És vajon miért hagytak ott a gaz nácik Auschwitzban 7 ezer foglyot,
amikor elvonultak onnan? Hogy legyen aki "elmeséli" mindazt, amit látott? De akkor minek kellett az állítólagos iratokat meg a halottakat "nyom nélkül" eltüntetni?
A zsidó áldozati számokkal kapcsolatban Karsai egy árva szót sem szólt arról, milyen részletesen tárgyaltam én is, Jürgen Graf is ezt a kérdést. (És hozzáteszem, a revizionista szakirodalom bőségesen foglalkozik a témával.) Íme, Jürgen Graf többek között a következőket írta:
„Mindössze két részletes, a zsidók második világháború során elszenvedett népességveszteségével kapcsolatos tanulmány áll a rendelkezésünkre. 1983-ban jelent meg a revizionista Walter Sanning munkája, a The Dissolution of Eastern European Jewry, melyben azt olvashatjuk, hogy a második világháború alatt hozzávetőleg 300 ezer zsidó vesztette életét. Nyolc évvel később Walter Benz szerkesztése alatt látott napvilágot egy kötet, Dimension des Völkermords cím alatt. A szerzők 5,29, illetve 6,01 millió közöttire teszik a nemzetiszocialisták zsidó áldozatainak számát.
„Mindössze két részletes, a zsidók második világháború során elszenvedett népességveszteségével kapcsolatos tanulmány áll a rendelkezésünkre. 1983-ban jelent meg a revizionista Walter Sanning munkája, a The Dissolution of Eastern European Jewry, melyben azt olvashatjuk, hogy a második világháború alatt hozzávetőleg 300 ezer zsidó vesztette életét. Nyolc évvel később Walter Benz szerkesztése alatt látott napvilágot egy kötet, Dimension des Völkermords cím alatt. A szerzők 5,29, illetve 6,01 millió közöttire teszik a nemzetiszocialisták zsidó áldozatainak számát.
Sanning könyve korántsem tökéletes. A szerző figyelmen kívül hagy ugyanis egy roppant fontos német dokumentumot: az úgynevezett Korherr-jelentést, ezen kívül pedig túlságosan is megbízik egy szovjet zsidó propagandista, David Bergelson kutatási eredményeiben, melyek szerint ugyanis a náci uralom alá került szovjet területen élő zsidók 80%-át még a német támadás kezdete előtt evakuálták, ily módon “megmentve” őket. A valóságban azoknak a zsidóknak a száma, akiket a szovjet hatóságok keletre “menekítettek” a németek elől, valószínűleg sokkal kisebb, mint azt Sanning feltételezi. Ezen kívül pedig 300 ezer embernél egészen biztosan magasabb a zsidók háborús embervesztesége. Mindezen nyilvánvaló hiányosságok ellenére Sanning könyve az egyik legkomolyabb és legszínvonalasabb tanulmány a kérdéssel kapcsolatban, míg a Walter Benz szerkesztette könyv igencsak sok ferdítést tartalmazó munka.
Germar Rudolf egy cikkében összehasonlította Sanning és Benz kutatási eredményeit, és arra a következtetésre jutott, hogy Walter Benz és munkatársai turpisságokkal és csalásokkal igyekeztek alátámasztani a hivatalos “holokauszt”-statisztikát. Ugyanis:
- Benz és szerzőtársai minden egyes zsidót, aki meghalt a második világháborúban, a “holokauszt áldozatának” tekintik. Így például a Vörös Hadsereg elesett zsidó katonáit vagy a németek elől Szibériába evakuált és közben az éhség, a hideg vagy betegségek következtében elhunyt zsidókat úgyszintén a nemzetiszocialisták rasszizmusának áldozatai közé sorolják!
- Benz és szerzőtársai minden egyes zsidót, aki meghalt a második világháborúban, a “holokauszt áldozatának” tekintik. Így például a Vörös Hadsereg elesett zsidó katonáit vagy a németek elől Szibériába evakuált és közben az éhség, a hideg vagy betegségek következtében elhunyt zsidókat úgyszintén a nemzetiszocialisták rasszizmusának áldozatai közé sorolják!
- Mint mindenki pontosan tudja, Kelet-Európában számos határváltozás következett be a második világháború idején. Walter Benz és csapata számos esetben azokat a zsidókat, akik ezeken a többször is gazdát cserélt területeken voltak kitéve (valóságosan vagy csak feltételezetten) üldözésnek, kétszer is beleszámolta a zsidó áldozatok közé: egyszer A ország állampolgáraiként tünteti fel őket, majd pedig ugyanazokat a zsidókat B ország polgáraiként is szerepelteti! Ennek az olcsó trükknek köszönhetően Benz és munkatársai legalább 500.000 „megsemmisített zsidóval” növelték az áldozatok számát!
- Benz szinte egyáltalán nem veszi figyelembe a hatalmas arányokat öltő háború utáni zsidó emigrációt Palesztinába, az Egyesült Államokba és számos más országba (ellentétben Sanninggal, aki részletesen foglalkozik a háborút követő zsidó kivándorlás alapvető fontosságú kérdésével).
Az a tény, hogy a zsidók nagy többsége a háború után eltűnt Kelet-Európából, nem pusztán a harci cselekmények, az üldözés, illetve az emigráció számlájára írható. Számtalan lengyel, szovjet és más országokból származó zsidó egész egyszerűen eltűnt a statisztikákból. A második világháború után erőteljesen felgyorsult a zsidó asszimiláció folyamata. Még a Szovjetunióban is minden egyes állampolgár szabadon dönthetett arról, milyen nemzetiséghez tartozónak vallja magát. Ezért aztán a háború utáni népszámlálások alkalmával sok zsidó, főként azok, akik nem éreztek semmilyen érzelmi kötődést őseik hitéhez, egész egyszerűen “orosznak”, “ukránnak” stb. vallották magukat. Mint látjuk, igencsak sok múlik azon, miképpen határozzuk meg azt, hogy ki a “zsidó”.
A jelzett okoknál fogva a hivatalos népességi statisztikák nem teszik lehetővé a zsidóság háborús veszteségeinek pontos meghatározását. Ezért sokkal ésszerűbb megoldásnak tűnik, ha megkíséreljük meghatározni, hogy pontosan mennyien haltak meg a zsidóüldözések, illetve a konkrét zsidóellenes akciók következtében. Ami a náci koncentrációs táborokban meghalt zsidók számát illeti, meglehetősen megbízható forrásokkal rendelkezünk, mivel a lágerekkel kapcsolatos német dokumentumok nagy része megmaradt. Az iratok alapján meghatározható a koncentrációs táborokban életüket vesztett zsidók száma hozzávetőleg 340.000.”
Megjegyzem itt, hogy ez a szám az életüket vesztett regisztrált foglyok száma, a holokauszt-történészek szerint azokat, akiket a gázkamrába küldtek, egyáltalán nem is vettek nyilvántartásba. Graf ezt követően a keleti fronton elesett, illetve legyilkolt zsidókról fejti ki az álláspontját. De én magam is részletesen írtam a zsidóság népességveszteség témájáról, ennek ellenére Karsai előadásában úgy tett, mintha nem tudtunk volna válaszolni arra a kérdésre, „hová lett hatmillió zsidó”?
Karsai – hogy a lényegről (a gázkamrákban történő kivégzések technikai lehetetlenségéről, valamint a szemtanúk képtelennél-képtelenebb beszámolóiról, a krematóriumok kapacitásáról, a sok millió halott elégetéshez szükséges fa-és koksz elégtelenségéről, a megsemmisítésre vonatkozó egyértelmű írásbeli parancs hiányáról elterelje a figyelmet – megint az eutanázia-programról, a Generálplan Ost tervről, valamint a szovjet hadifoglyok sorsáról értekezett előadásában. Annak ellenére, hogy ezek a kérdések nem tartoznak szorosan a holokauszt témájához, alaposan kitárgyaltuk azokat a vita során. Íme:
Jürgen Graf az eutanázia-programról:
„Alighanem túlzás 200 ezer legyilkolt súlyosan beteg emberről beszélni, mindamellett az eutanázia-program létezése vitathatatlan tény. A Jürgen Graf, Thomas Kues és Carlo Mattogno által kiadandó Sobibor. Holocaust Propaganda and Reality című könyvben – mely 2010 májusában vagy júniusában fog megjelenni az Egyesült Államokban – részletesen megvizsgáltatik az a kérdés, hogy vajon miért alkalmaztak a nácik olyan embereket a sobibori, a belzeci, valamint a treblinkai lágerekben, akik korábban részt vettek az eutanázia-program végrehajtásában is. És noha a szerzők nem tudnak felhozni írásos bizonyítékot állításuk alátámasztására, mégis úgy vélik, bizonyos számú zsidót (mentálisan beteg embereket, illetve súlyos fertőző betegségben szenvedőket) megöltek ezekben a táborokban, mégpedig valószínűleg halálos injekció beadásával. Németországban az eutanázia-programot leállították, miután Clemens von Galen katolikus, illetve Theophil Wurm evangélikus püspökök felemelték a szavukat a beteg emberek kivégzése ellen. Ugyanakkor a megszállt Lengyelországban a német hatóságoknak nem kellett tartaniuk sem az egyház, sem más intézmények tiltakozásától. A nemzetiszocialisták szemszögéből nézve értelmetlennek tűnhetett az elmebeteg vagy fertőző betegségben szenvedő zsidókat a keleti területekre deportálni, mint ahogy tették azt a többi, egészséges zsidóval, akiket a belzeci, a sobibori és a treblinkai lágerekbe szállítottak. (Mindhárom említett láger átmeneti tábor volt. Erre nézve lásd a következő kérdésre adott választ.)”
Én pedig, miután kifejtettem – amit Karsai sérelmez -, hogy manapság a világ bizonyos helyein elfogadott az eutanázia, így folytattam: „ Egyszóval óvatosabban a kritikával. Vegyük továbbá tekintetbe azt is, hogy a program azért kezdődött éppen 1939 őszén, mert a háború kitörése után egyre több sebesült érkezett a lengyel frontról, és az ő számukra akartak szabaddá tenni kórházi férőhelyeket ezen a módon. Vagyis az eutanáziaprogram nem a nácik „népirtó-fajnemesítő programjának a része volt”, ahogy Karsai véli. A „háborús szükségletek” indokolták. (De tény: a nácik tettek erőfeszítéseket a „faj tisztaságának” biztosítása érdekében, legalább úgy, ahogy a zsidók is az ősidők óta ugyanerre törekednek, és sokan közülük igyekeznek elkerülni pl. a házasságot gójokkal.) De Karsai is leírja: az eutanáziaprogramot Galen katolikus, illetve Wurm evangélikus püspökök tiltakozása nyomán leállították. (Hogy Hitler mit mondott, vagy mit nem a püspökök fellépéséről, most mellékes.) A program leállítása az egyházak tiltakozása nyomán egyébként éppen annak a jele, hogy a rezsim korántsem volt olyan elnyomó diktatúra, mint amilyennek ábrázolják.”
Jürgen Graf a szovjet hadifoglyok sorsára vonatkozóan:
„A szovjet hadifoglyok döntő többségét nem “ölték meg” a német lágerekben, hanem az éhség, a kimerültség és a betegségek következtében vesztették életüket. Ugyanúgy, ahogyan a német hadifoglyok legnagyobb része szintén nem élte túl a szovjet fogolytáborokban rájuk váró megpróbáltatásokat.
Mivel közelebbről nem tanulmányoztuk ezt a kérdést, nem tudjuk érdemben kommentálni Karsai adatát, vagyis a 2 és félmilliós áldozati számot. Azonban kétségtelen, hogy a fennmaradt források alapján egyértelműen kijelenthető: a szovjet hadifoglyok körében a halálozási arány rendkívül magas volt. Ez a tragédia két alapvető okra vezethető vissza: a háború elején aratott gyors német győzelmek után szovjet katonák milliói kerültek német hadifogságba. A németek nem voltak felkészülve ekkora tömegű hadifogoly ellátására, ezért aztán nem rendelkeztek elegendő élelmiszerrel ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű táplálékot biztosítsanak a Vörös Hadsereg katonái számára. Azonban a szovjetek az évek múlásával sem kaptak megfelelő élelmiszeradagokat, és ezért nagyon sokan életüket vesztették közülük, ellentétben a nyugati országokból származó hadifoglyokkal, akik viszont tisztességes ellátásban részesültek. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a szovjet hadifoglyokkal kapcsolatos bánásmód (amelyet Alexander Szolzsenyicin a Gulág-szigetcsoport című regényében azzal magyaráz, hogy a Szovjetunió nem írta alá a Genfi Egyezményt) valóban bűncselekménynek minősíthető. Az a tény, hogy a német hadifoglyok a szovjet lágerekben hasonlóképpen borzalmas bánásmódban részesültek, és nagyon sokan közülük meghaltak, természetesen egyáltalán nem csökkenti a németek felelősségét, hiszen egy súlyos bűncselekmény elkövetésére nem lehet igazolást találni azzal, hogy mások is elkövetnek egy ugyanolyan súlyos gaztettet.”
„A háború elején a sok halálesetet az okozta, hogy a németek elképesztő mennyiségű szovjet katonát ejtettek fogságba, és nem voltak felkészülve ilyen hatalmas tömegű ember ellátására. Azonban később sem kaptak a szovjet hadifoglyok megfelelő élelmiszeradagokat, és ezért is igen nagy számban vesztették életüket. Semmi kétség: a németek magatartása a szovjetekkel szemben emberiségellenes bűncselekménynek minősíthető.
Másfelől viszont, amennyiben a német vezetés valóban a szovjet hadifoglyok tömeges megsemmisítését tervezte volna – miképp arról dr. Ungváry meg szeretne győzni minket –, akkor nem csökkentett élelmiszeradagokat adtak volna a szovjet hadifoglyoknak, hanem egyáltalán semmit. Ebben az esetben egyetlen német fogságba esett szovjet katona sem élte volna túl a háborút. Csakhogy a hivatalos statisztikák szerint több, mint 1,8 millió szovjet katona tért vissza a hazájába a háború után1, ami aligha lett volna lehetséges akkor, ha dr. Ungváry feltevései a németek „megsemmisítő szándékaival” kapcsolatban igazak lennének.
És még valami: 1943. január 6-án Heinrich Himmler elrendelte egy kórház felállítását szovjet sebesült és rokkant katonák részére (Lazarett für sowjetische Kriegsversehrte) a majdaneki koncentrációs tábor területén. Utasítása szerint foglyok elhelyezésére szolgáló barakkokat át kellett alakítani kórházakká, melyekben a beteg és rokkant orosz katonákat kizárólag orosz orvosok és ápolók kezeltek. Miképpen egyeztethető össze a beteg és rokkant orosz hadifoglyok részére felállítandó kórház – melynek létezéséről a majdaneki láger hivatalos lengyel történészei is beszámolnak – a szovjet hadifoglyok megsemmisítésére irányuló politikával?” Én is írtam a szovjet hadifoglyokról, akit érdekel, utánanézhet.
És még valami: 1943. január 6-án Heinrich Himmler elrendelte egy kórház felállítását szovjet sebesült és rokkant katonák részére (Lazarett für sowjetische Kriegsversehrte) a majdaneki koncentrációs tábor területén. Utasítása szerint foglyok elhelyezésére szolgáló barakkokat át kellett alakítani kórházakká, melyekben a beteg és rokkant orosz katonákat kizárólag orosz orvosok és ápolók kezeltek. Miképpen egyeztethető össze a beteg és rokkant orosz hadifoglyok részére felállítandó kórház – melynek létezéséről a majdaneki láger hivatalos lengyel történészei is beszámolnak – a szovjet hadifoglyok megsemmisítésére irányuló politikával?” Én is írtam a szovjet hadifoglyokról, akit érdekel, utánanézhet.
Jürgen Graf a „Generalplan Ost” tervről:
„Ez a vád - mármint, hogy a nácik 30 millió szovjet ember legyilkolására készültek - Erich von dem Bach-Zelewskinek, egykori SS Obergruppenführernek és a Közép-Rajna-vidék SS- és rendőrfőnökének (SS és Polizeiführer Russland-Mitte) a nürnbergi per során tett egyik kijelentésén alapul. Nürnbergben von dem Bach-Zelewski azt állította, hogy 1941 elején Heinrich Himmler Wewelsburgban kijelentette: a rövidesen Oroszország ellen megkezdődő háború célja az, hogy a szláv lakosság létszáma 30 millió fővel csökkenjen. Csakhogy egy ilyesfajta, a háború befejezése után tett kijelentésnek nincsen semmi jelentősége, hiszen a győztes szövetséges hatalmak hatóságai bármilyen “vallomást” ki tudtak csikarni az elfogott németektől. Hiszen a “vallomásokat” nagyon gyakran kínzásokkal kényszerítették ki a börtönbe vetett nemzetiszocialista vezetőktől. Rudolf Höss esete világosan megmutatja, milyen módszerekkel igyekeztek “szóra bírni” a fogságba esett németeket. Rudolf Hösst, az auschwitzi láger első parancsnokát a britek tartóztatták le, majd “bevallotta”, hogy 1943 novemberéig két és fél millió embert gázosítottak el Auschwitzban, további 500 ezer pedig az éhezésnek és a betegségeknek esett áldozatul. (Ezen a ponton érdemes emlékezetbe idézni, hogy napjaink hivatalos “holokauszt”-történészei immár azt állítják, hogy körülbelül 1 millió az auschwitzi koncentrációs táborban meghalt áldozatok száma. Csakhogy még ez is egy ostoba és képtelen túlzás, mivel valójában hozzávetőleg 135 000 ember – zsidók és nem zsidók vegyesen – vesztette életét Auschwitzban.) Rupert Butler brit író Legions of Death című könyvében leírja, miképp csikarták ki a “beismerő vallomást” Rudolf Hösstől: három napon keresztül kegyetlenül verték, míg végül aláírta azt a szöveget, amelyet jó előre előkészítettek a számára, és a megkínzott ember orra alá dugtak!
Természetesen nem minden fogságba esett, és háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt németet kínoztak meg a kívánt “beismerő vallomás” aláírása céljából. Voltak más, sokkal kevésbé brutális módszerek is. Vessünk csak egy pillantást Oberstgruppenführer von dem Bach-Zelewski későbbi sorsára. A hivatalos “holokauszt”-történet szerint ő volt az egyik legkegyetlenebb háborús bűnös. Állítólag von dem Bach-Zelewski parancsolta meg 27.800 zsidó kivégzését Riga mellett, továbbá a feltételezések szerint több tízezer szovjet polgári személy legyilkolásáért is felelős. Mindezek után azt várnánk, hogy bíróság elé állították és kivégezték a háború után. Azonban meglepő módon nem így történt. A nürnbergi per során a vád tanújaként léptették föl, majd pedig szabadon engedték. Ez a megdöbbentően elnéző bánásmód volt a jutalom azért, mert a tárgyaláson megtette kijelentését arról, hogy a németek “30 millió fővel akarták csökkenteni a szláv lakosság létszámát”. Ez a “vallomás” lehetővé tette a szövetségesek számára, hogy a németeket megvádolják nem csupán a zsidók tömeges megsemmisítésének végrehajtásával, hanem több tízmillió szláv legyilkolásának szándékával is.
Később ugyan von dem Bach-Zelewskit Nyugat-Németországban bíróság elé állították, de nem a “holokausztban” játszott szerepe vagy éppen a szovjet civilek lemészárlása miatt. Két gyilkossággal vádolták, amelyeket állítólag 1934-ben követett el.”
És még egy Graf-megjegyzés a szlávok sorsára vonatkozóan:
„Hogy a nemzetiszocialisták a szlávokat alacsonyabb rendűnek tekintették, az csak egy további szívós mítosz a Harmadik Birodalomról. Mivel a kérdésnek semmi köze sincs a holokauszthoz vagy a gázkamrákhoz, nem fogom azt részleteiben elemezni, és csupán az alábbi négy pontra fogok szorítkozni:
1) Az „Untermensch” szó valóban létezett a nemzetiszocialista terminológiában, de nem vonatkozott a szlávokra. A társadalom kriminális és élősködő söpredékének karakterizálására használták, amely minden nemzetben létezett, beleértve a németet is.
2) Felkérem dr. Karsait, hogy mutasson nekem egyetlen kijelentést egy nemzetiszocialista politikustól vagy a Harmadik Birodalom valamely faji szaktudósától, amelyben a szlávokat „Untermenschnek” nevezik.
3) Ha Hitler a szlávokat alsóbbrendűeknek tekintette volna, akkor természetesen nem szövetkezett volna a szlovákokkal, horvátokkal és a bolgárokkal, és nem engedte volna meg ukrán SS-hadosztályok létrehozását sem.”
1) Az „Untermensch” szó valóban létezett a nemzetiszocialista terminológiában, de nem vonatkozott a szlávokra. A társadalom kriminális és élősködő söpredékének karakterizálására használták, amely minden nemzetben létezett, beleértve a németet is.
2) Felkérem dr. Karsait, hogy mutasson nekem egyetlen kijelentést egy nemzetiszocialista politikustól vagy a Harmadik Birodalom valamely faji szaktudósától, amelyben a szlávokat „Untermenschnek” nevezik.
3) Ha Hitler a szlávokat alsóbbrendűeknek tekintette volna, akkor természetesen nem szövetkezett volna a szlovákokkal, horvátokkal és a bolgárokkal, és nem engedte volna meg ukrán SS-hadosztályok létrehozását sem.”
Karsai ismételten hivatkozik Göbbels 1942. március 27-i naplóbejegyzésére. Erre nézve én is adtam egyfajta lehetséges magyarázatot, de nézzük, mit ír ezzel kapcsolatban Jürgen Graf:
„ Soha egyetlen revizionista sem volt képes arra, hogy erre a bekezdésre kielégítő választ adjon. De hasonlítsuk össze azzal, hogy Göbbels mit írt ugyanabban a naplóban 20 nappal korábban, 1942. március 7-én: „Európában mintegy 11 millió zsidó él {jelentősen felduzzasztott szám!}. Később koncentrálni kell őket Keleten. A háború után valamilyen sziget, mint például Madagaszkár lesz kijelölhető számukra.
„ Soha egyetlen revizionista sem volt képes arra, hogy erre a bekezdésre kielégítő választ adjon. De hasonlítsuk össze azzal, hogy Göbbels mit írt ugyanabban a naplóban 20 nappal korábban, 1942. március 7-én: „Európában mintegy 11 millió zsidó él {jelentősen felduzzasztott szám!}. Később koncentrálni kell őket Keleten. A háború után valamilyen sziget, mint például Madagaszkár lesz kijelölhető számukra.
Az európai zsidók Madagaszkárra deportálása nem dr. Göbbels agyszüleménye volt. Az úgynevezett „Madagaszkár-tervet” igen komolyan vette a nemzetiszocialista vezetés, de azután gyakorlatba ültethetetlenként elvetették. Most a „holokauszt”-történészek érvelhetnek azzal, hogy a német kormány március 7-e és 27-e között ezt a tervet ejtette és úgy döntött, hogy ehelyett megsemmisítik a zsidókat, és ez adna magyarázatot a két naplóbejegyzés közötti eltérésre. Csakhogy ez az érv a következő ok miatt lenne tarthatatlan: a „holokauszt”-sztori szerint Chelmno-ban az első „megsemmisítő tábor” 1941 decemberében kezdett el működni. Mivel elképzelhetetlen, hogy egy helyi parancsnok hozott volna létre „megsemmisítő tábort” anélkül, hogy erre a legfelsőbb hatóságoktól parancsot kapott volna, megsemmisítési politikának már 1941 vége felé léteznie kellett volna, ha a Chelmno-val kapcsolatos állítások igazak (melyeket a revizionisták természetesen vitatnak). Dr. Göbbelsnek, aki a Harmadik Birodalom egyik vezető alakja volt, nyilván tudnia kellett volna az ilyen megsemmisítési politikáról, azaz a „holokauszt”-történészek miként magyarázzák meg azt a tényt, hogy arról beszélt, a zsidókat keleten kell koncentrálni és még 1942. március 7-én is kiállt amellett, hogy Madagaszkárra (vagy egy másik szigetre) küldjék őket?
Összegezzük tehát: míg a revizionisták képtelenek Göbbels második naplóbejegyzését megmagyarázni, a „holokauszt”-történészek képtelenek az elsőre magyarázatot találni! Valószínűtlen, hogy a rejtély valaha is megoldódik.”
„Jehuda Bauer már 1992-ben ezt írta: „A nyilvánosság még mindig ismétli, újra meg újra, a buta történetet, hogy a zsidók kiirtását a Wannsee[-konferencián] határozták el.”
„Magyarország vezető holokauszt-tudósa” a világon az egyik legutolsó ember kell, hogy legyen, aki hisz ebben a „buta történetben”. Máskülönben nem érvelne azzal, hogy Goebbels 1942. március elején még semmit sem tudott a megsemmisítési politikáról, „mert a Propaganda Minisztériumnak egy képviselője sem volt meghívva” erre a konferenciára.
„Jehuda Bauer már 1992-ben ezt írta: „A nyilvánosság még mindig ismétli, újra meg újra, a buta történetet, hogy a zsidók kiirtását a Wannsee[-konferencián] határozták el.”
„Magyarország vezető holokauszt-tudósa” a világon az egyik legutolsó ember kell, hogy legyen, aki hisz ebben a „buta történetben”. Máskülönben nem érvelne azzal, hogy Goebbels 1942. március elején még semmit sem tudott a megsemmisítési politikáról, „mert a Propaganda Minisztériumnak egy képviselője sem volt meghívva” erre a konferenciára.
Valójában, a Wannsee-konferencia jegyzőkönyve semmiképpen sem támogatja az exterminácionisták (a hivatalos holokauszt-történészek) tantételét. Egyszerűen állítja, hogy a zsidókat ki fogják telepíteni keletre, ami megegyezik más német dokumentumokkal, amelyek pontosan ugyanazt a politikát írják le. Mielőtt dr. Karsai a szokásos elcsépelt magyarázathoz folyamodik, hogy a nácik kódolt nyelvet használtak, amelyben az „evakuáció keletre” „kiirtást” jelentett, szeretném figyelmét felhívni a következő mondatra a jegyzőkönyvben:
„A 65 évnél idősebb zsidókat nem szándékozzuk evakuálni, hanem egy öregek gettójába akarjuk küldeni őket; erre a célra Theresienstadtot vettük fontolóra.”
„A 65 évnél idősebb zsidókat nem szándékozzuk evakuálni, hanem egy öregek gettójába akarjuk küldeni őket; erre a célra Theresienstadtot vettük fontolóra.”
Ha az „evakuálni” a „megölni” kódszava volt, akkor ez a mondat nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a 65 évesnél öregebb zsidókat nem ölnék meg, hanem egy öregek gettójába küldenék. De ha lett volna egy megsemmisítési politika, akkor a világon semmi ok nem lett volna rá, hogy megkíméljék az öreg zsidókat, akiktől nem lehetett kemény munkát elvárni. Ők lettek volna természetesen a legelső jelöltek a „gázkamrákra” és az „elgázosító teherautókra” ha lettek volna ilyenek.
Elementary, my dear Watson! [Alapvető, kedves Watsonom – Sherlock Holmes mindig visszatérő szavai tudós segédjéhez Conan Doyle detektívregényeiben.]
Végezetül pedig Karsai „ismerőseinek” a megjegyzéseire válaszolva: nem gondolják, hogy a „miért áll szóba ezekkel?”-féle „tanácsaik” teljesen ellentétben állnak a „toleranciával” és a „párbeszéd fontosságával” kapcsolatos megnyilatkozásaikkal? Azt hiszem, ha valaki alaposan végigolvasta a holokauszt-vitát – és főleg, ha veszi a fáradságot, és elolvas néhány revizionista könyvet -, amennyiben őszinte, egészen biztosan nem fogja azt mondani, hogy a „revizionisták” tudatlanok, akiknek az állításai ahhoz hasonlíthatók, mint amikor valaki arról akarja meggyőzni a világot, hogy a „Föld lapos”. Ezen kívül Karsai azt mondta előadásában, „ismerősei” (köztük Tomcat) azt ajánlgatták neki, hogy „ne írjon hosszadalmas cikkeket”. Nyilván azt gondolták, a sok „bunkó fasiszta úgysem képes azokat végigolvasni”. De mint látják, ez a cikk is - miként Jürgen Grafnak, valamint nekem is a holokauszt-vita során keletkezett minden egyes írásom – igencsak terjedelmes. Csak remélni merem, hogy Karsai is, és „barátai” is alaposan végigolvassák. Mi több, igyekeznek legalább elgondolkodni rajta. Hogy elképesztő előítéleteiktől, és a szívükben rejlő döbbenetes gyűlölettől képesek lennének valaha is megszabadulni, abban már nemigen reménykedem.
Perge Ottó
/Forrás: Kuruc.info 2011.01.02../
*B.Kiss-Tóth László
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Perge Ottó további megjegyzései Karsainak:
"Miért tagadják a holokausztot?"- Holokauszt-történész: A náci Németország „gengszter-állam volt”.
- Revizionista: Mi erre a bizonyíték?
- Holokauszt-történész: A holokauszt, hatmillió zsidó tervszerű meggyilkolása. (Továbbá az eutanázia-program, a szovjet hadifoglyok halálra éheztetése stb.)
- Revizionista: És a holokausztra, hatmillió zsidó tervszerű legyilkolására mi a bizonyíték?
- Holokauszt-történész: Hát sok egyéb mellett az, hogy a náci Németország gengszter-állam volt.
- Revizionista: Mi erre a bizonyíték?
- Holokauszt-történész: A holokauszt, hatmillió zsidó tervszerű meggyilkolása. (Továbbá az eutanázia-program, a szovjet hadifoglyok halálra éheztetése stb.)
- Revizionista: És a holokausztra, hatmillió zsidó tervszerű legyilkolására mi a bizonyíték?
- Holokauszt-történész: Hát sok egyéb mellett az, hogy a náci Németország gengszter-állam volt.
Előrebocsátom: ez egy soha le nem zajlott, elképzelt párbeszéd, de Karsai László érvelése alapján nagyon is elképzelhető lenne. Ő az ugyanis, aki jó ideje hangoztatja: a náci Németország „gengszter-állam” volt, ahol a kirívóan súlyos bűncselekményekre felszólító parancsokat a legfelsőbb szinteken „szóban adták ki”. Nos, én a mai világban számos „gengszter-államot” ismerek, habár attól tartok, a fogalom meghatározása tudományos alapokon meglehetősen bonyodalmas vállalkozás lenne. De ami a lényeg: Karsai állítására semmiféle bizonyíték nincsen. Ezt ő csak úgy kitalálta, és képtelen felfogni, hogy a történelemtudományban – és általában mindenféle tudományban – tárgyi vagy írásos bizonyítékokkal kellene alátámasztani a véleményünket. Természetesen lehetséges hipotéziseket felállítani, de akkor viszont nem lenne szabad komplett hülyének nézni, „tudatlannak”, „antiszemitának” nevezni azokat, akik ezeket a hipotéziseket kétségbe vonják. (A holokauszt-vitában egy másféle nézőpontbólkifejtettem már Karsai „gengszter-államával” kapcsolatos véleményemet.)
Gerald Reitlinger, az egyik legtekintélyesebbnek tartott hivatalos holokauszt-történész azonban más álláspontot képvisel, mint Karsai: „Hitler Németországa a legfelsőbb szinttől a legalsóig egy rendőrállam volt, amely sok száz tonna dokumentumot és más természetű bizonyítékok ezreit hagyta maga után” – szögezte le egyik nagy összefoglaló művében, hozzátéve, hogy „semmi sincs, amit ez a nagy ellenség nem örökített volna meg írásban”1 Hoppá.
Hasonlóképpen foglalt állást egy másik megfellebbezhetetlennek kikiáltott holoszaktekintély, William Shierer: a második világháború végén, írta, a „német kormányzat összes titkos archívuma, így többek között a Külügyminisztérium, a hadsereg és a haditengerészet, a Nemzetiszocialista Párt és a Heinrich Himmler titkosrendőrségének (Gestapo) dokumentumai is a szövetségesek kezére kerültek.2Ez is kínos...
A szövetségesek számára azért volt olyan fontos a nemzetiszocialista Németországot irányító kormányzati szervek iratainak a megszerzése, mert a nürnbergi perben minél több bizonyítékra volt szükségük a vádlottak padjára ültetett német vezetőkkel szemben. „Német dokumentumok százezreit gyűjtötték össze és vitték Nürnbergbe nagy sietséggel, hogy a háborús bűnösök elleni perben felhasználhassák azokat” – jelenti ki a hivatalos holokauszt-történész, William Shierer.3 Márpedig William Shierer vagy éppen Gerald Reitlinger nem nem lehet „náci”, sem „fasiszta”, sem „tudatlan”, sem „tájékozatlan”, ugye, Karsai László? Egyedül az amerikaiak 1100 tonna, a náci Németország kormányzati szerveinek irattáraiból származó dokumentumot foglaltak le4, melyek közül 2500 iratot válogattak össze a nürnbergi törvényszék számára.5
Léon Poljakov hivatalos holokauszttörténész sem próbálja a „gengszter-államra” történő hivatkozással megmagyarázni azt a tényt, hogy miért nincsenek a zsidók megsemmisítésére vonatkozó dokumentumok. Poljakov egyik könyvében a következőket írta: „A Harmadik Birodalom irattáraiból és más forrásokból származó dokumentumok, naplók és beszámolók alapján pontosan nyomon lehet követni az agresszív háborús tervek kialakulásának menetét, a hadműveletek alakulását, és egyáltalán azt a folyamatot, ahogyan a nácik megkísérelték újrarajzolni a világ térképét. Egyedül a zsidók megsemmisítését, annak végrehajtását, az akció legfontosabb részleteit nem vagyunk képesek nyomon követni. Pszichológiai megfontolások, harmad- és negyedkézből származó információk révén tudjuk csak a fejleményeket felvázolni. Azonban bizonyos események örökké homályban fognak maradni. Ami pedig a zsidók teljes megsemmisítésének terveit illeti, a három vagy négy kulcsfontosságú személyiség meghalt 1945-ben. Nem maradtak dokumentumok, és talán nem is voltak soha. Mindez a Harmadik Birodalom vezetőinek titka marad. Amennyire nagyot mondók és cinikusak voltak bizonyos esetekben, úgyannyira képesek voltak legsúlyosabb bűneik elkövetését homályba borítani.”6
A „holokauszt-szakirodalomból” vett hasonló tartalmú idézeteket a végtelenségig lehetne folytatni. Legutóbb - egészen pontosan 2009 decemberében - Robert Jan Van Pelt, az egyik legnevesebb élő hivatalos holokauszt-történész szólta el magát: „Amit tudunk, annak 99%-át nem vagyunk képesek fizikailag bizonyítani... amit tudunk, (mármint Auschwitzról, illetve általában a holokausztról) közös örökségünk, közös tudásunk részévé vált.”7 . Arno M. Mayer, szintén „hivatalos” holokauszt-kutató az alábbi felháborító tudatlanságról és antiszemitizmusról árulkodó kijelentést tette: "A gázkamrákkal kapcsolatos információink roppant hiányosak és megbízhatatlanok... Amit tudunk, főként náci tisztségviselőknek és katonáknak a háború utáni tárgyalásaikon tett vallomásaira, illetve a túlélők visszaemlékezéseire épül. Ezeket a beszámolókat alaposan meg kell vizsgálnunk, de emlékeiket szubjektív tényezők sokasága befolyásolhatta."8 Arno M. Mayer professzor is „tudatlan”, netán „antiszemita” lenne, Karsai úr?
A legnagyobb baj – mi több, botrányos és teljesen abszurd –, hogy egy ilyen, „hiányos és megbízhatatlan”, „harmad-és negyedkézből származó” információkon, részben „talán örökké homályban maradó” eseményeken alapuló történelmi „narratíva” éppen aktuális változatát törvényekkel bástyázzák körül, és aki esetleg másképpen ítéli meg, vagy másképpen magyarázza mindazt, ami történhetett, az „antiszemita”, „náci”, „előítéletes”, és „tudatlan”. „Miért állsz szóba ezekkel?” - tette fel a kérdést állítólag Karsai több „ismerőse”, mások meg „túl hosszúnak” ítélték meg a holokauszt jelenleg érvényes változata mellett érvelő, a Kuruc.infón megjelenő írásait. Miféle felsőbbrendűség-tudat beszél ezekből az „ismerősökből”, akiknek valójában halvány fogalmuk sincsen a revizionisták érveiről, kizárólag a hivatalos propaganda állításait böfögik vissza, és egészen biztos vagyok benne, hogy ezek a magukat „értelmiséginek” tartó beképzelt, buta alakok sohasem gondolkodtak el az éppen hivatalos „holokauszt-történet” belső ellentmondásain. Sőt, állítom, a holokausztnak nevezett eseménysorozatról is valójában roppant sekélyes ismereteik vannak. Milyen jogon nevezik „tudatlannak” a revizionistákat? Még a „náci” megjelölés sem igaz a legtöbb revizionistára vonatkozóan: Paul Rassinier, a „holokauszt-revizionizmus atyja” például szocialista volt, részt vett a náciellenes francia ellenállási mozgalomban, és több koncentrációs tábornak is lakója volt. (És éppen azért lett revizionista, mert elege lett fogolytársainak képtelennél képtelenebb történeteiből, hiszen ő saját szemével látta, mi is volt a valóság.) Ami pedig engem illet, talán nem sokat számít, de a holokauszt-vita során kifejtettem álláspontomat arról, mi a véleményem a náci Németországról általában (itt és itt). Nem gondolják, hogy az „ismerősöknek” nem csak egymás műveit kellene olvasniuk, hanem néha ki kellene tekintgetniük a „szellemi gettóból”, ahová bezárkóztak?
Vajon elítélnék-e egy gyilkossággal vádolt személyt pusztán a szemtanúk egymásnak és a fizikai-kémiai törvényeknek ellentmondó tanúvallomásai alapján, úgy, hogy nincsenek meg a megölt emberek holttestei és semmiféle tárgyi vagy írásos bizonyíték nem támasztja alá a bűncselekmény elkövetését? Karsai „gengszter”-hasonlatánál maradva, tegyük fel, hogy egy sorozatgyilkosság tettesét keresik. Mondjuk, kézre kerül a vádlott, akiről kiderül, hogy korábban már gyilkolt (eutanázia-program), kiderül, hogy ha verekedésre kényszerítik, igen hevesen harcol, azonban a holttesteket nem találják és semmiféle írásos bizonyíték sem került elő a bűnösségére vonatkozóan. Elítélik-e pusztán a szemtanúk ellentmondásos, meglehetősen zagyva vallomásaira hivatkozva? Vagy bűnösnek-e találnának-e egy maffiavezért „gyilkosságra történő felbujtás” vádja alapján, ha „szóban adta volna ki az utasításokat”, és egyetlen írásos dokumentum sem támasztaná alá, hogy parancsot adott a gyilkosságok elkövetésére? Nos, legalábbis kétséges. Minderről egyébként részletesen írtam a holokauszt-vita keretében megjelent legutolsó cikkemben. Mivel Karsai „ismerősei” egészen bizonyosan nem olvasták végig sem Jürgen Graf, sem jómagam írásait, Karsai László pedig a december 15-i konferencián – a holokauszt-történészek szokásához híven – teljesen eltorzítva mutatta be a revizionista álláspontot, megismétlem, amit a „holokauszt-bizonyítékokkal” kapcsolatban annak idején írtam.
A hivatalos holotörténészek nevében fellépő Karsai László és Ungváry Krisztián a bizonyítékok három fajtáját vonultatták fel a vita során:
1. Szemtanúk, vagyis a német koncentrációs és „megsemmisítő” táborokból kiszabadult zsidó foglyok vallomásait;
2. Az elkövetők, vagyis a náci vezetők barbár, durva, esetenként a zsidók „elpusztítását” kilátásba helyező megnyilatkozásait;
3. Végezetül pedig hangsúlyozták, hogy a „világtörténelem legnagyobb bűncselekményének elkövetői” másokkal is igen csak durván viselkedtek, és számtalan alkalommal bizonyítékát adták kegyetlenségüknek (eutanázia-program, a szovjet hadifoglyok sorsa, az auschwitzi orvosi kísérletek, melyekről igencsak homályos ismereteink vannak Karsai felvonultatott „bizonyítékai” ellenére is.)
Hasonlóképpen foglalt állást egy másik megfellebbezhetetlennek kikiáltott holoszaktekintély, William Shierer: a második világháború végén, írta, a „német kormányzat összes titkos archívuma, így többek között a Külügyminisztérium, a hadsereg és a haditengerészet, a Nemzetiszocialista Párt és a Heinrich Himmler titkosrendőrségének (Gestapo) dokumentumai is a szövetségesek kezére kerültek.2Ez is kínos...
A szövetségesek számára azért volt olyan fontos a nemzetiszocialista Németországot irányító kormányzati szervek iratainak a megszerzése, mert a nürnbergi perben minél több bizonyítékra volt szükségük a vádlottak padjára ültetett német vezetőkkel szemben. „Német dokumentumok százezreit gyűjtötték össze és vitték Nürnbergbe nagy sietséggel, hogy a háborús bűnösök elleni perben felhasználhassák azokat” – jelenti ki a hivatalos holokauszt-történész, William Shierer.3 Márpedig William Shierer vagy éppen Gerald Reitlinger nem nem lehet „náci”, sem „fasiszta”, sem „tudatlan”, sem „tájékozatlan”, ugye, Karsai László? Egyedül az amerikaiak 1100 tonna, a náci Németország kormányzati szerveinek irattáraiból származó dokumentumot foglaltak le4, melyek közül 2500 iratot válogattak össze a nürnbergi törvényszék számára.5
Léon Poljakov hivatalos holokauszttörténész sem próbálja a „gengszter-államra” történő hivatkozással megmagyarázni azt a tényt, hogy miért nincsenek a zsidók megsemmisítésére vonatkozó dokumentumok. Poljakov egyik könyvében a következőket írta: „A Harmadik Birodalom irattáraiból és más forrásokból származó dokumentumok, naplók és beszámolók alapján pontosan nyomon lehet követni az agresszív háborús tervek kialakulásának menetét, a hadműveletek alakulását, és egyáltalán azt a folyamatot, ahogyan a nácik megkísérelték újrarajzolni a világ térképét. Egyedül a zsidók megsemmisítését, annak végrehajtását, az akció legfontosabb részleteit nem vagyunk képesek nyomon követni. Pszichológiai megfontolások, harmad- és negyedkézből származó információk révén tudjuk csak a fejleményeket felvázolni. Azonban bizonyos események örökké homályban fognak maradni. Ami pedig a zsidók teljes megsemmisítésének terveit illeti, a három vagy négy kulcsfontosságú személyiség meghalt 1945-ben. Nem maradtak dokumentumok, és talán nem is voltak soha. Mindez a Harmadik Birodalom vezetőinek titka marad. Amennyire nagyot mondók és cinikusak voltak bizonyos esetekben, úgyannyira képesek voltak legsúlyosabb bűneik elkövetését homályba borítani.”6
A „holokauszt-szakirodalomból” vett hasonló tartalmú idézeteket a végtelenségig lehetne folytatni. Legutóbb - egészen pontosan 2009 decemberében - Robert Jan Van Pelt, az egyik legnevesebb élő hivatalos holokauszt-történész szólta el magát: „Amit tudunk, annak 99%-át nem vagyunk képesek fizikailag bizonyítani... amit tudunk, (mármint Auschwitzról, illetve általában a holokausztról) közös örökségünk, közös tudásunk részévé vált.”7 . Arno M. Mayer, szintén „hivatalos” holokauszt-kutató az alábbi felháborító tudatlanságról és antiszemitizmusról árulkodó kijelentést tette: "A gázkamrákkal kapcsolatos információink roppant hiányosak és megbízhatatlanok... Amit tudunk, főként náci tisztségviselőknek és katonáknak a háború utáni tárgyalásaikon tett vallomásaira, illetve a túlélők visszaemlékezéseire épül. Ezeket a beszámolókat alaposan meg kell vizsgálnunk, de emlékeiket szubjektív tényezők sokasága befolyásolhatta."8 Arno M. Mayer professzor is „tudatlan”, netán „antiszemita” lenne, Karsai úr?
A legnagyobb baj – mi több, botrányos és teljesen abszurd –, hogy egy ilyen, „hiányos és megbízhatatlan”, „harmad-és negyedkézből származó” információkon, részben „talán örökké homályban maradó” eseményeken alapuló történelmi „narratíva” éppen aktuális változatát törvényekkel bástyázzák körül, és aki esetleg másképpen ítéli meg, vagy másképpen magyarázza mindazt, ami történhetett, az „antiszemita”, „náci”, „előítéletes”, és „tudatlan”. „Miért állsz szóba ezekkel?” - tette fel a kérdést állítólag Karsai több „ismerőse”, mások meg „túl hosszúnak” ítélték meg a holokauszt jelenleg érvényes változata mellett érvelő, a Kuruc.infón megjelenő írásait. Miféle felsőbbrendűség-tudat beszél ezekből az „ismerősökből”, akiknek valójában halvány fogalmuk sincsen a revizionisták érveiről, kizárólag a hivatalos propaganda állításait böfögik vissza, és egészen biztos vagyok benne, hogy ezek a magukat „értelmiséginek” tartó beképzelt, buta alakok sohasem gondolkodtak el az éppen hivatalos „holokauszt-történet” belső ellentmondásain. Sőt, állítom, a holokausztnak nevezett eseménysorozatról is valójában roppant sekélyes ismereteik vannak. Milyen jogon nevezik „tudatlannak” a revizionistákat? Még a „náci” megjelölés sem igaz a legtöbb revizionistára vonatkozóan: Paul Rassinier, a „holokauszt-revizionizmus atyja” például szocialista volt, részt vett a náciellenes francia ellenállási mozgalomban, és több koncentrációs tábornak is lakója volt. (És éppen azért lett revizionista, mert elege lett fogolytársainak képtelennél képtelenebb történeteiből, hiszen ő saját szemével látta, mi is volt a valóság.) Ami pedig engem illet, talán nem sokat számít, de a holokauszt-vita során kifejtettem álláspontomat arról, mi a véleményem a náci Németországról általában (itt és itt). Nem gondolják, hogy az „ismerősöknek” nem csak egymás műveit kellene olvasniuk, hanem néha ki kellene tekintgetniük a „szellemi gettóból”, ahová bezárkóztak?
Vajon elítélnék-e egy gyilkossággal vádolt személyt pusztán a szemtanúk egymásnak és a fizikai-kémiai törvényeknek ellentmondó tanúvallomásai alapján, úgy, hogy nincsenek meg a megölt emberek holttestei és semmiféle tárgyi vagy írásos bizonyíték nem támasztja alá a bűncselekmény elkövetését? Karsai „gengszter”-hasonlatánál maradva, tegyük fel, hogy egy sorozatgyilkosság tettesét keresik. Mondjuk, kézre kerül a vádlott, akiről kiderül, hogy korábban már gyilkolt (eutanázia-program), kiderül, hogy ha verekedésre kényszerítik, igen hevesen harcol, azonban a holttesteket nem találják és semmiféle írásos bizonyíték sem került elő a bűnösségére vonatkozóan. Elítélik-e pusztán a szemtanúk ellentmondásos, meglehetősen zagyva vallomásaira hivatkozva? Vagy bűnösnek-e találnának-e egy maffiavezért „gyilkosságra történő felbujtás” vádja alapján, ha „szóban adta volna ki az utasításokat”, és egyetlen írásos dokumentum sem támasztaná alá, hogy parancsot adott a gyilkosságok elkövetésére? Nos, legalábbis kétséges. Minderről egyébként részletesen írtam a holokauszt-vita keretében megjelent legutolsó cikkemben. Mivel Karsai „ismerősei” egészen bizonyosan nem olvasták végig sem Jürgen Graf, sem jómagam írásait, Karsai László pedig a december 15-i konferencián – a holokauszt-történészek szokásához híven – teljesen eltorzítva mutatta be a revizionista álláspontot, megismétlem, amit a „holokauszt-bizonyítékokkal” kapcsolatban annak idején írtam.
A hivatalos holotörténészek nevében fellépő Karsai László és Ungváry Krisztián a bizonyítékok három fajtáját vonultatták fel a vita során:
1. Szemtanúk, vagyis a német koncentrációs és „megsemmisítő” táborokból kiszabadult zsidó foglyok vallomásait;
2. Az elkövetők, vagyis a náci vezetők barbár, durva, esetenként a zsidók „elpusztítását” kilátásba helyező megnyilatkozásait;
3. Végezetül pedig hangsúlyozták, hogy a „világtörténelem legnagyobb bűncselekményének elkövetői” másokkal is igen csak durván viselkedtek, és számtalan alkalommal bizonyítékát adták kegyetlenségüknek (eutanázia-program, a szovjet hadifoglyok sorsa, az auschwitzi orvosi kísérletek, melyekről igencsak homályos ismereteink vannak Karsai felvonultatott „bizonyítékai” ellenére is.)
Mármost a kérdés a következő: vajon elítélnének-e egy gyilkossággal vádolt személyt pusztán az őt gyűlölő és ezért elfogult szemtanúk vallomásai, a vádlott durva, áldozatát fenyegető megnyilatkozásai (akivel egyébként kölcsönösen utálják egymást), valamint másokkal szemben tanúsított, kegyetlennek tűnő viselkedése alapján? (És anélkül persze, hogy vizsgálnák a „brutális megnyilatkozások” és a „másokkal szembeni kegyetlenség és durvaság” esetleges okait.) Hiszen – mint a vita során számtalan alkalommal hangsúlyoztam – a szemtanúk „vallomásai” azért nem perdöntők, mert ők bizony súlyosan elfogultak voltak egykori fogva tartóikkal szemben (a fogságba esett németektől pedig erőszakkal, vagy fenyegetésekkel, zsarolással kényszerítettek ki „beismerő vallomásokat”), ezen kívül pedig a koncentrációs táborok egykori foglyainak „beszámolói” tele vannak egymásnak ellentmondó, és a fizikai és biológiai törvényekkel, sőt a józan ésszel is hadilábon álló részletekkel. Nem perdöntő érv a főleg gázkamrákban végrehajtott, előre eltervezett népirtás végrehajtásának vádjával kapcsolatban az sem, hogy a náci vezetők némelyike a halálos ellenségüknek tartott zsidóság „elpusztítására” nézve tett kijelentéseket (hasonló kirohanásokat a másik oldal vezetői is megengedtek maguknak). És végezetül: a nemzetiszocialista rendszer bizonyos, erkölcsi szempontból súlyosan kifogásolható intézkedései, illetve tervei (az eutanázia-program, a szovjet hadifoglyokkal szemben tanúsított kegyetlen bánásmód, az orosz lakosság tömeges kitelepítésének szándéka a háború után) sem bizonyítják feltétlenül az „előre eltervezett, gázkamrákban végrehajtott népirtás” tényét, annál is kevésbé, mivel a nemzetiszocialista rezsim „radikalizálódásának” megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy kivételesen véres és pusztító háború zajlott, és Németország a létéért küzdött!
Mindezekkel az érvekkel szemben én, a revizionista, a védelem – és az igazság – nevében mindvégig azt hangsúlyoztam, hogy a gyilkos fegyver, a holttestek és a bűncselekmény technikai végrehajtásának minden részletre kiterjedő vizsgálata nélkül nem lehet kihirdetni az elmarasztaló ítéletet! És vitapartnereim éppen ezeknek a mindennél fontosabb bizonyítékoknak a vizsgálatától zárkóztak el! (Ungváry: „Az elgázosítással kapcsolatos technikai kérdéseit ne nekem tegye fel, mert ezt a kérdést én nem kutattam.” Karsai: „Nem a Treblinkán kivágott fák mennyiségét kellene méricskélni.” Karsai: „Pergéék kétségbeesetten próbálják vitánkat az emberölés különféle formáinak technikai részletkérdéseire terelni.” Karsai: „Pergéék…bevallják, hogy számukra a holokauszt-téma legfontosabb részlete az, hogy kit, hol, hogyan öltek meg a zsidók közül… nem érdekli őket, hogy valóban megölték-e őket, csak azt hajtogatják, hogy úgy, ott és akkor, szerintük gázkamrákban nem ölhették meg a zsidók jó részét.”)
A „holokauszt-túlélők” állítólag néha felteszik a kérdést Karsainak: „Miért tagadják a holokausztot?” Karsai meglepőnek aligha nevezhető válasza: azért, mert a tagadók „antiszemiták, gyűlölik a zsidókat, dicsőítik a náci Németországot”, valamint „rossz, tudatlan, műveletlen „történészek”, nem ismerik a nácizmus és a II. világháború történetét”. Tényleg ennyire futja Öntől, Karsai Úr? Nem mondhatnám, hogy túlzottan eredeti következtetésre jutott. De miért nem tájékoztatja ilyenkor a kérdezőket a legelső, vitaindító cikkemben felvetett négy kérdésről, majd az utána következő cikkeimben feltett további 17 kérdésemről? (Itt és itt olvashatók.) Miért nem mondja meg ezeknek a „holokauszt-túlélőknek” az igazat, vagyis azt, hogy „azért van olyan ember, aki tagadja a holokausztot, mert ezek a kérdések felmerülnek, és senki sem képes választ adni rájuk”? Hiszen pontosan ez az igazság! És gondolja, Karsai úr, hogy ha ez lenne az ok, amit a konferencián előadott (vagyis a „tudatlanság” és az „antiszemitizmus”), akkor akadna egyetlen revizionista is a világon, aki az üldöztetést, állásvesztést, börtönt is vállalná nézeteikért? És ha Önnek igaza lenne az „okokat” illetően, akkor vajon miért üldözik, lehetetlenítik el, rekesztik ki, fosztják meg az állásától, zárják börtönbe azt néhány szegény, pénztelen, mindenféle ismertség vagy befolyás híján lévő revizionista kutatót – számuk világviszonylatban nem több, mint egy tucat –, akik szembe mernek szállni a hatalmas összegek fölött rendelkező és az államhatalom támogatását is élvező, irdatlan erejű holokauszt-iparral? Vajon miféle Igazság az, amit jogszabályokkal és erőszakkal kell megvédelmezni? Látja, Karsai úr, ezek lettek volna azok a kérdések, amelyeket azon a bizonyos konferencián meg kellett volna válaszolni – és nem kirekesztve „ezeket”, vagyis a revizionistákat, hanem velük együtt kellett volna keresni a válaszokat.
Perge Ottó
Lábjegyzetek:
1. Gerald Reitlinger: La soluzione finale: It tentativo di sterminio degli ebrei d'Europa 1939-1945 (The Final Solution: The Attempt to Exterminate the Jews of Europe 1939- 1945), Milan, 1965 593. old.
2. William L. Shirer: Storia del Terzo Reich, Turin, 1971, xiii. old.
3. Ugyanott, xv. old.
4. Werner Maser, Nuremberg: A Nation on Trial, New York, 1979, 305. old.
5. The Trial of the Major War Criminals by the International Military Tribunal, Nuremberg 14 November 1945-1 October 1946. Nürnberg, Németország, (IMT, Vol. II, 169. old.)
6. Léon Poliakov: Bréviaire de la haine [Breviary of Hate], Paris, 1979, 134. old.
7. Hivatkozás itt, továbbá: Toronto Star, 2009. dec. 27.
8. Arno M. Mayer: Why Did the Heavens Not Darken? The "Final Solution" in History, New York: Pantheon Books, 1988. 362-363. old. A 365. oldalon pedig az alábbi döbbenetes kijelentést olvashatjuk a Princetoni Egyetem zsidó származású professzorától: "1942 és 1945 között, Auschwitzban bizonyosan, de valószínűleg másutt is, több zsidó hunyt el "természetes okok" következtében, mint amennyien erőszakos halált haltak."
2. William L. Shirer: Storia del Terzo Reich, Turin, 1971, xiii. old.
3. Ugyanott, xv. old.
4. Werner Maser, Nuremberg: A Nation on Trial, New York, 1979, 305. old.
5. The Trial of the Major War Criminals by the International Military Tribunal, Nuremberg 14 November 1945-1 October 1946. Nürnberg, Németország, (IMT, Vol. II, 169. old.)
6. Léon Poliakov: Bréviaire de la haine [Breviary of Hate], Paris, 1979, 134. old.
7. Hivatkozás itt, továbbá: Toronto Star, 2009. dec. 27.
8. Arno M. Mayer: Why Did the Heavens Not Darken? The "Final Solution" in History, New York: Pantheon Books, 1988. 362-363. old. A 365. oldalon pedig az alábbi döbbenetes kijelentést olvashatjuk a Princetoni Egyetem zsidó származású professzorától: "1942 és 1945 között, Auschwitzban bizonyosan, de valószínűleg másutt is, több zsidó hunyt el "természetes okok" következtében, mint amennyien erőszakos halált haltak."
/Forrás: Kuruc.info 2011.01.03./
*B.Kiss-Tóth László
| hitler110103.jpg 69 KB Megtekintés Letöltés |
