Viktor Ostrovsky - Claire Hoy
I. rész
I. rész
Szerzők előszava
A Moszadnál eltöltött négy év során álta lam megismert tények feltárása semmi eset re sem könnyű feladat.
Buzgó cionista háttérrel arra tanítottak, hogy Izrael államát nem lehet rosszul ve zetni. Mi voltunk a Dávidok a folyton növekvő Góliát elleni szüntelen harcunk ban. Azt az érzést, hogy senki sincs, aki megvédjen bennünket, és csak saját ma gunkra számíthatunk, a holocaust köztünk élő túlélői csak megerősítették.
A több mint két évezredes száműzetés után feltámadt nemzet az izraeliták új nem zedékére bízta a nemzet egészének a sorsát.
Hadseregünk parancsnokait bajnokoknak hívtuk, nem tábornokoknak. Veze tőink egy nagy hajó kormányrúdjánál álló kapitányoknak tetszettek. Majd kibújtam a bőrömből, amikor kiválasztottak és meg kaptam azt a kiváltságot, hogy csatlakozhatom az általam elitnek tartott Moszad-csapatba.
De amit találtam, az egyfajta elferdült eszmeiség és öncélú gyakorlatiasság elegye volt, amihez jó adag úgynevezett csapatgőg, kéjvágy és az emberi élet iránti tisztelet tel jes hiánya társult, és ez indított e történet elmondására.
Izrael, mint szabad és igazságos ország iránt érzett szeretetem az, amiért még az éle tem is kockára teszem, szembekerülve mindazokkal, akik a cionista álmot mára már rémálommá torzították.
Az izraeli titkosszolgálat, amelyet azzal bíztak meg, hogy irányt mutasson a nem zet élén álló vezetőknek, eljátszotta ezt a bizalmat. Saját szakállára és kicsinyes ön érdekből szövött tervei az országot egy korlátlan háborúval fenyegető irányba so dorták.
Tovább már nem hallgathatok és a könyv szavahihetőségét sem veszélyeztetem azzal, hogy a valóságot hamis nevek és ho mályos személyek mögé bújtatom (bár azért, hogy a még cselekvő területi személyek életét védjem, a vezetékneveknél csak a kezdőbetűt adtam meg).
A kocka el van vetve.
Victor Ostrovsky, 1990. július
Több mint 25 éves újságírói pályafutásom alatt megtanultam, hogy soha ne mondjak nemet senkinek, aki egy történettel keres fel, függetlenül attól, hogy milyen furcsán hangzik az illető története. Victor Ostrovskyé pedig eleinte a legfurcsábbnak látszott.
A többi újságíróhoz hasonlóan sok órán át lélegzetvisszafojtva hallgattam az embe reket, amikor előadták, hogy ügyüket ho gyan próbálta elnyomni a Marsbeli Össze esküvés csillag közötti gonosz működése. Másrészt minden újságíró átesett azon, hogy lecsapott egy tippre, amiről a végén kiderült, hogy egy sületlenség.
1988 egyik áprilisi délutánján az ottawai parlamenti sajtótájékoztató megszokott he lyén voltam, amikor Victor Ostrovsky tele fonált, hogy lenne egy története a számom ra, amely jellegében nemzetközi és érdek lődésemre tarthat számot. Nem közölt rész leteket, de javasolta, hogy találkozzunk egy közeli kávézóban kb. 15 percre, hogy meg hallgathassam. Három órával később Victor még mindig lebilincselte a figyel mem. Neki tényleg érdekes mondanivalója volt.
Az első aggodalmam nyilvánvalóan az volt, hogy honnan fogom tudni, hogy ez az ember tényleg az-e, akinek mondja magát. Néhány kapcsolatfelvétellel járó magán jel legű tájékozódás nyomán, valamint Victor együttműködési készsége és nyíltsága révén idővel megnyugodtam afelől, hogy valódi "darab", egy volt Moszad katsa (toborzó tiszt) áll előttem.
Sokan nem lesznek boldogok attól, amit ebben a könyvben olvasnak. Felkavaró tör ténet és nemigen nevezhető olyan olvas mánynak, amely az emberi természet szeb bik oldalát mutatja be. Sokan árulónak fog ják tekinteni Victort Izraelben. Ám legyen. De én olyan embernek látom, akinek hitét szétzúzta a kíméletlen valóság; olyan férfi nek, aki úgy hiszi, hogy a Moszadnak és ha sonlóképpen bármelyik kormányszervnek nyilvánosan el kell számolnia a cselekede teiről.
Még a CIA is köteles egy választott bizottság előtt számot adni.
A Moszad azonban - nem.
1951. szeptember 1-én az akkori minisz terelnök, David Ben Gurion utasítást adott, hogy létre kell hozni egy olyan tit kosszolgálatot, amely Izrael külügyminisz tériumától független: a Moszadot.
A mai napig - bár mindenki tud ennek létezéséről - sőt a politikusok időnként még annak si kereivel is dicsekednek -a Moszad minden tekintetben árnyékszervezet. Nem találni rá hivatkozó utalást például a költségvetésben. És vezetőjének nevét - holott ezt az állást is betölti valaki - soha nem hozzák nyilvánosságra.
E könyv egyik fő témája Victor abbéli meggyőződését mutatja be, hogy a Moszad elszabadult, és még a miniszterelnöknek sincs - jóllehet látszólag ő a megbízó - felhatalmazása a Moszad irányítására és őt is gyakran úgy befolyásolják, hogy olyan lépé seket hagyjon jóvá vagy tegyen, amelyek a Moszad vezetőinek, de nem szükségképpen Izraelnek a legjobb érdekeit szolgálják.
Izraelben még a miniszterelnök is, jólle het állítólag ő a titkosszolgálat feje, gyakran mindaddig nem tud fedett akciókról, amíg azok végbe nem mentek. Ami a nagyközön séget illeti, az ritkán értesül bármilyen Moszad-intézkedésről. És egyáltalán nem működik a Moszad tevékenységét és sze mélyzetét vizsgáló semmiféle bizottság.
Egy másik jogos kérdés Victor történe tével kapcsolatban az volt, hogy az Intézet - ahogy a Moszadot nevezik - ilyen vi szonylag alacsony beosztású tagja hogyan tudhatott ennyi mindenről. Ez a kérdés helyénvaló. A válasz meglepően egyszerű.
Először is a Moszad, mint szervezet, ki csi.
A titkosszolgálat játszmái című könyvé ben Nigel West (a brit konzervatív párt par lamenti képviselőjének, Rupert Allasonnak írói álneve) írja, hogy a CIA főhadiszállásá nak a Virginia állambeli Langley-ben - amelyet már Washington DC előtt a Geor ge Washington Parkway-től táblák jeleznek - körülbelül 25 000 alkalmazottja van, "akiknek túlnyomó része nem is eről ködik, hogy munkája jellegét eltitkolja".
Az egész Moszadnak alig van 1200 alkal mazottja a titkárnőkkel és a takarító sze mélyzettel együtt, akiknek utasításba adják, hogy azoknak, akik a munkájuk felől érdek lődnek, mondják azt, hogy a Védelmi Minisztériumnál dolgoznak.
West azt is írja, hogy "a szovjet disszidensektől származó bizonyítékok alapján a KGB Első Főigazgatósága körülbelül 15 000 szigorúan titkos egyedi feladattal megbízott tisztet alkalmazott" szerte a vilá gon, amely állományból körülbelül "3000 dolgozott a Tyoplisztáni Központban, nem messze a Moszkva körúttól, a fővárostól délnyugatra". Ez az 1950-es években volt. A frissebb adatok szerint a KGB alkalma zottainak összlétszáma a világ egészén több, mint 250 000. Még a kubai DGI titkosszol gálatnak is világszerte 2000 képzett munka társa dolgozik a kubai diplomáciai misszi ókban.
A Moszadnak - ha hiszik, ha nem - csu pán 30-35 egyedi esetekkel foglalkozó tiszt je van, ahogyan ők nevezik, "katsája" van a világon egyidőben. Ezt a rendkívül kis létszámot az magyarázza, hogy - amint azt a könyvben is olvasni fogják - más országok tól eltérően Izrael képes megcsapolni az Izraelen kívül, a világban szétszórtan élő zsidó közösség jelentős és hűséges tagjait. Ezt a világon egyedülálló sayanim vagyis önkéntes zsidó segítők rendszerén keresztül valósítja meg.
Victor naplót vezetett saját élményeiről és a mások által elmesélt tapasztalatokról. Átkozottul rossz az íráskészsége, de fény képszerű emlékező képessége van a táblázatokhoz, tervekhez és más szemléltető ada tokhoz - ami rendkívül fontos a hírszerzés sikeres működéséhez. És mivel a Moszad ilyen kicsi, zárt szervezet, Victornak hozzá férése volt a számítógépes fájlok rendszeré hez és a szóbeli történetekhez - amik egy CIA-s vagy KGB-s kezdő játékos számára megszerezhetetlenek. Már diákként neki és osztálytársainak hozzáférésük volt a Moszad fő számítógépéhez és tömérdek időt töltöttek az osztályban azzal, hogy több tucatnyi Moszad-lépést a legapróbb részle tekig kiveséztek. Ennek az volt a célja, hogy
megtanítsa az újoncoknak: hogyan kell egy művelethez hozzáállni és hogyan kerüljék el a múlt hibáit.
Azon kívül, hogy - bár nehéz a számukat megállapítani - a zsidó közösségek egyedülálló történelmi összetartása, vala mint az a meggyőződésük, hogy politikai különbségeiktől eltekintve mindnyájuknak együtt kell működniük, hogy megvédjék magukat ellenségeiktől, egyfajta nyitottság hoz vezet egymás között, ami más alkalma zottaknál nem tapasztalható, mondjuk a KGB-nél vagy a CIA-nél. Egy szóval egy más között szabadon beszélgetnek minden részletről. És teszik is.
Claire Hoy, 1990. július
A SZFINX-MŰVELET
Butrus Eben Halimnak megbocsátható, hogy felfigyelt a nőre. Végül is egy szőke bombázó volt, akinek olyan testhez simuló nadrágot és mélyen kivágott blúzt kellett viselnie, amelyben éppen annyit mutatott magából, amivel meglódítja a férfinép képzelőerejét.
A szőkeség az elmúlt hét minden napján ugyanabban a buszmegállóban bukkant fel Párizs Villejuif nevű külvárosában, amelyet a férfi is használt. Ennél a buszmegállónál csupán két járat közlekedett - egy helyi és a RATP párizsi járat - és a néhány rendsze res utas között lehetetlen volt a nőt észre nem venni. És habár erről Halim mit sem tudott, ez volt a lényeg.
1978 augusztusát írták. Úgy látszott mindkettőjük menetrendje állandó. A nő már ott volt, amikor Halim megérkezett a megállóba. Néhány perc telt el, és egy piros kétüléses BB512 rendszámú Ferrari robo gott oda, halvány bőrű, kék szemű feltűnően öltözött sofőrje pedig felszedte a szőkét és elviharzottak, ki tudja merre.
Halim, aki iraki volt, és akit felesége, Samira egyhangú párizsi életükkel egyetem ben ki nem állhatott, munkába menet so kat gondolt a nőre. Volt rá ideje. Halim nemigen állt szóba senkivel útközben és az iraki biztonsági szolgálat utasítására kerülő útvonalakon közlekedett és azokat is gyak ran változtatta. Csak két pont volt állandó, az egyik a buszmegálló nem messze villej uifi lakásától, illetve a Gare Saint-Lazare-i met róállomás. Ez utóbbin szállt fel a vonatra a várostól északra lévő Sarcelles felé, ahol egy iraki atomerőmű szupertitkos építésének tervezésén dolgozott.
Az egyik napon a második buszjárat még a Ferrari előtt beérkezett. A nő végigpász tázta az utcát a kocsit keresve, majd vállát megvonva, felszállt a buszra. Halim busza elakadt egy kisebb "baleset" miatt. Két háztömbbel feljebb egy Peugeot vágott a busz elé.
Percek múlva megérkezett a Ferrari. A vezető a szemével a lányt kutatta és Halim, miután rájött, hogy mi történik, odakiál totta neki franciául, hogy a nő elment a busszal. A férfi zavarában angolul válaszolt, mire Halim elismételte a történteket angolul is.
A férfi hálás volt ezért és megkérdezte Halimtól merre tart. Halim a Madelaine ál lomást jelölte meg, ami csak rövid gyalog sétára van a Saint-Lazare-tól, mire a vezető Ran S., akit Halim csak az angol Jack Donovanként ismert, azt mondta, hogy ő szintén arra megy és felajánlotta neki, hogy elviszi.
"Miért ne?" - gondolta Halira és beugrott a kocsiba.
A hal bekapta a horgot. És mintha csak a szerencsén múlna, igen értékes fogásnak bizonyult a Moszad számára.
A Szfinx-művelet látványosan ért véget 1981. június 7-én, amikor amerikai gyárt mányú vadászbombázók egy ellenséges terület fölött végrehajtott vakmerő légi támadásban lerombolták az iraki nukleáris komplexumot, a Tamuze 17-t (vagy Osirakot) Tuwaithában, nem messze Bag dadtól. De ez csak a Moszad által vezényelt több évig tartó nemzetközi intrika, diplo máciai manőverek, szabotázs és gyilkosságok után történt meg, amelyek ugyan kés leltették az erőmű építését, de leállítani nem tudták. r :
Izrael nagyon aggódott a terv miatt, mi vel Franciaország és Irak között létrejött szerződés szerint Irakot, amely akkoriban Franciaország második legnagyobb olajszál lítója volt, nukleáris kutatóközponttal látja el az 1973-as energiaválság kezdetén. Az olaj válság idején megnőtt az atomenergia, mint alternatív energiaforrás iránti érdeklődés és azok az országok, amelyek rendszereket gyártottak, rendkívüli módon felgyorsították a nemzetközi értékesítési műveleteiket. Akkoriban Franciaország egy 700 megawattos kereskedelmi atomreaktort akart eladni Iraknak.
Irak változatlanul állította, hogy a nuk leáris kutatóközpontot békés célokra ter vezték, alapvetően Bagdad energiaszükség letének az ellátására, csakhogy Izraelnek jó oka volt attól tartani, hogy ott esetleg atom bombát fognak előállítani és azt ellene fordítani.
A franciák beleegyeztek, hogy 93%-ces dúsított uránt biztosítanak két reaktorhoz a pierrelatte-i katonai dúsító üzemből. Franciaország abba is beleegyezett, hogy Iraknak négy üzemanyag töltetet ad el, összesen 150 fontnyi dúsított uránt, amelyből kb. négy atomfegyvert lehet előállítani.
Az USA ak kori elnökének, Jimmy Carternek legfőbb külpolitikai erőfeszítései az atomfegyver to vábbi terjedését kívánta megakadályozni, és az amerikai diplomaták buzgón lobbiztak mind a franciáknál, mind pedig az irakiak nál, hogy a szerződő felek módosítsák ter veiket.
Még a franciák is megriadtak, amikor Irak egyből elutasította azt a francia ajánla tot, hogy a dúsított uránt egy másféle, ke vésbé erős fűtőanyaggal, az úgynevezett "karamellel" helyettesítsék, amellyel ugyan atomenergia előállítható, de amely atom bomba készítésére nem alkalmas.
De Irak hajlíthatatlan maradt. Az alku az alku. Az egyik bagdadi konferencián 1980 júliusában Bagdad erős embere Szaddam Husszein megmosolyogta az izraeli aggodalmakat, mondván, hogy pár évvel azelőtt az európai cionista körök kigúnyolták az arabokat, akik a cionisták szerint civilizálat lan és elmaradt népséget jelentenek és csak arra jók, hogy a sivatagban tevegeljenek... És lám, ma ugyanezek a körök szemrebbe nés nélkül állítják: Irak azon a ponton van, hogy atombombát állítson elő.
Az a tény, hogy Irak az 1970-es évek vé gén sebesen közeledett ehhez a ponthoz, ar ra indította AMAN-t, az izraeli katonai felderítő egységet, hogy feljegyzést küldjön (fekete jelzéssel, amely a legtitkosabb minősítést jelenti) Tsvy Zamirnak, a ma gas, sudár, kopaszodó volt hadseregtábor noknak, aki akkor a Moszad feje volt. Az AMAN a korábbiaknál pontosabb belső adatokat akart az iraki terv fejlesztési szaka szairól, ezért David Birant, a Moszad tobor zó részlegének, a Tsometnek a vezetőjét be rendelték, hogy találkozzon Zamirral. Ugyanakkor Biran, a tömzsi, kerek arcú hi vatásos Moszad-alkalmazott és hírhedt piperkőc az osztályok vezetőivel is találko zott és elrendelte, hogy találjanak egy iraki összekötő kapcsolatot a franciaországi Sarcellen gyártóüzemben.
A személyi kartonok kétnapos kimerítő átvizsgálása eredménytelen volt, így Biran felhívta a párizsi állomás vezetőjét David Arbelt, egy ősz hajú, sok nyelven beszélő hivatásos Moszad-tisztet, megadván neki a megbízás szükséges részleteit. Valamennyi ilyen állomáshoz hasonlóan a párizsi is az Izraeli Nagykövetség alatti betonbunker ben kapott helyet. Arbel, az állomás vezetője még a nagykövetet is felülmúlta rangban. A Moszad személyzete ellenőrzi a diplomatatáskát (a dip-et) és a követség összes be- és kimenő postája rajtuk keresz tül megy. Feladataik sorában szerepel még az úgynevezett biztonsági házak fenntartá sa, amelyek "műveleti lakásként" ismerete sek. A londoni állomásnak egyedül például több, mint száz ilyen lakás van a tulajdonában és további ötvenet bérel.
Párizs sem szűkölködött sayanok-ban. A sayan (ti. sayanim héber szó) önkéntes zsi dó segítő az élet minden területéről és egyi kük, aki a Jacques Marcel fedőnevet visel te, a sarcelles-i nukleáris üzem személyi állományában dolgozott. Ha a tervezet nem lett volna olyan sürgős, akkor az illetőt nem kérték volna meg a tényleges anyag meg szerzésére. Szokásos esetben az adatokat szóban vagy fénymásolatban továbbította volna. Egy irat kiemelése azzal a kockázat tal jár, hogy rajtakapják és így a sayan ve szélybe kerül. De ebben az esetben úgy döntöttek, hogy magára az eredeti iratra van szükségük, elsősorban azért, mert az arab nevek gyakorta megtévesztők (az ara bok gyakran használnak különböző neveket különböző helyzetekben). Így, hogy biztos ra menjenek, Marceltől elkérték az összes ott dolgozó iraki ember személyzeti karton ját.
Mivel Marcel a következő héten egyéb ként is Párizsba jött volna a tervek szerint, megkérték, hogy tegye az iratot kocsijának csomagtartójába más egyebekkel együtt, amelyeket legálisan hozott volna a találko zóra. Az ezt megelőző este egy Moszad "katsa" (toborzó tiszt) találkozott vele, aki kapott egy kulcsmásolatot a csomagtartóhoz és közölte vele az utasításokat. Eszerint Marcelnek egyszer körül kell hajtania egy mellékutcán, az Ecole Militaire közelében a megjelölt időpontban: ott majd látni fog egy piros Peugeot-t, amelynek hátsó abla kán egy bizonyos matrica van. A kocsit bérelték és egész éjjel egy kávéház előtt hagyják, hogy parkolóhelyet biztosítsanak, ami Párizsban szinte fényűzésnek számít. Marcelt továbbá arra is utasították, hogy körözzön a háztömb körül, mire a Peugeot kiáll és átadja neki a parkolóhelyet. Aztán el kell neki mennie a megbeszélésre a személyzeti anyagot pedig a csomagtartóban kell hagynia.
Mivel a kényes szakmákban az alkalma zottak véletlenszerű biztonsági ellenőrzés nek vannak alávetve, Marcell a Moszad a férfi tudomása nélkül követte, miközben a találkozóra ment. Amint a kéttagú Moszad különítmény megbizonyosodott arról, hogy Martelt senki sem követi, a kocsi cso magtartójából kivették az iratot és besétál tak vele a kávéházba. Mialatt egyikük lead ta a megrendelést, a másik a mosdóba ment. Ott elővett egy olyan fényképezőgépet, amelyhez négy kicsi visszahajtható lábacska csatlakozott, az úgyne vezett karmocskák. Ezt a készüléket nem kell külön beállítani, mivel már fókuszálva van és egy különleges felvételpatront hasz nálnak hozzá, amely egyetlen filmtekercsre 500 felvételt tud rögzíteni. Ez utóbbit a Moszad fényképészeti részlege állítja elő. Miután a karmocskákat kiengedték, a fényképező a készülék alatt gyorsan be- és kitudja csúsztatni az iratokat oly módon, hogy a fényképező személy foga közé szorított gumieszközzel kattintja a zárat minden egyes alkalommal. A három oldal lefényké pezése után az aktát visszarakták Marcel csomagtartójába és távoztak.
A neveket azonnal továbbították számí tógépen a tel-aviv-i "Párizs"- részlegnek a Moszad előírása szerinti kettős kódolással. Ez esetben minden hangtani egységnek egy szám felel meg. Ha pl. az Abdul nevet vesz szük, akkor az "Ab"-ot jelölhetjük a 7-es számmal és a "dul"-t a 21-sel. Ráadásul, hogy a dolog még bonyolultabb legyen, minden számnak van egy rendszeres kódja - egy betű vagy egy másik szám - és ezt a - "persely" kódolást hetente változtatják. Sőt, minden üzenet csak a történet egyik felét tartalmazza, oly módon, hogy az egyik tar talmazza az "Ab" kód kódját, míg a másik a "dul" kód kódját. Így ha valakinek sikerülne is elfogni ezt az üzenetátvitelt, az illető semmire sem menne vele, ha megpróbálná dekódolni azt.
A teljes állományjegyzéket ily módon küldték meg a központnak a számítógépen, két külön részletben.
Mihelyt a neveket és a beosztásokat de kódolták Tel-Avivban, azokat megküldték a Moszad kutató részlegének és az AMAN nak, de mivel a Sarcelles-ben dolgozó iraki személyzet tudósokból állt és őket koráb ban nem tekintették veszélyeseknek, ismét csak azzal a gonddal szembesültek, hogy a Moszadnál alig volt valami róluk a szemé lyi kartonjukon.
A Tsomet vezetője visszaüzent, hogy mielőbb meg kell találni a legkönnyebb cél pontot. És gyorsan. Így esett a választás Butrus Eben Halimra. Ez szerencsés húzás nak bizonyult, bár akkor még csak azért sze melték őt ki, mert ő volt az egyetlen iraki, aki megadta a lakcímét. Ez azt jelentette, hogy a többiek vagy óvatosabbak voltak vagy az üzem közelében lévő katonai bázison laktak. A tudósoknak csak a fele volt nős, köztük Halim, ugyanakkor nem vol tak gyerekei. Egy 42 éves irakinál a gyer mektelenség már önmagában is szokatlan, legalábbis nem a szokványos boldog család példája.
Most, hogy már megvolt a célpont, a következő feladatot a beszervezés mikéntje jelentette. Tel Aviv ugyanis jelezte, hogy ez e ain efes akció, ami egy rendkívül erős kifejezés héberül, és olyan műveletet jelent, ahol nem lehet tévedni.
Ennek a feladatnak az elvégzésére két csoportot hívtak be.
Az első a yarid, amelyik az európai biz tonságér felel, azt a feladatot kapta, hogy Halimnak és feleségének Samirának napi menetrendjét, mozgását figyelje meg, iraki vagy francia megfigyelés alatt állnak-e, és nekik kellett a megfigyelt személyek köze lében lakást szerezni egy "ingatlanos sayan" révén (az egyik sayan ingatlan ügynök meg bízást kap a kért lakás felkutatására és nem kérdezősködik).
A második, a neviot olyan csoport, ame lyik elvégzi a kívánt betöréseket, terepszem lét tartanak a célpont lakásán, beszerelik a lehallgató készüléket, például valami "fát" ha azt asztalba vagy padlóba rejtik, vagy pél dául "üveget", ha telefonról van szó.
A biztonsági osztály yarid részlege három, egyenként 7-9 emberből áll, amelyek közül kettő külföldön dolgozik, egy pedig Izraelben tartalékos. Amikor a csoportokat a művelethez behívják, akkor ez mindig nagy alkudozásokkal, vitatkozással jár, mi vel mindegyik a saját különleges működé sét tartja a legfontosabbnak.
A neviot részleget szakértőkből álló há rom csoport alkotja. Ezeket arra képezték ki, hogy néma tárgyakról adatokat olvassa nak le, betörjenek vagy dokumentumokat fényképezzenek le, és úgy hatoljanak be szobákba, épületekbe és szereljék be a meg figyelő készülékeket, hogy nyomot nem hagyva mindenki számára észrevétlenül dolgozzanak. Ezek a csoportok olyan alkal mas eszköztárral rendelkeznek, amelyben például megtalálhatóak a legtöbb és legna gyobb európai szállodák szobáinak az álkul csai. Ajtókinyitási módszereiket állandóan fejlesztik, legyen az ajtó kártyával, kóddal, számzárral vagy egyéb módon nyitható. Egyes szállodákban például az ajtók a ven dégek ujjlenyomatával működnek.
Miután a lehallgató készüléket vagy "po loskát" Halim lakásában elhelyezték és mű ködésbe hozták, a Shicklut (lehallgató rész leg) egyik munkatársa figyeli és rögzíti a beszélgetéseket. A szalagot az első naptól kezd ve küldik a tel-avivi csoportnak, ahol az adott dialektust azonosítják és egy olyan marats-ot, másképpen lehallgatót küldenek Izraelből a lehető leggyorsabban a párizsi állomásra, hogy az az elektronikus megfigyelést foly tassa és azonnali fordítást készítsen, aki a szóban forgó nyelvjárást a legjobban érti.
A művelet e pontjánál még csak egy név és cím állt rendelkezésre. Az irakiról még fényképük sem volt és egyáltalán az sem volt biztos, hogy az illető dolgozik-e majd nekik. A yarid csoport az utcáról és egy kö zeli lakásból megkezdte a Halim lakásának figyelését, hogy megtudják hogyan is néz ki az iraki és a felesége.
Az első tényleges kapcsolatra két nappal később került sor, amikor egy rövid hajú, vonzó fiatal nő Jacqueline néven bekopog tatott Halimék ajtaján.
Ez a nő, Dina egy yarid munkás volt, akinek mindössze annyi volt a faladata, hogy jól megnézze a feleséget és leírást adjon róla a csoportnak, hogy a felderítés valóban megkezdődhessen. Dina parfümárusnak álcázta magát, aki árúját nagy mennyiségben szerezte be. Egy diplomatatáskával és megrendelési nyom tatványokkal felszerelkezve kínálta árúját, lakásról lakásra haladva a háromemeletes épületben, hogy a gyanakvást elkerülje. Úgy szervezte az időzítést, hogy Halimék lakására még jóval a férj megérkezése előtt kerüljön sor.
Samira valósággal felvillanyozódott a parfümajánlattól. Akár csak a többi nő a házban. Ezen nincs mit csodálkozni. Hi szen az árak sokkal alacsonyabbak voltak,mint a kiskereskedőknél. A vevőknek csak az ár felét kellett azonnal kifizetniük, a má sik felét pedig az árú megérkezésekor kellett és ezen kívül egy "ingyenes" ajándékra is számíthattak a kézbesítéskor.
Ráadásul Samira még be is hívta "Jacqueline-t a lakásba és kiöntötte neki a szíve bánatát. Elmondta, hogy milyen bol dogtalan, a férjéből hiányzik a becsvágy, hogy karriert csináljon. Ő egy jómódú csa ládból származik és már nagyon elege van abból, hogy az ő pénzéből kell megélniük és két hét múlva visszamegy Irakba, mert anyja komoly sebészeti beavatkozás előtt áll.
Ezzel pedig a férj nemcsak, hogy egyedül marad, hanem még sebezhetőbb lesz.
Samirát elbűvölte Jacqueline alakítása a dél-franciaországi jó családból származó di ák szerepében, aki parfüm ügynökösködést vállal egy kis külön pénzért. Jóllehet Jacqueline elsődleges feladata csupán az volt, hogy beazonosítsa a nőt, ez a külön si ker vitathatatlan volt. A felderítésben min den pillanatnyi részletet visszajelentenek a biztonsági háznak, ahol minden egyes sza kaszban a csoport átrágja az információt és megtervezik a következő lépést. Ez általá ban több órás kikérdezést jelent, amelynek során minden apró részleten többször is oda-vissza mennek és ilyenkor az indulatok gyakran felforrósodnak aszerint, hogy a vi tatkozók egy adott mozzanat jelentőségét miképpen értékelik. A csoport tagjai az egyik cigarettáról a másikra gyújtanak és közben valósággal öntik magukba a kávét. A biztonsági ház légköre óráról órára egyre feszültebb lesz.
Mivel Dina (Jacqueline) olyan jól megtalálta a hangot Samirával és az események ilyen szerencsés fordulatot vettek, az a dön tés született, hogy a dolgokat felgyorsítják. A következő feladat az lesz, hogy Dina két alkalommal elcsalja a nőt a lakásból, így először felmérik, hogy hol lenne a legjobb helye a lehallgató készüléknek, majd má sodszor annak beszerelése történne meg. Ez azt jelentette, hogy be kell jutni a lakásba, felvételeket készíteni, méreteket venni, chipeket megfesteni. Mindez azért szüksé ges, hogy egy adott dologról hű másolatot lehessen készíteni, de abba már bele van építve a "poloska". Bármit is csinál a Moszad, a kockázat csökkentése alapköve telmény.
Már az első látogatás alkalmával Samira említette, hogy képtelen egy jó helybéli fodrászt találni, aki a haja színével tudna va lamit csinálni. Amikor Jacqueline két nap pal később visszatért az áruval (ezúttal alig valamivel Halim hazaérkezése előtt, hogy megszemlélhesse a férjet is) mesélt Samirának az ő menő fodrászáról a Left Bank-en.
"Meséltem Andrénak rólad és azt mond ta alig várja, hogy foglalkozzon a hajaddal" - mondta Jacqueline. "De egy párszor el kell menni hozzá. Ő olyan csodálatos! De én szeretnélek magammal vinni".
Samira lecsapott az alkalomra. Nekik nem voltak igazi barátaik a közelben, szin te semmi társasági életet nem éltek és most annak lehetősége, hogy egy pár délutánt a városban tölthet hátrahagyva lakásuk vég telen unalmát, módfelett feldobta.
A parfümvásárlásért Samira egy divatos kulcstartót kapott külön ajándékként, ame lyen minden kulcshoz egy fülecske volt. "Tessék" - mondta. "Add ide a lakáskul csot és megmutatom hogyan működik"
Amit viszont Samira nem látott, amikor átadta Jacqueline-nak a kulcsot, az volt, hogy Jacqueline belecsúsztatta azt egy két hüvelykes zsanéros dobozba, ami szintén úgy nézett ki, mintha egy másik ajándék volna. Abban púderrel behintett plasztilin volt, hogy a kulcs beragadását megakadá lyozza. Amikor a kulcsot belecsúsztatják a dobozba, a doboz szorosan bezárul és így tökéletes lenyomatot hagy a plasztilinban, amivel aztán a másolat elkészíthető.
A neviot kulcs nélkül is betörhetett vol na, de minek növeljék a lebukás kockáza tát, ha úgy is meg lehet oldani, hogy egy szerűen besétálnak a főbejáraton, mintha ott laknának. Ha már egyszer bent vannak,mindig bezárják az ajtót, majd azt a padló és a belső ajtókilincs közé helyezett rúddal kitámasztják. Ily módon, ha valakinek ne tán sikerül a külső megfigyelők éberségét kijátszani és megpróbálja kinyitni az ajtót, általában azt hiszi, hogy a zár valószínűleg eltört, elmegy segítségért és ez idő alatt a bennlevők időhöz jutnak, hogy észrevétlen távozzanak.
Miután Halimot azonosították, a yarid bevetette a "statikus követés" taktikáját, az az olyan módszert alkalmazott, amellyel az adott személy napi életvitelét, mozgását fürkészik ki, ugyanakkor észrevétlenek ma radnak. Ez azt jelenti, hogy szakaszosan fi gyelik meg, nem ténylegesen követik: először a közelben figyeli valaki, hogy mer re megy és miután ezt pár napon keresztül teszik, egy másik személy a következő ház tömbnél figyeli és így tovább. Halim eseté ben mindez rendkívül könnyű volt, mert minden nap ugyanabba a buszmegállóba ment.
A lehallgató készülék segítségével a cso port pontosan tudta mikor repül haza Irak ba Samira. Azt is hallották, amint Halim mondja neki, hogy el kell mennie az Iraki Nagykövetségre biztonsági ellenőrzésre, így a Moszad tudta, hogy még körültekintőbbnek kell lennie. De még ekkor sem tudták, hogyan fogják Halimot beszervezni és az ügy sürgőssége miatt nem sok idejük ma radt annak eldöntésére, hogy vajon Halim együttműködik-e velük.
Ebben az ügyben Oter bevetése (olyan arab, aki azért kap pénzt, hogy más arabok kal lépjen kapcsolatba) szóba sem jöhetett, mert a műveleti biztonságiak szerint túl kockázatos lett volna. Az ügy egy esélyes és nem akarták elpuskázni. Azt a korábbi elképzelést, hogy Dina Jacqueline-ként a fe leségen keresztül környékezi meg Halimot, hamar elvetették. A második fodrászlátoga tás után ugyanis Samira már nem kért Jacquelineból. "Láttam, hogy bámultad azt a lányt" mondta Samira Halimnak egyik civakodásuk alkalmával. "Nehogy beindul jon a fantáziád, csak azért mert elutazom. Tudom, hogy milyen vagy".
Ekkor jött az ötlet a buszmegállós lánnyal meg a hivalkodó angol Jack Donovannal, aki nem volt más mint Ran S., egy katsa.
És hagyták, hogy a Ferrari meg Donovan többi szemfényvesztő gazdagsága megtegye a magáét.
Viktor Ostrovsky - Clare Hoy
(Folytatjuk)
Szittyakürt 2009.november
A MOSZADhálójában2.rész
Amikor Halim először utazott a Ferrari-ben, semmit sem árult el a
munkájáról. Diáknak adta ki magát - mire Ran azt gondolta magában: hát
annak elég öreg. Az iraki azt is említette, hogy a felesége elutazik .és
hogy szeret jókat enni, de mohamedán lévén nem iszik alkoholt.
Donovan a foglalkozását illetően elég homályosan fogalmazott, hogy a lehető
legnagyobb mozgásteret biztosítsa magának és azt mondta, hogy nemzetközi
kereskedelemmel foglalkozik és mellesleg megemlítette, hogy Halim esetleg
meglátogathatná őt vidéki villájában vagy együtt vacsorázhatnának felesége
távolléte alatt. Ekkor még semmire nem kötelezte el magát Halim.
Másnap reggel a szőkeség ismét megjelent és Donovan felszedte. Rákövetkező nap Donovan megjelent, de a lány nem, és Donovan ismét felajánlotta Halimnak, hogy beviszi a városba. Ezúttal azt is javasolta, hogy igyanak meg egy kávét egy környékbeli kávéházban. Ami a szép útitársat illeti, Donovan elintézte annyival: "Kezdett nagyon követelőző lenni, szóval dobtam.Egy kicsit sajnálom, nagyon jó volt, már, ha érted mire gondolok. De azeffélékből akad bőven, öregem".
Halim nem szólt Samirának új barátjáról. Ez olyan valami volt, amit meg
akart magának tartani.
Miután Saraira Irakba távozott, Donovan, aki most már rendszeresen felvette
Halimot és kezdett vele bizalmas viszonyba kerülni, említette, hogy üzleti
ügyben Hol-landiába kell mennie úgy 10 napra. Odaad-ta Halimnak céges
névkártyáját, amely cég ugyancsak fedővállalat volt, a valóságban létezett
cégtáblával, titkárnővel együtt arra az esetre, ha Halim fel találná hívni
vagy odamenne. A vállalat egy menő címen a Chans Elysées egy nemrég
kicsinosított épületében volt.
Mindezen idő alatt azonban Ran (Do-novan) a valóságban egy biztonsági házban tartózkodott, ahol minden egyes Halimmal való találkozás után összejött az állomás vezetőjével vagy helyettesével a következő lépés megtervezésére. Jelentéseket írt, elolvasta a poloska által felvett fordításokat és elemeztek minden egyes és lehetséges forgatókönyvet.
Ran kocsikázott egy kicsit, hogy megbizonyosodjék: nem követik-e. A
biztonsági házban kicserélte az iratait és otthagyta brit útlevelét. Minden
alkalommal két jelentést írt, amelyek közül az első egy tájékoztató jelentés
és a találkozón elhangzottak fontosabb részleteit tartalmazza.
A második jelentés, a műveleti jelentés 5 W-t tartalmazott (ki, mit, mikor,
hol, miért). Ez mindent felsorolt, ami a találkozón történt. Ezt a második
jelentést egy másik dossziéba tette és odaadta a bodelnek, vagyis a
futárnak, aki az üzeneteket hordja a biztonsági ház és a követség között.
A műveleti és tájékoztató jelentéseket külön küldik el Izraelbe számítógépen
vagy diplomáciai úton. A műveleti jelentést több részre bontják, hogy
illetéktelenek ne tudják értelmezni. Az első például így szól: "Találkoztam
az alannyal... (hol?, lásd külön)" és egy másik jelentés tartalmazza a
helyszínt és így tovább. Minden személynek két kódneve van, jóllehet ők nem
tudják a saját kódjukat: egy információs és egy műveleti kód.
A Moszad számára a legnagyobb gondot az információközlés módszere jelenti,
ugyanis tisztában vannak vele, hogy amit ők meg tudnak csinálni, arra más
országokban is rájöhetnek.
Saraira távollétében Halim minden korábbi szokását felrúgta: munka után
bennmaradt a városban, hogy egyedül étkezzen egy vendéglőben vagy mozibament. Az egyik nap felhívta barátját Donovant és üzenetet hagyott neki. Három nap múlva visszahívta őt Donovan. Halimnak szórakozni támadt kedve ésDonovan egy drága kabaréba vitte vacsorázni és a műsort megnézni. Ragaszkodott hozzá, hogy ő fizet mindent.
Halim most már alkoholt is fogyasztott és a hosszúra nyúlt este során
Donovan kör-vonalazta egyik üzleti elképzelését. Eszerint használt
árukonténereket akar eladni afrikai országokban lakás céljára.
"Olyan rettenetes nyomor van ezeken a helyeken. A konténerekbe egyszerűen lyukakat vágnak ablak és ajtó gyanánt és már lehet is benne lakni. Van egy touloni üzleti kapcsolatom jó pár konténerrel és azokat pár fityingért megtudom szerezni. Most hétvégén megyek le. "Miért nem jössz ve-lem?"
"Valószínűleg csak útban lennék" - válaszolta Halim. Azt sem tudom, mi fán
terem az üzlet".
"Ostobaság. Az út oda-vissza elég hosszú és nem bánnám, ha társaságban
lehetnék. Ott majd megszállunk és vasárnap jövünk vissza. Egyébként van
valami más programod a hétvégére?"
A terv majdnem csütörtököt mondott, amikor egy helyi sayan az utolsó
pillanatban berezelt. Egy katsa ugrott be helyette üzlet-embernek, aki majd
a konténereket árulja Donovannak.
Amíg azok ketten az árról alkudoztak Halim észrevette, hogy az egyik
konténer alja, amit a daru éppen felemelt, rozsdás (mindegyiké az volt és
abban reménykedtek, hogy Halim ezt észre is veszi). Félrevonta Donovant,
hogy jelezze amit látott és így barátja az 1200 konténer árából engedményt
tudott kapni.
Aznap este vacsoránál Donovan 1000 dollárt adott Halimnak készpénzben. "Csak
így tovább! Fogadd el. Te sokkal többet takarítottál meg nekem azzal, hogy
azt a rozsdát észrevetted. Nem mintha ez számítana a másik félnek, de erről
nem kell tudnia annak a pasinak, aki eladta a konténereket."
Most először kezdett Halimnak derengeni, hogy amellett, hogy barátja milyen
szórakoztató, még pénzt is hozhat a konyhára.
A Moszadnál nagyon is jól tudják, hogy pénzzel, szexszel és bizonyos lelki
ösztönzőkkel külön-külön vagy együttesen szinte bármi megvehető és már
sikerült is a beetetés. Elérkezettnek látták az időt, hogy a lényegre,
vagyis a tachless-re térjenek Halimnál.
Most már biztosan tudván, hogy Halim teljesen elhiszi az ő kis
fedőtörténetét, Donovan meghívta az irakit a Sofitel Bourbon-beli luxus
lakosztályára a 32 rue Saint-Dominique-n. Meghívott egy kis nőcskét is
Marie-Claude Magalt. Miután megrendelte a vacsoráját Donovan közölte
vendégével, hogy sürgős üzleti ügyben el kell mennie. Az asztalon
"véletlenül"otthagyott hamis telex üzenet visszaigazolás lehet Halim
számára.
"Figyelj, nagyon sajnálom - mondta. "De érezd jól magad és tartjuk a
kapcsola-tot."
Így aztán Halim meg a "hölgy" élvezték egymás társaságát. Az eseményt
videóra vették nem feltétlenül zsarolási szándékkal, hanem, hogy lássák: mi
történik, mit mond vagy tesz Halim. Egy izraeli pszichiáter már korábban
alaposan tanulmányozta a Halimról készült jelentéseket olyan indítékok után
kutatva, amelyekkel a leghatéko-nyabban lehet a férfi közelébe férkőzni. Egy
izraeli atomtudós is készenlétben állt, ha netán a szolgálataira szükség
lenne. És nem is olyan sokára, lett is.
Két nap múlva Donovan visszatért és felhívta Halimot. Kávézás közben Halim
észrevette, hogy barátja nagyon felbolydult állapotban van.
"Egy állati jó üzlet van kilátásban a németekkel. Különleges pneumatikus
csö-vekről van szó, amivel rádióaktiv anyagot lehet szállítani gyógyászati
célokra" - mondta Donovan. De az egész túl műsza-ki. Nagy pénzről van szó,
de még csak hozzá sem tudok szagolni a dologhoz. Ajánlottak egy angol
tudóst, aki hajlandó megnézni a csöveket. Az egyik probléma viszont az,
hogy óriási összeget kér. A másik pedig az, hogy nemigen bízom benne.
Szerintem a németek embere."
"Talán én segíthetnék" - ajánlotta Halim.
"Kösz, de nekem egy tudósra van szükségem, aki megvizsgálja a csöveket!"
"Én az vagyok." - mondta Halim.
Donovan adta a meglepettet és megkérdezte: "Mit akarsz ezzel mondani? Azt
hittem, te diák vagy.
"Eleinte ezt kellett mondanom. De én tudós vagyok, akit egy fontos
tervezethez rendeltek ide Irakból. Biztos vagyok, hogy fogok tudni
segíteni."
Ran később elmesélte, hogy amikor Halim végre bevallotta a foglalkozását, az
úgy hatott rá, mintha valami az összes vérét leszívta volna és helyére jeget
pumpált, aztán pedig a jeget szippantotta ki és helyére zubogó vizet
nyomott volna. Hát elkaptákl De Ran nem árulhatta el izgalmát. Nyugodtnak
kellett maradnia.
"Figyelj, most hétvégén találkozom ezzel az illetővel Amszterdamban. Egy-két
nappal előbb el kell utaznom. De mit szólnál, ha elküldeném érted a
repülőgépem szom-bat délelőtt?"
Halim elfogadta a meghívást.
"Nem fogod megbánni" - szólt Donovan. "Egy rahedli pénzt lehet vele
keresni, ha ezek a dolgok törvényesek."
A repülő, amelyre átmenetileg Donovan vállalatának cégjelzését festették,
egy Learjet volt, ami egyenesen Izraelből repült ide erre az alkalomra. Az
amszterdami hivatal egy gazdag zsidó vállalkozó tulajdona volt. Ran nem
akarta Halimmal együtt átlépni a határt, mert akkor nem használhatta volna
a hamis brit útlevelét, hanem csak a valódi iratait: bevett gyakorlat, hogy
a határon elkerüljék a lebukást.
A reptéren limuzin várta Halimot és mire az iraki az amszterdami hivatalba
megér-kezett, a többiek már mind ott voltak. A két üzletember, Itsik E., egy
Moszad katsa és Benjamin Goldstein, izraeli atomtudós, német útlevéllel.
Magával hozott egyet a pneumatikus csövekből, ami mintadarabként Halim
vizsgálatára várt.
A szokásos ismerkedés végeztével Ran és Itsik távoztak a szobából, mintha a
pénz-ügyi részleteket beszélnék meg, magára hagyva a két tudóst a technikai
részletek megvitatására. A közös érdeklődés és szak-mai képzettség egyből
összehozta a két férfit. Amikor Goldstein feltette a kérdést Halimnak,
honnan tud ilyen sokat az atom-iparról, bár a kérdést vaklövésnek szánta,
kérdésével célbetalált, mert Halimot teljesen elhagyta védekezési ösztöne -
és elkez-dett az állásáról mesélni.
Később, amikor Goldstein elmondta Itsiknek, hogy Halim felfedte magát, úgy
döntöttek, hogy a gyanútlan irakit elviszik vacsorázni. Ran talált kifogást,
hogy ne kell-jen jelen lennie.
Vacsora közben a két férfi felvázolta azt a tervet, amelyen régen dolgoznak:
atom-erőműveket próbálnak eladni harmadik világbeli országoknak-
természetesen békés célokra.
"Az Ön üzemi tervezete tökéletes modell lenne nekünk, amelyet ezekben az
országokban eladnánk" - mondta Itsik. "Ha meg tudná szerezni nekünk a
részleteket, terveket meg efféléket, ezzel nagyot tudnánk kaszálni."
"De ez köztünk kell, hogy maradjon. Nem akarjuk, hogy Donovan tudjon erről, mert ő is kérné a maga részét. Mi rendelke-zünk a kapcsolatokkal, és Önnél van a szaktudás. Nincs is igazán szükségünk rá."
"Hát nem is tudom" - mondta Halim. "Donovan olyan jó volt hozzám. És hogy is mondjam, nem veszélyes ez a dolog?"
"Nem. Semmi veszély" - válaszolta Itsik. Ön bármikor hozzáférhet ezekhez a
dolgokhoz. Mi ezt csak modellnek akarjuk hasz-nálni. Ennyi az egész. Mi
busásan megfizet-nénk és senki sem fog róla tudni. Honnan is tudnának?
Efféle dolgokat állandóan csinálnak."
"Azt hiszem ez igaz" - szólt Halim még mindig habozva, bár a nagy összegtől
már megszédülve. "De mi lesz Donnal? Nem szeretnék a háta mögött
cselekedni."
"Azt gondolja, hogy ő beavatja minden üzleti részletbe? Ugyan! Soha nem
fogja megtudni. Barátok maradhatnak Donovan-nal és velünk köti meg az
üzletet. Mi biztos, hogy sohase említjük meg neki, mert akkor tartaná a
markát."
Most már végleg befogták. A kimondha-tatlanul nagy gazdagság ígérete már túl sok volt. És különben is bizalmat érzett Goldstein iránt. És még csak szó se volt arról, hogy segít nekik bombát tervezni. És Donovannak sem kell erről
tudni. Akkor meg miért ne? -gondolta.
Halimot most már hivatalosan is beszervezték. És sok más újonchoz
hasonlóan, még csak fogalma sem volt erről.
Halim 8000 dollárt kapott Donovantól a segítségért, amit a cső üzletben
nyújtott és másnap - miután egy pillangóval hár-masban megünnepelték ezt
Donovan szobájában - a boldog irakit visszarepítették a külön gépen
Párizsba.
Ennél a pontnál a terv szerint Donovannak végleg ki kellett lépnie a
képből, hogy Halimot megszabadítsák attól a kínos érzéstől, hogy dolgokat
eltitkol előtte. Egy ideig nem is jelentkezett, de hagyott neki hátra egy
londoni telefonszámot, ha mégis kapcsolatba akar vele kerülni. Donovan
előadta, hogy Angliába megy üzleti ügyben és még nem tudja meddig kell
maradnia.
Két nap múlva Halim találkozott új üzlettársaival Párizsban. Itsik, aki
jóval rámenősebb volt mint Donovan, az iraki üzem alaprajzát akarta,
valamint a helyszínre vonatkozó részleteket, kapacitást és a pontos építési
ütemtervet.
Halim eleinte eleget tett, nem adódtak problémák. A két izraeli megtanította
neki, hogyan lehet "fénymásolni" úgy, hogy papír-papírt használ, azaz olyan
különleges papírt, amelyet egyszerűen a másolni kívánt iratra tesznek,
lesúlyozzák például egy könyvvel vagy más alkalmas tárggyal, rajtahagyják
pár órára. A kép átíródik a papírra és még mindig úgy néz ki, mintha
szokványos papír lenne, de amikor előhívják, a másolt irat tükörképét
kapják meg.
Ahogy Itsik egyre jobban követelte a to-vábbi információkat, bőkezűen
fizetve minden egyes fázisnál, az irakin kezdtek mutatkozni az úgynevezett
kémjelenség jelei: hol melege volt, hol fázott, hőemelkedése volt, képtelen
volt aludni vagy elernyedni - azok a tényleges fizikai tünetek, amelyeket a
rajtakapástól való félelem okoz. Minél többet teszel, annál inkább félsz a
cselekedeteid következményeitől.
Mit tegyen? Az egyetlen dolog, amiHalimnak eszébe jutott, hogy felhívja
barátját, Donovant. Ő majd fogja tudni. Ő ismermindenkit magas és
különleges körökben.
"Segítened kell!" - könyörgött Halim, amikor Donovan visszahívta. "Van egy
problémám, de ez nem telefontéma. Bajban vagyok. A segítségedre van
szükségem."
"Hát nem erre valók a barátok?"
Donovan biztosította őt a segítségéről és azt mondta, hogy két nap múlva
iderepül Londonból és a Softelbeli lakosztályán találkoznak.
"Átvertek" - sírt Halim és bevallotta az egész titkos üzletet, amelyet a
németekkel kötött az amszterdami irodában. "Úgy saj-nálom. Te olyan jó
voltál hozzám. De engem megrészegített a pénz. A feleségem mindig azt
akarta, hogy többet keressek, hogy jussak előbbre. És erre láttam esélyt.
Olyan önző és ostoba voltam. Kérlek, bocsáss meg. Szükségem van a
segítségedre!"
Donovan igen nagylelkűen vette tudomásul a helyzetet, mondván, hogy ilyen
az üzlet. De aztán azt sugalmazta Halimnak, hogy a németek valójában
CIA-emberek lehetnek. Halim megdöbbent.
"Már mindent odaadtam nekik, amim volt." - mondta Ran gyönyörűségére. "És még mind többet követelnek".
"Hadd gondolkodjam át" - mondta Donovan. Ismerek jó pár személyt. De
bi-zonyosan nem te vagy az első palimadár, akit a pénz levett a lábáról.
Lazítsunk egyet és érezzük jól magunkat. Ha komolyabban megvizsgáljuk, az
efféle dolgok ritkán oly rémesek, mint elsőre látszanak."
Azon az éjszakán Donovan és Halim el-mentek vacsorázni és inni. Később
Dono-van hozott neki egy cicababát. "Ő majd ellazítja az idegeidet" -
mondta nevetve.
Sikerült is neki. Mindössze öt hónap telt el a művelet megkezdése óta: gyors
cselekvés az ilyenfajta ügyekben. De amikor a kockázat óriási, a sebesség
is lényeges. Eb-ben a szakaszban az óvatosság volt a jelszó. És mivel Halim
olyan feszült és rémült volt, gyengéden kellett tovább vezetni.
A biztonsági házban lezajlott újabb heves vitát követően az a döntés
született, hogy Rannak vissza kell mennie Halimhoz és elhitetni vele, hogy
ez tényleg egy CIA akció.
"Fel fognak akasztani!" - siránkozott Halim. "Fel fognak akasztani!"
"Nem, nem fognak" - válaszolta Donovan. Ez nem olyan, mintha az
izraelieknek dolgoznál. Nem annyira rossz. Egyébként is ki fog tudni róla?
Egyezséget kötöttem velük. Ezek most már csupán egy információt akarnak ésaztán békén hagynak."
"Mit? Még mit tudok nekik adni?"
"Hát én nem igazán tudom értelmezni, de feltételezem, hogy te igen." -
mondta Donovan és a zsebéből kivett egy darab papírt. "Óh, igen ez az. Azt
akarják tudni miként fogadja Irak, ha Franciaország felajánlja, hogy a
dúsított anyagot, - minek is hívják - "karamellel" akarják helyettesíteni.
Mondd ezt meg nekik és többé nem fognak háborgatni. Nem áll érdekükben, hogy bántsanak. Csak az információt akarják."
Halim elmondta neki, hogy Irak a dúsított urániumot akarja, de egy
egyiptomi születésű tudós, Yahia El Meshad mindenképpen idejön pár nap
múlva, hogy megtekintse a tervet és Irak részéről döntsön ezek-ben az
ügyekben.
"Fogsz vele találkozni?" - kérdezte Donovan "Igen, igen. Mindannyiunkkal,
akik a terven dolgozunk, fog találkozni."
"Rendben. Akkor talán meg fogod tudni szerezni az információt és a
problémáid véget érnek."
Halim kissé megkönnyebbült és hirtelen sietve távozott. Most, hogy már volt
pénze; saját szeretőt tartott, Marie-Claude Magal barátnőjét, aki azt hitte,
hogy a helyi rendőrségnek súg, holott valójában a Moszadnak adott
információt aprópénzért. Amikor Halim szólt Magalnak, hogy rendszeres vevő
lenne, Donovan javaslatára Magal megadta Halimnak barátnője nevét.
Donovan erősködött, hogy Halim rendezzen vacsoratalálkozót az idelátogató
Meshaddal egy bisztróban, ahová ő majd "véletlenül" betoppan.
A megjelölt este Halim, meglepetést színlelve, bemutatta barátját, Donovant.
Az óvatos Meshad azonban egy egyszerű helloval elintézte és javasolta
Halimnak, hogy térjen vissza az asztalukhoz, ha befejezte a barátjával a
beszélgetést. Halim túlságosan is ideges volt ahhoz, hogy a karamell témát
még csak szóba is hozza Meshadnak és a tudóst cseppet sem érdekelte Halim
megjegyzése, hogy barátja, Donovan szinte mindent meg tud venni és egy
napon még jól jöhet nekik.
Aznap este később Halim felhívta Donovant és elmondta neki, hogy nem
sikerült semmit sem kiszednie Meshadból. A következő este a lakosztályán
Donovan arra vette rá Halimt, hogy szerezze meg a sar-celles-i üzemből az
Irakba történő szállítás ütemtervét: a CIA ezzel is beéri és leszállnak az
ügyről.
Ekkorra a Moszad fülest kapott egy "fehér" ügynöktől, aki a francia kormány
pénzügyi berkeiben dolgozott, hogy Irak nem fogadja el a karamellt a
dúsított urán helyett. Ennek ellenére Meshad, aki az egész iraki program
felelőse volt, talán értékes tag lehet. Csak találnának valamit, amivel
közel lehet hozzá férkőzni.
Samira visszatért Irakból és azt tapasztalta, hogy Halimot teljesen
kicserélték. Azt állította, hogy előléptették és magasabb fizetést kapott.
Hirtelen romantikusabb lett és elkezdte feleségét vendéglőkbe vinni. Már azt
is fontolgatták, hogy vesznek egy autót.
Míg Halim tudósnak kiváló volt, világi értelemben teljesen járatlan. Egy
este, nem sokkal feleségének visszatérte után elkezdett mesélni neki
barátjáról, Donovanról és a CIA-val felmerült problémáiról. Samira
iszonyatosan dühös lett. Kirohanása során kétszer is említette, hogy azok
bizonyára nem a CIA, hanem Izrael ügynökei.
"Miért érdekelné ez az amerikaiakat?" - visította. "Az izraelieken és anyám
ostoba lányán kívül, ki állna veled szóba?!"
Hát egyáltalán nem is volt olyan ostoba.
A két másik teherautó sofőrje, amelyik 1979. április 5-én a Dassault Brequet
üzem-ből a Mirage gépekhez motorokat szállított a francia Riviérán lévő és
Toulontól nem messze eső La Seynesur-Mer városka hangárjába, nem is
törődött azzal, hogy egy har-madik teherautó csapódott hozzájuk az úton.
A Trójai Faló modernkori változatában az izraeliek a Halimtól kapott
információ alapján egy ötfős, civileknek álcázott neviot csapatot és egy
atomfizikust bujtattak egy nagy fémkonténerbe, akik ily módon a har-madik
teherautóval becsusszantak a konvoj részeként a biztonsági területre.
Tudták, hogy az őrök inkább az elszállítandó áruval foglalkoznak, a
beérkező árúval kevésbé törődnek. Valószínű, hogy most is csak egyszerű
karintéssel engedik be a konvojt. Legalábbis az izraeliek erre számítottak.
A velük lévő atomfizikust Izraelből hozták repülővel Az ő feladata az volt,
hogy megmutassa, hová kell a tölteteket tenni az ott tárolt nukleáris
reaktormagokra (amelyek előállítása három évet vett igénybe), hogy a lehető
legnagyobb rombolást lehessen elérni.
Az ügyeletben lévő őrök egyike új ember volt, csupán pár napja lépett be és
olyan kifogástalan referenciákkal érkezett, hogy senkinek sem jutott
eszébe, hogy ő emelte el annak a tároló csarnoknak a kulcsát, ahonnan a
berendezéseket pár nap múlva Irakba szállítják.
A fizikus stratégiai tanácsai alapján az izraeli csoport öt töltet plasztik
robbanószert erősített a reaktormagokra.
Az üzem kapujában álló őrök figyelmét egy váratlan esemény kötötte le. Az
történt, hogy kint az utcán egy autó majdnem el-ütött egy gyalogost, aki egy
feltűnően csinos nő volt. A nő nemigen sérülhetett meg, legalábbis a
hangszálai biztosan nem, mert a trágárság egész áradatát zúdította a
megszeppent sofőrre.
Ekkora már egy kisebb bámészkodó tömeg gyűlt össze, köztük szabotőrök is,
akik a hátsó kerítésen másztak át és körülmenve a helyszínre érkeztek.
Miután ellenőrizték a tömeget, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy mindegyik francia őr veszélyen kívül van, egyikük hidegvérrel és titokban egy kézi működtetésű távirányítóval felrobbantott egy bonyolult robbanószerkezetet, amely a reaktor alkatrészek 6o%-át tönkretette és így 23 millió dolláros kár keletkezett, miáltal az iraki erőmű felállítását több hónappal késleltették. Ugyanakkor meglepő módon a hangárban tárolt egyéb
berendezésekben semmi kár nem keletkezett.
Amikor az őrök a hátuk mögött meghallották a robbanást, azonnal a célba
vett hangárhoz rohantak. Ezalatt a "balesetes" kocsi elhajtott és a
szabotőrök és a "sérült" járókelő - akik kiváló képzést kaptak az ilyen
helyzetekre - szép csendben elszivárogtak a különböző mellékutcákon.
A küldetés tökéletes siker volt és komolyan visszavetette Irak terveit és
kínos helyzetbe hozta az akkori iraki vezetőt, Szaddam Husszeint.
A Groupe des ecologistes francais nevű környezetvédelmi szervezet, amelyről
az eset előtt senki sem hallott, vállalta a felelősséget a robbantásért,
jóllehet a francia rendőrség ejtette az ügyet. De a rendőrség titkolózása a
szabotázs kivizsgálását illetően egyes újságokat találgatásokra indított a
felelőst illetően. A francia Soir például azt írta, hogy a rendőrség
"szélsőséges baloldaliakra" gyanakszik, míg a Le Matin azt közölte, hogy az
elkövetők Libia megbízásából palesztinok voltak: a Le Point heti hírújság az
FBI-ra gyanakodott.
Mások a Moszadot vádolták, de az izraeli kormány hivatalosan elutasította a
vádat azzal,hogy ez "antiszemitizmus"
Halim és Samira jóval éjfél után ért ha-za, miután egy balparti bisztróban
ráérősen megvacsoráztak. Halim bekapcsolta a rádi-ót abban a reményben, hogy egy kis zenét hallgasson és lefekvés előtt kicsit lenyugtas-sa magát. De
ehelyett éppen a robbantásról szóló híreket hallotta meg. Halim begyulladt.
Elkezdett rohangálni a lakásban, dobált és lökdösött mindent, ami csak az
útjába akadt és érthetetlen dolgokat üvöltött.
Mi bajod van?" Kiabálta túl Samira a csatazajt. "Megörültél?"
"Felrobbantották a reaktort!" - kiabálta Halim. "Felrobbantották! És most
engem is felrobbantanak."
Felhívta Donovant.
Barátja egy órán belül visszahívta. "Ne csinálj semmiféle marhaságot!" -
óvta. "Nyugodj le. Senki sem hozhatja ezt veled összefüggésbe. Találkozzunk
a lakosztályomban holnap este."
Halim még mindig reszketett, amikor megérkezett a találkára. Kialvatlan volt
és borostás. Rémesen nézett ki.
"Most majd az irakiak fel fognak akasztani" - nyöszörögte. "Aztán átadnak a
franciáknak és fejemet veszik".
"Ehhez a dologhoz neked semmi közöd" - mondta Donovan. "Gondolkozz csak.
Senkinek sincs oka, hogy téged okoljon".
"Ez szörnyű, szörnyű. Lehetséges, hogy izraeliek vannak a háttérben? Samira
szerint igen. Lehetséges ez?"
"Ugyan ember, szedd már össze magad. Miről beszélsz? Azok az emberek,
akikkel nekem kapcsolatom van, nem csinálnak ilyent. Ez valószínűleg valami
ipari kémkedés. Ezen a területen nagy a verseny. Hiszen ezt te magad
mondtad".
Halim azt mondta, hogy visszamegy Irakba. A felesége mindenképpen elmegy és
ő is eleget dolgozott Párizsban. El akart menekülni ezek elől az emberek
elől. Bagdadba biztosan nem mennek utána.
Donovan azt remélve, hogy még annak a gyanúját is, hogy az izraelieknek
ehhez bármi köze lenne, eloszlassa, tovább hajtogatta az ipari kémkedés és
szabotázs elméletét és azt tanácsolta Halimnak, hogy ha tényleg új életet
akar kezdeni, akkor az izraelieket kellene megkörnyékeznie. Erre a
javaslatára kétszeres oka is volt:
egy, hogy önmagát még jobban elhatárolja az izraeliektől,
kettő, egy nyílt beszervezési kísérletet tegyen.
"Ők fognak fizetni. Új személyazonossá-got kapsz és megvédenek. Ők is
kíváncsiak, hogy mit tudsz az üzemről."
"Nem, nem lehet!" - válaszolta Halim. "Velük nem! Megyek haza".
ÍGY IS TETT.
Victor Ostrovsky-Clare HoySzittyakürt 2009.december
*B.K-T.L.
