Felháborito!

Húsz tojás eladásáért hurcolják meg a főiskolás fiát egyedül nevelő, rokkantnyugdíjas kovácsházi asszonyt!
Tojást árult háztól a mezőkovácsházi Szatmári Erzsébet. Nem volt őstermelői igazolványa, ez lett a veszte: a minap vámosok vettek tőle 20 tojást. Még nem tudja, mennyibe kerül a próbavásárlás. A megyében sokan árulnak ugyanígy háztól, igazolvány nélkül.
Szatmári Erzsébet még mindig a történtek hatása alatt áll. Nem érti, hogy amikor a saját hajánál fogva akarja magát kirángatni a pénztelenségből, és nem az önkormányzat nyakára jár segélyért, miért büntetik meg?

Az asszonyt öt éve százalékolták le. A rokkantnyugdíja három és fél évtized munkaviszony után 48 ezer forint. Erzsébet 17 éve özvegy, főiskolás fiát egyedül neveli.

— Negyvenegynehány tyúkot tartok, hogy pótoljam a pénzt. Ezért írtam ki a házam ajtajára, hogy „Tojás van eladó!”. A tojás árából néhány ezer forint jön be havonta — magyarázta. Április 28-án csöngettek a házánál. Két fiatalember állt a kapuban. Tojást kértek. Hoztam a húsz tojást, fizettek, majd elővették az igazolványt, kiderült, hogy vámosok.
Szatmári Erzsébetnek nem volt őstermelői igazolványa. Azt mondta, azért nem váltotta ki, mert évek alatt sem jönne be annyi pénz az értékesítésből, hogy adóznia kelljen. Most várja a büntetését.

Nem Szatmári Erzsébet az egyetlen, aki háztól árul tojást. Megyeszerte találni ilyen szövegű feliratokat. Kopasztott csirkét, szezonális gyümölcsöt, zöldséget, őrölt paprikát is kínálnak megvételre háztól.

— Mélységesen fel vagyok háborodva, magánemberként és főigazgatóként is a történtek miatt, annak ellenére, hogy tudom, a vámosok a törvény szerint jártak el — mondta Szabó István, a Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója. Javasolta, Szatmári Erzsébet váltsa ki a jövőben az őstermelői igazolványt.
— Az őstermelők igazolvány birtokában is nehéz helyzetben vannak. Az általuk előállított termékek forgalmazásának szabályozását és sok minden mást is ezen a területen át kellene gondolniuk a törvényhozóknak.
Szabó István szerint az itthoni szabályozás teremtette túlkapásokkal az Unió más országaiban élő termelők nem találkoznak. A hivatalhoz is sok panasz jut el. Az őstermelők a változásban reménykednek.

Tóth Gábor megyei főállatorvos elmondta, az ötvenes létszám alatti tyúktelepeket nem tartják nyilván, így elegendő az őstermelői igazolvány és a nyugta. Szatmári Erzsébetnek nem kell az általa árult tojásokat  tojásokat lepecsételnie.
A békéscsabai Vám- és Pénzügyőri Hivatal az APEH-hel való megállapodás alapján végzett ellenőrzést Mezőkovácsházán.

— A ház bejáratán több táblát láttak a pénzügyőrök. Hibridcsirkét, pulykát, tojást kínált az ügyfél. Mivel a hölgy nem rendelkezett őstermelői igazolvánnyal, nyugtát sem adott, az ügyet határozathozatalra átadták az APEH-nak — tudtuk meg Némedi Varga Évától, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Parancsnoksága sajtószóvivőjétől. Idén eddig megyénkben öt hasonló esetük volt a vámosoknak.
...és a honlap néhány olvasójának véleménye a történetről:
43. sziasztok 2010. május 4.   Nem fogja fel senki, hogy szerencsétlennek arra nincs pénze, hogy kiváltsa az őstermelői igazolványt? Plussz jön a büntetés...
Valakinek szemet szúrt, és feljelenthette, mert csakúgy nem járkálnak a vámosok mindenfele.
Miért fáj, hogy valaki az éhenhalásért így küzd, nem megy el lopni...mint sokan, akár legálisan is lopnak!!!
Talán a fináncoknak és az APEH-nak feljebb kellene másokat b@sztatni..csak azoktól félnek, pedig onnan több büntetést lehetne lehúzni, mint a tojásárus néniktől! SZÉGYEN!!!

42. f.feri 2010. május 4.   Ez nevetséges hogy csak akkor vagyok őstermelő ha igazolványom van.Én már 30 éve termelek és nem számítok őstermelőnek.De aki egy éve kezdte akkor az már az.Szerintem nem az igazolvány itt a lényeg,hanem az adó!Szégyeljék magukat az illetékesek és akik ilyen törvényt hoztak hogy pár tojásért meghurcoljanak valakit.Még jó hogy börtönbe nem vetik!Ez Magyarország,az adónak is adója van.
40. fagyos 2010. május 4.   Nem szégyellik magukat? Magamfajta szegény ember a megélhetése miatt tesz ilyet, hogy tudjon kenyeret venni! Ez az igazi komcsi rendszer! Amikor tojás, tej, búza, beadás volt, visszatérünk oda? Nevetséges, és szomorú az egész! A milliárdosokat vegyék felelősségre, ne az ilyen embereket!
39. Deszantos 2010. május 4.   Szép volt Pénzügyőrség. Gratulálok!
A védtelen Hölgyet könnyű lerántani. Miért nem tudnak kedves Urak civilben magyar illetve cigány "ÜZLETEMBEREK"től venni valamit, akik segélyből élnek és E-s mercivel járnak???
Na az lenne sztori. Aki világ életében dolgozott és belerokkant, és még így is dolgozik, az most élete végéig nyögheti a Becsülettel Dolgozó Jutalomvadász baromságát... Még 1x gratulálok a pénzügyőrségnek, SZÉGYEN AMIT MŰVELTEK, ÉN ELSÜLLYEDNÉK!!! A hölgynek pedig kitartást kívánok, remélhetőleg az ilyen gerinctelen emberek hamar kikerülnek a rendszerből.

37. igazságkereső 2010. május 4.   Az APEH-hal együtt... F@sza! Ebből lesz 3 havi fizetés jutalom gyanánt a köztisztviselők napján (július 1.)?! Ők még 13. havit is kapnak!    
     
      B.Kiss-Tóth László