Egy darab kenyér
Amikor kenyérré változik szerelmed
pohárba zárt vízzé szomjúságod
Temetőárkok védelmét keresi tested,
Akkor bánts engem
Rianón széttörik szemedben
görcsbe rándult fullánkos szám
Ujjaim lepergő melegét
hideg szeleknek tárod,
Akkor félts engem
Mosolytalan virrasztó bábok
eléd jönnek éjszakák
Ruhám szagából érzed
a gyertyagyújtó ünnepet,
Akkor küldj értem
Utóirat nélkül
Kitakart arcodon
virrasztón, barnán nyitsz
tűzfészket fullánkos számnak.
Több lettél testnél, mit fölzabálni
hordanak halomba…
ne maradjon semmi egybe
egy ujjperc, mell, mosoly.
Nézd! Összeállnak.
Tartanak barna napszitát a tónak.
Aprók és nyüzsgők, sokan is kevesek.
Mágnes nekik a csillogás.
Testük sötét, meleget ad csupán…
Röpködnek, ahogy vánszorgunk mi is,
egy magunk képzelte fénybilincsben.
Mikor megszűnik bennünk
a birkózni vágyás,
sejtjeink olvadáspontján
miután szétfolyt a szoba,
mInek egyenes arányú következménye
a moccanásnyi csend.
Súlyos –lomha tehervonat fékez.
A peronon várnak. Zászlósan, ünneplőben.
Intesz majd nekem
Ha leszállsz…?
Csak félelem nélkül éljünk
Kutyalihegés élet
megkerestelek
fáradtan,
élve,
szomjasan,
cserépnyi földben
égve.
Szúnyog éneke, élet.
Bársonyos
a hit,
hitért kelt
öröm.
Nyakörvön
ötujjnyi vérrögöm.
Add, mert te adhatsz
élve,
gonosz kezére
félelemtelen.
Add, mert tornyom
zárva,
ölednek szárnya
megölhetetlen.
Dal
Pördül a levél az ágon
Eltűnök, nem vagyok
távol
Szétolvadt évekkel
parázzsal
Vagyok szén
Elrothadt jámbor
Fűztem kokárdát a téllel
Léptettem vak, lázas
széllel
Vízhordalék kaptatóján
Lüktető felelsz
félsz, élsz
A három boldogság
Boldogok a lélekben gazdagok.
Övék a földek, a vizek,
örömök íze, könnyek sója.
Boldogok a tiszta szívűek,
Övék a nappalok tükre,
Az esték nyugalma.
Boldogok a vígak,
Piros ruhás ünnepet öltve
Remény rügyeit oltva.
Gyermeked
Ágyékodnak gyöngyszigete
magzatodnak merész szeme
Lobbanó vágy ígérete
Vérem, véred árva rügye
Sóhajomnak szabad szárnya
Éltemnek folytatása
Látomásom vak imája
Véred, vérem elfolyása
Ágyékodról felröppenő
Vágyaidat meggyűlölő
Szavaiban igaz hívő
Dalaiban tovatűnő
A megközelítés lehetősége
Mióta elvágták köldökzsinórod
és anyagcseréd itt kívül önállósodott
a mindentől védő-rejtő asszonytestet keresed
mert füstté olvadni
a ködbe fulladt folyók felett
nem természetes
Kipattan szemedből a rémület
Visszaraknád a temetők csendjében
vergődő rigófüttyöt
a letagadott kamaszhorizont
mögé búvó messzeséget
Tudod, a lehetetlen kapuk mögött
játsszák a lehetségest
Ősz
Hullik hullik
mélyre mélybe
felhők könnye
felhők vére
cseppen cseppen
minden cseppben
arcod látom
Kifosztott csavargók
ruhátlanok a fák.
