Egy magyar ember, egy napja...


A magyar ember látott egy reklámfilmet hazájáról, és ezért elhatározta, hogy a mai napon csupa olyan dolgot vesz a kezébe, amit magyar feltalálóknak köszönhet az emberiség.
Kezdetnek fogott egy golyóstollat (Bíró László, 1931.), felírta, hogy Találékony magyarok, majd egy mágnessel feltette a hűtőgépre (Szilárd Leó, 1929.), utána  öngyújtóval (Írinyi János,1836) rágyújtott egy cigarettára, közben CD-t hallgatott, nézegette a hologramos matricát a borítón (Gábor Dénes, 1947.), majd beszedett egy C-vitamint (Szentgyörgyi,1931.). Eszébe jutott egy barátja, telefonált a vezetékes telefonjáról (Puskás Tivadar,1878.). Még volt egy kis ideje, ezért játszott egy kicsit a komputerén (Neumann János,1944.), elmélázott, hogy mely rendszert használja, végül a Basic Computer mellett döntött (Kemény János,1964.), és Excel táblázatba rendezte tennivalóit (Simonyi Károly, 1974). Megnézett (volna) egy 3D-s filmet, de ezt még  egy 3D-s szemüveggel (Rátai Dániel, 2010.) sem tudta megoldani. Az úgymond kudarc után  feltett egy bakelitlemezt a hagyományos lemezjátszójára (Goldmark Károly,1948.), és bekapcsolta a tv-t is (Mihály Dénes,1919.) Látva, hogy éppen New Yorkot mutatják be, megörült, hogy színes tv-je van (Goldmark Károly, 1948). Nagyon tetszett neki a város, elsősorban a Central Park (Asbóth Sándor, ö készítette  a város rendezési tervét is). Aztán megnézett egy tudományos filmet az űrkutatásról és ismét elcsodálkozott a holdautón(Pávlics Ferenc, 1960. körül), majd még indulás előtt megpróbálta kirakni a Rubik kockát (Rubik Ernő 1976).
Már  semmi nem kötötte le, így elindult sétálni, és mivel a közeljövőben autót kívánt vásárolni, autókat nézegetett. Ezért magához vette automata fényképezőgépét (Mihályi József, 1938.),  dilemmázott, hogy a régebbi típusú kontaktlencséjét (Dallos József, 1928.) vagy  lágy anyagú kontaktlencséjét (Györffy István, 1959.)  használja-e?  Az első kocsi, amely megtetszett, egy Ford T-modell volt (Galamb József,1908.)  aztán talált egy dízelmotoros BMW-t (Ansits Ferenc,1983.), és megnézett magának egy Chevroletet is, amelynek automata sebesség váltója volt (Bíró László 1932). Még felmerült egy VW bogár is a speciális dizájnja miatt (Barényi Béla,1925.). Ez annyira tetszett neki, hogy ennek még a karburátorát is megvizsgálta (Csonka János,1893). De hamar rájött, hogy marad neki a bicikli, - hazamenve  meg is nézte a pincében, hogy rendben van-e, főleg a dinamója (Jedlik Ányos,1861.), majd ámulva nézte a szomszéd ház tetejére leszálló helikoptert (Asbóth Oszkár, 1928.). Ezt így  azon melegében elmesélte Pulitzer díjas (Pulitzer József, 1917.)  újságíró barátjának, akivel egy múzeumban találkozott, ahol éppen bemutatták a fényáteresztő üvegbeton feltalálásnak fázisait (Losonczy  Áron, 2001.) - magát a betont nem tudták megnézni, mivel annak jogi hercehurcáit 13. év alatt nem sikerült befejezni.
Mikor végre hazaért, már sötét volt, felkapcsolta,  régimódi lévén, még kriptontöltésű lámpáját (Bródy Imre, 1930.), megivott egy pohár szódát (Jedlik Ányos, 1940.), és mivel megfájdult a feje, keresett egy gyógyszert is, meg is találta a legutóbb Bécsben vásárolt Kalmopyrint (Richter Gedeon, 1912.). Az egész nap fáradozásait kipihenendő visszatért a bakelit lemezhez, és feltette a Kodály-módszer vívmányait világszerte elterjesztő (Kodály Zoltán,1929.) Psalmus Hungaricus t.

Pásztori Tibor Endre