FELTETTÉK A FACEBOOKRA A 14 ÉVES KISLÁNY MEGERŐSZAKOLÁSÁT

Mobiltelefonnal rögzítették brutális tettüket egy dél-afrikai tinibanda tagjai. Négyen erőszakolták meg a 14 éves kislányt, de hatan eközben szurkoltak nekik.

Hiába könyörgött, hogy fejezzék be és engedjék haza, a banda nem kegyelmezett a 14 éves lánynak. Tíz fiú volt jelen, négyen megerőszakolták, a többiek pedig szurkoltak az éppen aktuális erőszaktevőnek. Az egy órás horror a dél-afrikai Khayelitsha nevű városban történt, de Johannesburgban is tudtak róla. A fiúk ugyanis mobiltelefonnal rögzítették az erőszakot és feltették a Facebookra.  
Miután a lány és 74 éves mostohaanyja feljelentést tett a rendőrségen, a 14 és 16 évesekből álló banda tagjai megfenyegették, mondván halálra késelik, ha nem áll le.
West Cape News értesülései szerint a hatóság letartóztatta a négy erőszakolót, de óvadék ellenében elengedték őket.
Egyesek úgy vélik, ez egy megszokott dolog a Vato nevű bandánál, így avatják be azokat, aki csatlakozni szeretnének hozzájuk. A meg nem nevezett lány szerint azonban neki esze ágában sem volt beállni a bandába.
- Hazafelé tartottam, amikor az egyik srác odajött hozzám, hogy lenne-e kedvem megnézni egy filmet nála. Beleegyeztem, de amikor a házhoz értünk és megjelent egy másik fiú is, már nem akartam bemenni. Kényszerítettek – mesélte a lány, akinek most halálfélelme van, hiszen bármikor bosszút állhatnak rajta.
borsonline