AZ ISTENEK LÁTJÁK


      Látszat csal, - ne ítéljünk a látszat után, -  mert a tudatalattiban, még az etikai korrózió voroneci kolostorfalon is „ellenszándékok” munkálnak, melyek képesek megbénítani és akadályt gördíteni, akár szappanbuborékokként is,  a valódi vágyak beteljesedésének útjába.

      Látják az istenek, hogy előkelő hölgynek a tenyerébe fúródott a fémszilánk,  hogy ellehessen távolítani, röntgensugarakkal kellett a kezet átvilágítani.  Ez meg is  történt. Azonban a hölgynek akaratlanul is nagy bosszúságot okozott az eset, mert a sugarak azt is kimutatáák, hogy a gyűrű, amelyet az ujján viselt, nem valódi, hamis gyémántutánzattal van kirakva. Látják az istenek...
      Látják az istenek, hogy Newton, a híres természetbúvár lakást változtatott. Szemben lévő szomszédja egy nő volt, aki nem tudott a tudósról semmit. Ha néha tekintete a szomszéd ablakra  esett, különös dolgokat látott. Persze ilyenkor mindig fejcsóválva  ment el az ablaktól. Egy napot vendége érkezett, akinek részvétteljesen elbeszélte, hogy a szomszéd egy szegény bolond, aki egész nap szappanbu borékot fúj. A vendég, aki ismerte Newtont, mosolyogva magyarázta a nőnek, hogy az nem bolond, hanem a természettudós, aki a fénysugarak törését tanulmányozza. Ezt is látják az istenek...
      Látják az istenek, hogy se ellenszándék se más szándék a környéken
      Juhász Gyula verset ír 
      Fidiász a népnek... 
      Börtönbe dobtatok. Formátlan szürkeség
      Örökös árnya föd és testtelen magány.
      Lomhán szállong tova nagy, néma éjszakán,
      Míg künn szobraimon új nap szerelme ég. 
      A népem elhagyott. Vésőm már nincs velem,
      Karom meddőn lendül a szürkeségbe föl,
      Rá  a rozsdás bilincs vasnevetésbe tör.
      Oda márvány, élet, teremtés, szerelem! 
      De az elefántcsont és arany remeke,
      Melyre ráragyogott az istenek ege,
      Az olimposzi fő derűsen él tovább. 
       S fenséges mása fenn a fényittas egen
      Rá  visszamosolyog gyönyörűségesen
      S bámulja művemen kupolás homlokát! 
      Fidiász görög szobrászról mesélik, hogy mikor Diana istennő szobrát készítette, a fej hátsó részének a kidolgozására igen nagy gondot fordított, hogy minél nagyobb bűséggel tudja feltüntetni a márványon az egyes hajszálakat. Munkája közben valaki így szólt hozzá: ”Száz láb magas lesz ez a szobor, a hátsó részét márványfal fogja takarni, ugyan ki látja majd akkor, hogy sokat dolgoztál rajta?”
      „Az istenek látják majd”, - válaszolta a híres szobrász.
      Mi az, amit az istenek látnak?
      A LELKISMERETET!
      Az ellenszándék eltávolítását a környezetből.


      A szöveg megállapítását végezte:
      Pásztori Tibor Endre