Siklósi András

Az eltiport és tönkretett magyarság védelmében

A világban és Európában zajló végzetes folyamatok a nemzetet is hátrányosan érintik. Ezért alapvető feladatunk, hogy meggátoljuk népünk további romlását és pusztulását. A magyarság egy és oszthatatlan; s ugyanazon nemzethez tartozik, éljen bár a Csonkaországban, az elszakított területeken, ill. az emigrációban. Mind gazdasági, mind politikai, mind szociális vagy kulturális téren csak olyan határozatok és törvények meghozatalát támogathatjuk, melyek az összmagyarság érdekeit szolgálják. Elítélünk és megbélyegzünk mindenkit, aki népünket becsmérli, vagy tisztségével visszaélve ellene cselekszik, továbbá külső ellenségeinkkel lepaktálva a magyarságot gyengíti, s a nemzet önvédelmi küzdelmét elárulja.

Trianon erőszakos, igazságtalan és erkölcstelen diktátum volt. Embertelenségét csak fokozta a II. világháborút lezáró jaltai és párizsi szerződés. A világ egyik legszebb, legegységesebb országát gyalázatosan földarabolták, s Európa legősibb nemzetének jelentős részét kiszolgáltatták a megszálló hóhérok legalantasabb szándékainak. (Akik még a trianoni záradékot se respektálták soha; népszavazás nélkül csatoltak el színtiszta magyar tömböket; a magyarságot huszadrendűként kezelték, vagy állampolgárságától is megfosztották; a magyar vezetést a hivataloktól a hadseregig mindenütt leváltották; népcserével és állandó betelepítéssel megváltoztatták a városok s a falvak etnikai összetételét; népünket megfosztották alapjogaitól, sajtójától, iskoláitól, nyelvhasználatától, vallásától; templomait, műkincseit, temetőit megrongálták, kultúremlékeit megsemmisítették, múzeumi anyagait és történelmét meghamisították. Elnyomóink összefogtak ellenünk, és aljas propagandájukkal rossz hírünket keltették a világban; kapcsolatainkat már népi szinten is megmérgezték; a magyarságot ma is minden ok nélkül folyamatosan ütik-vágják, és szülőföldjének elhagyására kényszerítik stb.) Most, amikor valamennyi kontinensen átrajzolódnak a térképek, s a környezetünkben mesterségesen létrehozott utódállamok sorra darabokra hulltak, megengedhetetlennek tartjuk revíziós törekvéseink elfojtását; a békés, tárgyalásos (pl. a bécsi döntésekhez hasonló) határmódosításokat elvető, Helsinki szellemét is meghazudtolóan gyáva meghátrálást pedig nyílt hazaárulásnak tekintjük. A Kárpát-medence Szent Korona alatti területi és politikai egységének indokolt összekovácsolása nem csupán magyar vágyálom, de nem is szomszédaink belügye, hanem egész Európa sorsának, konfliktusmentes jövőjének sarkalatos pontja.

Igen veszélyes a magyarságot folytonosan sújtó parttalan gyűlölet és sovinizmus. A körülöttünk tomboló etnikai tisztogatás, sőt kulturális és fizikai népirtás véreinket létükben, megmaradásukban fenyegeti. Követeljük e tűrhetetlen genocídium azonnali beszüntetését, s a valamennyi állam által aláírt nemzetközi szerződések szigorú betartását! Továbbá – minimális átmeneti megoldásként – szorgalmazzuk a Kárpát-medence őslakosságát képező magyar népcsoportok önrendelkezésének, egyéni és kollektív jogainak gyakorlati elismerését, a kettős állampolgárság, a kulturális és területi autonómia, valamint a társnemzeti státusz feltételek nélküli megadását; s mindezek törvényi és alkotmányos garantálását! A magyarságot 90 éve sújtó sérelmeket nyilvánosságra kell hoznunk, és a legszélesebb hatókörű fórumok elé kell tárnunk.

Fajtánk nem felelős a sátáni bolsevik birodalom és vazallus tartományainak összeomlásáért, a délszláv háborúk vérengzéseiért, de a harmadik világ nyomoráért sem, és e problémákat megoldani nem képes. Ezért a hazájukból elvándorló tömegeket, a gazdasági és politikai okokból menekülőket – minden sajnálatunk ellenére – befogadni nem tudjuk. Saját bajaink is épp elég gondot okoznak, nem vehetjük a vállunkra mások terheit is. (A magyarságért viszont bárhol, bármikor fel kell lépnünk; adott esetben egy emigráns vagy egy anyaországi többet tehet egy erdélyiért, délvidékiért, mint saját maga.) Az illetéktelenül belopakodott, jöttment idegeneket mielőbb ki kell toloncolni, határainkat azonnali hatállyal le kell zárni, és szó sem lehet azok légiesítéséről vagy föloldásáról! Ez az álláspont tökéletesen megfelel a fejlettebb országok tényleges magatartásának is. Biztonságunkat, területi épségünket egy ütőképes nemzeti hadsereg védelmezze!

Hazai kisebbségeink eddig is megkapták a velünk szembeni teljes egyenrangúságot, de ellenezzük a számukra nyújtott bármiféle pozitív diszkriminációt. Bármely rétegnek (pl. zsidók, cigányok) a nemzet rovására szerzett előnyeit, kiváltságait, többletjogait el fogjuk törölni! Biztosítani kívánjuk, hogy a magyarság számarányának megfelelően szerepeljen a vezetésben, a stratégiailag fontos kulcspozíciókat pedig kivétel nélkül ő töltse be. Háttérbe vagy szolgasorba szorításunk megakadályozása végett Magyarországon is létre kell hoznunk a magyarság regionális érdekvédelmi szervezeteit (mert a nemzetellenes neoliberális és neokonzervatív helytartók olyan viszonyokat teremtettek, hogy a magyarság többségi létére kisebbségbe került a nemzetiségekkel szemben; mert a „helycsinálás” következtében diplomásaink serege külföldön keres megélhetést, míg helyette szakképzetlen csavargók, lumpenek és bűnözők özönlenek hozzánk a Balkánról, Ázsiából és Afrikából is).

Csak egy hazáját szerető, egészséges, öntudatos, művelt és erkölcsös magyarság képes erőt sugározni környezetébe; ezért talpra kell állítanunk letaglózott népünket. A változatlan történelemhamisítás, az anyagelvű és ateista hazudozás, az ízléstelen, mételyező kultúrmoslék ömlesztése helyett be kell vezetnünk az értékközpontú könyvkiadást, a kötelező iskolai hitoktatást és hazafias nevelést, a sajtó, a rádió és a televízió nemzeti (önkormányzati) felügyeletét. A volt felekezeti iskolákat maradéktalanul át kell adni az egyházaknak, a tanítást minden szinten meg kell reformálni, közoktatásunkat és kulturális életünket államilag hatványozottan támogatni kell.

A jelenlegi tehetségtelen, felelőtlen, népnyúzó hatalmi szervek helyett követeljük egy rátermett, kipróbáltan becsületes, a magyar törekvéseket, érdekeket képviselő és visszahívható személyekből álló ideiglenes nemzetgyűlés és kormány megszervezését! Haladéktalanul végre kell hajtani a rendszerváltást! Föl kell számolni a balliberális, szélsőségesen nemzetromboló utódpártokat (MSZP, SZDSZ, LMP, Munkáspárt) és szervezeteket (Kádár János Társaság; Partizán Szövetség, „antifasiszták”, cionisták, destruktív szekták, szabadkőműves páholyok stb.); ki kell zárni a közéletből minden volt besúgó ügynököt, tartótisztet, pufajkást, munkásőrt, kommunistát; a tisztogatást a csúcsvezetésen túl végre kell hajtani a katonaság, a rendőrség, a bíróságok és ügyészségek, a közhivatalok, az önkormányzatok, a gazdasági üzemek, a kulturális intézmények és a tömegkommunikáció élén; meg kell ejteni a harácsburzsoázia elszámoltatását és vagyonelkobzását, a tömeggyilkosok és a korrupt főbűnösök érdemi felelősségre vonását.

Ki kell dolgozni egy új (lehetőleg pártok nélküli), esélyegyenlőséget érvényesítő s a valódi népakaratot tükröző választási törvényt, vissza kell állítani (a Szentkorona-eszmére épülő) ősi magyar Alkotmányunk jogfolytonosságát, valamint a Korona legfőbb közjogi méltóságát, s fel kell oszlatni az abszolút fölösleges, hitvány csűr-csavarokkal operáló Alkotmánybíróságot. A politikai foglyokat azonnal szabadon kell engedni, a korábban üldözötteket anyagi és erkölcsi kártérítésben kell részesíteni; vissza kell szolgáltatni az elkobzott földeket és más ingatlanokat, rendezni kell a tulajdonviszonyokat a reprivatizáció elve alapján. Meg kell teremteni a garantáltan szabad, semleges, független, tekintélyelvű magyar jogállamot, melynek államformája nem lehet többé „demokjatikus köztájsaság”! Mihamarabb távoznunk kell a számunkra semmilyen előnyöket nem nyújtó, viszont annál több kárt és nyomorúságot okozó NATO-ból és EU-ból, melyekbe eleve körmönfont csalásokkal kényszerítettek bennünket.

Meg kell tagadni a külföldi adósságok s uzsorakamatok további törlesztését, ill. az ország javainak áron aluli kiárusítását és idegen kézbe juttatását! A kozmopolita rablótőkét és a pénzszivattyúként működő multi-cégeket ki kell zavarni hazánkból; csak a tisztességes, bennünket is szolgáló, megfelelően ellenőrzött tőke beáramlását lehet engedélyezni. A fosztogatással egyenlő privatizáció helyett, az újraállamosítás után, létre kell hozni a dolgozói tulajdonon alapuló, nemzetérdekű gazdaságot. Le kell törni az inflációt, a magas kamatlábakat, a bankok egyeduralmát és a munkanélküliséget. Biztosítani kell a vidék kiemelt fejlesztését; az ipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem szerkezetének átalakítását; a kutatás és beruházás növelését; természeti kincseink és műemlékeink védelmét.

Meg kell állítani a népesség katasztrofális fogyását és elszegényedését, valamint a „tartozások” fejében tervezett elképesztően barbár kilakoltatásokat! Sürgősen be kell tiltani a sterilizációt, a további magzatmészárlásokat és az évtizedek óta folytatott gyermekellenes propagandát. A lakáshiány megszüntetése érdekében fokozni kell az állami lakásépítést, ill. kedvező hitelekkel segíteni kell a magánerőből építkezőket. Tilos a népesség átlagos életkorának vegyszerezett, génkezelt élelmiszerekkel, szennyezett vízzel és „üdítő” italokkal, szándékosan megváltoztatott összetételű étkezési sókkal (az optimális 30/1-es Na/K arány megbontásával), valamint a nem kielégítő egészségügyi ellátással történő megrövidítése! Családvédő adózással, a családi pótlék s a gyes emelésével, a főhivatású anyaság bevezetésével és más előnyös feltételekkel növelni kell a nők szülési kedvét. Az adóprés lazításával, az árak és bérek kiegyenlítésével, a nyugdíjak értékállóságának biztosításával, különböző szociális juttatásokkal el kell érni valamennyi társadalmi réteg és korosztály emberhez méltó megélhetését.

Megjegyzés:

Írásomban – a teljesség igénye nélkül – elodázhatatlan, közös problémáinkat próbáltam csokorba kötni, melyeket mindenképpen meg kell oldanunk, ha elődeinkhez illő sorsot szánunk magunknak, s az utánunk jövő nemzedékeknek is tovább szeretnénk adni sok évezredes örökségünket, ami egyébként szent kötelességünk. Egyfajta nemzeti minimumot fogalmaztam meg, nem törődve ádáz ellenségeink és a sorainkat, harci kedvünket szétziláló kishitűek, megalkuvók esetleges ellenvéleményével. Ajánlom gondolataimat cselekedni óhajtó, rendíthetetlen magyar testvéreim szíves figyelmébe.

 

Nemzetpolitikai Klub a Szegedi Közéleti Kávéházban

Az elhangzott stratégiai előadások

meghallgathatók a lenti linkekre kattintva.

vitéz Siklósi András

költő, író, a Turul Szövetség elnöke, a Tárogató főszerkesztője:

      "A magyarság sajátos küldetése és legfőbb kerékkötői"

 

http://szentkoronaradio.com/letoltes/2011_03_03_kozeletikavehaz_02

Toroczkai László újságíró, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, a Magyar Jelen főszerkesztője:

     "A Nemzeti Ellenállás múltja, jelene és jövője"

http://szentkoronaradio.com/letoltes/2011_03_03_kozeletikavehaz_03

/Forrás: Siklósi András 2011.03.11-i levele./*B.Kiss-Tóth László