Perge Ottó: Hol vannak a nem-zsidó holokauszt-túlélők?


Kommentár nélkül...

Régebben a holokauszt-történészek azt állították, hogy a holokauszt 6 millió zsidó áldozata mellett a nácik még további 5 millió nem zsidót is megöltek a koncentrációs táborokban, vagy azokon kívül.

Képünk a kapcsolódó képregényből való, lásd cikkünk alján
Újabban ugyan a holokauszt nem zsidó áldozatairól nagy a hallgatás, és talán az összholokauszt áldozati szám is lassan lefele megy, ugyanis a Wikipédia például azt írja, hogy „a legtöbb becslés” szerint a nácik 9-11 millió embert öltek meg a második világháborús népirtás során. (Arról viszont nem hajlandók, vagy nem mernek nyilatkozni a hivatalos holotörténészek, hogy a betegségek, és legfőképpen a koncentrációs táborokban tomboló tífuszjárvány következtében elhunytak is benne vannak-e a 9-11 milliós számban?)
De tegyük fel, hogy a nácik valóban meggyilkoltak 5 millió nem zsidót is a holokauszt során. (Mint mondják, orosz, lengyel hadifoglyokat és civileket, homoszexuálisokat, kommunistákat és más ellenállókat, Jehova tanúinak tagjait, cigányokat, elmebetegeket stb. ölték meg a németek). De meg tudná valaki nekem mondani, hogy miért van olyan nagyon kevés nem-zsidóktól származó úgynevezett tanúvallomás a gázkamrákról és a koncentrációs táborokban lezajlott szörnyűségekről, ha egyszer az áldozatoknak több mint 40%-a közülük került ki? Miközben a holokauszt-túlélő egykori lágerlakók visszaemlékezéseinek se szeri, se száma (2004-ben állítólag 1 millió 92 ezer holokauszt-túlélő élt a nagyvilágban), miért van olyan kevés holokauszt-túlélő a gójok között? Hol vannak a gázkamrából kiszabadult cigányok, homoszexuálisok, lengyelek, oroszok, Jehova tanúi és kommunisták vallomásai? Vajon az egykori nem-zsidó lágerlakók közül senki sem járt a "gázkamrákban", nem látta a kamrák előtt kígyózó hosszú sorokat, nem tűntek fel nekik a krematóriumok kéményeinek lángjai, és a hatalmas égető gödrök, melyekbe számos zsidó szemtanú szerint élve is dobáltak be kisgyerekeket a németek? És ha valami különös oknál fogva nem láttak semmit, vajon nem hallották a gázkamrákról, a légkalapácsról, az elektromos áramos és vízbe fojtós kivégzésekről keringő híreszteléseket? Mire véljük a német koncentrációs táborokat megjárt nem-zsidók makacs hallgatását?
Gondolom, ha lennének nem zsidó szemtanúi a gázkamráknak és a koncentrációs táborokban elkövetett náci bűntetteknek, tág teret biztosítana nekik a sajtó, és a történelem tankönyvek is részletesen bemutatnák a visszaemlékezéseket. Talán létezik néhány (főleg a „cigány holokauszt” „túlélőinek” állítólagos vallomásait igyekeznek összegyűjteni újabban), de a 3-5 millió nem zsidó holokauszt-áldozathoz képest meglehetősen szerény a felhozatal.
További kérdés az is, hogy amennyiben 6 millió zsidó áldozatra 60 év után 1 millió 92 ezer holokauszt-túlélő esik, akkor vajon az 5, 4 vagy akár 3 millió nem zsidó holokausztáldozat mellett nem kellene léteznie 9, 8 vagy hétszázezer nem zsidó holokauszt-túlélőnek is? De miért nincsenek nem zsidó holokauszt-túlélők? (Igaz, állítólag van néhány cigány.) Vagy vannak, de (esetleg a cigányok kivételével) nemigen reklámozzák őket? De miért nem? Ja, és a legfontosabb kérdés a végére: az 5 (vagy 4, vagy 3) nem zsidó holokauszt-áldozat hozzátartozói és a feltehetően létező nem zsidó holokauszt-túlélők is részesültek ugyanakkora (vagy egyáltalán bármilyen) kárpótlásban, mint a zsidó áldozatok hozzátartozói és a zsidó túlélők? Ha nem, miért nem?
Van bárki széles-e hazában, aki a fenti kérdésekre feleletet tud adni? És azt meg tudja-e mondani valaki, hogy a feltett kérdések gyűlöletkeltésnek, rasszizmusnak, netán holokauszt-tagadásnak minősülnek-e?
Perge Ottó
/Forrás: Kuruc.info 2011.03.05./*B.K-T.L.