Egyszerű dal a télről
szél fúj
drót ring
hold néz
ág int
köd száll
hó hull
fagy csíp
tél dúl
kürt szól
szán cseng
fény szín
s árny leng
dal zeng
csönd véd
friss hó
szűz még
gyöngy lép
szép lány
ágy hív
csók vár
szem csal
társ nincs
füst lett
a kincs
nincs csók
nincs lány
se múlt
se nyár
csak harc
és gond
szív ver
vér dong
fő fáj
láz gyújt
sors mér
vész sújt
kint fagy
és tél
bent tűz
és én
éj van
és hó
vers lesz
a szó
Isten oltalmában
Magyar sorsot adtál kemény életet
súlyos gondokkal kudarcokkal terhelsz
naponta megpróbálsz gyakran porba sújtasz
Keserűségemben mégis megvigasztalsz
küzdelmeimhez erőt és reményt adsz
fölsegítesz ha összeroskadok
Harcostársam meghitt barátom vagy
szelíden átölelsz ha mindenki elhagy
Feléd fordítom könnyes arcom
begyógyítod vérző sebeimet
Megvédesz ellenségeimtől
nem hagyod hogy irigyeim eltapossanak
s nem tűröd hogy sikereim elvakítsanak
Se pénz se hírnév nem pótolhat
gazdagságoddal senki se versenyezhet
hatalmaddal semmi sem ér föl
Jó vagy és igazságos bölcs és egyszerű
csodálatos és legyőzhetetlen
Lelked friss forrásánál megtisztulok
s föloldódom fenséges csöndedben
Nem félek többé a szenvedéstől
a halállal is bátran szembenézek
Végigjárom utam elszánt bizakodással
s föltámadok újjászületek
gyötrő bánatomat ragyogó örömre váltom
Légy velem örökké
fürössz meg szikrázó fényedben
és szüntelenül szeress
Bocsáss meg ha megsértelek
óvj meg a gonosz rontásától
űzd el a lidérces éjszakákat
szabadíts meg a Sátán csapdáiból
Hiszek benned belőled táplálkozom
nélküled nem is létezem
Nem én beszélek te szólsz általam
te dalolsz helyettem te írod verseim
Azért jöttem a világra
hogy egész életemben titkaid kutassam
s ezernyi poklon át eljussak hozzád
és minden tehetségemmel
dicsőségedet zengjem
Vidéki pályaudvar karácsony éjjel
Éles fütty hasít az éjszakába –
tehervonat kattog
Itt ragadtam Személy csak reggel hétkor
Végtelen sínek közt botorkál egy talpfa
A bakter felhúzza a vekkert és rádől asztalára
a kinti lámpát elfújja a szél
Néhány hószemcse arcomba vág –
az első téli kések
A váróban bűz és füst van
de az öreg kályha melegen duruzsol
Éberen őrzöm az utasok álmát –
szívükben karácsonyi vágyak
zsebükben félig telt pálinkásüveg
Kőtömbként nehezedik rám a csönd
a fáradtság lassan erőt vesz rajtam
fejem hátrabillen s hazaröpít a képzelet
Hívekkel zsúfolt fenyőillatú templomunkban
éjféli szentmisét mond a pap
s a fényes jászolban az újszülött Jézus gőgicsél
Halk égi zenére ébredek:
az ablakon át tisztán földereng
a friss hóba öltözött
örömöt sugárzó hajnal
Kiáltás szilveszter éjszakáján
Csodát remélve ebsorsunk ketrecében
igyunk egy kortyot a bátorság borából
Őrködj ne aludj elárult beteg népem
és ne rettegj soha a halál csókjától
Otthonunk hazánk maholnap összeroskad
s bitangmód éhbérért robotolunk magunk
Vérünk és jövőnk áldozzuk gyilkosoknak
s míg ők tobzódnak mi bénultan hallgatunk
Millió szív dobol riadót testvérek
Lobogjon a zászlónk Áldás a magyarra
Daliás lelkünkben szülessen új ének:
váltson meg a világ legszebb forradalma
Elég a rabságból Vár egy méltóbb élet
Nagy Isten segíts hogy rátaláljunk végre
Győzzünk le űzzünk el minden ellenséget
s keressünk gyógyulást a sok szenvedésre
Jöjj el szabadság lázadók üdvössége
Petőfi Sándornak
A Tiszánál állok a szegedi pusztán Mint egy kaptár
méh körüldöngicsél a hó Januárt mutat a naptár
Függöny mögött a nap Jégcsapok lógnak egy ágról
Fagy villan szél fúj Varjak zuhannak le a fákról
Rád emlékezem rád gondolok Petőfi Sándor
Zúzmarásodom Elnyűtt kabátom nem melegít
Borzongok és fázom Őrzöm a múlt gyökereit
Fölfeszül az égre a bánat Krisztus sebeit
sejtem a láthatáron Cipelem mint rokkant vándor
életem keresztjét s rád gondolok Petőfi Sándor
Bőröm alá nyúl a tél Velőm belerémül
Lilára zöldre dermedek s elérem végül
hogy semmit se érzek Mintha nem lenne testem
Most értem csak a pusztát Mindig ezt kerestem
Olyan lett a világ mint egy Petőfi versben
Hízik a jég köd száll Szürke reménytelen a távol
Mégis tavaszt várok s rád gondolok Petőfi Sándor
Úgy iszom iszom tiszta lelked akárha forrásból
Rögös pályám tömérdek gond-baj Gyötört vágott az élet
Ezért emel föl a példád ezért jó olvasni téged
Fénylő lángoszlop hajlíthatatlan jellem voltál
Úgy üt szíven a sorsod mint híveket a zsoltár
Mintha ma is élnél De kár de kár hogy meghaltál
Támadj föl Jöjj segíts jöjj vezess te garabonciás
te elpusztíthatatlan táltos te Magyar Messiás
Esküvői köszöntő
Szálltam szárnyas lovam hátán
Isten hozott nem a Sátán
Versben szólok most hozzátok
férfinépek és ti lányok
Nem mint vőfély csak mint barát
jöttem hogy köztetek tanyát
verjek Igyuk meg a gazda
borát és az új párt alva
ne hagyjuk nászéjszakáján
se elnyúlni puha párnán
Nyughatnak még rengeteget
átalhatják az életet
Kényes virág a menyasszony
majd betörik a sok harcon
Lapos hasa hízzon nagyra
urát pihenni ne hagyja
Százhúsz gyereket neveljen
becsületben s békésségben
Soha szükséget ne lásson
lehetetlent se kívánjon
Karmait jól lereszelje
ne az urán köszörülje
nyelvét inkább kihasítsa
hogysem nyakra-főre szidja
A férjnek meg azt ajánlom
asszonyt csináljon a lányból
Nevelje és bátorítsa
uralkodjon szépen rajta
Meg se csalja meg se verje
csak igyon rá úgy szeresse
rá se nézzen másra soha
vagy vásson el minden foga
Legyen példás házasságuk
találják meg hivatásuk
Vége már az intelmeknek
abbahagyom még megvernek
Szólok vidámabb dolgokról
azaz immár csak a jóról
Boldogságban ússzon a ház
s mindenki ki itt bent tanyáz
jókedvében lubickoljon
bele azért mégse fúljon
A vidámság csapjon égre
meg a szép lány fenekére
mindenki szeretőt leljen
a bosszúság borba vesszen
a bánatot tűzre vessék
farkasverembe temessék
Aki mégis búskomor ma
ördög vigye a pokolba
hulljon ki a haja szála
nőjön hordónyi tokája
görnyedjen meg heted-hétrét
orra csiklandozza seggét
De félre az átkokkal is
ugasson az aki hamis
Nekem más a feladatom
végül is ez lakodalom
Nem leszek hát ünneprontó
hanem inkább áldást osztó
Áldásom az ifjú párra
bőséget az egész házra
Együnk igyunk mulatozzunk
semmit pusztulni ne hagyjunk
Fel mindenki dalra táncra
ha falt-vedelt ki ne hányja
mert orvosság van a borba’
s a gyógyszertár neve kocsma
Koccintsunk hát egynéhányat
és ne lásson senki ágyat
míg a hajnal kiviláglik
Igyunk igyunk mindhalálig
Zakopane
Fehér óriások voltak a fák
és véres tányérból evett a nap
a hörgő szelek fejüket rázták
s felkorbácsolták az alvó havat
Másnap mosolygó meleg fűtött
belül mégis megfagyott a kedvem
mostoha sorsom messze űzött
világgá bujdosott árva lettem
Megtört a fény a hegyek csúcsán
fojtogattak a csendes kövek
sírva sírtam a lét határán
ahol az őrök halott szívek
Kövéren izzott szikrázott minden
gyémántos álmok futottak elém
Szaladt az idő röpült felettem
és tüzes nyilakat dobált felém
Hívott hogy én is suhanjak szálljak
legyek a társa végtelen útjain
de a semmiből nem nőnek szárnyak
zene se csendül tört hangszer húrjain
Illan az élet mint az árnyék
a vad sziklák közt torz halál nevet
Fennkölt kopár rémes a tájék
Valahol harang szól Engem temet
/Forrás: Siklósi A. 2010.12.15-i levele/*B.K-T.L.
