Nyíltan vállalhatják homoszexualitásukat

Nyíltan vállalhatják mostantól homoszexualitásukat az amerikai katonák. A washingtoni szenátus is megszavazta az erről szóló jogszabályt. Az amerikai elnök jövő héten szignózza a törvényt, Barack Obama ezzel egyik kampányígéretét teljesítette.

Feszült várakozással ünnepelték az amerikai veteránok San Franciscóban, hogy a washingtoni szenátus megszavazta a homoszexuálisok katonai szolgálatának engedélyezését.

- 18 évig foglalkoztam ezzel, szemtanúja voltam, hogy véget vetettünk ennek a romboló politikának. Ezek most az öröm könnyei. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek ezen a napon, amelyről mindig is álmodtam. Addig folytatjuk küzdelmünket, amíg minden homoszexuális és leszbikus félelem nélkül teljesítheti szolgálatát - jelentette ki az egyik nyugalmazott haditengerészeti parancsnok.

Barack Obama elnök az 1993-as törvény eltörlésével egyik kampányígéretét teljesítette. A szintén demokrata Bill Clinton elnöksége alatt hozott, még érvényben lévő jogszabály értelmében a haderő nem kérdezhetett rá hivatalosan a soraiban szolgálók szexuális irányultságára, nekik pedig nem volt kötelező azt felfedni. A bevallottan homoszexuális egyéneket viszont nem veszik állományba, illetve a szolgálatban lévőket leszerelik. Emiatt több mint 13 ezer embert bocsátottak el a hadseregtől.

- A szenátus ma bátor és helyes döntés hozott, hogy a képviselőházzal együtt megsemmisítette a „ne kérdezd, ne mondd” törvényt - mondta egy nyugalmazott katonatiszt.

Az újonnan megszavazott jogszabályt a republikánusok azért ellenezték, mert szerintük a homoszexuálisok fegyveres szolgálatának engedélyezése károsan befolyásolhatná a katonák harckészségét. A törvényt jövő héten írja alá Barack Obama. (rá)

hírTV

*Gulyás Attila