A Magyar Piarista Diákszövetség lapja - a PIARISTA DIÁK - évek óta kedvelt folyóiratunk, s mivel értékes cikkei miatt érdemes a példányokat megőrizni, elévülhetetlen aktualitására gondolva szeretném ismertetni a Nemzeti Hírháló olvasóival is a 2006.májusi lap 13-15. oldalán megjelent dolgozatot.
Szerzője - dr Sibalszky Zoltán és a Szerkesztő Sajtóbizottság - ( utólagos engedélyét remélve, tekintettel a közérdekűségre), feltételezhetően azért adott hírt PETŐFI SÁNDORRÓL, mert többekkel együtt úgy érzi :
,,Mindenesetre furcsa, hogy csökönyösen ellenzik a sír felnyitását. Ha biztosak lennének abban, hogy nem Petőfié a csontváz, az lenne a természetes, hogy rögtön végezzék el a vizsgálatot. Ekkor rögtön kiderülne, hogy nekik van-e igazuk, és a kérdés nyugvópontra jutna. A makacs ellenzés éppen arra mutat, attól félnek, hogy bebizonyosik az igazság !"
Az utolsó bekezdést idéztem szószerint, mert a nemzetnek még mindig nagy adóssága
kegyeletét lerónia költőóriásai közül a leginkább népközeli, néplelkületű, a hazafiúi érzelmeket legnyíltabb szabadszájúsággal valló poétájának, színész-politikus-szerelemittas zsenijének, akit a sors megfosztott a romantikus hevületében előrevetített hősi haláltól.
Sokkal borzalmasabb szenvedés volt osztályrésze, mintha egy dzsidás döfi át, vagy golyó teríti le, s okozza gyors végzetét. Elhurcolását nem védhette ki, rettenetes sokkhatás érhette, bénította. A szabadságharc elbukott. Ha elfogják, felakasztják. Milyen választási lehetősége volt, érdemes lett volna szökéssel próbálkoznia ? Dehogy. Csak az élőhalotti lét kínálkozott számára.
Hogyan festi Petőfink további életkörülményeit Sibalszky?
,,Barguzin faluban az élet olyan egyhangú volt az elmúlt 300 évben, hogy a mai ottlakók is elődeik elbeszéléséből tudták meg, 1850 táján orosz száműzött forradalmárokat és külföldieket hoztak oda. Összesen három esemény történt ott a 300 év alatt: 1664-ben jöttek a kozákok, hogy Oroszország számára birtokba vegyék a vidéket, 1850-ben odahozták a száműzötteket, és 1989-ben odajött a MegaMorv expedíció !
Kiszelyék ottlétekor nem volt kapható a faluban se papir, se ceruza, se toll, és így érthető, hogy a XIX. században sem tudtak a száműzöttek hírt adni magukról haza. Természetesen eljönni sem lehetett onnan. A legközelebbi város, Ulan Ada 354 km-re van, és közben egyetlen falu létezik ! Télen a hideg, nyáron a felolvadt, mocsaras tundra akadályozta a közlekedést. Én láttam 1985-ben repülőgépről, Habarovszkba ereszkedve, az óriási, tengerszerű vizeket - a felolvadt tundrát.
De ezenkívül még az utóbbi években is csak belterületi útlevéllel közlekedhettek az országban a szovjet alattvalók, és az ellenőrzés lehetetlenné tette az engedély nélküli nagyobb utak megtételét... Hát még a XIX. században...!
A körzeti székhelyen, Ulan Ada-ban valami helyi múzeumban vagy levéltárban Kiszelyék szereztek 54 db, Petőfinek tulajdonított orosz nyelvű verset. A versek rossz helyesírással íródtak, látszik, hogy nem orosz anyanyelvű valaki írta. .......... Az írásszakértők, törvényszéki szakértők és grafológusok is azonosították a kézírást Petőfiével. Néhány vers magyar nyelvű fordítását Kiszely felolvasta. Tartalmuk alapján is hihető, hogy Petőfi írta őket. Az egyik a szabadságharcról szól, egy másik pedig azt mondja el, hogy a magyarok ősei erről a vidékről jöttek, a költő viszont most visszafelé tette meg ezt az utat."
HOL A BOLDOGSÁG MOSTANÁBAN ?
BARÁTSÁGOS, MELEG SZOBÁBAN...
mormoljuk az elemi iskolában tanult sorokat tőle. De elképzelhető-e épp az ő számára egy percnyi valódi boldogság is, még ha egy ottani asszony családmeleggel, gyermekkel ajándékozta is meg ? Egy törékeny alkatú, testi hibás, túlérzékeny, és bizonyára haláláig - 1854. május 10. ez a nap - mély depresszióval küzdő emberi lény... Még több szeretettel és szánalommal kell viseltetnünk iránta, mint amennyit a tömegsírral elnyeletett, feltámadó nimbuszát is gyorsan elkaparni kívánó áltudományos humánum kőkeményen kimért reá, hamisításra vetemedve: kiszedett farkasfogát lereszelik, úgy lett visszaragasztva a koponyába, a női testnek kikiáltott csontváz nevetséges meséjével. Minálunk akkoriban olyan módszerrel védték az állami érdeknek minősített ferdítéseket, amibe még Antonov sem volt hajlandó beszállni. Morvayék, Kiszelyék nem nyerhettek csatát.
Hosszú, siralmas történet vezet a megtalálástól a bizonyítás lehetőségének kudarcáig. Kéry Edit és mások számtalan életszagú bizonyítékot tártak fel, mindhiába. Isten malmainak őrlése azonban kérlelhetetlenül jelzi azt az időt, amikor a méltatlanul elföldelt holtak másodtemetésének meg kell történnie. Az igazságérzet megköveteli a rokoni csontvizsgálatot, a szívek pedig csordultig telítettek szánalommal és egyetértéssel zseniális költőnk iránt. Ez a katharzis jár mindannyiunknak.
Talán a makacs ellenzők is hajlandók lesznek majd letenni virágaikat PETŐFI SÁNDOR megáldandó sírhalmára... Mi - letorkoltak - biztosan ott leszünk kegyeletünk kifejezésével.
Ó'BudaPest, 2010. augusztus 1. (esz - e)
/Forrás: Nemzeti Hírháló 2010.08.01./
*B.Kiss-Tóth László.
