Nem sok női sorozatgyilkost ismer a történelem, de az biztos, hogy Holhos Jánosné gyarapítja számukat. A 30 éves borsodi fiatalasszony három év alatt négy embert mérgezett meg nikotinnal a közvetlen környezetében.
Első férjét szerette volna eltenni láb alól, de meg akart bizonyosodni róla, hogy a méreg, amit készített, megfelel a célnak. Ekkoriban Perecesen éltek, a férfi házában. Egy 5 éves kislánnyal itatta meg a gyilkos nikotin-keveréket, véletlenszerűen választotta ki a gyermeket. A nagy dózisú nikotin azonnal megölte a kislányt. 1957-et írtak ekkor, a kislány váratlan halála nem keltett megütközést sem a rendőrségen, sem a falu közösségében. Nem folytattak vizsgálatot az ügyben, így Papp Erzsébet újabb lehetőséget kapott.
Férje gyakran volt részeg, az italozások alkalmával néha becsmérlő szavakkal illette feleségét. A nőnek több sem kellett, úgy döntött, megszabadul tőle. A fiatal férfi megitta a nikotinos vizet. Ez esetben már végeztek boncolást, de a vérében levő magas alkoholszint, a gyomortartalom erős alkoholszaga és a gyomornyálkahártya alkoholistáknál megszokott elszíneződése meggyőzte az orvosokat: csak alkoholmérgezés lehet a halál oka.
A nő nemcsak iszákos férjét akarta megölni. Legjobb barátnője szintén elvétette a szót, ezzel okot adva a velejéig megátalkodott Erzsébetnek az újabb gyilkosságra. A hatóságok öngyilkosságot állapítottak meg. Erzsébetet is kihallgatták, az asszony azt hazudta, éppen akkor ért oda, mikor barátnője haláltusáját vívta, az üres nikotinos üveg ott volt az asztalon. Bár a falu a szájára vette a nőt, a hatóságok nem tudtak, vagy nem akartak semmit tenni elfogása érdekében. Ezért még egy ember fizetett életével.
Papp Erzsébet újra férjhez ment. Ezúttal Holhos Jánoshoz, és Penészlekre költözött. Mivel nővérével is nézeteltérése támadt, vele szintén megitatta a mérget. A hatóságok még ekkor sem gyanakodtak. Azonban Holhosné hibázott: visszaváltotta azt a pálinkásüveget, amiben mérgét tartotta. Mivel két ember majdnem meghalt az üveg alján maradt nikotinos lé miatt, a hatóságok vizsgálódni kezdtek. Az üvegben a halálos nikotindózis kétszeresét találták. Kiderült, ki vitte vissza az üveget, s mivel Holhosné környezetében több rejtélyes haláleset is történt, rövid időn belül kiderült az igazság. A kislány és a férj holttestét exhumálták, így kiderült, hogy mi okozta halálukat valójában. Holhosnét elfogták, de végig tagadta tetteit. 1961-ben felakasztották.
Sem az elmeszakértői vizsgálat, sem a nyomozás nem tudott választ adni arra, miért követte el a gyilkosságokat. Jelentéktelen problémákra használta megoldási képletként a mérgezést. Kegyetlen, gonosz ember volt. A történetben az a legszomorúbb, hogy ha a hatóságok már az első esetben körültekintően járnak el, megmenthették volna három ember életét.
/Forrás: bezzeganya.postr.hu – wikipedia –alfahir.hu 2013.02.10./*B.
Az Ausztráliában élő Csapó Endre barátunk újabb három (nemzetközi és magyar vonatkozású) politikai tanulmánya
Csapó Endre:
Éveleji látóhatár 2013
(Megjelent a Magyar Élet 2013. január 24-i számában)
Az év elején távlatos áttekintés a feladat. Ha lenne rá statisztika, kiderülhetne, hogy világszerte az emberek békés újesztendôt kívánnak egymásnak. Ezt akár elfogadhatnánk a demokrácia szellemében népakaratnak, amit meg is valósíthatnának a mai világot uraló, magukat demokratikusnak valló nagyhatalmak. A világ azonban nem úgy mûködik, hogy a nagypolitika elfogad egy ötletet, mert azt mindenki akarja, és mert az ötlet jó. A nagyhatalmak nem így gondolkodnak, a demokráciáról is más a véleményük, csak ritkán kérdezik meg a népet, de elôtte manipulálják.Egyébként is nincs januári újrakezdés, a jelen is, a jövô is a múltban gyökeredzik, a korábban megindult vagy megindított folyamatok tovább élnek a jelenünkben is és a jövônkben is – úgy tudunk elôre tekinteni, ha ismerjük az utat, amin ide érkeztünk.
A kétfelvonásos világháború kitöltötte a XX. század elsô felét, amelynek a végén rombadöntött Európát találunk két nem-európai katonai hatalom ellenôrzése alatt. Mindkét fél-Európa megszállója hirdette és megkövetelte a felszabadítónak kijáró tiszteletet. A történelem folyamán Európa elsô ízben került szembe olyan nagyhatalmakkal, amelyek tartósan berendezkedtek igazgatására. A X. században létrejött Európát a XX. századig csak keletrôl érte súlyos támadás, azokat Közép-Európa védte ki, illetve szenvedte meg. A távolabbi nyugaton immár nagyhatalommá nôtt Egyesült Államok politikai, gazdasági, fegyverzeti majd katonai támogatásával megsegített orosz illetve szovjet birodalom volt az elsô külsô erô, amely a földrajzi Közép-Európa egészét meghódította. A XX. század második felében létrejött erôviszonyokból nemcsak Európa megfelezésére jutott, hanem létrejött az úgynevezett bipoláris világuralom.
Erre a közös USA–USSR idôszakra nagyobb figyelmet kellene fordítani, mert ez idô alatt rakták le a gyôztesek kalmárjai az emberi világ elkövetkezô új korszakánakalapjait. A szerepet betöltô két nagyhatalom két – látszatra ellentétes – materialista ideológiát hirdetett, ami valójában egy ideológia két változata. Történelmi szerepük szerint a társadalom kebelében gerjesztett politikai surlódás, vetélkedés, ami a hatalom számára hasznos, sôt adott esetben alkalmas forradalom vagy éppen háború ideológiai igazolása. Olyan ellentétpár, ami egy szándék (akárcsak egy nehéz kô) jobbról és balról való elôremozgatását eredményezi. A magyar társadalom 45 éves „szocialista” átnevelés után teljes társadalmával a távolról oly szép kapitalizmus híve lett, vérbolsevista vezetôik pedig a liberalista ideológia elôtt térdrehulló kiszolgálói lettek az amerikai, nyugat-európai rablótôkének. Ez vezetett végre, húsz év után annak felismerésére, hogy a nyugati mákony épp olyan áfium mint a keleti. Ez vezette rá a magyar népet a magyar útra, ami mentes a szélsôségektôl. A világ a szélsôségek uralmától szenved ma is. Az amerikai–szovjet gazdasági és politikai rendszerben az államot kisajátító szocialista állt szemben az államot csak rendôri szolgálatra korlátozó liberalistával. Ennek a két szélsôségnek lett áldozata Európa, ahol sok szép példája termett az állam és a magángazdálkodás közötti harmónia megteremtésére.
Ha röviden jellemezni akarjuk az Orbán-kormány intézkedéseinek korszakos jelentôségét, akkor az állam és magánszektor magyar viszonyokra alkalmazott arányosságra való törekvése kerül említésre elsô helyen. Ez bôszíti fel a jelenlegi globális gazdasági diktatúra politikai szerveit. Washington és Brüsszel ellenében kell rendbehozni a magyar gazdaságot, hogy képes legyen az ország visszavenni függetlenségét.
Az irányzatok elnevezése nem mindig ad tájékoztatást a valódi tartalomról. Az alábbi idézetben a szocializmusnak hatalomkoncentráció jelentése van. A korszellemnek megfelelôen Amerikában is komoly politikai erôt képviseltek a szocialisták a múlt század elején. Norman Matton Thomas, vezetô amerikai szocialista, pacifista hat alkalommal lépett fel a siker jegyében a Socialist Party of America elnökjelölt-jeként. 1944-ben egy választási be-szédében mondta az alábbiakat:
„The American people will never knowlingly adopt socialism. But, under the name of »liberalism«, they will adopt every fragment of the socialist program, until one day America will be a socialist nation without knowing how it happened. ... I no longer need to run as a Presidential Candidate for the Socialist Party. The Democrat Party has adopted our platform.” (Az amerikai nép soha nem fogja tudatosan elfogadni a szocializmust, de a liberalizmus neve alatt elfogadja a szocialista program minden darabját, végül Amerika szocialista ország lesz anélkül hogy tudná, hogyan történt. Már nem kell fellépnem a Szocialista Párt elnökjelöltjeként. A Demokrata Párt magáévá tette a mi törekvéseinket.)
Tipikus üzleti szemlélet. Ha nem megy az áru, megcseréljük a cimkét. A kalmár minden háborúban hitelezett a szembenálló (szembe állított) feleknek – övé volt a zsákmány.
Az amerikai társadalmat alig érintették politikai ideológiák. Az állam nem más odaát, mint az üzleti élet érdekeinek megfelelô kondíciókat fenntartó törvénykezési és hatalmi adminisztráció. Gyakorlatilag két hasonló erejû párt váltja egymást, az elnök a fônök, de ha másfelé tereli a szekeret, megfenyítik, ha kell, lelövik. Mindez feltételez egy állandóságot biztosító, pragmatikus hatalmi rendet, mint valami szakrális autorítást. Sokan keresik az amerikai államhatalom igazi magját.
Az európai ember – talán a valójában nem kívánatos háborúkból fakadó tanulságok nyomán – reálisan fogja fel az életet. Ebbôl a fejlôdési szakaszból az amerikai ember kimaradt, leszámítva az Észak–Dél háborúját, amiben csak egymást gyilkolták, azután hogy kifogytak a célkereszbe kerülô indiánokból. Minthogy ott minden üzlet, és evangelistának lenni könnyebb munka, mint keményen dolgozni, gombamódra szaporodtak a vallásfelekezetek. Billy Grahamra, a mikrofonos dervisre figyelt föl a világ, pedig ôt csak a kommunikációs technológia új világa mutatta föl, amikor már hosszú története van az amerikai protestantizmus különleges megnyilatkozásainak.
„J.-M. Dreyfus szerint »napjaink amerikai tudatában benne kell lennie a totális pusztulás lehetôségérevonatkozó megszállottságnak, amely egy eszkatologikus légkörben fürdeti Amerikát. Nemcsak a háborútól, a terrorizmustól, a városi erôszaktól, a társadalom felbomlásától való félelem, hanem a legvégsô vég észlelése is mindig közeli«. A szerzô mindezt azzal magyarázza, hogy a protestáns Amerika – ellentétben a katolikus hagyományú országokkal – mindig is falta az Apokalipszist bemutató Jelenések Könyvét, és továbbra is a lázas prédikációk ritmusában él: az önkívületbe esô hívek megtöltik a stadionokat, az elnök állítása szerint a Mindenhatótól kap parancsokat, és gombamódra szaporodnak a nonstop prédikációkat sugárzó tévécsatornák. Ennélfogva »a holokauszt beépül ezekbe a nagyon begyökeresedett képzelgésekbe, és olyan történelmi valóságot nyújt, amely tökéletesen megfelel ennek a sémának.«”(Antidogma.hu)
Az amerikai nép legfôbb nevelôeszköze a film, annak világában él, nem a valóságban. Vér, horror, rettegés a mérce, itt tanulja meg az amerikai az erô értékét, itt lesz egyéneiben is a világrendezô erô hatalmának részese. Ehhez párosul az elhivatottság nevében elfogadni a demokrácia-terjesztôi szerepet a Föld minden részén. A filmek látszatvilágában élô amerikai a szekták által szervezett hívôi társaságokban talált egy másik képzelt világot.
Nem sokkal az USA elsô világháborúba való belépése elôtt Wilson elnök az egyik szenátusi beszédében elôbb megmagyarázta, hogy az Egyesült Államokat „az emberiség javára alapították”, majd pedig kategorikusan kinyilvánította, hogy „az amerikai elvek, az amerikai politika (…) az emberiség elvei, és ezért kell érvényesülniük”.
„Hovatovább még egy Soros György is károsnak tartja, hogy Amerika kormányzása jelenleg egy határtalan küldetéstudattal büszkélkedô szélsôséges csoport kezében van, és egy olyan elnök vezeti, aki »úgy érzi, hogy szeptember 11-én maga Isten kente fel«. Alain Touraine neves francia szociológus megerôsíti, hogy az Egyesült Államok egy olyan világrend kiépítését tervezi, amely úgymond Istent szolgálja, és ezáltal lényegében maga is azokhoz a fundamentalista rendszerekhez hasonlít, amelyek ellen harcba szállt. Az ismert brit publicista, George Monbiot szerint Bush valójában vallásháborúba küldte csapatait Irakba, ahol az amerikai katonák az elnök felfogásában a »remény üzenetét« hivatottak a helyieknek tolmácsolni, megszabadítva ôket a »sötétségtôl«.” (Antidogma.hu).
A neokonzervatív irányzat Amerikában érlelôdött ki annak érdekében, hogy a Demokrata Párt liberalizmusát vállalja fel a konzervatív Republikánus Párt. A amerikai liberalizmus hozta a világ nyakára a kétpólusú világrendet, amibôl akarták megvalósítani Nyugat-Európa szocialista átalakítását. Ezt szolgálta a Willy Brandt-féle barátkozás a Szovjetunióval a politikában, és az Eurokommunista Mozgalom az 1968-as diáklázadásaival az utcán.
A liberális betörés sikeres volt a konzervatív pártba, ott mûködik neokonzervatív néven. Ma (még) az Európai Unióban többségben vannak az 1968-as „fiatalok” Nyugat-Európa országaiból. Az amerikai neokonok rajtuk keresztül uralják és irányítják az Európai Uniót, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy azt egy diktatórikus kormányzat alá vessék. Ennek eszköze a gazdasági válság.
Változik a világ, ez a dolgok rendje. De amikor öntelt erôszak követel olyan változást, ami ellenkezik a természet rendjével, mert a történelmi fejlôdésekben létrejött nemzeteket akarja megfosztani életük rendjétôl, akkor nem lehet meghátrálni a nemzeti önvédelem hôsies vállalása elôl.
------------------------------
Csapó Endre:
A magyar baloldal külföldi vállalkozás
(Megjelent a Magyar Élet 2013. január 31-i számában)
Sokan elemzik Magyarország történetének azt a korszakát, amiben vezetôi olyan körülmények között kormányozták az országot, mint egy zátonyos tengerre ûzött hajót. A trianoni katasztrófát követô negyedszázadra utalunk, amikor minden idegen érdek vadászhatott magyarokra és magyar zsákmányra. A mai helyzet más, de a mai Magyarországnak sem könnyû a dolga, ami a magyar érdekek veszélyeztetettségét illeti. Akkor a hadisarc fizetése akadályozta az anyagi talpraállást, most az adósságtörlesztés bénítja a gazdasági kiemelkedést a kiszolgáltatottságból. A kettô között nem sok különbség van, egyaránt az ország zsebében turkálnak, van-e még valami kiemelnivaló? Folyamatosan változó, mondhatni, vajúdó korszakot él át az emberiség. Korábban a háborúk adtak alkalmat a változtatásra, ma gazdasági-pénzügyi mûveletek idéznek elô új helyzeteket, válságot, inséget. A múltban a gazdasági élet alkalmazkodott a politikához, ma a gazdasági élet diktálja a politikát, aminek következtében a politika filozófiai rendje és képviseleti pártrendszere összekuszálódott és leomlóban van.
Magyarország és az ország népe, ma is veszélyeztetett állapotban van, mint ahogy volt a múlt század elsô felében. Noha most nem terjeszkedô nagyhatalmaktól és azok nagyétvágyú kis szövetségeseitôl kell félnie, az ország mégis védelemre szorul, nemkevésbé állami léte védelmére, külsô és belsô támadások ellen.
Az európai civilizáció legnagyobb történelmi vívmánya volt a nyugati fejlettebb országokban az állami felügyelettel végzett, gépesített ipari munka által elérhetô polgári jólét. Ennek a fejlôdési eredménynek a birtokában még indokolatlanabb az országok közötti háború, hiszen tisztes munkával, békével jólétet lehet teremteni. A tisztes európai civilizáció szégyenfoltja volt a gyarmatbirtokok megszerzése, fôleg azoknak brutális módon történt elfoglalása, kirablásuk céljából. Ebben a nyugati tengeri hatalmak, fôként az angolszászok jeleskedtek. A szerzés ilyen módozatából eredô világfelfogás késztette e hatalmakat a kontinentális Európa, Közép-Európa megtámadására. Az eredmény: Európa világelsô civilizációs szerepe és jelentôsége megtört, hozzá méltatlan és éretlen civilizációk uralma alá került. Ebbôl a civilizációs törésbôl fakadóan is mára a világelsôség eszmeisége az Egyesült Államok üzleti- és bankvilágának globális törekvésében tör a megvalósítás felé. Ennek a törekvésnek gátként áll útjában az állam, mint az európai népek önállóságát alapozó intézmény.Ezért újították fel a szabadpiac-elméletet, amit most ráerôltetnek Európára.
Ennek a szívós törekvésnek nem felel meg az európai körülményekre épített, államilag ellenôrzött, szociális felelôsséget viselô kapitalista rendszer, ami a múlt században több alkalommal is kialakulóban volt. Az európai szociális modell rokonfogalma a német ihletésû szociális piacgazdaság. Ennek lényege: a vállalkozói szabadságot, a tisztességes verseny fetételeit és a termelés menetében alkalmazásból kiszorultak megélhetését az adózás és újraelosztás alkalmazásával államilag kell biztosítani a tôke és munka közös erejével megtermelt javak hozadékából. Röviden talán a német közgazdász, Wilhelm Röpke megfogalmazásával jellemezhetô:
„E kerethez nem kevésbé hozzátartozik a jog, az állam, az erkölcs, a szilárd normák és az értékmeggyôzôdés, mint a gazdaság-, szociális- és pénzügypolitika, amely a piacon kívül egyezteti az érdekeket, védi a gyengéket, a gátlástalanokat kordában tartja, lenyesi a kinövéseket, korlátozza a hatalmat, meghatározza a jogszabályokat, és betartásukat ellenôrzi. A piacgazdaság szükséges, de nem elégséges feltétele a szabad, boldog gazdaságnak, igazságos és rendezett társadalomnak.”
Íme a kapitalizmus két arca. Az eredeti, amelynek egyetlen istene a profit, amely nem tûri az állami ellenôrzést. A másik, amely részelteti – fôleg a munkásság érdekvédelmi küzdelmei nyomán – a társadalom termelési ágazatain túli rétegeit is az ipar értéktermelô eredményében. Orbán Viktor és kormánya ilyen kapitalizmusban látja a megoldást.
A profitistent hívô kapitalizmusnak egy internet szócsöve, Seres László blogja így panaszkodik:
„A magát polgárinak nevezô kormánynak nincs se parlamenten belül, se azon kívül markáns piacpárti ellenzéke, amely kiállna az egyén és a piac szabadsága mellett. A kapitalizmus mellett. Nincsenek, hogy megvédjék az egyéni szabadságot, az állami bürokratikus korlátozásoktól mentes piacgazdaságot, a kapitalizmust. ... A kicsi, de erôs állam feladata egy szabad társadalomban az egyén, a közösségek, a piaci folyamatok védelme, a polgárok fizikai biztonságának garantálása, a joguralom és a jogbiztonság fenntartása, nem több. Ehhez természetesen elengedhetetlen állam és gazdaság, állam és szociális szféra, állam és egyházak, valamint állam és média radikális szétválasztása. ... Meggyôzôdéses európaiakként érvelünk az erôs euroatlanti elkötelezettség mellett, de a Tobin-adót kivetô, kiterjesztett »szociális jogokon« alapuló szociális Európa ellen. Nem kíméljük a rasszizmust, a nyugati civilizációt fenyegetô iszlám kihívást, az Amerika-ellenességet, az álságos »politikai korrektséget« vagy a diszkriminációt, legyen az pozitív vagy negatív.”
(De mi az a Tobin-adó? James Tobin Nobel-díjas közgazdász gondolatának lényege, hogy a nemzetközi átutalásokra kivetett alacsony adóval (0.01–0,25%) megfékezhetôk a spekulációs mozgások úgy, hogy közben a mûködô tôke gyakorlatilag zavartalanul áramolhat. Az adó ugyanis – alacsony volta miatt – csak a spekulációra jellemzô napi többszöri átutalásokat sújtaná igazán. Ezáltal csökkenthetô lenne az az instabilitás, amit a napi 70 milliárd dollárról harminc év alatt napi 1,5 billióra !!!!! ugrott nemzetközi devizaforgalom okoz. Ennek a pokoli összegnek több mint 80%-ának semmi köze sincs a reálgazdasághoz, kereskedelmi ügyletekhez, befektetésekhez, kizárólag spekulációs célt szolgál. Hát így keletkezett a jelenlegi gazdasági és pénzügyi világválság?)
Ez legalább ôszintén hirdeti, hogy az amerikai karvajtôkének igyekszik hídfôállást létrehozni Magyarországon. Nem úgy mint hasonló szerepében az SZDSZ és az MSZP.
Hegyi Gyula MSZP politikus írta mostanában: „Ha a szocialista pártok lemondanak a kapitalizmus meghaladásának és a demokratikus szocializmus megteremtésének reményérôl, akkor félô, hogy a neoliberalizmus portásaként elôbb a hitelüket, majd az állásukat is elveszítik.”
Lehet, hogy Hegyinek nem tûnt még fel, de a választók jó része már felismerte a külföldi tôke szolgálatában álló MSZP nagy hazugságát. Sajnos, nagy politikai tábora van Magyarországon a szélsôséges neoliberális kapitalizmusnak, szinte a kádári idôk teljes politikai elitje és gazdasági vezetôi, a szocialista napos oldal kedvezményezettjei képezik.
Található az interneten a Magyar Egyesült Baloldal Egyesület lapja, amelynek egyik száma közli Krausz Tamás írását a neoliberalizmus magyarországi jelenlétérôl.
Krausz Tamás történész, egyetemi tanár, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának egyik alapítója ésmeghatározó személyisége volt, éveken át alelnöke is. Hû kommunistaként megelégelte pártja elvhûtlenségét. 2009. április 7-én a Népszabadságban megjelent „Good bye MSZP!” címû írásában bejelentette, hogy kilépett az MSZP-bôl, azzal az indoklással, hogy a nagytôke nyomása alatt az MSZP elvesztette szociális arculatát. Bejelentése két nappal követte az MSZP kongresszusát, amelyen nagy többséggel a jelentôs megszorításokat tervezô Bajnai Gordont jelölték Gyurcsány Ferenc utódjának a miniszterelnöki poszton.
A jelzett írásban (2010. jan. 12.) olvassuk:
„A rabló jellegû privatizáció, a tudatosan beépített korrupció, a lakosság szociális ellátó rendszereinek szétzúzása, minden közösségi termelési forma lerombolása stb. szinte példátlan politikai vereséghez vezetett, a magyar pártpolitikai liberalizmus, követve a kelet-európai országok többségét, egyszerûen meghalt – a lakosság megvetésétôl kísérve. A politikai harakiri, amelynek tanúi voltunk az SZDSZ esetében, azonban csak látszólagos harakiri. Bauer, aki az ôszinte neoliberálisok közé tartozik, kikotyogta a liberális terveket a Róna Péterrel folytatott vita során. ... az MSZP már régóta az SZDSZ gazdasaságpolitikáját lízingeli, a neoliberális gazdasági projekteket erôlteti, amelyek a világválságba torkolló gazdasági katasztrófáért felelôsek. Csak az történik meg, ami például már a Népszabadság esetében megtörtént, a »szocialista napilapot« a neoliberalizmus magyarországi fô orgánumává formálták át. Ideje az MSZP baloldali tagjainak, platformjainak végiggondolnia, hogy meddig játsszák el az ismert tojás szerepét. A kérdés az, hogy viszik-e a fészek egy részét magukkal vagy harc nélkül egyszerûen kidobják ôket a fészekbôl, esetleg még a választások után is vállalják majd a »felszámoló biztos« szerepét, és maguk is az új, most már valóban kizárólag nagytôkés párt szerves részeivé válnak. Bauer terveit az MSZP vezetôségének jó része régebb óta fontolgatja, tetszetôs a program. Mégiscsak bent maradnak a politikai erôtérben – a politikai baloldal teljes megsemmisítésének árán.”
Igen, ezek érdekes dolgok. Az MSZP a szocializmust is elárulta, a magyar nemzeti érdekeket is elárulja, a neoliberális nyomulás kifosztotta az országot, IMF és EU Magyarország gazdasági térdrekényszerítésén fáradozik, az USA – atlanti szövetségesünk – a magyar nemzeti kormány megbuktatásához ad támogatást az ország hazaárulóinak. Az Európai Unió is teljesen a neoliberális garázdálkodás érdekében avatkozik be Magyarország dolgaiba. Van ez még cifrábban is:
„Magyarországon, de az Európai Unióban is csak jobboldal van, Orbántól Gyurcsányig mindenki a neokonzervatív, kapitalista világrend kiszolgálója, az MSZP pedig »beszopta a neoliberális cuclit«, így szellemi legatyásodásból kell felépülnie – tudtuk meg a Szanyi Tibor szocialista politikus, Scheiring Gábor LMP-s képviselô és Tamás Gáspár Miklós filozófus (TGM) részvételével zajlott fórumon” – olvasható a „Riport az önreflexív baloldal” exkluzív rendezvényérôl:
„TGM ennél egyszerûbb megoldást támogatna; ezt forradalomnak hívják. Ez persze sajnos nem ilyen egyszerû, hiszen manapság nincs kivel kirobbantani a forradalmat. TGM rögtön feloldotta az említett baloldali paradoxont is: szerinte észrevehetô méretben nincsenek is baloldaliak, igazi antikapitalisták sem Magyarországon, sem Európában, kizárólag jobboldaliak vannak, ám köztük kétségtelenül megkülönböztetünk »nemzeti jobboldaliakat«, akik ma kormányzó jobboldaliak (Fidesz) és »valamivel demokratikusabb, liberális jobboldaliakat«, akik ma ellenzéki jobboldaliak (MSZP). »Mindebbôl következik, hogy a nemzeti egység teljes, nem tudom, miért van akkora zûr« – kerekítette le a gondolatot TGM. (Általános derültség a teremben.)”
Megjegyzés: A kommunista szótár szerint a kommunisták és szocialisták baloldaliak, vagyis a nép pártján állnak, szemben a pusztulásra szánt kapitalizmussal, minden más párt jobboldali, vagyis nem forradalmi, ennélfogva a kapitalizmus kiszolgálója.
*
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung „Létezik egy rejtett Európa” címmel közölt interjút Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel 2012. március 4-én.
Orbán:
– Mi történt 2010-ben Magyarországon? A baloldal összeomlott. A liberálisok már nincsenek a Parlamentben. Most mi történik? A nemzetközi baloldal megpróbálja újra felépíteni a magyar baloldalt – ennek nem örülök, de érthetô. Belülrôl nem megy, mert ott csak romok vannak, tehát kívülrôl csinálják, nemcsak Európából, hanem Amerikából is. Olyan alapítványokat és baloldali személyeket támogatnak, akik baloldali alternatívát akarnak megformálni Magyarországon. Ezért támad bennünket radikálisan a nemzetközi baloldal.
– Mi a társadalmi oka ennek a jobb és bal közötti harcnak?
– Magyarországon a nagytôke meglehetôsen kíméletlen része megszállta a pártok egy részét, elsôsorban a szocialistákat. A szocialisták utolsó három miniszterelnöke mind az ország leggazdagabb emberei közé tartozott, és szövetség alakult ki a nagytôke és a legszegényebbek között. Az állam szilárdan a nagytôke kezében volt. Szociális segélyekkel, idô elôtti nyugdíjjal, rokkantsági nyugdíjakkal, az adócsalások tûrésével teremtették meg a tömeget, amelyet az állam kitartott. Ezzel a középréteget megfosztották az erejétôl és a terétôl. Amikor 2010-ben megnyertem a választásokat, Magyarországon olyan volt a szociális helyzet, hogy több ember élt az államból, mint munkáért kapott bérbôl. Magyarország ezért egy tragikus végjáték küszöbére csúszott, mert a tízmilliós lakosságból 2010-ben mindössze 3,7 millió dolgozott, és csak 2,6 millió fizetett adót. Amikor 2002-ben leváltottak, az államadósság 52 százalék volt. Amikor visszajöttem, több mint 80 százalékot tett ki. Egy eladósodott ember, cég vagy ország megítélésem szerint nem szabad ország.”
Fentebb láttuk, hogy nem a kapitalista termelési móddal van baj. Az ipari civilizáció alapja a tôke részvétele a termelésben. Ma az a baj, hogy visszatérôben van a jelenlegi nagyhatalmi állapotokban a tôkés kizsákmányolás.
A globalizációval hasonló a helyzet. A közlekedés, az áruszállítás, a pénzátutalás világméretûvé fejlôdése világszélesre, globálisra növelte az ipart és kereskedelmet. A Magyar Tudományos Akadémián elhangzott tudományos elôadás (Erich W. Streissler, Globalizáció, tôkepiacok és az állam szerepe) értelmezésében:
„A globalizáció azt jelenti, hogy ha el akarják kerülni, hogy a külföldiek nagyon lehagyják õket, a magyaroknak hasonlóvá kell válniuk külföldi versenytársaikhoz. Tanulniuk kell külföldi vásárlóiktól, és utánozniuk kell a külföldi termelõket, mert ezáltal növekedhet gyorsan a termelékenység Magyarországon. Ez utóbbi pedig csodálatos hatással lesz a reáljövedelmekre, a fogyasztókra és a foglalkoztatásra (elsôsorban a fiatalok és a hatékonyan dolgozók foglalkoztatására). A lemaradók és az idôsek számára azonban kemény következményekkel jár. A nemzetközi verseny valójában azt jelenti, hogy ha a termelést nagymértékben nemzeti jellegûnek akarjuk megôrizni, gondolkodásunkban és magatartásunkban nagymértékben nemzetköziesednünk kell. A globalizáció mindenekelôtt defenzív, nem pedig offenzív jellegû. A globalizálódás Európában európaizálódást jelent. Éppen ezért célszerû szemügyre vennünk azt a meglehetôsen új jelenséget, amelyet Európai Bizottságnak vagy, röviden, Brüsszelnek neveznek. Brüsszel valójában nagyon erôs központi kormány. Gazdasági okokból – és az Európai Unió még mindig elsôsorban gazdasági unió – az EU ténylegesen inkább szövetségi állam egy erôs központtal, semmint államok szövetsége.”
A nyugati világban ma korlátlan uralmat gyakorló neoliberális kapitalizmus irányító erôt szerzett az Európai Parlamentben a baloldali pártok túlsúlyával. Az Európa Tanács tagjai ugyanennek az irányzatnak elkötelezettjei. A baloldali terv: az Európai Unióból USA mintájára központi kormányzatú Európai Egyesült Államokat létrehozni. Ennek akkor lehet elejét venni, ha Nyugat-Európa országaiban is háttérbe szorulnak a nemzetközi elkötelezettségû baloldaliak. És akkor létrejöhet olyan Európa – Orbán Viktor hasonlatával szólva, ami gyümölcskosárra hasonlít inkább, nem pedig egy gyümölcsturmixra.
Végülis arról van szó: lesz-e még Európa?
------------------------------
„Orbán-Magyarország
– demokratikus arculatú diktatúra”
(Megjelent a Magyar Élet 2013. február 7-i számában)
A baloldaliak esetenként nem szeretik a diktatúrát, pedig létük éltetô eleme. Olyankor félnek tôle, amikor nem ôk vezénylik a demokrácia-adta hatalmat. Elméleti irományaikban még mindig úgy írnak a baloldaliságról meg a demokráciáról, mint valami egyértelmûen nemes fogalomról, aminek cimkéje alatt megvalósul a néphatalom. Baloldali értékekrôl szavalnak, ami a szegények, elesettek, a kisemberek iránti elkötelezettséget és gondoskodást jelenti, a demokrácia pedig ennek olyan politikai irányzata, ami a nép akaratából jön létre a nép érdekében. Pedig a harcos internacionalizmus 220 éves történelme forradalmak, háborúk, osztályharcok, merényletek hosszú sora a „haladás” ellenzôi, a „reakció” ellen, az emberi élet minden természetes rendje ellen. Most éppen Magyarországot támadja a nemzetközi baloldal, mert olyan kormánya van, amely a nemzet védelmét vállalta magára.
A baloldal erôs nemzetközi szövetkezés a Föld javainak birtoklására és a világ népei fölötti hatalom megszerzésére. Ez a nemzetközi diktatúra nehezedik most Magyarországra, mert az védi javait, nemzete érdekeit, jövôjét. Most éppen zsarnoksággal, diktatúrával vádolják a magyar kormányt. Nem tudja elviselni a Nemzetközi Baloldal, hogy a magyar nép leleplezte országában a megbukott szocialista, és a helyébe érkezett liberalista irányzat azonosságát. Ilyen felismerés elterjedése nagy veszélyt hozhat számára. A hírszolgálatok minden eszközét bevetik a magyar kormány ellen. Naponta jön hír valamilyen amerikai és nyugat-európai sajtó, internet, rádió, televízió útján elkövetett támadásról: „Magyarország veszélyezteti a demokráciát”.
A hungarianvirus nevû internetlap, az „Orbán Diktatúra Elleni Szövetség: Milla, Szolidaritás, Haza és Haladás” szócsöve közli most egyik nyugati támadás részleteit, ebbôl közöljük a lényeges részt:
„Jean-Christophe Rufin orvosdiplomata, világhírû francia író és emberjogi aktivista még 2012 év elején fogalmazta meg Orbánról és diktatúrájáról azt, amit ma már az egész világ meg kellett, hogy tanuljon: »Ma már egyetlen autokrata sem keres magának baloldali-nacionalista ideológiát, egyáltalán: izmust; nem nyúl fegyverhez, hanem demokratának álcázza magát. Az Orbán-Magyarország tökéletes mintapéldánya a demokratikus arculatú diktatúrának. Ennek a vírusnak egyelôre nincs meg az ellenszéruma, de meg lesz! Zsarnokságot tudniillik úgy is lehet gyakorolni, hogy valaki tiszteletben tartja a demokratikus formákat. Minden döntés, amelyet meghoz, gondosan be van csomagolva demokratikus sztaniolba. És ezzel példát ad, itt Európa közepén, halálosat. Mert halálos vírust injekcióz a demokrácia testébe: korlátozza a szabadságot, de gondosan ügyel arra, hogy minden korlátozást republikánus frazeológia kísérjen. Ezt a magyar miniszterelnök kiválóan megtanulta és csinálja.«”
Honnét veszi ez a francia orvosdiplomata-elvtárs ezt az információt, ami szerint a demokrácia szabályainak megfelelô magyar kormányzás csak arculat, valójában diktatúra? Természetesen a magyarországi bolsevistáktól. Ez ahungarianvirus magyar olvasók részére is szolgál leleplezés-sel:
„Ma már minden tekintélyes és kevésbé nagynevû nyugati sajtótermék több-kevesebb pontossággal, de a lényeget tökéletesen értve fel tudja sorolni Orbán Viktor magyar miniszterelnök összes olyan intézkedését és törvényét, amellyel kivégezte a magyar demokráciát. Tette ezt úgy, hogy látszólag betartotta a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság alapvetô szabályait: a törvényeket a parlament hozza, és a végrehajtó hatalom alá van vetve a népképviselet által alkotott törvényeknek. Orbán azonban a maga cinikus módján kíméletlenül kiforgatott és kihasznált mindent, elvet normát és gyakorlatot, amit a nyugati világ hosszú évszázadok alatt kiizzadt magából a polgárok »jó élete« érdekében. Pártját, a Fideszt elôrelátóan már régen átformálta vezérfüggô, akarat és vélemény nélküli végrehajtó gépezetté. A pártból 1995-tôl, Orbán jobboldali pálfordulása óta vagy önként távozott, vagy kénytelen volt távozni mindenki, akiben az ellenvéleménynek csak a gondolata is felmerült. Így a mai fideszes kétharmados »népképviselet« az orbáni akarat képviseletének feladatát látja el. Orbán törvényei Orbán torz elképzeléseit védik hatalomról, gazdaságról, néprôl, és nem a polgárokat védik a torz hatalmi akarat megnyilvánulásaitól. Ezért nem vethetô össze semmilyen mai nyugati és korábbi demokratikus magyarországi gyakorlattal az, ami a Fidesz-uralom alatt történik. Európa nehezen értette ezt meg – nem csoda, Magyarország is. ... Amíg Orbán Viktor és pártja, a Fidesz van hatalmon Magyarországon, sem a magyarok, sem Európa nincs biztonságban. Orbán ugyanis kiismerte a Nyugat mûködési módját, és úgy véli, tudja, hogyan kell túljárni az eszén. ... Az Orbán-rendszer veszélyessége nem a nemzetközi fellépéshez szükséges eszközeiben rejlik, hanem a példaadó értékében. Van veszélye a fertôzésnek. Mert a mai demokráciák ellenfele nem egy konkurens modell, mint a szovjet korszakban. A veszély a karikatúra, a belsô bomlasztás, a demokrácia átalakítása az ellenkezôjébe, olyan pártok tevékenysége nyomán, amelyek demokratikusnak mutatják önmagukat, de a programnak, amit képviselnek, semmi köze a köztársasághoz. A magyar gyakorlat az Európai Unió szívében több mint kellemetlen – halálos példa. Hát ezért muszáj szétszálazni és lerántani az álarcait.”
Az idei magyarországi tavaszon megkezdi a Fidesz-kormány hivatali idejének negyedik évét. A csúf vereséget szenvedett baloldal talpon maradt maradék pártjai és a töredékek új formátumai egy választási összefogáson fáradoznak, ami nagyon nehezen jön össze amiatt, hogy ki legyen 2014-re a miniszterelnökjelölt. Sok mindent el kellene rendezni a magyarországi baloldalnak, amely csak akkor tudott egységet alkotni, amikor volt mit elosztani hatalomból és javakból.
Vannak széplelkek, akik a magyarországi politika törésvonalának két oldalát összebékítenék valamilyen „fogjunk össze az ország érdekében” alapon. A szépséghibája ennek csak az, hogy most éppen balról jön, és csak a baloldali szétesést követôen. Egyébként – mint tudjuk – a baloldal mindent a gyôzelemre fordít – ez a harc lesz a végsô – aminek érdekében a mult század derekán kiirtották a magyar felsô- és középosztályt. Kétségtelen, hogy ma a bal–jobb törésvonal „két Magyarországot” produkál, de most arra van lehetôség, hogy végre a nemzeti oldal rendezkedhet be a magyar politikai téren, és a posztkommunista-balliberális tábor tûnjön el a porondról. Másszóval ideje eltakarítani a 45+20 éven át ártó kommunizmus maradványait.
A baloldalon természetesen másképpen fogalmaznak. Az MSZMP-s majd SZDSZ-es, ma gyurcsányista Bauer Tamás azt vallja, hogy:
„A magyar politikában és a most folyó választási kampányban valójában nem három pólus van jelen, hanem kettô. Az egyik pólus a húsz évvel ezelôtt létrejött és azóta fennálló nyugati típusú parlamenti demokráciát föl akarja számolni, a másik oldalon pedig azok az erôk vannak, amelyek fönn akarják tartani. Ez az alapvetô kérdése 2010-nek és az elôttünk álló éveknek: meg lehet-e védeni, át lehet-e menteni a magyar demokráciát, ha úgy tetszik, a magyar szabadságot. A kötcsei beszédnek az az üzenete, hogy a Fidesz föl akarja számolni a magyar demokráciát.Olyan berendezkedést akar Magyarországon kialakítani, ahol leválthatatlan lesz, ahol a kormányzó Egységes Pártnak nincs alternatívája. Ez a demokrácia végét jelentené. ... Itt húzódik ma a választóvonal.”
Magyarországon a baloldal két irányzatából (szocializmus és liberalizmus) egy irányzat lett a rendszerváltoztatáskor úgy, hogy az MSZP megtagadta addigi mivoltát, elfogadva az SZDSZ liberalizmusát, vagyis a 45 éven át elgyalázott kapitalizmus szolgálatába szegôdött, eltakarította a szakszervezeteket, a munkás szót is törölte a párt nevébôl. Abból a híres baloldali értékrendbôl a nép kimaradt az uzsorások bejöttek. Bauer elvtárs is SZDSZ-es lett, ma is vallja:
„Mindazt, amit a magyar politikában az elmúlt másfél évtizedben az SZDSZ elért a gazdaságpolitikában, a jogalkotásban, a társadalompolitikában, az MSZP-vel közösen érte el. A liberális gazdaságpolitikát, amely a privatizációban, a külgazdasági nyitásban és az európai integrációban, vagyis abban manifesztálódott, hogy Magyarországot a világba integrálódó és nem attól elzárkózó gazdaságnak tekintjük, az MSZP-vel együtt sikerült megvalósítani. Ugyancsak egyedül az MSZP volt partner az egészségügy legalább részleges reformjában, nyugdíjreformban, a büntetô törvénykönyv liberalizálásában, az új Polgári Törvénykönyvben és a racionális alapokon nyugvó szomszédságpolitikában.”
Mindez az „eredmény” annak a neoliberális nyomulásnak az elvi alapjait követi, amit az Egyesült Államok ráerôszakolt Európára a második világháború után.
Az Európai Unió alkotmányának tekintett Lisszaboni Szerzôdés a neoliberális gazdaságpolitika kódexe. A Lisszaboni Szerzôdés magyar nyelvû szövegében a pénz 222-szer, az áru 140-szer, a piac 122-szer, a verseny 49-szer, a kereskedelem 39-szer jele-nik meg. E szavak mindegyike a versennyel kapcsolatos. A fentiekkel ellentétben, a kultúra 29-szer, az emberi jogok 19-szer, a történelem, mint tôszó 4-szer, a kisebbség (kisebbségekhez tartozó személyek) 1-szer jelenik meg. A nemzet, nemzetiség, nemzetiségek, az anyanyelv, a nyelvhasználat szavak, a 479 oldalas dokumentumban egyetlen egyszer sem fordulnak elô. Ismeretes, hogy az Európai Unió alapító levelének számító dokumentumban az Isten, a keresztény, vagy a kereszténység szavak sem fordulnak elô.
A már idézett Jean-Christophe Rufin így fogalmazott a Paris Matchban:
„Ôszintén szólva nem hiszek Orbán politikájának a sikerében. Országa gazdaságilag túlságosan is függ Európától ahhoz, hogy a saját kísérletét olyan messzire vigye, mint Putyin (gondolkodásbeli mestere) Oroszországban. Remélem, hogy az Európai Unió tudni fogja, hogyan használja azokat a fegyvereket, amelyekkel rendelkezik, hogy megbuktassa Orbán Magyarország rovására elkövetett holdup-ját. Ez a gyôzelem azonban, ha bekövetkezik is egyszer, semmit sem ér majd, ha nem vonjuk le az ügy minden tanulságát. Holnap lehetnek Orbánok más országokban, talán a miénkben is, ha nem védelmezzük a demokráciát azok ellen, akik éppen rá hivatkozva semmisítik meg.”
Ez már halálos fenyegetés, és ezen a fronton Rufin úr csak egyike a fenyegetôknek, a Paris Match is csak egyike a nemzetközi sajtóhálózatnak, amely hirdetôje és védelmezôje a neoliberális szemléletnek világszerte. A világ hírközlô szolgálatának a fundamentalizmusra hajazó szinte hézagmentes egyöntetûsége, és a neoliberalista elv dominanciája félelmetes terjedelmû. „Van veszélye a fertôzésnek” – olvastuk a francia lapban megjelent riadóban, és ha „az Orbán-rendszer veszélyessége” címû riadalom befészkel a neoliberalista nyugati politika központi stratégiájába, harmadik csapás is érheti (Trianon és szovjet megszállás után) országunkat.
Amikor elégedetlenek vagyunk az egypártrendszer továbbélô hatalmi állásainak lebontása ütemével, gondoljunk arra a külföldi szolidáris hálózatra, ami azonnal vészjeleket adott a nyugati világban 2010-ben. A magyarországi baloldal politikai szerkezetének összeomlása nem közömbös a „létezô demokrácia” számára, ezért tudni való, hogy a magyarországi elvtársak minden segítséget megkapnak a „reakcióval” szembeszegülô törekvéseikhez.
A hatalomból kiesett magyarországi baloldal már kibontotta a jövô évi választási hadi zászlót. Heterogén állaga ellenére igyekszik közös palettán egységet mutatni, de a kísérlet harmadik évében még nem alakult ki, hogy melyik szín domináljon. Egy dologban már 2010-ben egyetértettek: Orbánt le kell váltani. Ennek az egyetértésnek valahogy nincs meg az a varázsereje, ami kellene a csapatok hadsereggé egyesüléséhez.
Gyurcsány nem kell az MSZP-ek, áttáncolt az egykori SZDSZ megmaradt táborába, magával vitte tucatnyi képviselôtársát. Az így 2011. novemberében létrehozott párt, a Demokratikus Koalíció magát nyugatos, polgári balközépként határozta meg. A „nyugatos” szó bizonyára arra utal, hogy számítanak a nyugati hatalmak támogatására, mint ahogy részesültek is „demokratikus ellenzéki” koruktól mindmáig. Egyes számú tagkönyvétVitányi Iván kapta. A párt elnöke Gyurcsány Ferenc, alelnökei Bauer Tamás közgazdász, Debreczeni Józsefközíró, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter ésNiedermüller Péter etnográfus lettek. Gyurcsány mellett Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Varju László,Vitányi Iván, Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Szûcs Erika és Oláh Lajos lépett át az MSZP-bôl a Gyurcsány-pártba. Számos egyéb közszereplô csatlakozott még a párthoz, vagy lett nyíltan támogatója, többek között Gréczy Zsolt, Eörsi Mátyás és Vágó István. A nyugati támogatás révén nagy vonzereje lesz ennek a pártnak. Miniszterelnökelöltjük Bajnai Gordon.
„A Demokratikus Koalíció bizalmat szavazott a politikába visszatérô Bajnai Gordon elképzeléseinek. Tudjuk, mert régóta mondjuk, hogy az Orbán-rendszert csak széleskörû demokratikus összefogással lehet leváltani. Reméljük, hogy Bajnai, akinek átadtam a kormányzást 2009-ben, képes lesz az együttmûködés kereteit kialakítani, és a pártokkal, civil szervezetekkel együtt olyan programot alkotni, amely helyreállítja a demokráciát, a gazdaságot, a külkapcsolatokat és az erkölcsi viszonyokat. Ebben a DK szívesen lesz partner.” – Gyurcsány Ferenc.
A Demokratikus Koalíció fenti névsorából ítélve a párt meghatározó személye szellemi kapacitás tekintetébenBauer Tamás – érdemes ráfigyelni. A Lendvai-féle Orbán-ellenes filmmel kapcsolatban közzétett írásában olvasható az alábbi bekezdés, ami pontos képe Bauer politikai fikozófiájának:
„[Van olyan lap, amely] tiszteletben tartja a második világháború után kialakult, mindannyiunk emberi méltóságát tiszteletben tartó normarendszert, a politikai korrektséget, a másik elutasítja azt. Ez az itthon hódító szemlélet messze van attól, ahogy a nyugati mainstream politikai újságírás gondolkodik. A nyugati újságíró, aki a mainstream lapoktól, vagy az ottani közszolgálati médiától jön hozzánk, e liberális normák gondolati keretében ítéli meg a magyarországi fejleményeket. Ha pedig segítséget kér ehhez hazai értelmiségektôl, leginkább olyanokhoz fordul, akik maguk is hozzá hasonlóan gondolkodnak a világról, a jogállam és az önkényuralom közötti különbségrôl, a politikai szalonképesség és az azon kívül álló szélsôségek megkülönböztetésérôl, mint ô maga.”
Nem sokat kell hozzáfûzni e néhány mondathoz. Ami a második vilá
[A levél megkurtítva] Egész levél megtekintése
