Gulyás Attila

Fedél nélkül

Milyen szép is a tél ,

ha havat szór oda kint a szél,

milyen jó , ha az ember a

meleg szobába betér.

Szörnyű kín fedél nélkül,

a zord esti éjeken,

szomorú a sors, és szomorú

a küzdelem.

Örlődő, idegtépő kudarc,

félelem és ábránd a jobb élet felé,

ez van bennetek ti hajléknélküli

szegény emberek.

A zúzmara már nem csupán a fákon ül,

hanem orcátokon fagyos dér mereng,

társként lapul fázós kezetekre,

testetek reszkető porcikájának mélyén.

A sors így akarta, de ti reményt kaptok

mindig a hétköznapoktól , hogy újra

eljön a sors jobb pillanata ,szegények

vagytok ,a bor csupán a gazdagságtok.

Az ember mindig remél, ahogy ti is

tudtok élni szoros küzdelemmel a sorssal,

aki néha odavág egy erős ökölcsapással, s

kibírva az ütések erejét, nevetve dacoltok a sorssal.

Álmodó lelketek fagyosan érzi a szomorú kínt,

borgőztől bűzlő szátok reményt fakasztva nyílik,

tetteitek lábakon járva viszik életetek tükörképét,

amit egyszer majd a halál birtokol.

Győr, 2010.01.30.