Szalay Róbert:
Nemzetünk legújabb kori történelme nagyon sok olyan évfordulót mondhat magának, melyek mindegyike számot tarthat a „nemzeti ünnep” megtisztelő jelzőre. Természetes, hogy ennyi nemzeti ünnep nem fér bele a naptárba, azonban ezek a történelmi események megérdemlik, hogy időről-időre megemlékezzenek róluk, hogy az utókor emlékezetében megmaradjanak.
Ezekből a történelmi eseményekből az év minden hónapjára, januártól decemberig találunk olyat, amelyik említésre méltó. Azonban az utóbbi 150 évben az őszi hónapok azok, amikor olyan események történtek, melyeket minden magyarnak ismernie kell, mert ezek a történelmi események alapvetően meghatározták a nemzet fejlődésének, a nemzeti eszme kibontakozásának lehetőségeit.
Mindezt most októberben azért időszerű feleleveníteni, mert ebben a hónapban három olyan évfordulóról kell megemlékezni, melyek történelmi távlatból értékelve alapvetően alakították nemzetünk történelmét.
1849. október 6-án Aradon végezték ki a szabadságharc 13 tábornokát és lőtték agyon Pesten a független kormány miniszterelnökét.
1944. október 15-én Horthy elvetélt fegyverletételi parancsa után, a hungarista kormány vette át a hatalmat és a honvédő háború folytatása mellett döntött.
1956. október 23-án Budapesten kirobbant a kommunistaellenes forradalom, mely első, de soha be nem gyógyuló sebet ütött a Szovjetunió és a világkommunizmus testén.
Ezen események után, a nemzeti elnyomás, a nemzetidegen erők gyászos uralma következett, melyek sajnos még napjainkban is éreztetik hatásukat.
Először október 6-ról kell megemlékezni
1848-49-ben Magyarországon a forradalom és szabadságharc eseményei határozták meg az emberek életét. Az egész Európán végigsöprő forradalmi hullám rövid idő alatt hamvában holt, csupán Magyarországon lobogott a szabadság lángja. A legelszántabb, legöntudatosabb forradalmárok Magyarországra jöttek - sokan szöktek -, hogy kivegyék részüket a zsarnokság elleni küzdelemből. E hősies küzdelmet csak két akkori világhatalom, az osztrák császár és az orosz cár egyesített hadereje tudta leverni.
A szabadságharc leverése után Haynau bosszúálló rémuralmának hónapjai következtek. Ennek során a fogságba esett katonák és tisztek ezreit kényszersorozták be a császári hadseregbe és szórták szét a birodalom különböző helyőrségeibe. Azokat a bátor tiszteket pedig, akik nemzetiségüktől függetlenül a szabadságharc ügye mellé álltak és ott vitézségükért magas rendfokozatot (ezredes, tábornok) kaptak, hadbíróság elé állították és elrettentő példaként 1949. október 6-án Aradon kivégezték.
E hősök megérdemlik, hogy neveik megmaradjanak az emberek emlékezetében, elsősorban az iskolák tankönyveiben:
Kiss Ernő, Aulich Lajos, Damjanich János, Nagysándor József, gróf Vécsey Károly, Török Ignác, Lahner György, Knezic Károly, Pöltenberg Ernő, gróf Leiningen Károly, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.
A bosszúállás azonban nem állt meg a katonáknál. Ugyanezen a napon lett a megtorlás áldozata a független kormány miniszterelnöke, Batthyány Lajos is, akit a pesti Újépület udvarán lőttek agyon.
Október 6. és az azt követő önkényuralom késztette a nemzetet a „passzív ellenállás” politikájára, ami 18 év után rákényszerítette a Habsburg-hatalmat a „kiegyezésre”, hogy egyenrangú félnek ismerje el Magyarországot, mint a Monarchia alkotórészét.
Ez tette lehetővé, hogy 50 év alatt Magyarország ismét felzárkózzon Európához. Ezt nemcsak a hihetetlen fejlődés bizonyítja, mint a vasútépítés, a bányászat, a nehéz és élelmiszeripar terén elértünk (1880-ban Budapest volt a világ legnagyobb malomipari városa), hanem a kontinens első földalatti vasútjának megépítése, a telefonhírmondó, a dinamó, a karburátor és sok hasonló világhírű találmány is, melyek a magyarság nevéhez fűződnek.
A másik évforduló, amiről nem szabad megfeledkezni: 1944. október 15.
Erről a napról az elmúlt évtizedekben a kommunista és kozmopolita, liberális történelemhamisítók csak az elítélés hangján beszéltek és írtak. Azt az egyoldalú, elfogult, a valóságtól elszakadt képet próbálták az emberek tudatába besulykolni, hogy: „1944. október 15-én, a nyilas csőcselék a németek bábjaként átvette a hatalmat, a zsidókat a Dunába lőtték, az országot kirabolták, javait nyugatra hurcolták, rémuralmat valósítottak meg és romba döntötték az országot.” Ezt tanították az általános iskolától az egyetemekig és még az ún. rendszerváltás után sem változott ezen a téren a helyzet, hiszen nagy részben ugyanazok írják a tankönyveket, ugyanazok oktatják az egyetemeken a jövendő történelemtanárait, akik ezt tették az elmúlt 50 évben is.
Az igazság ezzel szemben a következő: Horthy, október 15-én rádiószózatában letette a fegyvert az előretörő bolsevista hadsereg előtt. Ekkor az egész nemzet - elenyésző kisebbségtől eltekintve -, a megadás ellen foglalt állást. Még a Horthyra esküt tett tisztikar is a további harc mellett döntött, mert az ország keleti, „felszabadított” területéről érkező hírek, a Vörös Hadsereg ázsiai barbárokhoz hasonló viselkedése és a nyomukban hazaszivárgó kommunisták basáskodása, a végsőkig való ellenállást sugallták.
Ezt látva Horthy lemondott és átadta a hatalmat azoknak, akik a honvédő harc továbbfolytatása mellett döntöttek.
Tehát Szálasi Ferenc törvényesen lett Magyarország nemzetvezetője, mert Horthy nevezte ki, amit a parlament is megerősített és a Szent Koronára tett eskü szentesített.
E féléves ellenállás tette lehetővé a nemzeti vagyon nyugatra menekítését, ami a háború után szinte teljes egészében hazakerült, alapja lett a hároméves tervnek és a jó forint megteremtésének, szemben azokkal a nemzeti értékekkel, amit az oroszok raboltak el, és még 62 év után sem kerültek vissza és kétséges, hogy egyáltalán hazakerülnek-e valaha?
E féléves ellenállás tette lehetővé, hogy 1 millió magyar meneküljön nyugatra, akik, ha itthon maradnak, mint „osztályidegenek” biztosan áldozatául esnek a kommunista „osztályharcnak”.
Ennek szomorú példája volt az 1945 utáni, esztelen megtorlások sorozata, amikor a Szovjetunióból hazatérő kommunisták és a német táborokból visszatérő zsidók, mint „fasiszta háborús bűnöst” ítéltek el mindenkit, aki részese volt az október 15-e utáni honvédő harcnak.
A magyarok féléves ellenállásának volt köszönhető, hogy a Vörös Hadsereg „csak” Ausztriáig jutott és így Európa nagy része megmenekült a „felszabadítás” gyönyöreitől.
Tehát a tárgyilagos, a tényeket figyelembe vevő, párt és vallási érdekektől eltekintő történetírás, csak pozitívan értékelheti az 1944. október 15-i hatalomátvételt és az azt követő féléves honvédő harcot. Ez katonai és hadtörténeti szemmel és nemzeti érzéssel, csak pozitívan értékelhető!
1956. október 23-hoz fűződik legújabb kori történelmünk dicsőséges forradalma és szabadságharca
Egy emberöltő történelmi távlatából megállapíthatjuk, hogy a Szovjetunió és a kommunista világrendszer hanyatlása ekkor kezdődött. Itt kapott olyan súlyos sebet, ami soha nem gyógyult be, és egyre üszkösödve elvezetett a rendszer 1991-es végső összeomlásához.
1956-ig a Szovjetunió és a kommunista pártok sikert-sikerre halmoztak. Már 900 milliós „legyőzhetetlen béketáborról” beszéltek. (Akkor ez a Föld lakósságának közel 1/3-a volt.) A gyarmatok megszűnését is saját győzelmükként könyvelték el. Fennhangon hirdették, hogy rövid időn belül gazdaságilag is megelőzik a kapitalista világot.
Azonban a reformkommunisták árulása és a szovjet hadsereg újabb, november 4-i támadása leverte a forradalmat. A fegyveres harcok során 2500 volt a hősi halottak és 20 000 a sebesültek száma. A forradalom leverését kegyetlen bosszúállás követte. Ennek során közel 400 embert végeztek ki „bírói ítélettel”. Az agyonvertek, a „szökés közben agyonlőttek, az eltűntek” és a sortüzek áldozatainak száma ismeretlen. 22 000 embert zártak börtönbe, tízezreket internáltak és 200 000 ember menekült ki az országból.
1956 világtörténelmet írt, amit a „pesti srácok” vívtak meg, és aljas történelemhamisítók azok a reformkommunisták, akik most magukat tüntetik fel a forradalom előkészítőinek, vezetőinek, hőseinek és mártírjainak.
Október az emlékezések hónapja!
Emlékezzünk büszkén 1849, 1944 és 1956 hőseire és mártírjaira, és helyezzük el – ha csak gondolatban is – e hősök megjelölt síremlékeire és a még jeltelen gödörben elkapartak jelképes sírhalmaira a megemlékezés koszorúit.
Szalay Róbert
történelemtanár
/Forrás: Kuruc.info 2012.10.14./
*Igazság szerint most négy októberre kellene jószívvel emlékeznünk. 1918. október 31-én tört ki az Őszirózsás Forradalom a négy éves világháborúba belecsömörlött, frontról hazaérkező katonák és a mindinkább elszegényedő, felhergelt proletárok által. A forradalom talán még tisztességes is lehetett volna, azonban az önmaguk által megválasztott kormánynak a tagjai és elnöke (később köztársasági elnöke) gr. Károlyi Mihály elárulták a forradalmat: lepaktáltak a vörösökkel és átadták a hatalmat a börtönben lévő kommunistáknak, akik Kun Béla vezetésével vörösterrort vezettek be Nagy-Magyarország időközben meg nem szállt (vagy ki nem szakadt) területein.
...és akkor még a 2006. évi októberi majdnem-forradalomról nem is beszéltem, amiről szintén illene megemlékezni!
*B.Kiss-Tóth László
