Csapó Endre:
Maffiarendszer Romániában
Országosan nagy jelentôségû volt a június 10-én megtartott községi
választás, mert annak eredményét kihasználva átrendezôdés alá került az
egész román politikai szisztéma. A kormányzó Szociálliberális Unió (USL)
látványos gyôzelmet aratott a román helyhatósági választásokon. A pártszövetség
az elmúlt három évben kormányzó Demokrata-Liberális
Párt (PDL) széleskörû elutasítottságát meglovagolva megszerezte a
fôváros és a legjelentôsebb városok vezetôségét. Egy elemzés szerint
majdnem az összes nagyobb város balliberális kézre került, kivételt
csupán Kolozsvár és Marosvásárhely képez, ahol a Traian Basescu
államfôhöz közel álló formáció jelöltjei gyôztek, a kincses városban Emil
Boc volt miniszterelnök tért vissza a városvezetôi székbe. Nem kell
különösebb elemzôi képesség annak megállapításához, hogy a romániai
szavazók kíméletlenül megbüntették a Nemzetközi Valutaalap
segítségéért cserébe eddig sohasem tapasztalt megszorításokat alkalmazó
kormány gerincét alkotó demokratákat. A terv szerint a kegyelemdöfés az
ôsszel esedékes parlamenti megméretésen következik be, ezért változtatta
meg az új többség villámgyorsan a választási rendszert egyfordulós egyéni
választókerületesre. A brit példát követve, a gyôztes mindent visz alapon
mûködô képlet esélyt sem ad a második helyezettnek, ami azt jelenti,
hogy a jobbközép demokratáknak statisztaszerepet szán a bosszúra éhes
Szociálliberális Unió. A balliberális szövetség nagy valószínûséggel
kétharmados parlamenti többséget szerez ôsszel.
Négy héttel ezelôtt jelentettük a fentieket (Községi választások
Romániában, Magyar Élet, 20012. június 21.) és máris jelenthetjük a
községi választások eredményeként megerôsödött baloldal támadó
hadjáratának részleteit, amivel a politikai hatalom minden fontos
állomását igyekeznek megszerezni. A romániai baloldal nem hasonlítható
sem a magyarországi, sem a nyugateurópai baloldalhoz. A
szocia-lista szó és a liberális szó Romániában helyileg értelmezendô, és
csak arra szolgálnak a nyugati elnevezések, hogy a hatalomért egymással
szembenálló csoportoknak politikai neve legyen. Közös alapjuk a
nacionalizmus, aminek esetleg csak a hevületében lehet különbség.
Mindamellett a román politikára a kapitalizmus liberalista
irányzatának a gazdasági helyzetben tett kártételei miatt fordult a nép az
új kormányhatalomhoz. Amíg Magyarország hasonló helyzetben elôre
lépett, a román poli-tika a visszarendezôdésben keresi a megoldást.
A nyugati országok politikai rendjében meghonosodott baloldaliság
keleti másolatában a „szociálliberális” alakzat más tartalommal jelenik
meg Romániában, mint ahogy a kommunizmusnak is kifejlôdött egy
sajátos román változata, amit eltûrt Moszkva, és keblére ölelt az
„antikommunista” Nyugat, mint valami bátor ellenállást. Pedig csak az
történt, ami lényege, a román nép elfogadja a központi kormányzást,
amely az egyént alárendeli a közösség érdekeinek. Ceausescu
diktatúrájában elenyészett az eszmei nemzetköziség (ilyen érzés soha nem
talált talajra Romániában), de a szovjet típusú pártállam és a román nacionalizmus
megfeleltek egymásnak. A román elszenvedi a diktatúrát, személyes
szabadságát is alárendeli, ha azt érzi, hogy azzal szolgálja a román
nép évszázados együttélési törekvését.
A szociálliberális kormány – amit nem a nép választott meg, amit az
idegen (nyugati) pénzügyi beavatkozás miatti felháborodást kihasználó
pártpolitikai taktikázás hozott létre – tudatosan rálépett a Kárpátok
Géniusza által kikövezett útra: kielégíti a nép nacionalista igényeit. Alig
gyôzzük olvasni a kormány bátor cselekedeteit, amivel majd megmenti az
országot:
Bukarest új, szociálliberális urai az utóbbi hetekben megváltoztatták a
választási rendszert. Leváltották a képviselôház és a szenátus ellenzéki
elnökeit, valamint az emberi jogok fölött ôrködô ombudsmant, átvették a
közszolgálati televízió, illetve rádió vezetését, offenzívát indítottak valamennyi
fontos állami intézmény bekebelezésére, sürgôsségi kormányrendelettel
törölték az alkotmánybíróság feladatai közül a parlamenti határozatok
alkotmányosságának vizsgálatát, s elindították a nagy ellenségnek
tartott Traian Basescu államfôi tisztségébôl való felfüggesztését. A Szociálliberális
Unió nem is tagadja, hogy az ellenzékbe szorult jobbközép demokraták
megsemmisítése a tét, s e szent cél érdekében bármire képes.
Egy kívülállónak úgy tûnhet, mintha legalábbis kétharmados szavazói
felhatalmazás erejével cselekedne a minden akadályt szétromboló éppen
létrejött párt kormánya. Holott annyi történt csupán, hogy jó néhány
demokrata honatya elárulta pártját, politikusi jövôjének folytatása
reményében át-állt a korábbi ellenség oldalára, és kíméletlenül
megbuktatta sajátjait. Azt persze nagyon jól tudják, hogy még sok minden
kell a hatalom birtoklásához, ezért nagy sietve elkövetnek minden
törvényes és törvénytelen lépést, amivel állandósíthatják a párt kormányzó
hatalmát az ôszi választásokig, és annak megnyerése érdekében.
*
Viktor Ponta, 40 éves, jogász. Ügyészi tevékenységére 2001-ben
felfigyelt Adrian Nastase akkori miniszterelnök, és államtitkárrá nevezte
ki. 2004 és 2008 között Gorj-megyei parlamenti képviselô, majd az uniós
jogharmonizációt felügyelô tárca nélküli miniszter (2004). 2008-ban
újabb parlamenti mandátumot szerzett, a Szociáldemokrata Párt és a
Demokrata Liberális Párt nagykoalíciója idején pedig a parlamenti
kapcsolattartásért felelôs miniszteri tisztséget töltötte be (2008–2009).
Traian Basescu 2009. október 1-jén menesztette a belügyi tárca vezetôjét,
Dan Nicát, mire válaszul a szociáldemokrata miniszterek – köztük
Ponta – kiléptek a kormányból. A Szociáldemokrata Párt 2010 februári
kongresszusán a párt elnökévé választották. 2012 áprilisában Basescu
kormányalakításra kérte fel, miután a bukaresti törvényhozói testület –
ugyanezen a napon – megbuktatta a Mihai Ungureanu vezette kormányt.
Május 7-én, a bukaresti törvényhozás két házának együttes ülésén
megkapta az új kormány megalakításhoz szükséges bizalmat, és
miniszterei még aznap este letették a hivatali esküt az államfô elôtt.
Röviddel hivatalba lépése után konfliktus alakult ki közte és Basescu
államfô között azzal kapcsolatban, hogy ki képviselje az országot a különbözô
nemzetközi fórumokon. A kialakult helyzetet tetézte az is, hogy
2012 júniusában Ponta plágiumbotrányba keveredett. Az egyik
legtekintélye-sebb tudományos ismeretterjesztô folyóirat, a brit Nature
azzal vádolta meg, hogy doktori disszertációja felét Dumitru Diaconu és
Vasile Cretu munkáiból másolta. A 2003-ban írt, a Nemzetközi
Büntetôôbíróságról szóló doktori dolgozat témavezetôje egyébként
párttársa, Adrian Nastase korábbi miniszterelnök volt. A plágium tényét
a romániai Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács
is megállapította, és a kormányfô doktori címének visszavonását kezdeményezte,
ám a testületet az ülés köz-ben Liviu Pop ideiglenes oktatási
mi-niszter egy rendelettel átszervezte, döntéseit érvénytelennek
nyilvánította és megvonta tôle a jogot, hogy a továbbiakban
plágiumügyekkel foglalkozzék. Így nyomul Ponta elôre azóta is. Látni
fogjuk, hogy bánik pártfogóival, mint Nastase és Basescu urakkal.
*
A kôkemény nyomulás egyik legérdekesebb eleme az volt, amikor
Victor Ponta miniszterelnök közölte, hogy szakítva a korábbi szokással,
ne Basescu menjen az EU-csúcsra, mert ô szeretne utazni. A román
alkotmány-bíróság hiába döntött úgy, hogy Basescu joga eldönteni, hogy
ki menjen, a kormány egy bürokratikus eljárással megakadályozta a
bírósági ítélet hivatalos kihirdetését (kinyomtatását), és így Ponta
utazhatott.
A hatalmi harc következô lépése az államelnök kiiktatása. Június 6-án
a parlament két házának együttes ülésén – négyórás feszült vita után –
felfüggesztették tisztségébôl Traian Basescu államfôt. Leváltásáról
népszavazást írnak ki július 29-én. A parlament döntése nyomán a
referendum kiírásáig tartó idôszakban Crin Antonescu, a szenátus
liberális elnöke látja el az államelnöki teendôket. Ha a népszavazáson
részt vevôk többsége Ba-sescu leváltása mellett szavaz, új államfôválasztást
kell kiírni. Amennyiben többen szavaznak menesztése ellen, Basescu
visszatérhet a Cotroceni-palotába.
Nem ez lesz az elsô eset, hogy a 2004 óta elnökösködô Basescut a
törvény-hozás menesztené, és a nép elôtt kell megvédenie magát. 2007-
ben is így járt, és akkor sikerült neki a túlélés. Akkor a választók többsége
inkább marasztalta, ami elég nagy pofon volt az akkori kormánynak,
Markó Béla (RMDSZ) akkori miniszterelnök-helyettes bele is bukott.
(A magyar több-ségû megyékben kapta Basescu a leg-magasabb
támogatást.) A Basescut támogató elôzô kormány megváltoztatta a
népszavazási szabályt, hogy csak az összes választásra jogosult több mint
felének a szavazatával lehessen az elnököt leváltani. Ezt a korlátot viszont
a mostani kormány máris eltörölte, látni fogjuk, miért.
Ezt követôen az alkotmánybíróság került a figyelem középpontjába, a
taláros testületnek 24 órát adott a parlament arra, hogy véleményezze a
Szociálliberális Szövetség által kezdeményezett felfüggesztési kérelmet,
melyben az alaptörvény megszegésével vádolták Traian Basescut. A kormánypártok
egyebek között azt rótták fel az államfônek, hogy kisajátította
a miniszterelnök alkotmányos feladatkörét, állandó társadalmi
feszültséget szított, megpróbálta megfélemlíteni a sajtót, és megsértette az
igazságszolgáltatás függetlenségét.
Ponta elérte célját, július 9-én érvényesnek nyilvánította a hozzá
igazodó (vagy igazított) román alkotmánybíróság a parlament döntését
Traian Basescu államfô felfüggesztésérôl. Így lehetett Crin Antonescu,
a szenátus éppen megválasztott új elnöke ideiglenes államfô. Az
alkotmánybíróság közölte: „elhárította a keresetet”, amelyben Basescu az
ô és a parlament közötti, alkotmányos jellegû jogi konfliktus
megállapítását kérte a taláros testülettôl. Az alkotmánybíróság közleménye
nem teszi egyértelmûvé, hogy az alkotmánybírák illetékességüket
hárították el, vagy érdemben megvitatták Basescu keresetét és azt
utasították el. Kis késéssel a taláros testület közölte is döntését, melyben
azonban nem adott egyértelmû választ arra, hogy megszegte-e az
alkotmányt az államfô. Igaz, különösebb tétje nem is volt a testület
döntésének, a hatalom ugyanis már két nappal korábban csorbította az
alkotmánybíróság hatáskörét, kötelezô véleményezését konzultatív
jellegûvé minôsítve, elejét vették tehát annak a helyzetnek, hogy a bírák
megvétózhassák a kezdeményezést.
Egy harmadik és negyedik határozatban a taláros testület elutasította
az elôzô héten leváltott két ellenzéki házelnöknek, Vasile Blaga volt
szenátusi és Roberta Anastase volt képviselôházi elnöknek az
alkotmányossági óvását. Ôk a leváltásukról szóló parlamenti
határozatokat támadták meg.
Az alkotmánybíróság ötödik döntésében alaptörvénybe ütközônek
minôsítette azt a törvénymódosítási tervezetet, amely az
alkotmánybíróság hatáskörét szûkítené. Victor Ponta miniszterelnök
azt nyilatkozta, a kormány nem fogja megsérteni az alkotmánybíróság
függetlenségét. Ehhez képest alig egy óra múlva a kormány sürgôsségi
rendelettel törölte az alkotmánybíróság feladatai közül a parlamenti
határozatok alkotmányosságának vizsgálatát. Az alkotmánybíróság
mûködését szabályozó törvényt a parlamentben is ugyanilyen értelemben
módosította a szociálliberális kormánytöbbség.
Ponta megmutatta: így kell a pártállami struktúrát visszaállítani a
demok-ratikus kilengésben elpuhult parlamenti pártok ellenében.
*
Tôkés László ki is mondta, úgy értékeli, új szakaszába lépett
Romániában a posztkommunista visszarendezôdés. Azzal vádolja a
romániai baloldalt és „liberálisnak álcázott” elvtársait, hogy újra az
egypártrendszer kényszerzubbonyának fogságába akarják hajtani a
társadalmat. „Vádolom a magyarországi baloldalt és annak európai
képviselôit, hogy – kettôs mérce alkalmazásával – tevôleges módon elôsegítik
a romániai posztkommunista visszarendezôdést azáltal, hogy az Európai
Parlamentben gátat vetettek a román helyzet plenáris vitájának!”
Hozzátette, vádolja az RMDSZ-t, hogy parlamenti tartózkodásával
hallgatólagosan támogatta a lopakodó vörös diktatúra visszatértét.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is állást foglalt a belföldi
helyzettel kapcsolatban, közleményük szerint véget kell vetni a
szociálliberális ámokfutásnak, és az RMDSZ-nek is fel kell hagynia azzal a
gyakorlatával, hogy „a mindenkori konjunkturális többséghez csapódik”.
Az EMNP érté-kelése szerint mindaz, ami a közelmúltban történt
Bukarestben, „alapjaiban kérdôjelezi meg a román baloldal
demokratikus elkötelezettségét”, a „parlamenti többség által folytatott
hadjárat az önkényuralom és a nem-zetközi elszigetelôdés veszélyét hordozza”.
A hatalmon levôk „már a demokratikus változás látszatának
fenntartását sem tartják fontosnak”, és az egész ország az elszenvedôje a
szûk politikai eliten belüli hatalmi átrendezôdésnek.
Az egész eljárásnak a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL)
szempontjait nézve derül ki az értelme: a népszavazással el lehet terelni a
figyelmet Ponta plágiumbotrányáról, illetve ha Basescu bukik, akkor jó
eséllyel a népszerûségi listákat vezetô USL adhatja kövektezô elnököt is.
Magyarországi lapvélemény szerint a most kilakoltatott román elnök
ugyan a mostani román kormányhoz képest rendes demokratának tûnik,
de azért róla sem lehet azt mondani, hogy a szilkaszilárd elvek embere. Ô
volt az, aki 2009-ben azzal kampányolt Erdélyben, hogy ô a
legmegértôbb román politikus az autonómia tekintetében, majd elnökként
azzal kérkedett, hogy Orbán Viktor szemébe mondta, hogy szó sem lehet
területi autonómiáról Romániában. Basescu szinte minden volt már:
kommunista, szociáldemokrata és jobboldali liberális is. A forradalom
után Basescu a Nemzeti Meg-mentési Fronthoz csatlakozott, azt mondta,
hogy csak karriervágyból volt kommunista párttag, és hamarosan
közlekedési miniszter lett. 2000-ben Bukarest fôpolgármesterévé vá8
lasztották, annak ellenére, hogy addigra már volt egy nagy botránya.
1996-ban indult ellene büntetôeljárás, mert a vád szerint áron alul
privatizálta a román kereskedelmi flottát. Késôbb a vádat még kétszer
elôvették, de min-den esetben felmentették. Kezdettôl azt mondta, hogy
az a sok ócskavas sosem ért többet. Basescunak sajátos viszonya van a
magyarokkal is. 2009-ben volt olyan kampányszórólapja, amin Orbán
Viktorral fogott kezet, miközben 2006-ban azt mondta az amerikai
nagykövetnek, hogy „Orbán Viktor Európa utolsó szélsôséges politikusainak
egyike, a Fidesz pedig az utolsó szélsôséges párt. Orbán Viktor
és a Fidesz az etnikai katlan alá akar gyújtani.”
Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz. Vitathatatlan, Basescu
egyeduralomra törekedett, és vállalkozásához talált is két olyan
miniszterelnököt és kormánykoalíciót, akik szolgalelkûen és zokszó nélkül
átsinkófálták neki a hatalmat. Több mint három évig semmibe vette a
parlamentet, az ellenzéket, valósággal csúfot ûzött vezetôik-bôl, s ha nagy
ritkán konzultációra hívta, igyekezett földig alázni ôket. Egyedül döntötte
el, hogy a fizetések egynegyedét le kell vágni, s tervezte a nyugdíjasok
megrövidítését, de az alkotmánybíróság közbeszólt, megvonatta az
egészségügytôl a pénzt, szétzilálta a szociális rendszert anélkül, hogy
megreformáltatta volna. Sajátjait is csak annyira becsülte, amennyire
alázatos szolgái voltak, s az RMDSZ-t is csak azért tûrte meg a
kormányban, mert rájuk volt utalva. Kiszámíthatatlan viselkedésével magyarázható
az is, hogy Ungureanu bukása után Victor Pontát jelölte miniszterelnöknek.
Csak találgathatjuk, milyen okból, milyen elképzeléssel,
kiknek a megregulázásáért. De mint láttuk, törököt fogott.
*
Az Európai Parlament plenáris ülésén vita alakult ki a képviselôcsoportok
között arról, hogy sürgôsen napirendre kell-e venni a román helyzetet.
A legnagyobb frakció, a kereszténydemokrata–konzervatív Európai
Néppárt a sürgôs tárgyalás mellett kardoskodott, a többi nagy képviselôcsoport,
köztük a román kormányt alkotó pártok képviselôit is soraikban
tudó szocialista és liberális frakció azonban nem járult hozzá ehhez. „Úgy
nézzük Romániát, mint bármely más EU-tagállamot. Eddig nem láttuk,
hogy sérülnének az EU-s jogszabályok és értékek, ezért nem látjuk
szükségét a fellépésnek jelen szakaszban” – írta közleményében Hannes
Swoboda. Az európai szocialisták korábban három határozatot is
elfogadtattak a magyar kormány intézkedései miatt, de most úgy látják,
nem kellene beavatkozni a bukaresti politikába. „Ez egy olyan döntés,
amelyet a román népnek kell meghoznia, mi nem vehe-tünk részt ebben”
– írta az S&D frakcióvezetôje. Ezt nevezzük elvtársi szolidaritásnak.
Összegezésül mondhatjuk, a magyarok számára rossz irányba
mennek a dolgok Romániában. Nemcsak a kormány miatt, de a még
mindig legerôsebb magyar párt miatt is. Errôl a Bukarestben élô Szôcs
Levente ad ismertetôt, aminek utolsó bekezdése így hangzik:
„Nagyon durva az, amit a szoclibek Romániában mûvelnek. A sok
korrupt, maszatoló, bôrét védô, egymásnak falazó gazember a
parlamentben né-hány éve egyszer már fel akarta függeszteni Basescu-t.
Nem sikerült. Basescu fényes gyôzelmet aratott. Az RMDSZ is mindhiába
buzdította ebbe az irányba a szavazóit, a magyar többség által lakott
megyék voltak a legjelesebb Basescu-párti térségek, az RMDSZ nagy
leégésére! Ez a meghasonulás magyarok és RMDSZ között a rákövetkezô
elnökválaszáson is bekövetkezett, amikor a magyar lakos-ság épphogy
nem az RMDSZ által pártolt vörös Geoana-t választotta, hanem
Basescu-t. De mégis, miféle dolog ez? Basescu-t a nép többsége az ország
elnökévé választotta, méghozzá kétszer is; a korábbi elmozdítását célzó
referendumot nagy arányban ellenezték; most azonban 2–6 ezer
szavazatot kapott szenátorok próbálják ismételten eltávolítani azt, akire
már három alkalommal is milliók szavaztak. Jó, hogy nem indítanak
minden félévben újabb szavazást: maradjon vagy menjen az elnök.”
Ezt a jelentésekbôl és véleményekbôl összeállított tájékoztató írást az
Erdély Ma, július 8-i számában közölt olvasói hozzászólás idézésével
zárjuk:
„Nagyon meg fogja ezt még bánni a román nép. Én sose voltam
Basescu-kedvelô, de meggyôzôdésem, hogy a mostani helyzetben józanul
gondolkodó ember nem szavaz az elnök menesztése mellett, hacsak nem
tagja az USL kiéhezett sáskahadának, amely mindent letarol majd, és
szuper-korrupt Ukrajnává zülleszti majd az országot vagy hacsak nem az
RMDSZ öncélúvá terebélyesedett, megélhetési klientúrájának a
szereplôje.”
--------------------------------------------------------------------------
Csapó Endre:
Szuperunió a láthatáron
(Megjelent a Magyar Élet 2012. július 12- számában)
Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök a magyar parlament illetékes
szakbizottságait, a gazdasági és az alkotmányos kérdésekkel foglalkozó testületeket,
hogy vegyék napirendre, és kezdjék el tárgyalni az Európai Unió június végi
csúcstalálkozóján született döntésekrôl közzétett dokumentumot.
Ezen a találkozón az állam- és kormányfôk elfogadták a növekedési paktumot,
céljaira százhúszmilliárd eurót mozgósítanak. Az euróövezeti országok
különtalálkozóján döntés született egy olyan mechanizmus felállításáról is, amely
lehetôvé teszi, hogy az euróövezeti mentôalapok segítségével közvetlenül tôkésítsék fel
a bajba jutott bankokat. Mindemellett közös bankfelügyeleti rendszerrôl is
megállapodtak a valutaunió tagjai.
Ezzel kapcsolatos Orbán Viktor fent említett kérése a parlamenti bizottságokhoz,
mert ott életbevágó javaslatok és döntések voltak, mindez alapos tanulmányozást
kíván. Csak annyit mondott a parlamentben, hogy komoly a kérdés, hogy a közös
felügyelet csak az eurózónára vagy az egész EU-ra vonatkozzon-e. Úgy látja, higgadtan
kell majd dönteni, a következô fél évben pedig a bankárokkal, a pénzügyi felügyelettel,
a kormányzattal és a befektetôkkel is tárgyalni kell. Hangsúlyozta, szabad kezünk van:
csatlakozni, vétózni és kimaradni is lehet.
Valójában ennél többrôl van szó, nyilván nem akarta idejekorán említeni a
lényeget. Stubnya Bence (Heti Világgazdaság) szerint: „Egy olyan mechanizmus
felállításáról született megállapodás, amely lehetôvé teszi, hogy az euróövezeti mentôalapok
segítségével közvetlenül feltôkésíthessék a bajba jutott délkelet-európai bankokat. Ez volt a
cukorka ahhoz, hogy az olaszok és spanyolok belementek a növekedésösztönzô paktum
egészének elfogadásába. ... A 120 milliárdos csomagot a spanyol–olasz páros végül csak
azután volt hajlandó elfogadni, hogy a találkozón megegyezés született arról, hogy a bedôlés
közelében lévô délkelet-európai bankokat közvetlenül az euróövezet állandó mentôalapján,
az Európai Stabilitási Mechanizmuson (ESM) keresztül fogják megmenteni. A 17 országból
álló euróövezet vezetôi döntöttek arról is, hogy az Európai Központi Bank bevonásával
közös bankfelügyeleti rendszert állítanak fel. Duronelly Péter közgazdász úgy
látja, hogy ezek a lépések szükségesek a bankunió létrehozása felé vezetô úton. Azonban
az unió stabilitása érdekében a legjobb megoldás az volna, ha a bankok ellenôrzése kikerülne
a nemzeti kormányok felügyelete alól, és uniós szintre kerülne ez a hatáskör. Az Európai
Bizottság szerint a közös bankfelügyeleti rendszer létrehozása a betétesek védelme, a
bankszektorba vetett bizalom helyreállítása, és a pénzügyi ágazat ellenálló képességének
javítása révén nagyban elôsegítheti, hogy Európa kilábaljon a válságból.”
A kiemelt szavak mutatják a lényeget. A bankrendszer kezeli az állam pénzügyeit,
az ország gazdasági teljesítményét. Most az a törekvés, hogy az államnak ne legyen
felügyeleti hatásköre a bankokra, és lényegében az állam pénzügyeire és az ország
gazdasági teljesítményére.
Figyelemre méltó a júniusvégi európai csúcsértekezletet megelôzô, június 20-án
megtartott még csúcsabb csúcsértekezlet, amit a gazdaságilag erôs húsz vezetô állam, a
G20 tartott, amihez minden jel szerint az Európai Uniónak alkalmazkodni illik (esetleg
kell). A Magyar Távirati Iroda (MTI) értesítése szerint ezen az értekezleten az európai
vezetôk beszámoltak a bankrendszer integrálásának – az úgynevezett bankuniónak –
tervérôl, amit régóta sürget a többi között az Egyesült Államok, mert ez megtörheti a
bankok és a megmentésükre kényszerülô kormányok kölcsönös pénzügyi
fertôzôdésének körét.
Eltekintve a furcsa jelzôtôl, ennek a csúcsok csúcsai értekezletnek valamilyen
karmesteri vezénylés jellege van az európai eseményekre. Összejönnek a (többségében
– 16:4 – nem európai) G20 államok vezetôi, és megállapítják, mit tegyen Európa (az
Európán kívüli országok által gerjesztett) pénzügyi válsága megoldására. Miért ne
merülhetne fel olyan kérdés, hogy talán éppen a bankválság lehet az indok, de lehet ok
is és szándok is a tagállamok maradék szuverenitása bedarálásához.
Folytatva a MTI jelentését: „Az intézkedések »nem csodaszerek, amelyek már a jövô
héten vagy két hónapon belül mindent megoldanak, de minden lépés a nagyobb európai
integráció, és nem pedig a felbomlás felé mutat« – így kommentálta az eredményeket Barack
Obama amerikai elnök a csúcstalálkozó végeztével. Timothy Geithner amerikai
pénzügyminiszter úgy vélte, hogy a közös valuta alátámasztására szolgáló euróövezeti
költségvetési és bankunió megerôsített keretei segítenek helyreállítani a gazdasági
növekedést Európában, és csökkenteni fogják a hitel költségét az eladósodott országok
számára.”
Olvasóink bizonyára érzékelik a szolgálati utat – US-elnök — pénzügyminiszter —
Európai Unió – de ki hiszi el, hogy ilyen néhány éves termunusra megválasztottkinevezett
személy lenne a legfelsôbb fórum? Az évszázados egyirányú nagyhatalmi
politika szabályos következetessége ezt kizárja. Nem a mi dolgunk kutakodni, de jó ha
tudjuk a dolgok rendjét. Például az MTI-jelentés következô bekezdése jól jelzi, hogy az
„euróövezeti vezetôk” (többségük nem is tagja a Húszaknak), valamit aláírtak
országuk nevében, és persze szuverenitása ellenében:
„A Húszak közös nyilatkozatában az euróövezeti vezetôk aláírták, hogy »minden
szükséges intézkedést megtesznek a pénzügyi unió védelmére, konkrét döntéseket fontolnak
meg a pénzügyi rendszer integráltabb szerkezetének kialakítására«, beleértve a
bankuniót, vagyis a közös bankfelügyeletet, a bankok tôkefeltöltésének magántôkére
több felelôsséget és terhet rakó új szabályozását, a bukott bankok felszámolását és a
betéteseknek szóló garanciákat. A költségvetési fegyelemmel és a növekedés ösztönzésével
együtt ezek »fontos lépések a nagyobb költségvetési és gazdasági integráció felé« a
közös nyilatkozat szerint.”
A kiemelt szavak pontosan jelzik a programot, amivel az Európai Unió tagállamai
lemondanak arról a kevés szuverenitásról, ami még megmaradt. Erre megy ki a játék.
Ugyancsak a Magyar Távirati Iroda közleményébôl idézzük a következô
bekezdést:
„Magyarországot még sok évig nem érinti, hogy az Európai Unió az erôsebb integráció,
a fiskális és bankunió felé halad, amikor is a tagállamoknak a szuverenitás még nagyobb
hányadáról kell lemondaniuk. »Levontuk a tanulságot a déli országok válságából: az
eurócsoporthoz való túl gyors csatlakozás katasztrófához vezet« – jelentette ki Orbán
Viktor miniszterelnök a bécsi Die Presse vasárnapi számában megjelent interjújában.”
Már hogyne érintené Magyarországot, hiszen mint tagország – függetlenül a még
nem közös fizetôeszköztôl – gazdaságilag is, politikailag is része az uniónak, és csak idô
kérdése az euró bevezetése. Itt nem a közvetlen pénzügyi érintettség a tét, hanem az a
tény, hogy most dôl el a tagállamok maradék szuverenitásának a sorsa. Most fogja
átlépni az Unió azt a kaput, amin belül a szuperunió központi diktatórikus rendje
uralkodik. A demokráciának már a lábanyoma sem marad meg.
Mindamellett Magyarország miniszterelnöke a Die Presse részére június 17-én
adott terjedelmes interjúban a nemzetek Európája mellett foglalt állást. A kontinens
legnagyobb elônye a sokszínûsége – jelentette ki. Úgy vélekedett, hogy a
szuverenitáshoz kötôdô jogok átadásakor „nagyon óvatosnak” kell lenni, s a
kulcsfontosságú döntés ebbôl a szempontból az euróövezetbe való belépés kérdése.
„Egyelôre nem tudni, hogyan vészeli át az euróövezet a jelenlegi válságot, és hogy belül lesz-e
jobb vagy kívül” – mondta a kormányfô a Die Presse-nek.
Nem tudjuk elképzelni, hogy Magyarország kimaradhat-e az euróövezetbôl, és azt
sem, hogy ki tudja harcolni magának, hogy szuverenitásából többet megtarthat, mint
mások. Fentrôl a pénzügyi hatalmak és a politikai nagyhatalmak már elôírták Európa
helyét a dominiumban.
*
A konföderáció független államok szövetsége, ahol minden egyes tag szuverén
egység, amely él az államiság minden alapfeltételével. Pl. saját pénz, saját nyelv, saját
hadsereg, saját kormányzat, külügy, hadügy, törvényhozás, igazságszolgáltatás. A
szerzôdô felek egyeztetik a politikájukat, kiépítenek országok feletti közös
szervezeteket, amik összehangolják a közös érdekeket és feladatokat. A föderáció
sokkal inkább szövetségi állam, mint államszövetség. Egy föderációban a tagállamok
számos joga hiányzik. Nincs saját pénz, többnyire csak az egész föderációnak
együttvéve van hadserege, a tagállamoknak nincs és nem is lehet önálló külpolitikája.
Van saját parlamentjük, kormányuk, amit erôsen befolyásol az uniós kormányzat,
belügyeikben maguk döntenek (annyi kikötéssel, hogy a döntéseik nem mondhatnak
ellent a központi kormányzat döntéseinek), van saját igazságszolgáltatásuk, vannak
saját pártjaik – mindez a szabványnak megfelelôen. A föderáció olyan állam, amelynek
alkotmánya van, ahol a hatalom megoszlik a szövetségi, illetve a tartományi vagy
régiók szintjei között, és ahol a tartományoknak, államoknak vagy Ländereknek (mint
Németországban) nincs szuverenitásuk, a hatalmat a központi kormány gyakorolja. Ez
tehát a teória.
Az Európai Unió jelenleg még a konföderáció és a föderáció keveréke. A
csatlakozott országok átadják a gazdasági, a szociális és a politikai élet jelentôs területei
fölötti szuverenitásukat az EU-intézményeknek, míg megtartják formális
egyenlôségüket egymással szemben a fennmaradó területeken, ahol továbbra is
kizárólagos hatalmat élveznek a politikákra vonatkozó döntéshozatalban.
Nem szabad elképzelni olyan európai államszövetséget, mint valami elôre
megfogalmazott és megalkotott szervezetet, amely baj és vita nélkül mûködik,
mindenkinek megfelel, és nem támad benne belsô erôk küzdelme, az erôsek
diktatúrája, a gyengék elnyomása. Az EU eddigi útja során is okozott csalódást, látott
vitát, élt át sikert, fejlôdött olyan intézménnyé, ami alkalmas a népes kontinens
képviseletére. Ugyanakkor kényesen kellene odafigyelnie az európai népek
sajátosságaira, nemzeti létük, értékeik, kultúrájuk megbecsülésére. Nem minden
termelési index, a hitelképesség meg az antiszemitizmus mértéke.
Jelenleg a baloldaliak internacionalista pártjai, mozgalmai képezik a meghatározó
politikai erôt, a folyamatba tett változások ennek az irányzatnak az akaratát követik.
De nagy a félelem közöttük, mert jelen vannak a nemzeti fennmaradásnak a hívei is,
akik ragaszkodnak az államok mindazon szuverenitása megtartásához, amiknek nem
feltétlenül kell központi kezelésben lenniük. Most ôket jelölik meg a legnagyobb
veszélyként.
*
Az Uniót létrehozó okmány 1. paragrafusa így hangzik:
„Európa polgárainak és államainak közös jövôjük építésére irányuló akaratától
vezérelve, ezzel az Alkotmánnyal létrejön az Európai Unió, amelyre közös célkitûzéseik
elérése érdekében a tagállamok hatásköröket ruháznak. Az Unió összehangolja az e
célkitûzések megvalósítására irányuló tagállami politikákat, és a ráruházott hatásköröket
közösségi módon gyakorolja. ... Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a
szabadság, a demokrácia, az egyenlôség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve
a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. ... Az
Unió tiszteletben tartja a tagállamok Alkotmány elôtti egyenlôségét, valamint nemzeti
identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvetô politikai és alkotmányos
berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az
alapvetô állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend
fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét.”
Szép és kívánatos, de az élet nem ilyen. Az Unió megalakitása óta változik
tartalmában és jellegében, folyamatosan bôvítve az uniós, illetve kurtítva a tagállami
szuverenitást. Most éppen egy nagy támadás látszik kibontakozni, ami a
nemzetállamok maradék önállóságát veszélyezteti. Az indokolás a pénzügyi válság, a
megoldás ennek megfelelôen a pénzügy központosítása, aminek biztosítékaként
szükséges a politikai központosítás. A Marshall-tervben fogant monetáris
internacionalista német állam a motorja Európa központosításának.
Merkel kancellár szerint a rövid távú válságmegoldási intézkedések helyett
Európának a szorosabb európai integráció kialakításának „herkulesi feladatára” kell
koncentrálnia. „Az a feladatunk – hangsúlyozta –, hogy most megtegyük azt, amit
elmulasztottunk megtenni az euró bevezetésekor. Ezt nem holnapután kell elvégeznünk, de
mindenképpen viszonylag rövid idôn belül. Nemcsak valutaunióra van szükségünk, hanem
fiskális unióra is, több közös költségvetési politikára. És mindenekelôtt politikai
unióra. Ez azt jelenti, hogy lépésrôl lépésre további kompetenciákról kell Európa javára
lemondanunk, Európa számára ellenôrzési jogköröket kell biztosítanunk.”
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszternek, aki a berlini kormánynak a
jelenlegi válságos helyzetben a legfontosabb tagja, régi meggyôzôdése, hogy az EU
magövezetének egy sajátos szupranacionális formát kell öltenie. 1994-ben (egy évvel a
Maastrichti szerzôdés hatályba lépése után) szintén CDU-s képviselôtársával, Karl
Lamers-szel együtt már javaslatot tett az Eduard Balladur vezette francia
kormánynak arra, hogy hozzanak létre egy föderális kemény magot (Kerneuropa) az
EU-n belül, mert tudatában volt annak, hogy az euró tartósan nem maradhat fenn
politikai unió nélkül. Ezt a német–francia dominanciát építette a Merkel–Sarkozy
páros. Hollande azóta – ugyancsak vonalas globalistaként nyilatkozik.
Schäuble úgy véli, hogy most, a válság miatt az egyes országok könnyebben
felismerhetik, hogy amitôl eddig elzárkóztak, az elkerülhetetlenné vált. „Így fog az új
Európa létrejönni.” Ebben az új Európában – a német politikus szerint – az Európai
Bizottságnak igazi kormánnyá kell válnia, az elnököt közvetlenül kell megválasztani, és
az európai parlamentet valódi törvényhozói hatalommal kell felruházni. Mivel mindez
(sok más föderális lépéssel, például a fiskális unió bevezetésével és egy, a nemzeti
költségvetések fölött vétôjoggal rendelkezô európai pénzügyminiszterrel együtt)
jelenleg Németországban alkotmányjogilag keresztülvihetetlen, Schäuble arra számít,
hogy a német nép hamarosan egy új alkotmányról fog – népszavazással – dönteni.
Az alkotmánymódosítás vagy egy teljesen új alkotmány megalkotásának
nélkülözhetetlensége már a CDU tavaly novemberi pártkonferenciáján felmerült, az
SPD, Németország másik meghatározó pártja pedig már korábban is sürgette, hogy a
2013-ban esedékes parlamenti választásokkal egyidejûleg tartsanak népszavazást a
Brüsszelre átruházandó hatalmi kompetenciák kérdésében. Németország (és
Európa) szempontjából döntô fontosságú, hogy a német parlamenti pártok (a bajor
CSU és a Balpárt kivételével, amelyek az alkotmánybírósággal együtt alkotják a
szuverenista frontot) támogatják az EU föderális irányba történô átszervezését.
Van tehát elég dolga a magyar parlamenti bizottságoknak, kidolgozni a magyar
álláspontot az Európai Unióban folyamatban lévô fejleményekrôl, nemcsak
Magyarország vonatkozásában, hanem a szovjet hódoltságból az Európai Unióba
bekerült országok vonatkozásában is, hiszen nyilvánvaló, hogy a szovjet táplálására
átadott országok sok évtizedes lemaradottságuknál fogva, éppen helyzetük miatt
létrejövô „kétsebességes unióban”, számukra a kiszolgáltatottak, kizsákmányoltak
sorsa jut.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*B.Kiss-Tóth László 2012.07.25.
