Szerető Szabolcs
Történelmet írt szerdai ítéletével a Siófoki Városi
Bíróság. A kényszeresen mártírszerepben tetszelgő ügyvéd perében hozott
elsőfokú döntés fontos pillanat a magyar igazságszolgáltatás életében,
hiszen évtizedek óta nem volt példa arra, hogy egy bíróság állást
foglaljon valamely, a közéletet megosztó történelmi kérdésben.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
Mikor az erről szóló híradást olvastam, azt hittem, az internetes világ HírCsárdája hackelte meg a távirati irodát. Ez a hír azért viccnek elég durva lett volna. Nem is az, nincs helyreigazítás, nincs pontosítás. Elkerülve az általánosítás vétkét: az, hogy a magyar igazságszolgáltatással valami nagyon nincs rendben, régóta sejthető. Mondjuk 2006 ősze óta, amikor az elsőfokú bíróságok bemondásra futószalagon ítéltek el, mint később kiderült, ártatlanul, az akkori tüntetéseken részt vevőket vagy éppen csak arra járókat, igazodva a hatalmához az ellene tiltakozók megnyomorítása árán is ragaszkodó Gyurcsány-kormány elvárásaihoz.
Nem tudom, honnan vette az ihletet és a bátorságot a Siófoki Városi Bíróság ennek az ítéletnek a kimondásához, amellyel, tiltott határátlépést végrehajtva, a jogalkalmazás világából a politikai véleménynyilvánítás területére tévedt. Horthy Miklós szerepe, kormányzóként nyújtott teljesítménye ma is élénken foglalkoztat sokakat, érdemeiről, nézeteiről, mulasztásairól, a második világháború magyar tragédiájáért viselt felelősségéről váltakozó színvonalú vita folyik. Az viszont tény, hogy nem volt háborús bűnös. Aki például a jobboldali elfogultsággal (kivált antiszemitizmussal) nem vádolható Romsics Ignác írásai, nyilatkozatai alapján ítéli meg Horthyt, annak bizonyosan nem jut eszébe megrongálni a kormányzó szobrát. Igaz, emlékművet állítani sem. Azt pedig lassan mondom, hogy a baloldal is megértse: Magyarországon nincs központilag gerjesztett Horthy-kultusz. A kormányzóról folytatott szakmai-politikai vitákban viszont a bíróságoknak semmi keresnivalójuk.
Az ítélettel azonban nem ez a legnagyobb baj. Az ugyanis felbujtásként is értelmezhető: aki kifogásolja, hogy egy általa valamilyen okból nem kedvelt személyiségnek szobrot állítottak valahol, az a perköltség kockáztatásával, egyben az erkölcsi felmagasztosulás reményében ragadhat festékesvödröt. Komolyan gondolták Siófokon, hogy a bíróságoknak ezentúl néhai országvezetőink, íróink történelmi szerepéről is ítéletet kell mondaniuk? Lehet, hogy első fokon valaki tömeggyilkos, jogerősen meg bölcs uralkodó lesz? És a Kúria ez ügyben megszólaló egyik vezetője nyomán kérdezzük: komolyan gondolták, hogy egy erőszakos cselekedet erkölcsileg pozitív tartalmú, társadalmilag hasznos lehet?
Igazából csak egy kérdést kellene megválaszolni. Normálisak ezek?
