Siklósi András:
A Grass-versnek egy újabb magyar fordítása, kommentárral
Egy svájci barátom révén végre eljutott hozzám is Günter Grass sokat emlegetett és támadott művének magyar változata. Egyébként a vers nem különösebben értékes (s ez aligha a fordító hibája); inkább moralizáló politikai „szöveg”, mint valódi szépirodalmi alkotás. Mivel azonban fontos és aktuális problémákat feszeget, ráadásul egy Nobel-díjas, balliberális alapállású, exhibicionista, groteszk, obszcén és egyéb polgárpukkasztó eszközöket is gyakran használó német írta (aki Izraelhez való kötődését itt sem tagadja meg!), ezért fölkapta a világhír.
Mindent összevetve, föltétlenül Grass becsületére válik, hogy viszonylag nyíltan és igazságosan (bár az irániakat kissé leminősítve „tapsnépnek”, míg vezetőit „szájhősöknek” nevezi!) szólt egy olyan témáról, amit bolygónk „szalonképes” művészei és politikusai, merő gyávaságból, rendre a szőnyeg alá söpörnek.
Tegyük azért hozzá, hogy neki is csak 84 évesen jutott eszébe, hogy a korábbiakhoz képest más húrokat pengetve, csendes elszántsággal szembeszálljon az emberiség zömét megrohasztó és tönkretevő gonosz globalista áramlatokkal, amikor már nincs semmi vesztenivalója. Mert bizony nem oly rég még ő is a kritikátlanul hozsannázók, ugyanakkor a hangos, holokausztos önostorozók táborába tartozott. (Ha fiatalabb korában is hasonlóképpen cselekedett volna, mint most, akkor bizonyára egy elhallgattatott, üldözött, névtelen senki lenne, nem pedig ezerszer ünnepelt és kitüntetett szerző.)
Mellesleg Grasst – miután számos „mértékadó” fórumon antiszemitának bélyegezték – példátlan gyorsasággal kitiltották Izraelből, ami kitűnően jellemzi ezt a fenyegetően melldöngető, terrorisztikus, parányi gyűlöletállamot. Megvilágítva azt is, hogy a zsidók bárkit azonnal sárba rántanak – előző „talpnyalói érdemeitől” függetlenül –, ha a legcsekélyebb mértékben bírálni meri őket.
Ezek előrebocsátásával lássuk magát a „medvét”!
Siklósi András
Günter Grass:
Amit el kell mondani
(Megjelent a „Süddeutsche Zeitung” 2012. április 4-i számában,
majd a világ számos vezető lapjában.)
Miért hallgatok, miért hallgattam el oly sokáig,
mi nyilvánvaló, haditervekben kifőzött
elmélet, melynek végén mi, a túlélők
legfeljebb lábjegyzet lehetünk.
Ez az állítólagos első csapás joga,
mely kioltaná a szájhősök igájába
szervezett és irányított iráni tapsnépet
csak azért, mert e hatalom árnyékában
atombomba építését vélik látni.
De miért tiltom el magam,
azt a másik országot, hogy nevén nevezzem,
ahol évek óta – bár titkon – hatalmas
nukleáris erő dagad, ám minden
ellenőrzés híján?
Általános csend honol e tény felett,
mely hallgatást magam is elfogadtam,
e csend nehéz hazugságom, kényszerem,
hiszen azon mód, mikor megtöretik,
az ítélet – „antiszemitizmus” – készen áll.
Most azonban, mikor hazám, melyet
saját ősbűne követ utánozhatatlanul, és azt
újra meg újra rajta számon kérik,
csakis üzletileg persze, ügyesen forgatott
szóbeszéddel jóvátétellé nyilvánítottan,
egy további tengeralattjárót ad el Izraelnek,
egy olyat, melynek tulajdonsága mindent
elpusztító robbanófejeket célba lőni amoda, hol
bizonyítatlanul egyetlen atombomba volna,
melynek majd végső bizonyossága az aggodalom oka,
mondom, mert mondani kell.
De miért hallgattam eddig?
Mert úgy véltem, származásom
soha le nem mosható szégyenével
tiltja a tényt, igazság mondását
Izraeltől elvárni, ez országtól, melyhez kötődöm,
s kötődni fogok.
Miért most mondom,
öregen, utolsó csepp tintámmal:
Izrael atomhatalma veszélybe sodorja
a világ amúgy is törékeny békéjét?
Mert ki kell mondani azt,
ami talán holnap már késő lehet:
mi – épp eléggé terhelt németek –
gyaníthatóan bűnsegédek lehetünk,
a szokásos mentegetőzések pedig
erőtlenek.
Beismerem: nem hallgatok tovább,
mert elegem van a Nyugat álságából,
és csak remélhetem, hogy sokan
törik meg a csendet, mert a közelgő
veszélyt elkerülendő, az ezt okozókat
fel kell szólítani erőszakosságuk megszüntetésére,
követelve, hogy állandó, meg nem
akadályozható ellenőrzés mellett
az izraeli atomerőt és
az iráni atomberendezéseket egyaránt
nemzetközi hatóság felügyelete,
és e két ország kormánya tarthassa szemmel.
Csak így segíthetünk Izraelnek és Palesztinának,
mi több, minden embernek, kik ezen
az őrület bitorolta területen
szorosan egymás mellett,
egymásra acsarkodva élnek, végül
magunkon is csak így segíthetünk.
(Fordította: Szutrély Péter)
Forrás: Kuruc.info 2012.04.09./*B.Kiss-Tóth László
- a zsidók már antiszemitáznak (a vers magyar fordításával frissítve)
Günter Grass irodalmi Nobel-díjas német író a világbéke veszélyeztetésével vádolta meg Izraelt egy versben, amely szerdán jelent meg, és széles körben bírálatokat váltott ki.
Az iráni konfliktus témáját feldolgozó, Amit el kell mondani (Was gesagt werden muss) című versében Grass kifejtette: Iránban egyetlen egy atombomba létét sem sikerült bizonyítani, Izrael nukleáris potenciálja viszont egyre nagyobb, és ugyan nem titokban gyarapodik, de ellenőrizetlenül. A zsidó állam így veszélyezteti az egyébként is törékeny világbékét, amit feltétlenül el kell mondani, mert előfordulhat, hogy holnap már késő lesz.
A német Süddeutsche Zeitung, az olasz La Repubblica és a New York Times által közölt verset "természetesen" máris bírálják a kritizálhatatlan zsidók, Izrael berlini nagykövetsége szerint például az alkotás "az antiszemita hagyományhoz illeszkedik".
(MTI nyomán)
A vers:
Was gesagt werden muss
Von Günter Grass
Warum schweige ich, verschweige zu lange,
was offensichtlich ist und in Planspielen
geübt wurde, an deren Ende als Überlebende
wir allenfalls Fußnoten sind.
Es ist das behauptete Recht auf den Erstschlag,
der das von einem Maulhelden unterjochte
und zum organisierten Jubel gelenkte
iranische Volk auslöschen könnte,
weil in dessen Machtbereich der Bau
einer Atombombe vermutet wird.
Doch warum untersage ich mir,
jenes andere Land beim Namen zu nennen,
in dem seit Jahren - wenn auch geheimgehalten -
ein wachsend nukleares Potential verfügbar
aber außer Kontrolle, weil keiner Prüfung
zugänglich ist?
Das allgemeine Verschweigen dieses Tatbestandes,
dem sich mein Schweigen untergeordnet hat,
empfinde ich als belastende Lüge
und Zwang, der Strafe in Aussicht stellt,
sobald er mißachtet wird;
das Verdikt 'Antisemitismus' ist geläufig.
Jetzt aber, weil aus meinem Land,
das von ureigenen Verbrechen,
die ohne Vergleich sind,
Mal um Mal eingeholt und zur Rede gestellt wird,
wiederum und rein geschäftsmäßig, wenn auch
mit flinker Lippe als Wiedergutmachung deklariert,
ein weiteres U-Boot nach Israel
geliefert werden soll, dessen Spezialität
darin besteht, allesvernichtende Sprengköpfe
dorthin lenken zu können, wo die Existenz
einer einzigen Atombombe unbewiesen ist,
doch als Befürchtung von Beweiskraft sein will,
sage ich, was gesagt werden muß.
Warum aber schwieg ich bislang?
Weil ich meinte, meine Herkunft,
die von nie zu tilgendem Makel behaftet ist,
verbiete, diese Tatsache als ausgesprochene Wahrheit
dem Land Israel, dem ich verbunden bin
und bleiben will, zuzumuten.
Warum sage ich jetzt erst,
gealtert und mit letzter Tinte:
Die Atommacht Israel gefährdet
den ohnehin brüchigen Weltfrieden?
Weil gesagt werden muß,
was schon morgen zu spät sein könnte;
auch weil wir - als Deutsche belastet genug -
Zulieferer eines Verbrechens werden könnten,
das voraussehbar ist, weshalb unsere Mitschuld
durch keine der üblichen Ausreden
zu tilgen wäre.
Und zugegeben: ich schweige nicht mehr,
weil ich der Heuchelei des Westens
überdrüssig bin; zudem ist zu hoffen,
es mögen sich viele vom Schweigen befreien,
den Verursacher der erkennbaren Gefahr
zum Verzicht auf Gewalt auffordern und
gleichfalls darauf bestehen,
daß eine unbehinderte und permanente Kontrolle
des israelischen atomaren Potentials
und der iranischen Atomanlagen
durch eine internationale Instanz
von den Regierungen beider Länder zugelassen wird.
Nur so ist allen, den Israelis und Palästinensern,
mehr noch, allen Menschen, die in dieser
vom Wahn okkupierten Region
dicht bei dicht verfeindet leben
und letztlich auch uns zu helfen.
A vers magyarul, a Szilaj Csikó alkotógárdájának fordításában:
Günter Grass:
Amit ki kell mondaniMiért hallgatok, hallgatom el régóta,
ami nyilvánvaló: hadgyakorlaton gyakorolják;
s melyhez minket, túlélőket,
jobb híján lábjegyzetként csatolnak.A jogosnak vélt első csapás kiirthatná
az amúgy egy szájhős leigázta,
szervezett ujjongásra ösztökélt
iráni népet, csupán azért,
mert úgy vélik, hogy
atombomba előállítására képes.De miért tiltom meg magamnak, hogy
nevén nevezzem azt a másik országot,
amely évek óta növeli – jóllehet titokban −
nukleáris potenciálját,
csak épp figyelő szemek nélkül,
mert őt nem szabad vizsgálni?E tény általános elhallgatását,
melynek én is alávetettem magam,
nyomasztó hazugságnak és kényszernek érzem,
amely büntetéssel fenyeget,
mihelyst figyelmen kívül hagyják;
az ítélet szokványos: „antiszemitizmus”.Most azonban, hogy hazám
− melynek példátlan bűneit újra és újra felhánytorgatják –
ismét és csupán üzleti megfontolásból
(igaz, ékesszólóan: jóvátételként elkönyvelve)
Izraelnek újabb tengeralattjárót készül szállítani,
méghozzá olyat,
hogy a mindent elpusztító robbanófejeket
oda irányíthassák, ahol egyetlen atombomba
létezése sincs bizonyítva,
s bizonyítékként csupán a tőle való félelem szolgál,
most kimondom, amit ki kell mondani.De miért hallgattam eddig?
Mert úgy véltem, származásom,
melyre letörölhetetlen szeplő tapad,
tiltja, hogy ezt a tényt nyilvánvaló igazságként
Izraelről feltételezzem,
melynek elkötelezett híve vagyok és maradok.Miért csak most mondom,
vénségemre, fakuló tintámmal:
Izrael atomhatalomként veszélyezteti
az amúgy is törékeny világbékét?
Mert ki kell mondani azt,
ami holnap talán már késő,
azért is, mert mi – németként, elég teherrel a vállunkon –,
olyan bűnt követnénk el,
amely előre látható, s ezért bűnrészességünk alól
semmilyen szokásos kibúvóval
ki nem bújhatunk.Bevallom: azért nem hallgatok tovább,
mert torkig vagyok a Nyugat
képmutatásával, s remélem,
sokan mások is megtörik a hallgatás csendjét,
s felszólítják a látható veszedelem okozóját,
hagyjon fel az erőszakkal,
s ahhoz is ragaszkodnak majd,
hogy mindkét ország kormánya engedélyezze:
az izraeli atomerőt
és az iráni atomerőműveket
egy nemzetközi hatóság
akadálytalan és állandó ellenőrzés alatt tarthassa.Csakis így lehet segíteni mindenkin,
izraelieken és palesztinokon, sőt,
az őrülettől megszállott térség összes lakóján,
kik örök ellenségeskedésbe összezárva élnek,
− s végső soron saját magunkon is.
(fordítás: szilajcsiko.hu)
/Forrás: Kuruc.info 2012.04.06./*B.Kiss-Tóth László
