Kazatsay Gyula haditudósító:
Fegyveres honvéddel találkozunk. Orosz foglyot kísér. Megkérdezzük, honnan hozza?
– Délután, amint az oroszok visszavonultak a folyón túlra, jelentkezett nálunk. Közelebb hajolunk hozzá, hogy az alkonyati homályban jobban lássuk az arcát. Sovány, beesett, borotválatlan arcot látunk, amelyből megtört szempár mered felénk. Szemében fásultság tükrözik.
Egyik zászlós tud oroszul. Kérdezget. Megtudjuk, hogy szovjet fegyenczászlóaljban teljesített szolgálatot, amely ma délután szintén részt vett a támadásban.
– Miért kerültél a fegyenczászlóaljba?
– Mert a kiszabott harminc liter tejet nem tudtam beadni. Azzal vádoltak, hogy nem akarom beszolgáltatni az államnak, ami jár, pedig ez nem igaz. Egy tehenet kaptam gondozásra, de az négy hónapig nem adott tejet. Ez három évvel ezelőtt volt. Akkor öt évre ítéltek, a családomat pedig elhurcolták.
– Hogy lettél katona?
– Öt héttel ezelőtt besoroztak és azt mondták, ha elszántan harcolok, a háború után szabadlábra helyeznek. Sokan voltunk, akiket a börtönből besoroztak. Egyhónapos kiképzést kaptunk, aztán kihoztak a harctérre. Most itt vagyok...
Többet nem akar mondani. Bizalmatlanul vonogatja a vállát minden kérdésre. Cigarettával kínálom meg. Felragyog a szeme és mohón kap utána. Pillanatra derűssé válik elcsigázott arca.
Mit jelenthet ez a cigaretta a mi foglyunknak, aki csak nagyon ritkán jutott eddig dohányféléhez.
Megkérdezzük, miért szánta rá magát, hogy inkább megadja magát, de nem megy vissza a többivel.
– Nagyon rossz sorunk volt. Gyenge ételeket adnak és emellett rengeteget kell dolgozni. Aztán ütik az embert. Cigarettát nagyon ritkán adnak, italt pedig csak harc előtt, hogy az ember ne érezze a veszélyt. Ráadásul géppuskával kergetik előre az embert.
– Azzal ijesztettek minket, hogy a németek és a magyarok kegyetlenkednek a foglyokkal, még meg is ölik őket. A tisztek azt mondták, hogy embertelenül megkínozzák a vörösöket, úgy, hogy a legtöbben ki sem bírják. De nehéz is fogságba kerülni, mert az első gyanús jelre könnyen géppuskasorozatot kap az ember.
Megkérdezzük a honvédet, aki a foglyot hozza, hogy adtak-e enni az orosznak?
– Adtak bizony. Úgy ette a finom marhagulyást, mintha sose evett volna. Egy fél kenyeret is adtak neki, de egy szempillantás alatt bekapta.
– Jó volt a magyar étel? – kérdezi a zászlós a fogolytól.
– Jó! Több mint három éve nem ettem ilyen jó kenyeret. Nálunk mindig arról beszéltek, hogy a magyarok és a németek éheznek. Nincs mit egyenek. De titokban arról is beszéltek, hogy bizony a magyaroknak jó kenyerük van és mindig van meleg ételük is. A mi kenyerünk fekete és porlik, mint a fűrészpor.
Lassan felmelegszik, már bizalommal van hozzánk. Még mosolyog is. Már nem ellenséget lát bennünk.
– Szeretnéd, ha most megint hazakerülnél?
Eltorzul az arca a rémülettől.
– Őrizzen tőle az Isten! – kiált fel a borzalom hangján. – Azonnal megölnének.
– Hát akkor mit akarsz csinálni? A háború végén mégis csak hazamégy.
– A magyarok nem bántottak, hanem enni is adtak eleget. Van is olyan jó. – Nálunk nem szoktak így beszélgetni a katonákkal. Itt biztosan nem kell mindig félni, hogy bezárják, vagy kivégzik az embert.
Szeretne a magyarok között maradni. Azt mondja, nagyon becsületesen dolgozna akármit, hogy megszeressék...
(Forrás:Kuruc.info 2011.09.17.)*B.Kiss-Tóth László.
