A MESSZE IDEGENBE SZAKADT HAZÁNKFIÁNAK
(dr. Kolozsy Sándor szobrászművésznek)
5 ÉVVEL EZELŐTT,
AZ '56-OS ÉVFORDULÓS-PÁLYÁZATRA BENYÚJTOTT EMLÉKMŰTERVÉT KIHAGYTÁK A ZSŰRI ELŐTTI BÍRÁLATBÓL!
Vajon, ki(k)nek szúr(hat)ta Kolozsy a szemét? A díjazott, otromba vaskefe-szörnyűségre, mint anti-látványosságra, talán most méltán büszkék lehetnek a főváros akkori hivatalos kultúrális és politikai jólfizetett bohócai...
*
AZ 1956-os MAGYAR SZABADSÁGHARCOS EMLÉKMŰ TERVRAJZAI ÉS A MAKETTRŐL KÉSZITETT FÉNYKÉPEK
HÍT-REMÉNY-SZERETET!
Ez a nevezetű, és alapzatú szabadsagharcos emlékmű tervem, egy 10-méter magas rózsdamentes fényesre csiszolt háom sarki oszlop kőzött,
5-méteres kőrsarki távból fennt ősszeborúlva egy kúpola, vagy piramis szerűségű szent formát jelképez.
Kőzépen egy 5-méteres, másfél méter magas, fekete márvány alapzat.
Alatta ugyanaz a formáju, de lejebb szélesedő három lépcső, mely terrakota szinű kőlapokkal vannak bevonva.
1:100-lépték
Az 5-méteres átméretű körből kiinduló 3-egyenlő részre osztott dobogó alapzat sarki oszlopai között átlátszó téren 8-10, vagy 12-darab életnagyságnál nagyobb szabadságharcos gyerekek, fiatalok-egyetemisták-gyárimunkások, és háttal egymásnak, egymást védve harcolnak az oroszok és a kommunisták ellen!
A másfél méteres dobogó, vagyis alapzat három sarki behomorodású kivágás elé jőnnek a koszorúk, és a dobogók végén a feltűntetett Szabadságharcos mártirok névsora arany betűkkel!!
Itt megint csak a harcoló szabadságharcos (életnagyságnál nagyobb antikbronz) szobrok az erősen felfényezett, de kifelé nyiló rozsdamentes acélből készitett, felfelé keskenyedő oszlopok belső részén felűl lefelé a csoport szobrokra beépitett reflektor lámpák világitják meg a szobrok felső részét. Ugy,hogy az árnyék adja meg az arc kifejezését.
Elől a 13-éves Molotov koktélt dobó fiú, az orosz géppisztollyal, és a pisztollyal kezében egyetemisták. háttal egymássnak védelműl kőzépen az 56-os zászlót tartó viharkabátos fiatal nő.
Felűlről lefele madár szem szőgéből. kőzépen az 5-méter átméretű, és másfélmérter magas fekete márvány vagy gránit kőböl.
Majd lépcsőzetesen szélesedő három kiálló sarokban futó szilovet 20-25-centiméter magasságú és terrakota szinű kőlapokkal bevont lépcsőzet.
Oldalt a műemlék jobb oldalán egy ugyancsak olyan formájú de kisebb méretű alapzat mint az emlékmű alapzata, de ezen meg három nagy óriási zászló van kitűzve alapzatra!
Ezen a perspektiv rajzomon lehet látni a régi csizmatéren a 40-méteres átmérőjű ures részén a 32-méteres terrakota lépcsőzetes felfelé keskenyedő három lépcsőn, a három sarki másfélméter magas fekete márvány alapzaton felfelé fútó három sarki, de csucsban összefutó 10-méter magas oszlopokat melyek között átlátható, és fényesre csiszoltsága miatt, a sakokok kőzepén az oszlopok sarki lapjai közepén alulról felfelé a lézer világitás fénye felfut az oszlop középső részén az égben egészen a felhők közé- így egy piramis, vagy szent katedrális formájú építvény, kivűl belűl megvilágitva tűndőkől az éjben!
És a kőrnyékbeli szines világitások, autók fénye, reklámok fénye, meg a naplemente, és Nap felkelése szivárvány formában visszatűkrözik a 10-méter magas fényesre csiszolt rozsdamentes oszlopokról.
Egy túlvilági áhitatos hatású Szent Jelenetben ragyog a kűzdő szabadságharcosok életnagysagnál nagyobb szobrai, és emléke!
Oldalt ugyanez a formájú de kisebb alapzaton a magyar nemzeti, majd a szabadsaghacos lyukas, és az Egyesült Europa óriási méretű három zászlót lengeti a szél.!
Makett alapzata, 1:10=léptékben.
Az alapzat, vasbeton-ból készitve, feketmárvány porral bevonva, és a végeken az egy-méter mélyű bevágások, amikben a 11-és félméter magas tűkör-fényesre csiszolt rozsdamentes oszlopok vannak beleépitve.
Ez alatt van a három keskenydő lépcső amit itt a fényképen a makett alá, még nem tettem ide.
Lépcsőzetessen részletenként ősszerakott emlékmű makettja .
Itt már a két sarki oszlop közőtt a Molotov koktélt dobó 13-éves, és az orosz géppisztolyt tartó egyetemista lány szobra látható.
Wittner Mária ábrázoló szobra lehetne!
Ez az emlékmű eleje, három szabadságharcossal.
Wittner Mária középen.
A szimbólikussan két majd három fényes épületeket jelképező oszlop, utcasarkokon megbújt szabadságharcosok,
és középen az 56-os lyukas zászlót tartó
nő.
Az oldal nézetben gyarapitott harcoló Szabadsagharcos csoport!
Itt ezen a jeleneten már mind a három sarki oszlop között, az épületek, és házak védelmeket szolgáló sarkain, a harcoló, kilövő életnagyságnál nagyobb Szabadságharcosok bronz szobrai láthatók.
Ez az már mint egész emlékmű terve, mind három oldalról egyforma, csakis a kőzépen lévő szabadságharcos jelenetek másak!
Az emlékmű madár nézetű felűli nézete lefelé. lépcsőzet nélül.
A 2006- lévő kiállitáson a Sydneyi Magyar házban megtartott 56-os Szabadsáharc űnnepélyen.
NSW-i Magyar Szabadságharcos Szővetség rendezésében.
Itt a háttérben a falón, az emlékmű tervrajzai láthatók.
Ezeken a képeken a másik három , de nagyobb lépcsőzet hiányzik
"HIT-REMÉNY-SZERETET"
maketja a Sydneyi Magyar Házban, a még hiányzó 3-lépcső nélkül.
Hátul az árnyékban, háttérbe lévő falon, egy nagy országházat ábrázoló kép, látható.
Az 1956-os Szabadságharcos Mártirok emlékére és tiszteletére
tervezte és alkotta:
Dr. Kolozsy Sándor, kolozsvári szűletésű, de volt Győr-Ménfőcsanak-i lakos,
ausztráliai (Sydney) hivatásos Nemzetközi szobrászművész, leigazolt 1956-os szabadságharcos,
*B.Kiss-Tóth László 2011.03.16.