Dr. Halász József:
A KIRÁLYSÁGRÓL
A http://kiralyiudvar.lapunk.hu/ és a http://kiralysag.network.hu/
Barroso úr 2008. októberében azt üzente a Szent Korona Értékrendre épülő Európai Konföderációról szóló szerződéstervezettel kapcsolatban, hogy „a középkori és vallásos Szent Korona a legveszélyesebb szélsőség az európai civilizációra”.
Az idézett honlapok igyekeznek eloszlatni Barroso úr félelmét, ezért olyan államformát (alkotmányos monarchiát – az uralkodó jogának alkotmányi meghatározásával gyakorolt egyeduralmat) ajánlanak a „Szent Koronára” hivatkozva, amely beilleszkedik a gyarmatbirodalom által elfogadott normarendszerbe,lehetővé téve a jelenlegi föderatív szövetségi állam (az EU) átalakulását egy nevében konföderatív, de ténylegesen a bankok és a mulitnacionális cégek által uralt (tehát liberális-kapitalista) Európává.
Ezt a szándékot elfogadja a piaci fundamentalizmus hitvallása (a liberális-kapitalizmus) haláltusáját elnyújtani szándékozó európai és magyarországi helytartóság[1],
Ezt a szándékot – a globalista világgazdasághoz való kapcsolódásáért – elfogadja a liberális-kapitalista gyarmatbirodalom[2].
Ez a szándék – az ezeregyszáz éves hagyomány folytatásaként – a Szent Korona Tan eszmeiségét támogatja[3].
Ezt a szándékot a jelenlegi hivatalos (világpolgár – kozmopolita) szemléletű alkotmányozás támogatja[4].
Ezek a támogatások egyben azt az okot is meghatározzák, amiért az egyetemes magyarságság nem támogathatja a királyság szándékát (bárki is nevezze magát királynak).
Daka József uralkodási ars poetica-ja nincs a honlapon.
A „Királyi Udvar” honlapon szerepelő „Királyi parancsok” szövegezése világpolgári (kozmopolita), ezért ahhoz, hogy azt az egyszerű magyar ember megértse, szótárt[5] kell alkalmaznia.
1. Az uralkodás
A király szó nem lehet magyar vezető neve, túl azon, hogy nem magyar szó. Nagy Károly nevéből ered, aki atyai eleinket (avaroknak nevezett elő-honvisszatérők – László Gyula) leigázta, kincseit elrabolta.
Magyarországon a hatalmat egy személy nem gyakorolhatja, a következő okok miatt:
a./ A Szent Korona Értékrend alapja, a XXIII. János pápa „Penitentian agere” kezdetű enciklikájában a Jézusi Tanítás alapjaként meghatározott „Első sumér (magyar) Biblia”[6] a vezetés kettőben egységét határozza meg, feladat-elven: A Teremtő a Szent Koronát az ember fejére tette, hogy azon keresztül a Lélek Fénye – a Szent Fokos vezetésével - uralja és formálja az anyagot. (Ez a Teremtő által a Világnak adott „Működési Szabályzat” – Alkotmány[7] –, amelyből eredő irányelveket egy történelmi korszakra az Alaptörvény[8]határozza meg.)
Az ebből eredő feladatok:
- az irányítás közvetítése (Szent Korona),
- végrehajtás (Szent Fokos) a Szent Korona irányítása szerint.
A két feladat egységben érvényesült:
- az Irányítás közvetítője (kagán, kündü – mai megfelelője: államelnök)[9],
- a végrehajtást vezető (jugurrus, gyula – mai megfelelője: miniszterelnök)[10].
A magyar történelemben 940-ig (907-től, Árpád halálától formailag) élt a „kettős fejedelemség” intézménye, ami nevével a kifejezés értelmét magyarázat nélkül adja a magyar ember számára.
Ezeknek az elöljáróknak a hatalomba kerülése három lépésen keresztül valósult meg:
- jelölés a szabad magyarok akarata szerint a Vének Tanácsa részéről,
- a jelöltséggel járó feladat és felelősség elfogadása,
- a jelöltséget vállaló személy megválasztása közvetlen népakarattal.
b./ Az egyszemélyes hatalomgyakorlás – mint azt ezeregyszáz éves történelmünk bizonyítja – a kiválasztottság-
A megosztottság a magyar társadalomban – ld. Kézai Simon Gestája – Géza uralkodásával (vagyis a szabad magyarok ellen a 973-as Quedlinburgi Szerződésben elkövetett szabadságfosztással) kezdődött. Géza befogadta a „jövevény nemeseket” és ezek mintájára alakult ki az addig testvérként élő szabad magyarok megkülönböztetése, vallás, származás, vagyoni helyzet és - mindenekelőtt – az egyeduralkodóhoz való lojalitást kifejező egyházi és világi címekkel (arisztokrácia = a hatalmat ténylegesen gyakorló – az egyeduralkodó választási joggal kizárólagosan rendelkező - nemesek együttesen).
Az egyeduralom feladat-szemléletként és egység-bontó következményként egyaránt ellentétes a Szent Korona Értékrenddel.
2. A hatalomgyakorlás és hatalomgyakorlók a Szent Korona Értékrend szerint:
a./ A hatalomgyakorlás a közszabadság érdekérvényesülésének eszköze, amely az állandó (statikus) és a változó (dinamikus) kettős egységében, egymással kölcsönhatásban lévő tevékenységek összességét jelenti.
Ennek kései másolata Samuelson „Mátrix-elmélete”, amiért 1970-ben Nobel-díjat kapott. Ennek alapja a Szent Korona Értékrend két fő jellemzője:
- a rendszerbe épített ellenőrzés módszere és
- a kivétel alapján történő beavatkozás elve.
Az állandó az Isteni Irányítás közvetítője, a változó pedig a végrehajtó hatalom.
A rendszerbe épített ellenőrzés arra irányul, hogy a változó (végrehajtás) az állandó (Isteni Irányítás) szerint működik-e. Ezt legmagasabb szinten a szabad magyarok egyetemlegesen végzik, a Vének Tanácsa közvetítésével.
A kivétel alapján történő beavatkozás pedig akkor érvényesül, amikor a változó (végrehajtás) eltér az állandótól (Isteni Irányítástól). A beavatkozás az állandótól (Isteni Irányítástól) eltérésért felelős „letételét” jelenti (Kézai Simon szóhasználata), amely karddal, száműzetéssel, vagy szolgává alázással történik, az elöljáró tisztségétől függően (Kündü és Gyula esetében csak a kard jöhetett számításba, mint a letétel eszköze).
A Szent Korona Értékrend szerinti hatalomgyakorlást részletesen az ide vonatkozó jogszabály-tervezet írja le[11].
b./ A hatalmat gyakorlók kiválasztása a szabad magyarok közvetlenül gyakorolt joga és kötelessége.
Az egymást „egy atyától és egy anyától származónak” (vagyis testvérnek) tekintő magyarok legnagyobb értéküknek a teljes tudás (hit és tudomány kettős egysége – Aquinói Szent Tamás) és a szabadság (hűség és szeretet kettős egysége – Szent István Intelmei Imre herceghez) kettős egységét tartották.
A testvérként élő szabad magyarok felelősséggel tartoztak Istennek, egymásnak és önmaguknak. Ennek megfelelősen őrködtek a hatalom gyakorlása fölött, a kiválasztástól az érdekek (Isten Irányítása) képviseletéig.
Ennek két legfontosabb eszköze a közvetlen kiválasztás és a letételi (visszahívhatósági) jog gyakorlása.
A Szent Korona Értékrend szerinti kiválasztási rendszert részletesen az ide vonatkozó jogszabály-tervezet írja le[12]
Az egyeduralom a hatalomgyakorlás módjaként és a hatalomgyakorlási jog elnyerésének és ellenőrzésének eszközeként egyaránt ellentétes a Szent Korona Értékrenddel.
Kelt Szegeden, 2010. Enyészet havának 12. napján.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel: Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája
Hangos levél: http://szkszhu.szksz.com/
Ígéretbehajtó Szemle: http://szkszhu.szksz.com/
[1] Megjegyzés Drábik János 2010. október 22-én elmondott beszédéhez -
http://szkszhu.szksz.com/
[2] Miért konföderativitást megengedő szabadság és miért nem föderatív függőség? -
[3] Miért Szent Korona Értékrend és miért nem Szent Korona Tan? -http://szkszhu.szksz.com/
[4] Az EU-alapelvek és a szakrális alapú alkotmány alapelvei
[5] Intelligens = értelmes
Erkölcs = a társadalmi normák alapja
Revízió = felülvizsgálat
Autonómia = (szó szerint: öntörvényűség), önkormányzatiság
GDP = Gross Domestic Product (bruttó hazai termék): az adott idő alatt az országban előállított javak összessége
Energetika = (szó szerint: munkavégzéssel kapcsolatos), anyagi erőforrásokkal kapcsolatos
Szuverenitás = önállóság
Pozitív (szó szerint: tényleges), előremutató
Kommunikáció (szó szerint: közzététel), ismeretcsere közös jelrendszer segítségével
Arisztokrácia = (szó szerint: legjobb), hatalmat gyakorló nemes emberek
Párt = (szó szerint: rész), a társadalom megosztásának eszköze egyes osztályok (társadalmi csoportok) érdekeinek képviseletére
Politika = (szó szerint: közélet), egy csoport (párt, kormány) érdekeiben történő döntéshozási folyamat
Lojális = (szó szerint: méltányos), valamilyen politikai rendszerbe beilleszkedő, törvényeit elfogadó, ellene nem tevő személy, vagy szervezet
Agilis = tevékeny
Monarchia = (szó szerint: egyszemélyes vezetés), egyszemélyi vezetési államforma
Alkotmányos monarchia = az uralkodó jogai az alkotmányban vannak rögzítve
Diplomácia = külügyi szolgálat
Klímaváltozás = a Föld klímájának, éghajlatána
[6] Magyar Biblia (Professzor Samuel Noah Kramer: Paralel Biblia, 1956) - http://szkszhu.szksz.com/
[7] Szabadság Alkotmánya - http://szkszhu.szksz.com/
[8] Alaptörvény - http://szkszhu.szksz.com/
[11] Az államhatalom gyakorlásáról szóló 1. főtörvény - http://szkszhu.szksz.com/
[12] Nemzetgyűlési képviselők, Magyarországot nemzetközi szervezetekben képviselők, valamint Országgyűlési- és az Önkormányzati képviselők választásáról szóló 2. főtörvény -http://szkszhu.szksz.com/
/Forrás: dr. Halász J. 2010.11.12-i levele./*B.Kiss-Tóth László.