Csapó Endre:
Megjelent a Magyar Élet 2010.augusztus 26-i számában.
Ha feltennénk a kérdést: milyen politikai irányzat volt a legmeghatározóbb Európa XX. századi sorsának alakulásában, a válasz: minden mást megelőzve a kommunizmus. Nélküle egészen másképpen alakult volna az emberi világ történelme. A gonoszság, amiből világméretű ártalommá fejlesztették, tovább él, más alakzatokban.
Elképesztő, hogy ez az irányzat ilyen hosszan és terjedelemben alakítója lehetett az emberi nem legfejlettebb társadalmaiban, annyira primitív, ártalmas és bűnös igéivel és elméletével. Eredetét az utólag idealizált és megszépített vérgőzös francia forradalomban találjuk, majd annak eszmei hordalékából, több mint egy évszázad következetes és konok törekvéssel megvalósították az első kommunista államot, a Szovjetuniót, azzal a feladattal, hogy bázisa legyen egy elképzelt szovjet köztársaságok világuniójának. Egy diktatórikus világkormánynak.
Hetvenhárom év kellett hozzá, hogy – annyi sok külső támogatás ellenére – végre összeomoljon idétlen élhetetlensége következtében. Jellemző, hogy a nyugati világ nem botrányos szégyenként éli meg ennek a „társadalmi kísérletnek” a létét, azt hogy végsőkig támogatásban részesült nyugati politikai és pénzügyi köröktől. Általános tájékozatlanságra utal az is, hogy nem felszabadulásként éli meg a politikai kalandba vitt nyugati közvélemény a Szovjetunió összeomlását.
Ma még fel nem tárt méretű pusztítások romjain el kell számolnia az emberi társadalomnak a kommunizmussal. Csalárd módon humánus eszmeként és ideológiaként hirdették, meglévő szociális igazságtalanságokat helyreállító politikai mozgalomként szervezték, tudományos rangra emelték a világ egyetemein, mint az emberi haladás eszmerendszerét. Ezzel szemben mindenütt, ahol kommunisztikus (szocialista, szociáldemokrata, marxista, maoista, sztalinista stb.) rendszert vezettek be, a gyakorlati életben, egy önmagáért élő diktatórikus hatalmi rend jött létre, ahol egy bűnszövetkezet rombolt társadalmat, nemzetet, hitet, vallást, történelmet, jogrendet, gazdaságot, békét. Rombolt kultúrát, tett tönkre embert és emberi alkotást, szemfényvesztő hatalma érdekében minden bűnt elkövetett.
A felszabadulás élményének elmaradása talán legfeltűnőbb Magyarországon. Kommunizmus már nincs, de elmaradt elmúlásának lelki megélése, és közöny kísérte azt is, hogy a nagy változásként hirdetett rendszerváltásban helyén maradt minden hatalmi szerkezeti elem, ami a pártdiktatúrában a lényeget képezte. Megmaradt a bolsevista alkotmány is. Az alig két emberöltőnyi időben a bolsevista elvek szerint elpusztított vezető felső és polgári középosztály helyébe lépett elitnek már eszébe sem jutott visszatérni a történeti alkotmányosság alapjaira. Még kevésbé foglalkozott az elmúlt rendszer ártalmaival, olyanokkal, mint az erkölcsi leromlás, a közösségi szolidaritás és a nemzeti érzés elsorvasztása.
Magyarországon 45 éven át uralkodott ennek a világraszóló bűnszövetkezetnek a helyi politikai alakzata, amely időnként nevet cserélt, megjavulást színlelve. Uralmukat az országot megszálló, kifosztó és leigázó Szovjetunió tette lehetővé. Szolzsenyicintől tudjuk, hogy a kommunizmus Oroszországba is külföldről érkezett, pontosabban nyugatról. A kommunizmus Magyarországon – példátlanul erős belföldi támogató társadalmi szegmensre támaszkodva – minden más szovjet-megszállta országnál több szenvedést okozott, és lett sikeresebb a népelnyomó törekvése. Ugyanezen támaszték tudja elérni már két évtizede, hogy Magyarországon szinte semmi nem változott, az elvtársi elit élvezi megnövekedett gazdasági hatalmát, és az új politikai módszerben a 45 éven át gyakorolt népellenes hatalmának elszámolhatatlanságát.
Rendszerváltás ürügyén Magyarországon mindössze annyi történt, hogy az egypártrendszert átalakították többpártrendszerré, és a pártállami tervgazdálkodást felváltották a nyugati típusú kapitalista gazdálkodási módszerrel, amivel vajmi keveset javultak a társadalom elnyomott rétegeinek esélyei, de az ország összességének előremenetele is akadozik az új kizsákmányolás rendszerében.
A neves jogász és MDF-képviselő, Zétényi Zsolt, 1991 nyarán, a megszálló szovjetorosz csapatok távozásával egyidőben, terjesztette be a magyar Országgyűléshez első javaslatát –amit ugyanaz év november 4-én az Országgyűlés elfogadott –, amely hivatva volt lehetővé tenni az önkényuralom által politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények elkövetőinek megbüntetését. Ezt a törvényt (Lex Zétényi) az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette. Akkor Sólyom László volt az Alkotmánybíróság elnöke. További szerepe volt ennek a különleges hatalmú szervezetnek többek között abban is, hogy az államosítások vagyon-eltulajdonításait jogszerűnek és „jogilag hibátlannak” minősítette, felfogása szerint a rendszerváltás során az alkotmány nem követelte meg sem a tulajdon visszaadását, sem a teljes kártalanítást. Zétényi Zsolt megjegyzése szerint: „AB-elnöki státusában [Sólyom Lászlónak] a miniszterelnök hatáskörét meghaladó, csaknem törvényhozó, jogrendszerépítő, (láthatatlan) alkotmányozó hatalma volt. Ekkora kell legyen a felelőssége is. Ő írta le: »A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbre való.«”
A Fidesz, élén Orbán Viktorral, ugyancsak ellenezte a kommunizmus idején kirívó bűncselekmények elkövetőinek felelősségrevonását. Ők legalább felülvizsgálták álláspontjukat.
Orbán Viktor 2006. október 16-án levelet írt a csömöri augusztus 23-i megemlékezés szervezőinek, akik felkérték fővédnökségre, amit elfogadott, de nem tudott megjelenni. Leveléből néhány mondatot idézünk:
„Másfél évtizeddel ezelőtt, a kommunizmus bukása pillanatában úgy gondoltuk, hogy minden tudásunk megvan ahhoz, hogy egy szabad, gyarapodó, önérzetében megerősödő nemzetként végre a saját kezünkbe vegyük a jövőnk, a sorsunk irányítását, és újra kezdjük, új fejezetet nyissunk Magyarország történetében. Úgy gondoltuk, hogy elegendő a kizökkent életet a maga természetes medrébe visszabillentenünk a szavazófülkében egy határozott mozdulattal, és egy csapásra minden pontosan a helyére kerül. Másfél évtized elteltével azonban be kell ismernünk, hogy nem így történt, nem ez történt, és nem úgy van, ahogy akkor gondoltuk. ... Másfél évtized elteltével be kell ismernünk, hogy nem tudunk mindent, amit tudnunk kellene, és éppen ezért nem is került minden pontosan a maga helyére. ... A XX. század matuzsálemi kort megélt diktatórikus politikai rendszerének, a kommunizmusnak százmillió lelket számláló áldozata, a kitelepítettek fizikai és lelki megnyomorítása nem a véletlen műve volt, nem egyszerű »műhiba«, nem is könnyen kiigazítható kisiklás. A terror, a megfélemlítés, az egész emberi közösségek elleni gyűlöletkeltés az ideológia lényegéből, annak velejéből következett, a világhódító eszme elválaszthatatlan részét képezte.”
*
Újsághír augusztus 12-én:
Nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőrfőkapitányság Biszku Béla egykori belügyminiszter Duna Televíziónak adott nyilatkozata miatt. Biszku augusztus 4-én nyilatkozott a Duna Televízióban, ahol ellenforradalomnak nevezte az ’56-ban történteket. Az azt követő megtorlásokat jogszerűnek minősítette, melyekbe szerinte nem avatkozott be az akkori vezetés, így ő sem. Azt is mondta, hogy a halálos ítéletek jogszerű eljárásokban és nem koncepciós perekben születtek. Ez pedig a lap szerint kimeríti a büntető törvénykönyv azon passzusát, ami alapján büntethető a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása. Biszku Bélát a nyilatkozata miatt egyébként a jobbikos Szilágyi György jelentette fel.
Biszku meggyőződéssel vallotta, amit mondott. Amit életében tett, azért a gyehenna tűzét megérdemli mégannyi időre, mint amit bűnözött. Ez vonatkozik minden bűntársára is. Csak azt ne várjuk, hogy bírái előtt töredelmesen bevallja bűneit, és a megbánás útjára lép. Egy fanatizált ember erre nem képes, alkatilag sem. Az emberi társadalom néhány százaléka alkatilag ilyen, és ha a kommunizmus rejtélyeit kutatjuk, ott kell kezdeni, hogy annak megalkotói tudományos módszerrel ezt a réteget célozták meg. A bigottnak eszmét kell adni, apját-anyját megöli, önmagát is vádolja ha a Párt akarja. Náluk sokkalta bűnösebbek azok a szervezők, akik az eszmét tudományos rangra emelve szalonképessé teszik, eszement elméleteik részére tanszéket, könyvkiadót, folyóiratot, filmet, színdarabot, művészeti irányt, szakszervezeti hálózatot, politikai mozgalmat, pártot alapítanak, elméleti vitákat, összejöveteleket, világra szóló konferenciákat szerveznek, majd forradalmakat, kommunista államokat segítenek létrehozni, azokat fegyverezik, pénzelik, üzleti, kulturális és minden egyéb nemzetközi egyezményekbe emelik, mindenképpen elfogadhatóvá teszik a világ közvéleménye számára.
Folytatható lenne feleletet találni arra a kérdésre, hogy mind ezek ellenére a nyugati hatalmak kormányai miért támogatták például a Szovjetuniót sokkal előbb mintsem Hitler hatalomra lépett. Nem lehet kifogás, hogy nem tudhatták a kommunista világszervezet eredetét és lényegét. Tudták! Később is csak a világot szédítették a hidegháború meséjével.
*
Biszku egy pártféreg, nem érdemes arra, hogy a bíróságok foglalkozzanak vele és sok hasonló társával. Mindössze csak látszatát keltenék az ilyen ügyek annak, hogy valami lényeges történt a kommunizmus ellenében. Ezzel még azt sem lehetne elérni, hogy a magyar társadalom megvetéssel sújtaná a kommunista múlt bűnözőit. Csak a baloldali sajtó üvöltené, bent is, kint is, hogy: boszorkányüldözés van Magyarországon. Magát a kommunizmust kell leleplezni és bűnösségét tudatosítani.
Ezt igazolja a „Prágai Nyilatkozat az európai lelkiismeretről és a kommunizmusról”, amit a Cseh Köztársaság Parlamentjének Szenátusa hozott nyilvánosságra Prágában, 2008. június 3-án. A 19 pontból hármat közlünk, amiből megérthető a lényeg:
„1. Érjünk el összeurópai közmeg-egyezést a tekintetben, hogy mind a náci, mind a kommunista totalitárius rendszereket a saját szörnyű tetteik alapján kell megítélni. Ezen pusztító tettek a terror szélsőséges formáit öltötték magukra, a polgári és emberi szabadságjogok eltiprásában, támadó háborúk indításában, és – az ideológiájuk elválaszthatatlan részeként – teljes nemzetek és népcsoportok deportálásában és megsemmisítésében nyilvánultak meg. Ezeket a tetteket a XX. századot beárnyékoló legfőbb katasztrófáknak kell tekinteni.
2. Figyelmeztetésül az elkövetkezendő generációk számára, a kommunizmus által elkövetett bűnöket az emberiség ellen elkövetett bűntettként ismerjék el, csakúgy, mint ahogy azt a náci bűnökkel kapcsolatban a Nürnbergi Törvényszék megtette.
4. Alkottassanak olyan jogszabályok, amelyek lehetségessé teszik a bíróságoknak, hogy elítéljék és bebörtönözzék a kommunista bűnök elkövetőit és kárpótolják az áldozatokat.”
Mindez arra utal, hogy van igény a kommunizmus értelmezésére és történetének, jelentőségének, bűneinek alaposabb megismerésére, annak érdekében, hogy a következő nemzedékek is tájékozottak legyenek, és ne isétlődjön meg hasonló a jövőben.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2009. április 2-án Brüsszelben: – Az Európai Parlament mai plenáris ülésén került sor az európai lelkiismeretről és totalitarizmusról szóló indítvány szavazására, melynek társszerzői Szájer József, Tőkés László és Schöpflin György voltak. Az indítványt az EP négy képviselőcsoportja – az Európai Néppárt, Zöldek/Európai Szabad Szövetség, a Nemzetek Európájáért Unió csoportja és a Liberálisok – terjesztette elő közös állásfoglalásra irányuló indítványként, míg a Szocialisták ettől lényegesen eltérő saját verziót nyújtottak be. Az EP nagy többséggel hagyta jóvá a közösen előterjesztett indítványt: a képviselők 553 szavazattal, 44 ellenszavazattal és 33 tartózkodással elfogadták.
A szavazást követően a társzerzők örömüket fejezték ki, hogy az Európai Parlamentben, az úgynevezett Prágai Nyilatkozat alapján sikerült a kommunizmus bűntetteinek elítéléséről határozatot elfogadni. Mind a három képviselő hosszan tartó út kiindulópontjaként értékelte a döntést. Európának alapvető érdeke és kötelessége, hogy szembenézzen a kommunista diktatúra bűneivel és aktívan segítse a múlt – ma még ismeretlen – tényeinek feltárását. Egy demokratának és európainak nem fogadható el az a tény, hogy még ma is, ebben a Parlamentben is vannak olyanok, akik számára a kommunista diktatúra bűnei mentegethetők és bocsánatosak. Szájer József, Tőkés László és Schöpflin György szerint a parlamenti határozat olyan folyamatot kell, hogy elindítson, amely különböző formában elismeri a kommunizmus áldozatainak szenvedését, és méltó módon képes arra emlékeztetni.
*
Franciaországban is érik a felismerés. Baloldaliságukat ma is megvalló, korábbi kommunista szimpatizánsok ráléptek az igazság talajára. „A kommunizmus vétkei” címmel könyv jelent meg Stéphane Courtois szerkesztésében, abból idézünk néhány megállapítást:
„A húszas évektől az ötvenes évekig a világ minden kommunistája és sok más személyiség nem győzött tapsolni Lenin, majd Sztálin politikájának. Emberek százezrei csatlakoztak a Kommunista Internacionáléhoz és »a forradalom világpártja« helyi szervezeteihez. Az ötvenes-hetvenes években megint csak százezrek tömjénezték a kínai forradalom »Nagy Kormányosát«, és hozsánnáztak a Nagy Ugrásnak és a Kulturális Forradalomnak. Még közelebb hozzánk: sokan örvendeztek, amikor Pol Pot hatalomra került. Sokan bizonyára azt válaszolják, hogy »nem tudták«. Igaz is, hogy nem mindig volt könnyű tudni, mert a titkolódzás volt a kommunista rendszerek egyik kedvelt védekezésmódja. Ám igen gyakran csak a harcias hithűség elvakultsága volt ez a tudatlanság. Pedig a negyvenes-ötvenes évek óta sok minden ismeretes és vitathatatlan volt. Nos, ha sok hízelgő ma már hátat fordított is tegnapi bálványainak, csöndben és tapintatosan tette. De mit gondoljunk arról a mélységes erkölcstelenségről, amely titkon, magában szakít egy nyilvános elkötelezettséggel, de nem vonja le a tanulságait?”
„De azért makacs dolgok a tények, és azt mutatják, hogy a kommunista rendszerek bűntettei körülbelül százmillió ember életébe kerültek, ezzel szemben 25 millió ember halála írható a nácizmus rovására. Ennek az egyszerű megállapításnak azonban legalábbis gondolkodóba kell ejtenie bennünket, hogy összevessük azt a rendszert, amelyet 1945 óta az évszázad legbűnösebb rendszerének tekintenek, a kommunista rendszerrel, amely teljes nemzetközi jogosultságot élvezett 1991-ig, bizonyos országokban mindmáig hatalmon van, és világszerte hívei akadnak.”
„Az egyéni bűncselekményeken, egyedi, alkalmi gyilkosságokon túl, a kommunista rendszerek valóságos kormányzati módszerré emelték a tömeggyilkosságot, hogy megalapozzák az uralmukat.”
„Jogos és természetes lett volna, de a kommunizmus vétkei soha sem kerültek mérlegre, sem történelmi, sem erkölcsi szempontból.”
„A kommunizmus megszámlálhatatlan sok bűnt követett el: először is a szellem ellen, de az egyetemes kultúra és a nemzeti kultúrák ellen is.”
„A húszas évek végén kezdte alkalmazni a GPU (ez a Cseka új neve) a részarány-módszert: minden járásban, minden körzetben kötelező volt letartóztatni, deportálni vagy agyonlőni bizonyos százaléknyi embert az »ellenséges« társadalmi rétegekből. A párt vezetősége központilag határozta meg ezt a százalékarányt. Nemcsak a gazdaságban dühöngött a tervező téboly és a statisztika-mánia, hanem a rémuralom világát is elárasztotta. 1920-ban, amikor a vörös hadsereg legyőzte a fehér hadsereget a Krímben, megjelentek a statisztikai, sőt egyenesen társadalomtudományi módszerek: pontos ismérvek alapján válogatták ki az áldozatokat, olyan kérdőívek alapján, amelyek alól senki sem találhatott kibúvót. Majd ugyanilyen »társadalomtudományi« módszereket alkalmaznak a szovjetek, amikor az 1939-től 1941-ig megszállva tartott balti államokban és Lengyelországban szervezik meg a tömeges deportálást és megsemmisítést.”
„Különleges figyelem övezi a hitleri bűntetteket, és teljes joggal. Ez fejezi ki a megmenekültek akaratát, hogy tanúskodjanak róluk, a kutatókét, hogy megértsék a történteket, és az erkölcsi-politikai hatóságokét, hogy hitet tegyenek a demokratikus értékek mellett. De honnan a kommunista bűntettekről szóló vallomásoknak ez a bágyadt visszhangja? Miért a politikusok eme zavart csöndje? És főleg miért ez a »tudományos« csönd a kommunista katasztrófáról, amely négy földrészen, nyolcvan év alatt, az emberiségnek körülbelül egyharmadát érintette. Hogyhogy nem vagyunk képesek a kommunizmus elemzésének középpontjába állítani egy olyan fontos tényezőt, mint a bűntett, a tömeges bűntett, a módszeres bűntett, az emberiség elleni bűntett? Nem tudjuk megérteni, hogy miről van szó? Nem inkább attól félünk, hogy megértjük, és vajon nem szándékosan zárkózunk el tőle, mert akkor semmit sem kell tudomásul vennünk?”
„A nemzetközi zsidó közösség magára vállalta a népirtás emlékének ápolását, de, a zsidó tragédiától eltérően, a kommunizmus áldozatainak és jogosult hozzátartozóiknak sokáig lehetetlen volt, hogy ébren tartsák tragédiájuk emlékét, mert mindenféle megemlékezés vagy jóvátételi kérelem elutasításra talált. Nos, épp a kommunista rémuralom története az európai történelem egyik legfontosabb szelete, amelynek bizonnyal óriási a jelentősége, ha tisztán akarunk látni egy nagy történettudományi kérdéskör, a totalitarizmus tekintetében. Volt hitleri változata ennek a totalitarizmusnak, de lenini és sztálini változata is volt, és már nem nyugodhatunk bele a féloldalas történetírásba, amely figyelmen kívül hagyja a kommunista oldalt.”
A magyar nép különösen megszenvedte a kommunizmus többszöri látogatását. A magyarországi kommunizmus külön fejezete az egésznek, amennyiben eltérő a többi országok kommunizmusától, arra külön oda kell figyelni. A magyar népet bizakodóvá, jövőt alkotóvá kell tenni, de ezt elérni csak úgy lehet, ha leveszik válláról üldöztetésének terheit és lelkéről megaláztatása nyomait, hogy végre otthon érezze magát saját hazájában.
/Forrás: Csapó Endre 2010.08.26-i levele/
*B.K-T.L.
