nem az világított a homlokán, hogy „dugni akarok”, hanem nagy betűkkel az, hogy „basszál meg”
A szűk talponállóban kevés volt a hely, az emberek zsúfoltan álltak a falon körbefutó pultok mellett. Középen a teret egy hasas, öreg hordó uralta, közepén megfúrva, s a lyukon egy lámpa karcsú oszlopa nyúlt a magasba.A nő feltűnő jelenség volt.Hosszú, szőke haja laza csigákban omlott a hátára, arcát erősen sminkelte, idős vonásait elmosta a félhomály. Vékony lábán lötyögött a fekete-fehér leopárdmintás cicanadrág, magas sarkú, fehér szandáljában szilárdan állt a hordó mellett két asszonnyal, és egy középkorú férfivel.A két asszonyon már jobban meglátszott az idő múlása, nem is akartak fiatalabbnak látszani a koruknál. Testük asszonyosan telt volt, válluk húsos, széles, az egyik őszülő haját még festék sem takarta.- Bazd meg Józsi, a hajam! – visított fel hirtelen az ősz hajú, magára vonva a kocsma törzsközönségének figyelmét. Kényesen rázta meg fejét, de a frissen berakott, göndör haj az erős hajlakk rétegnek köszönhetően meg sem rezdült, ezüstszínű hullámos felhőként vonta körül szilárdan koponyáját.Józsi, a megszólított, szégyenlősen elvigyorodott és elhúzódott a társaságtól. A sovány szőke nő idegesen tekintett körbe. Keze a táskájában matatott, majd vékony hosszú szálú cigarettát vett elő, és kiment az ajtón. A helyiségben tilos volt dohányozni. Barátnői követték, és hamarosan hangos vihogás szűrődött be az utcáról.Margó, nyugodt, puha mosollyal az ajkán szolgálta ki a vendégeket, hallgatta panaszaikat, aktuális problémájukat, ritkábban, örömüket. A pultra tett poharakat kérés nélkül tartotta a megfelelő csap alá, még egyet, kérdezte meg a biztonság kedvéért, majd a válasz hallatán csendesen bólintott el nem múló mosolyával ajkán.Ismerte az ide járókat, a fiatalokat, és az idősebbeket egyaránt. Tudta ki kivel él, hol dolgozik, vagy nem dolgozik, halk szavával, nyugodt természetével meghitt, bensőséges hangulatot varázsolt a magány csapdájában vergődő, elhagyatott lelkek közé.A hölgyek új vendégek voltak, most látta őket először. A nyíló ajtó hangjára felkapta a fejét, de már csak a szőke nő tért vissza, társai nélkül.- Tudna valaki tüzet adni? – kérdezte. Fehér műbőr dzsekijét megigazította vékony testén, és kérdőn nézett szét. Az arcok felé fordultak, majd két srác poharukat a pulton hagyva elindult felé.Az ajtó újra csapódott, a kocsma tovább morajlott.Jó félóra múlva tértek csak vissza a fiúk.- Bazd meg! – mondta az egyik, társához fordulva. – Ennek nem az világított a homlokán, hogy „dugni akarok”, hanem nagy betűkkel az, hogy „basszál meg”, azt a de durva…- Így, így… - mondta az izmos, kopasz srác, és testével félreérthetetlen mozdulatokat tett. – Simán meghúzhattam volna.- Pedig nem lenne rossz bőr, ha a korának megfelelően öltözködne…- Meg nem lenne szétégetve az arca a szolival…- És még azt mondja, hogy nem talál egy normális, hozzáillő férfit. Hát, így, nem is fog.- Így, így, jól mondod testvér…
Zsuzsa negyvenes évei végén járó nő volt, férjezett, két lányt szült. Anikó, a kisebbik még velük élt, Györgyi a nagyobbik fitneszedző volt, külföldön lakott. Szerelemből ment férjhez, Józsi, mikor megismerte tetszett neki, és a szüleinek is megfelelt. Még házasságuk első éveiben jártak, az első kislányuk már megszületett, mikor Józsit baleset érte. Munkahelyén, az öntödében kigyulladtak az olajkádak, és a férfi maradandó sérülést szenvedett. Teste megégett, s a több plasztikai műtét ellenére is torz maradt arca, heges a bőre. Felesége erős asszony volt, erejével túljutottak a nehézségeken. Józsi újra felépítette az életét, céget alapított, és a szerény megjelenésű, szégyenlős ember sikeres vállalkozó lett. Zsuzsa makacs természetével, mindig elérte, amit akart, nem ismerte a „nemet”. Közgazdász diplomával a zsebében, egy jó nevű cégnél helyezkedett el, és az évek során egyre magasabbra lépegetett az úgynevezett szamárlétrán. Önképzés, másoddiploma, vállalati tréningek, Zsuzsa mindent megtett, hogy a nyugdíjazása előtt álló cégvezető székét ő foglalhassa el végül. Beosztottjai nem kedvelték, s bár a cégnek jót tett kiemelkedő piar tevékenysége, a dolgozóknak kevésbé, s bárhogy is szerette volna, nem tudta a maga képére formálni őket.Az új módit, a rengeteg értekezletet, új feladatköröket senki sem kedvelte. Az emberek hazavágytak a családjukhoz, senki sem töltötte szívesen az idejét a munkahelyén a munkaidején túl, talán csak az a néhány ember, akinek az új vezető nem megfelelő képességeik ellenére is bizalmas, fontos pozíciót adott. Az évenként ismétlődő klímateszt mindig ugyanazt az eredményt mutatta: a vezető alkalmazottakhoz való hozzáállása megmérettetett és kevésnek bizonyult. A háta mögött összesúgtak, és félve léptek az irodájába, de őt mindez nem zavarta.Korához képest csinos nő volt. Hosszú, szőke haja laza csigákban omlott a hátára, sminkje mindig tökéletes volt, ruhái fiatalosak, legújabb divatot követők. Álmában fiatal fiúkkal szeretkezett.
A szűk talponállóban kevés volt a hely, az emberek zsúfoltan álltak a falon körbefutó pultok mellett. Középen a teret egy hasas, öreg hordó uralta, közepén megfúrva, s a lyukon egy lámpa karcsú oszlopa nyúlt a magasba.
A nő feltűnő jelenség volt.
Hosszú, szőke haja laza csigákban omlott a hátára, arcát erősen sminkelte, idős vonásait elmosta a félhomály. Vékony lábán lötyögött a fekete-fehér leopárdmintás cicanadrág, magas sarkú, fehér szandáljában szilárdan állt a hordó mellett két asszonnyal, és egy középkorú férfivel.
A két asszonyon már jobban meglátszott az idő múlása, nem is akartak fiatalabbnak látszani a koruknál. Testük asszonyosan telt volt, válluk húsos, széles, az egyik őszülő haját még festék sem takarta.
- Bazd meg Józsi, a hajam! – visított fel hirtelen az ősz hajú, magára vonva a kocsma törzsközönségének figyelmét. Kényesen rázta meg fejét, de a frissen berakott, göndör haj az erős hajlakk rétegnek köszönhetően meg sem rezdült, ezüstszínű hullámos felhőként vonta körül szilárdan koponyáját.
Józsi, a megszólított, szégyenlősen elvigyorodott és elhúzódott a társaságtól. A sovány szőke nő idegesen tekintett körbe. Keze a táskájában matatott, majd vékony hosszú szálú cigarettát vett elő, és kiment az ajtón. A helyiségben tilos volt dohányozni. Barátnői követték, és hamarosan hangos vihogás szűrődött be az utcáról.
Margó, nyugodt, puha mosollyal az ajkán szolgálta ki a vendégeket, hallgatta panaszaikat, aktuális problémájukat, ritkábban, örömüket. A pultra tett poharakat kérés nélkül tartotta a megfelelő csap alá, még egyet, kérdezte meg a biztonság kedvéért, majd a válasz hallatán csendesen bólintott el nem múló mosolyával ajkán.
Ismerte az ide járókat, a fiatalokat, és az idősebbeket egyaránt. Tudta ki kivel él, hol dolgozik, vagy nem dolgozik, halk szavával, nyugodt természetével meghitt, bensőséges hangulatot varázsolt a magány csapdájában vergődő, elhagyatott lelkek közé.
A hölgyek új vendégek voltak, most látta őket először. A nyíló ajtó hangjára felkapta a fejét, de már csak a szőke nő tért vissza, társai nélkül.
- Tudna valaki tüzet adni? – kérdezte. Fehér műbőr dzsekijét megigazította vékony testén, és kérdőn nézett szét. Az arcok felé fordultak, majd két srác poharukat a pulton hagyva elindult felé.
Az ajtó újra csapódott, a kocsma tovább morajlott.
Jó félóra múlva tértek csak vissza a fiúk.
- Bazd meg! – mondta az egyik, társához fordulva. – Ennek nem az világított a homlokán, hogy „dugni akarok”, hanem nagy betűkkel az, hogy „basszál meg”, azt a de durva…
- Így, így… - mondta az izmos, kopasz srác, és testével félreérthetetlen mozdulatokat tett. – Simán meghúzhattam volna.
- Pedig nem lenne rossz bőr, ha a korának megfelelően öltözködne…
- Meg nem lenne szétégetve az arca a szolival…
- És még azt mondja, hogy nem talál egy normális, hozzáillő férfit. Hát, így, nem is fog.
- Így, így, jól mondod testvér…
Zsuzsa negyvenes évei végén járó nő volt, férjezett, két lányt szült. Anikó, a kisebbik még velük élt, Györgyi a nagyobbik fitneszedző volt, külföldön lakott. Szerelemből ment férjhez, Józsi, mikor megismerte tetszett neki, és a szüleinek is megfelelt. Még házasságuk első éveiben jártak, az első kislányuk már megszületett, mikor Józsit baleset érte. Munkahelyén, az öntödében kigyulladtak az olajkádak, és a férfi maradandó sérülést szenvedett. Teste megégett, s a több plasztikai műtét ellenére is torz maradt arca, heges a bőre. Felesége erős asszony volt, erejével túljutottak a nehézségeken. Józsi újra felépítette az életét, céget alapított, és a szerény megjelenésű, szégyenlős ember sikeres vállalkozó lett. Zsuzsa makacs természetével, mindig elérte, amit akart, nem ismerte a „nemet”. Közgazdász diplomával a zsebében, egy jó nevű cégnél helyezkedett el, és az évek során egyre magasabbra lépegetett az úgynevezett szamárlétrán. Önképzés, másoddiploma, vállalati tréningek, Zsuzsa mindent megtett, hogy a nyugdíjazása előtt álló cégvezető székét ő foglalhassa el végül. Beosztottjai nem kedvelték, s bár a cégnek jót tett kiemelkedő piar tevékenysége, a dolgozóknak kevésbé, s bárhogy is szerette volna, nem tudta a maga képére formálni őket.
Az új módit, a rengeteg értekezletet, új feladatköröket senki sem kedvelte. Az emberek hazavágytak a családjukhoz, senki sem töltötte szívesen az idejét a munkahelyén a munkaidején túl, talán csak az a néhány ember, akinek az új vezető nem megfelelő képességeik ellenére is bizalmas, fontos pozíciót adott. Az évenként ismétlődő klímateszt mindig ugyanazt az eredményt mutatta: a vezető alkalmazottakhoz való hozzáállása megmérettetett és kevésnek bizonyult. A háta mögött összesúgtak, és félve léptek az irodájába, de őt mindez nem zavarta.
Korához képest csinos nő volt. Hosszú, szőke haja laza csigákban omlott a hátára, sminkje mindig tökéletes volt, ruhái fiatalosak, legújabb divatot követők. Álmában fiatal fiúkkal szeretkezett.
