VÁLASZUTAK

/Forrás: dr.Czeke András
Szombatról vasárnapra virradó éjjelen (pontosan július 4-én hajnali 1 óra 51 perckor) mindenképpen érdemes gyakorolnunk a tudatos álmodás képességét, mert a Nap– azaz a Cselekvő Ént megjelenítő központi szimbólum –olyan helyre ér az égen, amely sok mindent előhozhat lelkünk mélyéről – illetve pontosabban mi magunk merülhetünk alá oda.
Asztrológiai nyelven kifejezve a Nap eléri a leszálló Holdcsomópontot, más néven a Sárkány farkát. A Nap itt elér egy útkereszteződést, ahol a Nap és a Hold pályája metszi egymást. Ezen égi látszólagos utak kereszteződése is megjelenik életünkben, egyfajta válaszút elé állít. A Sárkányfarok üzenete maga az elmélyülés, az alvilágba való lehatolás, amikor is le kell vinnünk a Fényt az alsó birodalmakba. Ez a titkok világának kutatása, a lélek belsejébe való visszavonulás szimbóluma.
Tehát ez annak az ideje, hogy képletesen szólva vegyünk egy nagy lélegzetet, gyűjtsünk össze annyi Fényt és annyi szeretetet, amennyivel csak fel tudjuk magunkat vértezni, és ugorjunk bele a sűrűjébe. Eljött az ideje annak, hogy mélyére járjunk a dolgoknak, le merjünk merülni saját életünk mélységeibe. Ide bizony egyszer mindenkinek le kell térni, le a saját alvilágába, ahol olyan kincsek rejtőznek, amelyeket a felszínre kell hozni. S bizony ezt most nem úszhatjuk meg.
Minél tudatosabban tudjuk viszont ezt az utat járni, annál “könnyebb” lesz az. A Kincs pedig, ami itt rejtezik, az egy olyan belső erő, amelyet a jelenlegi mundán és spirituális világ is negatívnak, ördöginek, gonosznak bélyegez jelenleg. Ám ha belső látással-hallással olvassuk pl. a régi mitológiákat, mindenhol találkozunk azzal a motívummal, hogy a Hősnek le kell hatolnia az alvilágba, valakit vagy valamit megmenteni. Ennek jelentése az, hogy mélyen belül az emberben olyan tudattalan erők működnek, amelyeket tudatosítani kell, azaz fel kell hozni az alvilágból, a Fénybe, mert itt válik csak irányíthatóvá.
És ekkor, a Fényben kiderül, hogy amit egy undorító százfejű szörnyetegnek gondoltunk, valójában arany, amelyet beépítve saját életünkbe bennünket erősít meg, legyőzhetetlenné téve.
Ez más nyelven kifejezve egy belső alkímiai folyamat, amíg az ember a saját szemétdombján addig és addig pakolja a sok haszontalan lim-lomot odébb, tudatosan keresve a kincset, míg végül megtalálja azt. De látszik, hogy bizony itt is piszkos lesz az ember keze, ezt nem lehet megúszni. S valaki minél nagyobb erővel próbálja elkerülni a piszkot, az később az “ajtó alatt” annál nagyobb erővel tér vissza.
A csillagok üzenetei (akárcsak a Poláris Vihar című írásomban kifejtettek) azt mutatják számunkra, hogy bizony most jött el az ideje annak, hogy behatoljunk a mélybe, és megnézzük végre, hogy milyen kincsek rejtőznek ott, ahol eddig azt hittük csak pókhálók és sötétség, meg mindenféle kis szörnyek lapulnak.
- – - -
Tegyük még hozzá, hogy a Nap egyúttal el is éri ezen a vasárnapon a Szíriusz csillag erőterét, és egzakt együttállásba pedig kedden, július 6-án kerül. Akiben a Szíriusz bármit is megpendít, tudja ennek jelentőségét. Ekkor különösen erőteljes lesz a hazahívó szó, ebből is látszik, hogy az Ég mennyire “segíti” azokat, akik véghez merik vinni ezt az Alvilágba való behatolást, mert ekkor ragyog fel együtt a Nappal az Otthon hívó szava, mutatva a kivezető utat a sötétségből.
S ne feledjünk el még egy fontos üzenetet, hiszen a Mars folyamatosan az Oroszlán csillagképben járva arra hívja fel a figyelmünket, hogy tudjuk az erőinket uralni! Mi legyünk azok, akik irányítanak, és ne bennünket irányítsanak mindenféle tudatlan erők.
Ez azért is fontos, mert július 1-én, csütörtökön kerül ez a Mars fényszög kapcsolatba a Merkúrral. Azzal a Merkúrral, amely az Ikrek csillagképben jár (erről nem szeretnék most részletesen írni, az előző, Poláris Vihar írásban kifejtettük az Ikrek üzenetét).
Maga ezen szextil fényszög kapcsolódás üzenete az, hogy valami olyasmit érthetünk meg az erők természetét illetően, amire már nagyon nagy szükségünk lehet. A szextil azt jelenti, hogy valami látszólag egymásnak ellentmondó üzenet egy új egységet létrehozva kiegyenlítődik és létrehoz valami más minőséget, amelyben benne foglaltatik a két ellentét, de immáron egységet képezve.
Máris sejthetjük, hogy itt mindenfajta Erő-vel kapcsolatos dolgokat érhetünk meg, hiszen a Merkúr a gondolkodás-értelem üzenete, a Mars pedig az erőé. Ezáltal válik láthatóvá és tudatosíthatóvá számunkra például, hogy nincs negatív vagy pozitív energia, nincs gonosz energia, nincs jó energia – az energia az csak Van, csak Létezik, mindentől függetlenül. Egyedül a Tudat az, amely ez elé bármilyen előjelet tehet. Tehát csakis tőlünk függ, hogy milyen erőkkel találkozunk!
Nem mástól, nem a környezettől, nem a fekete mágusoktól, hanem csakis tőlünk. És ha valami olyasmit találunk, amely “nem tetszik”, akkor az pontosan egy tanítás számunkra, hogy miért nem használjunk a Tudatunkat, Tudatosságunkat arra, hogy olyan dolgokat teremtsünk magunk köré, amelyben kényelmesen tudunk mozogni.
Folyamatosan itt az ideje annak, hogy visszavegyük az irányítást a tudattalanul bennünket rángató erőktől. És éppen ezért, ha árgus szemekkel kezdjük el figyelni esetleg, hogy hol találkozunk sötét energiákkal, akkor bizony úton útfélen abba fogunk botlani. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyünk tudatosak a minket ért hatásokra, hanem azt, hogy ne fessük az ördögöt a falra. Egyszerűen tudatunk fókuszát állítsuk át, és hirtelen azt fogjuk észrevenni, hogy eltűnnek a negatívnak bélyegzett dolgok életünkből.
Erről szól egy szinten a Mars – Merkúr szextil, a Merkúr az Ikrek, a Mars az Oroszlán csillagképben járva.
- – - -
S zárszóul még egy fontos üzenet: jövő héten hétfőn, azaz július 5-én a kora délutáni órákban az Uránusz váltirányt, azaz retrográdba fordul. Ennek üzenete a régi olvasóknak már ismert lehet, hiszen sokszor beszéltünk irányváltásról. A lényeg az, hogy most a szellemi szinten van szükség egy gyökeresen új gondolkodásra, egy a földi szinttől teljesen eltérő zsenialitásra! Ez, a hétköznapoktól teljesen elrugaszkodott újfajta gondolkodásmód hozhat nekünk olyan szabadságot, amelyet már régóta vágyunk!
www.csillagmag.hu
B.K-T.L