KIÁLTÁS

Aztán bőrmellű gépek jönnek.
Eltávozott az Úr, és házak válnak.
Megszámolható a köd, és a vállak
áttetsző csillámlemeze négyszögbe hajlik.
Ma út, diadal, fészek a gally itt,
robbanás a sercenő kanócú gyertya.
Cikázok valami, valaki álomba nyaklik.
Monoton lépteket hangol az ég,
és nincs, aki baktat.
Az sátor volt, az kő, az kardlap,
rémület is volt meg kiáltás.
Szép-e a csodálkozó szem,
szép-e a szó, az illat, a nyárfás ?
Messzire megy, aki vissza se néz.
Örökké kék a kék.
Meghallgat mindent a csillag-asszony.
Por és zivatar. Felhő. De adjon
áldást, és adjon termést a földszagú vidék !
Áldani, verni még.
Gyapjas fejek a fekete féltekében.
Szél, szél. A tenger kertnyi, ég.
Egy támadó sirály, egy ember. Merre térjen ?
A láng megbúvó táborokra téved,
ágak ringanak. Kihagy a szívverésed.
Ez volt a nyár, a part, a tó.
Aztán a hallgató
utakra zaj ver vas-színű virágot.
Elmegy egy ember, elmegy kettő,
elmegy mind. Érettük kiabálok.
Ez a föld szét akar esni,
ki akar siklani,
nem találja a helyét a csillagok között.
Vizek, hullámok, asszonyok, örömök
oltsatok szomjat és oltsatok féltést !
Születtünk. Szülessen új és újra és féltsék !
Fel akarnak nőni az oleánderek.

Zas Lóránt


Közli:
B.Kiss-Tóth László