Csapó Endre:
Székelyföld – az autonómia esélyei
(Megjelent a Magyar Élet 2013. augusztus 22-i számában.)
Nyolcvan év telt el a nemzet életéből – a történelem szégyenére – Európa közepén olyan körülmények között, amelyek során az erdélyi magyar és a maradékországi magyar nem, vagy csak ritka alkalommal útlevéllel látogathatta egymást, kivéve a röpke négy évet, amikor Erdély északi fele felszabadult a román megszállás alól. És milyen nyolcvan év? Egymilliót is meghaladó a háborús halottak, elüldözöttek, kivégzettek, haláltáborokba hurcolt magyarok száma.
Végre, az új évzázad elején Európa országai között helyreállt a korábbi rend, amiben természetes volt például a polgári szabadságra jellemző szabad közlekedés. Sajnos, ez sem az élet természetes helyreállító képessége által jött létre, hanem csak egy újabb politikai kötelék melléktermékeként. Be kell lépni az Európai Unióba, amelynek vállalt kötelezettségei ellenében – tehát nem a természetes jog alapján – szabad közlekedés nyílik a tagországok polgárai részére. Ismét rátelepedik az élet rendjére egy olyan hatalom, amely szolgálati engedelmességhez köti a hozzájutást a szabadság elemeihez. A magyar nemzet részére nagyhatalmilag kiosztott súlyos korlátozások és méltánytalanságok közel évszázados elszenvedése után még ez az állami szuverenitás nagy részének feladásával elérhető kedvezmény is kinyíló kapuként jelenik meg napjainkban, ahonnét most már szabadon kiáramlunk egész Európa kulturális világába, és ami legfontosabb kellene legyen – testvéri öleléssel a Kárpát-medence magyarjaihoz.
Itt, a mondat végénél megzökken a gondolat. 2004. december 5-én volt az a szerencsétlen népszavazás, amikor megmutatkozott a magyarországi közönség érdektelensége és részben ellenérzése aziránt a nemzetrész iránt, amely sóváran várta közel kilencven éven át megőrzött és ápolt nemzeti érzéssel a törzsország őlelő testvéri szeretetét az EU-tagsággal megnyílt határokon át. További hat évnek kellett eltelnie, mire a magyar nép többsége eltakarította az újabb nagyhatalmi alárendeltséget készségesen elfogadó hatalmi állapotot. Nagy élmény volt számunkra, amikor az ország népe szinte megváltozott érzésvilággal fogadta a 2010-ben kinyilvánított és érvényesített nemzetegyesítő programot. Értéke lett a szónak, hogy „nemzet”, és értelme lett az együvé tartozás gondolatának. Sokak számára felfedezésértékű volt Trianon szerepe, és annak mai napig is élő, nemzetrontó következményei.
Örvendetes módon fellendült a magyarok Kárpát-medencén belüli utazása, találkozása, társadalmi és egyéb kapcsolata. Magyar vállalkozások jönnek létre az elszakított területeken. Akadálytalan a határon túli magyar kulturális támogatás. A nagy cél mindezek után az autonómia megvalósítása.
Az autonómia mindenekelőtt önigazgatást, önkormányzatot jelent. Közigazgatási szempontból a helyi önkormányzat képezi a legalapvetőbb alkotóelemét. Elsősorban valamely község, városrész vagy város önigazgatásáról van szó. A formát a területi önkormányzat jelenti. Bizonyos körülhatárolt területen valósul meg, melynek lakossága az egész térség igazgatásának különböző, alapvető fontosságú kérdéseit maga oldja meg. Ilyen alapvető fontosságú feladat a magyarság megtartása idegen állam területén. Ez a törekvés ütközik az idegen állam asszimilációs programjával, amit különböző hevességgel, de szünet nélkül folytat immár kilenc évtizede, és semmiképpen nem akarja abbahagyni. Az ideológiai alap a hódító nacionalimus, ami megfogalmazást nyer ezen országok alkotmányában.
A nacionalizmus harcos, türelmetlen válfaját a XIX. századi liberalisták monarchiaellenes irányzata gerjesztette nemzetek közötti gyűlölet szintjére, ahol – nagyon sajnálatos módon – megmaradtak Trianon utódállamai. Minden háború nemzetek, emberek egymást gyilkolásával jár, és minden igazságtalan területfoglalás állandósítja a háborús gyűlöletet. A győztesek farizeus módon elítélik a veszteseket a „nacionalizmus” bűnében, holott – mint Magyarország esetében történt – a királyi Magyarországon békésen éltek és fejlődtek a nemzetiségek. A világháborúk győztesei úgy döntöttek, hogy a vesztesek háborús bűnösök és nacionalisták, a győztesek és klienseik demokraták és hadizsákmányra jogosultak. Az így kialakult világrend azóta is fennáll, és alapvető igazságtalanságai elfogadásával (Trianon, Benes dekrétumok stb.) létrehozta az Európai Uniót. Tehát ebben a közegben kell a magyar nemzetnek megkísérelnie helyzete javítását.
Az elcsatolt nemzetrészek mindeddig magukra hagyottan küzdöttek, szenvedtek, tűrtek és fogytak. Ez most megváltozott, a törzsország alkotmányos elkötelezettséggel megerősítve megfelelő intézmények létrehozásával munkálja a nemzet egyesítését. Sajnos ez hosszú folyamat lesz, és annak előre haladását sok akadály lassítja. A román politikai elit hallani sem akar a magyarság megmaradását elősegítő területi autonómiákról, erre utal, hogy Victor Ponta román miniszterelnök ezév május 25-én az RMDSZ Csíkszeredában tartott 11. kongresszusán hangsúlyozta: nincs lehetőség a román alkotmány első cikkelyének megváltoztatására, amely kimondja, hogy Románia nemzetállam.
Most éppen régió átrendezésre készül a román kormány, ami máris riasztó hír, mert a cél ugyanaz amit a szlovákok cselekedtek, kialakíani új régiókat úgy, hogy sehol ne legyen magyar többség. Liviu Dragnea, a régiók átalakításáért felelős miniszter azt állítja, hogy Székelyföld nemcsak egy nagyon szép térsége Romániának, hanem „egy román terület” is.
Nyilvánvaló, hogy területi autonómiát nem lehet megvalósítani Románia hivatalos jóváhagyása nélkül. Olyan Európát kellene kialakítani, amiben a kevert lakosságú területeken minden fél otthon érzi magát. Valamilyen általános új szemlélet érvényesülésére volna szükség, amiben az európaiság olyan türelemben nyilvánul meg a nemzeti kisebbségek iránt, mint amit megkövetelnek országon belül, egyéb kisebbségek számára. Ebben a tekintetben nemcsak Romániának és hasonlóknak kell fekerülnie a demokrácia türelmi magaslatára, hanem a tagállamokat összefogó Európai Uniónak is. Az a tény, hogy ennek a követelését Magyarország fogalmazza meg, az a magyarázata, hogy a magyar nép szenvedi a háborús időszak óta rögzült faji gyűlület támadásait mind a mai napig.
A fentiek értelmében szólt Tőkés László európai parlamenti képviselő a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem népes táborozásán, amikor az erdélyi magyarok autonómia lehetőségeit elemezte. Arról szólt, hogy „ebben a megoldáskeresésben Erdélynek, Erdélyországnak is van szava. Habár nem önálló állam – az még messze van –, de nekünk is van szavunk Európához, és ha másban nem, akkor a nemzetek együttélése ügyében, a kisebbségi kérdésben, az autonómia, a kisebbségi önrendelkezés ügyében és mindazon problémákban, amelyek ebbe a fogalomkörbe tartoznak. Nekünk, Erdélynek és erdélyi magyaroknak is van válaszunk, s úgy érzem, ez a 24. tábor nagyon jól pedzette ezt a választ, sokféle témakörben és sokféle problémakörben.”
Tőkés László mindenképpen szót akar érteni autonómia kérdésében a román szempont megfogalmazóival, éppen ezért hiányolja elmaradásukat az idei párbeszédre is alkalmas találkozóról:
„Szeretettel köszöntöm ezen az »ősi román földön« valamennyi vendégünket! Éppen mondta Dragnea elvtárs, hogy ez egy román föld. Látnivaló, csak körül kell nézni... Nagyon hiányolom egyébként is, hogy nincs köztünk Traian Basescu néppárti államelnök úr. Azt fájlalom Németh Zsolt államtitkár úrral együtt, hogy ez egy román–magyar párbeszéd műhelyének indult valamikor, és sajnos a »párbeszéd« néha átcsapott »perbeszédbe«, majd csak kevesen bátorkodtak eljönni a mi körünkbe, hogy meghányjuk-vessük közös dolgainkat. És akkor még messze vagyunk attól, hogy rendezzük is közös dolgainkat! Akárhogyan is lenne, testvéreim, engedjétek meg, hogy ezen a mai napon, kinyilvánítsam, hogy itt mi egy autonóm tusnádfürdői területen gyülekeztünk össze. Ha jelzésetekkel alátámasztjátok, akkor azzal tetézném az előbb mondottat, hogy mi egy székely autonóm terület egyik településén vagyunk együtt a mai napon.”
Majd arról szólt Tőkés László, hogy cselekedni kell, amíg időnk van. Amikor kell, meg kell szólalni, tenni kell. Majd felemlítette:
„A 2003-as Szatmárnémeti Erdélyi Közgyűlésünk nyomán alakult meg a Fórum Mozgalom, megalakult a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és hulltából, a szőnyeg alól, a mélyből felhoztuk a felszínre az autonómia, a nemzeti önrendelkezés ügyét. Van, amikor tiltakoznunk kell a tüntetéseken, van, amikor pedig valamiért kell kiállanunk. Ilyen idő jött el. Most a mesterséges regionalizáció ellen kell felszólalnunk. Ez az év az Európai Polgárok Éve, az európai jogokról és kötelességekről szól. Legyetek cselekvő, öntudatos európai és erdélyi polgárok, magyarországi polgárok, világnemzetünk polgárai – ahogy mondta Orbán Viktor –, és álljunk ki a gátra, amikor »hí a haza«! A kommunista restaurációnak nem szabad engednünk! Tipikus nacionalista, soviniszta, nacionál-kommunista restaurációs törekvés Románia, illetve Erdély területének a felosztása, az újrafelosztása.”
Felidézte Tőkés László a ceausescui faluromboló program veszélyeit, kijelentve:„most pont olyan veszélyes a helyzet – békés, változott viszonyok között – ez a regionális átszervezési politikai kísérlet, mint a falurombolás ügye volt, mert ezek azok az események – mint a megyésítés, a rajonálás –, amikor veszélybe kerülünk. ... Az európai polgárok évében mondom: a mi akaratunk nélkül, és remélem, főleg a józanabb és félre nem vezetett román testvéreink, polgártársaink akarata nélkül ez a gyalázat és ez a vértelen genocídiumra jellemző módszeres háttérbeszorítás és átszervezés nem mehet végbe.”
Tôkés László euroképviselő Tusnádfürdőn azt kérte Magyarország kormányfőjétől,Orbán Viktortól, hogy az általa vezetett kormánnyal együtt építsen ki „egy nemzeti együttműködési rendszert” oly módon, hogy az „védőhatalom” legyen Erdély számára, „ahogy Ausztria cselekedett Dél-Tirol esetében”.
Érdekes megfogalmazással nem is a Székelyföldnek, hanem Erdélynek a védelmét kérte. A román sajtóban ezt egyértelműen valamiféle súlyosan irredenta, Románia területi épségét veszélyeztető kezdeményezésként tárgyalták, sűrűn használva a gyarmatbirodalmakkal kapcsolatban egykor használt „protektorátus” fogalmát is. A heves vita közben azonban valójában nemigen vállalkozott senki egyik oldalról sem arra, hogy tisztázza: mit jelent tulajdonképpen a védhatalmi státusz, és mennyi annak a realitása.
Kardos Gábor nemzetközi jogász szerint Ausztria tekinthető nemzetközi jogilag elismert védhatalomnak, a dél-tiroli osztrákok jogait illetően. 1946-ban az osztrák és az olasz kormány képviselői írták alá azt az egyezményt, amelyben rögzítették, hogy milyen jogokat biztosít Olaszország a dél-tiroli osztrákoknak, és ezek tekintetében védhatalmi státuszt biztosított Ausztria számára. Ez azt jelenti, hogy Ausztria felléphet a nemzetközi fórumok előtt is, de természetesen elsősorban az olasz kormánynál, hogy ha úgy érzi, hogy ezek a jogok veszélyeztetve vannak. Ezzel indult el egy hosszú folyamat, amely elvezetett az 1970-es évek végére oda, hogy széleskörű autonómia épült ki Dél-Tirolban. Akkoriban Ausztria az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitte a problémákat. Ez az egyezmény mind a mai napig hatályban van, tehát Tőkés László feltehetően ennek alapján gondolta, hogy ilyen státuszt kellene kialakítani az erdélyi magyar közösség jogainak védelmében. Egy állam, adott esetben a magyar állam, mint anyaország, különböző nemzetközi fórumok előtt az egyébként is minden állam számára rendelkezésre álló eszközöket megpróbálhatja felhasználni ilyen jellegű egyezmény nélkül is. Ehhez természetesen nem kell a területi államnak az egyetértése.
*
Most persze minden román hazát véd. Traian Basescu román államfő megjelent a 11. Marosfői Nyári Egyetem megnyitóján, a székelyföldi településen, a külhoni románság képviselőinek jelenlétében rendezett fórumon, ahol spontán kijelentette, hogy Romániában nem fog semmilyen autonóm térség alakulni.„Románia nagyon gyorsan lépni fog, más országokkal együtt, mert Magyarország az instabilitás tűzfészkévé vált a kisebbségi kérdésben (...) Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest rendreutasításában” – jelentette ki Marosfőn a román államelnök.
Basescu kemény kijelentését valószínűleg Tőkés László korábbi, szintén a szabadegyetemen elhangzott kijelentése is kiválthatta: „itt mi egy autonóm tusnádfürdői területen gyűltünk össze.” Majd mintegy megerősítve: „mi egy székely autonóm terület egyik településén vagyunk együtt”.
Victor Ponta, román miniszterelnök éles hangú reakciójában büntetendőknek nevezte az EP-képviselőnek Tusnádfürdőn, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tett kijelentéseit, és sajnálkozását fejezte ki, hogy az ország elnöke nem foglal állást, amikor „Románia területi épségét és függetlenségét éri támadás”. Micsoda művi érzékenység – hol vannak a hadosztályok?
„A dél-tiroli példánál maradva: amikor Ausztria védhatalmi státusáról Olaszországgal megegyezést kötött, akkor egyben elismerte ez utóbbi államhatárait. Következésképpen szó sincs arról, hogy valaki is megkérdőjelezné Románia területi épségét és államhatárait” – reagált Tőkés László.
„Nekünk, erdélyieknek, elegünk van abból, hogy Bukarest tulajdonképpen egyfajta gyarmataként kezeli Erdélyt (...) Európai polgárként és erdélyi magyarként azt kérem: hagyják, hogy a mi dolgainkat mi intézzük – ez mind az erdélyi románságnak, mind az erdélyi magyarságnak, de az egész országnak is hasznára fog válni” – írta nyilatkozatában Tőkés László EP-képviselő.
Tőkés László úttörő politikus. Miközben tudja azt, hogy Románia belátható ideig nem járul hozzá semmiféle autonómiához, követelése valójában honfitársaihoz szól: tessék úgy viselkedni Erdélyben és kivált a Székelyföldön, hogy mi itthon vagyunk, a föld attól a mienk, hogy rajta és belőle élünk, önigazgatásunkhoz ragaszkodunk, annak mindenféle csorbítását jogtalannak tekintjük és visszautasítjuk.
Ismételten utal Erdély különállásának fontosságára, amihez az erdélyi románoknak is kifejezésre juttatható régi igénye van Bukarest kizsákmányoló politikája miatt. Erdély többször élt önálló államként, amikor a kényszer követelte.
Ugyanúgy szól az egységes magyar nemzet törzsországát vezető politikai elithez: függetlenül attól, hogy a védőhatalom legitimitása kétoldalú szerződés eredménye, vagy egyoldalú nemzeti elkötelezettség, az idegen impériumban sérelmet szenvedő magyar nemzetrészek és egyének védelmét egyaránt vállalnia kell. Ilyen vállalásnak nem feltétele a védőhatalom státusz intézményesítése, elég ha része a magyar alaptörvénynek.
Bölcs választ adott a magyar Külügyminisztérium Trian Basescu román államfő heves mondataira, amiben kifejezi, hogy magyarok és románok részére egyaránt jogos a nemzeti lét: „Magyarország és Románia érdekei közösek a nemzeti közösségek védelmét illetően, ezért Magyarország az építő párbeszédre és az együttműködésre törekszik ebben a kérdésben is.”
------------------------------
Csapó Endre:
Fundamentalizmusok háborúja
(Megjelent a Magyar Élet 2013. szeptember 19-i számában.)
– A hidegháború után a nagyhatalmak küzdelmét a civilizációk küzdelme váltja fel, a jövő konfliktusai pedig többé nem politikai ideológiákon, hanem kulturális (elsősorban vallásbeli) különbségeken alapulnak majd. Az emberi jogok terjesztésére az iszlám esetében nincs sok esély. –
Tanulság: a „fundamentalizmusok összecsapása” (iszlámizmus és az amerikai protestáns fundamentalizmus) valóban civilizációs konfliktust eredményez.
Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest, 2001, Európa Könyvkiadó.
*
A huszadik század a világháborúzás évszázada néven kerül be a történelembe, ha nem is pontosan követi a naptári évszázadot. 1914-től már csak egy év hiányzik a kerek számhoz, a Szíria ellen tervezett háborúval viszont kikerekedik olyan évszázaddá, amelyben egy töredék olyan évet sem tudunk megjelölni, amikor a Föld lakói mentesültek a háború zajától. Az emberiség fejlődéstörténetének csodálatos tempójában a népek békés együttélésének eszméje nem tartott lépést a fejlődéssel, ellenkezőleg éppen az ipar lendületével fejlődő haditechnika lehetőségei hevítik a hódító szándékot a jobb és jobb fegyverek alkalmazására. Ismeretes, hogy a háborús erőfeszítés további lendítőerőként gyorsítja a műszaki tudományokat, a sok sebesülés az orvostudo-mányt, a hadicél a nukleáris energia alkalmazását – jóllehet békés célokra is. De ez ne adjon erkölcsi felmentést a háborúk tervezőinek. Szerény számítás szerint is ötvenmillió ember erőszakos elpusztítása túl nagy ár azért a gyorsított tempóért, elvégre hova rohanunk? Mindamellett meg kell állapítani, hogy ebben a háborús évszázadban minden civilizációs továbblépés a háborús helyzetekhez idomult, így életrendünk ilyen torz állapotával alkalamatlanná válna egy olyan fordulat esetében, amikor megszűnnek a háborús idők negszokott igényei. Másszóval: mindent meg kellene változtatni, ha „kitörne” a béke. Egy példa: ha az Egyesült Államok hadiipara egy szép napon nem kapna többé megrendelést, az ország teljes gazdasági rendje összeomlana. És nemcsak az Egyesült Államoké.
Nem új dologról szólunk, már az első világháború is nagyhatalmi vetélkedés volt, aminek eredményességéhez 22 millió európai ember halála kellett. A háborúban szembenálló minden nép minden harcolója úgy tudta, hogy hazáját védi, és hitte, hogy a vele szemben harcoló embertársa neki ellensége. Nem tudta, hogy valahol számolják vére profitját.
Van egy másik vetülete is ennek a mi huszadik századi történetünknek, ami igazán csak mostanában mutatkozik meg teljes egészénben. Ez pedig a hitelvek szerepe és ereje a mai világ eseményeiben. Mi európaiak azzal áltatjuk magunkat (ez főleg a kontinens nyugati felére érvényes), hogy kiemelkedtünk az egyházak szűk szemléletvilágából egy magasabb szintre, ahonnét tisztábban látjuk emberi létünk értelmét és célját. Ez a reneszánszban fogant, de a francia forradalomban érlelődött önteltség hozta létre a kiiktatott vallásosság helyén a politikai ideológiák által gerjesztett pártoskodást, ami immár a társadalom osztályait állítja szembe egymással. És most – mi felvilágosodott európaiak – azt látjuk, hogy a rajtunk kívülálló világ mit sem tud a felvilágosult szekuláris gondolkodásról, valóságos vallásháború dúl most éppen a közel-keleti térségben, ókori-középkori hitelvi türelmetlenséggel.
A muzulmán araboklakta területek hitelvű surlódások ellenére is mozdulatlan világát felzavarták a gyarmatosítók, és a kőolaj emelkedő fontossága arányával szaporodtak a fegyveres konfliktusok, nemcsak távoli hatalmakkal, de egymás közt is. Megjelent az első világháború egyetlen győztese is a térségben. Ma már az Egyesült Államok tengeri flottája vigyázza a világ kialakult rendjét, hatalmi békéjét. Kivéve a Közel-keletet, ahol az Egyesült Államok meglepő következetességgel és szívóssággal átrendezést vállalt, fegyveres, gazdasági és politikai beavatkozással.
„A közhiedelemmel ellentétben a vallás kezdetektől kiemelten fontos szerepet játszik az amerikai politikában, identitásban, kultúrában. Meghatározza a nemzet karakterét, formálja az amerikaiak világról alkotott képét, befolyásolja, hogyan reagálnak a határaikon túl zajló eseményekre. Egyszerre kölcsönzi a kiválasztottság érzését és a küldetéstudatot arra, hogy eredményeiket és értékeiket a világ más területein is elterjesszék. Természetesen ezekben az alapértékekben nem minden amerikai hisz, ám éppen elegen ahhoz, hogy napjainkban ez a jellemvonás legyen a legnagyobb hatással az Amerikáról alkotott képre, bel- és külföldön egyaránt.” (Forrás: Vallás és amerikai külpolitika. Religion and US Foreign Policy by Walter Russell Mead, Foreign Affairs, September / October 2006.)
Az ismertetésből megtudjuk, hogy miért kiemelt fontosságú az Egyesült Államok számára a zsidó állam: „Izrael támogatásának esetében az evangelizációs befolyás erősítette a zsidó állam melletti elkötelezettséget. Az amerikai protestáns cionizmus valójában nagyobb múltra tekint vissza magánál a modern zsidó államnál is. Az evangelizációs mozgalmak már a XIX. században igyekeztek nyomást gyakorolni az akkori vezető politikusokra egy a Szent Földön alapítandó zsidó állam létrehozása érdekében. Ezek a vallási csoportok egyrészt vallják, hogy a kereszténység képviseli az egykori Izrael valódi örökségét, és Isten kívánságát. Ám a zsidó nép további fontos szerepében is meggyőződéssel hisznek, s létük biztonságát feladatnak tekintik. Intenzíven támogatják Izraelt, ahogyan tették s teszik ezt Amerika liberális keresztényei is. Ám más szemszögből: míg a liberálisok a nemzeti szabadságmozgalmak általános híveként (nem véletlen, hogy részükről a palesztin mozgalom is rohamosan növekvő népszerűségnek örvend), addig az evangelizációs egyházak egy bibliai nép támogatásaként.”
További kérdés, hogy miért megy el a végsőkig az amerikai támogatás Izrael részére? Amerika a protestantizmus tarka képét mutatja. Közel-keleti politikájának jellege fundamentalista, megfelelően beleépül a környezetbe. Lexikoni forrás szerint a fundamentalista elnevezés olyan mozgalomra utal, amely törekszik visszatérni az adott vallás vagy szubkultúra eredeti alapjaihoz, alapelveihez, vagy legalábbis ahhoz, amit a mozgalom résztvevői annak tartanak. A kereszténység mai fundamentalistái az „újjászületett”, „bibliahívő” protestánsok, akik magukat a „fővonalbeli”, „liberális”, „modernista” protestánsoktól választják el.
A vallásos fundamentalisták számára az általuk szentnek vélt írások az Isten hiteles szavát jelentik. A fundamentalista hitek alapját az a kettős hitelv képezi, hogy Isten pontosan kinyilvánította szent akaratát prófétáinak, és hogy annak a megjelentetésnek megbízható és pontos dokumentumai a hagyományok töretlen láncolatán át jutottak el korunkba. Mivel a Szentírás az Isten szava, szerintük senkinek sincs joga azt megváltoztatni, vagy azzal egyet nem érteni, így a (benne hívő) népek kötelesek az Isten szavának engedelmeskedni. E nézőpontnak a vonzóereje egyszerűségében rejtőzik: az embernek azt kell tennie, amit Isten mond.
A vallásos fundamentalistáknak – csaknem minden vallásban – gyakran erős politikai öntudatuk van, azaz úgy érzik, hogy a törvénynek és a kormánynak kötelessége azt az életformát elismerni, amit ők Isten által elrendeltnek és szent írásaikban megjelöltnek hisznek. Szerintük az állam Isten alárendeltjének kell hogy tekintse magát. Az amerikai politika szemléleti tágassága adja, hogy közel-keleti vonatkozásban az ószövetségi bibliát követi, míg egyéb tájakon a neoliberalizmust hirdeti és erőlteti.
Ismét egy lexikon-idézet: – Az 1970-es évek óta, uralkodó gazdasági elméletként, a neoliberalizmus vette át a keynesianizmus helyét a Nyugat ideológiájában és gazdaságpolitikájában. Ez vált fokozatosan az amerikai kormány kezében azzá az eszközzé, amellyel rá kívánta erőszakolni a maga hegemóniáját a világ többi részére, véghezvinni békés forradalmát a szocialista országokban, megvalósítani a fejlődő országok újgyarmatosítását. A modern gazdaságtörténetben nem volt még egy olyan gazdaságpolitikai iskola, amely oly nagy hatást gyakorolt volna a nemzetközi politikai és gazdasági környezetre, mint a neoliberalizmus.
A fundamentalista arra törekszik, hogy a politikát rendeljék alá a világnézetnek. A néhai Golda Meír miniszterelnök, amikor nemzetközi fórumokon bírálták rasszizmusáért, a palesztinok elnyomásáért és kisemmizéséért, így szólt: „Izrael nem más, mint maga az Úristen által tett ígéret beteljesedése. Ezért egyszerűen nevetséges bármiféle nemzetközi jogról, törvényről és jogszerűségről elszámoltatni Izraelt”. A gyakorlat azt mutatja, hogy az amerikai politika tiszteletben tartja ezt a szemléletet – kivételesen és természetesen csak Izrael esetében.
A felvilágosodással kiiktatott vallások helyébe nem valamiféle magas intellektus költözött az emberek tudatába, ami feleslegessé tette volna mindazt, amit előbb a vallás nyújtott, hanem érdekekre alapított politikai irányzatokat tettek meg követendőnek. Érdekes, hogy a kommunista, szocialista, anarchista és hasonló politikai mozgalmak és pártok míg Európában annyira elszaporodtak, Amerikában nem találtak talajra. A magyarázat abban rejlik, hogy utóbbi népességének életében nagy szerepe volt az egyházaknak. Nagy kivétel volt Oroszország, ahol a kommunizmus pártállamot hozott létre, noha a nép életében a vallásnak ugyancsak nagy szerepe volt. Amerika viszont ontotta a kommunistákat, marxistákat egyetemeiből, és pénzelte bankjaiból a világ bármely része számára.
Amerika politikai malmai lassan őrölnek, azt követően, hogy Európában bealkonyodott a kommunizmusnak–szocializmusnak (államaikkal jól lehetett üzletelni) az ideológiai űrt betöltötte a nemzetközi nagytőke kedvenc ideológiája, aneoliberalizmus, ami azonos az amerikai szisztémával, amit ott neokonzervativizmus-nak (neokon-nak) neveznek. Ennek elfogadását követeli meg Amerika Európától, míg a Közel-keleten a „demokráciát” terjeszti fegyverrel, és vallási hevülettel, bibliás lélekkel vállalja a feladatot az Írás beteljesítését. Arrafelé, a vallások ősi földjén, minden Isten nevében történik.
***
John Kerry amerikai külügyminiszter a vilniusi tanácskozáson találkozott az Európai Unió 28 államának ott összegyűlt külügyminisztereivel. Az EU-külügyminiszterek amellett foglaltak állást, hogy az augusztus 21-i damaszkuszi vegyifegyver-támadásra egyértelmű és határozott választ kell adni Szíriának. A miniszterek ugyanakkor arra szólították fel Washingtont, hogy a tervezett katonai csapást ne hajtsa végre a vegyi fegyverek alkalmazásáról készített ENSZ-szakértői jelentés nyilvánosságra hozatala előtt.
A Los Angeles Times a témával kapcsolatos cikkében úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok „új diplomáciai úttorlaszba ütközött”. Emlékeztetett arra, hogy az uniós miniszterek megállapítása szerint a nemzetközi közösség nem maradhat tétlen a vegyi fegyverek bevetése után, ugyanakkor az EU John Kerry jelenléte ellenére sem kívánt támogatni egy katonai beavatkozást az ENSZ jóváhagyása nélkül.
A Le Monde című francia napilap pedig arról írt, hogy közvéleménykutatások szerint Európában és az Egyesült Államokban is jelentős mértékű a katonai beavatkozás ellenzése. A cikk szerint azoknak a kormányoknak, amelyek támogatják a katonai műveletet, nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy parlamentjüket és lakosságukat meggyőzzék a beavatkozás értelméről.
John Kerry üdvözölte az EU külügyminiszteri értekezlet záródokumentumát. „Nagyon hálásak vagyunk a mai találkozóról kiadott, Szíriára vonatkozó nyilatkozatért, amely erőteljes nyilatkozat az elszámoltathatóság szükségességéről” – mondta az amerikai miniszter, miután találkozott európai uniós kollégáival. Más kérdésről szólva ugyanakkor lebeszélni igyekezett az európaiakat arról az új EU-irányvonalról, amely bojkottot hirdet a megszállt palesztin területeken törvénytelenül létesült zsidó telepekkel szemben.
Néhány vélemény:
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint kemény amerikai támadás esetén Szíria komoly csapásokat mérhet Amerika térségbeli szövetségeseire, Irán pedig polgárháborús állapotba taszíthatja az öböl menti államokat. Ha Szíria szétesik, Nógrádi szerint libanoni, török és szaúdi érdekek nyerhetnek teret. A népirtás veszélye valóban fennáll, hiszen a felkelők „Irtsuk ki az alavitákat és a keresztényeket!” jelszavakkal indultak harcba, és eddig 450 ezer kereszténynek kellett elmenekülnie az országból.
Ha Aszad megbukik, Szírián úrrá lesz a káosz – foglalta össze a helyzetet Gazdik Gyula Közel-Kelet-szakértő.
A The New York Times-ban megjelent cikk szerint a kormányerők ellenőrzése alól kikerült területeken köztörvényes bűnözők garázdálkodnak, és anarchia uralkodik.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő számára létkérdés lenne egy győztes háború, amely során bevonulhatna akár a szír határ mentén követelt területekre. Ugyanakkor kérdés, hogy hova tér haza a több mint kétmillió szír menekült, akik ellepték a vízben igen szegény Jordániát és Libanont. Emellett a többi szunnita többségű országban is megkezdődhetnek a keresztények és más vallási vagy etnikai kisebbségek elleni népirtások, vérbe borítva a térséget.
„Az érvényes nemzetközi jog szerint csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa engedélyezheti fegyverek alkalmazhását egy szuverén állammal szemben. Nem megengedett minden más út, amely igazolná erőszak alkalmazását egy független és szuverén állammal szemben, és nem értékelhető másként, csak agressziónak” – mondtaPutyin. Egyúttal rámutatott arra, hogy egyelőre nincsenek pontos információi arról, hogy valójában mi történt Szíriában. Ezért kell mindent alaposan kivizsgálni. Szerinte meg kell várni, hogy az ENSZ-szakértők ezzel kapcsolatban mit mondanak.
A helyzet szeptember 11-én
Londonban egy fáradt amerikai külügyminiszter arra az újságírói kérdésre, hogy milyen lépéseket tehetnek a szíriaiak, hogy elkerüljék az amerikai intervenciót, Kerry ingerülten azt válaszolta. „Adják át vegyifegyver készletük mindenegyes darabját nemzetközi ellenőrzésre a jövő héten, késedelem nélkül és engedjék meg annak teljes számbavételét.” A mondat az adott pillanatban nem keltett feltűnést, hiszen ez az ajánlat már többször is elhangzott, többek között az előző heti G20 értekezleten. Vlagyimir Putyin, a szír kormány legfőbb segítője sem korábban, sem akkor nem támogatta az amerikai felvetést.
Alig fél óra múlva Moszkvában az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov támogatta Kerry ajánlatát. Rövid időn belül a szír külügyminiszter elméletileg beleegyezett a vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzésébe. Rögtön ezután Ban Ki Mun, ENSZ főtitkár New Yorkban üdvözölte a diplomáciai folyamatot és az azonnali tárgyalások megkezdését sürgette.
Washingtonban Hillary Clinton úgyszintén áttörőnek ítélte az orosz javaslatot, amit ugyan alaposan szemügyre kell venni. A volt külügyminiszter ugyanakkor megjegyezte, hogy csak az erős amerikai katonai fenyegetés hatására változott az orosz és a szír álláspont.
A Fehér Ház behatóan foglalkozik az orosz kezdeményezéssel, ha az valódi és járható út. Ahogy Barack Obama hat televíziós interjúban elmondta, ha van diplomáciai megoldás, akkor annak ad elsőbbséget. Ugyanakkor nem állt el attól, hogy a törvényhozókat sürgesse, szavazzák meg az esetleges katonai intervenciót.
Tovább növekszik az amerikai lakosság ellenállása, már csak mindössze 28 százalék támogatná a katonai bevetést.
A nap hőse a felelős államférfiként viselkedő Vlagyimir Putyin lett Amerikában, aki sokak szerint a politikai kátyúból húzta ki a meggyengült Barack Obamát. Ha az orosz javaslatból valóban lesz valami, akkor a jelenlegi hitelvesztés után megerősödhet az amerikai elnök, amiért a háború helyett a diplomáciai megoldást választja.
Érdekes összegezést
ad a Mandiner blog „Szíria: cui bono?” cím alatt:
A jelenlegi kérdés – a felszínen – úgy hangzik: ki használt szaringázt Szíriában? Kicsit mélyebben pedig úgy szól: beavatkozik-e az USA katonailag?
A tapasztalatokat figyelembe véve valószínűnek tűnik, hogy igen.
Amennyiben igen, akkor feltehetően Aszadnak mennie kell, és az ellenzékiek győznek, az ország pedig beláthatatlan időkre anarchiába szédül. Ahogy ez történt a többi arab országgal is, ahol demokratikus átalakulások kezdődtek nyugati beavatkozással; az anarchiánál ugyanis nincs demokratikusabb dolog. Csak éppen nem túl kényelmes élni vele. Mert hiába tett meg Szaddam vagy Kadhafi titkosrendőrsége mindent, ami tőlük tellett, álmodni sem mertek volna olyan eredményes népirtásokról, amik a demokratizálódás éveiben történtek a különböző arab államokban.
A forradalmi országok törzsek, nemzetségek és maffiák csataterévé váltak, ahol igencsak olcsó dologgá vált az emberélet. A fegyverekkel elborított – számos ország szállított ilyen-olyan okokból fegyvereket az arab országokba –, gazdaságilag csődben lévő országokban mindenütt robbanásveszélyes a helyzet. Ezekben az országokban roppant magas a fiatalok aránya, és – egyéb lehetőségek híján – fegyveres forradalmárnak lenni roppant vonzó szakma.
A szíriai konfliktus minden nap újabb, kiszámíthatatlan fordulattal lepi meg a világot.
------------------------------
Csapó Endre:
Rezsicsökkentés — korszakváltás kezdete
(Megjelent a Magyar Élet 2013. szeptember 26-i számában.)
„Nagy ellenállásra számítok, kísérletet fognak tenni arra, hogy visszaemeljék a rezsiárakat. Fel fognak vonulni velünk szemben a külföldi kézben lévő nagy energiaszolgáltatók és a mögöttük lévő politikai erők is. Nekünk azonban egyszer és mindenkorra le kell zárnunk azt a korszakot, amelyben nyerészkedni tudtak az energiaszolgáltatók az embereken” – fogalmazott Orbán Viktor Kötcsén.
Kötcse, Somogy megyei község, a jobboldali értelmiség legfontosabb találkozóhelye. Itt fogalmazódik meg, születik elképzelés arról, hogy a következő évben, években mit kell tenni Magyarországon egy-egy balliberális kormányzati értékpusztítás, hatalmas államadósság után, hogy hazánk újra talpraálljon. A nemzeti kormány nem magába zárkózó társaság, amikor a nemzet újjáalkotása programjának további frissítő impulzosokat akar beépíteni terveibe, a parlamenti Fidesz parlamenti frakcióján túl is találkozni akar a nemzetépítés gondolatának olyan híveivel, akik szellemi képességeikkel járulhatnak hozzá a kormány munkájához.
Orbán Viktor kilátásba helyezte a „közműszolgáltatási törvény” megalkotását, ami a közműszolgáltatások árát mentesíti a profittól. Ez a művelet is része – Orbán szerint – elhárítani annak a következményeit, hogy a posztkommunisták itt maradtak, és hatalomra jutásuk esetén mindig rendre lerombolják azt, amit a nemzeti oldal felépített. Hiszen a baloldal szellemisége továbbra is a múlt század kommunista hagyományaira épül. Éppen ezért a Kádár-rendszernek 2014-ben meg kell adni a kegyelemdöfést. Ezért sorsdöntő a posztkommunizmus megroggyantása. Csak ebben az esetben folytatódhat az elkezdett országépítés. – Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kötcsei Polgári Piknik többszáz részvevője előtt. A nem sajtónyilvános előadás tartalmáról Havasi Bertalanminiszterelnöki szóvivő tájékoztatta az MTI-t. E szerint Orbán kifejtette, hogy „nagy ellenállásra számítok, mert kísérletet fognak tenni arra, hogy visszaemeljék a rezsiárakat”. – Fel fognak vonulni velünk szemben a külföldi kézben lévő nagy energiaszolgáltatók és a mögöttük lévő politikai erők is. Nekünk azonban egyszer és mindenkorra le kell zárnunk azt a korszakot, amelyben nyerészkedni tudtak az energiaszolgáltatók az embereken – jelentette ki, hozzátéve: meg kell tehát alkotni a közműszolgáltatási törvényt, amely kizárja a profitot a lakossági közműszolgáltatásoknál. A miniszterelnök szerint a 2014-es választásnak számos tétje van, de az emberek szempontjából a legfontosabb a rezsiharc.
– A társadalom is érzékeli, ennek eredményeként állt ki aláírásával 2,25 millió ember a rezsicsökkentés mellett, és megértette, hogy többről van szó, mint háztartásonként évi 100 ezer forintról – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a rezsicsökkentés megvédéséért indított országjárás bicskei fórumát megelőző sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy január 1-jétől az áram, a gáz és a távhő díja, míg júniustól az ivóvíz, a szennyvíz, a szemétszállítás és a kéményseprés díja csökkent 10 százalékkal. Közlése szerint november 1-jétől az áram, a gáz és a távfűtés díja újabb 11,1 százalékkal csökken, így éves szinten 20 százalékos lesz az árcsökkenés.
A miniszter emlékeztetett, hogy 1995-ben az akkori MSZP-kormány a gáz- és villamosenergia-szektort külföldiek számára értékesítette, döntően külföldi állami cégeknek, amelyeknek az árképzéssel megengedte, hogy 8 százalékos, eszközarányos nyereséget realizáljanak. Hozzátette: 1000 milliárd forintot vittek ki az országból, miközben a rezsidíjak meghaladták a cégek anyaországaiban tapasztaltakat. Hangsúlyozta, mostanra érett meg az idő ahhoz, hogy a közteherviselés egyensúlyának rendezését követően végre a magyar családok szempontjait helyezze előtérbe a kormány.
Visszaemlékezünk 1996-ra, amikor a Horn-kormány szétszórta a magyar energiavállalatokat mélyen áron alul külföldi vállalkozók között. Dr. Járosi Mártonenergetikai szakértő drámai hangú írását közölte a KAPU havi folyóirat1996 szeptemberi száma, amiről akkor beszámoltunk a Magyar Életben. Íme néhány mondat:
„A világban gyakorlatilag nincs példa arra, hogy egy ország a villamosenergia-iparág jelentős (többségi) részét külföldieknek adta volna el! Jelenleg a készpénzes privatizáció csak az értékhez képest igen alacsony áron történő elkótyavetyélést jelenthet, anélkül, hogy a nemzetnek valaha is esélye lenne e stratégiaiparág fölötti érdemi befolyás visszaszerzésére. ... A privatizáció első üteme külföldi tanácsadó közreműködésével került lebonyolításra, s ezért több mint 3 milliárd forintot kellett kifizetni. 1995 novemberében az áramszolgáltatási vállalatok mind tulajdonjogilag, mind működésileg leváltak a Magyar Villamos Művek Rt-től. ... Az áramszolgáltatás privatizációja egy, az egész országra kiterjedő szolgáltatás, a villamosenergia-piac elvesztését, külföldiek részére történő átengedését jelenti. Egy olyan piacét, amelyben a szolgáltató az adott, földrajzilag körülhatárolt területen természetesen monopóliumként működik, kizárólagos szolgáltatói jogosítvánnyal.”
A villamos energia és gázenergia visszavétele nemzeti kézbe ugyancsak része a nemzeti kormány azon szándékának, ami most a rezsicsökkentés gyakorlati lépéseiben megvalósul. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a rezsicsökkentés azt szimbolizálja, hogy Magyarország ma már képes önálló és független gazdaságpolitikát folytatni. Ennek további eredményeivel is szembesülhettünk a szeptemberi frakcióülés után. Egyrészt legkevesebb ötvenmilliárd forinttal már biztosan több pénz jut 2014-től családpolitikai támogatásokra, másrészt célegyenesbe fordult a devizahitelek végleges kivezetésének kérdése. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető Magyar Nemzetnek adott interjúja után már sejteni lehetett, hogy az az erkölcsi szempont, amely szerint a Fidesz igazságot akar szolgáltatni a devizahiteleseknek, féjdalmasabb lesz a bankoknak, mint azt korábban gondolták. A kormánypártok ugyanis felszólították Visegrádon a pénzintézeteket, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseket pedig módosítsák az ügyfelek javára. Több mint másfél hónapjuk maradt tehát a bankoknak arra, hogy egyezségre jussanak az egyre elkeseredettebb devizahitelesekkel, illetve azok érdekképviseleteivel. Ha ez nem sikerül, akkor a kormány – akár a bankok kárára – saját javaslatával szünteti meg a deviza alapú jelzáloghitelezést.
„A rezsicsökkentés több egy politikai termék vagy egyszerű kampányfogás. Valójában két gondolkodásmód áll egymással szemben: az egyik – akár 150 százalékos lakossági áremeléssel is – folyamatosan biztosította a külföldi tulajdonú szolgáltatócégek extraprofitját. A 2010-es kormányváltás utáni szemlélet pedig arról szól, hogy a korábbi, infláció feletti áremelések miatt elveszített pénz most visszakerüljön a családok zsebébe. Ráadásul a rezsicsökkentés eredményeként egy százalékra vagy akár annál alacsonyabbra is csökkenhet az infláció az év végére, ami további kedvező gazdasági folyamatokat indíthat el.” (Szilágyi Richárd, Rezsifilozófiák, Magyar Nemzet.)
A rezsicsökkentés valóban több, sokkal több, mint politikai lépés. Valósággal kormányhatalmi eszközök alkalmazása az ország területén működő bankok és közműszolgáltató vállalatok tisztességtelen nyerészkedése ellen, ami olyan mértékű, hogy az ország lakosságának jelentős részét nyomorszintre szorítja le. Tartalmában tehát jóléti belügyi gondoskodás, de miután külföldi vállalatok privatizációs eljárással megszerzett áremelési lehetőségeit korlátozza, külpolitikai jelleget ölt. Másszóval a magyar kormány szembeszegül a kontinensen uralkodó szabadkereskedelem elveivel.
Egy rövid emberéleten belül két, egymással ellentétes nézetet hirdető rendszerben él a magyar társadalom. Egyik kollektivista, a másik individualista, ott minden a közösségé, itt csak az egyén számít. A társadalomelvű állam osztályokat ismer, nemzetet nem. Az egyéni érvényülést követőben csak egyén van nemzet nincs. A intrenacionalizmus tehát közös vonás, mint az is, hogy mindkettő kizárólagosságra tör, türelmetlen, diktatórikus. Egyiket kommunizmus, szocializmus néven ismertük meg, a másik elbújik a polgári demokrácia elnevezés mögé, éppen most hajt egy szigorú világrend felé, ideologiai elnevezése neoliberalista. Mindkettő szélsőséges, gyorsuló ütemben alakítja át az európai ember életét a neoliberalimus nyomulása. Érdemes megismerkedni a történetével.
Nagyon sajnálatosan, amikor Magyarország kiszabadult a Szovjetunió szorításából, Nyugat-Európában – ahova integrálódott – a gazdasági élet rendjét már egy a 70-es években uralkodóvá vált ideológia szabályozta. A gazdasági és főleg a pénzügyi forgalom kiterjedésével (globalizálódásával) megnőtt az igény a gazdasági tevékenység országok közötti egységes szabályozására. A liberalizmus elveit hangoztató irányzat Reagan és Tatcheridejéből és országából terjedt szét, erős és ellenállhatalan erővel. Amerikai gondolat – ahol az állam maga is privát üzleti vállalat –, a privatizálás a fő jellemzője ennek a neoliberális nevű irányzatnak.
Korábban a közszolgáltatások Európában mindenütt állami tulajdonban voltak, a postaszolgálatot, a villanyt, a gázt, a vasutakat és a földalatti járatokat, a repülőtereket, a városi vízellátást, és a köztisztaságot, állami tulajdont képező monopóliumokként üzemeltették. Megvolt ennek a logikus oka, ezeknek az intézményeknek akkor is jól kellett működniük és fejlődniük, ha nem termelték meg a fenntartási, fejlesztési költségeket, hiszen ezek közérdekű, országos fontosságú feladatokat láttak el. Közérdek parancsa volt nem áthárítani a teljes költséget a fogyasztó társadalomra, amely javarészt nem tudja megfizetni, de országos érdek, hogy mindenki használja, és hogy szükség szerint fejlődjön.
Margaret Thatcher azonban elhatározta, hogy mindezt megváltoztatja. Ráadásul, a privatizáció alkalmat adott arra is, hogy a szakszervezetek erejét megtörje. Így terjedt a privatizáció Európában, így tett Magyarország is 1989-ben.
„A thatcheri és reagani gazdaságpolitika brutálisan eladósította az államot és a háztartásokat, miközben a pénzügyi, szociális és környezeti deregulációval megágyazott az egyenlőtlenségek növekedésének, a harmadik világ végzetes lemaradásának, a globális felmelegedésnek, és végül a 2008-as globális gazdasági és pénzügyi válságnak. Magyarországon valószínűleg megdöbbentően kevesen hallottak még a Gramm-Leach-Bliley törvényről, pedig nyugaton ma már konszenzus van arról, hogy ez a piaci fundamentalista elvű dereguláció vezetett a jelzáloghitelezéshez, a hitelderivatívákhoz, és ezeken keresztül az amerikai pénzügyi rendszer összeomlásához ... A piaci fundamentalizmus pedig megvalósult formájában nemhogy nem garantálta az elmúlt évtizedekben a politikai szabadságot, hanem kifejezetten ellenségévé vált, mert a közérdeket a végletekig gyengítette a magánérdek kiszolgálásával.” (Pogátsa Zoltán, PogiBlog 2012-12-14.)
A neoliberalaizmus lényege: a gazdasági életből ki kell rekeszteni az államot. Az 1974–75-ös válságot használta fel az amerikai bázisú nemzetközi pénzvilág, ráerőltetni Európára a Friedman-elméletet, ami szerint: az állam gazdasági szerepét a piac szabad működési feltételeinek a biztosítására kell korlátozni. Ha kell, leverni a lázadásokat. „Nézetei elterjedését elősegítette, hogy 1977-ben neki ítélték a közgazdasági Nobel-díjat. Thatcher angol miniszterelnök és Reagan amerikai elnök gazdaságpolitikájukat Friedman nézeteivel indokolták. Ettől fogva fokozatosan a neoliberalizmus leegyszerűsített ideológiája vált a közgazdaságtan és a gazdaságpolitika uralkodó irányzatává Európa-szerte. A Szovjetunió és a kelet-európai szocialista országok összeomlása felerősítette a piac mindenhatóságába vetett hitet és az állam szükségszerűen káros szerepéről szóló felfogást, és felgyorsította e nézetek továbbterjedésének a folyamatát.”(Világszabadság, Vitafórum)
Teljesen indokolatlanul ünnepelik Thatchert és Reagant, mint akik megdöntötték a Szovjetuniót. Az igazság az, hogy az amerikai bázisú nemzetközi pénzvilág felismerte, hogy agyontámogatott szovjet projektje felett eljárt az idő, be kell rendezkedni az összeomlás kezelésére. Egyidejűleg baloldali politikai mozgalmakkal visszaszorították Nyugat-Európában azt a gazdaságpolitikai irányzatot, amelyben pedig már kialakult a politikai egyensúly a tőke és a munka érdekei között, amelyben a tőke együtt tudott működni az állammal annak elimerésével, hogy a tőkének is felelőssége van a közjó fenntartásában. Hogy összességében a tőke az állami keretekben működő gazdaságokkal kapcsolódik a nemzetközi együttműködésbe. Ennek ellenében jöttek létre a Nemzetközi Valutaalap és a Világ-bank, biztosítandó a pénz államoktól független működését. Vagy inkább az államok függőségét ezen intézményektől. Ennek terméke az eladósítás-politika. Mindenki tartozik a disznófejű Nagyúrnak.
Ilyen közegben kell a nemzeti kormánynak megtenni, amit vállalt, elhárítani azokat a kizsákmányoló intézményeket, amiket a neoliberalizmus szolgálatában álló baloldali pártok kormányai zúdítottak a magyar társadalomra. A magyar társadalom nincs olyan állapotban – se anyagilag, sem fizikailag, hogy elviselje, túlélje minden munkája gyenge keresetének ilyen méretű csapolását. A magyar kormány nincs olyan helyzetben, hogy engedelmeskedjen a neoliberalista elveket követő brüsszeli kormányzatnak. Elindult tehát egy olyan úton, amilyenen járva kockáztatja, hogy kiérdemli az EU büntető ellenintézkedéseit. Az EU az európai nagytőke érdekeit védi, annak azt a lehetőségét, hogy rátelepedhet a szovjet táborból kiszabadult országokra profitszerző intézményeivel. Az, hogy a villany, gáz stb. ára magasabb, mint nyugaton, az onnét nézve üzleti bravúr, jeles cselekedet. Amikor a nemzeti kormány állami kézbe akarja venni a közműszolgáltatást, az populizmus és miegyéb, legfőképpen a fennálló neoliberális rend elleni lázadás, ami komoly dolog.
Orbán Viktor forradalomnak nevezi, és van már recept arra is, hogy törvény készül, amely a közműszolgáltatások egészét állami monopóliummá teszi (óh borzalom), valamilyen profitot nem termelő vállalattá, ami kizárja az indokolatlan áremelkedést.
Kapitalizmus szociális felelősséggel. Nem új dolog, a neolibarlizmus döntötte meg. Ezt kell újjáteremteni. Ez még megmentheti Magyarországot az elvéreztetéstől. A megvalósításhoz erős polgári támogatás kell, meg kell ismételni májusban a 2010-es választói támogatást. Akkor a magyar példa követésre talál Európa országaiban, legalábbis ahol hasonló problémákkal küzdenek.
/Forrás: a szerző 2013.09.28-i levele/*B.Kiss-Tóth László
