Tagja volt-e az MDP-nek és az MSZMP-nek dr. Bokor Imre?

Dr. Bokor Imre levele Kutasi József barátomnak:
*
Feladó: Dr. Bokor Imre
Dátum: 2013. szeptember 27. 18:55
Tárgy: Feltett kérdésedre (bár  feltételezem, hogy  főként  Szalayt érdekli az általa aláhúzott  bejegyzés) igyekszem  immár sokadik alkalommal  kimerítő választ adni
Címzett: Kutasi József Antal <jozsef@kutasi.eu>
KUTASI József Úrnak!
                                         Kedves József!
Feltett kérdésedre (bár  feltételezem, hogy  főként Szalayt érdekli az általa aláhúzott  bejegyzés) igyekszem  immár sokadik alkalommal  kimerítő választ adni, és lassan írom, hogy a  nehéz felfogásúak is megértsék! Azok, akik szeretnék, hogy visszamenőleg is  párttag legyek,  beleértve a  többi felsorolt pártokat is (MSZP, FKGP, PIAC Párt, MDF,  stb.,),  ahonnan  Szalay szerint  „kiebrudaltak”. Kérdezi és  állítja ezt egy  komisszár, aki saját zagyva előadásai, írásai és nyilatkozata alapján  kapitális hazugnak minősül.
Mivel egy  szolgálati (szigorúan titkos) lapomra (régebben) ez a  feljegyzés volt  írva, így a  kézirat elkészítésekor nem változtattam rajta, mert soha sem érdekelt a  párt,  számomra nem osztott és nem szorzott. Jóval a KISKIRÁLYOK MUNDÉRBAN  c. könyvem  megjelenése után  valakit nagyon érdekelt a párttagságom és legnagyobb bánatára felvilágosítottam, hogy  „de facto” és  „ de jure” nem voltam egyetlenegy (!)  párt tagja sem.
Amikor  a Katonai Híradó Mérnöki  Akadémiára iskoláztak be, akkor  a vonat indulása előtt néhány órával(!!!)  konstatálta egy búcsúztató bizottság a Stefánia úti Tiszti  Házban, hogy nem vagyok az MDP tagja,  és sopánkodtak, hogy mit fognak szólni a „szovjet elvtársak”, hogy  párton kívülit  küldenek ki.  Megkérdezték, hogy beleegyezem-e, hogy  tagjelöltként kezeljenek.  Beleegyeztem!  Amikor viszont hazajöttem (1957 nyarán), akkor közölték velem, hogy a Lenin által megadott  szempontok szerint,  nem lehettem  sem tagjelölt, sem tag, mert nem fizettem tagdíjat, nem végeztem pártmunkát és írásos kérelmet sem adtam be, sőt  két ajánló személy  sem volt  (és ha - akár csak -  egy  előírt követelmény  is hiányzik)  a  felvételhez, akkor   érvénytelen a tagjelöltség vagy a tagság! Tetszenek érteni elvtársak? Nem én találtam ki ezeket a feltételeket! Lenin elvtársuk  döntött  így!
Amikor  felszólítottak, hogy lépjek be az MSZMP-be, akkor elutasító volt a válaszom, ami mérhetetlen nagy botrányt váltott ki, de  ragaszkodtam az álláspontomhoz, ezért  azzal  vágtak vissza, hogy előléptetéseknél és kitüntetéseknél   a párt álláspontja (jóváhagyása vagy megjegyzése)  negatív tartalmú volt.
A második kiküldetésemkor  szintén siránkozás kezdődött (hozzáteszem, hogy nem én kértem a kiküldetést,   az elsőnél sem) és   általam  sohasem jóváhagyott,   megjegyzésként azt közölték a szovjetekkel, hogy a párt tagja  vagyok, megismételve a  régi ügyet: nem volt    két személy  javaslata,   tagdíj befizetés,    pártmunka  és írásos kérelem sem!   Ha így utólag, a kötekedők, a hazugok, a pufajkások és a  csúszó-mászó kaméleonok mégis ragaszkodnak a párttagságaim sokaságára, akkor intézzék el az illetékeseknél  a hiánypótlások semmibe vételét, Lenin elvtársuk  által megszabott követelményektől való mentesítést, és legyenek boldogok, ne legyen emiatt nyugtalan az éjszakájuk!
A Kiskirályok mundérban c. könyvem megjelenése után azt   nyilatkozta a  ZMKA PB titkára, hogy  nagy csapást mértem az MSZMP  soron következő kongresszusára,  még szerencse, hogy nem   egy párttag volt a könyv szerzője, mivel  az elvárások hiánya miatt  de facto és de jure, nem lehettem a párt  tagja. Tetszenek érteni elvtársak? Nem én  kértem felvételt és nem én zártam ki magamat  a pártjukból. Marasztalják el – posztumusz -  Lenin elvtársukat, a szigorú megkötések kiagyalásáért!
A többi  (Szalay által  összehazudott)  pártokat  már nem is részletezem, mert   azokról bírósági  ÍTÉLET  is volt, Szalay el lett  marasztalva a sorozatos hazugságai miatt!!!   Még Lányi Zsolt az FKGP alelnöke sem  támogatta  Szalayt (mint tanúként megidézett személy), de  megjátszotta a memóriazavarral  rendelkezőt, mert a bírónő által feltett kérdésre  azt felelte, hogy nem emlékszik arra, hogy tagja voltam-e a pártjának vagy sem! 
Ezt nyilatkozta egy  FKGP-s alelnök,  az FKGP  honvédelmi kabinet vezetőjéről (vagyis rólam),  és  nem  égett le a bőr az orcájáról!  De  hazudni nem mert, mert  tudta, hogy könnyen le lehet leplezni, ezért választotta inkább azt, hogy  feledékenynek higgyék. (Persze  így is lehet hazudni!) Talán már arra sem emlékszik, hogy alapszervezeti MSZMP-s párttitkár volt a folyamőröknél(?), ezt állította róla Balogh Gyula  forradalmár!
Talán még azt is meg kell említenem, hogy a pártpolitikai tanfolyamon sem vettem részt soha(!),  pártkitüntetéseket vagy oklevelet sem kaptam,  párttitkár,  PB,. VB tag nem voltam,  bár  egy NA ÉS-sel  még  egy miniszteri posztra vagy miniszterelnökségre is pályázhattam volna…
Mint párton kívüli,  egyedül én voltam (!) a Zrínyi Akadémián, aki  a kiadott parancs ellenére nem  vettem részt Kádár ravatalánál rendezett búcsúlátogatáson, mivel tudomásul vettem az elhunytát, de a ravatalnál nem akartam  az örömömet kifejezni a  könnyeket csepegtető gyászolók előtt…
Érdemes megjegyeznem, hogy a párttagságomat firtatók miért nem foglalkoznak azokkal a  néphadseregi MSZMP-s PB-s és VB-s tagokkal, akik a kaméleonnál is gyorsabban váltottak és  Antall,  Göncz,  Orbán vagy Hende  tanácsadóikká szegődtek ( Gyuricza,  Lőrincz,  Homola, Horváth, Deák, Pick és hason(vörös) szőrű elvtársaik?
Szalay  önmagából indul ki, hiszen MDP tagként  „emelték” be a Sztalin Akadémiára és  a rendfokozati kivárások  mellőzésével lett ’56-ra százados,  majd a corvinistákra lövöldöztető  „forradalmár”,  majd  pufajkás  és MSZMP-s, aki (többek között) a teljesen ártatlan (ma is élő) Sándor Gyula  pedagógust   egyik pufajkás akciójuk során Bánkuty elvtársával úgy összeverték (összerugdosták), hogy a lábszárain ma is látszanak a hegesedési nyomok. A történelem tanárrá vált Szalay később a fiatalok fejét tömte a  szocialista történelem szemlélettel, majd a Zrínyi Akadémián nálam kilincselt   tanári beosztásért, amit  Für és Raffay  urak  állítottak le, később  az FKGP honvédelmi kabinetjébe kérte a felvételét,de Lányi és Torgyán  megtiltották a szervezetükhöz  való belépést.
Kedves Jóska! A továbbiakban is szívesen adok  tájékoztatást  múltbéli ügyeimről (bár már  nagyon unalmas ezzel foglalkoznom), de arra kérlek, hogy az érdeklődök  kérdéseit csak úgy fogadd el, ha  konkrétumokkal is szolgálnak, mert kitalációik  és  hallucinációik ellen  nehéz magyarázkodni, hogy csak egy példát említsek meg, amikor azt állítják, hogy öt évig szívtam magamba a bolsevik  eszméket, akkor  írják már le azt is, hogy mik voltak azok az eszmék, amit  ők a Sztalin Akadémián  tanultak,  illetve az államvizsga tantárgyaimban vagy a  mérnöki diploma munkámban  mi volt a bolsevik tananyag tükröződése?  Vagy a szintén kint  végzett pilótáink repülőgép ismerete és  a légi harc  gyakorlás „fortélyai” mennyiben tartalmazták Marx, Engels, Lenin és Sztalin  elméleti  tételeit?
Merthogy:  konkrétumok nélkül,    a komisszárok  jól ismert (és a tájékozatlanokat eredményesen megtévesztő) ,  néphülyítő dumáival azért sem érdemes foglalkozni, mert  az agyuk nem fogadja be a  tényadatokat, és nem tanulnak a saját vagy  a mások kárán sem.  
Befejezésként  további eredményes munkát,  erőt és egészséget kívánok számodra, üdvözletem és tiszteletem tolmácsolásával:   Bokor Imre.
/Forrás: Kutasi József 2013.09.29-i levele/*B.Kiss-Tóth László