Dalszöveg-elemzés
Ez a jegyzet a szöveg tartalmi elemzésére vállalkozik, cseppet sem polkorrekt módon. Megjegyezve, hogy nem célja sem a gyűlöletkeltés, sem a dolgok elmismásolása. Külön kiemelve, hogy ennek a dalnak a szövege kifejezetten károsan befolyásolja azon tisztességes zsidó származású magyar emberek értékítéletét, akik hazánk múltját csak a fősodratú média hazugságaiból ismerik.
’37-ben mikor a hősünk,Dani még a gimibe járt,Nem sejtette, milyen gyorsanJön majd el a változás.
Pedig lehetett volna egy kis sejtése szegénykémnek. Ugyanis ekkorra már a hazai zsidóság annyira magára haragította még az egyszerű polgárságot és parasztságot is, hogy a változás bizony ott kopogtatott minden ajtón és ablakon. A városokban a legnagyobb gyárak mind zsidó kézben voltak. Az orvosok és ügyvédek aránya 70-30% volt, nem mondom meg, kinek a javára. A közhangulat formálásáért felelős szektorban pedig (filmhíradók, újságok, filmgyártó cégek, színházak, revük, kabarék, rádió, stb.) a hazai zsidó értelmiség egyértelműen monopolhelyzetbe került.
A parasztság külön fejezetet érdemel. Tudvalévő, hogy a vidéki falvak szinte mindegyikében zsidók kezében volt a bolt és a kocsma. A falvak elenyésző hányadára volt csak jellemző, hogy a Hangya Szövetkezet vette át az irányítást, kiszorítva ezzel a zsidó hegemóniát.
Miért volt rossz a magyar parasztnak ez a hegemónia? Nos, a következők miatt:
A zsidó boltos és a zsidó kocsmáros bármikor adott hitelbe. Fedezetként a parasztok földjeit jelölte meg. Saját dédnagyapámmal történt a következő, korántsem egyedülálló eset. Dédnagyapám szerette az italt, mint annak idején majd' minden falusi férfi. Pénze nem lévén, igen gyakran ivott hitelbe. A zsidó kocsmáros, Kóhn úr, rovásra adta a bort. Azon a bizonyos napon, mikor családunk föld nélkül maradt, Kóhn úr megvárta, amíg dédnagyapám leittasodik, majd azt mondta neki:
- Nagy úr (ti. Nagy Istvánnak hívták őt – vbt), látja, sok van a rovásán.
- És most mi legyen, Kóhn úr? – kérdezte dédim.
- Nos, én ezeket mind letörlöm, de sajnos már az enyém a Körpölye mellék!
Ez a földterület a családunk birtokában volt évtizedek óta. Amikor dédnagyapám bortól kábult fejjel rábólintott, a zsidó már vette is elő az előre megírt adásvételi szerződést a pult alól, és íratta is alá Dédivel. Tanú is akadt, egy-két féldeciért cserébe.
Aztán dédnagyapám másnap foghatta a fejét, hogy hogyan is adhatott el 30-40 hosszúlépésért cserébe egy 6 holdas birtokot?
Ezzel a módszerrel a magyarországi zsidó boltosok hatalmas földterületekhez jutottak, melyeket aztán felesben műveltettek (ők nem csináltak a földeken semmit, de az eredeti tulajdonos saját költségén megművelte, s a termény 50%-át megtartva, a másik felét a zsidónak adta). A zsidók az így megszerzett pénzt a saját vagyonuk gyarapítása mellett „Erec Israel” megteremtésére használták fel.
Járt oda egy másik gyerkőc.Úgy hívták, Magyar Zoli.Mindig lesett Dánielről,Mikor jött a nagydoli.
Az üzenet egyértelmű: a magyar gyerek volt a síkhülye, ráadásul csaló is. Az már csak hab a tortán, hogy származásában és nevében is magyar volt. Tudniillik, dupla ráhangolás, ha esetleg valaki nem kódolná azonnal az eredeti üzenetet!
Zoli volt a rámenős szájhős,És legnagyobb riválisa.Dani volt az osztályelső,Csak tornából volt hármasa.
Na tehát! Ugye a hazai zsidóság legnagyobb riválisa (mily meglepő!) a hazai magyarság volt. Ez egyszerűen fertelem! Hogy a saját országunkban mi szeretnénk megkaparintani az irányítást? Még mit nem!
Tetejébe Zoli még szájhős is volt. Biztos jött a turáni eredettel, meg Atillával, és hasonlókkal. A kis piszokja…
Persze Daninak, mint pozitív hősnek, itt adni kell egy kis szerethetőséget, egy csipetnyi esendőséget! Ez a torna hármas. Gyengécske volt a szentem fizikailag. Nem úgy, mint Wigner Jenő, aki akkorra már Trinityben imádta a Szentháromságot, a Manhattan project többi tagjával…
Csúfolták is sokan a srácok,Pedig tudták hogy jó ember.De Dani neve kicsit más volt.Úgy hívták, hogy Rosenberg.
Vonatkoztassunk el most a 9 éves kislányok emlékkönyvébe illő rímpárokról! Mert itt már egyértelműen a pofánkba vágódik a másság elfogadásának hiánya. Tudják, amire mi, magyarok képtelenek vagyunk.
Mondjuk ott volt a lehetőség Daniék előtt is, hogy Rózsahegyire magyarosítsanak! Ebben az esetben akár színi tanodát is nyithattak volna a Terézvárosban. De nem. Ők karakánul megtartották eredeti nevüket. Amit egészen… meddig is vezethettek vissza? Nos, nem régebbre, mint cirka 250 év!
Danit persze a fizikai erőnléte miatt csúfolták. Ami példátlan, vérlázító és egyértelműen antiszemita megnyilvánulás. Hát ki hallott már olyat, hogy egy osztályközösségben a magyar gyerekek kigúnyolják a náluk kövérebb magyar gyerekeket? Vagy a szemüvegeseket pápaszemesnek titulálják! Netán a túl soványakat cingárnak… Nem, kérem! Felejtsük el a „Mérei-Binét: Gyermeklélektan” összes fejezetét! Ez biz’ a legkeményebb fajüldözés!
Refr.:Ha a vonatok indulnak,Ha a jó napok elmúlnak,Rideg helyeken száguldva, ájultan.Akárhova visz, lesz új nap,A gonosz oda már nem nyúlhat!A szíved gyertya, mit elfújnak,De meggyullad!
A képzavaros refrén dallamának építkezése, valljuk be, nem sok fejtörést okozhatott zeneszerzőnknek. A szöveg megírása úgyszintén nem kíván irodalmi magaslatokba röppenni.
De nézzük akkor meg, hogy kik is utaztak azokon a bizonyos vonatokon!
A hazai zsidóság leggazdagabbjai már a deportálások kezdeténél sokkal előbb átmentették vagyonukat. A vagyon tetemes része egy, az „Erec Israel” megteremtésére szánt alapba került. A többi tengerentúli bankokba, többnyire Manhattanbe. Ekkorra Magyarországon már csak a zsidó középosztály és a szegényebb zsidók tartózkodtak. Akik nem tudták megvásárolni szabadságukat. Akiket a gazdag zsidók áldozatul hagytak, méghozzá tudatosan. Ugyanis pontosan tudták, mi fog történni velük. Kvázi ők készítették elő a terepet a történésekre. Hiszen legnagyobb történelmi hazugságukat pont ezekben az években alapozták meg. Azt a hazugságot, amely azóta is busásan kamatozik nekik a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Ne legyenek tehát illúzióink: azokon a bizonyos vonatokon egytől egyig a saját népük által magukra hagyott, a saját fajtájuk által kisemmizett zsidók ültek. Akik az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy a cionisták megmentik őket.
Eljöttek a kegyetlen évek.A házmesterné mindenkit feldobott.Egy nagy lakásra volt szüksége.És Dani nagyapja csak hallgatott.
Kegyetlen éveken a szerző bizonyára kegyetlen hónapokat értett. Hiszen a nyilas hatalomátvétel és a szovjet megszállás között még fél év időintervallum sem volt, nemhogy évek. De egy nótában (is) jól hangzanak a túlzások, ugyebár…
A házmesterné szerepe itt kiemelten fontos. Mert magát a magyarságot szimbolizálja. A nő (v.ö. Patrona Hungariae), aki hóhérkézre adja a házában (v.ö. országában) élőket. Hiszen ugye, nagyobb lakást (v.ö. Észak-Erdély, Felvidék visszacsatolása) szeretne.
Kiderül tehát, hogy a magyarok a trianoni határok revíziójának reményében adták náci kézre a zsidókat.
Érdekes mellékszál Dani hallgató nagyapja. Ő a megalkuvó, úgynevezett csendes zsidó példázata. Párhuzamba állítva a mai hallgatókkal. Akik ennek értelmében ugyanolyan bűnrészesek, mint a háború idején a hangjukat fel nem emelők.
Azt mondta „Bis hundert und zvanzig”,És kölyökösen pislogott.Végül így szólt: „Fel kell vennünkMost a seriffcsillagot”.
Nagy azesz azért a vén csont! Ugyanis Kálmán (Koppstein) Imre egyik dalából idéz („Jön-e velem naccsád simmit járni”). Mellékszálként jegyzem meg, hogy Rosenbergékhez képest Kálmán kissé konszolidáltabban élte meg ezeket az éveket, hol Párizsban, hol New Yorkban időzve, hogy aztán 1953-ban még a francia Becsületrendet is átvehesse.
Nagyapó a tetejébe még kölyökösen (sic!) is pislog, nyilván a szótagszám miatt. És a szörnyű tényt, miszerint megkülönböztető jelzés viselésére vannak kötelezve, vadnyugatos humorba ágyazza.
Érdekes megfigyelni az analógiát a radikális oldalon először emlegetett seriffcsillag, és a szerző szóhasználata között. Tipikus példája annak, hogyan lehet az ellenség szidalmait a magunk hasznára fordítva, duplán karikírozni.
Elvitték a fűszeres Goldsteint,A zenetanár Klein Manót…A házban ő volt a legjobb fej…És Weiszt, a legrégibb lakót,
Szegényeket mind elvitték. A fűszerest, a tanárt, és a legrégibb lakót. Csak a gyárosok, az uzsorás bankárok, meg a sleppjük úszta meg csodálatos módon. De ők aztán mind, egy szálig.
Mellesleg, ha itt akkora zsidóüldözés és antiszemizmus volt Horthy alatt, akkor hogyan lehetett pont egy zsidó ember a ház legöregebb lakója? Egyáltalán hogyan lehetett lakása a házban, amikor Budapest utcáin rengeteg hajléktalan élt?
Na mindegy, a lényeg, hogy Budapest zsidó negyedében csodálatos módon volt egy olyan ház, ahol a legöregebb lakó és a legjobb fej lakó is zsidó volt. Mintha azt mondanánk, hogy Nagykovácsiban sok a sváb…
Vitték Zimmermannt, az elsőn,És két lányát, Katót, Lizát.Az irodalmár Kardos Ernőt,Pedig, ő katolizált.
Kezdjük a végéről. Mocskosul manipulatív dolog ám ez a popszakma! A dalnak (?) ezen a pontján szükség van a nevesítésre. Hogy az egész maszlag még tárgyszerűbb, még mellbevágóbb legyen. Így kerül a képbe az irodalmár Kardos Ernő.
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom, hogy létezett ilyen néven irodalmár az elhurcoltak között. Azt tudom, hogy ezzel a névvel él Magyarországon egy liberális újságíró, de ő 1953-ban született. Korban a legvalószínűbb egy élelmiszervegyész. Akiről nem derül ki, hogy zsidó származású-e, de példának semmiképp nem javasolnám, ugyanis az 1907-ben született úr 2003-ban halálozott el, s tudtommal akkorra már egyetlen haláltábor sem üzemelt a Harmadik Birodalom területén.
Ám legyen! Létezzen ez a bizonyos Kardos Ernő! Viszont nem értem, mi abban az érdem, ha egy zsidó azért katolizál, hogy el ne vigyék? Ez mindkét vallás - a zsidó és a katolikus – egyszerre történő szembeköpése. Magamról például elképzelni sem tudnám, hogy érdekből cseréljek vallást. Ha Szent István első vértanú nem tette meg, ha Szent Pál apostol nem tette meg, ha oly sok keresztény vértanú nem tette meg, akkor véletlenül nem az az érdem, ha valaki hajlíthatatlan ez ügyben?
Nézzük tovább! Kétségtelen, hogy ez a Zimmermann szerencsétlenebb sorsú volt, mint névrokona, Bob Dylan. Viszont itt képbe kerül a gyermekek lemészárlásának szörnyű ténye is. Jó, nem lemészárlás, csak elhurcolás. Illetve elvitel. „A” pontból „B” pontba.
De ne legyünk szőrszálhasogatók! Fogadjuk el tényként, hogy akiket elvittek, azok meghaltak. Azt is kezeljük tényként, hogy minden ember élete felbecsülhetetlen értékű. Tehát, ha bármilyen konfliktusban akárcsak egyetlen ember is az életét veszti, maga a konfliktus szükségszerűsége kérdőjelezhető meg.
A téren Zoli menetet látott.Tudta hogy még tartozik.Elindult barátjához.A szomszédban lakott Dani.
No, akkor bogozzuk ki az értelmét ennek a versszaknak!
Magyar Zoli, a leső/csaló magyar látja ám, hogy a téren menetelnek a zsidók. Erről eszébe jut, hogy tartozik. Hogy mennyivel és miért, az nem derül ki a történetből. Talán a puskázásért? Mindenesetre kiderül számunkra, hogy Zoli is a zsidó negyedben lakott. Ahol ugye, a zsidó mágnások által épített vagy felvásárolt és üzemeltetett bérházak voltak. Egytől egyig. Kivétel nélkül. Az utolsó tégláig.
Akkor viszont lehet, hogy lakbérrel tartozott?
Becsöngetett Rosenbergékhez,De jött az igazoltatás.A két nyilas a szobába lépett…Zoli tudta a folytatást.
Zoli nyilván a nyilasokkal egyszerre ért a lakás ajtajához, akiknek csak a szobában jutott eszükbe őt is igazoltatni. Kár is erre több szót vesztegetni, nézzük inkább a végkifejletet, és haladjunk a katarzis felé! Megéri!
A nyilas hosszú listát nézett,És neveket is olvasott.Mikor Dani nevéhez ért el,Zoli azt mondta, hogy „Én vagyok”.
Na, szép. Tehát a kisgyerek Zoli, aki ugye, még gimnazista, feláldozza a saját életét, hogy megmentse kis barátját, Danit. Cserébe a „nagydogás” puskázásért. Hát… szerintem ebből is kiderül, hogy mi, magyarok nem vagyunk valami túl jó üzletemberek… Mit is beszélek? Hiszen a nóta 1937-ben kezdődik, s itt már minden bizonnyal 1944-et írunk! Akkor itt Zoli és Dani már legalább 21 évesek! Mit ne mondjak, meglehetős nagyvonalúsággal ugrottunk át 7, eléggé jelentős évet a világtörténelemben!
De nem is ez a lényeg. Hanem hogy Rosenberg úr és Rosenbergné őnaccsága mindezt szó nélkül tűri. Egy szavuk sincs. Ott van előttük egy fiatalember, a saját fiuk gyerekkori barátja, és minden további nélkül belemennek ebbe a véres alkuba. Nos… nincs több kérdésem…
Mikor visszajött, még látta az arcát.Futott, és megállt Dani.Felemelte mindkét karját,Ahogy a Rabbi szokott áldani.
Csodálatosan katartikus kép! A téren viszik a zsidókat valahová. A menetben lépked Magyar Zoli is, mint ál-Rosenberg. És akkor egy zsidó srác a tér közepén, a menet előtt rabbinikus áldásra emeli a karjait…
Feltéve, de nem megerősítve, hogy Danin a semita vonások nem egyértelműen felismerhetők, azért nem nevetséges egy kissé a nyilasok szeme láttára ezt tenni?
Arról nem is beszélve, hogy a mi Danink, úgy látszik, szintén belement a cserébe. Magukra hagyva szüleit, és cserbenhagyva Zolit.
Hát kérem! Erre mondom én, hogy tipikus cionista zsidó mentalitás. Ahogy a székelyek mondják: „collateral damage”. Azaz járulékos veszteség.
Végezetül ne feledkezzünk meg azokról sem, akik ezt a nótát jegyzik:
Egyikük a francia becsületrend tulajdonosa. Másikuk a magyar könnyűzenei ipar hegemónja és uzsorása. De van köztük olyan is, aki orbántól gyurcsányig már mindenki ánuszát polírozottra nyalta. Olyan is akad, aki zsidóként született drogosból avanzsált „lelkésszé”. Nem feledkezhetünk meg arról az úrról sem, aki hamis szaxofonjátékával borzolja a vájt fülű zsidók idegeit majd' minden zsidó fesztiválon. A legszebb köztük mégis az az úr, aki az osztálytársai rá aggatott gúnynevét, a „rohadt zsidót” rövidített formában művésznévvé emelte, Rózsi néven.
Zárásként egy magyar népdalt szeretnék a kedves olvasó figyelmébe ajánlani, mégpedig annak is a második versszakát, eredeti formában:
Legyen úgy, mint régen volt!
Legyen úgy, mint régen volt!
Ne ugasson a magyarnak,
Ne pofázzon a magyarnak
Sem a zsidó,
Sem a cigány,
Sem a tót!
Legyen úgy, mint régen volt!
Őrhalom, 2013, január 11.
Varga B. Tamás
/Forrás: Kuruc.info 2013.01.12./*B.Kiss-Tóth László
Friss:
Zoli már a menetben lépdelt, mikor még látta Rosenberg Danit, aki vigyorogva integetett neki. A fiú pedig csak haladt a menettel, majd felszállt a többiekkel egy vonatra. Megkönnyebbülten ült le a vonat padlójára, s tudta: helyesen cselekedett, Dani elengedte az uzsorakölcsönt a szüleinek, cserébe azért, hogy ő menjen el dolgozni a barátja helyett.
Már a vagonokban megismerkedett a hasonló sorsú társaival: őket azonnal kiközösítették, fasisztáknak nyilvánították. A hosszú utazás végén Zoli egy táblát látott a vonatból: Auschwitz-Birkenau volt ráírva. Hát itt fognak dolgozni. Semmiféle bombázás nem volt, ellenben egy német tiszt fogadta a csapatot, aki rögtön be is osztotta Zoliékat munkára (a többiek az úszómedencés részre kerültek).
És Zoli csak dolgozott és dolgozott naphosszat, mikor pedig nevettek rajta a társai, ő figyelmeztette őket, jobb, ha dolgoznak ők is, különben megfáznak. De nem tették, inkább lazsáltak, ezek után nem is csoda, hogy hamarosan sokan a gyengélkedőre kerültek. Hónapokig dolgozott így Zoli, de ő csak a szüleire gondolt, akik megszabadultak az uzsorakölcsöntől, ő ennyit tudott adni nekik.
Majd eljött a tábor felszabadítása: hatalmas volt az öröm, Zoli már azt hitte, lerázta a terhet.
*
Nem így történt. Már a felszabadulás első pillanatai is furcsák voltak, mikor is a semmittevéstől elgyengült rabok zúgolódni kezdtek ellene. Látták, hogy alaposan megizmosodott a munkától, így azonnal hírbe keverték, mint közéjük beépült fasisztát. Szegény Zoli éppen csak el tudta kerülni a lincselést, mikor eszébe jutott, elég annyit mondani, hogy ő Rosenberg Dani.
Az események néhány nap múlva még érdekesebb fordulatot vettek: semmi nem változott, a belevaló legényeket újra dolgozni küldték. Az ő kis csapatának most egy "gázkamrát" kellett építeni, hogy miért, arra csak annyit mondtak, hogy a régi rovarirtós kamra (ahol Zyklon-B-vel fertőtlenítették régen a ruháikat) túl kicsi, márpedig sok ruhát kell még fertőtleníteni.
Így Zoli gázkamrákat épített, pontosabban kicsit átalakították a régi zuhanyzót, ahogy az újdonsült őreik kérték.
*
Most már tényleg eljött a szabadulás. Zolit ismét felpakolták a vonatra, és irány Budapest. Amint a fiú leszállt a vonatról, szívszorító látvány tárult elé: az ő szeretett szülővárosa romokban állt, míg ő viszonylagos békességben dolgozgatott, addig talán szegény szülei lakását bombatalálat érte. Azonnal oda sietett.
Becsengetett a lakásuk ajtaján. Rosenberg Dani nyitott ajtót. A két régi osztálytárs annyira meglepődött a másik látványától, hogy megszólalni sem tudtak.
- Hát te nem haltál meg? - kérdezte Rosenberg Dani.
- Miért haltam volna meg? Dolgoztam egy kicsit. Nekem nem hármasom volt tornából! Hol vannak a szüleim? - kérdezte Zoli.
- Vagy úgy! Ők elköltöztek innen, most én lakom itt. Az előbb láttam őket a körúton, ott megtalálod őket.
Zoli újra elindult, majd kisvártatva majdnem megbotlott egy pokróccsomóban. És ekkor felkiáltott valaki:
- Fiam! Te élsz? Mi vagyunk a szüleid!
Zoli ekkor megtudta, hogy Dani behajtotta az uzsorát a szülein, azok az utcára kerültek, így vesztették el a lakásukat. Most az utcán laknak. De Zoli akkor is örült, hogy újra együtt a család, vidéken van egy romos kis tanyájuk, majd ott laknak, boldogan.
*
És eljöttek a kegyetlen évek, egy nap Zoliék ajtaján kopogtattak éjszaka.
- Fasiszta disznók, kifelé! Gabonát rejtegettek!
1951-et írtak ekkor, Zoli pedig az egyik ávós személyében felismerte Danit. Le is söpörték a padlást, még a vetőmagot is elvitték, de Zoliék mégsem élhettek tovább nyugodtan a tanyájukon. Mert Dani újabb hét év után is felismerte, így nem csoda, hogy egyenes út vezetett a fekete autóval a régi Andrássy út 60-ba.
Ott már korántsem volt idilli a hangulat: Zolit naponta vitték kihallgatni, hol gúzsba kötötték órákig, hol a körmeit tépték le Daniék, mondván hogy ő a Gestapo ügynöke volt, magyarán fasiszta, aki beépült a rabok közé. Miután Zolit nem tudták beismerő vallomásra kényszeríteni, szétrúgták a veséjét, majd Recskre vitték dolgozni. Csak évek múlva szabadult.
*
Zoli pedig nem is tudta, milyen gyorsan jön el a változás. Pestre vitte egy nap eladni a csirkéket, mikor hatalmas tömeget látott: egyetemisták vonultak, skandálva: "Vesszen Rákosi!" Rosenfeld Matyit szidnák? Hát ő is beállt a sorba, bizony még emlékezett a veséjét szétrúgó ávósokra. Este már személyesen vett részt a rádiónál folyó harcokban, ő ismét olyan szabadnak érezte magát, mint régen, gyerekként.
Most sem tartott sokáig az öröm: Zolit megint csak felismerte Rosenberg Dani, aki most már Rózsahegyi elvtárs néven vezette osztagát az "ellenforradalmárok" ellen. Hetekkel később pufajkások dörömböltek az ajtón. Dani volt az. Pontosabban Rózsahegyi elvtárs. Zoli azonban elkerülte a kötelet, köszönhetően annak, hogy, mint régen, most sem tört meg a börtönben.
*
A hatvanas években történt, hogy a szabaduló Zolit beutalták a kórházba, bizony a régi verések még mindig éreztették nála a hatást. Ahogy az utcán sétált, egy kisebb tömegre lett figyelmes. Oda is ment, és kit vett észre: Rosenberg Danit! Éppen az MSZMP-t dicsőítette egy gyár átadásakor, bizony, ő lett a vezérigazgató. De Zoli most már okosabb volt: mikor meghallotta Dániel elvtárs hangját, arrébb is somfordált volna, csakhogy percekkel később egy gumibottal próbálták megtudakolni tőle, mit nézelődik ő, aki nem is dolgozik a gyárban.
Most már csak a rendőrőrsre került, ahol először azzal fenyegették, hogy elveszik a zsebkendőnyi földjüket is. Zolit azonban most sem lehetett megtörni, és nem csak azért, mert Dániel elvtársék már bekényszerítették őket a téeszbe. Csak megígértették vele, hogy ő, mint veszélyes ellenforradalmár, soha nem hagyja el a faluját.
*
Zoli azonban önfejű volt, és 1989-ben mégis átlépte a falu határát, és azonnal el is indult egy politikai gyűlésre, hogy végre ő is elmondhassa az igazát. Mint oly sokszor az életében, most is megdöbbent: Dani beszélt a pódiumon. A rendszerváltás szükségességéről szónokolt, s mikor a felelősségre vonásról kérdezte valaki a hallgatóságból, ő csak ennyit mondott: "Meg kell őrizni a józan eszünket, szabad, demokratikus, liberális országban akarunk élni, itt nem történhetnek leszámolások. Mi különbek vagyunk, mint azok, akiket le akarunk váltani!" Márpedig ha ez így van, akkor így is lesz, ezért Zoli egykedvűen hazament, mert már tudta: neki csak a családja maradt, és bármi is készül ebben az országban, ő abból nem kér.
*
Pedig kérnie kellett. Mert a régi vesebaja megint kiújult, a nyolcvanon túl már járni is alig tudott. A hosszú várólistán sorra került, így 2006. október 23-án ismét Pestre látogatott, ahol olyannyira nem volt szívélyes a fogadtatás, hogy azonnal kapott egy nagy adag könnygázt, majd egy lovasroham lökte az aszfaltra. Danit aznap nem látta. Csak napokkal később, amikor már tudott járni, vette észre egy kapu bejáratánál: Rózsehegyi és társa ügyvédi iroda. Bizony, Dani volt az, alatta pedig a büszke cím: Dr. Rózsahegyi Dániel ügyvéd. Kisvártatva hangokat hallott, így behúzódott a kapualjba. Dani a holokauszt-kárpótlásának alacsony összege miatt panaszkodott a kollégájának, aki egykedvűen válaszolt: nincs mit tenni, a fasiszta magyarok már csak fasiszták maradnak.
*
Zoli bácsi - mert most már így illik hívnunk - már nem jár Budapestre. De televíziót még szokott nézni, mikor megpihenteti öreg csontjait. Nem is olyan régen figyelmes lett újra egy régen ismert hangra, a műsorban a parlament előtt Gyöngyösi Márton ellen tüntetőket mutatták. Rózsahegyi Dániel a mellére egy sárga csillagot tűzött és torka szakadtából fasisztázott mindenkit, akinek a mellén nem látott seriffcsillagot. Elmondta a televíziónak, hogy ő is holokauszt-túlélő, megjárta a poklok poklát, még a gázkamrákban is volt. Többször is.
Zoli bácsit ez már nem is érdekelte. Visszagondolt a negyvenes évekre, majd csendben felsóhajtott: "Azért kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi"...
/Forrás: Kuruc.info 2013.01.15./*B.Kiss-Tóth László
