NEM KOPPÁNYT
(Csupán magyar --Stampa Lászlónak)
Nem Koppányt siratom, hanem
a harci-kedvet, a kopját
siratom, a tegezt, a lándzsát,
a harci mént, hogy mindenért
és mindenkinek megfeleljek,
hogy dédapámmal és unokámmal
ott legyek Mohácsnál, Majténynál,
Világosnál, Visegrádnál,
a Bánátban és Bácskában,
ahol csak csatánk van,
és magammal rántsam a
törököt Nándorfehérvár
bástyájáról a halálba,
hogy Zrínyivel haljak vad-
kantól és cselszövéstől,
amelytől annyiszor haltak
eleink átkot hörögve
a császárra. Nem Koppányt
siratom, világtájakra
vágott testéből vér szivárog,
Jézusunk Ő, megfeszítettetett, fel-
négyeltetett: Trianon-előtti
tálca, László feje, Dózsa trónja,
pernyébe fúlt forradalmaink
szalmalángja, haduraink:
Emese, Álmos, Árpád nem
nemzettetek elég gyermeket
a világra. Nem Koppányt
siratom, hanem az almafákat,
bozótjainkat, cserjéseinket,
fűzfáinkat, fenyveseinket
és tölgyeinket, szél ha támad,
parazsat, pattogó szikrát,
palánkba harapó duhaj lángot,
Koppány seregét siratom:
Bornemissza Gergőt, Esze Tamást,
Bercsényit, Bemet, a pesti srácot,
aki csatázott. Nem Koppányt
siratom, hanem az orosz
hómezőbe vesztet, a bakó
Bogártól felhúzottat, meg-
gyalázott asszonyainkat,
sírokat, a keresztet.
Álmainkat siratom,
regéinket, a meséket,
Fanyűvő Jánost siratom,
Árgyélust, Tündér Ilonát,
az egri nőket, igriceinket
siratom, táltosainkat,
Prohászkát, Apor Vilmost, a
féllábú Jánost: húsunkból
és vérünkből még eposz
nőhet. Nem Koppányt siratom,
Hanem a tartást, a mindent
kimondó szót, az esküt, ami
köttet. Nem Koppányt siratom:
magamért ejtek könnyet.
Zas Lóránt............................................................ .............................. ....... EBBE A TÁJBA(Egy mormon végrendeletéből-- Mohácsi Lajosnak)Ebbe a tájba gyökereztél.A pálmafák, a kaktuszok, azóceán lett harmanchat évemár határod. Elmozdíthatnak,de visszajössz mindenhonnan,megtalálod. Megnevelt :jutalmazott és büntetett.A felhős ég, a végtelen kabátod,beburkol, melegít és hűsít,életed, és talán a halálod.Messziről jöttél, kivetettként,száműzted önmagad, de vissza-sírod anyád szavát, apádszigorát, a kertek illatát,a sírt ott. Mert akit kivetnek,kivetettek. Nem lehetnekpokolban szentek a szentek.Távolba kell azoknak menni,akik hátsójukat mutatják,hogy ennyi az ennyi : a tűrésvégleges határa. Mindig a holnaposzt vagy szoroz. A "mene-tekel"integet, rád-talál ma. Ne bánkódj !Szoborrá merevedtél. Madarakfészkelnek vállaidnál. Azegyszeregy fogdájából fejedaz égbe tör. A szó is kín már.Üveghegyek öveznek, árnyékukkék-vörös. A tóból innál,ahol gyermekkorod horogjáta ponty kukacostól benyeltemélyen. Kifogtad, a nád közötthurcoltad, szákodban fért el.Füredről a hajó átvitt adéli partra. Tort ültetek,a zsarátnok szikrája egekrement, a lelkeket kavarta.Aztán te is egy lettél a véresősszel. Ágyúk dörögtek, sóhaj szállt,az akasztottak erdeje nőtt fel.Most, lent a völgyben egy kis fenyő,ága üde, körötte a folyókanyarban. Ide temessetek,ha meghalok ! Hazámtól távol,ahol tavasz van.Zas Lóránt
*B.Kiss-Tóth LászlóKözli:
