Fotó a szerzőről
Csapó Endre:Az Unió színeváltozása(Megjelent a Magyar Élet 2012. július 26-i számában)
Az ember társas lény, élete rendjét a közösségben találja meg, megélhetését a közösségi
munkamegosztás teszi lehetôvé. Az egymásra utaltság közösségképzô tényezô, elsô és
alapvetô, kikerülhetetlen társadalmi életkeret a család, amiben 15–20 évet kell eltölteni a
megszületett egyénnek, hogy saját életét maga intézze. Valamikor nagy szerepe volt a
nagycsaládnak, a rendezett állami életben azonban a következô természetes társadalmi életkeret
a nemzet. A nemzet egyúttal kultúrateremtô, közös sorsot viselô, közös feladatot vállalló
szellemi és dologi alkotómûhely. A dinasztikus államalakulatokkal szemben jól vizsgáz a
történelemben a nemzet államalkotó képessége. A nemzetállam ideológiája a patriotizmus, ami a
nacionalizmus türelmes válfaja.
Az elsô világháború Európa keleti felén három soknemzetiségû monarchikus birodalmat
megszüntetett, tucatnyi nemzetállamot hozott létre. A második világháború meghozta Európa
hanyatlását, politikai és gazdasági alárendeltségét. Ötödfél évtizedre a Szovjetunió feladata volt
a világháborúkkal létrejött helyzet konszolidálása. (Ezt mi magyarok különösképpen
megéreztük, a kormányzóság idején elért etnikailag megfelelô alapon visszacsatolt területek
ismételt elvesztésével azalatt a 45 év alatt a magyar többségi arány mindenütt
összezsugorodott.) Európa politikai térképe állandósult. Európa nem nyerte vissza sorsa
irányítását a szovjet összeomlás után sem, politikailag és fôleg gazdaságilag alárendelôdött
annak a világhatalmi szisztémának, ami a század háborúinak következtében létrejött. Ez a
szisztéma szorgalmazza az európai államok összeolvadását. Mibôl áll, és kik mûködtetik ezt a
szisztémát?
megszüntetett, tucatnyi nemzetállamot hozott létre. A második világháború meghozta Európa
hanyatlását, politikai és gazdasági alárendeltségét. Ötödfél évtizedre a Szovjetunió feladata volt
a világháborúkkal létrejött helyzet konszolidálása. (Ezt mi magyarok különösképpen
megéreztük, a kormányzóság idején elért etnikailag megfelelô alapon visszacsatolt területek
ismételt elvesztésével azalatt a 45 év alatt a magyar többségi arány mindenütt
összezsugorodott.) Európa politikai térképe állandósult. Európa nem nyerte vissza sorsa
irányítását a szovjet összeomlás után sem, politikailag és fôleg gazdaságilag alárendelôdött
annak a világhatalmi szisztémának, ami a század háborúinak következtében létrejött. Ez a
szisztéma szorgalmazza az európai államok összeolvadását. Mibôl áll, és kik mûködtetik ezt a
szisztémát?
„Az 1914-tôl 1945-ig tartó idôszakot az a 30 éves háborúskodás jellemezte – egy
kétmenetes 30 éves háború –, amelyet az Egyesült Államok, pontosabban az ôt kontrolláló
pénzügyi- és gazdasági elitek vívtak Németországgal a gazdasági világrendszer ellenôrzéséért.
Még pontosabban azért, hogy Németország ne haladhasson a kamatmentes finanszírozás és a
termelôgazdaságnak elsôbbséget biztosító fejlôdés útján. A német út azért volt nagyon
veszélyes a hatalmát és befolyását egyre jobban kiépítô nemzetközi pénzügyi közösség
számára, mert kétségbevonta a pénzvagyonnal rendelkezôk pénzteremtési és kamatszedési
monopóliumát, vagyis a pénzpiac elsôbbségét az értékelôállító reálgazdasággal szemben. Azaz
emberközpontú alternatívát kínált azzal a gazdasági rendszerrel szemben, amelyben a
pénzvagyon monopóliumával rendelkezôk a pénz visszatartásával aránytalan nagy
kamatjövedelem fizetésére tudják kényszeríteni a társadalom értéket elôállító részét. Mint tudjuk
ezt a küzdelmet az Egyesült Államok és a háttérbôl irányító nemzetközi pénzügyi elitek nyerték
meg. 1989 óta pedig már annak lehetünk tanúi, hogy a kapitalista világgazdaság strukturális
válsága közepette a gazdasági és társadalmi liberalizmus többé már nem hatékony politikai
eszköz, és fokozatosan átadja helyét a globalizmus új világrendszerének, a korlátlanná és
gátlástalanná vált szélsôséges liberalizmus egyeduralmának.” (Dr. Drábik János:
Világdemokratúra, 2006.)
kétmenetes 30 éves háború –, amelyet az Egyesült Államok, pontosabban az ôt kontrolláló
pénzügyi- és gazdasági elitek vívtak Németországgal a gazdasági világrendszer ellenôrzéséért.
Még pontosabban azért, hogy Németország ne haladhasson a kamatmentes finanszírozás és a
termelôgazdaságnak elsôbbséget biztosító fejlôdés útján. A német út azért volt nagyon
veszélyes a hatalmát és befolyását egyre jobban kiépítô nemzetközi pénzügyi közösség
számára, mert kétségbevonta a pénzvagyonnal rendelkezôk pénzteremtési és kamatszedési
monopóliumát, vagyis a pénzpiac elsôbbségét az értékelôállító reálgazdasággal szemben. Azaz
emberközpontú alternatívát kínált azzal a gazdasági rendszerrel szemben, amelyben a
pénzvagyon monopóliumával rendelkezôk a pénz visszatartásával aránytalan nagy
kamatjövedelem fizetésére tudják kényszeríteni a társadalom értéket elôállító részét. Mint tudjuk
ezt a küzdelmet az Egyesült Államok és a háttérbôl irányító nemzetközi pénzügyi elitek nyerték
meg. 1989 óta pedig már annak lehetünk tanúi, hogy a kapitalista világgazdaság strukturális
válsága közepette a gazdasági és társadalmi liberalizmus többé már nem hatékony politikai
eszköz, és fokozatosan átadja helyét a globalizmus új világrendszerének, a korlátlanná és
gátlástalanná vált szélsôséges liberalizmus egyeduralmának.” (Dr. Drábik János:
Világdemokratúra, 2006.)
A globális világgazdaság követeli meg Európa egyetlen államba tömörítését. A felülrôl
vezérelt egyesítés a nemzetközi pénzvilág szempontjai szerint történik, a végrehajtásra
legkészségesebb európai ország Németország. Talán éppen azért, mert belátja, hogy okosabb
harmadik alkalommal nem ellenállni, hanem engedelmeskedni.
Az Európai Központi Bank megteremtése az Európai Gazdasági és Monetáris Unió
létrehozásának gondolatával együtt vetôdött fel. Az áttörést az 1992-ben aláírt maastrichti
szerzôdés hozta meg: ekkor fogadták el a tagállamok a Központi Bankok Európai Rendszere, az
Európai Központi Bank és az Európai Monetáris Intézet alapokmányairól szóló
jegyzôkönyveket. Az ezekben foglaltaknak megfelelôen jött létre 1994. január 1-jén az Európai
Monetáris Intézet, amelynek két fô feladata az euró bevezetésének és az egységes közösségi
monetáris politikának az elôkészítése, valamint az EU-országok monetáris politikájának
koordinálása volt.
vezérelt egyesítés a nemzetközi pénzvilág szempontjai szerint történik, a végrehajtásra
legkészségesebb európai ország Németország. Talán éppen azért, mert belátja, hogy okosabb
harmadik alkalommal nem ellenállni, hanem engedelmeskedni.
Az Európai Központi Bank megteremtése az Európai Gazdasági és Monetáris Unió
létrehozásának gondolatával együtt vetôdött fel. Az áttörést az 1992-ben aláírt maastrichti
szerzôdés hozta meg: ekkor fogadták el a tagállamok a Központi Bankok Európai Rendszere, az
Európai Központi Bank és az Európai Monetáris Intézet alapokmányairól szóló
jegyzôkönyveket. Az ezekben foglaltaknak megfelelôen jött létre 1994. január 1-jén az Európai
Monetáris Intézet, amelynek két fô feladata az euró bevezetésének és az egységes közösségi
monetáris politikának az elôkészítése, valamint az EU-országok monetáris politikájának
koordinálása volt.
Látni fogjuk, hogy az európai szuperállamot – ami nem azonos az eredeti elgondolások
szerinti európai nemzetek szövetségével – kizsarolt darabonként rakják össze. A pénzügyi
válság ad okot minden alkalommal, és máris jelezni lehet, hogy válságalkalom mindaddig lesz,
amíg Európa államainak szuverenitása el nem fogy.
szerinti európai nemzetek szövetségével – kizsarolt darabonként rakják össze. A pénzügyi
válság ad okot minden alkalommal, és máris jelezni lehet, hogy válságalkalom mindaddig lesz,
amíg Európa államainak szuverenitása el nem fogy.
A június 28–29-i EU-csúcson (a tagállamok elnökei illetve miniszterelnökeinek
tanácskozásán) minden korábbi esetnél világosabban mûködött a pénzügyi zsarolás, a
nyakszorítás egyhítése nemzeti szuverenitások átadása ellenében. Amolyan Észak–Dél
párviadal volt ez a tanácskozás, az utóbbi évtized hitelmanipulációi során eladósodott és a tönk
szélére jutott déli államok támogatást kértek az uniós mentôalapból (ESM). A szerencsésebb
(mert ahol vesztesek vannak, ott vannak nyertesek is) északiak furcsa szerepet visznek.
Jelezzük egyelôre avval, hogy atlantista elkötelezettségbôl hívei és megvalósítói minden
programnak, amik szükségesek az Európai Uniónak föderális állammá alakításához. Tehát a
németek és a hollandok jelezték: nincs közös áldozat, elôbb beszéljenek arról, hogyan lesz
szoros brüsszeli felügyelet, szigorú szabályrendszer. Hajnalba nyúló alkudozás keletkezett,
amirôl szóló beszámoló így hangzik:
„A kompromisszumnak két fontos eleme lett. Az egyik, hogy az EU-s mentôalapok
(EFSF, ESM) ezentúl adhatnak pénzt arra is, hogy az Európai Központi Bankon keresztül
állampapírokat vásároljanak. Ez egy nagyon fontos lépés a tartozások szétterítése terén. Eddig
ugyanis a mentôalapokból csak a kormányok kaphattak, kölcsönbe, szigorú feltételekkel és
adósságállományuk növelésével. Akármennyire is berzenkednek a németek a közös
kötvényektôl, ez egy óvatos lépés mások adósságainak átvállalása terén.
Cserébe persze adni is kellett. Csak olyan országok esetében mûködhet ez, amelyek
vállalják, hogy mindent betartanak az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásaiból, és
egyébként is, szigorú közös felügyelet alá helyezik költségvetésüket és gazdálkodásukat.”
(Index, Magyari Péter).
Négy lépéssel a federációba!
Az államfôk júniusvégi tanácsozásán az Európai Unió négy vezetôje elôadta a nagy tervet,
amit négy lépésben kell megtenni ahhoz, hogy az eurozóna olyan legyen, hogy „ellenálljon
minden válságnak”:
1.) bankunió (ebben máris megállapodtak),
2.) a költségvetések összehangolása,
3.) gazdaságpolitikai unió, adótörvényekkel is,
4.) új politikai rendszer.
tanácskozásán) minden korábbi esetnél világosabban mûködött a pénzügyi zsarolás, a
nyakszorítás egyhítése nemzeti szuverenitások átadása ellenében. Amolyan Észak–Dél
párviadal volt ez a tanácskozás, az utóbbi évtized hitelmanipulációi során eladósodott és a tönk
szélére jutott déli államok támogatást kértek az uniós mentôalapból (ESM). A szerencsésebb
(mert ahol vesztesek vannak, ott vannak nyertesek is) északiak furcsa szerepet visznek.
Jelezzük egyelôre avval, hogy atlantista elkötelezettségbôl hívei és megvalósítói minden
programnak, amik szükségesek az Európai Uniónak föderális állammá alakításához. Tehát a
németek és a hollandok jelezték: nincs közös áldozat, elôbb beszéljenek arról, hogyan lesz
szoros brüsszeli felügyelet, szigorú szabályrendszer. Hajnalba nyúló alkudozás keletkezett,
amirôl szóló beszámoló így hangzik:
„A kompromisszumnak két fontos eleme lett. Az egyik, hogy az EU-s mentôalapok
(EFSF, ESM) ezentúl adhatnak pénzt arra is, hogy az Európai Központi Bankon keresztül
állampapírokat vásároljanak. Ez egy nagyon fontos lépés a tartozások szétterítése terén. Eddig
ugyanis a mentôalapokból csak a kormányok kaphattak, kölcsönbe, szigorú feltételekkel és
adósságállományuk növelésével. Akármennyire is berzenkednek a németek a közös
kötvényektôl, ez egy óvatos lépés mások adósságainak átvállalása terén.
Cserébe persze adni is kellett. Csak olyan országok esetében mûködhet ez, amelyek
vállalják, hogy mindent betartanak az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásaiból, és
egyébként is, szigorú közös felügyelet alá helyezik költségvetésüket és gazdálkodásukat.”
(Index, Magyari Péter).
Négy lépéssel a federációba!
Az államfôk júniusvégi tanácsozásán az Európai Unió négy vezetôje elôadta a nagy tervet,
amit négy lépésben kell megtenni ahhoz, hogy az eurozóna olyan legyen, hogy „ellenálljon
minden válságnak”:
1.) bankunió (ebben máris megállapodtak),
2.) a költségvetések összehangolása,
3.) gazdaságpolitikai unió, adótörvényekkel is,
4.) új politikai rendszer.
A pénzpiacok rég nem látott lelkesedéssel fogadták az EU-csúcson született
megállapodásokat, jelezve: „a világgazdaság egésze szempontjából meghatározó jelentôségû,
hogy Európa képes-e nem csupán kezelni a pénzügyi válságot, de az azt okozó szerkezeti
problémákat is megoldani. Az eddigi lépések sorra kudarcot vallottak, és kétségesnek látszott,
hogy az uniót szétfeszítô érdekellentéteken és a döntéshozatali tehetetlenségen sikerül-e
felülemelkedni. Jellemzô, hogy az elôzetes elemzések többsége nem várt igazi áttörést a
csúcstól, és a piacok már kezdték beárazni az újabb halogatást.”
megállapodásokat, jelezve: „a világgazdaság egésze szempontjából meghatározó jelentôségû,
hogy Európa képes-e nem csupán kezelni a pénzügyi válságot, de az azt okozó szerkezeti
problémákat is megoldani. Az eddigi lépések sorra kudarcot vallottak, és kétségesnek látszott,
hogy az uniót szétfeszítô érdekellentéteken és a döntéshozatali tehetetlenségen sikerül-e
felülemelkedni. Jellemzô, hogy az elôzetes elemzések többsége nem várt igazi áttörést a
csúcstól, és a piacok már kezdték beárazni az újabb halogatást.”
Elôre mutató döntésként értékeli a pénzpiac a kompromisszumot: a közvetlen
válságkezelésben Merkel engedett, az eurózóna pedig elindult a szorosabb integráció felé. A
spanyolok és az olaszok jól jártak azzal, hogy bankjaik a közös mentôalapból közvetlenül is
kaphatnak olcsó pénzt, nehéz feltételek nélkül, kötvényeiket megvásárolhatják stb., pénzügyi
helyzetük stabilabbá válik, aminek kedvezô hatása lesz a befektetôi hangulatra is. Ennél sokkal
nagyobb horderejû az a döntés, hogy néhány napon belül javaslatot tesznek a közös
bankfelügyelet létrehozására, ami az elsô lépés a bankunió felé. Még ennél is messzebbre mutat,
hogy a brüsszeli vezetôk által kidolgozott koncepciót követve a fiskális föderációt tûzték ki
célul, a konkrét megvalósításra októberre kértek javaslatot, és még ebben az évben dönteni
akarnak róla.
válságkezelésben Merkel engedett, az eurózóna pedig elindult a szorosabb integráció felé. A
spanyolok és az olaszok jól jártak azzal, hogy bankjaik a közös mentôalapból közvetlenül is
kaphatnak olcsó pénzt, nehéz feltételek nélkül, kötvényeiket megvásárolhatják stb., pénzügyi
helyzetük stabilabbá válik, aminek kedvezô hatása lesz a befektetôi hangulatra is. Ennél sokkal
nagyobb horderejû az a döntés, hogy néhány napon belül javaslatot tesznek a közös
bankfelügyelet létrehozására, ami az elsô lépés a bankunió felé. Még ennél is messzebbre mutat,
hogy a brüsszeli vezetôk által kidolgozott koncepciót követve a fiskális föderációt tûzték ki
célul, a konkrét megvalósításra októberre kértek javaslatot, és még ebben az évben dönteni
akarnak róla.
Viszont a csúcson az is kiderült, hogy a bankuniót az EU alapszerzôdése szerint nem lehet
csak 17-es körben megcsinálni. Vagyis elvben a zónán kívülieknek is jóvá kell hagyniuk.
Viszont várhatóan a zónán kívüliek kaphatnak majd mentességet a csatlakozás alól. Orbán
Viktor a csúcs után azt mondta, komoly egyeztetések kellenek itthon, hogy eldöntsük, akarunke
csatlakozni.
*
Van ellenhang, az Idôk Jelei hírportál erôsen fogalmaz: „A puccs (amivel az olasz és a
görög miniszterelnököt leváltották) célja egy európai szuperhatalom létrehozása az euró
adósságválságát kihasználva, hogy a mostanáig megmaradt kevés szuverén hatalom is Brüsszel
teljes fennhatósága alá kerüljön. A globalisták elindították a folyamatot, saját kezûleg jelölve ki
a választás nélkül kinevezett személyeket a görög és olasz miniszterelnöki posztra. ... A
mentôcsomaghoz kötött feltételek természetesen pont azt a célt fogják elérni, amit az eurokraták
elterveztek: egy szorosabb politikai uniót, ahogyan Angela Merkel, német kancellárasszony
nyilatkozta. Ez pedig nem egyéb, mint egy európai szuperhatalom, ami a maradék
szuverenitásuktól is megfosztja Európa nemzeteit. Ezek ugyanazok a bûnözôk, akik a pénzügyi
katasztrófát elôidézték. Ez olyan mintha egy rakás piromániást kérnénk fel a tûz eloltására – írja
Alessandro Sallusti, a Berlusconi család tulajdonában lévô milánói Il Gornale lap szerkesztôje.”
Mélyreható változások tanúi vagyunk. Az az Európa amely Szent István koronázása idején
létrejött, megszûnésre ítéltetett. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy volt már világátalakító
törekvés a múltban, a közelmúltban is, de rendre visszaállt az, ami a természetes türelemben
létrejött.
csak 17-es körben megcsinálni. Vagyis elvben a zónán kívülieknek is jóvá kell hagyniuk.
Viszont várhatóan a zónán kívüliek kaphatnak majd mentességet a csatlakozás alól. Orbán
Viktor a csúcs után azt mondta, komoly egyeztetések kellenek itthon, hogy eldöntsük, akarunke
csatlakozni.
*
Van ellenhang, az Idôk Jelei hírportál erôsen fogalmaz: „A puccs (amivel az olasz és a
görög miniszterelnököt leváltották) célja egy európai szuperhatalom létrehozása az euró
adósságválságát kihasználva, hogy a mostanáig megmaradt kevés szuverén hatalom is Brüsszel
teljes fennhatósága alá kerüljön. A globalisták elindították a folyamatot, saját kezûleg jelölve ki
a választás nélkül kinevezett személyeket a görög és olasz miniszterelnöki posztra. ... A
mentôcsomaghoz kötött feltételek természetesen pont azt a célt fogják elérni, amit az eurokraták
elterveztek: egy szorosabb politikai uniót, ahogyan Angela Merkel, német kancellárasszony
nyilatkozta. Ez pedig nem egyéb, mint egy európai szuperhatalom, ami a maradék
szuverenitásuktól is megfosztja Európa nemzeteit. Ezek ugyanazok a bûnözôk, akik a pénzügyi
katasztrófát elôidézték. Ez olyan mintha egy rakás piromániást kérnénk fel a tûz eloltására – írja
Alessandro Sallusti, a Berlusconi család tulajdonában lévô milánói Il Gornale lap szerkesztôje.”
Mélyreható változások tanúi vagyunk. Az az Európa amely Szent István koronázása idején
létrejött, megszûnésre ítéltetett. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy volt már világátalakító
törekvés a múltban, a közelmúltban is, de rendre visszaállt az, ami a természetes türelemben
létrejött.
------------------------------
Csapó Endre:
Mit ér a magyar a Nagyvilágban?(Megjelent a Magyar Élet 2012. augusztus 2-i számában)
Mit ér a magyar a Nagyvilágban?(Megjelent a Magyar Élet 2012. augusztus 2-i számában)
A magyar „világszórvány”, mint exodus, mintegy százhúsz évvel ezelôtt indult meg, ami
azóta szünet nélkül tart, idônként szakaszosan megismétlôdô tömeges kiáramlással az országot
érintô nagyobb katasztrófák alkalmával. Sorrendben: gazdasági kizsákmányolás, Trianon,
szovjet megszállás, forradalom leverése, újabb gazdasági kizsákmányolás. Utóbbi állandósulni
látszik, ami figyelmeztet védekezô intézkedések megtételére.
Történelemadta tragédia, hogy az elvándorlás folyamatába csak a Horthy-éra idején
kínálkozott alkalom törôdni a távolba kerültek magyarságának megtartásához, és csak a szovjet
összeomlás után adódott lehetôség a határokon túli magyarok intézményes megsegítésére. Az
egész idôszakra jellemzô egyik vagy másik, vagy egyszerre több külhatalom politikai és
gazdasági beavatkozása.
kínálkozott alkalom törôdni a távolba kerültek magyarságának megtartásához, és csak a szovjet
összeomlás után adódott lehetôség a határokon túli magyarok intézményes megsegítésére. Az
egész idôszakra jellemzô egyik vagy másik, vagy egyszerre több külhatalom politikai és
gazdasági beavatkozása.
Százhúsz év után ott tartunk, hogy a szétvándorlás még mindig jelenkori
probléma, és talán még növekvô probléma is lesz. A második Orbán-kormány
újraélesztette a 12 évvel ezelôtt létrehozott intézményét, a Magyar Diaszpóra
Tanácsot. Az Alapító Nyilatkozatban olvassuk az alábbi bekezdést:
„A magyar emberek 2010-ben példátlanul széles és erôs összefogást hoztak létre, amely
a nemzetpolitika megújításához vezetett. Ezt tükrözi hazánk 2012. január 1-jén hatályba lépô
Alaptörvénye, amely szerint »Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem
elôtt tartva felelôsséget visel a határain kívül élô magyarok sorsáért, elôsegíti közösségeik
fennmaradását és fejlôdését, támogatja magyarságuk megôrzésére irányuló törekvéseiket,
egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a
szülôföldön való boldogulásukat, valamint elômozdítja együttmûködésüket egymással és
Magyarországgal.« A diaszpórában élô magyarságnak – húsz évvel a rendszerváltoztatás
után –végre kellô figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában. A nemzeti ügyek kormánya
elkötelezett aziránt, hogy az új Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott
felelôsségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa.”
probléma, és talán még növekvô probléma is lesz. A második Orbán-kormány
újraélesztette a 12 évvel ezelôtt létrehozott intézményét, a Magyar Diaszpóra
Tanácsot. Az Alapító Nyilatkozatban olvassuk az alábbi bekezdést:
„A magyar emberek 2010-ben példátlanul széles és erôs összefogást hoztak létre, amely
a nemzetpolitika megújításához vezetett. Ezt tükrözi hazánk 2012. január 1-jén hatályba lépô
Alaptörvénye, amely szerint »Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem
elôtt tartva felelôsséget visel a határain kívül élô magyarok sorsáért, elôsegíti közösségeik
fennmaradását és fejlôdését, támogatja magyarságuk megôrzésére irányuló törekvéseiket,
egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a
szülôföldön való boldogulásukat, valamint elômozdítja együttmûködésüket egymással és
Magyarországgal.« A diaszpórában élô magyarságnak – húsz évvel a rendszerváltoztatás
után –végre kellô figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában. A nemzeti ügyek kormánya
elkötelezett aziránt, hogy az új Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott
felelôsségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa.”
A következô mondat így hangzik:
„A Magyar Diaszpóra Tanács a világon szétszórtságban élô magyarság szervezeteinek
közös fóruma, amely a diaszpórában élôk sajátos igényeit és érdekeit tartja szem elôtt,
valamint megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét.”
„A Magyar Diaszpóra Tanács a világon szétszórtságban élô magyarság szervezeteinek
közös fóruma, amely a diaszpórában élôk sajátos igényeit és érdekeit tartja szem elôtt,
valamint megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét.”
Nagy eredmény, hogy a létrejött Alaptörvénybôl adódóan a nemzeti ügyek kormánya
kiterjeszti a felelôsségviselést a Kárpát-medencén kívüli diaszpóra-magyarságra is. A
gondoskodás módszeréül a demokratikus elveknek megfelelô képviseleti módot választotta.
Ennek ellátására hozták létre a Magyar Diaszpóra Tanácsot. Az errôl szóló idézett mondat azon
megállapítását tesszük vizsgálat tárgyává, amely azt mondja: „megteremti a diaszpóra
magyarságának önálló képviseletét.” Másszóval: létrejött egy testület, amelynek az a feladata,
hogy szószólója legyen – például a mi esetünkben – az Ausztráliában letelepedett magyaroknak
és utódaiknak a megfelelô magyar kormányzati szerveknél. Az Alapító Nyilatkozatból
értelmezhetôen a Magyar Diaszpóra Tanács megalakulásában résztvett személyek vállalták a
teljes ausztráliai magyar társadalom képviseletét, és a a képviseleti rendet létrehozó nemzeti
kormányzat is úgy ítéli meg, hogy ezáltal megvalósul a diaszpóra képviselete.
kiterjeszti a felelôsségviselést a Kárpát-medencén kívüli diaszpóra-magyarságra is. A
gondoskodás módszeréül a demokratikus elveknek megfelelô képviseleti módot választotta.
Ennek ellátására hozták létre a Magyar Diaszpóra Tanácsot. Az errôl szóló idézett mondat azon
megállapítását tesszük vizsgálat tárgyává, amely azt mondja: „megteremti a diaszpóra
magyarságának önálló képviseletét.” Másszóval: létrejött egy testület, amelynek az a feladata,
hogy szószólója legyen – például a mi esetünkben – az Ausztráliában letelepedett magyaroknak
és utódaiknak a megfelelô magyar kormányzati szerveknél. Az Alapító Nyilatkozatból
értelmezhetôen a Magyar Diaszpóra Tanács megalakulásában résztvett személyek vállalták a
teljes ausztráliai magyar társadalom képviseletét, és a a képviseleti rendet létrehozó nemzeti
kormányzat is úgy ítéli meg, hogy ezáltal megvalósul a diaszpóra képviselete.
Nézzük, így van-e? Amíg egy magyarországi város, község, szavazókörzet életében a
választások idején létrejött képviseletrôl a társadalom minden tagja értesül, és kifejezheti
tetszését vagy ellenzését, addig a diaszpórában a nem együttlakó, egymást nem ismerô
„lakosság” összességébôl egy töredék az amit egyesületek elérnek. Másszóval a diaszpóra
egyesületei nincsenek abban a helyzetben, hogy képviseljék akár a szûkebb körzetük
magyarságát is, csupán az egyesületek tagjait. Nem szôrszálhasogatás ennek megállapítása,
csupán az arány szomorú ténye ad késztetést arra, hogy valamilyen más módszert kell
alkalmazni, ha érvényesíteni akarjuk az Alaptörvényben kifejezett kötelezettséget.
Milyen kötelezettségre gondolunk? „A nemzeti ügyek kormánya elkötelezett aziránt, hogy
az új Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelôsségviselést a
diaszpóra tekintetében is megvalósítsa.” A nemzeti kormányzat feladata, hogy az
Alapszerzôdésben elrendelt kötelezettségnek eleget tegyen. Most követjük a végrehajtás útját. A
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága kiadványában
(Magyar Nemzetpolitika, A nemzetpolitikai stratégia kerete) olvassuk a kormányzat
feladatvállalását, amivel megvalósítani tervezi a diaszpóra bekapcsolását a nemzet életébe:
„A diaszpórában élô magyarság a magyar nemzetpolitika húsz éve háttérbe szoruló
szegmense. Célunk, hogy a világban szétszórtan élô magyarságot jobban bevonjuk a magyar
nemzet életébe. Ez nem könnyû feladat, hiszen jóval nehézkesebb megszólítani a diaszpórában
élô magyarokat, mint a szomszédos országok magyar közösségeit. Ennek érdekében egy
három elembôl álló, komplex rendszer jött létre, amely a nyugati magyarság egészét eléri:
• A Friends of Hungary Alapítvány célja, hogy a diaszpórában élô elitet megszólítsa.
• A nyugati magyar szervezeteket a Magyar Diaszpóra Tanács hivatott összefogni.
• A Nemzeti Regiszter a diaszpórában élô magyar egyéneknek jelent egy közös virtuális
teret.
választások idején létrejött képviseletrôl a társadalom minden tagja értesül, és kifejezheti
tetszését vagy ellenzését, addig a diaszpórában a nem együttlakó, egymást nem ismerô
„lakosság” összességébôl egy töredék az amit egyesületek elérnek. Másszóval a diaszpóra
egyesületei nincsenek abban a helyzetben, hogy képviseljék akár a szûkebb körzetük
magyarságát is, csupán az egyesületek tagjait. Nem szôrszálhasogatás ennek megállapítása,
csupán az arány szomorú ténye ad késztetést arra, hogy valamilyen más módszert kell
alkalmazni, ha érvényesíteni akarjuk az Alaptörvényben kifejezett kötelezettséget.
Milyen kötelezettségre gondolunk? „A nemzeti ügyek kormánya elkötelezett aziránt, hogy
az új Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelôsségviselést a
diaszpóra tekintetében is megvalósítsa.” A nemzeti kormányzat feladata, hogy az
Alapszerzôdésben elrendelt kötelezettségnek eleget tegyen. Most követjük a végrehajtás útját. A
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága kiadványában
(Magyar Nemzetpolitika, A nemzetpolitikai stratégia kerete) olvassuk a kormányzat
feladatvállalását, amivel megvalósítani tervezi a diaszpóra bekapcsolását a nemzet életébe:
„A diaszpórában élô magyarság a magyar nemzetpolitika húsz éve háttérbe szoruló
szegmense. Célunk, hogy a világban szétszórtan élô magyarságot jobban bevonjuk a magyar
nemzet életébe. Ez nem könnyû feladat, hiszen jóval nehézkesebb megszólítani a diaszpórában
élô magyarokat, mint a szomszédos országok magyar közösségeit. Ennek érdekében egy
három elembôl álló, komplex rendszer jött létre, amely a nyugati magyarság egészét eléri:
• A Friends of Hungary Alapítvány célja, hogy a diaszpórában élô elitet megszólítsa.
• A nyugati magyar szervezeteket a Magyar Diaszpóra Tanács hivatott összefogni.
• A Nemzeti Regiszter a diaszpórában élô magyar egyéneknek jelent egy közös virtuális
teret.
Magyarország elemi érdeke, hogy a világon bárhol élô magyarokat egyéni, illetve
közösségi szinten is megszólítsa. A diaszpórára célzott programok szempontjából figyelemmel
kell lennünk arra a tényre, hogy a velük való erôs kötelék kialakításának a kezdeti fázisában
vagyunk.
közösségi szinten is megszólítsa. A diaszpórára célzott programok szempontjából figyelemmel
kell lennünk arra a tényre, hogy a velük való erôs kötelék kialakításának a kezdeti fázisában
vagyunk.
A diaszpórában élô magyarok helyzetelemezése tekintetében több szempontot is
figyelembe kell vennünk. Ha a diaszpóra közösségeirôl beszélünk, meghatározó szempont az
egyén és a közösség viszonya. Ez alapján szervezethez tartozó, illetve nem tartozó egyénekrôl
beszélhetünk. Akkor, ha valakinek van lehetôsége, azonban mégsem fontos számára a
magyarsága, csak egy megszólítási mód létezik: érdekeltté kell tennünk. Abban az esetben, ha
valaki számára fontos magyarsága, azonban a környezetében nincsen magyar szervezet,
segítenünk kell, hogy a hozzá legközelebbi szervezetet megtalálja, illetve tagjává váljon egy
olyan közösségnek, amely tagjainak életkörülményei hasonlóak az övéhez.”
Kéretlen, de mindenképpen érdekelt félként bátorkodunk hozzászólni a rólunk szóló
tervezethez, az idézett szöveg tételeit követve:
figyelembe kell vennünk. Ha a diaszpóra közösségeirôl beszélünk, meghatározó szempont az
egyén és a közösség viszonya. Ez alapján szervezethez tartozó, illetve nem tartozó egyénekrôl
beszélhetünk. Akkor, ha valakinek van lehetôsége, azonban mégsem fontos számára a
magyarsága, csak egy megszólítási mód létezik: érdekeltté kell tennünk. Abban az esetben, ha
valaki számára fontos magyarsága, azonban a környezetében nincsen magyar szervezet,
segítenünk kell, hogy a hozzá legközelebbi szervezetet megtalálja, illetve tagjává váljon egy
olyan közösségnek, amely tagjainak életkörülményei hasonlóak az övéhez.”
Kéretlen, de mindenképpen érdekelt félként bátorkodunk hozzászólni a rólunk szóló
tervezethez, az idézett szöveg tételeit követve:
1. „A diaszpórában élô magyarság a magyar nemzetpolitika húsz éve háttérbe szoruló
szegmense.” Az említett húsz év kezdetén elôvették a Kádár-idôkben állami kezelésben volt
Magyarok Világszövetségét. Nincs nagyobb gond annál, amikor az emberek mást csinálnak,
mint ami a dolguk. Adva volt egy társadalmi szervezet, amelyben sokféle feladat kiváló egyénei
vesznek részt egy olyan munkában, amihez egyiküknek sincs meg az alapvetô képesítése.
Atomtudós, püspök, jogtudós kellemes társaság lehet egy helyi közösség társasági életében, de
amikor a világban szétszóródott nem egyívású, nem közösséget képezô, egymás nem ismerô
milliós nagyságrendû, ugyanannyi sorsú és életigényû sokadalomból azonos célú feladatot
várunk csak azon az alapon, hogy magyar származék, ilyen feladatra nincs meglévô
társadalomszervezési minta. Menetközben ez kiderült, de nem volt rá recept, a téma kiesett a
gondok sorából. Most felvettük az út porából, és – nézegetjük.
szegmense.” Az említett húsz év kezdetén elôvették a Kádár-idôkben állami kezelésben volt
Magyarok Világszövetségét. Nincs nagyobb gond annál, amikor az emberek mást csinálnak,
mint ami a dolguk. Adva volt egy társadalmi szervezet, amelyben sokféle feladat kiváló egyénei
vesznek részt egy olyan munkában, amihez egyiküknek sincs meg az alapvetô képesítése.
Atomtudós, püspök, jogtudós kellemes társaság lehet egy helyi közösség társasági életében, de
amikor a világban szétszóródott nem egyívású, nem közösséget képezô, egymás nem ismerô
milliós nagyságrendû, ugyanannyi sorsú és életigényû sokadalomból azonos célú feladatot
várunk csak azon az alapon, hogy magyar származék, ilyen feladatra nincs meglévô
társadalomszervezési minta. Menetközben ez kiderült, de nem volt rá recept, a téma kiesett a
gondok sorából. Most felvettük az út porából, és – nézegetjük.
2. Tökéletes a cél megfogalmazása: „Célunk, hogy a világban szétszórtan élô
magyarságot jobban bevonjuk a magyar nemzet életébe.” Nagyon helyesen „egy három
elembôl álló, komplex rendszer” megalkotásában látnak egyfajta megoldási lehetôséget. Három
intézmény, melyek egyikérôl a Magyar Diaszpóra Tanácsról, fentebb már szó esett. Most csak
kiegészítésképpen egy rövid leírás a szervezetrôl: A Magyar Diaszpóra Tanács lényegében
tanácsadó testület, melynek elnöke a nemzetpolitikáért felelôs miniszter (Dr. Semjén Zsolt),
titkára a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelôs helyettes államtitkára
(Répás Zsuzsa). A Tanács tagjai az elnök által javasolt, a Magyar Kormány által meghívott
szervezetek képviselôi. Az amerikaiak kívánságára Észak-Amerika két régióra különült, ennek
megfelelôen a Tanács hat régióra oszlik. Az egyes régiók külön-külön választottak régióelnököt:
Bihari Szabolcs (Nyugat-Európa); Hámos László (Egyesült Államok); Ábrahám
Tibor (Kanada), Kunckelné Fényes Ildikó (Dél-Amerika); Fodor Sándor (Ausztrália, Dél-
Afrika) és Vass Zoltán (egyházak, cserkészet). A jövôben ezek a régionális elnökök
képviselik a nyugati magyar diaszpórát a Magyar Állandó Értekezleten.
magyarságot jobban bevonjuk a magyar nemzet életébe.” Nagyon helyesen „egy három
elembôl álló, komplex rendszer” megalkotásában látnak egyfajta megoldási lehetôséget. Három
intézmény, melyek egyikérôl a Magyar Diaszpóra Tanácsról, fentebb már szó esett. Most csak
kiegészítésképpen egy rövid leírás a szervezetrôl: A Magyar Diaszpóra Tanács lényegében
tanácsadó testület, melynek elnöke a nemzetpolitikáért felelôs miniszter (Dr. Semjén Zsolt),
titkára a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelôs helyettes államtitkára
(Répás Zsuzsa). A Tanács tagjai az elnök által javasolt, a Magyar Kormány által meghívott
szervezetek képviselôi. Az amerikaiak kívánságára Észak-Amerika két régióra különült, ennek
megfelelôen a Tanács hat régióra oszlik. Az egyes régiók külön-külön választottak régióelnököt:
Bihari Szabolcs (Nyugat-Európa); Hámos László (Egyesült Államok); Ábrahám
Tibor (Kanada), Kunckelné Fényes Ildikó (Dél-Amerika); Fodor Sándor (Ausztrália, Dél-
Afrika) és Vass Zoltán (egyházak, cserkészet). A jövôben ezek a régionális elnökök
képviselik a nyugati magyar diaszpórát a Magyar Állandó Értekezleten.
3. Ügyviteli aránytalanság.
„Nemzetpolitikai stratégiánk egyik meghatározó eleme, hogy különös figyelmet fordítunk
a Kárpát-medence szórványaiban és a világ bármely táján diaszpórában élô magyarokra,
hiszen úgy gondoljuk, hogy az egységes magyar nemzet nem nélkülözhet egyet sem a világ
magyarjai közül. Hisszük továbbá, hogy valamennyi közösség birtokolja, illetve megtalálhatja
cselekvô erejét, amely segítése határozott célunk. Magyarország régi adóssága, hogy a
Nyugat-Európában és a tengeren túl élô magyar diaszpórát megszólítsa, érzékeltesse az ott
élô magyarokkal, hogy ôk is az egységes magyar nemzet részei.” (Kormányportál.)
Répás Zsuzsa helyettes államtitkár hivatalában dr. Kocsis Attila látja el a nemzetpolitikai
államtitkárságon a távoli diaszpóra ügyeit osztályvezetôi minôségben. Véleményünk szerint
egyetlen íróasztalon vajmi keveset lehet tenni a milliós nagyságrendû távoli diaszpóra
beépítkezése feladatában, és megfelelni mindannak, ami a fent említett nemzetpolitikai
kiadványban Célok szímszó alatt olvasható:
„A diaszpórával kapcsolatosan megfogalmazott célok: megtalálni – megszólítani –
megtartani – érdekeltté tenni – Magyarországhoz kötni;
• a diaszpórában élôk nemzeti identitásának megerôsítése;
• a diaszpóra szerepének kiaknázása a Magyarországról alkotott kép formálásában;
• a diaszpóra képzettségének, képességeinek elismerése és terjesztése;
• a diaszpóra üzleti potenciáljának kiaknázása a magyarság közös növekedése és
sikeressége érdekében;
• az újonnan kivándorlók megtalálása és megszólítása.”
„Nemzetpolitikai stratégiánk egyik meghatározó eleme, hogy különös figyelmet fordítunk
a Kárpát-medence szórványaiban és a világ bármely táján diaszpórában élô magyarokra,
hiszen úgy gondoljuk, hogy az egységes magyar nemzet nem nélkülözhet egyet sem a világ
magyarjai közül. Hisszük továbbá, hogy valamennyi közösség birtokolja, illetve megtalálhatja
cselekvô erejét, amely segítése határozott célunk. Magyarország régi adóssága, hogy a
Nyugat-Európában és a tengeren túl élô magyar diaszpórát megszólítsa, érzékeltesse az ott
élô magyarokkal, hogy ôk is az egységes magyar nemzet részei.” (Kormányportál.)
Répás Zsuzsa helyettes államtitkár hivatalában dr. Kocsis Attila látja el a nemzetpolitikai
államtitkárságon a távoli diaszpóra ügyeit osztályvezetôi minôségben. Véleményünk szerint
egyetlen íróasztalon vajmi keveset lehet tenni a milliós nagyságrendû távoli diaszpóra
beépítkezése feladatában, és megfelelni mindannak, ami a fent említett nemzetpolitikai
kiadványban Célok szímszó alatt olvasható:
„A diaszpórával kapcsolatosan megfogalmazott célok: megtalálni – megszólítani –
megtartani – érdekeltté tenni – Magyarországhoz kötni;
• a diaszpórában élôk nemzeti identitásának megerôsítése;
• a diaszpóra szerepének kiaknázása a Magyarországról alkotott kép formálásában;
• a diaszpóra képzettségének, képességeinek elismerése és terjesztése;
• a diaszpóra üzleti potenciáljának kiaknázása a magyarság közös növekedése és
sikeressége érdekében;
• az újonnan kivándorlók megtalálása és megszólítása.”
Az egész mintegy 130 éves idôszakra jellemzô a magyarság létszámának stagnálása,
mialatt a szomszédos országok népessége hármas szorzószámmal gyarapodott. Gondolunk-e arra,
hogy az elszakított országrészeken, különösen a városokban történt asszimilációs veszteség
során nyelvi identitást vesztett százezrekben még feléleszthetô a magyar származás tudata?
mialatt a szomszédos országok népessége hármas szorzószámmal gyarapodott. Gondolunk-e arra,
hogy az elszakított országrészeken, különösen a városokban történt asszimilációs veszteség
során nyelvi identitást vesztett százezrekben még feléleszthetô a magyar származás tudata?
Mérlegeltük-e valaha, hogy ilyen ráébresztésnek szerepe lehetne a román, szlovák, szerb
társadalomban a magyarok iránti türelem felkeltésére, úgy hogy az asszimiláló társadalomban is
felfedezzék a tényt, hogy országuk multietnikus ország? Elláthatnánk-e ezeket a százezreket
adoptált nyelvükön magyarságismereti, hungarológiai tudnivalókat tartalmazó füzetekkel,
újságokkal, hogy ne ûzze ôket a rájuk nehezedô, állandóan szemükre vetett alacsonyrendûség
pszichózisa? Megteszünk-e mindent a még élô trianoni ártalmak ellen, amit végre már meg lehet
tenni a nyitott határok mellett?
Hasonló feladattal kellene fordulni a Kárpát-medencén kívüli szórvány esetében a
magyarul nem tudó utódgenerációk egyedeihez környezetük nyelvén
megfogalmazott hungarológiai anyaggal.
*
A nyugati diaszpórának a nemzeti társadalom mûködésébe való integrálása annyira egyedi
és komplex mûvelet, amit semmiféle eddig alkalmazott feladatrendszer nem képes
megvalósítani, sem egyesület, szövetség, sem minisztériumi hivatal. A feladat méretére és
különlegességére szabott egyedi intézmény létrehozása kell megelôzzön minden lépést.
Néhány gondolattal zárjuk a zsörtölôdést abból az Ajánlásnak nevezett fogalmazványból,
amit a NSW-i Magyar Szövetség intézett a nemzeti kormányhoz hivatalba lépésekor, amire ez az
emigrációs szervezet türelemmel várja a választ:
társadalomban a magyarok iránti türelem felkeltésére, úgy hogy az asszimiláló társadalomban is
felfedezzék a tényt, hogy országuk multietnikus ország? Elláthatnánk-e ezeket a százezreket
adoptált nyelvükön magyarságismereti, hungarológiai tudnivalókat tartalmazó füzetekkel,
újságokkal, hogy ne ûzze ôket a rájuk nehezedô, állandóan szemükre vetett alacsonyrendûség
pszichózisa? Megteszünk-e mindent a még élô trianoni ártalmak ellen, amit végre már meg lehet
tenni a nyitott határok mellett?
Hasonló feladattal kellene fordulni a Kárpát-medencén kívüli szórvány esetében a
magyarul nem tudó utódgenerációk egyedeihez környezetük nyelvén
megfogalmazott hungarológiai anyaggal.
*
A nyugati diaszpórának a nemzeti társadalom mûködésébe való integrálása annyira egyedi
és komplex mûvelet, amit semmiféle eddig alkalmazott feladatrendszer nem képes
megvalósítani, sem egyesület, szövetség, sem minisztériumi hivatal. A feladat méretére és
különlegességére szabott egyedi intézmény létrehozása kell megelôzzön minden lépést.
Néhány gondolattal zárjuk a zsörtölôdést abból az Ajánlásnak nevezett fogalmazványból,
amit a NSW-i Magyar Szövetség intézett a nemzeti kormányhoz hivatalba lépésekor, amire ez az
emigrációs szervezet türelemmel várja a választ:
A nyugati magyar szórvány nem fogható egybe bármiféle képviseletet képezô szervezeti
egységbe. A nyugati magyar szórvány egyének milliós létszámával csak elméletileg összegezett
(virtuális) társadalom, amely egyéneinek számszerû nyomatékával alkotja a nemzet egy jelentôs
részét.
Velük a nemzetegyesítés mértéke a személyi kapcsolatok összességében valósul meg.
Ennek a nemzetrésznek a nemzet egészéhez csatolása par excellence magyar kormányzati
nemzetpolitikai feladat. Ez a feladat Magyarország jelenlegi állapotában nem szenvedhet
késedelmet, ezért nem szabad idôt és lehetôséget kockáztatni bármiféle demokratikus látszatú
önszervezôdô kísérletekkel.
egységbe. A nyugati magyar szórvány egyének milliós létszámával csak elméletileg összegezett
(virtuális) társadalom, amely egyéneinek számszerû nyomatékával alkotja a nemzet egy jelentôs
részét.
Velük a nemzetegyesítés mértéke a személyi kapcsolatok összességében valósul meg.
Ennek a nemzetrésznek a nemzet egészéhez csatolása par excellence magyar kormányzati
nemzetpolitikai feladat. Ez a feladat Magyarország jelenlegi állapotában nem szenvedhet
késedelmet, ezért nem szabad idôt és lehetôséget kockáztatni bármiféle demokratikus látszatú
önszervezôdô kísérletekkel.
Miért kell foglalkozni vele, milyen értéket képvisel egyéneiben vagy azok összességében a nyugati
szórvány? Mennyiségileg, minôségileg, segítôkészség tekintetében?
A kiindulási pont az a tény, hogy az elmúlt száz évben távoli országokba került néhány
millió magyar, akik – ha már nem magukban, hát utódaikban – számszerûen megvannak és
megmaradnak. Magyarságuk létezô elem, tartalmilag jobb is lehet, mint az otthoni átlag, ahol sokaknak
magyarságuk csak adottság – átélés, nemzetélmény, összehasonlító és mérlegelô lehetôség
nélkül. Ami a nemzetpolitikai tevékenységet illeti, a múlt század 40-es, 50-es éveinek
emigrációja (nemzeti emigráció) minden széttagoltsága ellenére, és annak ellenére is, hogy
általánosan elfogadott politikai képviselet létrehozására mindvégig képtelen volt, fontos nemzetpolitikai
feladatokat végzett, meglepôen egyöntetûen, a nyugati politikai szervek és közvélemény
felvilágosításával a kommunizmust illetôen. A másik, ugyancsak fél évszázadon át gyakorolt
nemzetpolitikai feladat volt Trianon következményeinek, az elszakított területeken elôfordult
magyarüldözéseknek ismertetése. Erdélyi szövetségek alakultak világszerte – Melbourneben ma is
mûködik –, tevékenységük a magyar diplomáciatörténet legszebb példái. A magyar nemzetpolitika csak
a redszer-változtatás után tudott bekapcsolódni ebbe a nemzetpolitikai feladatba – jól-rosszul.
szórvány? Mennyiségileg, minôségileg, segítôkészség tekintetében?
A kiindulási pont az a tény, hogy az elmúlt száz évben távoli országokba került néhány
millió magyar, akik – ha már nem magukban, hát utódaikban – számszerûen megvannak és
megmaradnak. Magyarságuk létezô elem, tartalmilag jobb is lehet, mint az otthoni átlag, ahol sokaknak
magyarságuk csak adottság – átélés, nemzetélmény, összehasonlító és mérlegelô lehetôség
nélkül. Ami a nemzetpolitikai tevékenységet illeti, a múlt század 40-es, 50-es éveinek
emigrációja (nemzeti emigráció) minden széttagoltsága ellenére, és annak ellenére is, hogy
általánosan elfogadott politikai képviselet létrehozására mindvégig képtelen volt, fontos nemzetpolitikai
feladatokat végzett, meglepôen egyöntetûen, a nyugati politikai szervek és közvélemény
felvilágosításával a kommunizmust illetôen. A másik, ugyancsak fél évszázadon át gyakorolt
nemzetpolitikai feladat volt Trianon következményeinek, az elszakított területeken elôfordult
magyarüldözéseknek ismertetése. Erdélyi szövetségek alakultak világszerte – Melbourneben ma is
mûködik –, tevékenységük a magyar diplomáciatörténet legszebb példái. A magyar nemzetpolitika csak
a redszer-változtatás után tudott bekapcsolódni ebbe a nemzetpolitikai feladatba – jól-rosszul.
A nyugati magyarságban olyan méretû szellemi és anyagi kapacitás rejlik, amivel nem
számolni, amit veszni hagyni, bûncselekmény. Életcéllá kell tenni a nemzeti szolidaritás
eszméjét a tenni képesekben. Arra is kell gondolni, hogy nem évente, de naponta tûnnek el
elhalt magyarok szellemi hagyatéki vagyonai, vagy kerülnek szeméttelepre magyar hagyatékból
származó kultúrkincsek. Nincsenek rá szavak, hogy a mostoha névre rászolgált anyaország, mit herdált
el a bolsevista idôszakban, és mulasztott a feleszmélésre elfogyasztott húsz évben.
*
El lehet hanyagolni a nemzeti emigráció múltját, az ország média-sokasága eddig
sem tartotta fontosnak tájékoztatni olvasóit a nemzet harmadik ágának életérôl, de
nem szabad elhanyagolni a most megindult exodus kezelését, és a világban szerteszét
élô magyar származásúak becserkészésének fontosságát a nemzetegyesítés nagyszerû
tervébe.
számolni, amit veszni hagyni, bûncselekmény. Életcéllá kell tenni a nemzeti szolidaritás
eszméjét a tenni képesekben. Arra is kell gondolni, hogy nem évente, de naponta tûnnek el
elhalt magyarok szellemi hagyatéki vagyonai, vagy kerülnek szeméttelepre magyar hagyatékból
származó kultúrkincsek. Nincsenek rá szavak, hogy a mostoha névre rászolgált anyaország, mit herdált
el a bolsevista idôszakban, és mulasztott a feleszmélésre elfogyasztott húsz évben.
*
El lehet hanyagolni a nemzeti emigráció múltját, az ország média-sokasága eddig
sem tartotta fontosnak tájékoztatni olvasóit a nemzet harmadik ágának életérôl, de
nem szabad elhanyagolni a most megindult exodus kezelését, és a világban szerteszét
élô magyar származásúak becserkészésének fontosságát a nemzetegyesítés nagyszerû
tervébe.
