Végítélet az eurózóna felett

 Az eurózóna komoly lépést tett összeomlása felé azzal, hogy a befektetők az utóbbi időben tényszerűen megtagadták az eurózónabeli államkötvények vásárlását. Ez annyit jelent, hogy a pénzpiacok megelégelték az EU tehetetlen vezetőinek toporgását, akik még a tegnapi mini csúcsértekezletükön is csak a jól ismert szlogeneket voltak képesek imamalomszerűen ismételgetni, anélkül, hogy bármilyen konkrét elképzelést igyekeztek volna felvázolni.
Angela Merkel német kancellárnak, Nicolas Sarkozy francia államfőnek és az EU által kinevezett Mario Monti olasz kormányfőnek csupán arra futotta az erejéből, hogy ígéretet tegyen az európai alapszerződés módosítására, az Európai Központi Bank szerepének megváltoztatására, amellyel az eurózóna integritását és az övezet iránti bizalmat igyekeznének erősíteni.
Azt a bizalmat, amit az eurózóna már jól érzékelhetően véglegesen elveszített. Ugyanilyen fölösleges igyekezet az eurózóna-kötvények kibocsájtása is, mivel azt sem vásárolná senki.
Az embernek olyan érzése támad, hogy ez a tehetetlenség és tutyi-mutyiság az eurózóna körül az EU vezetői részéről szándékos. Mintha azt mondanák: „hulljon a férgese”, a gyengébb országokat jobb „kívül tudni”, hadd erősödjenek azok, akik az euróban még fellelhető nyereséget kiszívhatják. 
Hiába függesztették fel hát a demokráciát Görögországban és Olaszországban, a nép által meg nem választott uniós felügyelőt kinevezve az ország élére, a helyzet semmit sem változott. Sőt, a helyzet a haldokló felett a hagyatékon marakodó örökösök példájára emlékeztet leginkább. A két felügyelő kinevezésére csupán azért volt égetően szükség, hogy a két ország összeomlása előtt az EU két vezető nagyhatalma, Németország és Franciaország önmaga számára „kimentse” azokat az értékeket, amelyekkel ez a két szerencsétlen mediterrán ország még rendelkezik.
Nem lehet kétségünk afelől, hogy az uniós pénzügyi segélycsomagért cserébe kért privatizáció a németek és franciák kezére juttat majd több görög és olasz kikötőt, vízművet, erőművet, és minden stratégiai létesítményt. Ha ezt megkaparintották, a két ország búcsút mondhat az eurónak, és talán az Uniónak is. Kifosztva és kirabolva sok értelme nincs a bent maradásnak.
De nehogy azt higgye bárki is, hogy e két ország kiválásával véget ér az Unió erodálódása. Műhelyünk Orbán Viktor helyében nem várná meg, míg az EU Andor László biztost, vagy Bajnai Gordont nevezi ki egy „szakértői” magyar kormány élére, rákényszerítve a kétharmados FIDESZ többséggel rendelkező Magyar Országgyűlést, hogy áldását adja e központi döntésre, hanem igyekezne az elsők között lenni, akik elhagyják a süllyedő hajót, amely már derékig vízben áll.
Fölösleges az IMF-fel ismét tárgyalásokba bocsátkozni, ami meddő időhúzás, győztesen úgysem kerülhet ki az ország a globális pénzügyi szervezettel folytatott tárgyalásokból, inkább fel kellene készülni arra, hogy az országnak ismét meg kell tanulnia megállni a saját lábán, és elfogadni azt a ritka történelmi lehetőséget, hogy független szuverén államként megmutathassuk, az Európai Unió nélkül is él még a magyar!
Ordosz műhely
(barikad.hu 2011.11.25.)*B.K-T.L.