Csapó Endre 2 írása


Csapó Endre:
A nemzeti összetartozás ereje

(Megjelent a Magyar Élet 2011. június 16-án.)

Minden várakozást felülmúlóan eredményesnek ítélhetô a tavaly meghozott törvény, amely Trianon napját hivatalos állami megemlékezés, és a Nemzeti Összetartozás Napjá-vá nyilvánította. A meglepetést az idei megemlékezések sokasága és népszerûsége okozta. Feltûnô a fiatalok érdeklôdése.
Ezzel a lépéssel az otthoni és a határon túli átlag magyar nagyközönség újabb ismeretagyaggal találkozhat. Trianon az egypártdiktatúra közel félszázéves ideje alatt tabu téma volt. A mégis adott ismeretanyag inkább a trianoni döntés elfogadását célozta. Természetesen az olvasottabak, a családon belüli tájékozottsággal felvértezettek ismerték a témát, érezték annak jelentôségét, és tehetetlenül érezték át a nemzet sorsát. Nagy lépés volt a pártdiktatúra összeomlása, felszabadult érzésekkel fordult a nemzet a határokon túli testvéreihez. Megjelent a porondon az emigráció Trianon-irodalma is, mindazokkal az értékeivel, amiket kiérlelt a hosszú távollét – a kutatások, történeti adatgyûjtés, folyamatosan végzett megemlékezések, a külföldi sajtóban megjelentetett tájékoztatások, tanulmányok értékesen egészítették ki az otthoni ismereteket.
A magyar közönség örvendetes érdeklôdésével ellentétben a politika még sokáig a régi vágányokon futott. Állomásai voltak az alapszerzôdések, a kiállások elmaradása vagy félénksége a nemzetközi fórumokon, amikor a magyar érdekeket kellett volna megvédeni, nemkülönben a meghunyászkodás az utódállamok pimasz viselkedéseivel szemben, amikor helyzeti elônyükkel visszaélve tovább folytatták a magyarok háttérbe szorítását. Ebbôl az állapotból történik most kiemelkedés. Ennek megnyilvánulását követhetjük végre az idei trianoni megemlékezéseken elhangzott nyilatkozatokban.
A rendszerváltozás beérlelôdésének jeleként – pontosan húsz év késéssel – tavaly az ország népe megérdemelten kisebbségi helyzetbe szorította a nemzetellenes baloldalt. Ettôl a naptól kezdve jött létre kedvezô korszak az ország számára megindulni a valódi rendszerváltás útján. Ma már tudjuk, hogy ez az út nehéz lesz, megismerhettük a sok akadályt az elmúlt húsz évben. De a magyarországi politika is végre elindult ezen az úton.
– Most, hogy az önzés, a hatalomvágy, a kapzsiság és a nemzetárulás bandériumait nyolc év tarolás és pusztítás után jobb elvek által kiszorítottuk, jobb jövôt remélve ünnepelhetjük a nemzeti összetartozást. Ígéretünkhöz híven a 2010-ben megalakult új Országgyûlés elsô döntéseivel biztosította a magyar állampolgárságot minden magyarnak, aki nem Magyarországon él, s ôseinek földjét nem kívánja elhagyni – mondta az Országgyûlés elnöke, Kövér László, a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezésen, az Árpád-emlékmû elôtt, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban.
Érdemes idézni beszéde további részeit is: – A mai nap nem trianoni szétszóratásunkat gyászoljuk, hanem a túlélést, az újrakezdést. Nincs határon belüli és határon kívüli magyar ügy, egyetlen magyar ügy létezik, ennek jegyében kell szellemi, lelki és anyagi erôforrásainkat összpontosítani, a magyar államot újjáépíteni – hangsúlyozta a parlament elnöke. A világméretû átalakulásból csak a nagyon erôs, önmaguk újjáépítésére képes nemzetek tudnak nyertesen kikerülni, Magyarországnak azonban sajátos többletenergiája van: a Kárpát-medencében, meg a világon bárhol élô magyarok erôforrásai, s nem tehertételei a magyar államnak – fejtette ki Kövér László.
Az ópusztaszeri ünnepségen ezernégyszáz, Magyarország minden megyéjébôl és határon túlról érkezô diák alkotta ifjúsági kórus adta elô a Himnuszt és a Szózatot, Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök, és Tôkés László református püspök, európai parlamenti képviselô mondott hálaadó imát. A megemlékezést a Ghymes Együttes koncertje zárta.
Az Országgyûlés tavaly május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerzôdés aláírásának napja, június 4-e a nemzeti összetartozás napja legyen. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételrôl szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyûlés kinyilvánította, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Az Országgyûlés megerôsítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása, ápolása és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevô közösségi autonómia különbözô formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett.
– Mára több ezer határon túli magyar kapta meg, kapta vissza a magyar állampolgárságot, és kilencvenezren nyilvánították ki szándékukat erre – mondta Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár a fôváros XXII. kerületében tartott nemzeti összetartozás napi ünnepségen. – Új szél fúj a Kárpát-medencében, az összetartozás és a közös felemelkedés szellemének szele – fogalmazott az államtitkár. Németh Zsolt szerint ez az egyszerû tény olyan teljesítmény, amire büszkék lehetünk, egy új alap, amire építeni lehet. A legtöbb szomszédos országban szabadon lehet élni ezzel a lehetôséggel, de vannak olyan törekvések, amelyek korlátozni, megfélemlíteni és büntetni igyekeznek a magyar állampolgárságért folyamodókat. A helyzet mégis más, mint ezelôtt, hiszen 2010-ig a magyar állam volt, amely akadályt gördített az összetartozás útjába.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint azt ünnepeljük ma, hogy egy olyan nemzet részei vagyunk, amelynek tagjai, a mi eleink, az elmúlt kilencven évben napról napra, erôt merítve megtartottak minket. – Fejet kell, hogy hajtsunk dédapáink, apáink, anyáink, papjaink, tanítóink, munkásaink és parasztjaink elôtt, mert ôk tartottak meg minket. Ôk teremtették meg a reális esélyét annak, hogy az egy évvel ezelôtt hozott, a nemzeti összetartozásról szóló törvénynek megalapozottsága és elvárása legyen – hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy a vajdasági magyar ember mindig az egységes nemzet részének tekintette magát –, számunkra az elmúlt egy évnek a törvényhozási eredményei hihetetlen visszaigazolást, megerôsítést jelentenek.
Sepsiszentgyörgyön a nemzeti összetartozás napját a megyeszékhelyi magyar szervezetek az összefogás jegyében tartották meg. Antal Árpád András, a Székelyföld–szórvány partnerségre is utalva elmondta: a Kárpát-medencében össze kell kapcsolnunk a kis magyar világokat a nagy magyar világokkal, s ha a jövôt nézzük, együtt meg tudjuk valósítani az önálló Székelyföldet. Történészek elôadásai következtek: Székely Zsolt kijelentette, 91 év után végre megértük, hogy szülôföldünkön magyar állampolgárok lehetünk. Kádár Gyula leszögezte, Trianon – mely diktátum és nem békeszerzôdés – mindenkinek kárára volt, gyôzteseknek, hódítóknak és megszállott népeknek egyaránt. És hogy legyen székely jövô, székely haza, egységre van szükség, s egyetlen politika van, az autonómia politikája.
Fazakas Tibor kijelentette, nekünk mint ôshonos államalkotó nemzetnek kijár az autonómia, majd román politikusoknak ezt üzente: Székelyföld pedig van, létezik, hús–vér, magyar identitású emberek lakják, mi vagyunk a Székelyföld.
Végül Izsák Balázs szólt, kijelentve: – A magyar hazához, Magyarországhoz való ragaszkodás elsôsorban a szülôföldhöz való ragaszkodást jelenti; a feldarabolhatatlan, a megsemmisíthetetlen, az örök Magyarország kitüntetett pontja Sepsiszentgyörgy!
Az Székely Nemzeti Tanács által szervezett autonómia-népszavazás, a negyedmillió szavazat értelme az volt: felmutatni a székely nép akaratát, hogy igényli Székelyföld területi autonómiáját, ez a jövô, ez lehet a kárpótlás, a vigasz, de a megmaradás útja is; ez nem csak szavakat jelent, hanem gyakorlati tennivalókat. – Mi Székelyföldön nem vagyunk kisebbség, mi itt többséget alkotunk, és megilletnek bennünket ugyanazok a jogok, mint Európa bármely népét. Székelyföldnek lesz regionális kormánya, regionális parlamentje, de ehhez az kell, hogy mi magunk is higgyünk benne!
A megemlékezés Kovács István unitárius lelkész imájával ért véget, aki hangsúlyozta – Csak az nem visszaadható soha, amit önként adtak fel, amirôl lemondtak!
*
Június elsején nyitotta meg a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke Borboly Csaba illetve Tamás Sándor, és Péter Ferenc Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a Székelyföldi Képviseleti Irodát Brüsszelben, a Magyar Régiók Házában. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a magyar kormány részérôl Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.
Az irodát azzal a céllal hozta létre és fogja mûködtetni Hargita és Kovászna megye tanácsa, hogy Székelyföld sajátos érdekeit, gazdasági és turisztikai lehetôségeit segítsen megjeleníteni az Európai Unió döntéshozó fórumain, ezáltal elôsegítve a térség fejlôdését. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese köszöntôjében elmondta: – A székelyföldiek képviselete Brüsszelben a legtermészetesebb dolog a XXI. században. Szerinte a székely értékek egyetemes emberi és magyar értékek, amiket helyes megmutatni a nagyvilágnak. A miniszterelnök-helyettes beszédében hangsúlyozta: ami a székelyeknek a javára válik, az Romániának is hasznos.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: – Úgy gondoljuk, hogy a kelet-közép-európai országok, különösen a vidéki térségek problémáinak megoldására nincs ma receptje az uniónak, s ennek az irodának azért kell dolgoznia, hogy a vidéki szegénység, a leszakadás felszámolását szolgáló európai összefogás mielôbb megszülessen, s a kelet-közép-európai vidék, a falusias térségek felzárkóztatását szolgáló program induljon.
Több mint kétszáz diák indult tanulmányi kirándulásra a Határtalanul Program keretében határainkon túli magyarlakta területekre. Az induló diákcsoportokat a Budai várban, a Szentháromság téren köszöntötte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyet-tes, Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erôforrás Minisztérium oktatásért felelôs államtitkára, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelôs helyettes államtitkára.
– Ez a törvény nyitotta meg a nemzeti önbecsülésnek és a történelemmel való szembenézésnek azt az útját, ami a magyarság jövôjét jelenti – fogalmazott Semjén Zsolt. – A nemzeti összetartozás érdekében megtettük talán a legfontosabb lépést, amit meg lehetett tenni Trianon orvoslására: kiterjesztettük a magyar állampolgárságot minden, a világon bárhol élô magyarra.
Semjén Zsolt bejelentette: megérkezett a kilencvenezredik állampolgársági kérelem, és ezáltal a nemzet közjogi egyesítése gördülékenyen halad. Hasonlóan fontos kezdeményezés a Határtalanul program, ennek keretében ma 225, az idei évben pedig 11 ezer diák utazhat határon túli magyar területekre, erôsítve a kapcsolatokat a határon innen és túl élô magyar fiatalok között. Kitért arra is, hogy ôsszel létrejön a nemzeti regiszter, amellyel az interneten keresztül minden magyart szeretnének elérni a világban. – El fogjuk érni ôket, megerôsítjük magyarságukban, identitásukban – fogalmazott, hozzátéve: ezáltal, ha bármely magyart bárhol a világon sérelem ér, az egyetemes magyar nemzet tud neki segíteni. Emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket soha nem fogjuk alárendelni más országok szempontjainak – szögezte le. Megcselekedtük, amit a törvény elôírt, megindult a nemzet közjogi egyesítése, az iskolák közötti kapcsolatépítése, lesz nemzeti regiszter, és elmondhatjuk, megharcolunk minden magyarért – összegzett a miniszterelnökhelyettes.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitiká-ért felelôs helyettes államtitkár beje-lentette: a Magyarság Házának a Budai Várban lévô Magyar Kultúra Alapítvány háza ad majd otthont. Kifejtette: a ház olyan központként szolgál majd, amelyben a határon túli magyar értékeket, emlékeket tárják a világ elé. Kulturális és oktatási központ lesz, egyszerre látja el a hagyományôrzés, a múzeumok tradicionális bemutató funkcióját, valamint a nevelés és programszervezés feladatait. Komplex, interaktív közmûvelôdési központot szeretnének létrehozni, amely méltó módon szolgálja a nemzeti önbecsülés megôrzését. Nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni az eddig méltatlanul háttérbe szorított diaszpóra, a szórványmagyarság értékeinek bemutatására. A célok között jelölte meg, hogy a világ elé tárják: a magyar nemzet milyen egyedi, sajátos helyzetben van, és megmutassák értékeinket.
A tervek szerint a Magyarság Házában kapna otthont egy új nemzetpolitikai kutatóintézet is, amelynek elôkészületei már célegyenesbe értek. Az intézet a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap intézményeként áll fel, és összetett kutatási tevékenységet folytat majd, alapvetô rendeltetése a kormányzati munka tudományos megalapozása lesz. Az intézet profilja a kisebbségkutatás és a nemzetpolitikai, magyarságpolitikai kutatások összehangolása, kezdeményezése. Sokrétû kutatómunkát végeznek majd a magyarság demográfiai, szociológiai, pszichológiai, nyelvi és kulturális értékei témakörében. Az a cél, hogy erre a tudományos alapra lehessen majd hosszú távú kormányzati politikát építeni – emelte ki a helyettes államtitkár.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, felidézve a trianoni békeszerzôdés aláírását, azt mondta, hogy ez a nap a diákokról is szól, értük is született. Kiemelte: akkor nagyon sokan azt vizionálták, hogy megszûnik a magyarság, Magyarország beolvad az emberiség nagy tengerébe. Hogy ez nem történt meg, az elsôsorban az akkori tanároknak és diákoknak köszönhetô, akik nem engedték, hogy elhaljon az a csodálatos érték, amit évezrede magyarságnak, magyar nyelvnek, kultúrának hívnak. Kitért arra, hogy bár a határok kezdtek elolvadni, Magyarországon egészen tavaly áprilisig olyan belpolitikai élet volt, amelyben a magyarságot megvallani „nem volt sikk”. Mégis a fiatalok egyre nagyobb hányada kezdte megérezni, hogy nemcsak Angliába, a tengerentúlra kell és érdemes kirándulni, hanem meg kell ismerni a gyökereinket, a történelmünket, múltunkat is.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke fontosnak tartotta, hogy azok a kirándulások, amelyeket évek óta szerveznek, immár állami szintre emelkedtek. A jelen lévô diákokon túl még további tizenöt iskolából, összesen mintegy hétszázan indultak ezen a hétvégén külhoni kirándulásokra. A budai Várból 225 újpesti, aszódi, szentendrei, gödöllôi és ócsai diák indult szombaton felvidéki kirándulásra a Rákóczi Szövetség szervezésében.
Oldalakon keresztül lehetne még, akárcsak címszavakban felsorolni a kárpáti nagyhaza magyarjainak megemlékezô és nemzeti egységet óhajtó összejöveteleit és a reményteli gondolatokkal elhangzott felszólalásokat. Ma még talán nem érzékeljük, mennyire történelmi léptékû volt a kormánynak ez a Trianon hatásait tördelô vállalkozása. A még csak kialakulóban lévô Európai Unió nemzeteinek együtt élési rendjében remélhetôleg helyet talál az önrendelkezés olyan formája, mint ami ôsi emlékû a Székelyföldön. De azért még meg kell küzdeni. Ehhez kell a nemzeti összefogás.
--------------------------------------------------------------
Csapó Endre:
A baloldaliság a tagadás hitvallása
(Megjelent a Magyar Élet 2011. június 23-i számában.)

– Az államadósságot ellenségnek kell tekinteni – jelentette ki Orbán Viktor. – Ha egy ellenséget nem gyôzünk le, akkor ô gyôz le minket.
Beszélt arról is, hogy az élet minden területén fontosnak tartja az egyéni szabadságot, és ugyanilyen fontosnak a nemzet szabadságát. Kijelentette, szomorúnak tartja, hogy Nyugat-Európában gyanakvással tekintenek a nemzeti nézôpontra. „Ez Európa egyik gyengesége” – tette hozzá. Úgy vélekedett, a 27 tagállam nemzeti identitásai nélkül az Európai Unió csak egy nagy bürokratikus monstrum volna. „Nem a nemzeti érzelmek-tôl, hanem a mesterséges ideológiáktól kellene tartani” – vélekedett. Hozzátette azt is, a demokrácia szolgálja a legjobban egy nemzet érdekeit.
Valóban nem békebeli jókedvében adósodott el az ország, és ha Nyugat-Európában gyanakvással tekintenek az ország mai vezetôire, akkor ott, a nyugati tájakon valami nincs rendben. Meg is jelölte a magyar miniszterelnök a bajok okát, okozóit, a mesterséges ideológiákat, amelyek egy nemzeti identitás nélküli Európát akarnak létrehozni. Ezt szolgálja a nemzeti államok eladósítása, tegyük hozzá: többek között.
Az emberi történet egy ideje a nemzeti érdekek és azokkal szembenálló internacionalista törekvések ütközésérôl szól. (Az internacionalista nem nemzetközi abban az értelemben pél-dául, mint a katolikus egyház, vagy egy nemzetközi sportesemény. A kom-munizmus internacionalizmusa [proletár internacionalizmus] és a mai monetáris globalizmus nemzetellenes.) A politikai internacionalizmus a politikai baloldal alapvetô ideológiája, eszmei tartalma, aminek érvényesüléséért hívei mindenre képesek.
A „baloldal” elnevezés a nagy francia forradalomra vezethetô vissza, a Nemzeti Konventben az elnöktôl balra foglaltak helyet mindazok a képviselôk, akik a monarchiát (és a status quo-t) ellenezték, radikális változásokat támogattak, vagyis az ancien régime lebontását követelték. Nem a régrôl meglévô szemlélet felújítását, korszerûsítését akarták szolgálni, hanem a világról alkotott szemlélet leváltását, egy új szemlélet érvényesítését erôltették. Ez történik kétszáz éve folyamatosan, nagyon is eredményesen. Sokszor a természet rendjének szembeszegülve, mint például a nemzet létének és értelmének tagadása.
A folyamat lényege: az általános változtatás érdekében létrejött pártok, irányzatok, mozgalmak állandó elfoglaltságban legyenek, amivel szemben a régi rend csak hátrálva tud védekezni. A baloldal az akció, a jobboldal a reakció – nemcsak a mûvelet mechanizmusában, de elnevezése szerint is. A monarchikus birodalmak szétrobbantására létrekeltett nemzetállamok rendjében új ellenfél jelent meg a baloldal számára. A nacionalizmus gátat jelent a baloldali átrendezési tervek számára, ez adott értelmet és nevet az internacionalizmusnak. Ugyanakkor a nacionalizmus jó talajt szántott a háborús megoldások számára, ami lételeme a baloldalnak. Háborúk idején felgyorsulnak a változtatások lehetôségei.
A politikai szakirodalom megfogalmazásában a baloldal általában a társadalmi változások szorgalmazója a társadalomkritikai szemlélet alapján. A mérsékelt baloldal uralkodó irányzata Nyugat-Európában a szociáldemokrácia, amely a parlamentáris demokrácia alkotmányos keretei között mûködik. A baloldalnak több radikális irányzata van, így például a kommunizmus és az anarchizmus. A hatalomra jutott forradalmárok eszmei háttere általában zavarossá, ellentmondásossá vált, hiszen a radikális baloldali szemlélet egyik alapvetô gondolata a mindenkori társadalmi renddel szembeni kritikai szemlélet. A kommunizmus vezetô és sokáig legsikeresebb irányzata sokáig a szovjet típusú, Lenin és Sztálin nevéhez köthetô, marxizmus–leninizmus nak nevezett nézetrendszer és gyakorlat volt, amelynek tézisei szerint az osztályharc során a dolgozó osztályok, a munkások és parasztok osztálya szükségszerû gyôzelmet arat a tôkés polgári, illetve a feudális arisztokrata osztályok felett. A nemzet csupán egy „vadhajtása” a történelemnek, jelentôsége a szabadságjogokkal megszûnik, és az emberek végül mind egyenlôek lesznek. A baloldali eszmék közötti eltérésekkel szemben a nemzetellenesség közös vonásuk.
Sokszor eltûnôdünk mi magyarok azon a számunkra gyötrelmes valóságon, hogy a fenébe lehet, hogy a kommunizmusban is, meg a kapitalizmusban is minden a nemzet érdekei ellen történik, és minden védekezési törekvés – szinte egyedül csak a magyarok részére – tilos, nacionalista, fasiszta, miegyéb bûn. Tûnôdésünkre a választ egy tanulmányban kapjuk, amelyben a világot uraló baloldal (a tanulmányban: modern kor) jellemzése így hangzik:
„A modern kort az egység már csak azért sem jellemezhetné, mert fokozatosan felszámolja – és jórészt már fel is számolta – annak egyik elvitathatatlan feltételét, a sokféleséget: ma az ember bárhová tekintsen, mindenütt ugyanazt látja, és a még meglévô különbségek kizárólag a még teljesen fel nem számolt múlt javára írhatók. Azok a princípiumok ugyanis, amelyek mellett a modern világ elkötelezte magát, csak úgy tudják többé-kevésbé koherens egésszé tenni a világot, ha egyúttal a külsô formákat is egyazon mintára szabják, és fizikailag is összekapcsolják azokat a területeket, amelyek eredetileg nem álltak kapcsolatban egymással. A modern globalizmus ilyen módon nem az »egyetemesség« jegyében áll, mint a tradicionális világ egysége, hanem az »általánosság« jegyében, ami pusztán rosszul sikerült utánzata az elôbbinek. Az egyetemes ugyanis, mivel nincs kötve mennyiségi feltételekhez, par excellence minôségi természetû; egyesítésre, vagyis a különálló részek materiális összekapcsolására pedig csak ott van szükség, ahol hiányzik a principiális egység. S ez mutatja azt, hogy a modernitás princípiumai nem egyenrangúak a tradicionalitás princípiumaival, hiszen a felszíni formavilághoz kötôdnek.” (Buji Ferenc: László András és a metafizikai tradícionalitás.)
A Magyar Nemzet Online közölte április 29-én:
– A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért – ezt tanultuk a miniszterelnök szerint Vlagyimir Bukovszkij emberi jogi aktivistától, akit Orbán Viktor pénteken tüntetett ki a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével. A szovjet idôk ismert ellenállója az ünnepségen azt mondta, a kommunisták nem tûntek el, csak átkeresztelkedtek.
Orbán Viktor a kitüntetési ceremónián azt mondta: „azért jöttünk össze, hogy tisztelegjünk az elôtt az ember elôtt, aki a kommunista diktatúra áldozataként a hatalmi önkény elleni harcra tette fel az életét, (...) arra, hogy mindig, minden körülmény közepette kimondja az igazságot”. A kommunizmus annyira fanatikusan hitt a jövôben, a saját jövôjében, hogy a múltat kis híján végképp eltörölte, legalábbis azt gondolta, még erre is képes; ezért voltak a kommunisták biztosak abban, hogy minden bûnre – a gyilkosságokra éppúgy, mint a gulágok poklára vagy az ávó pincebörtöneire – bocsánatot nyernek a felejtés által – fejtette ki, hangsúlyozva, hogy csak egy valami akadályozta meg ôket ebben a szándékukban, mégpedig „az ember”; „az ember, akit porszemként félresöpörtek az útjukból, az ember, akit a kommunizmus legkevésbé sem tisztelt, és akit a legkevesebbre sem tartott”. „Az ember, akinek egy tiszteletreméltó példánya áll most itt elôttünk” – jelentette ki Vlagyimir Bukovszkijra utalva, aki – mint mondta – minden energiáját a nyugati közvélemény felrázásának szentelte. „A múlttal való szembenézés nem dekadens hobbi, hanem a jövô szempontjából létfontosságú” – idézte Orbán Viktor a kitüntetettet. – Az igazságnak nem csupán a diktatúra az ellenfele, a demokráciában is védelemre szorul, „ezért szükségünk van azokra, akik idôrôl idôre felráznak bennünket” – hívta fel a figyelmet a kormányfô, aki szerint Vlagyimir Bukovszkij életmûvével zsinórmértéket szolgáltat valamennyi magyarnak és közép-európainak.
Igen, az igazság a demokráciában is védelemre szorul. Az Európai Parlamentben többséget képeznek a baloldali pártok. Nemzetellenességük ismét megnyilvánult abban az összefogásban amivel rátámadtak Magyarországra az új alaptörvény ürügyén. A nyugati liberális, tehát baloldali sajtó adta hozzá a közhangulatot, és persze csatlakozott Szlovákia és Románia is a magyarellenes kirohanáshoz. És ami a legfájóbb, a honi nemzetellenes baloldal rácsatlakozott Magyarország elítéltetési kampányára az alaptörvény vitában:
Bokros Lajos MDF-es EP-képviselô azzal támadta meg szolidáris baloldaliként hazáját, hogy az új alkotmány megszünteti a demokráciát, és az autokráciát teszi lehetôvé. Szerinte ez visszalépés, és nem volt legitim az elôkészítô folyamat, és hogy a preambulum a történelmet torzítja, kizáró a családjog tekintetében. Szerinte a magyar jogszabály az EU-értékek lábbal tiprása, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Göncz Kinga (MSZP) EP-képviselô az uniós alapelvekért viselendô felelôsségre figyelmezteti az EU vezetôit, szerinte a magyar alkotmány nem felel meg ezeknek az elveknek.
Tabajdi Csaba (MSZP) Viviane Reding biztos asszonyhoz fordulva elmondta, a magyar alkotmány nem váltana ki önmagában ekkora vitát, ha nem lenne egy régebb óta tartó antidemokratikus gyakorlat része. Ennek keretében a magyar kormány szerzett jogokat vesz el bíróktól, rendôröktôl, magánnyugdíjpénztári tagoktól, az Alkotmánybíróságtól és az ombudsmanoktól. Fenyegeti a média és az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Jól jellemzi Lovas István (Magyar Nemzet, június 10.) a magyar és egyéb szocialisták nemzetellenes megnyilatkozásait:
„Azt a cirkuszt, amit ott a szocialisták, szélsôbalosok és liberálisok csaptak – és azt a gyûlölettel vegyes élvezetet, ahogyan azt tették – a most elfogadott magyar alaptörvény és csakis a magyar alaptörvény ellen, példátlan az utóbbi hét évben. Azok jelentették ki róla, hogy monarchisztikus, akiknek a hazájában királyság van. Azok ítélték el területen kívüliségi igényeiért, vagyis azért, mert állampolgárságot ad a határokon kívül élô magyaroknak, akiknek az országában, így Szlovákiában és Romániában, a határokon túl élô nemzettestvéreknek automatikusan szavazati jog jár. Azok beszéltek a magyar alkotmány múltba révedésérôl, akiknek az alkotmánya államvallást rögzít, vagy kötelezôvé teszi az ott élô, ôshonos magyar kisebbségnek a Nagymorva Birodalom vagy Cirill és Metód tiszteletét, és azok ítélték a zöld-ombudsmanról szóló új rendelkezéseket, akiknek az országában nincs zöldombudsman.
A látványt még »szebbé« tették azon magyarországi szocialistáknak még a korábban tôlük megszokottnál is dühödtebb felszólalásai a demokrácia, a szabadságjogok és az európai értékek nevében, akik 2006 ôszén azzal támadták az Európai Parlamentben az akkori szocialista–szabad demokrata kormány által elrendelt, páratlan rendôri brutalitás nyomán a témában Brüsszelben rendezett néppárti meghallgatást, hogy az ott felszólaló képviselôk álságos és áruló magatartásukkal olyan fórumon állítanak valótlanságot, amelyre az ilyen kérdések megvitatása nem tartozik.”
Ha a már az eddig is sok meglepetést hozott legújabbkori történelem most létrehozna egy új szovjet államszövetséget, netán a nyugaton kedvesebb trotszkiji változatában, Nyugat-Európa baloldali pártjai azonnal csatlakoznának hozzá. Ha ehhez kétség fûzôdne, tessék elolvasni, miként látta Vlagyimir Bukovszkij a Keletet eláruló Nyugat jellemtelenségét a 700 oldalas A moszkvai per címû könyvében. A szerzô a kilencvenes évek elején írta mûvét, amelyben elsôsorban a Szovjetunió és a Nyugat kapcsolatáról szól a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években.
Röviden fogalmazva: Bukovszkij mûve szenvedélyes vádirat az emberi szabadságeszmét eláruló és a szovjet vezetéssel összejátszó Nyugat ellen. Bár a szerzô hosszasan foglalkozik a Szovjetunió afganisztáni kalandjával, és az 1980–1981-es lengyel eseményekkel, a mû középpontjában az „enyhülés” politikájának kritikája áll. Ezt a politikát Bukovszkij szerint a kormányzó német szociáldemokraták találták ki a hatvanas évek végén, és hamarosan zászlajára tûzte Nyugat-Európa szinte minden szocialista, baloldali pártja.
A közzétett dokumentumokból világosan kiderül, hogy a felajánlkozók, a Szovjetunióval kapcsolatot keresô szocialista politikusok, gyorsan az Szovjet Kommunista Párt eszközévé váltak. Nem egy szocialista vezetô, így például Kalevi Sorsa finn miniszterelnök, közvetve vagy közvetlenül a KGB-vel is kapcsolatba került. Bukovszkij dokumentumokkal bizonyított leleplezései Nyugaton és Keleten egyaránt kevés sajtónyilvánosságot kaptak, és ha megjelent is valamilyen, egyes nyugati vezetôk számára „kínos” dokumentum – hosszú csend volt rá a válasz.
A szerzô könyvében többször is rezignáltan megjegyzi, hogy az „Ostpolitik” és a „Detante” egykori nyugati szószólói ma hôsként ünneplik magukat, mondván, politikájukkal ôk „lazították fel” a szovjet rendszereket, így döntôen hozzájárultak a Szovjetunió bukásához. Valójában nem volt fontos számukra Kelet-Európa sorsa, és az emberi jogok helyzetét sem viselték szívükön. A nyugati politikusok elônyösnek tûnô gazdasági kapcsolatokért és a fegyverzetcsökkentési tárgyalások látszateredményeiért könnyen feladták azokat a nemes értékeket, amelyek megvédése érdekében elôdeik vállalták a harcot a nemzetiszocialista Németországgal szemben.
A nyugati politikusok talán még a szovjet vezetôknél is jobban hittek a kommunista rendszer tartósságában és a Szovjetunió erejében. Nem is akartak küzdeni ellene, hanem megbékéltetésére törekedtek. Az „enyhülés” politikusait nem érdekelték a Nyugat-Európa és a Szovjetunió között elhelyezkedô megszállt országok. Ezt bizonyítja az SZKP KB egyik, Bukovszkij által közölt dokumentuma is, amelybôl kiderül, hogy csupán hónapokkal a prágai tavasz eltiprása után már informális kapcsolatfelvételre került sor a német szociáldemokraták és a szovjet vezetés között. 1981-ben a lengyel Szolidaritás szakszervezet betiltása és a nyílt katonai diktatúra bevezetése sem változtatott alapvetôen a zömmel szocialisták által vezetett nyugat-európai országok és a Szovjetunió közötti kapcsolaton. A nyugati vezetôk is elfogadták azt az – akkoriban mindenhol hangoztatott – állítást, hogy Jaruzelski tábornok lépése a szovjet beavatkozástól mentette meg Lengyelországot. Bukovszkij több dokumentummal is bizonyítja, hogy a szovjet vezetés nem vállalta az invázió kockázatát, csapatok küldése tehát nem volt tervbe véve.
Bukovszkij részletesen és dokumentumokkal alátámasztva, meggyôzôen fejti ki, hogy a kemény antikommunista politika hatvanas évek végi feladása Nyugaton elônyös helyzetbe hozta a Szovjetuniót. Miközben Nyugaton a békérôl, az emberi jogokról és a kommunizmus és a kapitalizmus lehetséges összenövésérôl beszéltek, addig a Szovjetunió gyors tempóban fegyverkezett, és hatalmát kiterjesztette a harmadik világ jelentôs részére. A Szovjetunió a világ minden pontján támogatta az Amerika-ellenes „felszabadítási” mozgalmakat, a kommunista birodalmon belül azonban – az 1975-ben a helsinki konferencián vállalt kötelezettségek ellenére – elnyomták, bebörtönözték és elmegyógyintézetbe zárták a polgárjogi mozgalom aktivistáit. Bukovszkij szerint az „enyhülés” legalább tíz évvel növelte meg a Szovjetunió fennállását.
Mindennek az 1979-es afganisztáni szovjet bevonulás vetett véget. A kalandorpolitika következtében a Szovjetunió tekintélye hirtelen és jelentôsen csökkent. A lehûlô nemzetközi légkört ügyesen fordította a Nyugat javára a Reagan-adminisztráció: olyan fegyverkezési versenyre kényszerítette a „Gonosz birodalmát”, amelybe az beleroppant. A Szovjetunió gazdasági és politikai válságát Bukovszkij szerint már Andropov fôtitkár is jól látta, de a rendszer szanálásának feladata Gorbacsovra maradt. Az új fôtitkár peresztrojkáról és glasznosztyról beszélt, de Gorbacsov nem volt újító. Nyugaton elhitette magáról, hogy az SZKP keményvonalas politikusaival szemben álló bátor reformátor, de hazájában ugyanúgy üldözte a másként gondolkozókat, mint elôdei, és a nyíltság politikájának meghirdetése ellenére nemcsak saját népét, hanem a szomszédos országokat sem tájékoztatta a csernobili atomkatasztrófáról.
Mi volt a Szovjetunió szerepe az 1989-es kelet-európai forradalmakban? – teszi fel a kérdést könyve utolsó fejezetében. A hatalomváltást mindenhol Moszkva kezdeményezte, annak érdekében, hogy liberális, de Moszkvától függô kommunista rendszerek jöjjenek létre.
Távoli szemlélôként figyeltük ezeknek az éveknek az eseményeit innét Ausztráliából. Bukovszkij könyve igazolja, hogy jól mértük fel a helyzetet, amikor arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy nem lesz felszabadítás, hogy a Nyugat harsány antibolsevizmusa hazugság, hogy olyan világ készül, amiben részünkre egy távoli központból mondják meg a tennivalót.
A baloldal azóta sem tett le a régen megálmodott, sokszor megjövendölt nagy, szocialista világállam eljövetelérôl, amiben feloldódnak a nemzetek. Csak azt nem értjük, miért lelkesednek oly kitartóan ilyen állapotért.
--------------------------------------------------------------
/Forrás: Csapó Endre 2011.06.25-i levele/*B.K-T.L.