AZ ANDOCSI MÁRIÁHOZ
Koldusboton, törött mankón
Jövünk búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján.
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más, ki virrasszon.
Baráttalan, testvértelen,
Hozzád ver a veszedelem,
Boldogságos Asszony!
Megcsúfolták, megpöködték,
Ami bennünk szép volt,
Kilencfelé hasogatták,
Ami rajtunk ép volt;
Tépett testünk megtapossák,
Ragadozók ragadozzák
Édes-kevesünket,
Koporsónkat faragdálják.
- Eléd sírjuk, magyar árvák,
A mi keservünket.
Idegenek megnevetik
Drága magyar szónkat,
Idegentől kéregetjük
Kenyerünket, sónkat.
Magyar kezek szántogatnak
Régi rögön új uraknak
Néped hegye-völgyén.
Más arat, hol mi vetettünk:
Jövevények, szolgák lettünk
Úr-apáink földjén.
Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriás ének.
*
Sík Sándor:
MAGYAR TÉL
1920.
Sár alatt, vér alatt,
Fekete vér alatt,
Alszik a magyar föld temető tél alatt.
A magyar Csonkon ezer a kisértet,
Sótalan és kenyértelen.
Dermedten feketéinek a rétek,
Hótalan, fehértelen.
Ólomarcú égen felhők feketülnek,
Szelek is elülnek,
Hallgat minden, némán, nesztelen.
Alszik a magyar föld meztelen.
Alszik a föld – de hátha van álma!
Öt pokol-év ha visszajárna!
S a hétszer-rém, a legutolsó!
Hahó! Mi volna az!
Alulról e földön valami döngöl:
Lázár Magyarország nagy melle zörömböl.
Ez a föld, ez a föld, ha mégse koporsó?…
Ha mozdul a méhén a magyar tavasz…?
Sár alatt, vér alatt,
Eleven vér alatt,
Dobog a magyar föld takaró tél alatt.
Húj, dögfalánk részeg garázdák
Hogy lesik a csupasz barázdát!
Álmatlanul és véresen
Meredez a sok vércse-szem!
A megölt magnak lihegését,
Átharapott szív pihegését
Húj, hogy vigyázzák!
És hogy lesik a fáradt gazdák
Reménységük gyenge malasztját!
Nehéz a szívük és setét
És a tavasz ígéretét
Keserű ima közt virrasztják.
Sár alatt, vér alatt,
Élesztő vér alatt,
Mozog a magyar föld termő tél alatt.
Jóságos Úristen, mi készül itt!
Micsoda fekete fakadás,
Micsoda sose-volt aratás,
Halálos tavasz ígérkezik!
Boldogtalan kezek!
Ebbe a földbe mit vetettetek?
Föld, föld, mivel vagy viselős?
Micsoda láztól eszelős?
Forró méhed mit bontogat:
Meleg magot, vagy csontokat?
Széthulló rög mit rejteget:
Kalászt-e vagy fent késeket?
Mit fon körül a zsenge lomb:
Gyenge hajtást vagy szuronyt?
A fák tövén a rőt avar
Nem kézigránátot takar?
A döngő fekete föld felett
Nyersen, keserűn ami száll:
Tavaszi szél, vagy a gyűlölet,
És vérszag és borzadály?
Aki átkot vet, halált arat,
A vér csak vért csorog!
Húj, ez a föld, ez a föld ha meghasad!
Az lesz a pokol-torok!
Sár alatt, vér alatt,
Parázsló vér alatt,
Dübörög a magyar föld zsarátnok tél alatt.
*B.Kiss-Tóth László 2011.01.09.
