Őszi képek
Gyöngül a nap sírnak a felhők
Hajlik a fű a szélben
kopaszodnak a fák
sötét címerrel gyászol a kukorica
Kifakultak az utolsó rózsák
csak a kikerics bujdosik még a réten
Érett almák pirosa lopózik
a hidegebb szürkék és barnák közé
pompás szőlők gesztenyék mosolyognak a dombhátakon
Keréknyomok vágódnak a sárba
prüszkölnek a lovak cuppog a csizma
Kutyák vinnyognak töppedt viskók előtt
Fekete varjak záporoznak a mezőkre
és rekedten panaszosan rikácsolnak
A bokrok fák térdig gázolnak
a nyirkos avarban
Nászra készülő szarvasok bőgnek
baglyok sikoltanak a csöndbe
Kihalt az erdő
Éjszakánként furcsa fények imbolyognak a lápon
s nehéz ködöktől fuldoklik a berek
A tél gúnyosan les már a távoli hegyek mögül
*
Őszi gondolatok
Ősz van
Botlik a láb bizonytalan a tekintet
megsápadnak a legszebb szerelmek
Az öregek messzire néznek
s bölcs derűvel átlépik az öröklét kapuját
Minket is átjár a változás szele
Dermesztő ujjak simogatják szívünket
csontunk beleremeg a fájdalomba
Befelé fordulunk
belső mélységeinkbe zuhanunk
Ősz van Elmúlt bennünk a nyár
*
Az elmúlás képei
Lelkem megfagyott kikötőibe
nem vitorlázik többé már hajó
Egyedül úszom a rémületbe
vert holdbéli táj sikoltó fájó
vérfolyamain Felmetszett testű
szétszórt gondolataim a társak
Őrzik tékozló szívem meséit
az elmúlás ködös könyvtárának
A jövő szikláira épített
felhők könnyében ázó kis házam
lassan elporlad mint a megégett
szerelem gyűlölet hamujában
Sötéten lázasan száguldoztak
játékos álmok vad látomások
bennem Kitárták zárt kapuikat
a közeli s távoli világok
Minden mélységben és csúcson jártam
voltam győztes és üldözött béna
az élet s a halál mámorában
ünnepelt hírnök s daltalan néma
Az öröklét bírája lesz hunyó
lehulló csillagomnak Virágzó
örvénylésben születek újra vagy
földet szór rám a végső harangszó
Kézbe veszem kopott furulyámat
s játszom egy kuruc búcsúéneket
Elhagy az öröm és el a bánat
Itt lenn elalszom s fönt felébredek
*
Ravatalon
Ezer barázda homlokán
ajkain megfáradt mosoly
hajában tél szívében csönd
s egy mélyen elfojtott sikoly
Lefogták büszke sasszemét
siratók szoknyája lebben
Itt hagyta földi világát
ki tudja mi vár rá ott lenn
A virrasztó gyertyák fénye
kialszik s föllobban újra
Merev a test de a lélek
fölkészül a végső útra
Elment ma ismét egy ember
fájdalom maradt utána
Szegény volt békés egyszerű
nem hagyott semmit se hátra
Nem kap ünnepi temetést
sem fényes papi beszédet
csak a kis harang köszönti
őt s a könny mosta gyásznépet
Összegyűlt érte a falu
búcsút vesz mindenki sorban
Levél hull a koporsóra
sírásók kapája koppan
Emléke lassan eltűnik
testét fölfalják a férgek
Keresztje elporlad kidől
Nyomába új holtak lépnek
Sírhantján nem lesz több virág
csontjára évek pora száll
Derűt és borút hoz a szél
s gúnyosan kacag a halál
/Forrás: Siklósi András 2010.11.06-i levele./
*B.K-T.L.
