Nagy magyar demokráciánk közéletében se szeri, se száma a tabutémáknak, amelyekről beszélni sem szabad, vagy, ha mégis muszáj, akkor csakis szigorúan meghatározott keretek között, bizonyos alapvető hittételeket elfogadva lehet elmélkedni róluk (holokauszt, a második világháború története, a zsidóság szerepe itthon és a nagyvilágban, Izrael, cionizmus, a cigányság helyzete, cigánybűnözés, faji kérdések, iszlám, bevándorlás, demokrácia stb.). Az alapvető hittételeket, axiómákat kétségbe vonni pedig szigorúan tilos. Ha valaki mégis megteszi, antiszemita, náci, rasszista, esetleg terrorista, akit „karanténba kell zárni”, vagyis ki kell rekeszteni a közéletből, és szóba állni sem szabad vele. (Ha pedig nagyon ugrál az illető, akkor még börtönbe is juthat.)
Úgynevezett demokráciánk egyik alapdogmája az alábbi állítás, amit lépten-nyomon hallunk „bal-és jobboldali”, „liberális” és „konzervatív” elemzőktől, politikusoktól és közgazdászoktól: „Magyarországot a külföldi befektetők finanszírozzák.” Nos, gondolkodjunk el ennek az állandóan ismételgetett kijelentésnek a mélyebb értelmén. Mit jelent az, hogy Magyarországot a külföldi befektetők finanszírozzák? Elvégre a józan ész mégiscsak azt sugallná, hogy Magyarországot a saját, keményen dolgozó polgárai tartják életben és működtetik, nem pedig a profitit hajhászó külföldi spekulánsok. Mindamellett nyilvánvaló, hogy amikor „hazánk finanszírozásáról” beszélnek, akkor az elmúlt közel négy évtized alatt felvett kölcsönökre gondolnak, melyek egy részét nagyberuházásokra, másik részét a költségvetés lyukainak betömködésére fordították, egy jelentős hányadát pedig egész egyszerűen ellopták. Joggal vetődhet fel azonban a kérdés, hogy miért kell egyáltalán Magyarországot kívülről „finanszírozni”, tekintetbe véve azt a tényt, hogy mióta „finanszíroznak” bennünket, azóta egyre többet dolgozunk, ugyanakkor egyre rosszabbul élünk, ráadásul a „finanszírozók” az összes értékeinket felvásárolták, nekünk pedig semmink sem maradt.
De hát nem lennénk képesek mi, a trianoni határok között élő magyarok hazánkat „finanszírozni” ilyen színvonalon, ahogy a szentséges „külföldi befektetők” teszik? Végtére is Magyarország kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik, az itt élők ellátásához szükséges élelmiszert egészen biztosan elő tudnánk állítani, és a történelmi tapasztalatok szerint ipart is tudunk teremteni. Igaz, egyre kevesebb gyermek születik, és egyre több az idős ember, és általában az eltartottak száma is folyamatosan nő, és ezzel a rettenetes gonddal, és más alapvető sorskérdéseinkkel is szembe kellene nézni egyszer, de vajon nem akadálya-e a szembenézésnek az, hogy a „külföldi befektetők” kegyelemkenyerén tengődünk? Egyébként pedig soha sem állította még senki, hogy a „külföldi befektetők” azért olyan nélkülözhetetlenek, mert kevés gyermek születik, és egyre több a nyugdíjas.
De vajon mi történne abban az esetben, ha a „jóságos” befektetők nem „finanszíroznának” tovább bennünket? Nos, ilyen formában nemigen illik feltenni ezt a kérdést, amely talán nem is korrekt politikailag, mindamellett elemzők, közgazdászok és politikusok megnyilatkozásaiból arra következtethetünk, hogy a „minket finanszírozó külföldi befektetők” nélkül rettenetes katasztrófa szakadna a nyakunkba: nem lehetne kiutalni a fizetéseket, a nyugdíjakat, legott összeomlana az egész gazdaság, leállna a közlekedés, becsődölne az oktatás és az egészségügy, és éhínség ütné fel a fejét. Mindez a borzalom pedig logikusan következne abból a tényből, hogy a „külföldi befektetők finanszírozzák Magyarországot”. Semmi kétség, „jótevőink” rettenetes bosszút állnának rajtunk, ha elhajtanánk őket melegebb éghajlatra, mindamellett képtelen vagyok megérteni, hogy miért ne tudná tízmillió magyar ember okosan és értelmesen megszervezni és felépíteni a saját életét, a saját hazáját. Igaz, immár lassan 500 esztendeje mindig akad valaki, aki kívülről kegyeskedik „finanszírozni” minket, de hát lássuk be: az elmúlt fél évezredben, vagyis amióta – rövid megszakításokkal – a magyarság gyarmati sorban tengődik, a nemzet életereje gyorsuló ütemben hanyatlik.
Egyébként hogy valami nincsen rendjén a „hazánkat finanszírozó külföldi befektetők” körül, jól mutatja az a tény is, hogy közülük igen csak ritkán jelenik meg bárki is a nagy nyilvánosság előtt. Szociológusok, történészek, újságírók nem írnak tanulmányokat, cikkeket, „szociográfiákat” a „külföldi befektetők” életéről, vallási, faji, illetve korösszetételéről. Persze ami a faji összetételt illeti, lehetnek sejtéseink, mi több, bizonyos tapasztalataink alapján megalapozott következtetésekre is juthatunk, amelyekre azonban még csak utalni is a politikailag korrekt beszéd súlyos megsértésének, sőt, antiszemitizmusnak minősül.
A „minket finanszírozó külföldi befektetőkről” szóló elképesztően hamis propagandakampány nyomán azt a képzetet kívánják kelteni honfitársainkban, hogy a „külföldi befektetők” nagyon jó emberek lehetnek, ha egyszer minden ellenszolgáltatás nélkül, csupa emberbarátságból hajlandóak „finanszírozni” minket. Mi másért adnák a pénzt különben? A hazug médiájuk révén el szeretnék hitetni velünk, hogy ha ők, a „minket finanszírozó külföldi befektetők” nem lennének, minden tönkremenne, és teljes nyomorba és anarchiába süllyedne az ország. Ezért tehát jobb, ha mindenünket, amink még van, odaadjuk nekik, és alávetjük magunkat akaratuknak és parancsaiknak.
Perge Ottó
/Forrás: Kuruc.info 2010.09.16./ *B.K-T.L
