Megjegyzésem:
Mint a Vas Megyei Területi Választási Bizottságnak a /4 évvel ezelőtti parlamenti választáshoz delegált,/  volt tagja, javasolom a  Jobbik minden egyes szavazókörbe delegált  tagjának:
1., A szavazás megkezdésekor le kell ellenőrizni  a szavazólapkötegek épségét, nem volt-e bpntva, majd össze kell hasonlítani a szavazólapok mennyiségét a szavazásképes polgárok számával. Elvileg annyi szavazólapnak kell lenni, ahány választópolgár regisztrálva lett a szavazókörben.
2., A szavazóhelyiséget sem étkezés, sem cigarettázás, sem vécézés céljából olyankor ne hagyják el, amikor nincsenek szavazók a helyiségben. Nehogy a fel nem használt, előre biztos 20-30-40 %-ból  egy kötegnyi  XY jelölt részére előre kitöltve az urnába bedobásra, majd ugyanennyi  az YZ jelöltre leadott szavazatok  számlálása közben, egy óvatlan pillanatban kivételre kerüljön.
3., A szavazatok összeszámlálásánál különösen figyeljenek arra, hogy valamelyik számlálóbizottsági tag  egy-egy óvatlan pillanatban, míg mások a számlálással lesznek elfoglalva, szándékos rontás céljából  nem tesz-e még egy x-et az YZ jelöltre leadott szavazólapra. 
4., Figyelemmel kell lenni arra is, hogy YZ esetében nem túl sok-e a rontott szavazólap.
5., A  fel nem használt /eredeti!/ szavazólapok számának meg kell egyezniük a szavazáson részt nem vett szavazóképes polgárok számával! A fel nem használt szavazólapok kötegelésénél nagyon vígyázzanak arra, hogy rendben legyen dobozolva, a doboz átkötve, lebélyegezve és regisztrálva!
6., A szavazatszámlálási jegyzőkönyv 1 hitelesített példányát mindenképpen kérjék el!
7., Amennyiben a szavazás időszakában vagy a szavazatok összeszámlálásakor szabálytalanságot tapasztalnak, vetessék jegyzőkönyvbe és azonnal jelezzék a pártjuknak.
B.Kiss-Tóth László.
---------------------------------------------------------------------------------------------------
/Forrás: "Endre Q" <endre.q@gmail.com 2010.04.01./

Választási csalásra irányuló előkészületek zajlanak ?

"Bhasil Mohamed, marokkói állampolgár lett a cég (és a választási rendszer jegyzékkészítő program szoftverek forráskódjának) új tulajdonosa."

A JOBBIK K Ö Z L E M É N Y E !

A Jobbik megdöbbentőnek és egyben felháborítónak tartja, hogy a közelmúltban Magyarországon ismét (immár dokumentumokkal is bizonyítható módon) választási csalásra irányuló közvetlen előkészületek történtek, ráadásul minderre egy volt belügyi dolgozók által alapított, nemzetbiztonsági felügyelet alatt álló cég környezetében került sor. Az ügyben ezidáig kiszivárgott sajtóinformációk ellenére a szocialista kormányzat mély hallgatásba burkolózott.

Az Idom 2000 Zrt. immár hosszú ideje végez a magyar állam számára nemzetbiztonsági felügyeletet igénylő szoftverfejlesztői tevékenységet, így egyebek mellett a 2006-os és 2010-es választási rendszer jegyzékkészítő programjainak fejlesztésére is ez a cég kapott állami megbízást. Feltűnő, hogy a céget a döntéshozók mennyire tartósan be akarták betonozni ebben a jól fizető és a választások tisztaságának szempontjából kulcsfontosságúnak mondható feladatkörbe, ugyanis mindennemű kritika nélkül tudomá sul vették, hogy a cég zárt forráskódú szoftvert alkalmaz, azaz ha egyszer megbízták a feladat elvégzésével, akkor a későbbiekben a szerzői jogokra való hivatkozással már csak ugyanez a cég, azaz a forráskód tulajdonosa végezheti a szoftverrel kapcsolatos összes feladatot. Érdemes megnéznünk, mit tartalmaz ebben az ügyben a Jobbik programja:

„Az e-közigazgatásban és az e-közszolgáltatásokban meg kell törni a jól ismert monopolhelyzetet. Más – részben európai uniós – országok sikeres gyakorlatának tapasztalatai alapján minél szélesebb körben kell támogatni a nyílt forráskódú szoftverek (OSS) használatát, ami nem csak jelentős költségmegtakarítást tesz lehetővé, hanem megszünteti a monopolhelyzetű szolgáltató zsarolási potenciálját, valamint tág teret enged a magyar informatikai szakemberek, vállalkozások szakmai érvényesülésének.”

A választási rendszer működését biztosító program forráskódjának tulajdonosa, a nemzetbiztonsági felü gyelet alatt álló Idom 2000 Zrt. furcsa piaci manőverekbe kezdett: a 2004 február 2-án alapított építőipari céggel, az É.B.SZ.K. Építőipari és Szolgáltató Kft.-vel épített ki szoros üzleti kapcsolatot. A személyi összefüggések nyilvánvalóak: Kovács Zoltán, az Idom 2000 Zrt. volt tulajdonosának veje, Vódli Ferenc volt ekkor az É.B.SZ.K. Építőipari és Szolgáltató Kft. tulajdonosa. Bár a rokoni kapcsolatok a legritkább esetben képesek biztosítani egy építőipari cégnél a több százmillió forint kifizetését megalapozó informatikai szakértelmet, az építőipari cég komoly szoftverfejlesztési munkákra irányuló megbízások egész sorát nyerte el az Idom 2000 Zrt.-től. A birtokunkba került APEH büntető feljelentés tanúbizonysága szerint az É.B.SZ.K. Kft. részére több mint 545 millió forint kifizetésére került sor. Érdekességképpen jegyezzük meg: az APEH kimutatása szerint a vizsgált időszakban 1,228 milliárd Ft-ot vettek fel készpénzben a cég bankszámlájáról.

Ennél is érdekeseb b azonban a két cég között köttetett, szintén a birtokunkba került vállalkozói szerződés szerzői és felhasználási jogokat szabályozó része: a szoftverrendszerek forráskódja, tárgykódja, programjai és annak részletei, moduljai, szoftverdokumentációi az építőipari cég tulajdonába kerültek, míg a megrendelő Idom 2000 Zrt.-t csak a vagyoni jogosultság illeti meg. Az ügyben újabb fordulat állt be, amikor az APEH 2008. július 2-án értesítette az É.B.SZ.K. Kft-t az adóellenőrzés július 8-án történő megkezdéséről. A Cégbírósághoz július 9-én változásbejegyzési kérelem érkezett, mely szerint Bhasil Mohamed, marokkói állampolgár lett a cég (és a szoftverek forráskódjának) új tulajdonosa. A cégbíróság a változást 2008. július 29-én bejegyezte, majd augusztus 21-én közzétette.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Idegenrendészeti Hatósági Osztálya és a Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatala Hatósági és Felügyeleti Osztálya az APEH megkeresésére kö zölte: Bhasil Mohammed sem az idegenrendészeti nyilvántartásban, sem a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban nem szerepel. Bhasil Mohammed soha nem járt a schengeni övezetben, így hazánkban sem, ennek ellenére az É.B.SZ.K. Kft. tulajdonosaként jelenleg ő a 2010-es választási rendszer forráskódjának tulajdonosa.

A Nemzetbiztonsági Hivatal furcsamód nem aggódik azon, hogy a magyar választási rendszer forráskódjának tulajdonosa egy olyan külföldi állampolgár, aki még soha nem járt Magyarországon . Nem tudunk olyan nemzetbiztonsági, vagy a külföldön illetékes Információs Hivatal által elvégzett vizsgálatról sem, amely az új tulajdonos személyének feltérképezésére, nemzetbiztonsági átvilágítására irányult volna. A szocialista kormányzat szintén nyugodt, a pártok részére nyújtott tájékoztatón mosolyogva nyugtatják meg az aggódókat: nincs a választási rendszer körül semmi gond, igaz, a forráskód jelenlegi tulajdonosáról gyakorlatilag semmit nem tudunk, sőt, a birtokába került sok egyéb mellett az okmányirodai rendszerek forráskódja is...

A választási eredmények manipulációját lehetővé tevő választási csalás kiküszöbölésére a Jobbik számára egyetlen esély kínálkozik: minden egyes szavazókörbe delegálnunk kell egy-egy aktivistát. Ennek megfelelően egy alternatív szavazatösszesítő rendszert állítunk fel és mi magunk is figyelemmel fogjuk kísérni a szavazások hivatalos eredményét, hogy ezáltal is megóvjuk a 2010-es magyarországi választások tisztaságát.

Volner János
a Jobbik Rendvédelmi Kabinetjének elnöke 
Közli:B.Kiss-Tóth László