Szász Lóránt versei:
(Helyzetjelentés egy süllyedő országról)
TALPIG-ÉRŐ KABÁTBAN
Lehet, hogy fáradt
kiszipolyozták, trancsírozták,
lett büszke sasból rívó kánya,
elaltatták és tettek rája.
Gazdái rútak, restek, férgek,
rázzák a csörgőt, csengőt, gongot,
őrölnek csontot, lelket. Folt ott
a hétvezér, mert foglalt dombot.
Lehet, hogy egyszer még feléled,
fokost rakad, és nem lesz véreb :
az unokádnak elmeséled.
Meghallgattuk
Meghallgattuk a végső verset,
a kék madár még énekelhet,
a pásztorok libát terelnek.
Inog csimbók a barmok farkán,
a véreb véres vizet nyal már,
féreg rág a félérett almán.
Dörög az ég, a fészer omlik,
féltében lyukba mászik sok gyík,
kotlós pucéran macskát kotlik.
Ki arra megy, ki erre lábol,
az ördög szól az Országházból :
a bajadér Gordonnak táncol.
A borz
A borz odvában búzát tárol,
bankár a bankban bohóc, báb, toll.
Kimérték már a termő földet,
a kormány új szerződést köt meg.
Levágtak ott már minden barmot,
Gordon kertjében libát tartott,
macesz-levest főz ma ebédre,
példaképe Piroska férje.
A zsinagóga terme véres,
a zsenge bőr még mindig kényes,
saktert akarnak gondnokunknak :
élnek még és meg nem buktak.
A számból
A számból kihulló szavaknak
nyomai mindig megmaradnak :
ahol vetnek, ott aratnak.
Begyűjteni kévébe a termést
vasvilla és szekérderék kell még,
csak a lovas és ló el ne essék.
Felszántani a szikes mezsgyét
lesznek karok és jószerencsék.
Te kicsi szó, te menj még !
A tó mellett aratnak,
a nád tövén a halnak
frissen-sült kenyérből adnak.
A törvények
A törvények már mind halottak,
csalnak, hazudnak, vernek, lopnak,
a karám falára rápisálnak,
homlokunkon grafitti-szálak.
Elégették azt a könyvet,
amiből súlyos szavak pörögtek,
átmázolták kékre a zsákot,
amiben lisztet hoztak lányok.
Begyűjtöttek fegyvert és mannát,
végső áldást a hóhér ad ránk,
már kereszt nélkül is temetnek,
a pap nem áldoz, nem is esket.
Nem térdepelnek le imára,
üresen kong az Isten háza.
Harang nem szól, ha tüzek gyúlnak,
a kút kiapadt, a szenny túl nagy,
medvék, madarak menekülnek,
fészkét leverték itt a fürjnek.
Ki erre fut, ki arra lábal,
kalácsot sem sütnek kovásszal,
feltüzelték a május-fákat.
Hívhatod ezt te a hazádnak ?!
Az égigérő
Az égigérő fa alatt,
pokolból gyökerező mában,
fehér jácintok között
egy üveggolyót találtam.
Játszani kezdtem én vele,
elguritottam bátran,
koccant a falban és legott
legyökerezett a sárban.
Kerestem aztán két napig,
a lábamat lejártam,
aki a mesét nem hiszi,
ne higgye el, hogy nyár van.
Hőkölünk néha és megyünk
talpig-érő kabátban,
golyót keresünk, és kapunk
géppisztoly-rakással.
Megmaradni
Megmaradni bátornak tisztán
lehetsz Fanyűvő János, Trisztán :
az élet vizéből ittál.
Felvenni immár azt a vértet
kígyófészekbe soh'se lépjek,
szájamból szóljon még az ének !
Szembenézni májusi fákkal
trillázik égen is madárdal :
találkozunk az ősapákkal.
Feljön-e majd a Hajnalcsillag,
amire rábólintunk : itt vagy,
a jelen a jövőnek mit hagy ?
Romokat-e, vagy kőből várat,
amit vihar meg nem rázhat ?
Vedd vissza végre a hazádat !
Zas Lóránt
