ANDREA, HOVA TŰNTEK EL A PÁLYÁZATI /KÖZ/PÉNZEK?


Közli:
B.Kiss-Tóth László
/Forrás: BGYINFO Fóruma 2009.júl.14./
szerző: naonjó


Alföldi Andrea nemcsak az abortuszkérdésben választáspárti, hanem a jelek szerint a közpénzzel való elszámolás ügyében is.
A mostanában a neofeministák zászlóvivőjeként megjelenő, az MSZP reformjáért és a szélsőjobb ellen harcoló Alföldi Andrea korábban a Nebántsvirág Egyesület vezetőjeként a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) döntéshozó szervének tagja volt. Ez idő alatt a Nebántsvirág mintegy húszmillió forintos támogatást kapott, ám csak az először elnyert ötmillióval számolt el az egyesület, majd egyszerűen eltűnt.

Civilek a szélsőjobb ellen – tüntetés a Magyar Gárda, a Jobbik és a Fidesz ellen, a szabadságért, a plakátokon női Jézusokkal (a fotón nem Alföldi Andrea látható) (Fotó: MTI - Bruzák Noémi)

A gárdaperben hozott másodfokú ítélet apropóján Civilek a szélsőjobb ellen címmel rendezett tüntetést július 2-án a Baloldali Feminista Hálózat. A szervezet vezetője, Alföldi Andrea azt mondta, hogy "ez sajnos csak egy csatagyőzelem, a háborút még nem nyertük meg", s a Jobbikot új magyar fajvédő pártnak nevezte. Arról is beszélt, hogy a történelem folyamán mindig akadtak, akik mások tudatlanságára, félelmére alapozva próbáltak érvényesülni.

Alföldi Andrea "hivatásos civilként" nem tétlenkedett korábban sem, a Szociális Charta 2008 mozgalom alapító tagja, három hónappal később pedig a Pallas Páholyban bábáskodásával újabb szervezet született – "a Szociális Charta 2008 tapasztalt és a tetterőben sem szegény asszonyai vállalták fel, hogy létrehozzák Magyarországon az Európai Feminista Kezdeményezés (Egyesület) helyi szervezetét" – olvashatjuk a Gondolkodjunk együtt! honlapon. A "tapasztalt és tetterőben sem szegény" hölgy tavaly a pécsi "lázadó" szocialista Komáromi Istvánt is megkereste, és felkérte, hogy a Baranya megyei Zöld Tett Társulás egyik vezetője legyen. A párt reformjánál azonban, úgy tűnik, mégiscsak fontosabb neki a szélsőjobb elleni harc, a május 9-re szervezett Tiltakozzunk együtt a kirekesztés és a gyűlölet ellen! című rendezvényt például duplán támogatta: csatlakozott a Zöld Tett és az Európai Feminista Kezdeményezés is. "Ma újra embereket ölnek meg pusztán a származásuk miatt. Ez tűrhetetlen!" – állapították meg a szervezők. (Akik egyébként felkérték a résztvevőket, támogassák hozzájárulásukkal a Roma Polgárjogi Alapítványt, mert "a demonstrációra sok cigány ember szeretne eljönni, akinek gond az útiköltség".)

A sajtóban most a neofeministák zászlóvivőjeként megjelenő Alföldi, aki szerint az anyának joga van dönteni gyermeke élete felett, korábban – legalábbis papíron – éppen a gyermekek érdekeiért szállt síkra, mégpedig nemzetközi szinten, a Nebántsvirág Nemzetközi Gyermek- és Ifjúságvédő Közhasznú Egyesület elnökeként.
Az egyesület tizennégy pályázatot nyújtott be a NCA-hoz, 2004-ben négyet, 2005-ben ötöt, 2006-ban szintén ötöt. A működésen kívül a pályázati célok a következők voltak: "civilszervezetek nemzetközi szerepvállalásának erősítése, nemzetközi tevékenységének támogatása", "a civil sajtó fejlődésének támogatása", "civilszervezetek társadalmi kommunikációjának támogatása". Az NCA honlapjának tanúsága szerint egyetlenegyszer sikerült elszámolnia a kapott összeggel: a 2004-ben működésre elnyert ötmillióval. Ugyanebben az évben kapott az egyesület további 7,9 millió forintot, 2005-ben pedig 7,4 milliót, és még 2006-ban is megítéltek neki több mint hárommilliót – igaz, ez utóbbit már nem kaphatta meg a szervezet. Az utólag szerződésszegéssel minősített pályázatok összege tehát meghaladja a 15 millió forintot.

Az NCA Országos Hatókörű Civilszervezetek Támogatásának Kollégiuma 2007 januárjában megállapította, hogy a Nebántsvirág nemcsak, hogy nem küldte meg a 2005-ös támogatással kapcsolatos beszámolót, de a felszólításról szóló küldemények tértivevényét sem vette át 2006 tavaszán és őszén (noha abban az évben még pályázott – a szerk.). "A Nebántsvirág Egyesületet a kezelő szervezet hónapok óta sem írásban, sem telefonon nem tudja elérni" – jegyzi meg emlékeztetőjében a kollégium.

Feltettük a kérdést az NCA-nak: visszafizette-e végül a Nebántsvirág a kérdéses összeget? Másrészt, nem volt-e szabálytalan, hogy az egyesület pályázott, hiszen Alföldi az NCA döntéshozó testületének tagja volt. Ferencz Klaudia, az NCA hazai programigazgató-helyettese közölte: Alföldi Andrea 2004. március 1-jétől 2006. január 31-ig volt az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiumának tagja, testületi tagsága azonban az NCA-ról szóló 2003-as törvény értelmében nem volt összeférhetetlen az egyesületben betöltött tisztségével. A programigazgató-helyettes megerősítette: a szervezet tartozása ma is fennáll. A kollégium 2007. február 3-i kezdettel kizárta a támogatási lehetőségből a Nebántsvirágot, egyebek közt "hivatkozva az Állami Számvevőszék jelentése által feltárt szabálytalanságokra és a Magyar Államkincstár által lefolytatni kívánt helyszíni ellenőrzések pályázó általi hátráltatására".

Alföldi Andrea lapunknak azt mondta, hogy részletfizetést kért az APEH-től, a felvett támogatási összeg "visszafizetés alatt van", és sok tanulsággal szolgált a történet, de erről bővebben nem szeretne beszélni.
Az embertisztelet humanista eszméjének hirdetője
Alföldi Andrea 1989–1990-ben az MSZMP Politikai Főiskolájának nappali tagozatára járt, majd az ELTE BTK történész szakára, három évig BM-ösztöndíjasként. 1996 és 1998 között a Belügyminisztériumban dolgozott, az Orbán-kormány alatt pedig előbb a Miniszterelnöki Hivatalban, majd az Igazságügyi Minisztériumban tevékenykedett. A kormányváltás után a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban helyezkedett el, 2007-től pedig az Országgyűlés Hivatala foglalkoztatja. Az MSZP tagja, a Baloldali Zöldek-Zöld Tett Társulás elnöke, az Európai Feminista Kezdeményezés magyarországi tagszervezetének vezetője. Radikális szociáldemokratának vallja magát, a baloldali feminizmusról pedig azt írja: "Az embertisztelet humanista eszméjét hirdetve, az abortusz kérdésében választáspárti, vagyis az anya saját teste és gyermeke feletti döntés jogát pártolja."

Egy betiltott plakát
Alföldi Andrea blogjának fejléce egy francia divatház reklámkampányaként 2005-ben Milánóban és Párizsban nagy botrányt kavart fotó felhasználásával készült. A Tribute to women (Tisztelet a nőknek) elnevezésű képet a divatház szerint Dan Brown A Da Vinci-kód című regénye ihlette. A reklámfotó Az utolsó vacsora parafrázisa, a Leonardo festményéhez hasonló kompozícióban tizenegy, a divatház kollekciójába öltözött hölgy látható, a női Jézus hippi stílusú öltözéket visel, Mária Magdolna helyén pedig egy félmeztelen, farmernadrágot viselő férfi áll háttal, az egyik nő vállára borulva. A katolikus egyház keresete alapján a bíróság mindkét városban betiltotta a plakátot, és eltávolítására kötelezte a divatházat. (Csáky Marianne képzőművész írása nyomán.)
Korompay Csilla

„Lehetetlen, hogy igazságtalanság, szószegés és hazugság tartósan hatalomra jussanak. Ilyen hazugságépületek csak egy ideig ámíthatnak. De idővel összeomolnak”-Démosztenész
naonjó