„Legszebb
építészeti örökség megmentése és helyreállítása csak az egész
ország akarata, összefogása és
anyagi áldozata révén volt lehetséges” – írja 1988-ban Turjányi Papp Melinda,
majd így folytatja: a legtöbb bizonyító anyagot mégis a pusztítás nyomán a helyszínen talált kőtöredékek, és a
rommezők rétegeiből még kiolvasható adatok nyújtották.
Létező értékeink felmutatásának szándéka annak a
számbavehető akaratnak a legnyilvánvalóbb bizonyitéka Kárpát-medencében, hogy
ahol a történelem viharai a „kis Magyarország” árnyékában, trianoni
békeszerződés, világháború érintettjeinek egyszerre recsegtek az ezeréves
oszlopok: a rend, hit, jóság és becsület
- jelentős anyagi kár és emberélet veszteség mellett, - megtanultuk mit jelent: ahol a part szakad.
Újraértékelődött a
magyar állampolgársággal a régiós koncepció, sajátos térségi szerepkört kapott
a kulturális, turisztikai, egyházi, valamint a civil szférához tartozók tevékenysége. Ideértve a számos testvérvárosi, illetve
testvértelepülési kapcsolatokat is. Egyre erősebb, bensőségesebb és
rendszeresebb a cserelátogatás a különféle érdeklődésű közösségek körében.
Egyszerűen arról van szó, hogy eljött az ideje: el kell indulnunk. Elindulunk
egymás felé. Mert nincsen más út. Szerre, egyszerre, egyenként, kisebb, nagyobb
közösségekben...?
Csak az állatok
életéből tanult egy idős asszony, akiről az olvastam, hogy visszavonult, szemlélődő életmódja miatt a
világ különcnek tartott – megkérdezték egyszer, hogy miért kerüli az emberek
társaságát és miért merül olyan szívesen
az állatok életének szemléletébe? Így felelt: „ Az állatokban sokkal több
összetartást, önzetlenséget és szeretetet fedeztem fel, mint az emberekben. Az
emberek között például azt látom, hogy egymás
gondján-baján legtöbbször csak üres frázisokkal sóhajtoznak, de a
segítésre nem gondolnak: arra rá nem érnek: az alól minden elképzelhető módon
kibújnak. Ezzel szemben megfigyeltem egyik sétám közben az erdőszélen egy kis
temetőbogarat, amikor egy egérhullát akart a leendő gyermekei számára elásni. Amikor meggyőződött róla,
hogy egymaga képtelen a keményre taposott út közepéről a puhább földre
vonszolni a kis hullát: tovaröpült társakat hívni: pár perc múlva negyedmagával
tért vissza s egy-kettőre alábujván a kis hullának, négyen hátukra vették, a fű
szélében elhelyezték és villámgyorsan elásták. Utána azonnal továbbrepültek a
kis felebarátok, nem várva jutalmat, sőt köszönetet sem. Így van-e ez az
emberek között? Sok ilyen megfigyelésem van az állatok életéből, ami engem
gyönyörűséggel tölt el: az emberektől ide menekültem”
- fejezte be keserű szívvel . Nem
cselekedett helyesen a mi
asszonyunk, mert ott rekedt a vélt
intelligeciájával, a hiányos emberismeretével, ahol a part szakad. Meg
kell keresnünk és meg fogjuk
találni az embereket! Ehhez
szükséges a tulsó part!
Ismét az emberi élet döntő kérdéseivel találkozunk. És ez
nem csoda, mert az élet maga állít oda: megdöbbenni, megtorpanni, majd hinni
tanít. Még a „hit” szó igazi
jelentésével sem vagyunk tisztában. De még a
keresztyének sem mindnyájan. A mindennapi életben szerzett tapasztalataink
azonban eligazítanak. Hinni mindig annyit jelent, mint bízni valakiben. A hit
mindig valami gyakorlati. Bízni valakiben aki tud segíteni, akinek hatalma van,
ereje és könyörülő szíve van. A hit háttere is
mindig sötét, homályos, amelyből a hit tárgya, akire bizalmunk irányul,
hisszük, hogy kisegít bennünket. „Pucoljatok meg egy ablakot, hadd lássék,
milyen koszos a többi.” (Villányi László) A hitben éppen ezért soha nincs
érdem: a hit az emberi léleknek ösztönszerű odafordulása a Segítő felé, aki
„tud és akar segíteni”. A hit ereje, érdeme nem a hitben, hanem a hit tárgyában van. Különben már
Seneca is tudta, hogy „a könnyű dolgok beszélnek, a súlyosak némák.” Mi,
keresztyének az igaz, hatalmas Istenben hiszünk, azért birtokosai vagyunk az ígéretnek,
miszerint: „a hivőnek minden lehetséges”. Ha pedig egy dolog javulni látszik -
csak úgy magától - akkor valami fölött átsiklottál; azt pedig
nem szabad.
Ahol a part szakad... ott a ami számunkra megvan a tulsó
part.
A biztos
magyar part!
A szöveg
megállapítását végezte:
Pásztori Tibor Endre
