Cigány-e vagy?

Nézd má’ a hülyét…, Gyurcsány Ferenc “Én is cigány vagyok” táblával a nyakában néhány száz dékás cimborájával tüntetett a Fidesz székház előtt vasárnap délután azért, hogy a Fidesz zárja ki Bayer Zsoltot a pártból a múlt héten a Magyar Hírlapban megjelent cigányságot elítélő véleménycikke miatt. Jórészt idősebbek jelentek meg az eseményen, akik közül többen viseltek Én is cigány vagyok táblát a nyakukban, ahogy Gyurcsány Ferenc a DK elnöke is. 

Ti Demokratikus Koalíció meg Feri nem “cigányok” vagytok hanem hülyék, nagyon hülyék. Azért tüntettek, hogy a Bayert zárja ki a Fidesz? Ez ám a hazafias cselekedet, nem ám feltűnési viszketegség meg szereplési vágy mert nyilván ha a Bayert kizárja a Fidesz radikálisan csökken a cigány meg nem cigány bűnözés. Ezzel meg is oldottátok a problémát és “megcselekedtétek amit a megkívánt a haza”. Részetekről legalábbis ennyi…. Gondolom majd hőzönghettek, hogy ti bizony mindent megtettetek a cigány és nem cigány bűnözés visszaszorítására, még egy idióta táblát is a nyakatokba akasztottatok… Nevezetes…. Ezzel a megmozdulással letettétek a voksot a gyilkosok, rablók, fosztogatók és egyéb köztörvényes bűnözők mellett…

Ez amit az elmeháborodott Gyurcsány produkál néhány követőjével pótcselekvés, nem más. Nem oldódik meg vele semmi, nem az a megoldása a nagyon elszaporodott keménybűnözés megállításának, hogy publicistákat “elítélünk” amiért megírják a dolgokat. Azt, hogy hogyan írják részemről ugyan vitatható, de az nem, hogy katasztrofálisan rossz, bizonytalan helyzetben a jogszabályok módosítása, keményítése, szigorítása a megoldás és bizony be kell vezetni az “elrettentés” intézményét ami nem újkeletű legfeljebb eddig nem mondtuk ki. Valamivel vissza kell fogni ezeket a gyilkosokat, ezeket az alávaló szemeteket akik két-háromezer forintért képesek öregeket agyonverni. Nos, ezek akik ezt megteszik, nem egyenrangú emberként kezelendő embertársaink, hanem egy másik faj, - az emberiség szemete, hulladéka -, ami fölé kell kerekednünk mert különben ők pusztítanak el bennünket. És igen, föléjük kell kerekedni, de csak ezeknek….
 



http://www.facebook.com/jadranovic

http://www.facebook.com/jadravica

http://www.facebook.com/jadrankavilaga

http://www.twitter.com/jadravica

http://www.youtube.com/Jadravica

… ésatöbbi :)


Még több itt: http://jadravica.tumblr.com/archive