a szerző képe
- 2012. október 3., szerda
Álláspont
Pintér Balázs
Még
az újságírókat is meglepte Lázár János Miniszterelnökséget vezető
államtitkár hétfő reggel. A nemegyszer – valljuk be – igencsak
semmitmondó kormányszóvivői tájékoztatókhoz szokott kollégák egy reggeli
futásnál is felpezsdítőbb bejelentést hallhattak. Lázár János arról
beszélt, hogy a kormány – kivételes sürgős eljárást kérve az
Országgyűléstől – lényegében megszüntetné a pénznyerő automaták
üzemeltetését Magyarországon.
Amikor e sorokat írom, a jelen lévő kormánypárti és jobbikos képviselők 238 igen szavazatával, egy nem és nyolc tartózkodás mellett a parlament már el is fogadta az új szabályozást, amelynek értelmében pénznyerő automata a továbbiakban csak koncessziós játékkaszinóban működtethető, jelenleg három ilyen található az országban.
Mielőtt bármi mást mondanánk, szögezzük le: ha sok minden másért kritizáljuk is „a kétharmadot”, kétségkívül „a kétharmad erejében” rejlő siker ez. Mert az „ágazatban dolgozók” munkahelyéért oly szívszaggatón aggódó lobbik hangzatos kijelentései ellenére ez bizony siker. Rendteremtés, amely persze a liberális világban értelmezhetetlen fogalom. Az ember ugyanis szabad, és joga van mindenre. Joga van magát, a családját, a szűkebb környezetét tönkretenni, joga van játszani – miközben másoknak joga van ebből nagyvállalkozóvá lenni. „Nyerőgépekről” beszélünk – szigorúan csak idézőjelben –, hiszen talán mindannyian ismerünk e nyerés bűvöletében függővé vált, autójukat, házukat, munkájukat, végül családjukat elveszítő szerencsétleneket. És az is köztudott, miként landolnak a segélyek, a családi pótlékok, más kisebb-nagyobb juttatások a félkarú rablókban éppen azokon a vidékeken, ahol a legkiszolgáltatottabban, a legnagyobb nyomorban élnek.
Huszonegy esztendeig pusztíthatott palackból kiengedett szellemként a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény. A jogszabály nyomán 1991-től legálisan hozhatták be élelmes vállalkozók a „gyümölcsösgépeket”, miközben papíron persze komoly ellenőrzéseket írtak elő. Mégis makacsul tarthatta magát a pletyka, hogy könnyedén manipulálhatók az automaták, és irtózatos összegek kerülnek ki az adóhatóság látószögéből. A gépek lelkét, a fekete dobozokat valószínűleg soha senki nem nyitotta fel, pedig ezekből lenne látható, milyen összegeket nyeltek el a félkarú rablók. A probléma többször felkeltette a számvevők figyelmét is, a számvevőszék 2008-as jelentésében például azt kifogásolta, hogy a szerencsejáték-felügyelet nem követi teljes körűen a pénznyerő automaták útját az előállítástól, avagy a beszerzéstől a gépek megsemmisítéséig.
A kétségbeejtő folyamatokkal szemben az elmúlt években elszigetelten több képviselő is próbált fellépni – őket idővel mind partvonalon kívülre tették. 2010 végén aztán Lázár János állt elő azzal, hogy 200 és 400 milliárd forint közötti (!) „haszonhoz tud jutni egy bizonyos érdekcsoport évente, illetve ennyit tüntetnek el az adóhivatalok és az állam elől”. Nyilván megalapozottan jelentette most ki: ha ezt a kérdést egyszer s mindenkorra meg akarják oldani, gyorsan kell cselekedni, „egyébként félő, hogy a törvényhozás szándékai felpuhulnak”.
Ne legyenek kétségeink, a szigorú jogszabály mögött nemcsak társadalmi és szociális érvek sora húzódik meg, hanem lobbik, pénzemberek kemény harca is. Milliárdosokká lett vállalkozók, ha úgy tetszik, fehérgalléros bűnőzök játszmái. Lázár szavai szerint Orbán Viktor arról is tájékoztatta a kormányt, hogy „súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek azon személyek tevékenységét illetően, akik a szerencsejáték-iparba bekapcsolódtak”.
Jó lenne hinni abban, hogy nemcsak retorikai elem marad mindez, hanem újabb V. Lászlók és P. Tamások kerülnek a nyomozó hatóságok célkeresztjébe. Bizony vannak felelősei az öngyilkosságoknak, a csődbe ment egzisztenciáknak, a pénznyelő automatákkal (is) nyomorba döntött keleti végek haláltusájának.
Jó lenne hinni abban, hogy valódi rendteremtés kezdődik.
Ezzel még jobban meglephetné az újságírókat a politika.
Amikor e sorokat írom, a jelen lévő kormánypárti és jobbikos képviselők 238 igen szavazatával, egy nem és nyolc tartózkodás mellett a parlament már el is fogadta az új szabályozást, amelynek értelmében pénznyerő automata a továbbiakban csak koncessziós játékkaszinóban működtethető, jelenleg három ilyen található az országban.
Mielőtt bármi mást mondanánk, szögezzük le: ha sok minden másért kritizáljuk is „a kétharmadot”, kétségkívül „a kétharmad erejében” rejlő siker ez. Mert az „ágazatban dolgozók” munkahelyéért oly szívszaggatón aggódó lobbik hangzatos kijelentései ellenére ez bizony siker. Rendteremtés, amely persze a liberális világban értelmezhetetlen fogalom. Az ember ugyanis szabad, és joga van mindenre. Joga van magát, a családját, a szűkebb környezetét tönkretenni, joga van játszani – miközben másoknak joga van ebből nagyvállalkozóvá lenni. „Nyerőgépekről” beszélünk – szigorúan csak idézőjelben –, hiszen talán mindannyian ismerünk e nyerés bűvöletében függővé vált, autójukat, házukat, munkájukat, végül családjukat elveszítő szerencsétleneket. És az is köztudott, miként landolnak a segélyek, a családi pótlékok, más kisebb-nagyobb juttatások a félkarú rablókban éppen azokon a vidékeken, ahol a legkiszolgáltatottabban, a legnagyobb nyomorban élnek.
Huszonegy esztendeig pusztíthatott palackból kiengedett szellemként a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény. A jogszabály nyomán 1991-től legálisan hozhatták be élelmes vállalkozók a „gyümölcsösgépeket”, miközben papíron persze komoly ellenőrzéseket írtak elő. Mégis makacsul tarthatta magát a pletyka, hogy könnyedén manipulálhatók az automaták, és irtózatos összegek kerülnek ki az adóhatóság látószögéből. A gépek lelkét, a fekete dobozokat valószínűleg soha senki nem nyitotta fel, pedig ezekből lenne látható, milyen összegeket nyeltek el a félkarú rablók. A probléma többször felkeltette a számvevők figyelmét is, a számvevőszék 2008-as jelentésében például azt kifogásolta, hogy a szerencsejáték-felügyelet nem követi teljes körűen a pénznyerő automaták útját az előállítástól, avagy a beszerzéstől a gépek megsemmisítéséig.
A kétségbeejtő folyamatokkal szemben az elmúlt években elszigetelten több képviselő is próbált fellépni – őket idővel mind partvonalon kívülre tették. 2010 végén aztán Lázár János állt elő azzal, hogy 200 és 400 milliárd forint közötti (!) „haszonhoz tud jutni egy bizonyos érdekcsoport évente, illetve ennyit tüntetnek el az adóhivatalok és az állam elől”. Nyilván megalapozottan jelentette most ki: ha ezt a kérdést egyszer s mindenkorra meg akarják oldani, gyorsan kell cselekedni, „egyébként félő, hogy a törvényhozás szándékai felpuhulnak”.
Ne legyenek kétségeink, a szigorú jogszabály mögött nemcsak társadalmi és szociális érvek sora húzódik meg, hanem lobbik, pénzemberek kemény harca is. Milliárdosokká lett vállalkozók, ha úgy tetszik, fehérgalléros bűnőzök játszmái. Lázár szavai szerint Orbán Viktor arról is tájékoztatta a kormányt, hogy „súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek azon személyek tevékenységét illetően, akik a szerencsejáték-iparba bekapcsolódtak”.
Jó lenne hinni abban, hogy nemcsak retorikai elem marad mindez, hanem újabb V. Lászlók és P. Tamások kerülnek a nyomozó hatóságok célkeresztjébe. Bizony vannak felelősei az öngyilkosságoknak, a csődbe ment egzisztenciáknak, a pénznyelő automatákkal (is) nyomorba döntött keleti végek haláltusájának.
Jó lenne hinni abban, hogy valódi rendteremtés kezdődik.
Ezzel még jobban meglephetné az újságírókat a politika.
