Siklósi András egy(ik) előadásának, egy(ik) véleményének és egy(ik) interjújának szövege:
Siklósi András
Szellemi, lelki, erkölcsi és hitbeli adalékok a magyarság megmentéséhez
(Elhangzott Bösztörpusztán, a Magyarok Országos Gyűlésén, 2011-08-13-án.)
Egykor a magyari fajta is a krisztusi tökéletességet közelítő, istenarcú, kultúrmissziót betöltő és legyőzhetetlen nép volt. Nem meglepő, hogy az alvilág romboló erői ellene támadtak,hogy maga a Sátán és démoni szövetségesei próbálják országát megkaparintani, őt pedig szétszórni, beolvasztani vagy megsemmisíteni. Ma már ez a küzdelem végkifejletéhez érkezett. A nemzet keresztre szögezve, tehetetlenül és hitetlenül várja a csodát, miközben rettenetes haláltusáját vívja. Csakhogy Jézus feltámadt, s ebben külön-külön mindnyájunknak része lehet, de arra nincs példa a világtörténelemben, hogy egy elvérzett, kiirtott nép valaha életre kelt a semmiből. Nekünk tehát minden fájdalmunk dacára, még élve, s önerőnkre támaszkodva le kell szállnunk a keresztről, ha a Magyarok Istene is úgy akarja. Mert széthordott javakat, kiüresedett hagyományt, betiltott anyanyelvet, elrabolt országrészeket némi fáradsággal és áldozattal vissza lehet még szerezni; de a nemzethalál után már megmaradásról vagy újjászületésről többé nem beszélhetünk.
Nem kétséges, hogy ma is van feladatunk és küldetésünk, de biztosan nem az, hogy föláldozzuk magunkat másokért, hogy életünk árán is galambokká szelídítsük a húsunkat szaggató keselyűket. A mi dolgunk éppen az – mint a fény s a tudás legősibb népének –, hogy megőrizzük (s minden jó szándékú nációval ingyen megosszuk) a ránk bízott isteni talentumokat, továbbadjuk az életet, s fönnmaradjunk a világ végéig, hogy a természeti és égi törvényekkel összhangban, boldogan s békességben építhessük lelkünket, otthonunkat, hazánkat. S ha ettől bárki erőszakkal el kíván téríteni, vagy eredményeinktől, alkotásainktól meg próbál fosztani, vagy bármi okból kardot ránt ellenünk, bizony kapja meg, amit megérdemel! Sajnos az amerikanizálódó világban uralkodó multinacionális, globalizációs elnemzetlenítő folyamatok sem kedveznek a magyar törekvések elfogadtatásának; de mi mégsem mondhatunk le igazunk minél teljesebb érvényesítéséről, szabadságunk, semlegességünk, nemzeti önrendelkezésünk és egységünk megteremtéséről, zsivány módra elbirtokolt területeink visszaszerzéséről.
Kulcsszavaink a következők legyenek: önvizsgálat, önellátás, önvédelem. Ezek vonzásában próbáljunk tömörülni, kisebb-nagyobb közösségekké szerveződni, majd elindulni a kitűzött célok, a nemzet valódi emelkedése felé. Szögezzük le, hogy egy nemes ügy elgáncsolása, egy ember pályájának kerékbe törése, egy nemzet keresztre feszítése még nem föltétlenül a halált s a véget jelenti, hanem csupán a gonoszság ideiglenes térnyerését. A föltámadás reménye, a magasabb rendű értékek választása mindig üdvösebb, mint a csupasz porhüvely megmentése, ill. a tűrhetetlen megaláztatások lenyelése. A bátor nemzetszolgálat – legyen bármi a bére – mindenkor áldásos, gyümölcsöző életet jelent; míg a meddő, könnyelműen elherdált, pláne a nemzet kárára fordított élet, átkot. Könnyekből, búskomorságból, „sírva vigadásból”, dühből és gyűlölködésből építkezni nem lehet. Lelkünkből, nemzettudatunkból tehát sürgősen száműzzük az efféle gátló koloncokat, s kölcsönös türelemmel, megértéssel, szeretettel kíséreljük meg az önmagunkra találást, majd mozduljunk el egy fundamentálisabb, hasznosabb létezés irányába. Ne verjük féltéglával a mellünket, hogy milyen kiváló hazafiak, remek próféták vagyunk, hiszen selejtes vagy értékes voltunkat úgyis eldönti majd a könyörtelen idő. Ugyanakkor legyen tartásunk és méltóságunk bármilyen helyzetben; ne keressük a hatalom kegyeit, s ne bénítson bennünket kisebbrendűségi érzés. Jogainkért, érdekeinkért, anyagi és szellemi javainkért álljunk ki határozottan; ne hagyjuk magunkat elkábítani és sarokba szorítani; továbbá tartsuk számon sérelmeinket, s támogassuk bajba jutott vagy nélkülöző testvéreinket.
Úgy gondolom, az istenhit és a hazaszeretet minden magyarnak rendkívül fontos, s igen harmonikusan kiegészítik egymást. Csak akkor élhetek önmagammal s a világgal teljes szellemi-lelki összhangban, ha nem állítom szembe őket, hanem mindkettőhöz egyformán ragaszkodom, s jó testvérként megférnek a szívemben. Megtapasztaltam azt, hogy akik kizárólag a transzcendens dolgokba csimpaszkodnak, azok előbb-utóbb bigottá válnak, s szájtátva reménykednek az isteni beavatkozásban, miközben saját kötelességeiket elhanyagolják honfitársaikkal és hazájukkal szemben. Akik viszont kikapcsolják, megtagadják a rejtett misztériumokat, amolyan „sült-realistaként” az önzetlen, egészséges hazafiságra is képtelenek, mert beléjük fészkel a gyűlölködő sovinizmus, s a legkisebb kudarcok is porig sújtják őket. Mindkét oldal elrugaszkodik a valóságtól, s vallási fanatizmusában, ill. politikai elvakultságában hajlamos a rossz döntésekre, a küzdelem korai feladására, vagy éppenséggel önnön képességeinek, hatósugarának fölülbecslésével mások bajba sodrására. Aligha kell részleteznem, milyen szörnyű lehet mindkettő a nemzet szempontjából. Nem könnyű tehát megtalálni a helyes egyensúlyt istenhit és hazaszeretet között, azonban ez elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy – a ránk törő külső és belső ellenségekkel szemben – önvédelmi élethalálharcunkat elődeinkhez méltóan megvívjuk. Mert bárki bármit állít, ezt a háborút nem kerülhetjük el, nem úszhatjuk meg, s a siker nem fog mennyei mannaként az ölünkbe hullni.
Bár korunk sötétebb és rémisztőbb minden előzőnél, mi mégsem vagyunk hitványabbak elődeinknél, ezért indokolatlan lenne fajtánk „temetése”, vagy bármiféle önmarcangolás. Persze a tárgyilagos erőfelmérést, leltározást a saját táborunkban is meg kell ejtenünk. Bíztató jövőképet csak akkor vázolhatunk fel, ha behatóan megismerjük történelmünket, páratlan kultúrkincseinket, sok évezredes hagyományainkat, s eltéphetetlen szálakkal kötődünk ősi gyökereinkhez. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a múltunk nem mögöttünk botorkál, valami távoli, ködös homályba veszve; hanem közvetlenül alattunk van, amelyen rajta állunk, s belőle merítünk példát, energiát és nyersanyagot az országépítéshez.
A ránk váró feladatokkal akkor is meg kell birkóznunk, ha pillanatnyilag nem hoznak eredményt, s látszólag céltalanul telik el az életünk. Lehet, hogy egész nemzedékünk elbukik, előfordulhat, hogy együttesen se bírjuk megfékezni mélyrepülésünket. Számunkra ez föltétlenül tragédiát jelent, azonban semmiképp sem menthet föl kötelességeink teljesítése alól. Felelősséggel tartozunk utódainknak, az egész nemzetnek (s persze lelkiismeretünknek is)abban, hogy betöltöttük-e hivatásunkat, örök magyar küldetésünket. Egyszer el kell számolnunk arról, hogy megőriztük-e a ránk bízott értékeket, hogy tovább adtuk-e a világító lángot s magát az életet. Jaj lesz azoknak, akik kibújtak a rájuk rótt sors alól, s a munka könnyebbik végét választották, pláne önös érdekből a nemzetrontók pártjára álltak, vagy elárulták drága hazánkat!
Lehet, hogy minden törekvésünk, lelkesedésünk, alázatos és áldozatos nemzetszolgálatunk csupán egy csepp a tengerben, viszont milliónyi ilyen csepp már szinte tenger. Ha mindenki megteszi a maga dolgát, elképesztő hajtóerőket sorakoztathatunk fel a magyarság mellett! Ne felejtsük: Isten mindenek fölött, s a Haza mindenek előtt!
Szomorúan látom, hogy a posztkommunista „köpönyegváltás” korszakában szinte minden tisztességes népi kezdeményezés, a magyarság helyzetének javításáért indított valamennyi mozgalom előbb-utóbb zátonyra fut, vagy csírájában elhal. Ember legyen a talpán, aki ennyi kudarc után még reménykedni mer, s valami új, nagy fába vágja a fejszéjét, avagy folytatja korábbi küzdelmeit eltiprásunk ellen, ill. a magyar igazság, szabadság és kultúrfölény érvényesítéséért. Mivel a politikában, a gazdaságban, netán a nyílt csatamezőn egyelőre nem sok babér teremhet számunkra, ezért az elkerülhetetlen hazamentő harcokat legelőször szellemi-lelki síkon kell megvívnunk. Helyre kell állítanunk szétroncsolt történelmi és nemzettudatunkat, önbecsülésünket, ellopott bátorságunkat és nemességünket, sárba döngölt hitünket és életkedvünket. Vissza kell térnünk eurázsiai örökségünkhöz, lappangó hagyományainkhoz, feledésbe merült értékeinkhez. Csupán e szilárd, biztos alapokra támaszkodva lehet esélyünk, hogy más dimenziókban is legyőzzük esküdt ellenségeinket; s minden téren egy szerves, értelmes, örömteli életet, ill. egy fejlett, gondoskodó, vonzó országot teremtsünk magunknak.
Sokat töprengek azon, melyik utat válasszuk, miképpen cselekedjünk, hogy garantáltan előbbre jussunk. Szerintemkizárólagos, egyedül üdvözítő recept nincs, s még ha létezne is ilyen, ugyan ki lenne képes elfogadtatni az összes hazafias táborral vagy csoportocskával, ilyen széthúzás és megosztottság mellett. Nem vitás, hogy roppant kegyetlen, mohó háttérerők szorításában vergődünk, melyek a végső pusztulásunkra törnek; azonban általános romlásunkban igen jelentősek a saját vétkeink is. A gyávaság, a közöny, a becstelen önzés, az önfeladás, a szolidaritás hiánya, az elvtelen megalkuvás, a műveletlenség, az agymosás és kisemmizés eltűrése, a materiális fogyasztói szemlélet, a pénzközpontúság stb. sajnos egyre intenzívebben áthatja népünket. Tehát nem elég, ha hódítóink, lakájaink gaztetteit nyilvánosságra hozzuk és megtoroljuk, hanem tulajdon portánkon is szigorú, elfogulatlan önvizsgálatot kell végeznünk. Hibáinkat, mulasztásainkat számba kell vennünk, és sürgősen változtatnunk kell eddigi magatartásunkon, világnézetünkön. E nélkül zuhanásunk megállíthatatlan, fuldoklásunk kezelhetetlen.
Nem tagadom, olykor közel kerülök ahhoz a határhoz, melyen túl minden további küszködés és áldozat fölösleges, hiszen ha megfeszülök, akkor sem érhetek el semmit. (Bajtársaim közül is egyre többen visszavonulnak, s magukba fojtják meddő keserűségüket.) De hiszen megrontóink pont ezt akarják, hogy minden hazafi feladja őrhelyét, és minden hű szív megszűnjön dobogni! Pusztán ezért is folytatnunk kell a munkát, legalább dacból! S még inkább azért, mert ez egy életre szóló hivatás, egy Istentől kapott küldetés, melyről egyedül neki tartozunk számadással. Nem az a fontos tehát, hogy sikerrel járjunk (bár ez sem mellékes!), hanem hogy teljes energiánkkal, rendíthetetlenül mindent elkövessünk az ügy érdekében. A szüntelen küzdés és nemzetszolgálat sohasem értelmetlen! Az égi és földi teljesség – mint legfőbb iránytűnk – vezéreljen bennünket mindig, hogy legalább megközelíthessük az elérhetetlent.
Az utolsó 100 évben a magyarság hajdan dicsőséges, később kudarcokkal, vereségekkel is terhelt, de mindenkor viharok tépte, sok ezer éves történelmének olyan mélypontjára jutott, ahol már a puszta léte, fönnmaradása is veszélybe került, nemhogy megújulása és fölemelkedése. A hivatalos politika sajnos ritkán teljesítette alapvető kötelességeit népünkkel szemben, sőt nemegyszer önnön vezetőink váltak legádázabb sírásóinkká, kerékkötőinkké, a fejlődés és értékőrzés elmozdíthatatlan gátjaivá. Úgy vélem, bármilyen hatalom is regnáljon Magyarország élén, a jelenlegi avult, ördögi demokratúrában nem lehet képes feladatainak maradéktalan végrehajtására, ill. a nemzeti akarat érvényesítésére. Ezért totális fordulatra, radikális rendszer-, államforma- és paradigmaváltásra van szükség; amely azonban csak a civil lakosság összefogásával és szervezett, elszánt közreműködésével érhető el. A politikai elit sohasem működhet hatékony ellenőrzés nélkül, s nem engedhető meg, hogy az iránta támasztott széles körű elvárásokat figyelmen kívül hagyja, vagy éppen az össznemzeti érdekek, célok ellen cselekedjen, felelőtlenül és büntetlenül.
Mivel nem kevesebbet szeretnénk, mint az egyetemes magyarság mostoha helyzetén javítani, ezért tevékenységünket távlatos és magas rendű hivatástudatnak kell vezérelnie; mely nem kötődhet egyetlen párthoz, önjelölt klikkhez, ideológiai szekértáborhoz sem. Mindenkor azokat a fő stratégiai gondolatokat kell megfogalmaznunk, melyek nélkül lehetetlen bármiféle változás kiharcolása. Sürgősen vissza kell szereznünk eltékozolt jussunkat, mások által lezüllesztett erkölcsi tartásunkat és becsületünket. Beteg társadalmunk gyógyításakor nem elégedhetünk meg felemás „reformokkal”, „megszorító csomagokkal”; vagyis nem a másodlagos okozatokat, hanem az elsődleges, kiváltó okokat kell kiküszöbölnünk; s az életünkbe haladéktalanul integrálnunk kell azokat a vezérlő eszméket, amik a magyarságot mindmáig megtartották ennyi vérzivatar dacára is.
A jövőben szükséges általános nemzetmentést csak olyképpen vázolhatjuk föl és valósíthatjuk meg, ha kizárólag önérdekünkre vagyunk tekintettel; az eddigi megalázó, önfeladó megfelelési kényszerek helyett. Nyilván nem rugaszkodhatunk el teljesen a nemzetközi erőviszonyoktól, a sokat emlegetett „politikai realitásoktól”; azonban világosan ki kell mondanunk, hogy csak azokkal működhetünk együtt bármiben, akik nem akarnak leigázni, kifosztani, gyarmati sorba zülleszteni, vagy éppenséggel likvidálni bennünket. Jobb, ha tudjuk, hogy mindazok, akik emberszámba se vesznek minket, akik csalárdsággal vagy erőszakkal közelednek hozzánk, akik csak mesés profitot remélnek tőlünk, bizony azok ellenségeink, éljenek bármelyik kontinensen! Magyarországonvalódi áttörés a nemzet megkerülésével nem hajtható végre (senki sem váltható meg, ha nem kívánja!), beleértve az elcsatolt nemzetrészeket és az emigrációt is. Mindenre kiterjedő jobbító csatáinkat egyszerre kell megvívnunk materiális (fizikai) és szakrális (metafizikai) síkon is; mert egyik sem nélkülözheti a másikat, külön-külön egyik oldal sikere sem vezethet végleges győzelemre. Ezek után lássuk konkrétan azt a „tízparancsolatot” (nemzeti minimumot), amely szükséges ahhoz, hogy a Kárpát-medence magyarsága elmozdulhasson a mostani (v)álságos, csőd-közeli holtpontról egy biztatóbb irányba.
I. GAZDASÁGI-ANYAGI FÖLEMELKEDÉSÜNK ESZKÖZEI
1.) A közrend, a közbiztonság s a törvény előtti egyenlőség mielőbbi megteremtése. A „megélhetési” és a „fehérgalléros”, valamint a monetáris bűnözés, ill. a korrupció fölszámolása. A visszaesők és közszolgálatot ellátók „félrelépéseinek” fokozott elmarasztalása. A belső rendvédelmi szervek (rendőrség, ügyészségek, bíróságok) megtisztítása és megerősítése, az ismét kötelezően sorozott honvédő hadsereg ütőképességének biztosítása. Közhatalmi tisztséget csak átvilágított, becsületes, arra alkalmas s a nemzetnek elkötelezett személyek tölthetnek be.
2.) Virtuális külföldi hitel- és kamattartozásunk további törlesztésének megtagadása, vagy zömének eltöröltetése.Szabadulás az IMF és a Világbank, valamint a többi globalizáló, cionista mamutvállalat és pénzintézet karmaiból. Nemzetérdekű gazdaság és kereskedelem kiépítése; a hazai kis- és közepes vállalkozások, mezőgazdasági kistermelők támogatása, piacaink bővítése. Munkahelyek teremtése, progresszív és családközpontú adózás, a minimálbérek emelése, a nyugdíjak értékállóvá tétele, a segélyek szigorú feltételekhez kötése. A feketegazdaság s a „kiskapuk” megszüntetése, a lehető legoptimálisabb foglalkoztatottság, anyagi gyarapodás és létbiztonság elérése. A kilakoltatások s a teljes egzisztenciális ellehetetlenítés megakadályozása.
3.) A termőföldek, az ország természeti kincsei, műemlékei, stratégiai ágazatai, közművei nem idegeníthetők el, vagy ha ezek elkótyavetyélése („privatizációja”) már megtörtént, vissza kell őket államosítani. A magyarság végzetes fogyását, elszomorító demográfiai mutatóit abortusztilalommal és megfelelő intézkedésekkel sürgősen meg kell fordítani; az idegen etnikumok esztelen betelepítését azonnal meg kell állítani, a jogcím nélkül itt tartózkodókat ki kell toloncolni.
4.) Kórosan egyoldalú szövetségesi kapcsolataink felülbírálata. Az összeomlás szélére jutott, vérünket szívó NATO-ban és EU-ban elfoglalt hátrányos helyzetünk föltárása, elkapkodott csatlakoztatásunk nyomorító szabályainak újratárgyalása, ill. a kilépésünk megfontolása. Kölcsönös előnyökön nyugvó, egyenrangú nyitás turáni rokonnépeink s a Kelet felé.
5.) Igazságot Magyarországnak! Az aljas trianoni és párizsi békediktátumok revíziója; a szétdarabolt Kárpát-medence, a csonkaországi s az utódállamokhoz került őshonos magyarság összetartozásának kinyilvánítása; elrabolt szabadságunk, függetlenségünk és önrendelkezésünk visszaszerzése. Hivatásos csendőrség felállítása, valamint önkéntes (fegyverviselési joggal bíró) nemzetőrség, rendvédelmi gárdák és polgárőrségek szervezése.
II. MORÁLIS ÉS SZELLEMI-LELKI MEGÚJULÁSUNK FELTÉTELEI
6.) A Szent Korona értékrendjén alapuló ősi Alkotmányunkmegszakított jogfolytonosságának helyreállítása, s a vele harmonizáló alaptörvény, ill. sarkalatos törvények hatályba léptetése; a valódi, népbarát jogállam megteremtése. A mostani torz választási törvény fölülírása (pl. a kopogtató cédulák eltörlése, a bejutási küszöb 2-3 %-ra mérséklése, a kampánypénzek maximálása, a médiában egyforma szereplési lehetőség biztosítása stb.); a kétkamarás parlamenti struktúra ismételt bevezetése, ill. az enyhén szólva is fölösleges Alkotmánybíróság föloszlatása.
7.). Az utóbbi 65 év bűnöseinek elszámoltatása és börtönbe zárása, sanda kapzsisággal összeharácsolt vagyonának elkobzása. Az ártatlanul szenvedők és kisemmizettek rehabilitálása, ill. méltányos kárpótlása. Az ország vezetői, a közélet résztvevői mindenkor teljes felelősséggel tartozzanak tevékenységükért; aki ettől megriad, ne vállaljon semmilyen fontosabb tisztséget. Tilos a mindnyájunkat érintő adatok és információk eltitkolása; ellenben biztosítani kell a közszereplők folyamatos átvilágítását és ellenőrzését, mert senkiben sem bízhatunk meg korlátlanul.
8.) Az önhibájukon kívül munkanélkülivé, szegénnyé és elesetté vált rétegeket föl kell emelni, a súlyos társadalmi különbségeket valamelyest ki kell egyenlíteni. Gondoskodni kell az anyák, a magzatok, a gyermekek s a családok védelméről; a kielégítő egészségügyi ellátásról, az alapvető élelmiszerek, vitaminok és ásványi sók s a tiszta ivóvíz biztosításáról; ugyanakkor törekedni kell a káros, deviáns szenvedélyek visszaszorítására is (pl. alkoholizmus, drogfüggőség, prostitúció, homoszexualitás stb.).Csak ép testben lakozhat ép lélek!
9.) A közoktatást valóban ingyenessé kell tenni az óvodáktól az egyetemekig, s az elemi iskola befejezéséig kötelezővé is. A kártékony „liberális” dogmákat ki kell takarítani, s vissza kell térni a jól bevált szellemiséghez és módszerekhez. Meg kell szüntetni a további hamisításokat, s tényfeltáró (ős)történelmet, értékhordozó irodalmat kell tanítani mindenütt. Az azonos fajsúlyú intézmények legyenek átjárhatóak, a tanterv s a számonkérés pedig egységes. Be kell vezetni a hit- és erkölcstani oktatást, valamint a hazafias nevelést; fel kell karolni a kiemelkedő tehetségeket. Minden diáknak el kell sajátítania ősi rovásírásunkat is. Az egyházi iskolákat a világiakkal azonos elbánás illesse meg.
10.) A közszolgálati sajtó valamennyi ágában uralkodóvá kell tenni a korrekt tájékoztatást s a jó értelemben vett nacionalizmust. A kereskedelmi médiumokban is tilos a hazudozás, a rágalmazás; valamint hőseink, értékeink, jelképeink gyalázása, ill. a tudat- és erkölcsromboló kultúrmoslék közvetítése. A könyvkiadásban hasonlóképpen tartózkodni kell a silány, zavaros, amorális eszmék terjesztésétől; viszont el kell érni, hogy a magyar és a világirodalom, a történelem, a filozófia, a képzőművészetek, a zene s a természettudományok összes maradandó eredménye olcsón és nagy példányszámban hozzáférhető legyen. Azon kell lennünk, hogy a magyarság öntudatára, méltóságára ébredjen, lelkileg és hitében megerősödjön; helyesen használja anyanyelvét, s mindenkor felismerje és betöltse helyét, szerepét a világban.
Jottányit sem szabad hátrálnunk, vagy elképzeléseinkből bármit is föladnunk. Mivel a hatalomból teljesen ki vagyunk szorítva, anyagi eszközeink és egyéb lehetőségeink minimálisak, pillanatnyilag a sokoldalú felvilágosítást ítéljük a legfontosabbnak.Az itthoni és határon túli magyarság széles tömegeivel kell kapcsolatot teremtenünk, s őket a népszolgálatra megnyernünk. A Kárpát-medence a mi eredendő őshazánk, sok évezredes életterünk, ezért nem kerülhet idegen kézre; az államalapító magyarság pedig soha nem válhat bennszülötté és idegen megszállók jobbágyává!Addig nem nyughatunk meg, amíg nemzetünket bárhonnan veszély fenyegeti, amíg megmaradásunk, fölemelkedésünk nincs visszavonhatatlanul biztosítva. E célért minden nélkülözést és nehézséget vállalnunk kell, beleértve életünk kockáztatását is. A gyávákat, haszonlesőket, kollaboránsokat elsöpri az idő. Csak a dicsőséges elődeink cselekedeteit követő, gránitkemény mai vitézek kitartó és vakmerő harca vezethet győzelemre. Aki magyar, velünk tart! Aki ellenünk van, az hazaáruló, s nem méltó a magyar névre!
A Kárpát-medence csak azon népek otthona, élettere lehet, melyek képesek az államalapító magyarsággal testvéri közösségben dolgozni, a Szent Korona és Boldogasszony Anyánk segítő oltalma alatt. Bárhogy alakuljon a sorsunk, megfellebbezhetetlenülkijelentem, hogy a magyarság vagy lesz, vagy a világ sem lesz! Bolygónk sorsa, jövője Magyarországon múlik! Isten nekünk szánta azt a feladatot, hogy aktívan részt vegyünk teremtő művében és a Sátán letaszításában. A Kárpát-medence egésze históriai jelentőségű korforduló előtt áll, melynek tétje nem csekélyebb, mint nemzetünk eltűnése, vagy újjászületése. Az egybehangzó jóslatok, égi üzenetek szerint az Európában s a világban hamarosan esedékes, kozmikus méretű változás kiindulópontja, spirituális centruma is édes hazánk lesz; melyre szorgalmasan és körültekintően föl kell készülnünk, hogy átvészelhessük a barbár apokalipszist.
------------------------------
Siklósi András
Békés, vagy erőszakos harc, avagy „békés erőszak”?
Néhány napja (Toroczkai László és Tyirityán Zsolt nagy port fölvert kijelentései kapcsán, ill. Perge Ottó cikke után) érdekes vita bontakozott ki a Kuruc.infón. Akkoriban nem voltam itthon, azaz gépközelben, így csupán most tudok reagálni az olvasottakra. Nem titkolt vágyam az, hogy megpróbáljam közelíteni az álláspontokat, hiszen szerintem azok – noha elég élesen különböznek – nem áthidalhatatlanok. Mivel a kezdetektől mostanáig előadó voltam-vagyok a Magyar Szigeten, sőt az ottaniSajtóklubok állandó szereplője is (ahol egyik-másik ominózus tétel elhangzott), talán ezért is indokolt a megszólalásom.
Önmagukban sem a békés, sem az erőszakosabb(harciasabb) módszerek és eszközök nem elvetendőek, amennyiben nem gyávaságot („polkorrektséget”), vagy üres hőzöngést (borgőzös üvöltözést) tükröznek, hanem eredményre vezethetnek, és a nemzet „üdvözülését” mozdítják előre. A Sajtóklub egyik körkérdésére (kb. kitől, mitől és miért határolódnánk el közéletünkben?) nagyjából a következőket válaszoltam. Addig, amíg valaki jót akar népünknek, s teljes tudásával, energiájával a magyarság ügyét szolgálja, semmiképpen sem határolódom el tőle, még akkor sem, ha olykor hibázik, vagy bizonyos elveivel, cselekedeteivel nem értek egyet. Ez nyilván nem ok arra, hogy ellenvéleményemnek ne adjak hangot bármikor (amit ott Pörzse Sándor egyik eszmefuttatása nyomán is megtettem – később az egész felvételt megnézhetik, meghallgathatják az érdeklődők aSzentkoronaradio.com-on), de a vita és az elhatárolódás (kirekesztés?) nem ugyanaz a kategória. Persze, ha a nemzeti oldalon valaki árulóvá válik, azaz nyíltan átáll az ellenséghez, vagy tudatosan és bizonyíthatóan a rovásunkra dolgozik, akkor megtagadom, bárki is legyen az, vagy bármilyen korábbi érdemei voltak. (Erre egy példa Wittner Mária esete, aki kiemelkedő ’56-os múltját lassanként aprópénzre váltotta, mert hagyta, hogy az elvetemült fideszes bagázs olcsó cégérnek használja, s aki utóbb – több vaskosan nemzetrontó törvény mellett – még a Károlyi-szobor és a ruszki szörnyemlékmű helyben hagyását is megszavazta, amire nincs mentség. Ráadásul az ország szempontjából ez nem stratégiai kérdés volt, hanem csupán lelkiismereti probléma! De más személyeket is említhetnék, pl. Tőkés Lászlót, aki „forradalmárból”, „a hallgatás falának áttörőjéből”, majd népszerű püspökből mára közönséges EU-pribékké, nemzetárulóvá züllött – amit nemrég külön cikkben is megírtam.) Végül hozzászólásomat azzal zártam, hogysenkiben sem bízom meg vakon, feltételek nélkül, azaz mindenkit mindig kritikusan szemlélek; viszont mindazoktól eleve elhatárolódom, akik előre megfontoltan kárt okoznak hazánknak, akik hatalmi pozícióikkal visszaélve a sátáni globalizáció szálláscsinálóiként ténykednek, vagy idegenként beékelődnek a nemzet testébe, s ott élősködnek, bomlasztanak, mint a zsidók és a cigányok.
Tetszik, vagy nem, tudomásul kell vennünk, hogy ma egy törvénytelen, roppant erőszakos, cionista söpredék sanyargatja az emberiség túlnyomó részét, amely gátlástalanul bármit elkövethet – az atomháborúig bezárólag –, hogy összeharácsolt vagyonát, vezető posztjait és irányító szerepét megőrizze. Ez a rablóbanda szép szóval, „keresztényi lelkülettel” nem fékezhető meg, nem távolítható el, s kizárt, hogy „békésen” belenyugodjon küszöbön álló vereségébe. Bizony, háború lesz, ádáz harcok következnek minden kontinensen, országokon belül és nemzetek, kultúrák, vallások, fajok között is, most még beláthatatlan intenzitással és méretekben. A mi ide-oda sodródó, legyengült, beteg népünk aligha szólhat bele a „nagyok” vagdalkozásaiba, de törekednünk kell arra, hogy minél bölcsebben és elszántabban olyan útra lépjünk, amelyen kivívhatjuk viszonylagos szabadságunkat, függetlenségünket és önrendelkezésünket, ahol minél teljesebben biztosíthatjuk megmaradásunkat, s a távoli jövőben is fenntartható életünket. Tehát ennek megfelelően a „föltartott kéz” politikája (merjünk kicsik lenni!), a „békés kussolás”, a totális önfeladás éppúgy elhibázott, mint a szóbeli hősködés („szájkarate”), az oktalan karlendítés, vagy a „fejjel a falnak” értelmetlen véráldozata.
Lássuk be, hogy az elmúlt 20 évben – különösen az utolsó 6-8 esztendőben – szinte minden békés, „demokratikus” lehetőséget (választások, aláírásgyűjtések, rendezvények, tüntetések, sztrájkok stb.) kimerítettünk, de semmilyen komolyabb eredményt sem mutathatunk fel. S a kudarc fő oka nem a regnáló rezsimek kérlelhetetlensége, embertelen és istentelen kegyetlensége (bármely hatalom legyőzhető!); hanem az agymosott, egzisztenciálisan fenyegetett, minden téren megfélemlített „lakosság” közönye, önzése, lapítása, műveletlensége, megosztottsága és szervezetlensége. A „dobd vissza kenyérrel”, a „tartsd oda a másik orcádat is” és az „imádkozd a rózsafűzért éjjel-nappal” – egyébként magasztos – lózungjai sajnos nem működnek, így nem maradt más lehetőségünk, mint a forradalom, a (fegyveres) népfölkelés és szabadságharc. Ebbe a kockázatos vállalkozásba azonban csak akkor tanácsos belevágni, ha a siker reményében s minimális vérveszteséggel vívhatjuk meg élethalálharcunkat. Egyelőre erre nincs esély, mert simán legázolnának bennünket. (De azt se feledjük, hogy a további „békés ellenállás” végállomása is a temető, vagyis az egyetemes magyarság elsorvadása, szétszóródása és kipusztulása.) Mégis azt mondom, hogy csak erre érdemes készülnünk, igen alaposan és eltökélten; mert a történelmi példáink is amellett szólnak, hogyha nem ragadtuk volna meg a kínálkozó alkalmakat a fegyveres önvédelemre anno, akkor már csak halvány emlék lennénk a világtérképeken. Nem sejthetjük, miképp alakul a sorsunk (bár én hiszek a magyar feltámadásban, s abban, hogy a Magyarok Istene nem hagy elveszni bennünket!), de inkább legyünk hősi halottak, mint állati szinten, zombiként vegetáló, kizsigerelt rabszolgák!
Maga a rendszer tetőtől-talpig rothadt és korrupt, tehát fölösleges „reformálgatni”, javítgatni, mert a magunkfajtáknak itt nem terem babér. A pártok és egyéb (bejegyzett) civil szerveződések is ennek foglyai, képtelenek kitörni az ellenség által kreált játékszabályok hálójából, azaz még a legradikálisabbak is többnyire dróton rángatott bábként viselkednek (megfelelési kényszerükben), vagy meddő küzdelmet folytatnak egy zömmel megfoghatatlan, arctalan háttérerővel szemben. Ezt a barbár, népirtó maffiát, ezeket a mohó tetveket írmagostól le kell nullázni, likvidálni kell mindenhonnan, ahova csak befészkelődtek. A harcteret s a fegyvernemeket (szabályokat) azonban nekünk kell megválasztani, hogy semmiképpen se sétálhassunk az ő alattomos csapdáikba és aknamezőikre. (Ennek fényében eddig is sokat segítettem, s továbbra is támogatom a Jobbikot, amíg méltó rá; ugyanakkor kijelentem, hogy bár jelentős szerepe lehet a nemzeti ébresztésben és összefogásban, nem rá alapozom a magyar jövőt, hiszen a rendszerrel együtt neki is el kell tűnnie – s ezt magának is be kell látnia –, noha legkiválóbb tagjainak számos lehetősége nyílhat még a magyar önépítésben.)
Vegyük észre, hogy az utóbbi évtizedekben csak azok az elnyomott népek jutottak előbbre (lásd írek, baszkok, katalánok, dél-tiroliak, csecsenek, horvátok, bosnyákok, albánok, palesztinok, afgánok, irakiak, ujgurok stb.), amelyek nem feküdtek le az idegen hódítóknak, hanem leszámoltak belső lakájaikkal, s a kemény, szervezett, akár fegyveres ellenállástól (a „terrorizmustól”) sem riadtak vissza; míg diplomáciai-parlamentáris úton – megveszett korunkban – gyakorlatilag semmi sem érhető el. Az ártatlanokat is veszélyeztető túszejtéseknek, pokolgépes merényleteknek, tömegmészárlásoknak persze nem vagyok híve, de a célzott gerillaakciókat, az alvilági gazembereket kiiktató mesterlövészeket kevésbé ítélem el, hiszen az „államterrorizmus” (lásd USA, Izrael, Kína, Oroszország, Magyarország!) ellen aligha tehetünk mást, ha jogaink rendre sérülnek, viszont mégis emberként akarunk élni szülőföldünkön. (A finnyás „széplelkek” figyelmébe ajánlom, hogy mielőtt megköveznének, próbáljanak inkább megcáfolni, ha tudnak.)
Ez a bűnös világ éveken, talán hónapokon belül összeomlik, mert megérett a végső pusztulásra. A Sötétség, a Gonoszság s a Gyűlölet birodalmát fölváltja a Tudás, a Fény, az Igazság s a Szeretet uralma, ahol ránk, a Nap Fiaira, kardinális feladatok várnak. A változásokat azonban meg is kell érnünk, s ez csak úgy lehetséges, ha nem siettetjük az eseményeket, de folyamatosan megfelelünk a kihívásokra, lépést tartunk az idővel, és meghozzuk a szükséges áldozatokat is. Ha „elalszunk”, átcsapnak rajtunk a hullámok, ha féktelenül rohanunk, könnyen szakadékba hullunk. Hozzám legközelebb a (címben is jelzett) „békés erőszak” áll, ami azt feltételezi, hogy százezrek, milliók tódulnak az utcákra, s pusztán a tömegek erejével, rendíthetetlen kitartásával megdöntjük a rendszert. Egy egész nemzetet, vagy legalább a többségét ugyanis lehetetlen leváltani, elüldözni, bilincsbe verni, netán legyilkolni, ha összefog és egységbe tömörül, közös érdekei mentén. (Ebben közeledhet, egymásra találhat a vitázók szögesen eltérő, látszólag föloldhatatlanul különböző álláspontja is.)
Mint mindig, e kényes témában is igyekeztem a tapasztalataim szerinti legteljesebb igazságot tolmácsolni, de nem törekszem kizárólagosságra, és senkit semmiről nem kívánok meggyőzni. Aki valódi hazafinak érzi magát, úgyis megpróbálja földeríteni a legbiztosabb ösvényt, s olyan eszközöket és módszereket választ, amikkel használhat nemzetének, lehetőleg úgy, hogy minél kevesebbet ártson. Nagy felelősség ez, s valóban nehéz a döntés. Ám a tétlenség maga a halál; csodavárás helyett ezért sürgősen cselekednünk kell, és minden eshetőséget meg kell vizsgálnunk. Nem az a fontos, melyik oldalról támadjuk a hegycsúcsot, hanem hogy minél többen épségben fölérjünk, és mindnyájan sértetlenül vissza is térjünk onnan. A bátraké a szerencse, aki mer, az nyerhet! Véssük eszünkbe, hogy az ellenséggel nincs alku, nincs megegyezés. Számunkra csak a győzelem elfogadható; ezért nem bocsátunk meg, nem felejtünk, nem kérünk, és nem adunk kegyelmet!
------------------------------
„Mítoszok és realitások a népi gyógymódok világából”
(Siklósi András beszélgetése Kovács Józseffel. Elhangzott a Szegedi Közéleti Kávéházban, 2011. október 18-án. Rövidített és szerkesztett változat.)
Mottó: „Az egészség a legnagyobb gazdagság, a legnagyobb hatalom, a legnagyobb boldogság. Tedd egészségessé a népet, s ezzel hatalmassá, gazdaggá, boldoggá teszed hazádat.” (Fodor József, 1883)
Siklósi A.: Köszöntöm a tisztelt hallgatókat, valamint vendégemet, Kovács József természetgyógyászt és publicistát. Most először szerepel Kávéházunkban, ezért illik röviden bemutatnom, mielőtt a beszélgetésbe merülnénk.
Kovács József 1956-ban született Ungváron, ott is nőtt fel, majd 1980-ban a helyi Állami Tudományegyetemen szerzett közgazdász diplomát. 3 leánya van. 1987-től Budapesten és Tahitótfalun él. Régóta foglalkozik az ezoterikus tanokkal, a keleti filozófiával és életformával, a pszichológiával s a nem konvencionális orvoslással. Gyógyítói szaktudását – a vonatkozó iskolák és tanfolyamok elvégzésén túl – főként az ősi népi módszerekből, valamint a kortárs orosz és amerikai kutatók eredményeiből, ill. önnön tapasztalataiból, kudarcaiból meríti. Emberi tartását, jellemét alapvetően meghatározta a sajátos kárpátaljai sorsközösség, ahol nemcsak a magyarokkal ápolta kapcsolatait, hanem más nemzetiségek fiaival is. Itt „fertőzték meg” a gúnyhatárokra fittyet hányó kárpát-medencei szokások, néphagyományok és kulturális értékek. Itt szerette meg örökre a szülőföldet, a festői természet csodáit, s innen töltődik föl energiával, jókedvvel, bárhová veti az élet.
Tudomásom szerint eddig – szerzői kiadásban – 5 könyve jelent meg a témában, „Egy természetgyógyász feljegyzései”összefoglaló név alatt, s külön-külön is beszédes címekkel. Ezek sorrendben a következők: A szervezet tisztítása lépésről lépésre; Mítoszok és realitások a népi gyógymódok világából (mai estünknek is ez a címadója); A hidrogén-peroxid – az eltitkolt gyógyszer; A kerozin – a rák és egyéb betegségek gyógyítója; Az olajok gyógyító ereje. Kívülük még újabb félkész kötetei is publikálásra várnak, továbbá újságokban, folyóiratokban is rendszeresen közli írásait (legutóbb a „Világ Magyarsága” c. hetilapban olvashattuk egy sorozatát), sőt, már honlapja is van(www.remenygyogyulas.hupont.hu
Vágjunk mindjárt a közepébe! Magadat reflexológusként,reiki mesterként, metafizikai pszichoterapeutaként és alternatív gyógyítóként hirdeted; jelmondatod: „Reménytelen esetek nincsenek!” Hivatásod elég kacifántosnak, idegen hangzásúnak tűnik. Arra kérlek, magyarázd el, mit is takar ez pontosan, s nincsen rá valami magyarosabb, könnyebben érthető megnevezés? Ismereteim szerint állandó egzisztenciális és egyéb háborúk dúlnak a hivatásos orvosok és a természetgyógyászok között. Előbbiek zöme komolytalan sarlatánságnak, kuruzslásnak ítéli az „amatőrök” tevékenységét, ők viszont sok esetben merevnek, dogmatikusnak, a dúsgazdag gyógyszergyárak „fizetett ügynökeinek” tartják diplomás kollégáikat. A normális versengés tán rendben is lenne, azonban a kizárólagosságra való törekvés mindkét részről elfogadhatatlan, hiszen az akadémikus és a természetes gyógyászatnak is léteznek előnyei és hátrányai. (Ráadásul évezredekkel ezelőtt az orvostudomány az élő organizmusok megfigyeléséből, az egyes szervek működésének tanulmányozásából, a „ráolvasásokból”, a „csontkovácsolásból”, a gyógynövények, ásványok és egyéb erdőn-mezőn gyűjtött portékák felhasználásából fejlődött ki; amikre jó példa néhai táltosaink, mágusaink munkássága, vagy a ma is „divatos” masszázsok, keleti akupunktúrák és akupresszúrák stb.) Azt hiszem, valahol középen van az igazság, s a kétféle szemléletnek közelednie kellene egymáshoz, éppen az egészségmegőrzés, ill. a betegségek megelőzése és kiküszöbölése végett. Továbbá a diagnosztizálást és a terápiát nem szabad csupán egyes „alkatrészekre” korlátozni (lásd okozati, tüneti kezelések!), mert az ember nem gép, s mindig a teljes valójában kell vizsgálni, lelki-szellemi állapotával együtt, mivel bajaink gyakran nem materiális (fiziológiai) eredetűek. Ha nem tévedek, akkor (a baleseti sérüléseket s a járványokat leszámítva) a betegségek döntő többsége abból fakad, hogy a spirituális rend(szer)ben anomáliák támadnak (pl. bűnök, mulasztások, becstelenségek, félelmek, lelkifurdalások, pszichés zavarok miatt), vagyis az ember belsőleg nincs összhangban önmagával, ill. külsőleg megbomlik a teremtett világgal, az Univerzum törvényeivel való békés harmóniája. Egyetértesz-e az iménti elmélkedésemmel, s te hogyan látod ezt a problémát?
Kovács J.: Tisztelettel köszöntöm én is a megjelent érdeklődőket.
Miért hirdetem magam annak, aminek – ennek igen egyszerű a magyarázata: Azért, mert ezen megnevezésekkel lettek kiállítva a bizonyítványaim, okleveleim. Most már a természetgyógyász kifejezést is vonakodva használom. Az idén áprilisban az MSZ Egészségügyi Tagozata felkért, hogy tartsak ott könyvbemutató előadást. Az előadáson megtisztelt jelenlétével Dr. Tóth Józsefprofesszor, onkológus, aki arra hívta fel a figyelmemet, hogy nem szerencsés a „természetgyógyász” titulust használni, mivel ezt a kifejezést igen lejáratták Magyarországon.
Nos, sokan vannak az országban, akik sámánoknak, táltosoknak nevezik magukat. Én is megtehetném ezt, mivel természetgyógyász kollégák figyelmeztettek, hogy viselem a kiválasztottak jelét magamon. Például szemeim különböző színűek, az egyik közülük passzív; nem tudok hazudni; a szerzett tudásomat igyekszem közkinccsé tenni. Az égiek gyakran jelzik, hogy mellettem vannak; az Univerzum védettségét élvezem. Talán a népi gyógyító jelző illene még rám, hiszen nagy alázattal nyúlok vissza az ősi népi gyógymódokhoz, a régi elfeledett gyógyító eszközökhöz. Szívesen gyűjtögetem és teszem magamévá a csonka Magyarország határain túlívelő területek hagyományait és új keletű gyógyító eljárásait.
Ami az akadémiai orvoslás képviselői és a népi gyógyítók közötti kapcsolatot illeti, én nem vagyok ellenséges viszonyban egyetlen orvossal se. Sőt, mondhatnám, egyre több orvossal hoz össze a sors, pácienseim között is van nem egy. Az orvosok egyre nyitottabbak az alternatív gyógyítások irányába. Sok orvos, szakorvos úgy hirdeti magát, mint orvos-természetgyógyász. Hála Istennek, nem egyedi eset, hogy könyveimet olvassák az akadémiai orvoslás képviselői, sőt gyógyulnak belőlük. Néha felkeresnek személyesen vagy telefonon, és elmondják, hogy a pácienseiktől hallottak a könyveimről, majd tájékozódnak, hogy helyesen értelmezik-e egyik vagy másik eljárásomat, ilyen vagy olyan betegség gyógyítására.
Így például egy alkalommal egy természetgyógyász hölgy hívott fel telefonon, ismeretlenül, és gratulált a hidrogén-peroxidos könyvemhez, majd elmondta, hogy a férje orvos. Igencsak szemellenzős, csupán az akadémiai orvoslás módszereit ismeri el. Nehezen, de rávette férjét, hogy próbálja H2O2-vel kezelni a lábszárán évek óta nem gyógyuló bazaliómáját. Eddig a doktor urat a kollégák kezelgették kisebb-nagyobb sikerekkel, de végső soron eredménytelenül. A H2O2 oldatával 10 nap alatt megszabadult a sokáig nem gyógyuló bőrrákból.
Egy másik eset: Hangjából ítélve egy idősebb korú orvos keresett telefonon, és arról tájékoztatott, hogy az egyik betege bevitte hozzá a kerozinos könyvemet, és tanácsát kéri, hogy szedje-e. De számára érthetetlen, hogy milyen kerozinról írok. Amikor elmagyaráztam neki, hogy a kerozin magyarul petróleumot jelent, és annak van egy desztillált változata, amit a finomvegyszer-gyárak állítanak elő, mindjárt helyére rakta a dolgokat, hisz’ mint mondta, korábban ő vidéki orvos volt, és emlékszik azokra az időkre, amikor az emberek a petróleumot alkalmazták betegségeik gyógyítására.
Tehát a jövőt csak úgy tudom elképzelni, hogy orvosok és természetgyógyászok együtt dolgozzanak, rakják össze tudásukat a páciens egészsége érdekében. Az orvosok tudnak diagnosztizálni, amire a természetgyógyászokat nem tanítják; mi azonban ismerjük a természetes alapanyagú orvosságokat, amelyeknek nincsenek mellékhatásai, és sok esetben hatékonyabbak, mint a szintetikus gyógyszerek. Az orvosok többnyire tünetet kezelnek, míg a természetgyógyászok az egész szervezetet. Így az orvosok jobbára az akut betegségeket gyógyítják, míg a természetgyógyászok a krónikust, vagy az akadémiai orvoslás eszközeivel nem gyógyítható betegségeket.
Ami a betegségek lelki hátterét illeti: A baleseti sérülések is gyakran előre eldőlnek már a tudatunkban, és a járványokkal szemben se vagyunk vétlenek. A baleset gyakran előre lejátszódik álmunkban, vagy révült pillanatunkban, már a megtörténte előtt hetekkel, vagy akár néhány másodperccel. A járványok elleni védekezés hiánya pedig gyakran tudatlanságunk következménye. De mindkét példa lehet akár karmikusan visszavezethető is. Az tény, hogy a betegségeket, mint feladatot, nem véletlenül kapjuk. A betegségek tanítanak bennünket, előre viszik spirituális fejlődésünket. Ha kigyógyultunk belőlük – megoldottuk a ránk bízott feladatot; ha nem, akkor alulmaradtunk, és vagy szenvedünk tőle, vagy akár bele is halhatunk. Ami a betegségek lelki hátterét illeti, itt néha szkeptikus vagyok, mivel nem egyszer úgy érzem, nem teljesen fedi a valóságot (belemagyarázás). Ám azzal egyetértek, hogy a betegség a külső és a belső harmóniának, a Jin és a Jang energiák egyensúlyának megbomlása, elbillenése miatt következik be. Ezt az egyensúlyt nem könnyű fenntartani, még nehezebb visszaállítani, de nem lehetetlen. Most készül újabb könyvem, ahol a felborult női és férfi energiák egyensúlyba hozásának módját írom le, ami lényegében a szervezet finom behangolása.
– „Amit eszel, azzá leszel” – tartja a mondás. A táplálkozás igen fontos tudomány, de hétköznapi szinten sem elvetendő kérdés életünkben. Immunrendszerünk épsége, ellenálló képességünk ereje nagymértékben függ attól, hogy milyen minőségű és mennyiségű ételt-italt fogadunk testünkbe. Miközben elméletileg egyre „okosabbak” leszünk, a gyakorlatban sajnos – valódi biotermékek helyett – rengeteg méreg, szemét kerül a gyomrunkba, beleinkbe, hála az alapvetően antihumánus, profitorientált, gátlástalan globalizációnak. Hadd utaljak itt a különböző kábító- és serkentőszerekre, a dohányzásra, a mértéktelen alkoholfogyasztásra, a génkezelt növényekre, a tisztázatlan eredetű vegyszerekre, szerves és szervetlen ízesítőkre, adalékokra, tartósítókra, vagy a nagyüzemi úton, gyorsított eljárásokkal kitenyésztett „háziállatokból” eredő nyesedékekre, hulladék-élelmiszerekre. Ezek a hitvány „árucikkek” mind-mind az egészségünket rombolják, mert a szervezetünk nem képes őket feldolgozni és hasznosítani. Mit tehetünk az „eszi, nem eszi, nem kap mást” kényszerítő parancsa ellen, hogyan tisztíthatjuk meg belsőnket a mesterséges, káros(ító) anyagoktól? A mindig időszerű mértékletesség viszonylag könnyen elfogadható, mint mennyiségi kritérium; azonban a minőség kiválasztása gyakran megoldhatatlan a kínálat egyoldalúsága, no meg a tömérdek bóvli (lásd a multik üzlethálózatait!) csábítása miatt. Mit javasolsz, hogyan kerülhetjük el a silány tucatárukat, s csökkenthetjük-e a sokszor fölösleges, nem kívánt mellékhatásokat is produkáló, felületesen kikísérletezett „gyógyszerek” szedését?
– A felvetett probléma vagy aggodalom jogos. És az utóbbi 100 évben mind nagyobb gondot okoz a szervezetbe bevitt táplálék egyre hitványabb minősége, aminek következménye a szervezet belső elszennyeződése. Ám ez a probléma nem új keletű, hisz’Hippokratész, majd Avicenna is foglalkozott a szervezet szennyezettségének kérdésével. Ők 7 fokozatot különböztettek meg, amiket „A szervezet tisztítása lépésről lépésre” c. könyvemben elég részletesen kielemeztem. A táplálkozás tudományának különböző irányzatai vannak. Gyakran a szükséges mennyiségű és a megfelelő minőségű vízfogyasztással, valamint a táplálék helyes megválasztásával képesek vagyunk igen komoly, akár súlyos, krónikus betegségekből kigyógyulni.
Én nem vagyok híve a gyógyszergyárak termékeinek. Különben tudósok megfigyelései arról számolnak be, hogy a betegek a gyógyszerek 90 %-át fölöslegesen fogyasztják. Én a megmaradt 10 %-ot is csökkenteném. Hogy hogyan kerülhetjük el a silány minőségű gyógyszerek használatát? Erre egyszerű a válaszom: Olvassák a könyveimet, amelyek mindegyikét akár kézikönyvnek is tekinthetjük. Az előforduló betegségek nagy részére találunk bennük megoldást, többet is. Ezekkel a könyvekben található receptekkel, ha betartjuk az ajánlott adagolást, semmiképpen se árthatunk szervezetünknek.
– Első könyvedben a saját – mindennél értékesebb – egészségünk (melynek megóvását nem bízhatjuk idegenekre!) önálló karbantartásának „mankójaként” összegyűjtötted különböző korok szentjeinek, tudósainak és gyógyítóinak leghatékonyabb módszereit és gyógyító eljárásait, megfejelve persze egyéni tapasztalataiddal. Hallhatnánk ezek közül egy-két érdekesebb „vény nélküli receptet”, beleértve a hozzájuk való nyersanyagokat s az elkészítésük módját is? A gyógyászat egyik legismertebb ága népi eredetű, s a benne foglalt bölcsességeket, „boszorkányos praktikákat” mindenkinek érdemes mérlegelni és alkalmazni. Kérlek, avass be bennünket ebbe a misztériumba, kóstoltasd meg velünk az ősi leírások, füveskönyvek „tömény párlatát”. Lazán ide kapcsolható második köteted is, melyben számba veszed a vízkúrákat, a kék jód és az almaecet fortélyait, a természetes antibiotikumokat (pl. káposzta, sárgarépa, zeller, borsó, uborka, burgonya, fokhagyma, retek, paprika, paradicsom, cékla stb.), a különféle vitaminokat, s kifejted jótékony hatásukat az egyes betegségekre, kórságokra. Úgy gondolom, ez bőven „megér egy misét”, nem különben az is, hogy szétválasszuk az alaptalan legendákat a kipróbált és bevált eszközöktől. Szűkre szabott időkeretünkhöz idomulva, légy szíves e téren is árnyalni ismereteinket.
– Első könyvem (A szervezet tisztítása lépésről lépésre) a címéhez méltóan valós mankó az olvasó számára ahhoz, hogy megtisztítsa szervezetét, kigyógyuljon különböző betegségeiből. Amikor ezt a könyvemet írtam, fejezetenként megjelentettem az egyik hetilapban. Az olvasók éltek a felkínált információkkal, elkezdték alkalmazni mindet sorban. Kezdték a vastagbéltisztítással, majd a májuk tisztítása következett, aztán az ízületeké, és így sorra a többi szerv vagy szervrendszer tisztítása. A májuk tisztítása után többen kimosták a vécékagylóból a szervezetükből távozó köveket. Rátették egy tányérra, lefényképezték, majd e-mail levélben elküldték, mint „munkájuk” eredményét. Volt, aki egy 100 forintos pénzérmét is melléjük rakott, hogy érzékelni lehessen a távozott kövek méretét.
Leírhatatlan élmény volt levezényelni az olvasók együttműködésével a szervezetük tisztítását, ami hónapokig tartott. Félóránként csörgött a telefonom, az ország minden részéről hívtak az olvasók. Szervezetük tisztításával kapcsolatos élményeiket, tapasztalataikat osztották meg velem. Éreztem fontosságomat abban a hatalmas tisztulásban, ami emberek százainak a szervezetében zajlott egy időben. Mi emberek a világegyetem parányi részei vagyunk. Ám, ha mi tisztulunk, általunk az Univerzum is tisztul, emelkedik a rezgésszáma, mint ahogy a testünké is. Mindezt nagyszerű volt egyidőben ilyen sok emberrel elvégezni.
„Vény nélküli recept” elmondására kérsz. Tudni kell, hogy a recepteket általában személyre szólóan állítom össze. Persze vannak általános megoldások is. Például egyik ilyen az ízületek tisztítására javasolt babérlevél tea.
Egy 71 éves hölgy járókerettel keresett fel egy térdműtét után. A másik térdét egy hónap múlva kellett volna műteni. Mivel az egyik térde operációján már túl volt, és nem tapasztalt javulást, nem voltak túlzott reményei a következő műtéthez sem. Azért jött hozzám, hogy segítsek elfogadtatni vele ezt az állapotot, amelybe került, azaz, hogy ezentúl járókerethez lesz kötve az élete. Azt tanácsoltam neki, hogy közelítsük meg másképp a problémáját. Próbáljuk meggyógyítani a térdét. Javasoltam a babérlevélből készült tea fogyasztását 3 hétig, heti egy alkalommal. Szkeptikusan fogadta indítványomat, de mint kiderült – megfogadta. Két hét múlva teljes gyógyulásról számolt be telefonon.
Anyám a Bajcsy Kórházban feküdt, epeműtétre várva. Közben az epéje begyulladt, így a beavatkozást elnapolták. Néhány napra hazaküldték. 3 kg fekete retekből 1 liter reteklét nyertem, elvittem neki, mondtam, hogy keverjen hozzá 40dkg mézet. Igyon napi 3 alkalommal, 2 evőkanállal a főétkezések előtt, majd még 2 kanállal lefekvés előtt. Így összességében napi 8 kanállal. Mire a műtétre sor került volna, az epegörcsei elmúltak. A gyógyszert 1 hónapig szedte. A kövek feloldódtak, és távoztak a szervezetéből. Azóta sincsenek epekő-gondjai (kb.7-8 éve).
Elmondok még egy receptet: hogyan lehet 1 nap alatt kigyógyulni a náthából. Keverjünk össze egyenlő arányban vöröshagyma- és fokhagymalevet. Csepegtessünk ebből a keverékből 2-3 cseppet mind a két orrjáratba, reggel és este. A következő reggelen garantáltan egészségesen fogunk ébredni. Kegyetlen megoldás, de roppant hatékony.
Ami a második könyvemet illeti. Témái: a víz, a jód, az almaecet és a természetes antibiotikumok. Mindegyik érintett téma igen nagy horderejű, és tényleg „megér egy misét”.
A víz – maga az élet. Ezért a vízzel úgy kell bánni, mint az egyik legfontosabb táplálékunkkal. Hiszen szervezetünk durván kétharmada – víz. A betegségek túlnyomó része a szervezet vízhiányának következménye. Sok esetben, ha a szervezetünket ellátjuk kellő mennyiségű és jó minőségű ivóvízzel, helyreáll az egészségünk. A víz nemcsak szomjunkat oltja, hanem hígítja a vérünket, sejtszinten tisztítja a szervezetünket, ehhez persze megfelelőképpen elektrolittá kell változtatni. Egy pohár vízhez mindössze néhány konyhasó-kristály szükséges, amennyi a megnyálazott mutatóujjunk hegyére tapad, miután azt bemártjuk a sótartóba – magyarázza Dr. Neumivákin professzor, akadémikus, nemzetközileg elismert tudós, aki magát csak egyszerűen népi gyógyítónak nevezi. Ez a sómennyiség messze nem közelíti meg a fiziológiai oldat töménységét, így nem kell aggódni, hogy megemelné a vérnyomásunkat.
A jód az értelem eleme a szervezetünkben. Sajnos a Kárpát-medence lakosságának 80 %-a jódhiányos, és ez az állapot kifejezetten káros a fejlődésben lévő magzatokra és gyerekekre nézve. Az egykori Szovjetunióban, s mint értesültem, Romániában is, az állam központi intézkedésekkel segített megoldani ezt a problémát. Például az iskolákban rendszeresen jódpótló tablettákat osztottak ki a tanulóknak. Magyarországon és Szlovákiában az állam magára hagyta a felnövő nemzedéket, a polgárait ebben a kérdésben is, még csak felvilágosító munka se folyt a jódhiány következményeiről. A könyvemben kitérek a jódhiány felismerésére, valamint a jódháztartás helyreállítására, ami gyakran sok betegség megszűnését eredményezi (fáradékonyság, feledékenység, gyenge felfogóképesség, nemi és szellemi fejletlenség, szemkönnyezés, a pajzsmirigy alulműködése stb.).
Az igazi almaecetet otthon kell előállítani. Könyvemben több receptet ajánlok erre a műveletre. Az igazi almaecet kissé zavaros, üledékes, mozgása – mint a jó boré – méltóságteljes. Sokféle betegség kiküszöbölésére alkalmas; a könyvemben említek konkrét betegségeket, amelyek almaecettel gyógyíthatók.
A természetes antibiotikumokról szintén sokat lehetne beszélni. A könyvem elég részletesen foglalkozik az általad felsorolt, hazánkban is ősidők óta termesztett zöldségekkel, amelyek gyógyító hatása megdöbbentően sokoldalú és igen hatékony. A nálunk megjelenő, hasonló témájú könyvekkel ellentétben, az én dolgozatom nem általánosságban említi ezeknek a zöldségeknek a gyógyhatásait, hanem konkrétan leírom, hogyan, milyen adagban, meddig kell őket fogyasztani. Még egy gondolat erejéig erről a témáról. A zöldségek, gyümölcsök és azok levének használata akkor hoz eredményt, ha megfelelő mennyiségben fogyasztjuk, és betartjuk a melléjük rendelt utasításokat. Ilyen esetben csodákat képesek tenni a szervezetünkkel.
– Nélkülözhetetlen, mindennapi italunk a víz. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tisztaságú és állagú folyadék kerül a poharunkba. Magyarország különösen gazdag forrásokban, karszt- és artézi vizekben, sőt gyógyvizekben, ásványvizekben is. Ehhez képest ivóvizünk jelentős része erősen szennyezett (pl. arzén, klór, nehézfémek, vírusok, gyógyszermaradványok, ipari és mezőgazdasági vegyszerek, fekáliák és egyéb mérgező anyagok), emberi fogyasztásra alkalmatlan. A jobbára külföldi tulajdonosok – önző hasznukon túl – nemigen törődnek a tisztítással, nekik mindegy, ha ettől is hullik a magyar. Ha a kútvíz és a csapvíz ihatatlan, megpróbálkozhatunk valamilyen sima vagy szénsavas palackozott nedűvel (ám ezek minősége sem garantált!), vagy vásárolhatunk házi szűrőberendezéseket, esetleg desztilláló készülékeket, bár egyik sem filléres mulatság. Szerinted hogyan oldjuk meg tiszta és jóízű víz(szükséglet)ünk beszerzését, tekintettel soványka pénztárcánkra is? Nem kevésbé lényeges, hogy mivel sózzuk ételeinket. Egyesek úgy vélik, hogy az itthon forgalomba hozott étkezési sók kivétel nélkül mérgezők (áthágják a magyar szabványokat), s alighanem ezekkel is szándékosan irtanak bennünket. Tejfalussy András kutató-mérnök (és Papp Lajos szívsebész) szerint – az infúziós Ringer-oldattal ekvivalens – tiszta konyhasó (melyben a Na/K arány = 30/1) csak patikákban vagy (a zsidók számára fenntartott) kóser boltokban kapható, a többi mind káliummal és egyéb káros elemekkel dúsított, ami végzetesen kihat a szervezetünkre. Ugyanakkor az sem megoldás, ha fékezzük vagy mellőzzük a só fogyasztását, mert hosszú távon ez is tönkretesz bennünket, hiszen a vizelettel és verejtékkel távozó mennyiséget mindenképpen pótolnunk kell, amire nem elegendő a növényi és állati szövetekben föllelhető só. Úgy emlékszem, te nem egészen értesz egyet Tejfalussy koncepciójával. Hol és miben van köztetek különbség? S ettől függetlenül, mi az álláspontod az egész só-mizériáról?
– Míg étel nélkül 30 napig, sőt annál is tovább, képesek vagyunk életben maradni, a víz hiánya 6-7 napon belül végzetes lehet az ember túlélése szempontjából. Ezzel szeretném érzékeltetni a víz fontosságát szervezetünk számára. Hogy milyen vizet igyunk? A legegészségesebb a forrásvíz lenne. De kevés embernek adatik meg ez a kiváltság. A vezetékes víz esetében a biológiai szennyezettség ellen ajánlok néhány megoldást a könyveimben; a H2O2-t, a jódot, az almaecetet, a mézet, a tojáshéjat stb. Ám a méreganyagok ellen ezek a módszerek nem segítenek. Itt a szűrőberendezések alkalmazása célravezető. Az egészségünkért áldozatot kell hozni. Ha nincs rá lehetőségük, néhány ötletet a könyvemből is meríthetnek. (Pl.: az ivásra szánt vizet tartsuk egy kiöntő edényben, legalább 2 órát hagyjuk állni, hogy a víz klórtartalma csökkenjen stb.)
Azért, hogy a vizeink palackozását és egyéb értékeinket hivatalosan külföldiek kezébe adtuk, gyakran aprópénzért vagy jelképes összegekért, nem az idegeneket kell szidni vagy elmarasztalni. Az új tulajdonosok „végzik a dolgukat”. Nem lehetnek országos szintű vezetőink annyira naivak, hogy elvárják a külföldi befektetőktől, hogy üzletpolitikájukban a magyar nemzet érdekeit tűzzék zászlaikra. Tehát, ha hullik a magyar, a te szavaidnál maradva, akkor nem másokban kell keresni az okot, hanem elsősorban azokban, akik lehetővé tették számukra a nemzeti vagyon megvásárlását.
A sóval kapcsolatban nem osztom a kérdésedben idézett véleményt. Szerintem ez vaklárma, nem bizonyítható, hiszen ma már boltjainkban román, lengyel, szlovák, görög só is kapható. Olyat vásárolhatunk, amilyet akarunk. A csomagoláson a só összetétele is szerepel. A káliumban gazdag só – vérnyomásos betegeknek készül, de nem mérgező. Hiszen a szervezetnek szüksége van káliumra, ami legalább olyan fontos, mint a nátrium, és annyi épül be belőle a szervezetbe, amennyi éppen kell. Dr. Jarvis amerikai orvos műveiben felhívja az olvasó figyelmét a kálium fontosságára a szervezet számára, főképp idősödő korban. Megoldásként ajánlja a gyakoribb mézfogyasztást, a csípős paprikát stb.
Nem lenne korrekt bírálni, megítélni Tejfalussy úr tevékenységét, mivel bár hosszú telefonbeszélgetést folytattam vele talán kétszer is, tollcsatát is vívtam vele az egyik hetilap hasábjain, de személyesen nem ismerem őt, meg főképp azért nem, mert nincs itt. Papp Lajos szívsebésszel sincs személyes kapcsolatom, eddig még nem kereszteződtek útjaink. Nem bukkantam olyan írásaira sem, amelyekben arról szólt volna, hogy a konyhasóval mérgeznek bennünket. Tessék kézbe venni a Patika újság júliusi számát, ahol szakemberek fejtik ki tudományosan megalapozott érvelésüket a sóról. Nekem hasonló az álláspontom. A só körüli mizériát Tejfalussy úr hozta létre, és a média számára jó téma, el lehet adni. Mindössze ennyi. Ami a kóser boltokat illeti, találkoztam ilyenekkel, kettővel is a VII. kerületben. Ezekbe bárki bemehet, és vásárolhat bennük. Ha meg már felkeresnek egy ilyen boltot, ajánlom, hogy a són kívül kóstolják meg a kóser borjúhúst, a szilvapálinkát stb. Én nem misztifikálnám ezt a témát. A magyar vagy keresztény embernek is módjában áll „kóser boltot” nyitni, és ilyen táplálékot fogyasztani. Minden a tudatunkban dől el. Az is, hogy mit együnk.
Még néhány gondolat a Tejfalussy úr által felvetettekkel kapcsolatban. Ő előszeretettel foglalkozik a konyhasóval. Én ajánlanám, hogy törődjön inkább az ember számára valós mérgekkel és problémákkal:
1. A matadorral, ami nemzetközileg tiltott méreg, mégis ezzel a szerrel „fertőtlenítik” a hazánkban forgalomba kerülő déligyümölcsöket.
2. Nemrégiben a feleségem „házi” tejet vásárolt egy mozgó árustól. A tej ihatatlan volt a belőle áradó penicillin-szagtól.
3. A nemi infantilitás eredőit se a sóban keresném. Az egyik rádióműsorban arról esett szó, hogy a férfiak spermamennyisége felére apadt az utóbbi 30 évben. Senkiben se merül fel a valós ok. A múlt század 50-es éveiben Nagy-Britanniában annyira elterjedtek a juhok, hogy szinte kezelhetetlenné vált a probléma. Humán megoldást találtak rá. A juhok külső nemi szervére zacskót rögzítettek, így a herék az állandó meleg környezet hatására legyengültek, vagy inaktívvá váltak, ezért csökkent a szaporodás. Orosz tudósok megdöbbenésüknek adtak hangot a 80-as években, amikor felismerték a szovjet boltokban az új pelenkázó szerek anyagának és a birkákra szerelt zacskók anyagának az azonosságát (nálunk is ugyanazok a pelenka-márkák vannak forgalomban).
4. És még egy történet. Egy Hajdú-Bihar megyei rendőrtisztnővel beszélgettem a közelmúltban, aki egy öngyilkosság helyszínén járt. Roppant furcsa tényt állapított meg. Ez volt a 9. olyan helyszínelése, ahol az áldozat korábban a Frontin nevű tudatmódosító gyógyszert szedte, amely öngyilkosságra hajlamosít.
Azt hiszem, kellőképpen tudtam e kiragadott példákkal ecsetelni a valós gondokat, amikkel foglalkozni kellene – mert ezek tényleg nemzetstratégiai jelentőségűek.
– A hidrogén-peroxid (H2O2) gyógyhatása közel 200 éve ismert. Számos betegségnél sikerrel alkalmazták, mindazonáltal máig nem épült be orvosságként a köztudatba. Csak nem azért, mert esetleg kiszoríthatná a szintetikus gyógyszerek jelentős hányadát, s ezzel persze a gyártásukban érdekelt ipari lobbi gigantikus extraprofitja is a töredékére csökkenne? Egyáltalán mi ez a „csodaszer”, mi mindenre használható, hogy külön könyvet szenteltél neki? Negyedik köteted a kerozint („leánykori nevén”: petróleum) mutatja be. Erről nagyjából annyi ismert, hogy a kőolajból származik, s egykor világítottak, fűtöttek vele, míg ma főként a repülőgépek hajtóanyagaként szolgál. Te viszont bizonyítod, hogy gyógyító szerként is megállja a helyét, ha megfelelően élünk vele. Fejtsd ki ezt egy kicsit részletesebben! Az illó- és növényi olajok kapcsán azt írod, ha valaki csupán az ezekről szóló ötödik könyvedben foglaltakat alkalmazza az öngyógyításban, képes lehet a legsúlyosabb betegségekből is kilábalni. Tudnád ezt példákkal is igazolni?
– Az utóbbi évszázadban a Föld légköre jelentősen megváltozott. Az ipari mérgező gázok – egyre növekvő mennyiségű – kibocsátásával és az oxigént termelő erdők irtásával „két végéről égetjük a gyertyát”. Az atmoszférát alkotó gázok aránya eltorzult, a tudósok valós katasztrófaként jelzik, hogy 20 % oxigén hiányzik a levegőből, amit az emberi szervezet nem tud kezelni. Ettől gyengül a munkabíró képességünk, fáradékonyak leszünk, depresszióssá válunk. A hiányzó oxigént sejtszinten reagálja le a szervezetünk.
A H2O2 – az a szer, amely nem idegen a szervezet számára, és a kataláz, valamint a peroxidáz enzim hatására vízre és nascens (atomi) oxigénre bomlik a szervezetünkben. A nascens oxigén az oxigénnek az a változata, amelyre sejtjeinknek nagy szükségük van ahhoz, hogy a bennük lezajló biokémiai reakciók tökéletesen végbemenjenek, és ne maradjanak bennük égési termékek (a szervezetünket szennyező salakanyagok). Ezért tényleg mentőövként szolgál szervezetünknek, ha kívülről megtámogatjuk egy kevés hidrogén-peroxiddal.
Neumivákin professzor azt tanácsolja, hogy menjünk el a gyógyszertárba, vegyünk 3 %-os H2O2-t, és a holnapi naptól kezdjük el szervezetünket sejtszinten feltölteni oxigénnel. A betegek azért tegyék ezt, hogy meggyógyuljanak, az egészségesek meg azért, hogy azok is maradjanak. Tegyék ezt napi 3 alkalommal, evés előtt 30-40 perccel, vagy evés után 1,5-2 órával, napi 30 csepp elfogyasztásával, azaz 10 cseppjével alkalmanként, feloldva azt 1-2 evőkanál tiszta vízben. Ezt a mennyiséget fokozatosan kell elérni, első nap 1 cseppjével, ami napi 3 cseppet jelent, és így tovább növeljük a napi adagot 1 cseppel, míg a 10. napon elérjük a 10 cseppet. Ezután napi 30 cseppjével folytathatjuk a szer szedését, s 5-10 naponként tarthatunk 1-2 nap szünetet. Ne felejtsünk el napjában C-vitamint is fogyasztani, ami segíti a H2O2 hasznosulását a szervezetben. Erre a célra napi egy gerezd fokhagyma C-vitamin tartalma elégséges.
A H2O2 szinte mindenféle betegségre jó, mindössze attól függ az alkalmazás módja, hogy mit akarunk gyógyítani vele. Ma már 2 magánklinikáról van tudomásom Budapesten, amelyek alkalmazzák a hidrogén-peroxidos kezelést a legkülönbözőbb betegségek gyógyítására, jó eredménnyel. Ottó Warburg 1932-ben Nobel-díjat kapott, amiért bizonyította, hogy a rákos sejtek csak oxigénszegény környezetben tudnak terjedni. Nos, a nascens oxigén épp az ilyen közegeket számolja fel a szervezetben. De képes elpusztítani a kórokozó mikroorganizmusok nagy részét, és tisztítja a véredények falait, ez által javítja a vérkeringést, növeli a nemi potenciát. Mellékhatásai, az ajánlott mennyiség fogyasztása mellett, nem ismertek.
A kerozin kifejezéstől csak addig idegenkedik az ember, míg le nem fordítja a magyar megfelelőjére. Ha petróleumról beszélek, akkor mindjárt eszünkbe jutnak a petróleumlámpa-korszakból azok az „élmények”, amikor a nagymama a petrólámpa olajával kenegette napi 2-3 alkalommal a fájó torkunkat, a begyulladt mandulánkat. 2-3 napi kezelés után a baj elmúlt. Nem kellett hozzá az egy vagy több hetes antibiotikumos kúra. A petróleumot a gazdák is használták fertőtlenítőszerként az állatok herélésekor, vagy ha seb esett rajtuk, azzal gyógyították, és így a legyeket is távol tartották.
A petróleum gyógyító hatását sok országban tanulmányozták, szaklapok, könyvek számoltak be a szerrel végzett kísérletekről. Ma már többfelé az akadémiai orvoslás részét képezi a kerozinnal való gyógyítás. Áttörő sikere volt a zöld dió kerozinos kivonata felfedezésének, amely egy kisinyovi geográfus tudós ember, Togyika nevéhez fűződik. A szer igen komoly sebregeneráló, fertőtlenítő, vértisztító és onkológiai betegségeket gyógyító hatással rendelkezik. Ezek nem az én felfedezéseim: se a H2O2, se a petróleum. Csupán, mint szakíró, összegyűjtöttem a témákról szóló nemzetközi szakirodalmat, összegeztem, és megosztottam a magyar olvasókkal azokat a vitathatatlan tényeket, információkat, amelyek fennakadtak a gyógyszer-lobbi hálóján, és mostanáig hozzáférhetetlenek voltak honfitársaink számára.
Az olajok gyógyító erejéről jelentek meg korábban is változatos terjedelmű brosúrák. Azt hiszem, hogy az én könyvem ebbe a sorba se illik bele. A lenolajról és a napraforgóolajról írt nagyobb lélegzetű tanulmányaim sok új elemet tartalmaznak, ami értékessé teszi ezt a könyvemet is. A tartalmát tekintve, az öngyógyítás szempontjából Magyarországon eddig nem, vagy kevésbé ismert módszereket írok le, amelyek szinte minden betegségre alkalmazhatók, hiszen nem a tüneteket kezeljük velük, hanem az egész embert. Egy régi orosz népi módszerrel ismertetem meg az olvasót, amely felülír mindenféle eddig bevált tisztítást, gyógyító eljárást. Felnőttek és gyerekek tömegesen gyógyulnak ettől a szertől a legkülönbözőbb betegségeikből, mint pl.: ateroszklerózis, hörghurut, aranyér, májgyulladás, májzsugor, vérnyomás, cukorbaj, hormon-függőség, szív isémia, zöld hályog, csontritkulás, vesekő, hasnyálmirigy, tüdőbaj, epekő, epilepszia, rákos fekélyek, vérszegénység, vízkór, asztma, allergiás tünetek, rosszindulatú daganatok stb. .Minden úgy változik az említett gyógyszer hatására a szervezetben, ahogy az számunkra a legelőnyösebb. Amellett, hogy gyógyítja, fiatalítja a szervezetet, visszaállítja az agy működését, a gyerekek jobban tanulnak tőle, normalizálódik a testsúlyuk és így tovább.
Példa: Egy család második gyermekeként jött világra egy kislány. 3 nap múlva kiengedték a kórházból. Otthon az édesanyjának gyanús lett, hogy az újszülött nemigen eszik, étvágytalan. Elkezdett a hasa nőni. Egy héten belül akkorára puf
[A levél megkurtítva] Egész levél megtekintése
