1966. augusztus 23-án a NASA Lunar Orbiter 1 szondája elkészítette az első fotót a Földről Hold körüli pályáról, és ezzel örökre megváltoztatta a módot, ahogy anyabolygónkra tekintünk.
Már korábban is készültek fotók a Földről az űrből – a negyvenes évek rakétái, majd az ötvenes-hatvanas évek műholdjai által. Azonban azok a képek a bolygónak csak bizonyos részeit kapták lencsevégre, nem pedig az egész planétát. Ám ez később megváltozott.
1966 nyarán az Egyesült Államok arra készült, hogy felküldje az első embereket a Holdra. Ám, mielőtt a NASA asztronautákat bocsátott volna fel égi kísérőnkre, szükség volt egy biztonságos landolási helyre. Ezért 1966-67-ben a Lunar Orbiter program elindított egy automata kutatóűrhajót, hogy Hold körüli pályára álljon.
Dave Williams, a Goddard szakembere szerint az alapötlet az volt, hogy felkészüljenek a Holdat célzó Apollo programokra. „A NASA-nak nagy felbontású felvételekre volt szüksége a holdi felszínről, hogy megbizonyosodjon, olyan terepről van szó, melyen landolni lehet.” A feltérképezésre pedig gyorsan volt szükség. Mint kiderült a technológia is megszerezhető volt, mivel a Boeing és az Eastman Kodak már korábban kifejlesztett egy űrszondát fedélzeti kamerarendszerrel a Védelmi Minisztérium számára.
Az első űrszonda – Lunar Orbiter 1 – 1966. augusztus 10-én hagyta el a Földet, és 92 óra múlva Hold körüli pályára állt. Jay Friedlander - aki 20 évvel ezelőtt fotótechnikusként kezdte karrierjét a NASA-nál, és többek között a Lunar Orbiter felvételein is dolgozott a Goddard Űrrepülési Központban – szerint a szonda olyan volt, mint egy repülő fotólabor. „A kamerarendszer maga tette ki a szonda legalább egyharmadát” – mondja. Minden más „az energiát és a meghajtást szolgálta.”
A Lunar Orbiter 1 szonda 1966-ban készítette az eredeti felvételt, A nagy felbontású verziót 42 évvel később publikálta a NASA. A fotót az eredeti analóg adatkazettákból nyerte ki. (Fotó: NASA/LOIRP)
A Lunar Orbiter fedélzeti kamerája kettős optikai lencséket tartalmazott, melyek szimultán módon készítették a fotókat. Az egyik közepes felbontásban, nagy látószögű felvételeket készített a Holdról. A második, telefotó lencse pedig részletes, nagy felbontású – öt méteres - fotókat alkotott. Az egész kamerarendszer lenyűgöző volt, mivel felvételeket készített és dolgozott fel egy mozgó szonda fedélzetén, amely a Hold körül keringett, szélsőséges körülmények között, megközelítőleg 43 – 5900 kilométeres tartományban a felszíntől.
Williams szerint a rendszer 70 milliméteres filmmel dolgozott. A kamera elkészítette a képeket, majd a film egy automata feldolgozó egységbe került. Ez olyan vegyi anyagok elegyét tartalmazta, amelyek a Polaroid fényképezőgépekben használt módszerhez hasonlóan hívják elő a képet. Egy elektronsugár aztán mindegyik fotót végigpásztázta, mielőtt azokat visszaküldték a Földre rádiójelek segítségével.
Az egymás után felbocsátott öt Lunar Orbiter szonda közepes részletességű térképet készített a Hold 99 százalékáról. Csak az utóbbi két évben, a NASA Lunar Reonnaissance Orbiter – mely ma is aktívan kering a Hold körül - szondájával sikerült nagyobb felbontású térképeket készíteni az egész holdi felszínről. Emellett az első három űrszonda igen részletes fotókat kapott lencsevégre 20 potenciális landolási helyről, amelyek ígéretesnek tűntek. Friedlander szerint a földi irányítók hatalmas nyomatokat készítettek a fotókból, „aztán kiterítették, így rá is állhattak, és közelről vehették szemügyre a landolási helyeket.”
Az első Föld-fotó készítésének geometriája (Fotó: NASA)
Ám a Lunar Orbiter 1 missziója során a NASA fontolóra vette, hogy a szonda kameraszemét a Föld felé fordítsa. „Eredetileg nem volt betervezve. Csak akkor jutott eszükbe, miután a misszió már szolgálatba állt” – mondja Williams. A szakember szerint a szonda pozíciójának módosítása igen kockázatos manőver volt. „Ha megfordítjuk, nem biztos, hogy vissza fog tudni állni eredeti pozíciójába. Amennyiben nem nagyon szükséges, nem szeretünk már működő szondával hazardírozni.”
Vita zajlott arról, meg kellene-e egyáltalán kísérelni. Végül a NASA úgy döntött, hogy kell neki a fotó, és senkit sem fog hibáztatni, ha valami miatt a manőver során problémák merülnek fel – mondja Williams. Így augusztus 23-án az űrszonda sikeresen elkészítette a fotót a Földfelkeltéről, ahogy a kék bolygó a Hold horizontja fölé emelkedik. „A NASA fogta a képet, posztert készített belőle, amit ajándékként adtak oda mindenkinek” – mondja Friedlander.
Több kép követte az eredetit, többek között a híres Kék Üveggolyó, melyet az Apollo ablakából készítettek az asztronauták. Ám ezt a bonyolult és gondosan kidolgozott kamerarendszert soha nem használták a Lunar Orbiter missziókat követően. „Az egyes missziók befejeztével, a Lunar Orbitert szándékosan a felszínbe küldték” – mondja Williams. „Látszólag a NASA nem akarta, hogy az egyik szonda rádiójelei megzavarják a következőét, melyet felbocsátanak.”
A szonda kamerarendszere (Fotó: NASA)
Ám a Szovjetunió jelenlétével – mely saját holdi egységeket küldött fel – Williams szerint inkább nemzetbiztonsági okok lehettek a háttérben. Mivel az űrszonda és kamerája eredetileg védelmi technológia alapján készült, „nem akarták, hogy más megszerezhesse” – mondja. Ma is létezik néhány tartalék kamera és Lunar Orbiter, melyeket kifejlesztettek, de soha nem használtak. Ezeket olyan helyeken tárolják, mint a Smithsonian Intézet és a George Eastman House.
Bár a Lunar Orbiter misszió már a múlt része, az első kép a Földről azóta is inspiráló. „Itt vagyunk ezen az apró Földön. Csak egy hatalmas Naprendszer részei vagyunk, egy nagy galaxisban és univerzumban. Ezért is fontos ez a fotó, mivel ez volt az első alkalom, hogy a Földön bárkit elfoghatott ez az érzés” – mondja Friedlander.
(Szabó Piroska bejegyzése)
