Csapó Endre:
A bírói hatalom rendszerváltása
(Megjelent a Magyar Élet 2011. április 2-i számában.)
Sok a panasz Magyarországra.
Állampolgárságot ad más államok polgárai részére. Visszaperelné a korábbi kormány elvtársi juttatásait a bolsevista filozófusoktól. Módosítani merészeli az állami üzemeltetésû, közszolgálati tájékoztató média fenntartói, munkáltatói szabályzatát. A rendôrségi tömegoszlatás bírói ítéleteit törvénnyel akarja megsemmisíteni. Most legújabban nyugállományba küldené a bölcskorú bírákat. Mindez felháborítja a külföldi sajtót és a nemzetközi politikát. Mindez világos jele annak hogy Orbán és kormánya diktatórikus hatalomra tör – így hangzik a panasz országon belül, és kívülrôl egyaránt.
Akik ezt, mint veszélyt, komolyan veszik, megnyugodhatnak, Orbán Viktornak és kormányának – hiába is akarná – nincs elég ereje hozzá. Diktatúra csak akkor valósul meg, amikor egy pártnak sikerül megszerezni a hatalom minden ágazatát. A kormányhatalom és a parlamenti többség elegendô arra, hogy a folyó ügyeket zavartalanul intézze, hogy az ország érdekében szükséges törvények megszülessenek és végrehajttassanak. Nagy szerencse, hogy a választók álal biztosított többség lehetôvé tette a kilábalást a bolsevista hinárból, de ez nem elég. A választók a húsz éve elmaradt rendszerváltást akarják, ami egyúttal történelmi feladat is, nélküle az ország léte is veszélyben van. De, mint látni fogjuk, a jobboldali kormány nem ura a hatalom egészének.
A valóságos hatalomnak a politikai hatalom szervein kívül vannak további részei, amelyek függetlenként ellenszegülhetnek a nép által válaszott hatalmi ágaknak. Ilyenek a bíróság, a média, a Nemzeti Bank, gazdasági érdekeltségek. Az elmaradt rendszerváltás helyében megvalósított privatizációban magánvagyonná tett állami vagyon kommunisták tulajdonában való megtartása képezi az anyagi alapját a baloldal politikai törekvéseinek. Ismertté vált Horn Gyula kormányprogramja, amit egy zárt frakcióülésen jelentett be elvtársainak: „A privatizációval baloldali érzelmû tôkés osztályt kell létrehozni Magyarországon, ennek érdekében a privatizációt önállóvá kell tenni, és az egész folyamatot ki kell venni a pénzügyminiszter hatáskörébôl, és alapvetôen a politikai erôk döntésére kell bízni... hogy a hozzánk közel állók kerüljenek kulcspozícióba.” Ezt Békesi László (a Horn-kormány elsô pénzügyminisztere) mondta el, megjegyezve még: „Így történt, hogy a privatizáció kikerült a pénzügyminiszter hatáskörébôl, s hogy létrehozták a politika-vezérelte privatizációt. A privatizációs szervezet vezetôi – a felügyelô miniszter – a miniszterelnök legszûkebb bizalmi körébôl kerültek ki. Megteremtôdtek azok a feltételek, amelyek háttérbe szorították az üzleti elveket, elôtérbe helyezték az úgynevezett klientúrát.”
A már elejétôl a Gyurcsány-idôkig kommunisták átmentésével foglalkozó privatizáció, következményeivel, az egész társadalom rendjére kihatott, hozzá igazodott minden hatóság, közhivatal, igazságszolgáltatás, hitelrendszer, oktatásügy stb. Ilyen közegben kell a nemzeti kormánynak elindítani a gazdasági életnek, a közigazgatásnak, egyáltalán az élet minden intézményének a magyarság fennmaradása érdekébe állítását. Ennek során bármit tesz a kormány, a legkisebb lépése is heves ellenállásba ütközik minden érdek részérôl, amit a tolvajlás alkotott. Az a helyzet állt elô, hogy a – közhit szerint a választással mindenre képessé tett – kormány a dolgok helyretétele során naponta ütközik problémák és gáncsolások tömegébe, és az is ellehetetleníti feladata teljesítésében, hogy a baloldal térfoglalásának minden eddigi erkölcstelen szerzése és foglalása törvényesített védelemben részesül, mert az eltulajdonlások büntethetôsége vagy elévült, vagy törvényesültek a szabadelvûség rendjében. Mindezek tetejében ott van a külvilág érdeki és érzelmi támogatása internacionalista elvtársi alapon.
A bíráskodással és általában az igazságszolgáltatással is sok a baj, azon túl is, hogy a kommunista rendszerben kiképzett bírák még nagy létszámmal bíráskodnak egy teljesen elütô jogrendszerben, mint amit megtanultak és amiben dolgoztak.
A bírói függetlenség szép elv, hasonlóan a teljes gazdasági szabadság elvéhez. Mindkettô a liberalizmus terméke. Mindkettô túlzásai miatt ártalmas, mindent meg lehet tenni nevükben, és meg is tesznek, ahol a számonkérhetôség hiányzik. Éppen az igazság sérülhet olyan bírói szabadságban, amivel a visszaélés lehetôsége az elszámoltatás kizárásában van. Ezt fölvetette Hack Péter is, a Parlament alkotmányügyi bizottságának korábbi elnöke, kutatóként az igazságügyi reformmal kapcsolatban, és arra is rámutatott, hogy a bírósági rendszer mellett az ügyészség jelenlegi – parlamentnek, nem pedig kormánynak alárendelt – alkotmányos helyzete is sok problémát okoz, hiszen ebben a közjogi konstrukcióban külsô kontrollra gyakorlatilag nincs semmi lehetôség. Ha az ügyészség számonkérhetôen mûködne, akkor még a jelenlegi bírósági rendszert is jobban lehetne mûködtetni, de jelenleg az igazságszolgáltatás szervezetrendszerébôl elkerülhetetlenül anomáliák fakadnak – mondta Hack Péter, és példaként utalt az évtizede húzódó és mindmáig lezáratlan Posta-bank-, illetve Energol-ügyre, illetve a félresiklott móri gyilkosság-ügyre.
Mi történik olyankor, amikor kormány és bíróság nagy politikai egyetértésben bûntársakká válnak. Pontosan ez történt 2006-ban a forradalom 50-ik évfordulóján. A magyar rendôrség állományába tartozó rendôrök ismét tömegesen követtek el bûncselekményeket, és szegték meg a rendôrségre vonatkozó jogszabályi elôírásokat 2006. október 23-án, egy hónappal a 2006. szeptember 20–21-i, szintén számos rendôri túlkapással jellemezhetô akciókat követôen. A Nemzeti Jogvédô Alapítvány 2006. október 24-én kiadott közleményében már rámutatott: október 23-án Budapesten példátlan erejû és méretû, megfélemlítô rendôri intézkedések sorozata történt. Az 1956-os szabadságharc 50. évfordulójára megemlékezni kívánó, gyülekezési jogukat gyakorló, erôszakos cselekményeket nem tanúsító emberekkel szemben gumilövedék, vízágyú, könnygázgránát, gyalogos és lovas rendôri egységek bevetésére került sor számos súlyos sérülést okozva. A bejelentett, békés megemlékezésrôl távozni kívánó embereket nem védték meg, hanem be nem jelentett tüntetés rendôri intézkedés alatt álló résztvevôinek tekintették ôket, majd pedig több esetben elôzetes felszólítás nélkül rontott a békés emberekre a közrendért felelôs erôszakszervezet. A rendôrség ezúttal sem tartotta be a szükségesség és arányosság elvét, illetve a tömegoszlatás szabályait. Nagy meglepetést és felháborodást keltett a rendôrség brutális beavatkozása, a békés tüntetôk lerohanása és többszáz ember súlyos testi sérülését okozó ütlegelése. A rendôrök ráhajtották a zavart keltô tüntetôket a Fidesz ünneplô közönségére, majd megtámadták a bekerített tömeget. Feltevések szerint Gyurcsány lázadást akart kiprovokálni, aminek jogos leverésével bizonyította volna Orbán rendbontó, lázadó bûnösségét, politikai tönkretétele érdekében. Sok embert becipeltek a rendôrségre, jegyzôkönyveket vettek fel. Ez mind a belügyminiszteri tehát kormányszervi cselekedet volt. A bûnügyi nyomozás anyaga átkerült a bírói részlegbe, így a bíróság számos ítéletet hozott ezt követôen. Pedig teljesen egyértelmû és bizonyítható, hogy hazudtak, hogy szándékosan elfogult ítéleteket hoztak. Ugyanolyan egyértelmû a bûnösségük, mint Biszkunak. Mégsem indul majd egyetlen eljárás sem ellenük. Jó kérdés: hol van itt a bíráskodás függetlensége.
Ezeknek az ártatlanul elítélt embereknek kívánt jogorvoslatot szolgáltatni az Orbán-kormány. A megoldást az ítéletek hatálytalanításában találták meg azáltal, hogy az Országgyûlés közkegyelmet hirdetett, amivel a büntetés és annak következményei megszûntek. A kegyelem kivételes jellegénél fogva nem érinti a bíróságok jogkörét. Nem bírálja felül a bíróság ítélkezését, csak azt mondja ki, hogy a társadalom képviselete le kívánja zárni a felelôsségre vonás és a büntetés korszakát. Az események további vizsgálata már nem a büntetôjog, hanem a történeti kutatás feladata. A kegyelem azonban nem vonatkozik azokra a hivatalos személyekre, akik a hatalom védelmében bûncselekményeket követtek el, amennyiben elmarasztalták ôket, illetve folyamatban van ellenük az eljárás. Ennek mintegy ellentételeként a törvény kimondja, hogy a 2006-os ôszi eseményekkel kapcsolatos felelôsségrevonás lezárult, új eljárás ilyen ügyben nem indul.
A kormány a rendôrséget ráncbaszedte, ezt könnyen megtehette belügyminiszteri hatáskörben. Azonban a bírósággal, mint önálló hatalmi ággal, nem foglalkozhatott érdemben. A törvényhozás nem kötelezheti a bíróságot, hogy mondja ki a saját ítéletének a semmisségét. Közokiratokat és tanúvallomásokat minôsítene utólag, mérlegelés nélkül törvénysértônek, ami rombolná mind a bíróság mind a rendôrség valamennyi késôbbi nyilatkozatába vetett bizalmat. Igazságtalan volna ugyanakkor az is, ha a 2006-os események kapcsán civilek ellen hozott ítéletek hatályukban fennmaradnának. Ezért választották megoldásul az Országgyûlés általi közkegyelem kihirdetését.
A bírói kar tekintélyének a kormány általi megmentése mellett sok kívánni való van a bírói kar függetlensége terén. Amikor szocialista-liberális kormány van, akkor nincs probléma a hatalmi ágak viszonyával, mert azonos akaratúak. De megfordul a helyzet a nemzeti kormány idején.
Pokol Béla professzortól tudjuk, hogy a magyar bírói hatalmi ág európai összehasonlításban rendkívül önálló. A bírói hatalom sajátossága, hogy a másik két „politikai” jellegû hatalmi ággal szemben semleges. Ezt a semlegességet fogalmazza meg a még érvényes Alkotmány 50.§-ának (3) bekezdése azzal, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvényeknek vannak alávetve. Még egyértelmûbbé teszi a bírói hatalom politikai semlegességét az az alkotmányos rendelkezés, amely szerint a bírák nem lehetnek tagjai politikai pártoknak és nem folytathatnak politikai tevékenységet. „Politikai érték-beállítottságát tekintve ugyan a bírói kar na-gyobb része inkább a szocialista–szabaddemokrata erôk felé látszik elhelyezkedni.”
„Valódi rendszerváltást hozna az igazságszolgáltatásban, ha az új alkotmány elfogadása után minden bírói posztot újra megpályáztatnának – mondták kormányközeli szakemberek. Szerintük az új alkotmány megfelelô alapot nyújthat ahhoz, hogy radikális személyi változások történjenek a magyar bírói karban, amelynek ma is sok, már a diktatúrában is ítélkezô tagja van. Ráadásul nemcsak a politikai elfogultság jelent problémát, hiszen elviselhetetlenül sok szakmailag felkészületlen ítélet születik, következmény nélkül. Az új szabályok az állomány felkészültségét is próbára tehetnék. Az európai demokráciákban nem példa nélküli, hogy az alkotmányozással a bírói kart is megújítják, mint ahogyan sok országban kirostálták már a diktatúrában kompromittálódott bírákat.” (Pindroch Tamás, Magyar Hírlap)
– Az új alkotmány a bíróságokon is elhozná a rendszerváltást, hiszen annak elfogadásával minden egyes bírói posztot újra meg kellene pályáztatni, és a kiválasztás már a módosított bírósági törvény szerint történne – közli a Magyar Hírlap. Ide kapcsolódik, hogy a parlamenti vitára bocsátott alkotmánytervezet jelenlegi formája is korlátozná a pártállamtól megörökölt bíróságoknak a Horn–Kuncze-kormány idején elfogadott, Európában példátlan fokú önállóságát, és felszámolná a belsô önkormányzat legfôbb szervét, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, amit a Horn-kormány hozott létre. A szövegben ugyanis az áll, hogy „a bírói önkormányzati szervek közremûködnek a bíróságok igazgatásában”.
Az alaptörvény parlament elôtt fekvô benyújtott fideszes módosító indítvány szerint a bírákra a jelenlegi 70 év helyett a 62 éves általános öregségi nyugdíjkorhatár vonatkozna. En-nek értelmében a Legfelsôbb Bíróság bíráinak közel harmada, a 88-ból 26 kényszerülne távozásra. Kettôszáz körül van azon bírák száma, akiket érintene az a fideszes javaslat, amely szerint a jövôben legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhatna fenn szolgálati jogviszonyuk. a mintegy háromezer tagot számláló bírói karból 6–8 százalék a 62 év felettiek aránya. A jelenlegi szabályok szerint a bírói jogviszony felsô korhatára 70 év. Az új alaptörvény 2012. január 1-jén lépne hatályba.
A törvényjavaslat nagy felháborodást keltett a bírói ágazatban. „Mélységes aggodalmát” fejezte ki a közjogi méltóságokhoz és az országgyûlési képviselôkhöz intézett levelében a bírói nyugdíjkorhatár új alaptörvényben tervezett csökkentése miatt a Legfelsôbb Bíróság, az öt ítélôtábla, a 19 megyei bíróság, a Fôvárosi Bíróság és a Magyar Bírói Egyesület elnöke.
Ellenvélemény is megnyilatkozott bírói körbôl: „Ha európai jogállamnak megfelelô magyar bíróságokat akarunk, akkor a kádárista bírákat kell eltávolítani az igazgatási posztokról, illetve bizonyos részüket az egész bí-rói karból” – írja a Magyar Hírlapban a Csongrád Megyei Bíróság egyik bírája, Dr. Ravasz László. A részletes indokolás néhány kiragadott része árnyalt képet ad a magyar igazság-szolgáltatás állapotáról:
„A bírósági szervezeti rendszer jelenleg olyan válságban, van amely már a jogállami mûködést is veszélyezteti. Ez a probléma nemcsak a büntetô, hanem a polgári ítélkezésben is megjelent. ... A bírói elômeneteli rendszer hiányosságai miatt egyre több olyan bíró kerül felsôbb bíróságokhoz, akik szakmai felkészültségük és emberi habitusuk alapján nem odavalóak lennének. Gyakorlatilag egy hûbéri rendszer alakult ki a bíróságokon belül, amely torzítja az egész ítélkezést. Az alsóbb fokú bíróságok ítéletét gyakran olyan bírák bírálják felül, akik szakmai kompetenciáit az elsô fokú bírák nem fogadják el. Ez oda vezetett, hogy az alsóbb fokú bíróság bírái nagyon gyakran szakmailag nem fogadják el a felsôbb bíróságok határozatait. Azokat nyíltan kritizálják, még akár tárgyaláson is, és lehetôség szerint elszabotálják ezen felsôbb bírósági határozatok érvényre juttatását. ... Itt azért meg kell jegyezni, hogy nem minden igazgatási és szakmai vezetô kontraszelektált, és kádárista nézetû, vannak olyanok akik alkalmasak a posztjukra, és még belsô legitimációjuk is van, de sajnos ez a kisebbség. ... A felsôbb bíróságok hozzák meg általában azon ítéleteket, amelyek nem igen felelnek meg a jogszabályoknak, és érezhetô, hogy valamilyen politikai vagy egyéb érdek játszhatott közre a döntésük meghozatalánál. ... a 40–55 éves generációban is vannak olyan bírák akik hasonultak a kádárista felfogást képviselô bírákhoz, és ennek megfelelôen viselkednek és ítélkeznek. Ezek a fiatalabb kádárista bírák általában már most is vezetôi posztban vannak (tanácselnök, megyei elnökhelyettes, kollégiumvezetô, városi elnök) . Ezek az »új kádárista« bírók semmivel sem jobbak mint a régi generáció. Közülük is sokan voltak MSZMP-tagok. ... A bírói szervezetek igazgatási vezetôi minden külsô és belsô kontroll nélkül hozhatnak döntéseket a harmadik hatalmi ág vonatkozásában. Így nem érvényesül a demokratikus államrend azon elve, hogy az egyes hatalmi ágak függetlenek egymástól, de kölcsönösen ellenôrzik is egymást. Emellett a felsôbb bírósági ítéletekkel kapcsolatban sem érvényesül a jó értelemben vett külsô kontroll, így azok sokszor önkényesek és kiszámíthatatlanok.”
Zárófejezetként idézzük a Népszabadság vonatkozó cikkéhez egy hozzászólónak a Kommentek rovatban közzétett levelét:
„Érthetô, hogy a szociszadi politikusoknak kedves az a bírói kar, amelyik 10 évig tárgyalgatta a Tocsik-ügyet, majd futni hagyta azokat a szociszadi politikusokat, akik nyakig sárosak voltak, és akik Tocsik Mártát igazgatták, sôt kényszerítették a százmilliók átadására. Kedves az a bírói kar, amelyik 10 évig tárgyalgatta a Postabank ügyet, majd az egész országot felháborító verdikttel futni hagyta azt a Princz Gábort, aki a betétesek százmilliárdjait tüntette el nyomtalanul. És persze, hogy kedves az a bírói kar, amelyik immáron 10 éve tárgyalgatja és valószínûleg még 10 évig fogja azt a Kulcsár-ügyet, ahol az alperesnek ügyfele volt az egész MSZP családostól. És lehetne folytatni a végtelenségig, Mórtól 2006 ôszéig, amikor bíráink kiállították magukról a bizonyítványt. Arra azért például máig nincs magyarázat, miként lehetséges, hogy elsô fokon mindenki bûnös volt 2006 ôszén, másodfokon pedig úgyszólván senki. De a kedvencem a Hunvald-ügy, ahol a szociszadi tolvajok felének már akkor elévült az ügye, mielôtt megkezdôdött volna a per. Igazi gyöngyszeme ez a pártoktól független magyar bíráskodásnak. Mint ahogy arról sem szól Lencsés kartárs, hogy mitôl nem is kell nyugdíjba mennie a bírónak akkor, amikor mondjuk a pedagógusnak vagy a vasesztergályosnak igen? Csak nem azért, mert valamiféle különleges anyagból van gyúrva? S amely anyagot persze még a Kádár-rendszerben gyúrták?”
Aligha tévedünk, hogy a következô hazai és külföldi baloldali támadásoknak a témája a bírói függetlenséget eltipró, diktatúrát építô orbáni fasizmus lesz.
/Forrás: Csapó Endre 2011.05.12-i levele/*B.K-T.L.
