B.Kiss-Tóth László összeállítása
A RONGYOS GÁRDAEMLÉKEZETÉRE
Pihenőben...
A 'rongyosok' kiképzése
------------------------------
------------------------------
Lendvai István:
A gárda
Héjjas Ivánnak
Ha minden elvész: él a gárda,
hóba, fagyba, õszbe, sárba.
Arca kormos, a keze véres,
válla ragad a fegyveréhez,
kalpaga nincs, a lába rongyban,
gyomra étlen, a torka szomjan,
mégis vágja az örök marsot,
a nótája mégis harsog,
mégse tágít egy árva szál is.
Mert Isten a generális,
láthatatlan lova fénylik,
s merre arkangyalok vezénylik
ködbe, hóba, vérbe, sárba,
megy a gárda.
Merre jöttünk? A jó ég tudja.
Nyomainkat homok futja.
Földgolyóbis ahányat fordult,
a szívünk vére annyit csordult,
világ ahány összeomlott,
mindegyikre a vérünk hullott,
ahányan haltunk, nincsen száma,
kit néztünk, a csillag, nincs máma,
kivel nõttünk: a szót sem értik,
aggok hozzánk nem érnek térdig,
s jöhet elibénk száz halál is,
mégis az Isten a generális,
s amerre visz, vérbe, sárba,
megy a gárda.
Merre vágunk? Csillag sem mondja.
Csak hajunk lobog s ruhánk rongya,
bordánk alól a szívünk lángol,
s az örök vágy bennünk ficánkol:
legyen már egyszer Magyarország,
jók vigyék már egyszer a sorsát,
legyen már egyszer szép megállás,
boldog nappal és nyugodt hálás.
Unokák, ha sírunkat futják,
Ne is köszönjék, ne is tudják,
hogy Isten volt a generális,
s ha verte börtön és halál is:
õutána vérbe, sárba,
ment a gárda.
1929. július 26.
------------------------------
Ifj. Sarkady Sándor:
Az 1921-es Nyugat-magyarországi felkelés
1918. november 17-én a szociáldemokrata többségű osztrák államtanács etnográfiai elvekre hivatkozva bejelentette igényét Nyugat-Magyarországra. “Vörösausztria” az antant hatalmakkal folytatott, majd egy évig tartó egyezkedése során elérte, hogy az 1919. szeptember 10-i Saint German-i béke a magyar önrendelkezés jogát a hajdani társnemzet viszonylatában is kizárja, és egyoldalú döntést hozva Ausztriának ítélték Moson, Sopron és Vas vármegyék nyugati sávját 4000 négyzetkilométerrel és 50 ezer magyar lakossal (a régióközpontot, Sopront, és környékét is beleértve), azzal az indoklással, hogy ne valósulhasson meg a dédelgetett csehszlovák–délszláv korridor sokat emlegetett terve.
Miután Ausztria mindenfajta külön megállapodást elutasított a magyar kormánnyal, beleértve a nyugat-magyarországi terület kettéosztását, az eseményekbe beletörődni nem tudó magyar hazafiak megkezdték az ellenállás megszervezését. 1921 nyarán több szálon indult meg a fegyveres ellenállás előkészítése. A fegyveres felkelést azonban nem a hivatalban lévő magyar kormány, hanem két elkötelezett hazafi, Prónay Pál és Gömbös Gyula szervezte és irányította. Thurner Mihály soproni polgármester személyesen kereste meg Prónay Pál szolgálaton kívüli alezredest Sopron megmentése érdekében. A szintén soproni Thirring Gusztáv vezette Nyugat-magyarországi Liga önkénteseket toborzott. A Nyugat-magyarországi Szövetség röplapjai hirdették: “Sopron a soproniaké!” A toborzás sikeres volt, hiszen a trianoni békediktátum kegyetlensége Magyarország lakosságát elkeserítette, a volt szövetséges Ausztria területi követelése pedig egyenesen fölháborította.
1921. augusztus 20-án Sopronban tízezer résztvevővel addig soha nem látott tömegtüntetésre került sor a Széchenyi téren. Augusztus 29-e lett volna Sopron város Ausztriának történő hivatalos átadásának napja. A magyar hatóságok — ha vonakodva is — kiürítették az átadásra kijelölt területeket, így Sopront és környékét is. Ekkorra már a város összes hivatala elköltözött Kapuvárra, Csornára és Győrbe, majd a Nemzeti Hadsereg kivonása is megtörtént. Úgy tűnt, hogy itt már csak a csoda segíthet. Az érintett terület átadására a magyar kormány gróf Sigray Antalt mint kormánybiztost küldte ki, a közrend fenntartásával Ostenburg-Moravek Gyula őrnagyot, a II. országos csendőrzászlóalj parancsnokát bízták meg.
Augusztus 29-én az antant szövetségközi tábornoki bizottsága és az osztrák kormány megbízottjai a Széchenyi-palotában pezsgővel a kézben várták az osztrák fegyveres erő Sopronba történő bevonulásának hírét — s magukat a csapatokat. Az “A zóna” Magyarország felöli határán álló osztrák csendőrség 500 fős egysége birtokba vette Ágfalvát, a szomszédos települést, és várták az Ostenburg-Moravek vezette magyar csendőrzászlóalj Sopronból történő kivonulásának hírét, amely után díszlépésben szerettek volna a városba bevonulni.
Magyar szempontból a helyzetet bonyolította, hogy ekkor Sopronban állomásozott egy 300 fős francia, olasz és brit katonai kontingens, amelynek viselkedése teljesen kiszámolhatatlan volt, legalábbis a felkelők irányába. A kockázatot nem mérlegelve a magyar ifjúság 1921 augusztusában a hazaszeretetből és áldozatkészségből — nem először a magyar történelem során — ezúttal is jelesre vizsgázott! Soprontól 5 kilométerre nyugatra Ágfalvánál a Prónay Pál és Héjjas Iván által toborzott felkelők mintegy 120 fős csapata Francia-Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor parancsnoksága alatt meglepetésszerű harcálláspont-felvétellel és erős puskatűzzel visszavetették a bevonulásra készülő osztrák csendőrséget. A kibontakozó tűzpárbajban hősi halált halt Baracsi László kecskeméti gazdalegény. Ez volt az első ágfalvi összecsapás, amellyel kezdetét vette a másfél hónapig tartó nyugat-magyarországi fegyveres felkelés. Az ütközet végén a felkelők még Robert Davyt, az osztrákok által “Burgenlandnak” elkeresztelt tartomány újdonsült kormánybiztosát is elfogták.
Felkelők az egyik győztes csata után
A felkelőket — a hivatalos magyar állam által történő ellátatlanságuk okán — Rongyos Gárdának nevezték el. Az osztrákok banditáknak, az antant pedig magyar inszurgenseknek (felkelőknek) nevezték a hazafiakat. Soraikban az akkori Magyarország valamennyi társadalmi rétege ott harcolt. Héjjas Iván rongyosai, Budaházy Miklós, Taby Árpád, Prónay Pál felkelői. Egymás mellett küzdöttek szegények és úrifiúk, leszerelt honvéd tisztek, veterán frontharcosok, soproni főiskolások, polgárok, pesti műegyetemisták, mosonmagyaróvári gazdászhallgatók, szombathelyi, felsőőri, soproni vasutasok. A maximum 2500-3000 fős és területenként 20-25 részre osztott felkelő sereg 200 kilométeres határszakaszon a Fertő-parti Nezsidertől a Vas megyei Németújvárig küzdött az 1000 éves határokért. Közel két tucat győztes ütközet során minden egyes alkalommal megállították a négy-ötszörös túlerőben lévő osztrák erőket, akik jellemző módon az igen erős ellenállást a testükön érzékelve, minden egyes alkalommal letettek eredeti szándékukról, és a korábban még ellenállás nélkül elfoglalt területeket is feladva visszavonultak, többnyire egészen az 1000 éves határon túlra.
Az osztrák kormány 1921. szeptember 7-én másodízben is kiadta az utasítást Sopron megszállására. A szocialista Karl Renner vezette osztrák kormány csatlakozásra akarta bírni Sopron német ajkú polgárságát (a lakosság 51%-a német anyanyelvűnek mondta magát az 1910-es népszavazkor). Ágfalváig ezúttal is eljutott a géppuskás szakaszokkal is megerősített félezres osztrák csendőrsereg. A felfejlődésüket megelőzendően a magyar felkelők azonban ezúttal is megelőzték az osztrákokat. A többségében soproni főiskolások az akció előtti éjjel a 48-as laktanyában gyülekeztek. A helyi akadémistákhoz szombathelyi vasutasok és Maderspach Viktor harcedzett bosnyák világháborús veteránjai (ők 20-an voltak) csatlakoztak. Mindannyian civil ruhát viseltek. Fegyvereket és lőszert csak az ütközet napjának hajnalán kaptak Ostenburg csendőrzászlóaljától. A Manlicher karabélyokat tehát “kölcsönbe kapták”, mert a Bethlen-kormány nem engedte a reguláris magyar fegyveres erőknek a felkelésben való részvételt.
A felkelők erejét a korabeli források mindösszesen 110 főben adják meg. Az osztrák túlerő tehát ezúttal is négyszeres volt. A magyar felkelők parancsnokai Maderspach Viktor tartalékos huszárszázados, Gebhardt Pál százados és Székely Elemér tartalékos tüzér főhadnagy, főiskolai karhatalmi parancsnok voltak. Szeptember 7-én éjszaka erdei ösvényeken át indultak el Ágfalva felé. A kicsiny seregnek a kézifegyvereken és a nyeles gránátokon kívül egyetlen Schwarzlose géppuskája volt, amit aztán két tapasztalt bosnyák felkelő kezelt. A haditerv szerint három rajra oszlottak. Nyolcadikán hajnali háromnegyed ötöt ütött az ágfalvi templomóra, amikor az 1. és 2. főiskolás osztag az ágfalvi erdő és a brennbergi vasút között, a 3. (szombathelyi vasutasokból és bosnyákokból álló) rajjal a falu alsó részén előre tört. A megindult támadást az osztrákok az utolsó pillanatban felfedezték, s a falu északi részén, a nagymartoni vasúti töltés mögül tüzet nyitottak a magyar erőkre. A felkelők az evangélikus templom oltalmában bejutottak a faluba, de az iskolaépületből ismét erős osztrák tüzet kaptak. Kénytelenek voltak visszahúzódni a brennbergi úton előrenyomuló csoporthoz. A Kirchknopf-vendéglő felől vezetett erős tűzcsapással azonban sikerült hátba támadni az osztrákok centrumát, akik ezt követően egészen a nagymartoni vasút töltése mögé hátráltak, majd később a töltés fedezékében még hátrább.
A 3. raj aztán oldalba támadta a vasúti bakterház, majd a töltés védőit, majd a Hausbergnél tűzállást foglalva visszaverte a szuronyrohamra induló osztrák csendőröket. A felkelőknek ezúttal három hősi halottjuk volt: Machatsek Gyula erdőmérnök hallgató tartalékos hadapród-őrmestert, Szechányi Elemér bányamérnök hallgató tartalékos alhadnagyot és Pehm Ferenc önkéntest, pénzügyi tisztviselőt. Rajtuk kívül heten súlyosan, sokan könnyebben megsebesültek. A Bécsújhelyig menekülő osztrákok veszteségeiről máig ellentmondóak az adatok. A magyar források 15 és 30 fő köztire teszik elesettjeik számát. Az bizonyos, hogy ebben az ütközetben vesztették a legtöbb embert. Halottjaik zömét és sebesültjeiket magukkal vitték, a csata helyszínén a magyar hatóságok csak két elesett osztrák csendőrt találtak, Arnold Mosch és Karl Heger járőrvezetőket.
Az elesett hősök temetése (Sopron, 1921. szeptember 10.)
Ez az ütközet mentette meg Sopront az osztrák megszállástól. A hősi halált halt magyar felkelők számára Sopron városa dísztemetést rendezett, és őket a jelenlévő sokaság részvéte mellett szeptember 10-én helyezték örök nyugalomra a Szent Mihály temetőben, míg Pehm önkéntes Szombathelyen alussza örök álmát. A második ágfalvi csata után az osztrák erők a történelmi határra vonták vissza csapataikat. Ennek az ütközetnek is köszönhető, hogy Sopron és környéke népszavazással dönthetett hovatartozásáról.
ifj. Sarkady Sándor
/Forrás: tortenelemportal.hu 2009. szeptember 8./
------------------------------
LAJTABÁNSÁG KIKIÁLTÁSA
1921. október 4. – november 5.
| Fővárosa | Felsőőr |
| Terület | Burgenland (Őrvidék), Vas és Győr-Moson-Sopron egyes részei km² |
(...) Horthy Gömbös Gyula későbbi miniszterelnököt nevezte ki nyugat-magyarországi kormánybiztosnak, feladata az önállósuló felkelők megrendszabályozása. Mind Héjjas, mind Friedrich megtagadja az utasítását, hogy vonuljanak vissza. Úgy tűnt, Prónay egymaga akarja megvalósítani aSigray-Lingauer tervet, miszerint, ha a magyar kormány kiegyezne Ausztriával, lemondva ezzel aNyugat-Magyarországról, a felkelők önálló államot hoznak létre Lajtabánság néven, a bán Sigray főkormánybiztos vagy Albrecht főherceg lett volna. Ám kézzelfogható közelségbe került a népszavazás lehetősége, így a miniszterelnök lebeszélte Sigrayt tervéről.
1921. október 3-án Nyugat-Magyarország az antant fennhatósága alá került. (Az antant adta volna át a területet az osztrák félnek), így 1921 október 4-én Prónay-ék kikiáltották a terület függetlenségét.
A Lajtabánság központja Felsőőr lett, mivel a város gyakorlatilag magyar többségű volt, Burgenland de jure székhelyének számító Kismarton nagyszámú német lakossága miatt érthetően a Rongyosok nem számítottak. A felsőőri templom előtt jelentették be a terület függetlenségét, és, hogy nem hajlandóak alávetni magukat a békeszerződésnek. A bánság vezetője Prónay lett. A kormányzótanács elnöke s a vallásügyek előadója Apáthy László százados lett, külügyi és igazságügyi előadó Lévay Ferenchadnagy, ügyvéd, belügyi előadó Bárdos Béla százados, gazdaságügyi előadó Hir György hadnagy, a magyar nemzetgyűlés tagja. Az ideiglenes kormánynak pénzre volt szüksége. Adószedésből nem sokat remélhettek, az önállónak kikiáltott terület kicsi volt, ráadásul a felkelők már ki is fosztották, viszont az egyik pesti nyomdában nyomott lajtabánsági bélyegekért a gyűjtők nagy árat fizettek.
Lajtabánsági bélyegek
/Forrás: Wikipédia.org/
------------------------------
Hering József:
"Ha minden elvész: él a gárda"
A Rongyos Gárdára emlékeztek a Farkasréti temetőben
A Jobbik Magyarországért Mozgalom augusztus 28-án emlékezett az egykori Rongyos Gárda hőseire a budapesti Farkasréti temetőben. A hűvös, mindvégig esőre álló időben az egy esztendővel ezelőtti összejövetelhez képest az idén kicsit kevesebben voltak, ám a jelenlevők azzal vigasztalódhattak, hogy a temetőkapu környékén mindössze két, normális – tehát nem űrhajósokra emlékeztető – egyenruhába öltözött rendőrt lehetett látni. A megemlékezésen történelmi visszaemlékezések is elhangoztak.
Ismét vonulhatott a Gárda (Fényképek: Rommel)
A Magyar Nemzeti Gárda terepszínű gyakorló öltözékes százada néhány perccel 18 óra után csapatzászló alatt érkezett meg a temető főbejárata felől az emlékezés helyszínére. Egy sorfalnyi gárdista fölsorakozott a temető főútján fölállított szónoki emelvény mellett, míg a többiek kis kerülőt téve megérkeztek Vámossy Tibornak, a Rongyos Gárda 19 évesen elesett, a hazáért hősi halált halt harcosa síremléke melletti útszakaszra. Vámossy Tibor 1921. október 6-án, a Rongyos Gárda harcosaként áldozta életét a Nyugat-Magyarországért vívott küzdelemben. A halálakor 19 éves műegyetemista hallgatót 89 esztendővel ezelőtt Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, s az itt álló síremléke már évek óta a Rongyos Gárdára való kegyeletes megemlékezések egyik fontos helyszínévé vált.
Az emlékezésen terepszínű ruhában megjelent a leginkább Potyka bácsi néven ismert Porubszky István, Kispest '56-os forradalmi parancsnoka, jelenleg a Magyar Nemzeti Gárda mozgalom tagja. S akárcsak tavaly, most is kijött a Farkasréti temetőbe Somogyváry Gyula, a legendás Somogyváry Gyula, író (és még sok minden más) unokája. Somogyváry Gyula, alias „Gyula diák”, az És mégis élünk című, 1936-ben írt regényében megtörtént eseményekre alapozva hűen ábrázolja a Rongyos Gárda nyugat-magyarországi hősies küzdelmeit. Mint sok jó magyar, Gyula diák is a nemzetgyűlölő, idegen gyökerű ÁVH áldozata lett, amikor hároméves fogság után, 1953-ban a kistarcsai internálótáborban annyira súlyossá vált az egészségi állapota, hogy az ávós pribékek egy budapesti kórházba kívánták szállítani, ám a Kistarcsa és a Budapest közötti úton meghalt.
Középen Potyka bácsi és Ináncsi József gárdavezető
Novák Előd országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke, aki évek óta szervezi a Rongyos Gárdára történő megemlékezéseket, a Himnusz eléneklése után köszöntötte a megjelenteket, majd kifejtette, hogy az elmúlt két évtizedben nagy változás történt a trianoni diktátum aláírása évfordulójának megítélése terén. A 70. évfordulón, amikor Szabad György, akkori házelnök egyperces néma fölállásra kérte föl a magyar Országgyűlés képviselőit, a Fidesz politikusai tüntetően elhagyták az üléstermet. A 80. évfordulón éppen Orbán Viktor kormánya volt hatalmon, de akkor még mindig nem emlékeztek meg hivatalosan Trianonról – mondta Novák Előd, majd kijelentette: Mára azonban sikerült elérnünk azt, hogy az Országgyűlésben hivatalos emléknappá nyilvánították a gyászos évfordulót. A Jobbik alelnöke ezután kijelentette, hogy a Rongyos Gárda emlékét is tisztelettel és megbecsüléssel kell övezni, ennek elérése a párt következő vállalt missziója.
Ifj. Tompó László irodalomtörténész fölszólalásának első részében emlékeztetett rá, hogy a Rongyos Gárda hősi küzdelmét időrendben megelőzte az 1920. június 4-én aláírt trianoni diktátum. A még korábbi, a kiegyezéses évtizedek kormánypárti politikusai hagyták, hogy egyes külföldi diplomaták, valamint a magyarság igazi múltját elismerni nem kívánó történészek és politikusok félrevezessék az európai közvéleményt. Magyarországon 1868-tól egészen az első világháború kitöréséig a banki, politikai és szellemi életben berendezkedett egy idegen uralom, amely megbontva a Kárpát-Duna Nagyhaza egységét, igyekezett egy új Jeruzsálemet fölépíteni a Kárpát-medencében – jelentette ki ifj. Tompó László, majd hangsúlyozta, hogy a folyamat eredményeként a magyar ember hontalanná vált a saját hazájában. A galíciai bevándorlás következtében megkezdődött a nemzeti jelképeink és történelmi értékeink gyűlölete, a magyar oktatás cionista kezekbe való átjátszása, és ezzel a magyar történelmi öntudat fölszámolása az iskolákban. Mindez előkészítette azt az utat, amely végül Trianonhoz vezetett, mondta a szónok, majd emlékeztetett arra is, hogy Trianont megelőzte 1919-ben a Tormay Cécile által patkánylázadásnak nevezett 133 napos vörösterror.
Ifj. Tompó László
„Hála Istennek, ezután mégis föltámadt a magyarság, mert vitéz nagybányai Horthy Miklós katonái 1919. november 15-én bevonultak Budapestre”, emlékeztetett ifj. Tompó, majd hangsúlyozta, hogy a Héjjas Iván, Prónay Pál és mások vezette nyugat-magyarországi hadjárat, a Rongyos Gárda küzdelme bebizonyította, hogy a Kárpát-Duna Nagyhaza még a németséget is képes magába integrálni.
Vári Kovács Péter színművész ezután fölolvasta Somogyváry Gyula már említett És mégis élünk című történelmi regényének Vámossy Tibor hősi halálát megörökítő részletét, amelyből az is kiderül, hogy a Nyugat-Magyarországért folytatott küzdelemben nem csak magyarok harcoltak a Rongyos Gárda soraiban.
Novák Előd az összekötőszövegében elmondta, hogy a Jobbik nemsokára fölújíttatja Vámossy Tibornak a második világháború harcai és a természet eróziós erői által megtépázott, megkoptatott síremlékét. A helyreállításhoz szükséges pénz összegyűlt, s remélhetőleg jövőre, a Rongyos Gárda honvédő harca kitörésének 90. évfordulóján már a fölújított síremlék előtt emlékezhetünk.
Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom országos vezetője lépett a mikrofonhoz, és fölolvasta azt a nyílt levelet, amelyet egy gárdista írt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Elöljáróban a levélíró leszögezi, hogy a Fidesz a választási hadjárat idején nemzeti kormányzást ígért az embereknek, ám hatalomra kerülésük óta ezt nem nagyon érezzük. „A Fidesz a legutóbbi választásokon kétharmados többséget szerzett, aminek birtokában önöknek tényleg az lenne a legnagyobb gondjuk, hogy tűzzel-vassal, könnygázzal szétverjenek egy teljesen jogszerűen működő szervezetet?”, tette föl a kérdést a levélíró a magyar kormányfőnek, majd emlékeztetett rá, hogy ez a szervezet eddig senkinek nem ártott, de többek között segített az árvizek idején, és vért adott.
Ináncsi József
Magyarországon voltak olyan kormányok, amelyeknek valóban az volt a legfőbb gondjuk, hogy szétverjenek mindent, ami nemzeti és magyar, ám azok legalább nem nevezték magukat nemzeti kormánynak, írja az idézett levélíró gárdista, majd azt is szemére veti Orbán Viktornak, hogy a rendre meghozott új törvényekkel a kormány köztörvényes bűnözőkké kívánja minősíteni a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom tagjait, akik ennek ellenére ezután is ott lesznek mindenhol, ahol szükség lesz rájuk. „Nem tántoríthat el bennünket az önök nemtelen és gyilkos gyűlölete. Ha menni kell, akkor a börtönben is a hazát, a nemzetet szolgáljuk. Nem adjuk föl, miniszterelnök úr!”, áll a gárdista által írt levélben, amelyet Ináncsi József országos vezető olvasott föl az emlékező közönségnek.
Lendvai István író, költő és műfordító 1929-ben A gárda címen verset írt a Rongyos Gárda hőseinek emlékére. A Héjjas Iván emlékének ajánlott költemény refrénje: „Ha minden elvész: él a gárda / hóba, fagyba, őszbe, sárba”. A sors különös fintora, hogy a vers költőjének életét pont a nyilasok vették el 1945-ben Nyugat-Magyarországon, míg emlékét, életművét a kommunisták és utódaik ítélték feledésre. A megemlékezés utolsó fölszólalása előtt Vári Kovács Péter színész elszavalta Lendvai Istvánnak a Rongyos Gárdáról szóló versét.
Vári Kovács Péter
A Rongyos Gárdára való emlékezés utolsó részében a jelenlevők Vámossy Tibor sírján elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágszálait. Elsőként a Magyar Nemzeti Gárda koszorúja került Vámossy Tibor síremlékére, majd a Jobbiké. A KDNP Budapest XII. kerületi szervezetének nevében koszorúzott dr. Gaál Katalin elnök és férje, majd magánszemélyek helyezték el az emlékezés virágait. A megemlékezés a Szózat és a Székely Himnusz együttes eléneklésével ért véget.
Hering József – Kuruc.info
A szerkesztőség megjegyzése: Tudósításunkban nem számoltunk be annak a személynek a beszédéről, aki portálunkat és munkatársainkat úton-útfélen a legelképesztőbb vádakkal és rágalmakkal illeti, s ezzel beállt a posztkommunisták, Csurka István és a cionisták sorába.
A KDNP helyi szervezete is koszorúzott
Dúró Dóra és más részvevők virágokat hoztak
Középen Jeszenszky Sándor,
a Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetője
Rendőrspiclik is voltak...
Jobbra újabbak
Fülhallgatóval
Gátlástalanul...
*B.Kiss-Tóth László 2010.08.29.
