"Világ monopolistái, egyesüljetek!"
A finánckapitalizmus is monopolista rendszer, mint az állammonopolista szocializmus. Soha nem volt több mítosznál a Wall Street urainak és a szocialista forradalmároknak a kibékíthetetlen ellentéte. A Wall Street pénzmonopolistái kezdettől segítették az állammonopolista bolsevikokat. Hiszen a szupergazdag fináncoligarchia ugyanúgy egy elit uralmát akarta, mint a hatalomra törő bolsevikok. A történelem tanúsága szerint a szocializmus mindenütt egy monopolhelyzetű elit uralmának bizonyult, tehát mindössze annyiról volt szó, hogy a privátszocialisták segítséget nyújtottak államszocialista társaik történelmi kísérletéhez. 130 évi próbálkozás után, a Wall Street nemzetközi bankárainak, 1913-ban, sikerült magántulajdonba venniük az Egyesült Államok pénzügyi rendszerét, majd pedig erre támaszkodva kiterjeszteni ellenőrzésüket Amerika gazdasági és politikai életére is. Ezzel monopolista, azaz szocialista útra terelték a hatalmas országot.
Az amerikai függetlenségi nyilatkozat aláírói, és az alkotmányt megfogalmazó alapító atyák többsége a Grand Orienthez hasonló irányzatot követő szabadkőműves volt. A francia forradalomban döntő szerepet játszó Grand Orienttől azonban több lényeges vonatkozásban különböztek: egyrészt, nem álltak az akkor már megszerveződött nemzetközi pénzhálózat által finanszírozott - kvázi szabadkőműves - illuminátusok ellenőrzése alatt, másrészt, ellenezték, hogy a pénzrendszert egy tőlük független központi bank irányítsa és végül, nem voltak vallásellenesek, szigorúan tartották magukat a keresztény értékrendszerhez. Az Egyesült Államok függetlenségének a kivívásához a döntő lökést az adta meg, hogy a Bank of England által Angliában bevezetett és az amerikai gyarmatokra is kiterjesztett, kamat- és adószedő uzsorás pénzrendszer hálójából kiszabadítsák magukat. Az Egyesült Államok megalapítói tehát egy vállalkozói szabadságon és versenyen alapuló piacgazdaságot, kamatfüggőség és eladósítás, valamint kemény adóztatás nélküli szabad társadalmat akartak. Monopóliummentes jogállamot. Az amerikai alkotmányt - amelynek most van folyamatban a nemzetközi szerződések elsőbbségének a módszerével a fokozatos kicserélése - az alapító atyák kifejezetten úgy fogalmazták meg, hogy ne lehessen a népszuverenitást hordozó, választott törvényhozó szervektől elvonni egy magánirányítású központi bank segítségével a pénzkibocsátást és a pénzviszonyok szabályozását. Több mint száz év kellett ahhoz, hogy az Egyesült Államokban - az alkotmány kijátszásával - mégis bevezessék az államot és a társadalmat eladósító magánpénzmonopóliumot. Ezzel nemcsak a Wall Street által jelképezett új hatalmi központ jött létre, de Amerika, sőt, az egész világ történelmében új korszak kezdődött. A monopolista elit uralmának, vagyis a szocializmusnak a korszaka.
A legjobb üzlet a politika
Az Egyesült Államok iparának a múlt század végére kialakult monopolellenőrzése nem elégítette ki a Morgan és Rockefeller nevével jelzett pénzügyi érdekeltségeket, mert a Wall Street belső köreiben tisztában voltak azzal, hogy a gazdaság és a társadalom monopolista kontrolljának leghatékonyabb módja a politika feletti ellenőrzés megszerzése. Kézbe kell tehát venni a politikai szférát, és ennek segítségével elérni, hogy a "közjóra" és a "közérdekre" hivatkozással az egész társadalom a monopolisták számára dolgozzon. A "big business" új szabálya így hangzott: "Szerezz egy monopóliumot és dolgoztasd a magad számára a társadalmat. Ne feledd, hogy valamennyi üzlet közül a legjobb üzlet a politika. Az állami támogatás, a szubvenció, az adómentesség és más kedvezmények többet érnek, mint az érclelőhelyek, mivel a segítségükkel minden munka nélkül lehet nagy haszonhoz jutni."(1) Ehhez annyit tehetünk hozzá, hogy napjainkban a legjobb üzlet az államok eladósítása és a kamat beszedetése állami adóztatással. Ez folyamatosan hatalmas összegű és rizikómentes munkanélküli jövedelmet biztosít a pénzvagyon tulajdonosok számára, akik viszont a központi bankok kézbentartásával bármely időpontban, gyakorlatilag tetszés szerinti összegeket tudnak előállítani az államok eladósítása céljára, amelynek kamathozadéka aztán őket gazdagítja. (Ennek részletes kifejtése megtalálható a Valóság c. folyóirat 1999. júniusi számában megjelent "Magánpénzrendszer vagy közpénzrendszer" c. tanulmányomban.)
A nemzetközi pénzvilág és a nemzetközi szocialista forradalmárok között rejtve ugyan, de folyamatosan meg volt az együttműködés. Már 1919 elején ezeket mondta egy ismert Wall Street-i olajmágnás, E. H. Doheny, egy pénzügyi szakújságírónak: "Ha hiszel a demokráciában, nem hihetsz a szocializmusban. A szocializmus az a méreg, amely elpusztítja a demokráciát. A demokrácia egyenlő esély mindenki számára. A szocializmus azt az ábrándot terjeszti, hogy az embernek nem kell dolgoznia, mégis jól élhet. A bolsevizmus a szocializmus igazi gyümölcse." Megállapítva, hogy az amerikai professzorok többsége szocialista és bolsevik szellemben oktat, így folytatta Doheny: "Az Egyesült Államokban nem az egyetemi tanárok a legrosszabb bolsevisták, hanem a pénztőkések. William Boyce Thompson (a new yorki Federal Reserve Bank igazgatója, a Rockefeller ellenőrizte Chase Bank egyik főrészvényese) bolsevizmust hirdet, és úgy néz ki, hogy megtéríti Thomas W. Lamontot (a Morgan pénzcsoporthoz tartozó Guaranty Trust elnöke, az 1921-ben megalakult Council on Foreign Relations egyik alapítója és vezetője). Frank A. Vanderlip (a National City Bank igazgatója) is bolsevik és ugyanezt lehet elmondani Charles R. Crane-ről (a Crane Company alelnöke, a bolsevik hatalmat pénzügyileg támogató Root Bizottság tagja, aki 23 látogatást tett 1890 és 1930 között Oroszországba) is. Henry Ford is az, mint ahogy annak a száz történésznek a többsége is, akiket Wilson magával vitt külföldre..."(2)
A Wall Street és a bolsevikok együttműködésének a története egyben az orosz forradalom elárulásának a története is, hiszen a cárt és korrupt politikai rendszerét csupán azért döntötték meg, hogy lecseréljék egy másik, még korruptabb és despotikusabb rendszerre. A Wall Street urainak sokkal inkább megfelelt egy centralizált marxista diktatúra, a szabad prédaként rendelkezésre álló erőforrásaival és függőhelyzetű piacával, mint egy decentralizált, szabad, gazdaságilag is versenyképes, erős Oroszország.
A kommunizmus, mint világtörténelmi kísérlet
Történészeink, egy-két kivételtől eltekintve (ilyen tiszteletre méltó kivétel, pl. Fejtő Ferenc, aki "Rekviem egy hajdanvolt birodalomért" c. könyvében egy egész fejezetet szentel a szabadkőművesség szerepének) mellőzik a háttérszervezetek, köztük a szabadkőművesség meghatározó szerepének bemutatását századunk történelmének az elemzésénél. A kommunizmus és a bolsevik forradalom története, így többek között a Wall Street és a bolsevikok együttműködése, azonban nem érthető meg, ha nem vizsgáljuk meg behatóan azt a történelmi szerepet, amelyet a különböző szabadkőműves irányzatok játszottak benne. Így az is fontos körülmény, hogy a múlt században az egymással rivalizáló angol és francia szabadkőművesség a kommunizmussal kapcsolatos világtörténelmi kísérlet vonatkozásában átmenetileg félretette nézeteltéréseit. Az egymással gyakran harcban álló különböző szabadkőműves irányzatok évszázados közös célja már akkor is egy utópikus világállam és világkormány létrehozása volt földünkön, amely mindenki számára biztosítja a "Szabadság, Egyenlőség és Testvériség" megálmodott rendjét. A századforduló idején még nem lehetett eldönteni, hogy melyik politikai rendszer fog világszinten győzedelmeskedni. A háttérerők minden lehetőséget számbavettek és elemeztek. A demokrácia a politikai és polgári szabadságjogok biztosítása szempontjából már sokat bizonyított, de nem oldotta meg az egyenlőség problémáját. A szocializmus, - nem úgy, ahogyan később megvalósult, azaz monopolista rendszerként, hanem az egyenlőséget ideálisan megvalósító társadalomként, - már akkor is valóságidegen és működésképtelen utópiának látszott. Úgy vélték, hogy a demokrácia és a szocializmus ötvözése, azaz a szabadság és az őt korlátozó, - egyensúlyban tartó - egyenlőség, elvileg már életképesebb, de még ez sem oldja meg a harmadik jelszó, az eszményített testvériség követelményének az érvényesítését. Többen úgy vélték, hogy az államszocializmus átvezethet az elméletileg kigondolt ideális kommunista világrendbe. Mások viszont nagyon is féltették a szabadságot egy ilyen világrendtől. A szabadkőműves világrend és világállam útjában ekkor még sok akadály állott. A túl gyorsan és túl erőssé vált Németországot már nem az önálló német szabadkőművességhez tartozó vaskancellár, Bismarck, kormányozta és elsősorban nem pénzgazdasági spekuláción, hanem az értéktermelő reálgazdaságon nyugvó gazdasági ereje, egyre veszélyesebb versenytárssá tette a szabadkőművesség és a londoni "City" által fémjelzett pénzvilág kontrollja alatt álló Anglia és Franciaország számára. Az Egyesült Államok pénzrendszere sem volt még ekkor annak a nemzetközi bankárok által irányított, és az elmúlt század végén új és modern szervezeti formát öltő HÁLÓZATNAK a kezében, amelynek a kulcsemberei egyben magas rangú szabadkőművesek is voltak. De talán a legnagyobb akadályt a szabadkőműves világállam útjában a földrésznyi Oroszországot uraló Romanov dinasztia jelentette. Ezért a világszabadkőművesség legfőbb vezetői a cári birodalmat választották ki a kommunista kísérlet lefolytatására. Ha ez a kísérlet sikerül, akkor az egyetemes szabadkőművesség és a HÁLÓZAT eredményesen oldhatja meg Kelet és Nyugat egyesítését az ideálisan felfogott kommunizmus új világrendjében. Ha pedig nem sikerül a kísérlet, akkor a kommunizmust felszámolják, és a szociáldemokráciát teszik az Új Világrend politikai és társadalmi rendszerévé.
Mindez nem volt előzmények nélkül. Itt röviden csak arra emlékeztetnék, hogy Marx és Engels egy illuminátus titkos társaság, az Igazak Szövetsége, megbízásából jelentette meg 1848 februárjában a Kommunista Kiáltványt, amely Ádám Weishauptnak, az Illuminátus rend megalapítójának a könyveiben fellelhető nézeteket frissíti fel és foglalja össze olvasmányos, tömör változatban. E híressé vált pamflet megírását követően Marx a német szabadkőműves Arnold Rüge lapjának a szerkesztője lett Párizsban. Engels, Rüge, Giuseppe Mazzini (az olasz carbonarik vezetője), Marx és Heine valamennyien a francia Grand Orient (Nagy Kelet) szabadkőművesség tagjai voltak. Angol partnerük, Lord Palmerston, pedig a Scottish Rite (Skót Rítus) szerinti magas rangú szabadkőműves volt. Eredetileg ez a felsorolt hat személy vetette fel és vitatta meg komolyan egy kommunista kísérlet lefolytatásának a lehetőségét a cári birodalomban. A kommunizmusra vonatkozó tervekkel egy időben elkezdődtek a Romanov dinasztia elleni akciók. Oroszországba 1772-ben, Skóciából érkezett a szabadkőművesség. A kommunista kísérlet tervezésekor azonban már nemcsak az Angol Nagypáholyhoz tartozó szabadkőművesség működött, hanem igen erős volt a sokkal radikálisabb francia Grand Orient-hez tartozó szabadkőművesség is. Ezek a páholyok az Ádám Weishaupt által kidolgozott hét célt tűzték maguk elé: először: minden fennálló kormányzat megdöntése, másodszor: a magántulajdon eltörlése, harmadszor: az öröklés megszüntetése, negyedszer: a patriotizmus felszámolása, ötödször: a vallás megszüntetése, hatodszor: a házasság eltörlése, és végül: egy világkormány létrehozása.
A bolsevik hatalomátvétel elsőszámú vezére, Lenin, még joghallgatóként, 1889-ben, a kazáni egyetemen csatlakozott a Grand Orient szabadkőművességhez. Ekkor fogott Marx műveinek a tanulmányozásába is. 1895-ben pedig kilenc társával, köztük León Trockijjal, megalapította az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártot, a Bolsevik Párt elődjét. A párt szélsőséges, terrorista szárnyának Lenin, radikális, liberális szárnyának pedig Trockij volt a vezetője. Lenin csoportja, miután a párt 1903-ban tartott londoni kongresszusán többséget kapott, felvette a bolsevik (többségi) elnevezést. A kisebbségben maradt csoport tagjai pedig mensevikként (kisebbségi) váltak ismertté.
Trockijtól eltérően Lenin és bolsevikjai elzárkóztak a burzsoá liberális erőkkel való szövetségtől. De Lenin is mindig elfogadta tőlük a pénzügyi támogatást. 1905 tavaszán Lenin Londonban tárgyalt a szocialista Fábián Társaság vezetőivel, akik olyan közép- és felső osztálybeli szabadkőművesekből állottak, mint, pl. H. G. Wells, George Bernard Shaw és Annie Besant. E tárgyalások eredményeként a fábiánusok nagy összegű támogatást adtak Leninnek. 1904-ben, amikor kitört az ellenségeskedés Japán és Oroszország között, a Grand Orient szabadkőművesség nyomban felismerte, hogy ez jó alkalom a cári uralom meggyöngítésére és a Lenin által 1905 tavaszára tervezett forradalom támogatására. A new yorki Kuhn, Loeb and Company elnöke, a Grand Orient szabadkőműves Jacob Schiff, 30 millió (mai árfolyamon 3 milliárd) dollár kölcsönt nyújtott Tokiónak az Oroszország feletti győzelemhez.(3)
Lenin és Trockij tehát így lényegesen kedvezőbb körülmények között kezdhette meg a forradalmat Oroszországban, 1905. május 1-én, az Illuminátus rend megalapításának évfordulóján. A két rivális vezér ekkor még külön lapokat jelentetett meg, és ebben a sajtóküzdelemben Trockij jóval sikeresebb volt félmilliós példányszámú lapjával, mint Lenin, mivel lényegesen több pénzt tudott szerezni magának a gazdag pénzemberekhez fűződő kapcsolatai révén. Trockij (1879-1940) 19 éves korában a nikolájevi Grand Orient páholyt használta fel egy forradalmi titkos társaság megszervezésére. 1899-ben letartóztatták, és Szibériába száműzték. 1902-ben azonban megszökik, és Nyugat-Európába menekül. Utazásai közben többször is találkozott Leninnel, így pl. Londonban is, ahol mind a ketten pénzügyi támogatókat kerestek. Trockij Londonból Ausztriába, majd Párizsba utazott, ahol a Grand Orient páholyokban próbált pénzt és politikai támogatást szerezni. A párizsi marxista és radikális szociáldemokrata körök bizalmát megszerezve szoros kapcsolatba került az orosz forradalom szabadkőműves központjával. 1905 tavaszán már, mint nemzetközileg ismert személyiség tért vissza Oroszországba, a francia Grand Orient támogatásával.
A németországi Warburg bankház akkori vezetője, Max Warburg, aki szintén Grand Orient szabadkőműves volt, és aki az első világháború idején a német hírszerző szolgálatot irányította, felfigyelt Trockij írásaira, mivel az orosz forradalmár világforradalomra vonatkozó nézetei megegyeztek az övével. Warburg meg volt róla győződve, hogy egy olyan ember, mint Trockij, el fog menni a végsőkig, hogy győzelemre vigye a világforradalmat, ha megfelelő nagyságú pénzügyi és politikai támogatást kap. A kormányzás feladatára azonban az intellektuálisabb Lenint alkalmasabbnak ítélte. Lenin és Trockij későbbi együttműködésében is nagy szerepe volt a Warburg Háznak. Már ennyiből is látható, hogy a bolsevik mozgalmat nem Oroszország szegényei és elnyomottjai kezdeményezték, hanem dúsgazdag berlini és párizsi Grand Orient szabadkőművesek és ugyancsak gazdag, baloldali (fábiánus) angol szabadkőművesek.
Trockij, a Wall Street vendége
1916-ban a már ismert nemzetközi forradalmár Trockijt száműzik Franciaországból, mivel lázító cikkeket írt a Párizsban megjelenő, orosz nyelvű Nase Szlovo nevű újságban. Trockijt 1916 szeptemberében francia rendőrök kísérik át a spanyol határon. Néhány napra rá azonban Madridban is letartóztatják és drága napidíjért, egy első osztályú cellában őrzik, majd rövid idő elteltével Barcelonában, a Monserrat óceánjáróra teszik a spanyol hatóságok. Ezzel a hajóval érkezik Trockij és családja 1917. január 13-án New Yorkba. De más trockisták is átkeltek az Atlanti Óceánon ugyanebben az időben. Miből élt Amerikában az angolul nem tudó Trockij? "My Life" (Életem) c. önéletrajzi írásában azt írja: "Egyetlen foglalkozást űztem New Yorkban, forradalmi szocialista voltam." Ez azt jelenti, hogy alkalmanként cikkeket írt a Novij Mir c. orosz szocialista lapba, amely New Yorkban jelent meg. Heti 12 dolláros csekélyke jövedelméből azonban luxuslakásban lakott és gyakran közlekedett családjával együtt sofőr által vezetett limuzinban. Trockij saját bevallása szerint amerikai tartózkodása idején összesen 310 dollárt keresett. Ugyanakkor a kanadai hatóságok 1917 áprilisában, amikor őrizetbe vették Halifaxban, elkoboztak tőle 10 ezer dollárt. Nyilvánvaló, hogy Trockij titkos pénzforrással rendelkezett.
Még ma is sokan azt hiszik, hogy a bolsevikok azért voltak sikeresek, mert az orosz nép, amelynek elege volt a cári önkényuralomból és a világháborúból, melléjük állt. A bolsevik államcsínyre azonban csak hét hónappal a cár lemondása után került sor 1917 novemberében és akciójuk már nem a cár ellen irányult. Második Miklós cár ugyanis már 1917. március 16-án átadta a hatalmat Lvov herceg kormányának, amely nyugati típusú alkotmányos kormányzást akart bevezetni. Ettől a kormánytól azonban Kerenszkij demokratikus szocialistái vették át a hatalmat. Kerenszkij a Grand Orient szabadkőművesség "fehér", szociáldemokrata irányzatához tartozott. Ő vezette egészen addig az ideiglenes kormányt, amíg azt át nem vették tőle a Grand Orient "vörös" irányzatát követő bolsevikok Lenin és Trockij vezetésével.
Kerenszkij már 1916-ban jelzéseket küldött Londonba, hogy hatalomra kerülése esetén tovább folytatná a háborút, ha brit részről finanszíroznák államcsínyét. Nagy Britannia erősen érdekelt volt abban, hogy az orosz hadigépezet továbbra is lekösse a német hadsereget, mentesítve ezzel a nyugati frontot a német nyomástól. A Rothschild Ház közbelépésére London nyomban válaszolt és 1916 őszén már találkoztak az angol szabadkőművesek titokban Kerenszkijjel.(5) Az angol szabadkőművesek feltételeiről Lord Alfréd Milner (1854-1925), 33-as fokozatú szabadkőműves állapodott meg Kerenszkijjel. Milner annak a titkos Round Table Group-nak (Kerekasztal Társaságnak) volt a vezetője, amelynek utódszervezetei (a londoni Royal Institute of International Affairs és a new yorki Council on Foreign Relations) - tekintélyes történészek, mint, pl. Carroll Quigley szerint - ma is központi szerepet játszanak a világot háttérből irányító HÁLÓZAT működtetésében. Milner tárgyalásairól így ír a Macmillan's History of the Times:
"1917 januárjában, egy szövetséges küldöttség élén, Milner Petrográdba utazott Londonból. Ott tartózkodásának három hete alatt kidolgozták annak a módozatait, amelyek lehetővé teszik, hogy az orosz erők nyugati hadianyag szállításokkal tovább harcoljanak...Ekkor széleskörben úgy tartották, hogy a februári forradalmat (Kerenszkij hatalomra juttatását) a brit követségen tervelték ki."(6)
Kerenszkij hatalomra kerülése bizonyos fokig váratlanul érte Lenint és Trockijt, de még a gondosan tervező és előrelátó Warburgokat is. A Warburg Ház németországi tagjai több okból is ellenezték a Kerenszkij kormányt. Először is azért, mert Oroszországot, Németország ellenfelét, továbbra is benntartotta a háborúban. Másodszor azért, mert Kerenszkijjel ugyan a szabadkőművesek kerültek kormányra, de ez a túlságosan polgári szabadkőműves csoport nem volt elég radikális a terveik szempontjából. Harmadszor az sem tetszett a német Warburgoknak, hogy a Kerenszkij kormány mögött pénzügyileg a londoni Rothschildok álltak, akik egyszerre voltak a példaképeik, akikkel üzletileg és más vonatkozásokban szorosan együttműködtek, de akikkel rivalizáltak is, különösen a háború alatt.
Kerenszkij tehát folytatta a háborút a császári Németország és szövetségesei ellen, de a bolsevikok és más forradalmárok részére általános amnesztiát hirdetett. Nemcsak Szibériából jöttek vissza a politikai száműzöttek, de külföldről is visszatért mintegy 250 ezer forradalmár, akik a sikertelen 1905-ös forradalom után emigráltak. Az Ideiglenes Kormány napjai tehát meg voltak számlálva, és ezt Kerenszkij is tudta.
Az első világháború történetében fordulópontot jelentett az 1917-es esztendő. Ebben az évben a HÁLÓZAT stratégái nemcsak Oroszországban indítják be a gondosan előkészített folyamatokat, de az Egyesült Államokat is beléptetik az antant oldalán, a központi hatalmak ellen, a háborúba. A cár az antant kifejezett nyomására mondott le, miután komoly zavargásokra került sor a fővárosban, Pétervárott. Ezek közvetlen kiváltó oka a szállítási rendszer megbénulása volt, amely súlyos nehézségeket okozott az élelmiszerellátásban. A bolsevik vezetők külföldön voltak a cár lemondása idején, ezért a HÁLÓZAT radikális, német-amerikai, (hamburgi-new yorki) szárnyának minél előbb vissza kellett őket vinniük Oroszországba, hogy átvehessék a hatalmat.
Lenin és 32 társa átszállítását a hadban álló Németországon keresztül Max Warburg, a német titkosszolgálat vezetője kezdeményezte, aki egyben Németország legnagyobb magánbankházának a tulajdonosa és elnöke volt. Max egyik testvére, a Federal Reserve System, a FED "atyja", Paul Warburg, ebben az időben az Egyesült Államok magántulajdonban lévő központi bankjának, a FED-nek a helyettes kormányzója és csak Amerika háborúba lépésekor mond le erről a nagyhatalmú állásáról. Másik testvére, Félix Warburg, a Kuhn, Loeb and Company nevű vezető Wall Street-i bankház elnökének, Jacob Schiffnek a veje és egyben az említett bankház társtulajdonosa. Jacob Schiff egyébként az a new yorki vezető pénzember - a továbbiakban még többször hivatkozunk rá - aki az Oroszországba visszatérő radikális szociáldemokrata forradalmároknak azt ajánlotta, hogy bolsevik helyett inkább kommunistának hívják magukat.(4) A kommunista elnevezést egyébként Ádám Weishaupt használta először, több más kifejezéssel (pl. világforradalom, kozmopolitizmus stb.) egyetemben.
Lenin és társai 1917. április 16-án utaztak el Bernből Németországon és Svédországon keresztül Pétervárra. Az utazást az a Theobald Bethman-Hollweg német kancellár engedélyezte, aki édesanyja révén első unokatestvéri viszonyban állott a londoni Rothschildokkal. A kancellár engedélyét külügyminisztere továbbította Koppenhágába a bolsevik pénzember Parvusnak (Alexander Helphandnak), ő pedig Lenin közvetlen kapcsolatának, egy másik befolyásos pénzembernek, Ganetskynek (Jacob Fürstenbergnek) adta tovább. Mivel a Kerenszkij kormány folytatta a háborút, ezért a német kormány és Lenin közös érdeke volt a meglévő hatalmi struktúra megváltoztatása, az Ideiglenes Kormány megdöntése. Németország katonai célja az volt, hogy a bolsevikok hatalomra juttatásával fegyverszünetet érjen el és a keleti fronton felszabaduló német erőkkel a maga javára döntse el a háborút a nyugati hadszíntéren. Távolabbi német cél volt, a háború utáni orosz piac megszerzése és a német befolyás biztosítása. Lenin viszont azért akarta megdönteni a szociáldemokrata irányzatú Kerenszkij rezsimet, hogy marxista diktatúrát hozzon létre. Arra tehát, hogy a német hatalmi elit miért támogatta a bolsevikokat, racionális magyarázatot is lehet találni.
Nehezebb viszont megérteni, hogy a Wall Street miért nyújtott hathatós segítséget a bolsevikoknak az Egyesült Államokkal szövetséges Oroszország kormányának a megdöntéséhez. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy a Wall Street meghatározó körei a monopóliumok haszonélvezői és hívei voltak, a gazdasági versenyt pedig kártékonynak és veszélyesnek tartották, akkor a marxista kommunizmus iránti rokonszenvük már logikussá válik. A marxista kommunizmus ugyanis az eddig ismert legteljesebb és legtökéletesebb monopolrendszer, ahol az államot kizárólag birtokló elit hatalmát már semmilyen konkurencia sem veszélyeztetheti. A kommunista diktatúra az a totális politikai és társadalmi monopólium, amely önfenntartó és elvileg öröknek tekinthető. Ha pedig ezt a monopolrendszert globálissá lehet fejleszteni, pl. világforradalommal, akkor az megfelel a vezető pénzügyi körök távlati érdekeinek, vagyis érdemes befektetni a világforradalomba és a kommunizmusba.
A Wall Street magatartását az is motiválta, hogy Oroszország hatalmas és kihasználatlan piac volt. Tisztában voltak azzal is, hogy ennek az ellenőrzése milyen óriási előnyökkel járhat a számukra. Ha viszont nem sikerül kontroll alá venniük ezt a piacot, akkor Oroszország az egyik legnagyobb versenytárssá válhat. A Wall Street vezető stratégái azonban nem akarták, hogy még egy akkora méretű ipari óriás jöjjön létre, mint az Egyesült Államok. Ez utóbbi pénzrendszerének a meghódítása is több mint száz évet igényelt és monopoluralmuk a gazdasági élet felett még Amerikában sem volt szilárd ebben az időben. Ha viszont a bolsevikok segítségével sikerül leállítani Oroszország felemelkedését a legfejlettebb ipari hatalmak sorába és általuk szilárdan kézben tartott, ellenőrzött piaccá alakítani, akkor hatalmas lépést tettek előre tervbe vett új világrendjük kialakítása irányában.
Az angol szabadkőművesek által irányított februári forradalom aktivizálta a new yorki és a hamburgi Warburgokat. Max Warburg rendkívüli ülésre hívta össze a Grand Orient hamburgi páholyát. Kódolt üzenetek sorozata ment New Yorkba, Jacob Schiff-hez, hogy készítse fel Trockijt. A Svájcban tartózkodó Leninnel is közölték, hogy Pétervárott találkoznia kell Trockijjal. New Yorkban felgyorsult a Trockij által összegyűjtött forradalmárok kiképzése titokban a Rockefeller család tulajdonát képező Standard Oil New Jersey-ben lévő birtokán. Volt úgy, hogy Trockij naponta többször is felkereste Schiff palotaszerű otthonát New Yorkban. 1917. március 26-án, amikor Trockij és mintegy 300 tagú kísérete elhagyta New York kikötőjét az S. S. Kristianiafjord nevű, Schiff által bérelt, hajó fedélzetén, amerikai útlevél és 10 ezer (mai értéken egy millió) dollár volt a zsebében. Kíséretét trockisták, Wall Street-i pénzemberek, amerikai kommunisták, és néhány üzleti feladattal megbízott személy alkották. Köztük kiemelkedik a már hivatkozott Charles Richard Crane, az Amerikai Demokrata Párt pénzügyi bizottságának az elnöke, Wilson elnök barátja, aki megszervezte a Westinghouse oroszországi gyárát, és akinek a fia az akkori külügyminiszter, Robert Lansing, bizalmas tanácsadója volt. Lincoln Steffens, amerikai kommunista, aki szintén a hajón utazott, naplójában megemlíti, hogy Crane és az orosz forradalmárok a Kerenszkij rezsim megbuktatása és a "re-revolution"-nak elnevezett kommunista államcsíny céljából tartottak az orosz főváros felé. A sikeres bolsevik hatalomátvétel után Crane visszatért Washingtonba és, noha magánember volt, a Külügyminisztériumból követhette figyelemmel az oroszországi események menetét.
Az Egyesült Államok Közérdekű Tájékoztatási Bizottsága (Committee of Public Information) Washingtonban nyilvánosságra hozott egyik jelentése szerint, az amerikai kormány megfelelően tájékozva volt a Lenin és Trockij irányítása alatt álló kommunista mozgalomról. A hivatalos Washingtonnak tudomása volt arról is, hogy Trockij nevére bizalmi letétként (Trust Fund) 20 millió dollárt helyeztek el egy Warburg bankban. Woodrow Wilson demokrata elnök azonban nem reagált. Wilson mellett állandóan megtalálható volt (még a Fehér Házban is rendelkezett lakosztállyal) Edward Mandell House ezredes (33-as fokozatú szabadkőműves, aki egyszerre volt a Lord Alfred Milner vezette londoni Round Table Csoport - a HÁLÓZAT brit szárnya - megbízottja és a szövetségre lépett német-amerikai Grand Orient szabadkőművesek - a HÁLÓZAT német-amerikai szárnya - bizalmi embere, és aki később kezdeményezte a Round Table Csoport ma is működő new yorki utódszervezetének, a Council on Foreign Relation-nek a létrehozását), aki rávette az amerikai elnököt, hogy ne vegyen tudomást a kormányszervek által készített, "Német-bolsevik összeesküvés" címet viselő jelentésről. Ebben a jelentésben szerepelt többek között, hogy "a hamburgi Max Warburg és Társa, valamint a Rajna Vestfália Szindikátus számlát nyitott Trockij és vállalkozása számára."(7) A pénzt a stockholmi Nya Banken nevű pénzintézetnél helyezték el. Erről a svédországi bankról még többször lesz szó a továbbiakban.
Az angol szabadkőművesség és a Round Table HÁLÓZAT tehát pontosan tájékoztatva volt a trockisták tevékenységéről, nemcsak a Fehér Házba beépített megbízottjuk, a HÁLÓZAT Grand Orient-es szárnya felé az összekötő feladatokat is ellátó House ezredes révén, hanem a brit hírszerzés útján is. Trockijt és társait szoros megfigyelés alatt tartották az angol hírszerzés ügynökei New Yorkban. A Kristianiafjordot a kanadai és a brit haditengerészet a kanadai Halifaxban, (Nova Scotia-ban), nem a saját kezdeményezésére, hanem Londonból kapott távirati utasításra tartóztatta fel 1917. április 3-án és vette őrizetbe a fedélzetén lévő Trockijt kíséretével együtt. A brit pénzhatalom fellegvárának, a Rothschild dinasztiával fémjelzett londoni Citynek az angol szabadkőművességgel kötött szövetségét megtestesítő titkos Round Table Csoport, amely a brit politikát a háttérből irányította, azonban alulértékelte Jacob Schiff, John D. Rockefeller és a szorosan együttműködő német-amerikai Grand Orient szabadkőművesek befolyását. Másként kifejezve, a HÁLÓZAT angol szabadkőműves, brit szárnya lebecsülte ugyanezen HÁLÓZAT másik, Grand Orient-es, amerikai-német szárnyát. (A HÁLÓZAT mindig is kétfejű és kétszárnyú volt, mint a kétfejű sas. Az egyik feje a londoni "City", a másik feje a Wall Street.) Jacob Schiff, House ezredes segítségével, rávette Wilsont, hogy az intézze el az angoloknál Trockij és társai haladéktalan szabadonbocsátását. Wilson elnök figyelmeztette a Round Table-t és a brit kormányt, hogy Amerika nem lép be a háborúba, ha London nem engedi szabadon a trockistákat. Az Amerikai Egyesült Államok 1917. április 6-án hadat üzent a központi hatalmaknak. A brit kormány is betartotta az alku ráeső részét és 1917. április 29-én szabadon bocsátotta Trockijt, aki tovább hajózhatott Európa felé forradalmáraival egyetemben. Trockij útba ejtette Stockholmot, ahol magához vette a számára átutalt 20 millió dollárt. Eközben Max Warburg előkészítette Lenin és 32 bolsevik társa átszállítását Svédország érintésével Petrográdra, Németországon keresztül, egy lepecsételt tehervagonban.
Trockij és társai szabadon bocsátásában azonban igen fontos szerepe volt az ifjabb John. D. Rockefellernek is. A Rockefeller dinasztia, amely a monopolrendszer meggyőződéses híve volt, - az idősebb John D. Rockefeller, a dinasztia alapítója, egyenesen bűnnek és megbocsáthatatlan pazarlásnak nevezte a gazdasági versenyt - üzleti érdekei következtében és nem ideológiai meggyőződésből vált fokozatosan a kommunista világforradalom (amely majd létrehozza a világ legtökéletesebb monopóliumát) egyik legfőbb támogatójává. Az amerikai törvényhozás, - a washingtoni Kongresszus - előtt tett hivatalos tanúmeghallgatások bizonyítják, hogy Rockefeller már az 1905-ös kommunista felkelés idején is nagy összegekkel finanszírozta Lenint és Trockijt. Trockij Amerikában többek között azért élt olyan jól csekélyke, bevallott jövedelméből, mert a Standard Oil nevű Rockefeller világcég birtokán lakott Bayonne-ban, New Jersey-ben. Azt a 10 ezer dollárt is, amit a kanadai titkosszolgálat talált nála, Rockefellertől kapta. Amikor Lloyd George kelletlenül ugyan, de parancsot adott az elengedésére, a Kanadai Titkosszolgálat emberei először nem teljesítették utasítását. Ekkor Rockefeller közbelépett és mozgósította bizalmi emberét, Mackenzie Kinget, aki ekkor miniszterként a kanadai kormány tagja volt, hogy intézkedjen. King személyesen intézte el Trockij és társai szabadon bocsátását.
A Round Table HÁLÓZAT és a bolsevikok
Hogy valóban a szabadkőművesség különböző irányzatait - konfliktusaik ellenére - sikeresen koordináló, Round Table HÁLÓZAT mindkét szárnyának a közös akciója húzódott meg Lenin és Trockij államcsínye mögött, azt elég világosan mondta el Winston Churchill - aki ekkor még csak 3. fokozatú, tehát "kék" szabadkőműves volt - 1919. november 5-én a londoni alsóházban:
"Lenint hasonló módon küldték Oroszországba, ahogyan egy tífusz vagy kolera kórokozókat tartalmazó fiola tartalmát öntik egy nagyváros vízvezeték rendszerébe. A hatás meglepően pontos volt. Alig érkezett meg Lenin, máris megkezdődtek az ujjmutogatások New Yorkban, Glasgowban, Bernben és más országokban, a háttérben meghúzódó személyekre, mivel Lenin olyan veszedelmes szervezet szellemi vezetőivel tárgyalt, amely a világ legfélelmetesebb szektája...(8)
Néhány évvel később, amikor már ismertté váltak a Trockij és társai által a bolsevik államcsíny, és az azt követő véres polgárháború alatt elkövetett vérengzések, a jogi eljárás nélküli tömeges kivégzések és más terrorista rémtettek, sok tisztességes angol polgár kutatni kezdte, hogy a brit vezetés miért engedte szabadon Halifaxban ezeket a hivatásos nemzetközi forradalmárokat. J. D. Dell, a tekintélyes londoni kiadó, 1924-ben a következő levélben kért választ Lloyd George-tól, aki 1916 és 1922 között volt Nagy Britannia miniszterelnöke:
"Ahogyan ez Ön előtt is ismert, ma már eléggé világos, hogy az 1917-es forradalom Oroszországban nem a tömegek spontán felkelése volt, hanem tudatosan szervezték meg belülről és kívülről Oroszország megátalkodott ellenségei. Németországot vádolják, hogy segítette ebben a véres akcióban Oroszország sírásóit Lenin titkos vonattal történő átutaztatásával, de eddig még semmi sem hangzott el Anglia bűnrészességéről azzal kapcsolatosan, hogy megengedte Trockij továbbutazását Kanadából Oroszországba.
Németországnak van mentsége, hiszen háborúban állt Oroszországgal. De milyen mentségünk van nekünk? Úgy elősegíteni egy háborús szövetségesünk meggyötrését, ahogyan mi segítettük megkínozni Oroszországot, olyan méretű bűn, amelyet szinte lehetetlen levezekelni, de meg kell próbálnunk. Azért, hogy tisztázzuk Nagy Britannia szerepét (egyrészt, hogy megszabadítsuk az angolokat a lelkiismeret furdalástól, másrészt, hogy felelősségre vonjuk az elkövetőket), engedje meg, hogy megkérdezzem, felelősnek érzi-e magát a letartóztatott Trockij szabadon bocsátásáért Halifaxban és Oroszországba történő továbbutazásának engedélyezéséért? A brit kormány akkori vezetőjeként Ön természetesen felelős. Ha azonban mégsem tartja magát felelősnek, akkor szükséges, hogy közölje ennek okait."(8)
A londoni kiadó nem kapott választ erre a levelére. Lloyd George nem védhette meg Trockij elengedésére vonatkozó döntését anélkül, hogy ne kerüljön szóba a Round Table HÁLÓZAT és az angol szabadkőművesség szerepe Kerenszkij szociáldemokrata kormányának hatalomra juttatásában, azért, hogy ez a kormány továbbra is benn tartsa a teljesen kimerült Oroszországot a háborúban. Arra sem térhetett ki, hogy kormánya milyen tárgyalásokat folytatott a Wall Street vezető pénzügyi csoportjával, a HÁLÓZAT amerikai szárnyával, hogy az lobbizzon Washingtonban az Egyesült Államok háborúba lépése érdekében. Lloyd George legalább annyira gyűlölte a kommunistákat, mint Dell. Ha viszont Amerika nem lép be a háborúba, akkor az eladósodott és kimerült Angliának az összeomlással kellett volna szembesülnie. Trockijt tehát tovább kellett engednie Lloyd George-nak. Ezt diktálta az államrezon, Anglia létérdeke.
A londoni "City" a HÁLÓZAT "Vatikánja"
A nemzetközi bankárok és a bolsevikok kapcsolatának jobb megértése végett tegyünk egy kitérőt és vegyük egy kicsit közelebbről szemügyre a pénzvilág londoni központját. Amikor Angliára gondolunk, akkor olyan szavak jutnak eszünkbe, mint Nagy Britannia, a királynő, a korona, a koronagyarmatok, London, a City, a brit gyarmatbirodalom és így tovább. Sok fogalmat rokonnak érzünk, amelyek szinte felcserélhetőek egymással. Így pl. ha az ember a korona szót hallja, akkor a királyra vagy a királynőre gondol. Ha Londont vagy a City-t említik, akkor Anglia fővárosára gondol, amely a brit uralkodó székhelye. Nos a látszat ezúttal is félrevezető. Ugyanis a "City" egy teljesen különálló gazdasági-pénzügyi vállalkozás, még pontosabban egy 2,7 négyzetkilométer alapterületű szuverén állam nagy London 1596 négyzetkilométer nagyságú területén belül. A "City" a nemzetközi pénzhatalom Vatikánja, amely önálló, szuverén államot alkot. A "City"-nek csak 4600 állandó lakósa van, de nappal mintegy félmillióan dolgoznak a területén. Nagy London 32 kerületében pedig 7,5 millió ember él. A "Korona" nem az angol államot jelképező és a brit uralkodó fejét díszítő ékszerre utal, hanem annak a 12-14 tagú bizottságnak és egy klubnak a neve, amely a "City of London" nevű független államot kormányozza. A "City" ugyanis nem tartozik Angliához. Ott nem uralkodik a mindenkori angol király vagy királynő. A brit parlament és a brit kormány jogfennhatósága, hatásköre és illetékessége sem terjed ki a "City"-re. A "City"-t, a világ leggazdagabb négyzetmérföldjét, a Lord Mayor kormányozza. Területén találhatóak Anglia leghatalmasabb pénzügyi és gazdasági intézményei: a legnagyobb és leggazdagabb magánbankházak, biztosítótársaságok, a Rothschild Family Trust által ellenőrzött Bank of England, a Lloyds of London, a Londoni Tőzsde és a vezető kereskedelmi konszernek központjai. Itt van a híres Fleet Street, a legfontosabb lapok szerkesztőségei és a kiadóvállalatok központjai.(10)
A Lord Mayor, akit mindig csak egy évre választanak meg, a "City" szuverén államfőjének tekinthető. Amikor II. Erzsébet látogatást tesz a "City"-ben, a Lord Major a városállam jelképes kapujánál, a Temple Bar-nál fogadja őt. A királynő itt meghajolva engedélyt kér, hogy a Lord Mayor privát, független államába beléphessen. Ő az állami kard átnyújtásával megadja az engedélyt a királynőnek a belépésre. Ilyen állami látogatások alkalmával a Lord Mayor és kísérete középkori díszbe öltözik, amely pompájával felülmúlja a királynőt és kíséretét, mivel nekik csak a legegyszerűbb ruhát szabad ilyen alkalmakkor viselniük. Ezután a Lord Mayor bevezeti vendégét a városállamába. A királynő csak egy-két lépéssel mögötte haladhat. Mindez azt szimbolizálja, hogy a Lord Mayor az abszolút uralkodó és az angol királynő csak az alattvalója.
Az a kis létszámú elit, amely a "City"-t kormányozza, a HÁLÓZAT sűrű és rejtett kapcsolatrendszerén keresztül gyakorlatilag a brit parlamentet is befolyásolja, irányítja a háttérből. A "City" vezérkara mondja meg a színfalak mögött, hogy mit és mikor kell tenni. A formális jogi előírások szerint Angliát a miniszterelnök és kabinetje kormányozza. A formák betartásával azt a benyomást kívánják kelteni, hogy ők hozzák az érdemi döntéseket. Valójában a színfalak mögött hozott informális döntéseket öntik hivatalos formába. Erről írta Disraeli egykori brit miniszterelnök, hogy "a világot egészen mások kormányozzák, mintahogyan azok gondolják, akik nem látnak a kulisszák mögé".
A "City" hatalmát az 1694-ben privátbankként létrehozott Bank of England alapozta meg. A bank alapítóinak a nevét soha nem hozták nyilvánosságra. A pénzkibocsátást, hitelezést, kamatszabályozást, az állam pénzügyi szuverenitását a királytól magához vonó központi bank hamarosan átvette a brit gazdaság irányítását is. 1815-ben a "City", a Bank of England és a brit gazdaság ellenőrzése a Rothschild Ház kezébe került. A napóleoni háborúk előtt Anglia gyarmatokat szerzett és kereskedelmi célú támaszpontokat létesített a világ szinte minden részén. Amerika elvesztése után a világ más térségeiben igyekezett kárpótolnia magát. A Brit Birodalom hatalma csúcspontján angol hajók bonyolították le a nemzetközi kereskedelem 90 százalékát. A Brit Birodalom kifejezés azonban ismét pontatlan és félrevezető, ugyanis két különböző birodalom létezett. Az egyik a "Korona" impériuma volt, azaz a koronagyarmatok, a másik pedig a brit gyarmatbirodalom. A fehér lakosságú gyarmatok, Kanada, Ausztrália, Új Zéland, a Délafrikai Unió, a brit uralkodó fennhatósága alá tartoztak és ezeken a területeken az angol jog volt érvényben. Lakosságuk azonban csak a brit birodalom összlakosságának a 13 százalékát tette ki.
A koronagyarmatokhoz tartozott viszont India, Egyiptom, Bermuda, Málta, Ciprus, a közép-afrikai gyarmatok, továbbá Szingapúr, Hongkong és Gibraltár, vagyis zömében a színes bőrű népek által lakott nagy népességű területek. Ezek nem álltak az angol kormány, az angol parlament és az angol jog fennhatósága alatt. Valamennyien a "City" uralkodó elitcsoportját tömörítő "Korona" elnevezésű privátklub tagjainak a magántulajdonát képezték. A "Korona" klub képviselőinek a felsorolt területeken abszolút hatalmuk volt. Szó szerint az élet és halál urai voltak, mivel a "Korona" helyi képviselőinek igazgatási és bírósági döntései ellen nem lehetett fellebbezni egyetlen brit bírósághoz sem, mert az nem volt illetékes. Ha egy brit állampolgár követett el bűncselekményt egy koronagyarmaton, még ő sem fellebbezhetett az angol bírósághoz, mivel kizárólag a "Korona" joghatósága alá tartozott és csak az dönthetett ügyében. A "City"-től függő angol kormány gondoskodott a brit haditengerészet és a gyarmati hadsereg segítségével a koronagyarmatokon a rend és a "Korona" klub tagjai hatalmának a fenntartásáról, természetesen a brit adófizető polgárok pénzéből. Ha le kellett törni a zendüléseket, az egy pennyjébe sem került a "Koronának". A "City" uralkodó elitje és igazgatási apparátusa a nemzetközi bankárokból, a gazdag kereskedőkből és az angol arisztokráciából kerültek ki. A "City" elitje mesés gazdagságban és pompában élt. A dolgozó lakosság pedig úgy, ahogyan azt Engels Anglia akkori helyzetéről írott több tanulmányában tudós alapossággal megírta: szegényen és nyomorultul.
E. C. Knuth, Empire of "The City" c. könyvében így jellemzi a nemzetközi pénzhatalom "Vatikánját" és annak uralkodó elitjét:
"Az angol fináncoligarchia ereje időtlen és önmagát továbbörökítő természetében, hosszú távú tervezésében és előrelátásában, ellenfelei türelmes túlélésében és megtörésében rejlik. Európának, különösen Angliának, gyorsan változó és rövid ideig hatalmon lévő államférfiai, akik megpróbálták ezt a monstrumot megszelídíteni, mind alulmaradtak. Elsősorban korlátozott hivatali idejük miatt. Mivel arra kényszerültek, hogy rövid idő alatt érjenek el eredményt, nehézséggel és gáncsoskodással elárasztva, mindig rászedték és kijátszották őket. Végül hajbókolásra és visszalépésre kényszerültek. Nem kevesen végezték tragikusan azok közül, akik felléptek a pénzoligarchiák ellen Angliában és Amerikában. Akik viszont kiszolgálták őket, búsás jutalomban részesültek." (11)
Hatalmi egyensúly az adós államok sakkban tartására
A "City" legnyereségesebb vállalkozásainak kezdettől a különböző államok kormányainak a finanszírozása bizonyult. Először is olyan helyzeteket kellett teremteni, amikor az államok túlköltekezésre kényszerülnek (pl. háborús fenyegetettség, "new deal" típusú, John Maynard Keynes által ajánlott gazdaságpolitika folytatása, keretein túlfeszített jóléti állam, stb.). A túlköltekező uralkodók és kormányok, ha pénzre van szükségük, és még megvan szuverén hatalmuk, akkor eme szuverenitásuk alapján kibocsáthatnak saját pénzt, kivethetnek újabb adókat, vagy kölcsönt vehetnek fel. Gyakorlat volt a pénzérmék anyagának a "felvizezése", azaz arany, illetve ezüst tartalmuk csökkentése. Másik módszer volt a papírpénz nyomása, amely rendszerint magas inflációt eredményezett. A magántulajdonú központi bankokat azért kellett létrehozni, hogy a pénzkibocsátás felségjoga magánkézbe kerüljön. A pénzhiányban szenvedő kormányoknak ezután már csak az adóztatás vagy a hitelek felvétele maradt. Az adóztatás minden uralkodó és kormány számára népszerűtlen. Maradt tehát a kölcsönök felvétele. A nemzetközi bankárok főtevékenysége éppen az, hogy nemzetközi szinten hiteleket nyújtsanak a különböző államok kormányainak. Ha a pénzrendszer ellenőrzése magánmonopóliummá válik, akkor az egyes államokat már nem lehet többé úgy - szakszerűen és tisztességesen - kormányozni, hogy ne legyen valamilyen okból túlköltekezés, és ne kényszerüljön az állam hatalmas kamatteherrel kölcsönöket felvenni kiadásai fedezésére a nemzetközi bankároktól. A legfejlettebb és a leggazdagabb, ezért legfizetőképesebb államok vannak a legjobban eladósítva. (Ezt igazolja, hogy pl. a FED létrehozása előtt (1913-ig) a gazdag és elsőrendű ipari hatalommá vált Egyesült Államokban nem volt sem jövedelemadó, sem államadósság. Amióta azonban a nemzetközi bankárok rákényszerítették az Egyesült Államokra ezt a magántulajdonban lévő központi bankot, azóta Amerika államadóssága 6000 milliárd dollárra növekedett és ennek a kamatai ma már elviszik az évi költségvetés felét. És semmi remény sincs arra, hogy a világ leghatalmasabb és leggazdagabb országa ebből az adósságfüggésből valaha is kiszabadulhat, amíg fennáll a HÁLÓZAT által kialakított pénzrendszer.)
Az államok hitelezéséhez azonban nemcsak sok pénz kell, hanem azt is meg kell oldani, mi történjen akkor, ha egy eladósodott, szuverén uralkodó, - állam vagy kormány - nem hajlandó az adósságát visszafizetni. A magánadós jogi eszközökkel kényszeríthető és az adósság bírói úton, állami végrehajtó szervezet igénybevételével behajtható. De hogyan lehet egy szuverén államon kényszerrel behajtani az adósságát? Az uralkodóknak, államoknak való kölcsönzés éppen ezért kockázatos üzlet. A bankári tevékenység abc-jéhez tartozik az adósság visszafizetése lehetőségének (pl. ingatlant terhelő jelzáloggal és más fedezeti biztosítékokkal) a megteremtése. Egy államot azonban csak egy másik állam erejével tudja a pénzkölcsönző arra kényszeríteni, hogy fizessen. Ez azt jelenti, hogy meg kell osztania az államokat azért, hogy egymással sakkban lehessen őket tartani. Ezután mindkét államnak, illetve államcsoportnak hitelezni kell. Ha az egyik nem fizetne, akkor attól meg kell vonni a további hiteleket és csak az adósságát törlesztő másiknak szabad tovább kölcsönözni. Konfliktus és háború esetén ez azt jelenti, hogy a pénzeszközök nélkül maradt fél veszít, és a győztes kikényszeríti, hogy a vesztes az adósságát - jóvátétellel tetézve - megfizesse a hitelező nemzetközi bankároknak és a győztes államnak. Mintegy 200 éve eszerint a forgatókönyv szerint is alakultak az események földünkön.
A napóleoni háborúk vége jelezte az új korszak kezdetét. A bécsi kongresszus 1815-ben már ebből az elvből kiindulva rakta le az európai hatalmi egyensúly alapjait. Azért, hogy a "City" homályba burkolózó, arctalan urai konszolidálják Európa feletti befolyásukat, két - közel hasonló erejű - hatalmi csoportot hoztak létre. Az egyiknek sakkban kellett tartania másikat. Az egyensúly azonban csak akkor funkcionál megfelelően, ha van egy harmadik, a mérleg nyelvét játszó biztonsági erő, amely nyomást tud gyakorolni arra a félre, amelyik kitáncolna a sorból. Ezt a szerepet természetesen Nagy Britannia kapta a "City"-től. Ettől kezdve már onnan lehetett megállapítani egy háború kimenetelét, hogy Anglia melyik oldal mellett kötelezte el magát. Anglia, pontosabban a "City", mindig a győztes oldalon állott a konfliktus végén. Ez az ismételten követett eljárás tovább növelte a "City" urainak vagyonát és hatalmát. A világállam, a Globális Unió, létrehozása azt a célt is szolgálja, hogy legyen egy olyan univerzális "belső jog", amely most már a különböző államcsoportok között kialakított nemzetközi hatalmi egyensúly nélkül, a belső állami végrehajtás mintájára, lehetővé teszi az eladósított államok adósságszolgálatának a maradéktalan behajtását - elvileg időtlen-időkig - a nemzetközi pénzhatalom birtokosai számára.
Wall Street: a HÁLÓZAT amerikai központja
Angliából most térjünk vissza Amerikába. Az első világháború előtt az Egyesült Államok pénzügyi és gazdasági rendszerét két üzleti konglomerátum, a Standard Oil, vagy Rockefeller üzleti csoport és a Morgan üzleti egyesülés, egy pénzügyi-ipari-közlekedési komplexum dominálta. A monopolhelyzetbe került Rockefeller és Morgan érdekeltség szövetségre lépve nemcsak a Wall Street-et uralta, de az igazgatói, tulajdonosi összefonódások révén gyakorlatilag az Egyesült Államok egész gazdasági életét. A Rockefeller érdekeltség birtokolta a kőolajipart és kapcsolt részeit, a vasúti közlekedés egy részét és számos egyéb iparágat. A pénzintézetek közül hozzá tartozott többek között a National City Bank, a Hanover National Bank, továbbá két nagy biztosító társaság: az Equitable Life és a Mutual of New York.
A Morgan érdekeltségbe tartoztak az acél- és elektromosipari, továbbá a szállítási vállalatok, a gumiipar és a vasutak jelentős része. A Morgan csoport ellenőrizte a National Bank of Commerce-t, a Chase National Bankot, a New York Life Insurance Company-t és a Guaranty Trust Company-t. Ez utóbbi vállalatnak, amint majd látni fogjuk, kulcsszerepe volt a bolsevik forradalom és a szovjetrendszer konszolidálásának a finanszírozásában. Századunk elején a Guaranty Trust-ot a Harriman érdekeltség dominálta. A Morgan csoport 1909-ben megvásárolta a Mutual Life-ot, a New York Life-ot, az Equitable Life-ot és a Guaranty Trust-ot is. Ez utóbbi magába olvasztott további hat vállalatot. Ezért aztán az első világháború befejezésekor a Guaranty Trust és a Bankers Trust volt az Egyesült Államok két legnagyobb monopóliuma, mindkettő a Morgan érdekcsoport ellenőrzése alatt.
E két érdekcsoport már a bolsevik forradalom finanszírozása előtt is részt vett forradalmi mozgalmak, felkelések pénzelésében. Többek között támogatták 1903-ban azt a felkelést, amelynek az volt a célja, hogy elszakítsák a Panama földszorost Kolumbiától. Panama államocska létrehozásával nem kellett kifizetniük 40 millió (mai árfolyamon 4 milliárd) dollárt Kolumbiának a földszoros használatáért és teljes ellenőrzésük alá vonhatták a Panama Csatornát. Kellően dokumentálható az is, hogy a Wall Street beavatkozott a Szun Jat-szen által vezetett kínai forradalomba 1912-ben. A pénzügyi támogatásért cserébe Szun Jat-szen pénzügyi, banki, vasútépítési és kereskedelmi koncessziókat ígért Kínában a new yorki szindikátusnak. A Wall Street bankárai támogatták az 1915-1916 évi mexikói forradalmat is. Pancho Villa, a felkelők egyik vezére számára, pl. a Guaranty Trust 380 ezer dollár értékben vásárolt fegyvert és hadianyagot. A Wall Street az 1917-es bolsevik felkelést Olof Aschberg svéd bankáron keresztül finanszírozta. Ez a történet azonban a cári Oroszországnak nyújtott kölcsönökkel kezdődik.
A nemzetközi jog ugyan tiltja, hogy semleges állam (az Egyesült Államok státusa ez volt az első világháborúban egészen 1917 áprilisáig) kölcsönöket nyújtson a hadviselő feleknek, ez azonban nem akadályozta sem a Morgan, sem a Rockefeller érdekeltséget, hogy a "nemzetközi kereskedelem elősegítése" címén hatalmas hadikölcsönöket nyújtsanak Angliának, Franciaországnak és Oroszországnak is. Ezt a hatalmas méretű hitelezést a Wall Street számára az tette lehetővé, hogy a FED tulajdonosai azonosak voltak a Wall Street két domináns érdekcsoportjának a tulajdonosaival, még pontosabban a HÁLÓZAT mindkét szárnyának az irányítóival. A privát FED pénzkibocsátási technikái lehetővé tették korlátlan mennyiségű pénz kreálását a nemzetközi hitelezés számára. A FED által kibocsátott pénzből nyújtott hitelek nélkül a háborúnak már néhány hónap elteltével véget kellett volna érnie, pénz hiányában. Az Egyesült Államok hadba lépésének a legfőbb oka az volt, hogy ne veszítsék el a világháborút a Wall Streetnek, azaz a HÁLÓZATNAK eladósodott antant hatalmak, mert akkor nem lesznek képesek visszafizetni a nekik juttatott kölcsönöket, ami óriási érvágást jelentett volna a nemzetközi bankárok számára. Az amerikai elnöknek meg kellett mentenie ezeket a milliárdos összegeket a Wall Street pénzemberei számára. Az amerikai népnek fennkölt elvekre, - az agresszor, militarista Németország megbüntetése, a háborúk végleges megszüntetése, új, békés nemzetközi rend megteremtése a nemzeti önrendelkezés és egyenjogúság alapján, stb. - hivatkozva indokolták meg a Németország elleni hadba lépést. Walter Lippmann, a Round Table és a Wall Street által alapított és fenntartott Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa, továbbiakban CFR) egyik tekintélyes tagja, 1943-ban megjelent "Foreign Policy: Shield of the Republic" (Külpolitika: a köztársaság oltalmazója) c. könyvében viszont leszögezi, hogy "Amerika helytelen okból viselt helyes háborút 1917-ben, amikor Woodrow Wilson fennkölt elvekre hivatkozva fordult szembe Németországgal. A fennkölt elvek hangoztatása helyett az Egyesült Államoknak meg kellett volna mondania nyíltan, hogy azért visel háborút a birodalmi Németország ellen, mert az fenyegetést jelent a világban kialakult hatalmi egyensúlyra, amelynek a fenntartása érdeke az Egyesült Államoknak."(12) A hatalmi egyensúly fenntartása viszont (mint már láttuk) a nemzetközi bankárok által eladósított államok fizetési kötelezettségeinek a betartatásához és az esedékes törlesztések és kamatok behajtásához szükséges.
A bolsevikok és a "világforradalom bankárja"
Olof Aschberg (a "bolsevik bankár", "a világforradalom bankárja") 1912-ben alapította a stockholmi Nya Banken-t, amelynek ő volt a tulajdonosa. A szövetséges antanthatalmak 1918-ban feketelistára helyezték ezt a bankot a németek számára lebonyolított szolgálataiért. Ekkor a bank, amely továbbra is Aschberg tulajdonában és igazgatása alatt maradt, Svensk Ekonomiebolaget-re változtatta a nevét. Aschberg londoni kapcsolata a Cecil Rhodes köréhez tartozó egyik kereskedelmi bank volt. Szoros kapcsolatban állott Aschberg Carl Fürstenberggel, aki a bolsevik kormány első pénzügyminisztere lett. De együttműködött Aschberg Max May-vel is, aki a new yorki Guaranty Trust alelnöke volt. A New York Times 1916. augusztus 4-i száma beszámol arról, hogy Aschberg a National City Banknál egy 50 millió dolláros hitelről tárgyalt az orosz kormány részére, amelyet aztán 1916 júniusában folyósítottak is. A Nya Banken ezen idő alatt továbbította azokat az összegeket is, amelyeket a német kormány helyezett el nála a bolsevikok finanszírozására. De Aschberg bankja volt az a csatorna is, ahol - többszöri áttétellel ugyan - de a new yorki Guaranty Trust pénzügyi támogatása is eljutott a bolsevikokhoz.
1922-ben, amikor nemzetközi részvétellel megalakult az első szovjet külkereskedelmi bank, a Ruskombank, akkor ennek az élére Olof Aschberg került. Az a külföldi bankkonzorcium, amely részt vett a Ruskombankban, főleg brit tőkét képviselt. A bank számára széleskörű koncessziókat biztosított a bolsevik kormány. De a Wall Street-i pénzügyi óriás, a Guaranty Trust-nak az alelnöke, Max May, is a Ruskombank egyik igazgatója volt. Ő állt a szovjet bank külföldi részlegének az élén. Az időközben nyilvánosságra került levéltári anyagok szerint Max May részt vett az első világháború alatt az Egyesült Államokban folytatott német hírszerző tevékenység finanszírozásában is. Az Egyesült Államokban természetesen a Guaranty Trust Company képviselte a Ruskombankot. Aschberg baráti köréhez tartozott egyébként Maxim Litvinov is, aki később a Szovjetunió külügyminisztere lett.
A HÁLÓZAT és a szabadkőműves világmozgalom
Amikor a "City", a Wall Street és a bolsevikok kapcsolatát kívánjuk felmérni, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a pénzhatalom sűrű és rejtőzködő HÁLÓZATÁVAL állunk szemben, amelynek egyes alközpontjai autonómak és ezek a helyi központok az alapvető közös célok ellenére komoly vitákat folytatnak az egyes stratégiai és taktikai kérdésekről. Rivalizálásuk időnként nyílt konfliktussá is éleződik, pl. háborúk idején vagy más krízis helyzetekben. Figyelemmel kell lennünk arra is, hogy a különböző pénzügyi, társadalmi és politikai szervezetekből, titkos társaságokból felépülő HÁLÓZAT működésére komoly befolyással vannak a vezető szabadkőműves irányzatok, elsősorban az angol szabadkőművesség, (a brit pénzoligarchia és a születési arisztokrácia irányítása alatt), a külön irányzatot képviselő amerikai szabadkőművesség, (amely a pénztőke által háttérbe szorított és a pénzvagyon túlsúlya ellen 1913 óta elkeseredetten védekező termelő tőkét képviseli) és természetesen a francia Grand Orient, amelyből kifejlődött az ateizmus, a szociáldemokrácia és a kommunizmus is. Az utóbbi időben pedig egyre fontosabb szerephez jut a Priory of Sion (Prieuré de Sion), amely az európai történelmi arisztokráciát és a dinasztiákat tömöríti, hitük szerint Jézustól származtatott vérségi kapcsolattal és történelmi küldetéstudattal, valamint hatalmi igényekkel.
Egyre több kutató foglalkozik részletesen a "Black Nobility" (der "Schwarze Adel", "Fekete Nemesség") történelmi szerepével és a HÁLÓZAT irányításában játszott jelenleg is meghatározó szerepével. Ez a nemesség Európa leggazdagabb és leghatalmasabb ősi, nemesi családjaiból áll, akiknek elődei - többek között - olyan itáliai városállamok abszolút uralkodói voltak, mint Velence és Génua. Közéjük tartoznak a Grosvernorok, a Braganzák, a Savoyaiak, a Thurn und Taxis Ház, a Thyssen-Bornemisza Ház, a Bernadotték, a Hannoveriek, a Hohenzollernek, az Orániaiak, a Grimaldik, a Wittelsbachok, az Agnellik, Colonnák, Pallaviciniek, és talán a legfontosabbak, a Guelphsek, akiknek egyenes ági leszármazottja, pl. II. Erzsébet, brit uralkodó. (Ez csak példálódzó felsorolás és nem a teljes lista). A "Fekete Nemesség" kiemelkedő szerepét jelzi, hogy ő alapította a "A Háromszázak Bizottságát", amely szervezet egyike a HÁLÓZAT három legfontosabb központi intézményének, és amely számos titkos társaságot és más tekintélyes szervezetet irányít napjainkban is (pl. a Római Klubot).
A legfontosabb azonban a kvázi szabadkőműves illuminátusok szervezete, amelyet - a történelme során többször is lényegesen átszervezett - HÁLÓZAT alapítói hoztak létre. Az illuminátusok (megvilágosodottak) több mint 200 évvel ezelőtt már azt a feladatot kapták a HÁLÓZAT akkori vezetőitől, hogy világátformáló céljaik elérése érdekében vonják ellenőrzésük alá és használják fel a szabadkőműves világmozgalmat, ha lehet, akkor annak valamennyi irányzatát, több évszázados tapasztalataival, konspirációs technikáival, nemzetközi kapcsolataival. Ezen a bizonyítható tényen nem változtat az, hogy a háromfokozatú (tanonc, segéd, mester), úgynevezett "kék" (kékgalléros) szabadkőművesek ezt vagy tényleg nem tudják, vagy különböző motívumoktól vezérelve nem akarják tudomásul venni.
A kutatás lehetősége azonban számukra is nyitva áll. E sorokat olvasva ne elégedjenek meg azzal a kényelmes magatartással, hogy "nincs kellően bizonyítva mindaz, amit ezen tanulmány szerzője állít." Ők is elolvashatják azt a könyvtárakban fellelhető mintegy 250 könyvet és sok más dokumentumot, amit e sorok írója felkutatott és elolvasott a washingtoni Congress Library-ben, a müncheni Staatsbibliothek-ben, a Szabad Európa Rádió szakkönyvtárában és a különböző egyetemi könyvtárakban Európában és Amerikában. Ha ezek sem győznék meg őket, akkor viszont kötelességük lenne közölni, hogy mely konkrét tényeket, és azokból levont mely következtetéseket, milyen érvek és bizonyítékok alapján fogadnak kétkedéssel, illetve utasítanak el. Egy ilyen kutatómunkával megalapozott és érvekre támaszkodó cáfolat hiányában, elutasításukkal nem lehet mit kezdeni, mert nem lehet tudományos vitában kideríteni, hogy mely tények és következtetések felelnek meg a valóságnak és melyek nem. A HÁLÓZAT irányzatát követő hivatalos történészek, társadalomtudósok leggyakrabban alkalmazott technikája: az igaz tények kihagyásos ismertetése. Az elhallgatott tények bekapcsolása azonban egészen más jelentést ad a már ismert igaz tényeknek is. Az elhallgatott tények felkutatása persze nem egyszerű feladat, mivel a HÁLÓZAT-nak, fennállása minden korszakában, az volt a legfontosabb szabálya és működési elve, hogy egy ilyen HÁLÓZAT nem is létezik. Így volt ez a Round Table korszak előtt és után, és így van ma is. Ennek megfelelően minden fontos akciójával párhuzamosan az azt elfedő, félrevezető akciót vagy akciókat is beindítja a kutatók és a közvélemény dezinformálására. Ennek egyik gyakran alkalmazott technikáját e tanulmány további részében majd konkrétan is szemléltetjük.
Visszatérve a háromfokozatú szabadkőműves páholyokra, ezeknek a tagjai többségükben tiszteletreméltó és jó szándékú emberek, a társadalom értékes tagjai, és valóban nem sok közük van a magasfokozatú szabadkőművesség sokszorosan álcázott, a világpolitikát azonban hatékonyan formáló háttértevékenységéhez. A "kék páholyok" tagjai ebben a tevékenységben általában nem vesznek részt. Azonban szerepük van abban, hogy közéjük és mögéjük tudnak rejtőzni azok a láthatatlan hierarchiák és struktúrák, amelyek viszont a hatalomgyakorlás igen hatékony eszközei. A HÁLÓZAT legfelsőbb irányítói és a különböző szabadkőműves nagypáholyok nagymesterei gyakorta ugyanazok a személyek. A természeténél fogva szigorúan titoktartó és fegyelmezett szabadkőműves világmozgalom - függetlenül attól, hogy melyik irányzatot követi - ma is nélkülözhetetlen a pénzhatalom HÁLÓZATA számára. Egy ilyen jól szervezett, fegyelmezett, nagyhagyományú, széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező és titkait szigorúan megőrző világmozgalom nélkül a Globális Unió világállamának a létrehozása, azaz a HÁLÓZAT egyik legfontosabb céljának az elérése, nem lenne lehetséges.
A HÁLÓZAT létének sem az elméleti, sem a gyakorlati elfogadása nem könnyű, mert letérít a begyakorlott gondolati sémák megszokott útjáról. Carroll Quigley, akinek a nézetrendszerére és kutatásaira támaszkodom, a HÁLÓZATOT - kutatási eredményei - szerint egy olyan titkos-féltitkos, igen sokrétű, sokfajtájú és sokfeladatú, komplex háttérszervezetként írja le, amelyet a pénzvagyon tulajdonán alapuló érdekközösség és az ebből fakadó hatalmi igények, világuralmi törekvések, - elsősorban a világállam, a Globális Unió, létrehozása - tartanak fenn és működtetnek, nem pedig egy etnikumhoz való tartozás. Ezért a HÁLÓZAT létének az elfogadása nem jelenti a nemzetközi szélsőjobboldal konspirációs elméleteivel való egyetértést, mert azok egy ilyen háttérszervezet működését faji alapon állva egy etnikumhoz próbálják kapcsolni. A tények ismeretében ez bizonyíthatóan tárgyi tévedés, mert a HÁLÓZAT-ban mindenféle nemzet, etnikum és társadalmi osztály képviselői megtalálhatóak. A HÁLÓZAT létének az elfogadása ma még eretnekségnek számít. De minden előrehaladás eretnekséggel kezdődött. Nemcsak a mezőgazdasági vagy ipari monokultúra hátrányos, a szellemi monokultúra is nagy károkat okozhat. A HÁLÓZAT megismerésének elmulasztása fontos térképet és iránytűt vehet ki a kezünkből, egy olyan történelmi korszakban, amikor ismét válaszút előtt áll az emberiség. Néha nem árt a saját szkepticizmusunkban is kételkedni.
Munkában a HÁLÓZAT Oroszországban
Az első világháború idején a HÁLÓZAT elsőszámú irányító központjának számító londoni Round Table Csoport nemcsak a "City", de a Wall Street kulcsembereit is kézben tartotta. (A HÁLÓZAT kétfejű sasának londoni feje ma is adja a kezdeményező impulzusokat naggyá fejlődött new yorki fejének.) A HÁLÓZAT brit és amerikai szárnya egyaránt elküldte ügynökeit 1917-ben Petrográdra. A Kerenszkij kormányzat hatalomra kerülését Lord Milner, a Round Table elnöke finanszírozta. A pénzt a brit nagykövet, George Buchanan, juttatta el a címzettekhez. II. Miklós cár meg volt győződve, hogy szövetségesei, az angolok, nem vennének részt egy ellene irányuló összeesküvésben. Csalódnia kellett. A Round Table azonban amerikai ügynökeit is bevetette. Ők nem diplomatának vagy üzletembernek álcázva érkeztek, hanem a Vörös Kereszt humanitárius feladatot ellátó kiküldöttjeiként. Ezek a "vörös keresztes" küldöttek mind new yorki bankok és beruházó intézetek pénzemberei, jogászai, könyvelői voltak. A Wall Street elárasztotta pénzügyi támogatásával az Amerikai Vörös Kereszt szervezetét és ezzel megvásárolta azt a lehetőséget, hogy a nevében szabadon működhessen. A háború alatt a Vörös Kereszt névlegesen a hadseregnek lett alárendelve. A katonai hatóságok parancsot sohasem adtak, de lehetővé vált, hogy a "vöröskeresztesek" amerikai tiszti egyenruhában járjanak, és katonai megbízatásnak feltüntethető titkos feladatokat teljesítsenek. Az oroszországi vöröskeresztes misszió összes költségét az a William Boyce Thompson "ezredes" fizette, akit Wilson elnök bízott meg a vezetésével. Thompson a Round Table Hálózat tipikus figurájának tekinthető. Pályáját spekulánsként kezdte, de hamarosan bekerült a pénzvilág felsőbb köreibe. Számos nagyvállalat és biztosító társaság igazgatója lett, továbbá a Chase National Bank főrészvényese. Irányította a Morgan Csoport értékpapír műveleteit, majd a Federal Reserve Bank of New York, a FED legfontosabb területi bankjának a főállású igazgatója lett. Amikor Thompson megérkezett Oroszországba, egyértelművé tette, hogy ő nem egy tipikus vöröskeresztes megbízott. Válogatott luxussal rendezkedett be a pétervári Európa Szállóban, limuzinnal járt és állandó vendége lett a Kerenszkij kormány minisztereinek. Az Operában a díszpáholyban ült és a járókelők az utcán egyszerűen csak az "amerikai cárnak" nevezték. George Kennan, aki ugyancsak a HÁLÓZAT egyik fontos embere volt, azt írja róla, hogy "a Kerenszkij rezsim hatóságai őt tekintették az Egyesült Államok "igazi" nagykövetének."(13) Thompson volt az, aki a 10 millió aranyrubel értékű orosz államkötvényeket a Wall Streeten forgalmazta. Ezen túlmenően több mint kétmillió rubelt adott Kerenszkijnek propaganda célokra. A bolsevikoknak pedig ugyanakkor 1 millió dollárnak megfelelő valutát juttatott forradalmi propagandájuk terjesztésére külföldön, elsősorban Ausztriában és Németországban. A pénzt erre a célja J. P. Morgan utalta át a National City Bank pétervári kirendeltségéhez. J. P. Morganról, a Round Table felső vezetésének tagjáról ezt írja Quigley a "Tragedy and hope" 137. oldalán.
"Morgan számára valamennyi politikai párt egyszerűen olyan szervezet volt, amelyet fel kellett használni. Ezért vállalatbirodalma mindig ügyelt arra, hogy valamennyi táborban benntartsa a lábát. Morgan maga, valamint Dwight Morrow és mások, republikánusok voltak. Russel Leffingwell a demokratákkal szövetkezett. Grayson Murphy a szélsőjobboldal és Thomas W. Lamont pedig a szélső bal szövetségese volt."
Figyelemreméltó, hogy miközben Morgan nagy összegekkel támogatta a bolsevikokat, ő volt az, aki finanszírozta a "United Americans"-t, azt az élesen kommunista ellenes szervezetet is, amely a legharciasabban agitált a bolsevikok ellen. Ez a szélsőséges szervezet azzal rémisztgette az amerikaiakat, hogy az utcákon már készülődik a bolsevikok által pénzelt vörös csőcselék, hogy átvegye az uralmat New Yorkban. Sokkoló jelentéseket tett közzé a küszöbönálló pénzügyi összeomlásról, a terjedő nyomorról, éhezésről, és arról, hogy a kétségbeesett munkásságnak nem lesz más választása, mint a kommunizmus elfogadása. Ennek a szélsőségesen kommunista ellenes szervezetnek a vezetői közé tartozott az az Allen Walker, aki a bolsevikokat pénzelő Guaranty Trust alkalmazottja volt. Ez a Guaranty Trust volt ebben az időben Szovjetoroszország pénzügyi képviselője az Egyesült Államokban. Ugyancsak a United Americans vezetői közé tartozott Daniel Willard, a Baltimore and Ohio Vasúttársaságnak az elnöke, amely aktív szerepet játszott a szovjet vasút fejlesztésében. Másik antikommunista vezető volt H. H. Westinghouse, akinek a vállalata egy nagy erőművet működtetett Szovjetoroszországban. Végül meg kell még említeni a United Americans vezetői közül Otto H. Kahnt, a Kuhn, Loeb and Company egyik igazgatóját. Ennek a befektető pénzintézetnek az elnöke volt Jacob Schiff, Trockij támogatója és - John D. Rockeferrel együtt - a new yorki házigazdája, vagyis a bolsevikok egyik legfontosabb finanszírozója.
Oroszországban is több vasat tartott a tűzben a Round Table HÁLÓZAT. A "City" és a Wall Street bankárjai nemcsak a bolsevikokat és a mensevikeket pénzelték. Morgan a Szibériában a bolsevikok ellen harcoló Kolcsak admirális csapatait is finanszírozta. De tetemes összegeket kapott Kolcsak a brit pénzemberektől is, köztük Lord Alfred Milnertől.
Visszatérve az amerikai Vörös Kereszt misszió tevékenységére Moszkvában, az volt a közkeletű magyarázat ottani tevékenységének a céljáról, hogy meg kellett akadályoznia egy különbéke létrejöttét Szovjetoroszország és Németország között. Az érvelés menete ez volt: Amíg fennállt a cári rendszer, addig azt kellett amerikai nemzeti érdekből támogatni. Amikor a szociáldemokrata Kerenszkij rezsim került hatalomra, akkor azt kellett segíteni, hogy ne lépjen ki a háborúból. Amikor a bolsevikok vették át a hatalmat, akkor őket kellett támogatni, hogy ne nyújtsanak segítséget az antant ellen harcban álló Németországnak. Az igazi motívum az volt, hogy a Round Table mindenkivel szemben érvényesíteni kívánta befolyását. A bolsevik államcsíny után a Milner csoport belső embere, Bruce Lockhart, lett a brit nagykövet. A New Yorkba visszatérő Thompsont pedig helyettese, Raymond Robbins, váltotta fel, aki annak az Edward Mandell House ezredesnek volt a protezsáltja, aki a Round Table állandó képviselője volt Wilson elnök mellett. Bruce Lockhart könyvet írt oroszországi tevékenységéről. Ebben így jellemzi Thompson utódját:
"A bolsevizált Szent-Péterváron töltött első napokban megismerkedtem Raymond Robins-szal, az Amerikai Vörös Kereszt Misszió vezetőjével. Kulcsszerepet játszott 1912-ben Roosevelt elnökválasztási kampányában. Noha gazdag ember, mégis meggyőződéses antikapitalista. Eddig Roosevelt és Cecil Rhodes voltak a példaképei. Most Lenin ragadta meg a képzeletét. Robins volt az egyedüli személy, akit Lenin bármikor hajlandó volt fogadni, és akinek valaha is sikerült rákényszerítenie a személyiségét a hidegvérű bolsevik vezérre. Nem hivatalos értelemben Robinsnak hasonló küldetése volt, mint nekem. Ő volt a közvetítő a bolsevikok és az amerikai kormány között. Azt a feladatot tűzte maga elé, hogy ráveszi Wilson elnököt a szovjetrendszer elismerésére."(14)
Az, hogy Cecil Rhodes, a HÁLÓZAT modern változatának, a Round Table-nek az alapítója volt Robins példaképe, nem egyszerűen az egyetemista évekből származó szentimentalizmus. Az Oroszországból való távozását megelőző éjszakán Robins Cecil Rhodesról beszélt Lockhartnak és kiderült, hogy mindketten a HÁLÓZAT meggyőződéses hívei. Robins a HÁLÓZAT amerikai, Lockhart pedig a brit szárnyának küldte a jelentéseit és hajtotta végre utasításait. A bolsevik vezetők tisztában voltak e két személy fontosságával és előttük semmilyen ajtó sem volt zárva. Nemcsak részt vehettek a bolsevik párt legfelsőbb testületeinek az ülésein, de előzőleg minden fontos kérdésben konzultáltak is velük. Íme egy jellemző történet Lockhart könyvéből, hogy mekkora hatalma volt a "kapitalistáknak" az "antikapitalisták" felett már akkor is:
"Hazatérve egy üzenet várt Robinstól, hogy sürgősen keressem fel. Izgatott állapotban találtam. Összeszólalkozott a helyettes külügyi népbiztossal, Trockij unokaöcsével, Saalkindel, aki goromba volt vele. Lenin korábban ígéretet tett az amerikainak, hogy bármi is történik, egy óra előrejelzéssel egy vonat mindig a rendelkezésére fog állni. Robins elhatározta, hogy vagy bocsánatot kérnek tőle, vagy távozik. Érkezésemkor éppen csak befejezte a telefonálást Leninnel, akinek átadta az ultimátumát. Lenin azt ígérte, hogy tíz percen belül visszahívja. Vártam, miközben Robins dohányzott. Ezután csöngött a telefon és Robins felkapta a kagylót. Lenin kapitulált. Saalkindet elbocsátották állásából. De régi párttag volt. "Van-e kifogása az ellen, ha követnek küldöm Bernbe?" Robins elégedetten mosolygott. "Köszönöm Mr. Lenin," mondotta. "Minthogy én nem küldhetem ezt a gazembert a pokolba, "burn" (elégetés) az utána következő legmegfelelőbb dolog, amit tehetünk vele."(15)
Mennyi pénzt kaptak a HÁLÓZATTÓL a bolsevikok?
A pénz a bolsevikok számára különböző személyektől, magán és állami intézményektől érkezett. Tekintsük át az eddig ismertté vált tényeket!
1. A New York Journal-American 1949. február 3-i száma szerint "John Schiff, - Jacob Schiff unokája - szerint nagyapja mintegy 20 millió dollárt költött a bolsevizmus győzelmére Oroszországban."(16) Arsene de Goulevitch, a bolsevikok ellen küzdő fehér hadsereg tábornoka "Czarism and the Revolution" c. könyvében a következőket állapítja meg:
"A forradalom fő pénzelői nem a rögeszmés orosz milliomosok és nem Lenin fegyveres banditái voltak. A nagypénz bizonyos brit és amerikai körökből érkezett, akik már hosszabb ideje elkötelezték magukat az orosz forradalom támogatása mellett...Az oroszországi eseményekben fontos szerepet játszott egy amerikai bankár, Jacob Schiff, akinek a tevékenysége már nem titok többé, noha csak részben ismert."
Boris Brazel, "World at the crossroads" c. könyvében a következőket írja:
"Az Amerikai Orosz Forradalmi Párt 1916. február 4-én New Yorkban tanácskozást tartott, amelyen 62 küldött vett részt. Ismertették azokat a titkos jelentéseket, amelyek nemrég érkeztek Oroszországból a Párthoz és amelyek arról számoltak be, hogy a belső helyzet kedvező a forradalom számára. A tanácskozás résztvevőit biztosították, hogy az orosz nép felszabadításával rokonszenvező személyek elegendő pénzügyi támogatást fognak adni. Ebben a vonatkozásban ismételten említették Jacob Schiff nevét."(17)
Az említett tanácskozásra az 1905-ös orosz forradalomban aktívan részt vett személyek gyűltek össze. A HÁLÓZAT Wall Street-i szárnya, globális méretekben gondolkodó és tervező stratégái, már akkor úgy döntöttek, hogy hatalomra fogják segíteni Lenint, Trockijt és a bolsevikokat, mert az jól szolgálhatja a nemzetközi pénzvilág hosszú távú érdekeit. Egy másik orosz tábornok, Alexander Nechvolodov, ezt írja a bolsevik forradalomról, amelyet ugyancsak idéz Arsene de Goulevitch: "1917 áprilisában Jacob Schiff nyilvánosan közölte, hogy pénzügyi támogatásának köszönhetően győzött a forradalom Oroszországban. Még ez év tavaszán Schiff megkezdte Trockij finanszírozását. Ezzel egyidejűleg Max Warburg és Olof Aschberg a stockholmi Nya Banken-től, valamint Jivotovsky (aki később feleségül vette Trockij leányát) a Rajna Vestfália Szindikátustól, ugyancsak segélyezte Trockijt és társait."(18)
Ron Chernov, "The Warburgs" c. 1993-ban, a new yorki Random House kiadónál megjelent 820 oldalas könyvében, - amely a Warburg dinasztiának a család által is jóváhagyott története, - utal rá, hogy Jacob Schiff nemcsak igen lelkesen üdvözölte a cár bukását és Kerenszkij hatalomra kerülését, hanem haladéktalanul 1 millió rubelt juttatott a forradalmi orosz kormánynak.(19) Jacob Schiff tehát milliókat költött a cár, később még többet Kerenszkij megdöntésére. A támogatás kifizetődő üzleti vállalkozásnak bizonyult. Arsene de Goulevitch írja:
"Bakhmetiev, az egykori Orosz Birodalom nagykövete az Egyesült Államokban, közölte velünk, hogy a bolsevikok hatalomra kerülésük után, - 1918 és 1922 között - 600 millió rubelt szállítottak aranyban a Kuhn, Loeb and Company-nak New Yorkba."(20) Ennek a befektető cégnek volt elnöke Jacob Schiff.
2. Nemcsak a Schiff-Warburg csoport, de a Morgan és Rockefeller érdekeltség is adott legkevesebb 1 millió dollárt a bolsevikoknak.
3. De Goulevitch kitér a brit pénzügyi támogatásra is: "Magáninterjúk során tudomásomra hozták, hogy Lord Milner több mint 21 millió rubelt költött az orosz forradalom finanszírozására"
4. A HÁLÓZAT amerikai szárnya által a Fehér Házba juttatott amerikai elnök, Woodrow Wilson, az Egyesült Államok legfőbb képviselőjeként nem habozott a bolsevikok segítségére sietni. Amikor meginogni látszott a kommunista diktatúra 1918-ban, személyes megbízottját, Elihu Root-ot, küldte Szovjetoroszországba azzal a feladattal, hogy az Egyesült Államok rendkívüli - 100 millió dolláros - háborús segélyalapjából a rendelkezésére bocsátott 20 millió dollárral, mentse meg Lenin és Trockij hatalmát.(21) Elihu Root, aki korábban külügyminiszter is volt, ekkor a Kuhn, Loeb and Co. jogtanácsosaként működött. Root különleges háborús missziójára vonatkozó dokumentumok megtalálhatóak a washingtoni törvényhozás 1919. szeptember 2-i keltezésű aktái között.
5. 1917 nyarán brit, amerikai, német, francia és orosz pénzemberek megvitatták Stockholmban, tehát egy semleges ország területén, hogy miként lássák el megfelelő pénzeszközökkel Lenint, Trockijt és a hatalom átvételére készülő bolsevik mozgalmat. Úgy döntöttek, hogy a new yorki Kuhn, Loeb and Company átutal 50 millió dollárt a számukra egy stockholmi bankba, feltehetően a Nya Banken-be, Olof Aschberg bankjába.(22)
A HÁLÓZAT már az 1815-ben tartott bécsi kongresszuson kísérletet tett az általa irányított új világrend bevezetésére Európában. Ez akkor elsősorban az orosz cár makacs ellenállásán hiúsult meg. Ez lényegében már ekkor eldöntötte a Romanov dinasztia sorsát. Nem légből kapott és semmivel se bizonyítható spekuláció az a feltételezés, hogy a háttér erőknek benne volt a keze I. Sándor cár 1825-ben és I. Miklós cár 1855-ben történt megmérgezésében. Számos további merénylet következett a Romanovok ellen. Lenin bátyja, Alexandr Uljanov, pl. részt vett egy terrorista csoport tagjaként a III. Sándor cár ellen 1887-ben elkövetett merényletben. Ezért elítélték és kivégezték. A Romanovok sorsa megpecsételődött II. Miklós cár lemondásával (1917. március 15-én) és kulminálódott a cári család Jekaterinburgban - szabadkőműves rituálé szerint - történt kivégzésével 1918. július 17-én.
Nem érdektelen az sem, hogy mi történt II. Miklós, az akkori világ egyik leggazdagabb emberének a vagyonával. Lenin és Trockij vörösgárdistái 1917. november 6-án elvitték a moszkvai Birodalmi Bank épületéből az ott őrzött cári birodalmi ékszergyűjteményt és az ugyancsak ott tárolt 700 millió dollár értékű aranyat. Összesen több mint 1 - mai dollárban számítva 100 - milliárd dollár értékű vagyont. Ehhez jön még a cári család mintegy 74 millió hektár nagyságú földbirtoka, amelyet szintén elkoboztak.
A New York Times ismertette, hogy mely európai és amerikai bankoknál, pénzintézeteknél helyezte el a cár készpénz tartalékait: 5 millió dollárt a Guaranty Trust-nál, 1 milliót pedig a National City Banknál. 1905 és 1910 után a cár további 400 millió dollárt helyezett el a Chase, a National City, a Guaranty Trust, a J. P. Morgan, a Hanover és a Manufacturers Trust nevű bankban, New Yorkban. Ez a hat bank vásárolta meg 1914-ben a Federal Reserve Bank of New York, a FED legfontosabb területi bankjának, a többségi részvényeit. Több kutató adatai szerint a cár náluk elhelyezett pénzéből.
Az orosz cár 115 millió dollárt négy angol bankban helyezett el: 35 milliót a Bank of England-nál, 25 milliót a Barings-nél, 25 milliót a Barclays-nál és 30 milliót a Lloyd Banknál. A cár további 100 millió dollárt tartott a párizsi Banque de France-ban és 80 milliót a Rothschild Bank of Paris-ban. Berlinben - az Oroszország hagyományos németországi bankjának számító - Mendelsohn Banknál volt még 132 millió dollárja a cárnak. Ezeket az összegeket - amelyek kamatostul már 55 milliárd dollárt tennének ki - soha, senkinek nem fizették vissza ezek a bankok.(23)
Eddig két igénylő jelentkezett a cár rokonságából, Alexis és Anastasia. Peter Kurth "Anastasia" c. könyvében ezt írja: "Lord Mountbatten teremtette elő a pénzt az Anastasiával szembeni bírósági eljárás költségeinek a fedezésére. Noha ő Alexandrának, a cár meggyilkolt feleségének, az unokaöccse volt, ő volt az Anastásiával szembeni ellenállás fő szervezője."(24) Lord Mountbatten a brit királyi családdal, a Windsorokkal és házasságkötések révén a Rothschild dinasztiával is rokonságban áll. Nyilvánvalóan meg volt az oka Lord Mountbattennek arra, hogy ellenezze a cár vagyonának a visszaigénylését bárki által. Peter Kurth idézi a londoni Observer c. lapot, amely 1959-ben egész sorozatot szentelt a nagy angliai bankok történetének. A Baring Brothers cég kapcsán az Observer megemlíti, hogy "a Romanovok megkülönböztetett ügyfeleik közé tartoztak. A Barings-nél még mindig megvan az a több mint 40 millió font, amelyet a Romanovok helyeztek el nála. Az Observer főszerkesztője szerint senki nem tiltakozott ez ellen az állítás ellen. Igaznak tekintik ezt a történetet."(25)
Mit üzen a mának a cári család rituális kivégzése?
Lenin és hadügyi népbiztosa, Trockij, a Vörös Hadsereg parancsnoka, meg akart szabadulni a cári családtól. Úgy gondolták, hogy puszta létük veszélyt jelent a kommunista forradalomra, mert az orosz nép bármikor visszahívhatja őket. A kivégzést a legfelsőbb bolsevik vezetőség, Lenin, Trockij és Szverdlov (az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnöke) parancsára a CSEKA kivégzőosztaga hajtotta végre 1918. július 18-án Jekaterinburgban. (Ezt az urali várost 1924-ben, Szverdlov halála után 5 évre, Szverdlovszknak nevezték el. Mára visszakapta eredeti nevét.) A csekisták megölték a cárt és feleségét, a trónörököst, a négy nagyhercegnőt, a cári család orvosát, Dr. Botkint, a férfi és női szolgálót, a szakácsot és a család kutyáját. A cári uralkodóház azon további tagjait, akik még igényt tarthattak volna a trónra, másnap ölték meg. Köztük volt Mihajlovics, Konsztantinovics és Vlagyimir Paley nagyherceg, valamint Elizabeth Ferodorovna nagyhercegnő. Mindannyiukat a szibériai Alapajevszkben dobták egy kútba. Michael Alexandrovics nagyherceget, kíséretével együtt, pedig Permben gyilkolták meg.
Már utaltunk rá, hogy a cári család kivégzésére szabadkőműves rituálé szerint került sor. Annak a szobának a falára, amelyben a kivégzés történt, vérrel egy misztikus jelet írtak, három nagy "L" betűt, aláhúzva. A falról készült eredeti felvétel szerint úgy tűnik, mintha ezek a jelek jobbról balra lennének írva. A betűk fordított helyzetének azonban nem ez az oka, hanem az, hogy aki írta, háttal állt a falnak, leszorított jobb karral, így formálva ki a három betűt valójában balról jobbra, igazi kabalista stílusban. 1920-ban, amikor ismertté vált ezeknek az okkult szimbólumoknak a jelenléte, akkor számos publikáció jelent meg azzal a céllal, hogy megmagyarázza ezeknek a szimbólumoknak a jelentését.(26) Ezek a tanulmányok arra az eredményre jutottak, hogy két lehetséges jelentése van a falra írt jeleknek: Első jelentésváltozat: "Bűnei büntetéséül itt ütötték szíven a királyt". A második jelentésváltozat: "Itt áldozták fel a királyt, hogy megvalósuljon királysága elpusztulása." De mit jelent a vonal a három "L" felirat alatt? A mágiával foglalkozó "tudományok" művelői szerint a horizontális vonal a passzív princípium jelképe. Kabalista interpretáció szerint tehát a vonal jelentése a következő: "Azok, akik megölték a királyt, nem saját akaratukból, hanem felsőbb parancsra cselekedtek."
John Daniel amerikai kutató szerint, ez a "felsőbb parancsnokság" valamelyik szabadkőműves irányzat, így, pl. a "Priory of Sion" vezetőiből is állhatott. A szabadkőműves titkos társaságoknak ez a századunkban, de különösen 1945 után, dominánssá váló része, mindig is ellenségesen viszonyult a Romanovokhoz, mert ők nem tartoztak a "Szent Grál"-lal szimbolizált leszármazási vonalhoz.(27) A Romanovok neve a Roma Nova, Új Róma, elnevezésből származik. Arra a régi jövendölésre utal, hogy Moszkva lesz az "Új Róma". A család annak a Prus hercegnek volt a leszármazottja, aki Augusztus római császár testvére volt és megalapította azt a provinciát, amelyből később Poroszország lett. A keleti szláv fejedelemségek egyesülése után, az orosz állam létrejöttekor, Mihály lett az első Romanov cár. A "Szent Grál" vonalhoz tartozó dinasztiák ezzel szemben nem egy római előkelőségtől, hanem egyenesen Jézustól vezetik le családfájukat, mert immáron kétezer éves hitük szerint, Jézust Mária Magdaléna még élve levette a keresztfáról, majd pedig Palesztinából Dél-Franciaországba menekült vele, ahol összeházasodtak és családot alapítottak. Ebből a családfából származnak a Meroving dinasztia tagjai. A Habsburg-Lotaringiai Ház tagjai is a Merovingok egyenes leszármazottai a Lotaringiai Ház közvetítésével. A Priory of Sion történetével és mai szerepével komoly tudományos apparátussal megírt könyvek foglalkoznak. Itt csak Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln 1982-ben publikált "Holy Blood, Holy Grail" és 1986-ban megjelent "The Messianic Legacy" c. műveit említem meg. A két, sok eredeti forrást tartalmazó, könyvet a tekintélyes new yorki Doubleday Dell Publishing adta ki.(28) E forrásból tudjuk, hogy a titkos társaság nagymesterei közé tartozott, pl. Leonardo da Vinci (1510-1519), Robert Fludd (1595-16 37), Karl Emanuel von Lothringen (1746- 1780), Maximilien Franz von Habsburg-Lothringen, később pedig Hugo Victor, Claude Debussy és Jean Cocteau. A Priory of Sion kékvérű követői jól ismerték a Kabala "keresztény" változatban is létező tanításait. John Daniel szerint szerepe lehetett a cári család rituális kivégzésében a hivatalos szabadkőműves irányzatok által el nem ismert, szélsőséges Ordo Templi Orientis (O.T.O.) nevű, a fekete mágiát is gyakorló, kvázi szabadkőműves szervezetnek. Ennek sok követője volt Oroszországban. Pl. ehhez hasonló okkult csoporthoz tartozott az 1916 decemberében meggyilkolt Rasputin is, aki a misztikumra hajló cári család nagybefolyású spirituális és politikai tanácsadója volt. Bárki is rajzolta azonban a falra vérrel a rituális jeleket, járatosnak kellett lennie a szabadkőművesség, a fekete mágia és a kabala szimbolikájában.
A történelmet elsősorban az állami dokumentumok alapján feldolgozó szaktörténészek érthetően nem kedvelik a spekulációkat, feltételezéseket, a nehezen bizonyítható háttérhatások kutatását. Ha azonban lemondanak az úgynevezett puha bizonyítékok használatáról, akkor az állami archívumok kemény, hitelesen és jól dokumentált anyagai is egyoldalú és eltorzított képet eredményezhetnek. A kemény irattári dokumentum mit sem szól arról, hogy annak készítője milyen nem állami, rejtett struktúrákhoz is tartozott, azok milyen befolyással voltak magatartására? Ezek a gyakran misztikus és irracionális hatások mennyiben határozták meg gondolkodásmódját, stratégiai és taktikai döntéseit? Ezen hatásoknak csak az elenyésző töredéke tárgyiasul az állami archívumok anyagaiban. A titkos szervezeteknek természetesen a dokumentumaik is titkosak, de azért még létezőek. Hogyan lehet megírni a második világháború utáni korszak történelmét, pl. ha nem ismerem meg a Bilderberg Csoport, a Trilaterális Bizottság, a CFR vagy a RIIA titkos tanácskozásainak az anyagait? Vagy a világ pénzügyeit ma irányító központi bankok évtizedekre letitkosított dokumentumait? Vagy ha nem tanulmányozzuk azokat a misztikumot sem nélkülöző titkos társaságokat, amelyekhez az előbb említett fontos szerepet játszó szervezetek vezetői nagy számban tartoznak ma is? Talán meseszerűnek és megmosolyogtatónak hat, hogy miben hisznek, pl. a Priory of Sion tagjai, de azonnal komolyan kell venni ezeket a gyakran irracionális nézeteket, ha figyelembe vesszük, hogy sok esetben a világ sorsáról döntő emberek nézeteiről van szó, és ha akarjuk, ha nem, ezek a nézetek kihatnak sorsunkra. A kutató kénytelen nemcsak a saját agyával, de a hatalmi elit agyával is gondolkodni. Ezért - sajnos - nem lehet mellőzni az okkult és a misztikus szempontokat sem, - bármennyire is viszolygunk tőlük, - amikor meg akarjuk érteni, hogy miért és merre halad a világ, amelyben élünk.
Egyesek azt állítják, hogy a nemzetközi bankárok azért likvidáltatták ennyire alaposan a cári családot, hogy ne maradjon örökös, amely a náluk maradt hatalmas pénzvagyont visszakövetelhetné. Mások azt állítják, hogy csupán a szorongatott bolsevik vezetés politikai és katonai szempontjai játszottak döntő szerepet. Megint mások okkult és misztikus erők kezét is látják ebben a véres tettben. A HÁLÓZAT szerepével foglalkozó kutatók arra mutatnak rá, hogy a nemzetközi bankárok, a különböző szabadkőművesek és a bolsevikok mind kapcsolódtak így vagy úgy a HÁLÓZAT-hoz, vagyis a HÁLÓZAT akart egyszer s mindenkorra szabadulni a Romanovoktól. Olyanok is vannak, mint e sorok írója is, aki úgy véli, hogy valamennyi válaszban benne van a komplex és teljesen soha ki nem deríthető igazság egy vagy több eleme, mozzanata. De még más szempontok is felmerülhetnek az idő múlásával. Ezért nyitottnak maradva tartózkodni kell a szellemi monokultúrától és az úgynevezett "mainstream" (fősodrú, hivatalos) történetírás klisékké merevedett és ezért sematikussá vált akadémizmusától, kihagyásos történelemszemléletétől és érinthetetlen tabuitól, dogmáitól.
120 Broadway, New York City
A Wall Street és a bolsevikok kapcsolata nem érthető meg anélkül, hogy mi játszódott le egy new yorki felhőkarcolóban, amely mellett e sorok írója is elhaladt naponta, amikor a New Yorki Tőzsdével pontosan szemben lévő "Security Pacific Clearing and Sevices" elnevezésű pénzintézetben dolgozott a Wall Streeten. A most is álló felhőkarcoló 1915-ben épült, miután a telken lévő korábbi épület, az Equitable Life Assurance Company központja, leégett. Ez a vállalat ugyan nem költözött vissza az újjáépített felhőkarcolóba, mégis az Equitable Life Building nevet viselte ez a 34 emeletes ház, amely teljes mértékben elfoglalja a Broadway és a Pine nevű utca közötti utcatömböt. A ma már csak közepesnek számító irodaház 34. emeletén volt a tekintélyes Bankers Club. A ház többi használója 1917-ben szinte kivétel nélkül olyan amerikai intézmény volt, amelynek volt valami köze a bolsevik forradalomhoz, majd pedig az azt követő fejleményekhez. Így pl. a Federal Reserve System 2. területi, - New York térségében illetékes, - helyi bankjának is itt volt a székhelye. Itt volt a központja az American International Corporation-nek (a továbbiakban AIC), amely kiemelkedő szerepet játszott a Wall Street és a bolsevikok kapcsolatában. Ludwig Martens, aki majd a szovjet hatóságok által Amerikába kinevezett első bolsevik "nagykövet" lesz, a new yorki "Soviet Bureau" vezetőjeként, 1917-ben annak a Weinberg and Posner Company-nak volt az alelnöke, amelynek az irodái szintén a 120 Broadway alatt voltak. A bolsevikok támogatása szempontjából messze kiemelkedően legfontosabb két intézmény egyike a Federal Reserve Bank of New York, az FRB of New York, amelynek a vezetői között számos Morgan által delegált személy volt. A másik pedig az American International Corporation, az AIC, amely a Morgan érdekeltség tulajdonában volt. C. A. Stone, az AIC elnöke egyben az FRB of New York igazgatója is volt.
Az American International Corporation-t J. P. Morgan alapította a National City Bank és a Rockefeller érdekeltség bevonásával. Az AIC központi irodái a 120 Broadway alatt voltak. A vállalatot alapító okirata feljogosította arra, hogy a bankári és közszolgáltatási tevékenység kivételével, világszerte bármilyen üzleti vállalkozásban részt vegyen. A korporáció okiratilag rögzített célja az volt, hogy olyan hazai és külföldi vállalatokat hozzon létre, amelyek kibővítik Amerika külföldi tevékenységét, elősegítik az amerikai és a nemzetközi bankári, üzleti és technológiai érdekek érvényesítését. Az AIC indulótőkéje 50 millió dollár volt és az igazgatóság a Wall Street pénzügyi elitjének a krémjéből állott. Két éven belül már mintegy 30 országban, köztük Petrográdban, Oroszországban is, működtek az AIC-nak vállalatai 27 millió dollár tőkével. Ezek vagy az AIC leányvállalatai vagy közösen működtetett vállalatok voltak. Az Egyesült Amerikai Gépgyár teljesen az AIC tőkéjéből létesült. Az AIC alelnöke, Frederick Holbrook, maga is egy nagyvállalat tulajdonosa volt. 1917 januárjában jött létre Petrográdban a Grace Russian Company, amelynek egyik főrészvényese az AIC volt. Az AIC volt annak a United Fruit Company-nak az egyik tulajdonosa, amelyik fontos szerepet játszott a közép-amerikai felkelésekben az 1920-as években. Az amerikai Nemzetközi Hajóépítő Korporáció teljes mértékben az AIC-é volt. Az AIC irányította a G. Amsinck and Co.-t, amely az időközben kutathatóvá vált zárt dokumentumok szerint, finanszírozta az Egyesült Államokban folytatott német hírszerzést. A felsorolást csak helyszűke miatt hagyjuk abba. A lényeges az, hogy az AIC-nak igen komoly érdekeltségei voltak mind az amerikai, mind a tengerentúli háborús megrendelésekben . Az AIC 22 igazgatója közül 10 a National City Banknak, az NCB-nek is az igazgatója volt. A Rockefeller és a Morgan érdekeltség között Stillman, az NCB elnöke volt az összekötő. A Kuhn, Loeb-nek és a du Ponts-nak egy-egy, a Stone és Webster-nek három tagja volt az AIC igazgatótanácsában. Ebből a 22 igazgatóból négy már a FRB of New York-nak is az igazgatója volt ekkor, illetve az lett később. Itt emlékeztetnénk arra, hogy William Boyce Thompson, aki jelentős összegekkel támogatta a bolsevik hatalomátvételt, szintén az FRB of New York 9 tagú igazgatóságához tartozott.
Még csak Közép-Oroszország egy részére terjedt ki a szovjet hatalom, amikor Robert Lansing, akkori amerikai külügyminiszter, kikérte az American International Corporation álláspontját. William Franklin Sands, az AIC ügyvezető titkára, 1918. január 16-án, tehát amikor még csak Oroszország egy töredékén volt bolsevik hatalom, már hibáztatja az Egyesült Államokat, amiért oly soká halogatja Trockij elismerését. Válaszá
B.K-T-L
